Dzséjt

Súlytalan-e már a halál a Star Wars-ban? Ez a kérdés újra és újra felmerül. Nos, ha a halálra úgy tekintünk, hogy az a végleges elmúlás, akkor igen. Akkor igazából már 1977-ben azzá vált, amikor Ben Kenobi fél perccel a halála után rászólt Luke-ra, hogy fusson, majd egy filmmel később még testet is öltött az ifjú Skywalker előtt. Ugyan az OT idején ez még nem volt olyan elterjedt, változatos és jelentős dolog, mint most, de már itt egyértelmű, hogy a halál, legalábbis bizonyos csoportok számára, nem jelent végleges elmúlást, csupán a létezés egy másik szintjére lépnek. Akkoriban úgy gondoltuk, hogy ez csak a Jedik, de ott minden Jedi kiváltsága. Nem a végső megoldás a halál Ezt a képet végül maga Lucas bővítette ki azzal, hogy a Star Wars-ban simán túl lehet élni olyan sebesüléseket is, amiket a való világban nagyon-nagyon-nagyon kevés vagy egyáltalán nem létező kivételtől eltekintve képtelenség túlélni. Darth Vader, Darth Maul és Grievous erre a példák. Vader száz százalékos negyedfokú égést szenvedett el, amelynek során a belső szervei is kritikusan sérültek. Ezt követően mégis több mint két évtizedet leélt gépek segítségével, mint kiborg. Grievous hasonló helyzetbe került, csak, amikor Dooku merénylete során rárobban egy komp, ami elpusztította a még meglévő szerves testrészeit, neki az Erő sem állt rendelkezésére. Mégis sikerült életben maradnia, és talán ő lett az eddigi legkomolyabb mértékben robotizált élőlény, akit ismerünk. Maul pedig nem csak a kettévágását élte túl, hanem azt is, hogy belezuhant egy feneketlennek látszó aknába, majd még mindig fél darabban átutazott egy, a Galaxis teljesen más pontján lévő bolygóra, ahol aztán továbbra sem kapott rendes orvosi ellátást. Pusztán az Erővel épített magának egy gépi alsó részt, és így élt le nagyjából tíz évet. És utána is mágikus ellátásban részesült, nem technikai jellegűben, azt először a Halálőrségtől kapta meg. Ez a három, Lucas által kitalált és/vagy jóváhagyott példa már megmutatta, hogy a Star Wars-ban a technológia rég túlhaladt azon a ponton, ahol a halálos sérülések ténylegesen halálosak. Valószínűleg, ha Qui-Gon jobb körülmények között sérül meg (vagyis nem egy teljesen kiürített város peremén fekvő hangár mélyén, lézerkapukkal elzárva a külviágtól), őt is megmenthették volna, mert az ő sérülése a fenti példákhoz képest smafu. És láttuk, nem nehéz kezelni ezt a sérülést, noha elszenvedője egy ideig kénytelen kórházban maradni. Az egyetlen kritérium, hogy az áldozat gyorsan kórházba kerüljön (vagy a Sötét Oldal segítsen be neki). De visszatérve a halálos sérüléseket túlélőkre, a lista azóta csak gyarapodott. Visszatért Echo, akit meg tudtak menteni, miután rárobbant egy komp. Trench, akitől kábé egy méterre csapódott be egy protontorpedó, amit három másik követett, és ezek elpusztították a tábornok hajójának egy nagy részét, beleértve a hidat, amin állt. Vagy itt van Orn Free Taa, akit fejbe lőttek. Rex, aki nagyenergiájú lézersugárral lőttek mellkason, ráadásul őt lényegében egy sufniban kezelték. Szóval már pusztán a technológia is képes arra a Star Wars-ban, hogy akár egy átlagember is becsaphassa a halált ideig-óráig. És akkor ez csak a korlátozott technológia, ami a mi szemünkben már így is mágikus a csodatevő baktafolyadékkal, a minden helyzetben