-
Összes hozzászólás:
43.347 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
545
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Dzséjt összes hozzászólása
-
Mivel Brendol Hux felel az Első Rend hadseregének kiépítéséért és kiképzéséért, feltehető, hogy a testőrgárda is alá tartozik. Gondolom továbbgondolta a császári őröket, azokból lettek a birodalmi preatorianus őrök, amiknek egy fejlettebb csapata vagy utódja lehet az elit preatorianus őrök. Meg gondolom valamilyen módon a Sovereign Protectorok is ide tartoznak.
-
Ó, basszus, tényleg, el is felejtettem, hogy az ep9 teljesen ignorálta az ep8-at.
-
Tegnap vacsi közben különböző jeleneteket nézegettem a filmekből és sorozatokból, és ennél eszembe jutott, hogy talán az egész trónterem "berendezése" Snoke komfortját és biztonságát, hanem Palpatine védelmét szolgálja. Itt van nyitásból az elit preeatorianus testőrség. Nem kell szakértőnek lenni, hogy lássuk, ezek a testőrök eme feladatukat akkor sem tudnák ellátni, ha akarnák. Egy bazi nagy placcon vannak szétszórva, szóval, ha valaki hirtelen fegyvert rántana Snoke-ra, nem tudnák megvédeni. Mire Snoke közelébe érnének a testőrök, már hatszor agyonlőtték. Ráadásul lelőni sem tudnák a merénylőt, hiszen egyiknél sincs távolsági fegyver. Csak vágó és szúrófegyverekkel vannak felszerelve. És, hogy teljes legyen az összkép, a nagy placcnak hála a merénylőnek se Snoke, se a testőrök közelébe nem kell mennie. A tróntól több tíz méterre lévő lift ajtajából is lelőheti a fővezért. De mivel a preatorianusok messze posztolnak Snoke-tól,, akár még közvetlen közelről is támadhatnának, hiszen képtelenség lenne időben a odafutniuk a fővezérhez és megvédeni. Persze Snoke nem védtelen, ahogy azt láttuk is, amikor Kylo felugrott, ő meg a villámokkal földhöz vágta. De igazából a csak saját képességeire számíthat. Ahogy azt két esetben is megfigyelhettük, a testőrök már csak a támadás után voltak képesek reagálni. (Amúgy ugyanez a probléma a császári testőrséggel is - mindenhol rosszúl vannak elhelyezve, távol állnak a célszemélytől, csak közelharcra használható fegyvereik vannak.) De akkor mire jók? Nos, szerintem két dologra. Az egyik, hogy figyelemmel kísérik Snoke tevékenységét, hiszen mindig vele vannak. Így, ha Snoke Palpatine ellen mesterkedne, likvidálhatnák. Ami nem is lehetetlen indokolatlanul nagy számuk láttán. Még a Jedi képzésen átesett, egészséges Kylo Rennek is kihívást nyújtottak, pedig nála a csapat meg volt osztva, szóval sanszos, hogy ha mind a nyolcan egyszerre rontanának rá a fizikailag roncs Snoke-ra, le tudnák gyűrni. Plusz, ha esetleg valaki sikeresen megmerényeli az alapvetően az Első Rendtől izoláltan élő Snoke-ot, a merénylőt és a tanúkat lemészárolhatják, így észrevétlenül a hulla Snoke helyére lehetne tenni az Exegolon látott klónok egyikét. Ezt még valamennyire alá is támasztja az ep8, hiszen Snoke halála után a preatorianusok Rey-re és Kylóra támadtak, megpróbálták megölni őket, mindezt úgy, hogy egyik sem jelentette Snoke halálát vagy kért erősítést, pedig erre bőven lett volna alkalom, idő és ok.
-
Nagyon jól. Ahogy szépen végigmegy, fokozatosan fejlődve. Az ep7-ben még csak egymásban olvasnak, plusz Rey ezen át képes eltanulni az elmetrükköt. Az ep8-ban már képesek először akaratlanul, aztán szerintem az utolsó két esetben már irányítottan kommunikálni (a barlang után valószínűleg Rey kereste meg Kylót, ahogy a végén is szándékosan nézték meg egymást a Craiten). Plusz ebben a részben jelenik meg először, hogy fizikai dolgokat képesek "transzportálni" egymás közt, amikor Ahch-to óceánjának csepjei áthullanak Kylo arcára. Amúgy kíváncsi vagyok, hogy ez a fizikai áthelyezés vajon kinek az ötlete lehetett. Abramsé, és Johnson tőle vette át, vagy fordítva, Johnson találta ki az ep8-hoz, és Abrams és Terrio bontotta ki az ep9-ben? Az utolsó filmben pedig eléri a teljes potenciált, stabil, irányított kommunikáció és tárgyak akarattal történő áthelyezése a két fél között, ráadásul immár Ben is képes eltanulni képességeket Rey-től, lásd a gyógyítást. Vajon milyen hatalomra tehettek volna szert, ha mindketten rendesen kitanulják a Jediséget (mivel Rey csak gyorstalpalón volt és főleg könyvekből tanult, meg olyan mestertől, aki a gyorstalpalója után felhagyott a jediskedéssel, és annak is már 30 éve; Ben meg megszakította tanulmányait - bár valószínűleg ő már közel állt a próbatételhez)? Meg vajon a diád fennmaradt így, hogy Ben bár a fizikai síkon életben maradt, Leiának hála megőrizhette szellemét az Erő honában? Ez is egy érdekes kérdés, mert mit jelenthet egy Erőszellem számára az, hogy kapcsolódik valakihez a fizikai síkon. És mit jelent ez a fizikai síkon élő számára, hogy egy mindenható energialény kapcsolódik hozzá? Ezek olyan dolgok, amik talán terítékre kerülnek a Rey-filmben.
-
Ez abszolút így van, csak Kylo Ren nem kifejezetten az az ügyes manipulátor vagy észérvelős figura. Ezekhez se türelme, se önuralma. Az érzelmek hamar eluralják. Lásd, amikor a Supremacy-n Rey az őrség levágása után is elutasította. Azonnal kiabálni kezdett Rey-jel, hogy még mindig visszafogja magát. Ráadásul nem veszi a fáradtságot arra, hogy kiismerje a lányt, ami elengedhetetlen a sikeres manipulációhoz. Inkább úgy működik, mint Sol, a saját érzéseit vetíti ki másokra és az alapján ítéli meg őket. És van még egy hibája, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy ne keresse Rey-t: baromi rossz vesztes. Iszonyúra rosszúl éli meg a kudarcokat. Márpedig Rey úgyszólván kikosrazata, szóval a sértett büszkesége is visszatarthatta, amíg nem talált valamit, amitől újra férfinak érezhette magát. Ez esetben egy szép nagy csillagrombolókból álló szép nagy flottát. Vagy eleve nem is tudott kapcsolatot teremteni, mert Rey megtanulta kizárni. Míg az ep8-ban úgy tűnik, teljesen random, mikor beszélnek egymással, addig az ep9-ben már minden esetben Ren tör rá a lányra. És mindhárom esetben Rey felfokozott érzelmi állapotban van, ami eredményezhette, hogy akaratlanul leeresztette az ilyen irányú védelmét. Először az Ajan Klosson kapcsolódtak össze, ahol Rey-t feldühítette a gyakorlógömb. Aztán a Passanán, ahol Rey-t elvarázsolta a fesztivál. Végül a Steadfaston, ahol Rey-et felzaklatta a kés megérintése.
-
Attól függ, hogyan ábrázolják a szörnyeket, meg mennyire pusztító az a világvége, és igen, mennyire nyomasztó a hangulat. A The Lord of the Rings tuti nem dark fantasy, a Star Wars sem, de a The Witcher játékok azok, az hótszentség.
-
De a Supremacy-n elég világossá vált, hogy nem fognak azonos oldalra állni, legalábbis nem a másik kedvéért. Szóval bármilyen győzködés hiábavaló lett volna, és ezt láttuk is az ep9-ben. Kylo hiába csábítgatta, Rey el sem gondolkodott a dolgon. Azt meg láttuk az ep8 végén, hogy képesek, vagy legalábbis Rey képes szánt szándékkal megszakítani a kapcsolatot.
-
Nekem konkrétan veszett már el megvásárolt játék. A Spore, az Originon lehetett csak és kizárólag megvásárolni. Ordas nagy bukta volt és végül az EA teljesen eltávolította a programot, azok sem tudnak már vele játszani, akik megvették (általában, ha megvásárlod, de kikerül a boltból, neked még megmarad, de itt ez sem volt). Pedig nem volt online játék. Jó, nem kár érte, ritka sz*r játék volt, de akkor is, ha egyszer megtették, megtehetik még egyszer. Sőt ugye ott a híres Silent Hill PT, ami ugyan csak egy demó volt, de nagyon sok embernek rohatdul tetszett. Örökre elveszett, mert a Sony levette a PS Store-ból. Csak azok játszhatnak vele még mindig, akik anno letöltötték (fel is ment azoknak a konzoloknak az ára, amin rajta volt). Ami a lemezeddel történt, az sajnálatos és érthető, hogy baromira bosszantott. Engem is rohadtul irritált volna, és igazából ez az egyik ok, amiért szeretem a digitális lehetőségeket: kímélem a megvásárolt lemezeket. Azok számomra inkább már vésztartalékok. Ugyanakkor több száz DVD-m és közel 100 BD-m van, és még csak eggyel történt majdnem hasonló, a TCW egyik epizódjával. De fura mód, később az is megjavult. Szóval egy ilyen meghibásodásra ugyanúgy kevés az esély, minthogy eltűnjön egy digitálisan megvásárolt játék vagy film. Azért a streamingben már kevésbé bízok ilyen téren, a SkyShowtime-on ott kéne lennie az összes Star Treknek, mivel az ott ugyanúgy zászlóshajó, de a régieket levették, az újak is hiányosak - és ez hazánkra specifikus, mert más országokban elérhető. Szóval szolgáltató válogatja, épp milyenjük van. Sajnos engem nem lepne meg, ha egyszer a Disney valamilyen okkal kihátrálna az országból, vagy még korlátozottabbá tenné a tartalmakat - lásd Amazon Prime, ami szerintem pont ezen az úton kezdett el haladni, hirtelen baromi sok korábban nézhető filmre és sorozatra került rá a "te régiódban nem elérhető" felirat.