és sérülésre alkalmazható, bármilyen szervet vagy testrészt akármikor és akárhol kiváltható gépi implantátumokkal. De a Star Wars-ban van egy, Vader szavai szerint, mindenható energiamező is, aminek használatát különféle frakciók elsajátították különféle módon, és ami már alapból garantálja, hogy az élet nem szűnik meg a fizikai létsík elhagyásával. A TCW hatodik évada az (amit még szintén Lucas felügyelete alatt lett megírva, a Disney alatt csak befejezték a már félkész epizódok egy részét), ami először világította meg tágabb értelemben az Erő és a halál viszonyát. Vagyis azt, hogy az „eggyé vált az Erővel” nem csak egy költői frázis arra, hogy „hát ez a csóka kinyiffant”, hanem szó szerint vehető. Mert aki a messzi-messzi Galaxisban meghal, az csupán elhagyja a fizikai létsíkot és átkerül egy másik létsíkra, az Erő Honába, ami vagy egy „hely” a Kozmikus Erőben, vagy maga a Kozmikus Erő. Ez nem teljesen tisztázott. Ami biztos, hogy a fizikai test halála után minden élet a Kozmikus Erőbe távozik, ahol aztán része lesz a nagy egésznek. Feltételezhető, hogy mindenki, aki valaha élt, alkotja az Erő kozmikus (és kollektív?) tudatát. Ugyan a Jedi hit úgy tartja, hogy amikor valaki eggyé válik az Erővel, az individuuma elvész, de ez nem biztos, hogy igaz. Rey képes volt olyan Jediket is elérni a Kozmikus Erőben, akik nem voltak birtokában annak a képességnek, hogy haláluk után kapcsolatba léphessenek a fizikai létsíkkal. Mace Windu, Kanan Jarrus, Aayla Secura, Luminara Unduli, ők szóltak Rey-hez saját magukként, önálló tudatként, pedig a haláluk során ugyanúgy tértek meg az Erő Honába, mint minden átlagos teremtmény. És bár erre nincs kánoni bizonyíték, én úgy gondolom, hogy az Erő Han Solo tudatát is manifesztálta a fizikai létsíkon, hogy beszélhessen a fiával, Bennel. Ám, ha Han mégis csak a képzelet szülötte volt, akkor is vitathatatlan, hogy az Erővel egyesült Windu, Kanan, Aayla és Unduli önálló entitásként szólította meg Rey-t. Vagyis az individuum nem vész el teljes mértékben. Persze lehet, hogy ez csak az Erőhaszálókra igaz, de mint írtam, szerintem Han is megmaradt, csak őt az Erő küldte le a fizikai létsíkra, nem önerőből jelent meg. Az is biztos, hogy legalábbis az Erőhasználók képesek késleltetni a megtérést az Erő Honába. A Sith-ek és az éjnővérek számára nem ismeretlen a praktika, hogy szelemüket tárgyakhoz kötik. Darth Momin és Exim Panshard a maszkjaikhoz kötötték magukat, a Rebels 3x11 Visions and Voices című epizódjában látott éjnővérek egy oltárhoz kötődtek. E két frakció szellemei ráadásul a megszállásra is képesek. Panshard átvette a halott Kiza teste felett az uralmat, az éjnővérek képesek voltak megszállni Kanant és Sabine-t, míg Darth Sidious a saját klón testébe bújt bele, majd később szerette volna átvenni Rey teste fölött az irányítást. Az Erő Honába megtérés késleltetése viszont a Jediktől sem idegen. Kanan a halála után még a fizikai síkon maradt, hogy segítsen barátainak. Sőt a Dume nevű loth-farkas segítségével még kapcsolatba is tudott lépni velük. Bár itt meg kell jegyezni, hogy a loth-farkasok önmagukban misztikus, az Erővel nagyon szoros kapcsolatot ápoló lények, és a Lothal, ahol Kanan meghalt, egy afféle nexuspont az Erőben. Ezek talán hozzájárultak ahhoz, hogy még egy ideig a fizikai létsíkon