-
A Guardians of the Galaxy utánérzéssel talán még nem is lenne bajom, ha nem a legrosszabbra, a harmadik részre hajazna. Persze nem teljesen, mert ott földi állatok voltak és egy az egyben földi építésű házak, itt meg azért vannak eltérések, de valahogy mégis, az összhatás hasonló. Talán tényleg azért, mert túlságosan ismerős. Eddig azért úgy jelentek meg a hétköznapi dolgok, hogy azt egzotikus dolgokkal vegyítették. Theed, a Lars farm, Canto Blght, Corsucant, ezek mind olyan világok, ahol sikerült "idegenné" tenni az alapvetően földi helyszíneket is tartalmazó látványt. Hiába jártam már Comóban, álltam pont ott, ahol Anakin, a naboo-i tóvidékről akkor sem jut eszembe Olaszország eme szegmense. Itt meg, ennél a trailernél az első gondolatom az volt, hogy na, Lost in Space epikusabb kivitelben. Főleg, amikor az SZTK keretes szemüveget viselő apuka megjelent. Amúgy mi ez a nagy rászokás újabban a szemüvegekre? Ráadásul kifejezetten durva, zavaró kontrasztot ad a trailerben szintén látható, high-tech vizorral felszerelt kiskölyökkel. A gyereknek futotta SW cuccra, a faternak csak a földi szemüveg jutott? És talán az sem szerencsés, hogy jómagam nem rajongok azokért a filmekért, amiket meg akarnak idézni ezzel a sorozattal. De, ha legalább megmaradt volna az a sötét hangulat, ami a Londonban levetített trailerből áradt, ami felkeltette az azóta kihunyt lelkesedésem... De ez a birzalmas zene teljesen kiölte. Mi köze ennek a Star Warshoz? Komolyan farba rúgnám, aki rábólintott erre. Meg azt is, aki kitalálta, hogy ezt használják. Mindegy, igazából ne a trailer, hanem maga a sorozat tetszen, az győzzön meg, csak jelenleg már annyi lelkesedésem sincs az irányába, mint a múltkori trailer esetében. De hát anno a Solóval is így voltam. Ha meg nem tetszik, legfeljebb odakerül a "polcomon" a Resistance mellé (pillanatnyilag azt sem érzem, hogy a Mandoverzum miatt látnom kéne ezt). Szerencsére még bőven marad más SW matéria, amit élvezhetek.
-
Nem hülye ez a Rey leány, Kylo szavaiból elég gyorsan kiviláglik, miért jelentkezett most Kylo. A f*szi első mondata: "Palpatine holtan akar téged." Ez máris válasz a kérdésre.
-
Tuti nem, hiszen láttuk, hogy az Ajan Klosson egy rövid pillanatra újra összekapcsolódtak. Viszont ez volt az első beszélgetésük a Supremacy óta. Nem igazán volt okuk keresni egymás társaságát ezt megelőzően. Ráadásul nem most kérdeznének meg olyan kérdéseket, amik a Supremacy-n történtekhez kapcsolódnak, ha korábban már beszélgettek volna. Mindezeken túl nem telt el olyan nagy idő, hogy ne folytathassák ott, ahol abbahagyták, a helyzetük sem enged meg hosszas trécselést.
-
Okéééé... Nekem ez a trailer még annyi Star Wars hangulatot sem tartalmazott, mint az előző, hála ennek a borzasztó zenének. Eddig e sorozat iránt a lelkesedésem kerek 0. Innen lesz szép nyernie.
-
A Witcher-játékokban bőven akad horror elem (szörnyvadász a főhős, a szörnyek meg horrorelemek, ráadásul sokat elég horrorisztikus környezetben kell elcsípni, szóval akad benne bőven parafaktor), a sztori meglehetősen sötét, a világ úgyszintén (nem tudom, hogyan lehetne vidámként definiálni egy olyan világot, ahol a politika, a járványok, a vallás és a szörnyek miatt ezrek halnak meg és ez a játékban alaposan reprezentálva van a rothadó hullák százaival kirakott csatatereken - ahol a dögevő szörnyetegek sűrűn megfordulnak -, a mágján elégett hullákkal szögezett városok főutcájával, stb. az egész trilógiában küszöbön álló világvégéről nem is beszélve). A végkifejlett pedig csak akkor lesz többé-kevésbé pozitív, ha három játékon keresztül hozod meg a legmegfelelőbb döntéseket úgy, hogy a döntés pillanatában azt sem tudod, hogy az egész sztorit befolyásoló döntést hoztál-e meg vagy csak olyat, ami azt határozza meg, kit visz ágyba Geralt. És még ebben az esetben is rajtad áll, hogy pozitívnak értékeled-e azt a végkifejletet. A Dragon Age-ről nem tudok nyilatkozni. Az Origins tetszett, de mély nyomot nem hagyott bennem, nem is emlékszem sokra. Egyedül Morrigan az, aki megmaradt az emlékezetemben. A Dragon Age 2-vel még játszottam, de hatalmas csalódás volt és a mai napig az egyik legunalmasabb játéknak tartom, amihez szerencsém volt. Részben ez a csalódás hozzájárult ahhoz, hogy az Inquisition és ez az új epizód már nem is érdekelt, és végül az Inquisition ki is maradt nekem, mert közben befutott a The Witcher 3: Wild Hunt, ami után nekem már semmi affinitásom nem maradt, hogy a Dragon Age-re akár csak ránézzek. Annyira nem, hogy egészen hétfőig azt sem tudtam, hogy az új rész végre elkészült és most jelenik meg. És erről is csak azért értesültem, mert egy fórumon azt ecsetelték, hogy a Sony nem véletlen dobja ki a Horizon: Zero Dawn Remasteredet október 31-én. Ezt szánta kihívónak a The Veilguarddal szemben.
-
Ugyanígy megy a Skyshowtime-on is, ami szintén pár napja, október 28-án vezette be a Premium csomagot (végre van itt is 4K!!!). Ott ráadásul most "féláron élethosszig" kedvezménnyel lehet előfizetni Premiumra. Bár a Skyon nem szkippelhető, de csak ilyen 12-15 másodperces trailerek vannak, amiket szvsz. simán ki lehet bírni.
-
Én is megvenném, főleg ugyanabból az okból, amiért még megvásárlok lemezen is játékokat (bár már csak leárazva és olyat, amit digitálisan is megvettem): a fizikai változat biztosan az enyém, nem csak "bérlem". Igazából ez az egyetlen komoly félelmem a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatban: semmi sem a tiéd. A játékoknak vagy a digitálisan megvett filmeknek csak a licencét vásárlod meg, jogosultságot arra, hogy használhasd az XY cég által továbbra is teljes mértékben birtokolt a terméket. A streaming esetében meg csak a szolgáltatásért fizetsz, nem a pontos tartalomért. Mindkét esetben egy arctalan cég rendelkezik a termék fölött. Sőt még egy külső tényező, a netszolgáltató is beleszól ebbe. Persze a fizikai változat sem örök, de azt legalább akkor is tudom használni, ha a netszolgáltató éppen valamiért nem szolgáltat netet, ha a streaming szolgáltató leveszi a streamingről az adott műsort, vagy ha valaha is megszűnik a szolgáltató.