maradhasson a szelleme, vagy éppen megkönnyítették a dolgát. Ugyanakkor a másik példa, Leia Organa, aki szintén nem tért meg az Erő Honába egészen addig, amíg a fia, Ben meg nem halt. Végül együtt léptek át oda. Itt jegyezném meg, hogy az sem lehetetlen, hogy Ben az anyjának köszönhetően lesz képes a jövőben manifesztálódni, ahogy Anakin is Obi-Wannak köszönheti, hogy e képesség birtokába jutott. Sőt talán még az sem vad elképzelés, hogy Hant nem az Erő manifesztálta Ben számára, hanem maga Leia, hogy ezzel is segítse a fia megtérését. De ezekre nyilván nincs bizonyíték. Annyi viszont biztos, hogy Leia szelleme egészen Ben haláláig nem tért meg az Erő Honába. Viszont nála meg a segítségére lehetett az, hogy a nagyapja maga volt az Erő. Akárhogy is, mindez jól mutatja, hogy a halála a Star Wars-ban nem végleges, az élet ugyan más formában, de folytatódik. Azok, akik nem képesek használni az Erőt, valószínűleg hamar eljutnak a Kozmikus Erőben, ahol részben vagy egészében eggyé válnak azzal. Az biztosnak látszik, hogy az Erőhasználók valamilyen szinten képesek megőrizni az individuumokat, és a Jedik elérhetik őket a Kozmikus Erőben – az már kérdéses, hogy az átlagemberekre mennyire igaz ez. Én személy szerint úgy vélem, hogy mindenki megőrzi az individuumát, miközben a kollektív tudat része is. Önállóan nem képesek leválni onnan, de bizonyos praktikákkal elérhetőek az egyének. Úgy képzelem el ezt az egészet, hogy van egy gigantikus lególap, amire sok-sok, nagyon sok, milliárdszor milliárdnyi kisebb-nagyobb legókocka van rányomva. A lapon lévő minden egyes kocka egy individuum, de egyben a nagy egész része is, hiszen egybeépülnek a lappal. Ám lehetséges felszedni egy kockát, hogy az újra egyén legyen, amíg vissza nem teszik. Rey kiemeli a kockákat az Erőpraktikával, így képes Windu, Luminara, Kanan és Aayla szólni hozzá, ám amint Rey felhagy a képesség alkalmazásával, az említett egyének visszakerülnek a lapra. És az Erőhasználók a nagy kockák, akiket könnyű megtalálni és levenni a lapról, míg az átlagemberek az egyszer egyes kockák, amiket az isten sem tud megtalálni, de ha mégis sikerül, foggal, körömmel, harapófogóval, lángvágóval és fleksszel felszerelkezve is alig lehet leimádkozni arról k*rva lapról (aki legózott életében, az érti, miről beszélek ). Az is vitathatatlan, hogy az Erőhasználók képesek ideig-óráig a fizikai létsíkon maradni, ugyanakkor fizikai test nélkül csak késleltethetik az elkerülhetetlen. Előbb vagy utóbb minden szellem eggyé válik az Erővel. Ezért is van az, hogy a Sith-ek és az éjnővérek egy fizikai tárgyhoz kötik a szellemüket, úgyszólván lehorgonyoznak a fizikai létsíkon. Ám, ha a horgony láncai elpattannak valamiért, „mennek a levesbe”. Halhatatlanság vagy sem Lucas úgy gondolta, hogy a halhatatlanságot csak a Világos Oldal Erőhasználói képesek elérni. Az ember felületesen gondolkodva úgy vélheti, hogy ez az elképzelés semmivé lett az új érában, de ez valójában nem igaz. Lucas csak a halhatatlanságról beszélt – ráadásul ő a halhatatlanságot nem is a fizikai létezés végtelenítésében látta, hanem a szellem létben –, a feltámadással kapcsolatban sosem foglalt állást, viszont a feltámadás nem egyenlő a halhatatlansággal. Aki feltámad, az később ugyanúgy meghalhat, és semmi sem garantálja, hogy újra képes lesz