-
0,0000001% esély is esély, és azért itt jóval több esély van egy valamilyen formában megjelenő esetleges folytatásnak, mint annak, hogy Magyarország visszakapja a felvidéket. Már csak a múltból kiindulva is. Őszintén tegye fel a kezét az, aki 2013-ban úgy gondolta a TCW kaszája után, hogy még két évadot kapunk, plusz egy spin-offot is. Megjegyzem, aki felteszi, arról mind tudni fogjuk, hogy nem őszinte, hanem pofátlanul hazudik, mert ezt még Filoni sem tudhatta akkor. Vagy jelentkezzen az, aki 2018-ban biztosan tudta, hogy a Rebels szereplőinek sztoriját évekkel később folytatják, ráadásul élőszereplős formátumban. De menjünk messzebb az időben. 2005-ben volt bárki is, aki magabiztosan hitt abban, hogy lesz még egy Star Wars trilógia? Spin-off mozifilmek? Élőszereplős sorozatok? Mindre nem a válasz. Mégis megvalósultak. A TCW a kasza ellenére további két évadot élt meg, és még a harmadik befejezése után egy spin-off szériát is kapott, sőt, ha a Tales of...-ot is idevesszük, akkor kettőt. Vagy másfelet, ki mennyire tekinti egész sorozatnak. Ráadásul mindkettő TCW szálakat csípett fel és tett kerek egésszé. Szóval más kaszált szériák ellenére ezt alaposan folytatták. Ahogy bár a Rebels-től elbúcsúztunk, Kanant leszámítva az összes szereplő visszatért már (sőt igazából Kanan is, hiszen hallhatjuk az ep9-ben), Hera, Ezra és Sabine sztorija folytatódott, jobban megismerhettük a Rebels-ben épp csak feltűnő Jacent is, és még Thrawn is megjelent élőben. Arról nem is beszélve, hogy az animációs érában talán a legfontosabb posztot betöltő Ahsoka sztoriját jelenleg mainstream szériában mesélik, és momentán ez az utolsó mochikán az élőszereplős sorozatok közül. A Rebels "szellemi utódja" az, amiről még biztosan tudjuk, hogy elkészül. De arról is lehetne elmélkedni, hogy valamilyen szinten a Rebels maga is a TCW folytatása volt, hiszen sok olyan szálat vittek ott tovább, amit a TCW-ben (akkor még) nem tudtak bemutatni: Mandalore története, Ahsoka, Rex és Maul karaktere. Aztán a TCW-ben indult mandi-szálra szintén felfűztek egy sorozatot és egy spin-offot. És ez a mandi sorozat már ott jár, hogy két mozifilmet is kap, ráadásul ebben is továbbvittek korábbi szereplőke, mint Bo-Katan vagy Cad Bane. Szóval ma magabiztosan azt kijelenteni, hogy kész, ennyi volt, soha többé semmiféle formában nem fog folytatódni a The Acolyte karaktereinek sztorija, háááát... Nagyfokú merészség. Még azt is merészség kijelenteni, hogy jelen állás szerint, mert mi nem tudjuk, mi a jelenlegi állás a Lucasfilmnél és a Disney-nél. Pont azért, mert b*sznak megszólalni ezekben a témákban, a kommunikációjuk zéró ezen a téren. Annyit mondhatunk csupán, hogy jelenlegi, alapvetően minimális és sajnos sok esetben biztos tényeket nélkülöző, főleg pletykákra épülő tudásunk alapján a The Acolyte ezen a címen valószínűleg már nem fog folytatódni. De még a cím megmaradására is érdemes hagyni egy hangyaf*sznyi esélyt, hiszen ilyen mondatot írhattunk volna a TCW 5. és 6. évada után is. Persze nem kell hiú ábrándokba kapaszkodni, de reménytelennek sem szabad lenni. A Disney amúgy is mesterien ért ahhoz, hogy átfordítson negatív visszhangú dolgokat pozitívba és aztán ontsa magából az azokra alapozott műveket. Lásd a PT-t. Az ep7 egyértelműen úgy lett megalkotva, hogy minimális PT tartalommal bírt, mert akkoriban a "közmegítélés alapján" a PT sz*r volt. Ma már nem tudnak úgy SW matériát készíteni, hogy az nem tocsog a PT elemekben. Az Obi-Wan Kenobi PT folytatás, a The Acolyte PT előzmény, ráadásul az előbbi olyan flashbacket villantott, amiről simán el tudod hinni, hogy az ep2-be torkollik. Az Ahsoka klón háborús flashbackeket kapott, ráadásul TCW epizódok megelevenítésével. És nincs olyan széria, amibe ne jelent volna meg egy PT-s karakter, akiket ráadásul sok esetben az eredeti színészek játszanak. És jelenleg ugyanez a játék folyik az ST-vel. Imigyen könnyen elképzelhető, hogy 5-10 év múlva már egy olyan éra sztorijain izgulhatunk, aminek a The Acolyte volt az alapja, és ez a sorozat is ugyanúgy jobb megítélésnek fog örvendeni, mint most. Egyszerűen azért, mert a Disney baromi ügyesen manipulálja a közönségét. Persze nyilván, sajnos az ellenkőzeje sem kizárható, de ezt nem most fogjuk tudni megállapítani. Pláne nem most, amikor szó szerint nem látunk túl az Ahsoka 2. évadán és a The Mandalorian and Grogun. Vannak pletykák, vannak tervek, de csak ez a két pont biztos.
-
Gondolom az egyik ok az, hogy Romulus a római mitológiában a domináns testvér, hiszen végül kinyírta vagy kinyiratta Remust - szóval az ikertestvére halálát okozta. Plusz érdemes hozzátenni, hogy a Romulus eredetileg csak munkacím volt, valószínűleg eredetileg nem ezt szánták végleges címnek. Csak aztán a rajongók és a média is folyton ezen a néven emlegette, beleragadt a köztudatba, úgyhogy rajtamaradt végleges címként. Sztori szempontjából pedig a következő állhat a háttérben:
- 2.081 válasz
-
- 2
-
Húbazeg, az brutal jó lenne!
-
@Yoda József Ody nem azt írta, hogy nincs elkaszálva, hanem, hogy hivatalosan nincs elkaszálva! Nézd csak, oda van írva a szó: Van különbség aközött, hogy hivatalos vagy csak úgy van. Ha hivatalos, akkor 100%, hogy úgy van, ha ezt módosítják, akkor az illetékesek csinálnak s*gget a szájukból. Ezért él ritkán azzal egy-egy sorozat-, film- vagy játékfejlesztő, hogy maga jelentsen be ilyesmit. Sok, egyebek mellett akár jogi bonyodalmakat is okozhatnak vele, ugyanis egy ilyen hivatalos kijelentés egyben lemondás néhány, az IP-vel járó jogról (például nem formálhatnak kizárólagos jogot bizonyos webcímekre). Szóval, ha valaki azt írja, hogy nincs hivatalosan kaszálva, az csak egy ténymegállapítás, nem áltatás, mert nem azt mondta, hogy nincs kaszálva. Kaszálva van a The Acolyte, csak ez nincs hivatalosan bejelentve. Márpedig a jogban a hivatalos számít, amit a Disney vagy a Lucasfilm mond, nem, amit Colider állít vagy, amit egy színész mond, aki talán már nincs is a cég alkalmazásában. A The Mandalorian ugyanez pepitában, azt is elkaszálták, de az sincs kijelentve hivatalosan.
-
Pedig pontosan ez jelenti azt, hogy hivatalosan elkaszáltak egy sorozatot. Az csak jó indulattal is félhivatalos infó, ha a színészek beszélnek róla, akik ugye nem a döntéshozók és még csak nem is feltétlen kellenek egy új évadhoz. Lásd a felsorolt négy színészből kettő nagyon valószínű, hogy amúgy sem tért volna vissza egy folytatásra, mivel a karaktereik meghaltak, így az is sanszos, hogy ők nagyjából ugyanakkor tudták volna meg, hogy lesz 2. évad, amikor mi.
-
Fogalmam sincs, nem ismerem, ő már utánam érkezett. Egy embert leszámítva (Bitropper) már senki sincs a PGO-nál az én időmből. Ezért, meg az új menedzsmentnek hála csúszott le nem csak SW, de minden téren. Én már nem is követem.
-
A poén az, hogy ezt a 20th Century Fox később próbálta menteni azzal, hogy kiadott olyan grafikát, ami azt mutatja, hogy a tojás a Cheyenne leszállótalpának szekrényében volt, ahol a királynő utazott és egy ideig lapult (ez az animáció lett felhasználva a Quadrilogy DVD menüjében). Persze a Sulaco felirat miatt semmi értelme ennek sem. Ezzel továbbra sem tudok egyetérteni. Azért, mert a következő filmben meghaltak, még nagyon is lényeges, hogy az előzőben életben maradtak. A túlélésük nem felesleges Ripley miatt. Eleve, ha Nyuszi bármikor meghalt volna az LV-426-on, Ripley nem éli meg az Aliens végét. Csak a lány tartotta életben. Ott a jelenet, amiben a szeme láttára vitték el a kislányt. Ripley helyben összeroppant, Hicks-nek úgy kellett visszarángatnia, máskülönben képes lett volna bemászni a lyukba, az meg a biztos halál. Ezen a ponton Ripley túlélési ösztönei megszűntek, csak és kizárólag Nyuszi sorsától függöt a túlélése. Ha a lány él, van esély arra, hogy ő is életben marad.,Hha meghalt, Ripley teljesen biztosan meghal az LV-426-on. Ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a termonukleáris robbanás 20 percre volt, és ő ennek ellenére besétált egy szál maga az idegenek fészkébe, és mindössze abba a rendkívül halvány reménybe kapaszkodott, hogy a kislány fejét nem lékelték meg és még nem tapadt rá arctámadó. És, hogy mennyire így van, azt az a jelenet vési kőbe, amikor Ripley megtalálja a Nyuszi karjáról leszakadt helyzetjelzőt. Abban a pillanatban elszállt számára az esély, hogy élve megtalálja a lány, és ott, a szörnyektől hemzsegő fészek közepén zokogva összeroppant. Ott várta volna meg a robbanást vagy azt, hogy egy xeno elkapja, ha nem hallja meg Rebecca sikítását. És ezek a jelenetek egyúttal annak az apátiának az alapjai, amit Ripley átél az A3-ban. Mert Ripley számára Nyuszi volt a kapaszkodó az életben már az Aliensben is, az A3-as halála ezért is eredményezi azt, hogy a nő közönyössé válik, átvált érzelemmentes robotba, aki lényegében lesz*rja, hogy a lény elkapja vagy sem. Ezt rengeteg dolgon le lehet mérni. Például míg Hicks-szel még "romantikázik", Clemensszel csak dug egyet, oszt jónapot. Nem is körülményeskedik, lényegében ágyba rántja a dokit. Vagy amikor a lény elkapja Clemenst és Andrews-t, ő uutána csak ücsörög és némán hallgatja a férfiak marhaságait. Ha a rabok nem unszolják, szerintem