feltámadni. Palpatine erre talán a legjobb példa. Fizikai teste meghalt, viszont ő képes volt késleltetni a megtérését az Erő Honába, és megszállt egy tudat nélküli klón testet, így feltámadt a fizikai síkon. Új teste azonban rothadásnak indult, gépek nélkül nagyon gyorsan újra meghalt volna. És akkor a szelleme indul is az Erő Honába, újra. Persze megakadályozhatja ezt egy újabb klón testtel, Rey vagy más megszállásával, esetleg azzal, hogy hozzáköti magát valamilyen fizikai tárgyhoz, de ez akkor sem halhatatlanság. Minden egyes biológiai test magában hordozza a halál eljövetelét. Még ha sikerült is volna tökéletesíteni a klón testet, az sem élt volna örökké, ahogy Rey teste sem. Sidiousnak a legjobb esetben is át kell költöznie egy megöregedett testből egy fiatalba. És akkor még ott vannak a véletlenül bekövetkező halálos balesetek és az esetleges sikeres merényletek. Plusz akár már a hiúság is bejátszhat ilyen téren, hiszen ki akarna egy 90 éves testében élni, ha élhet egy 20 évesében is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Sidious számára a legideálisabb a tökéletesített klón test lenne, mert mint látható, csak úgy nem szállhat meg akárkit. Hogy korlátlanul és tartósan átvegye egy ember fölött az uralmat, ahhoz a célszemélynek és közte vérségi kapcsolatnak kell lennie, a jelöltnek pedig emellett át kell adnia magát a Sötét Oldalnak és önként kell befogadnia Sidious szellemét. Csakhogy ilyen ember nem terem minden bolygón, de még rendszerben sem. Palpatine csupán egyetlen jelöltet lelt harminc év alatt. Rey-re, de vele is melléfogott. S még a tökéletesített klón test sem lenne örökre szóló garancia, hiszen tudjuk, hogy a mintaegyed génmintái nem tartanak ki örökké. A kaminóiaknak a klón háborúk vége felé már kezdett komoly fejfájást okozni, hogy Jango Fett mintája fogyóban, Persze belőle több ezer példányt klónoztak, Sidiousból elég lenne egy plusz néhány tartalék, ugyanakkor pár száz vagy ezer év alatt ettől még elfogy a minta. A klónt klónozni meg eléggé necces, hiszen a másolat másolata már degenerálódik, ami könnyen előidézheti azt az állapotot, amibe alapból belecsöppent. Vagyis, hogy a klón nem képes elviselni Sidious szellemét. Szóval ez nem halhatatlanság, csupán félmegoldás a halál kijátszására. Minden egyes új test esetében ott a lehetőség, hogy nem fog összejönni a következő költözés, és az alany végleg távozik az Erő Honába. Persze az időt akár a végtelenségig is el lehet húzni, ha egy élettelen tárgyhoz kötik a szellemüket, de ott is ott van a pakliban, hogy a tárgy elpusztul. Ráadásul milyen létezés az, hogy be vagy zárva egy élettelen tárgyba? Erre szerintem a legjobb hasonlat, mintha élve eltemetnének minket, és csak egy szívószálon át vehetnénk levegőt, azon át kapjuk a vizet és a pépesített kaját. Élünk, csak éppen nem tudunk mozdulni, és az egyetlen kapcsolatunk a világgal az a szívószál. Nagyon rövid idő alatt megőrülne az ember, a Sith-ek vagy éppen az éjnővérek meg így léteznek évezredekig is. A feltámadás tehát nem halhatatlanság. Rey és Ahsoka sem lettek azok, csak mert Ben és a Leány feltámasztotta őket. Sőt Ahsoka igazából kis híján meghalt az Ashoka 1x05 Shadow Warriorban, Anakin közbeavatkozásának hála maradt végül életben. Mi több, az is lehet, hogy ebben az epizódban Ahsoka talán