egy cigit szívva várná, mikor jön el érte a lény. De még maradt annyi emberség benne, hogy esélyt ad azoknak, akik tőle várják az irányítást. De ő maga láthatóan nem akar már küzdeni, mert nincs miért. A xenók elvették tőle Amandát és Rebeccát, ez kétszer több gyermek halála, mint amennyit egy anyának meg szabadna élnie. És ez azért üthetett be nála ennyire, mert az Aliens végén abban a hitben feküdt be a hibernátorba, hogy a veszély elmúlt, a lényeknek vége, ők meg egy űrhajón hazatérnek a Földre, és békében felnevelheti Nyuszit. Megteheti azt, amit Amandával nem tudott. Megkapta a második esélyt. Ez a "happy end" érzés ott volt benne, amikor lefeküdt. Álmodhat, de már csak szépeket. Aztán felébred és - számára minden átmenet nélkül - egy rémálomba csöppen. A második esélyt elragadták tőle, a fogadott lánya is halott. Egy pozitív állapotból minden átmenet nélkül átesni egy negatív állapotba, az nagyon komoly lelki sokk. Talán úgy lehetne a legjobban leírni hétköznapian, amit átélt, hogy egy család hazafelé tart egy vidám nyaralásról, aztán autóbalesetet szenvednek, amit csak az egyik szülő él túl, aki a kórházban ébredve tudja ezt meg. Az egyik pillanatban még minden szép és jó, idilli, a következőben mindenki halott, csak te élsz. És nincs átmenet. Nem voltál életveszélyes helyzetben, nem is láttad előre az események rosszra fordulását. Nem néztél végig egy lassú lefolyású betegséget. Szó szerint egy csettintésre esel át idillből rémálomba. Ezért nem hiábavaló Nyuszi túlélése, mert nélküle Ripley sem jött volna el élve az LV-426-ról, és az ott felhalmozott remény hirtelen csap át rémálomba, ami pedig az A3-as Ripley alapja. És ez egy jó ív: Ripley az Alienben azért küzd, hogy hazajusson Amandához. Az Aliensben szembesül azzal, hogy nem járt sikerrel, a lánya meghalt. El is veszti az életkedvét. Nem törődik magával, se a környezetével (a lakásában kupleráj és kosz van), nem érdeklik a telepesek. Nyuszi az, aki visszarángatja az életben. És a(z Amandához hasnonló hirtelen) halálával újra belezuhan abba az apátiába, amit az Aliens elején látunk, és aminek végső következménye az, hogy a rémálmok elől menekülés reményében öngyilkosságot követ el. Igazából a film egy pillanatig sem akarja azt, hogy te izgulj a rabokért. Minden alkalmat megragad arra, hogy tisztán lásd: ezek nem érdemlik meg az életet. Celemens és Andrews is elmondja, hogy itt gyerekgyilkosok, nemi erőszaktevők, pszichopaták vannak. Dillon maga valja be, hogy nőket erőszakolt és ölt meg. Ott van az a jelenet is, amiben egy csoport bentlakó Ripley-t is meg akarja erőszakolni. Szóval a film egy pillanatra sem akarja azt, hogy izgulj ezekért a rabokért, épp ellenkezőleg, mindent megtesz azért, hogy utáld őket. Ez részben a film lényege. Az első négy Alien-filmnek, és most a Romulusnak is az egyik központi témája, hogy mi a rosszabb: az ember vagy a xenomorph. Az Alienben egy névtelen (nem hangzik és nem is olvasható sehol a WYC neve), arctalan cég képviseli ezt, ami Ash-t használja eszközként. Az Aliens-ben Burke által a Társaság alakot öltött. Az A3-ban pedig a társadalom mocska kerül a középpontba ezen a vonalon. Ez adja a morális kérdést: megérdemlik ezek az emberek, hogy brutálisan széttépje őket egy szörny? Nyilván igen. Legalábbis a rabok, mert Andrwes, Aaron és Clemens nem rab volt, hanem a börtönszemélyzet. Szóval az ő túlélésükért lehet izgulni. És én drukkoltam is először Clemens-nek, majd Aaronnak. A börtönigazgató nem volt szimpatikus, de a hozzáállását felnőtt fejjel már abszolút megértem: a világ végén kell kordában tartania 20 brutális, minden emberi normát megtagadó állatott és ebben az egyetlen segítsége egy IQ light hülyegyerek. Akinek ilyen feladat jut ilyen körülmények között, az nem lehet kedves. Szóval felnőtt fejjel már Andrews-t is sajnáltam. Ráadásul, bár a film idejében az idegent az AIDS szimbólumának tartották (egynemű környezetben pusztító organizmus), szerintem inkább a filmben szereplő brutális bűnözők jól megérdemelt halálos injekciójának, villamosszékének vagy akasztófájának szimbóluma. A hóhér. És még egy vonal van: a Fironia 161 lakói brutális, gyilkos, szexuális ragadozók. A xenomorph szintén egy brutális, gyilkos, szexuális ragadozó. Szóval már csak ezen a vonalon is él az, hogy melyik fél lehet a rosszabb, a félelmetesebb. Az emberek, akik tudatosan teszik meg ezeket a rémtetteket, vagy az idegen lény, ami a fajfentartó-ösztönei miatt cselekszik így. Nekem már csak ezért is tetszik az A3, mert ezúttal nem egyszerű civileket vagy felkészült hősi katonákat, hanem a xenomorph emberi megfelelőit állította szembe az idegen bestiával. És a film nem akarja, hogy szeresd őket, még csak azt sem, hogy szimpatizálj velük. Nem kéri, hogy drukkolj értük. Fincher azt akarta, hogy magadba helyezd mérlegre a gyilkos szexuális idegen állatot és a gyilkos szexuális emberi állatot. És persze ehhez még hozzájárulnak olyan "apróságok", minthogy Ripley már az idegen lény nélkül is életveszélyes környezetben van, hiszen a rabok töbsége ugyanúgy prédát lát benne, mint a xeno. És ugyanúgy erőszakos szexuális aktust hajtanának végre rajta, ahogy a xenók már meg is tették. És még ott van egy nem kevés irónia is, hogy mindezek ellenére ezek a férfiak, akik hobbi szinten űzték a nők halálra erőszakolását, végül egy nőtől várnak segítséget, akit amúgy szintén el akartak intézni. S ehhez a vonalhoz sokat tesz hozzá az SE, amikor Ripley szembekerül a robbanássorozatok káoszában korábbi támadóival és az egyiken még segít is. Sőt csak ebből a változatból derül ki, hogy a támadást vezető Jude-ot (a szemme alatt van egy könnycsepp tetoválás) Ripley önfeláldozásra bíztatja, és végül a nő füle hallatára tépi szét az alien. Mondjuk ezért is szeretem jobban az SE-t, mert rengeteg dolgot, főleg a karaktereket, árnyalja. Szóval ez a film igazából szándékosan nem arról szól, hogy bárkiért is izgulj. Még Ripley-ért sem, mert a film feléig úgy vagy, hogy ő a főszereplő, az általában nem hal meg, szóval kár izgulni érte, főleg a harmadik részben. Aztán meg már ugye nincs miért izgulni érte, hiszen tudod, hogy halálra van ítélve. Ez a film azt prezentálja, hogy az emberi faj legalja, ami természetét tekintve egyenértékű a xenomorph-fal, hogyan reagál, ha eljön értük a megérdemelt kaszás. Hát én azt sem díjaztam, mert a kivitelezés ott is több kérdést vetett fel, mint választ. Egybek mellett ott van az, hogy Hicks-et a dögcédulája alapján azonosították a Fiorinán (mivel a fejét péppé passzírozta a tartórúd), de hogy a fenébe került Turk nyakába Hicks dögcédulája? Meg, az Aliens végén láthatóan be van kötve Hicks arca és törzse, hiszen póló nélkül hibernálják, az ACM-ben mégis úgy ébred fel, hogy sehol a kötés a fején és póló van rajta. És ez már csak azért is poén, mert közben Turkot meg félpucéran, bekötött mellkassal ábrázolták, hogy hasonlítson Hicks Aliens-végi állapotára. Csak maga Hicks nem hasonlít arra. És, amikor Bishopra rákötötték az EEV feketedobozát, Bishop miért nem említette meg azt az apróságot Ripley-nek, hogy a Sulaco fedélzetén hemzsegtek a xenók, a WYC zsoldosai és amúgy Hicks kriokabinja felnyílt? Nem éppen elhanyagolható információk ezek. Arról nem is beszélve, hogy Ripley hibernátorán nincsenek lövésnyomok, pedig az ACM-ben belelőttek, így sérült meg az arctámadó és okozott a sav "tüzet" - ami kábé lehetetlen, hiszen annak a lövedéknek szét kellett volna loccsantania Ripley agyát is. Plusz a sav hogy repült ki a sértetlen burkolaton át a hibernátoron kívülre? Mi ez, taktikai manőverekre képes okos sav? Annyira izzadtságszagú, logikátlan és idióta az egész jelenetsor, hogy jujj. Tízzel nem, de akkor már azzal sem mentek volna semmire, ha van tartalékuk és újra tudják tölteni. Hiszen pont ez mutatja, hogy az idegenek többé nem mentek a sentry gunok közelébe. Az állmennyezet fölé valahol a védelmi vonalon kívül jutottak be. Sőt igazából a film azt is megmutatta, hogy még az álmennyezeten túl is be tudtak volna jutni, ha ez nem válik be, méghozzá azokon a szellőzőkön át, amin keresztül az emberek kijutottak. Sentry gunból nem lett volna több, az APC-ben csak négy volt. Ezek pont azért élték túl azt, hogy a leszállóhajó rázuhant az APC-re, mert elég strapabíró ládában voltak tárolva, szóval, ha lett volna még, azok is megmaradnak. M41A-ból és M240-es lángszóróból lett volna több, meg lőszer ezekhez. Az viszont jó kérdés, hogy ez mennyit számított volna. Úgy értem, abban igazad van, hogy ha van fegyvered és megfelelő mennyiségű lőszered, akkor a xenók kisebb veszélyt jelentenek, mint anélkül, ugyanakkor a lőszer/fegyver önmagában semmit sem ér, ha a felhasználó nem tud mit kezdeni vele. Láttuk, hogy a lények piszok okosak, és minnél kevesebben vannak, annál inkább átváltanak a sok lúd disznót győz taktikáról az eszes, cserkésző taktikára. Lásd azt, amikor Nyuszit elvitték és Hickset "elkapják". Bár még akkor is rengeteg lény nyüzsgött a komplexumban (a detektor mutatja), őket már becserkészték, nem rájuk rontanak. Nyuszit a víz alatt osonva közelítette meg egy, Hicks-nél meg a lift közelében lapult, és gyorsan lecsapott, amikor a párs belépett a zárt térbe. Vagy ott van, amit a Romulusban láttunk. Sőt még akkor is gondolkodnak, amikor sokan vannak, hiszen Hicksék azért nem tudtak kijönni a fészekből, mert a lények befalazták azt az utat, amin át bementek. És annyi lőszer nem volt náluk, hogy mindegyik xenót megöljék. Hiába van 99 lövedék egy M41A-ban, egy xenóba elég sokat bele kell küldeni, hogy végre megdögöljön, és a film alapján Hicks-nél, Hudsonnél, Crowe-nál és Apone-nál csak egy-egy tár volt (az őrmester négy tárat tesz bele Frost táskájába). Oké, ott volt még Vasquez és Drake M56 smart gunja fegyverenként 500 lőszerrel, de pont ez mutatja, hogy hiába volt náluk két, automata célzórendszerrel felszerelt géppuska, 1000 lőszer nem volt elég ahhoz, hogy jelentősen megritkítsa a xenóállományt. Hiszen Drake és Vasquez is ellőtte az összes lőszert az M56-ból. Szóval Drake és Vasquez ellőttek 1000 lőszert a fészekben (plusz néhány shotilőszert Hicks, legalább két lényt ő is kinyírt), aztán 1990 lőszert a sentry gunok is elküldtek, és mégis, a vezérlőbe még így is több tucat lény tört be. Ráadásul az emberek is elég nagyokat tudnak hibázni félelemből. Drake annak köszönhette a halálát, hogy Vasquez közvetlen mellette robbantott szét egy lényt, és a sav megölte. Vasquez azzal bukta el a menekülést, hogy közel lőtt fejbe egy xenót, és a sav szétmarta a lábát (ezzel halálra ítélte Gormant is). Hicks azért sérült meg, mert egy lény lesből nekik támadt, és ő is közvetlen közelről lőtte szét, harcképtelenné téve önmagát. Ha akkor nem érkezik meg a második Cheyenne, Hicks szintén meghal, hiszen a következő xenóval már nem tudta volna felvenni a harcot - és meghalt volna Ripley is. Hudsonről meg ne is beszéljünk, mert ő túlment minden józan ész határán. Ráadásul ő azt is mutatja, mennyire okos kis jószágok ezen. Amikor szemből nem tudták lerohanni, egy aláosont és úgy kapta el. Szóval, ha a katonák meg tudják őrizni a hidegvérüket, van megfelelő fegyverük és lőszerük és a terep is megfelelő (értsd: nem az űrben vannak egy űrhajón vagy űrállomáson), akkor valóban kisebb fenyegetést jelent akár egy falkányi xeno is, de nem feltétlen garancia a túlélési esély növekedésére. Ráadásul vannak limitációk. Hadley's Hope-nál "mázli" volt, hogy alig volt 100 idegen. Ha a több mint ezer lakossal bíró Jackson's Staron szabadulnak el a dögök, akkor már emberileg képtelenség annyi lőszert vinni, hogy az elég legyen. Ilyen szituba minimum egy hadosztálynyi tengerészgyalogost kéne ledobni komoly légi és páncélos támogatással, és még valószínűleg így is súlyos veszteségeket szenvednének el (az a rohadt sav brutális védelmi erő, mert ennek hála, ha a közeledben van egy ilyen dög, vagy meghalsz, mert nem lősz, vagy meghalsz, mert lősz). Úgyhogy összességében a fegyver növeli a túlélési esélyeidet, de azért nem olyan jelentősen. Igazából az lett volna a legjobb, amit Hicksék terveztek: felszállnak, aztán a Cheyennel vagy a Sulacóval salakká bombázzák a kolóniát. Igen, én is így gondoltam, hogy te és @Odumin úgy viszonyultok az A3-hoz, mint én a Prometheushoz, és ezért is tudom megérteni, mit éreztek. Csak, ahogy te nem értesz velem a Prometheus esetében, úgy én sem veletek az A3 esetében. Amúgy szerintem az A3 és a Promi sok szempontból hasonlít. A mozis verzióknál mindkét esetben itt-ott nagyon gyatra és illogikus a kivitelezés, és ellentmondásban vannak a korábbi filmekkel, ráadásul a szereplők elég hányavetin lettek prezentálva. És pont az A3 az, ami jelzi, hogy a Prometheuson is sokat segíthetne egy újravágás, mert az Alien3 SE összességében sokkal jobb, mint a mozis változat. Persze, ahogy a Promiban sem lehetne mindent helyretenni, úgy sajnos az A3 esetében sem volt ez lehetséges, hiszen komplett jeleneteket nem tudtak anno leforgatni a Foxnak hála (így például a film eleje a Sulacóval ugyanaz). De mégis, rengeteget használt, több karaktert is jobban kibontottak, a sorsukat bemutatták, stb. Amúgy szerintem az Aliens: Colonial Marines remek alternatív folytatása lett volna az Aliens-nek, ha a fejlesztők szívvel-lélekkel foglalkoznak vele, rendesen megírják és megalkotják. Mert van abban ráció, hogy a USCSS Patna Michael Bishoppal visszatér az LV-426-ra és ott felhúznak egy kutatótelepet az idegen roncs köré. Ahogy az is logikus, hogy a Gyarmatügyi Tengerészgyalogság is vizsgálódni kezd az ügyben. És ebből remekül összejöhetett az a konfliktus, amit láttunk. Egyedül Hicks feltámasztása (soha meg nem halása) volt nagyon gáz, meg az, hogy sok kérdésre nincs válasz. (Miért vitték vissza a Sulacót az LV-426-hoz? Miért volt tele xenomoprhokkal már a Fiorina közelében?) Csak hát sajnos a Gearbox inkább elsikkasztotta a játékra szánt pénzt, sz*rt az egészre.
- 2.081 válasz
-
- 1
-
Böngészőben nálam is, a The Mandaloriant leszámítva az összes élőszereplős sorozat felszívódott, a Star Wars csoportból, és eltűnt a The Bad Batch és a Tales of... animációs széria is. De rákeresve mind megvannak, szóval magáról a Disney+-ról nem vették le ezeket.