tényleg meghalt, csak Anakin feltámasztotta – ami magyarázat lenne arra, hogyan maradhatott életben olyan sokáig a víz alatt. Sehogy. Megfulladt, de mivel megtanulta a leckét, Anakin visszaadta neki a fizikai életét. Lucas a halhatatlanságot egyféleképpen definiálta: Erőszellemként. Mert a szellem örökké létezik, nem enyészik el. Nincs vég. Ráadásul ebben a módban saját magadtól bármikor kiválhatsz a Kozmikus Erőből (magadtól leugorhatsz a lególapról), és visszatérhetsz a fizikai létsíkra, ahol dumcsizhatsz a szeretteiddel, ráadásul isteni hatalommal bírsz, s bármikor visszatérhetsz a Kozmikus Erőbe. És ezt az állapotot csak a Vilog Oldal használói tudják elérni most is. Ezen nem változtatnak a feltámadások, se a halálos sérülések túlélése. Azok nem jelentenek halhatatlanságot, csak a halál elodázását. Sőt igazából az Erőszellem sem garantál fizikai halhatatlanságot, hiszen eme állapot elérésének első állomása az, hogy meghalsz a fizikai síkon. Szóval maga George Lucas csakis egyfajta halhatatlanságot képzelt el: a spirituális halhatatlanságot. Amit csak a Világos Oldalon lehet elérni, és ez nem változott. De akkor miért rossz a halál? Felfogás kérdése, hogy miért rossz. A Star Wars-i értelemben igazából nem rossz, hiszen a létezés folytatódik egy más szinten. A legtöbb élőlény inkább csak azért fél tőle, mert nem tudja, hogy ez csak fizikai értelemben jelent halált, illetve nehéz elképzelni anyagi lényként, hogy milyen lehet energiaentitásként létezni egy kozmikus tudat részeként. A legtöbb ember számára a fizikai létezés az egyetlen felfogható vagy elképzelhető létezés. Nem akarják hátrahagyni a szeretteiket, az anyagi javaikat, a megkezdett életüket valami olyasmiért, amit el sem tudnak képzelni. A Sith-ek pedig mindennél jobban ragaszkodnak a fizikai létezéshez. Számukra az a koncepció, hogy egyenlők lesznek mindenkivel és nem gyakorolhatnak hatalmat senki és semmi fölött individuumként, maga lehet a pokol. Képzeljük el, milyen lehet az egész Galaxist uralni akaró Sidious számára bekerülni egy olyan kollektív tudatba, ahol ő pontosan ugyanannyit ér, mint Jar Jar vagy a scurrier, amit ebédre fogyasztott el. Ráadásul a saját tudata része lesz Jar Jar és a scurrier tudatának, ahogy azok tudatai is részei lesznek az ő tudatának. Egy Sith számára ez elfogadhatatlan lenne. És nekik nyilván az Erőszellem megoldás sem lehet csábítóbb. Egyedül az isteni hatalom vonzhatja őket, de az az elképzelés, hogy cserébe minden fizikai kiváltságról és anyagi javakról le kell mondaniuk, nos, az elképzelhetetlen. Ezért küzdenek foggal-körömmel a halál ellen, a fizikai létezés elvesztése ellen. És itt jön a csavar. A Sith-ek és a hozzájuk hasonlóak, például az éjnővérek a fizikai szenvedést is képesek vállalni, hogy elkerüljék az Erő Honába költözést, ahol tulajdonképpen minden szellemi és fizikai kínjuk megszűnne. Vader, Maul és Sidious gépek nélkül létezni sem tudtak egy idő után, és ezzel pontosan attól fosztották meg magukat, amik miatt annyira a fizikai élet rabjává váltak. A fizikai örömöktől, az anyagi javak birtoklásának kiélvezésétől, a hatalomtól. Legyen szó olyan egyszerű testi örömökről, mint a szex vagy az olyan lelki örömökről, mint az, hogy népek fölött uralkodhatsz, odavesznek végül. Vader a saját teste rabszolgája lett, Maul a végén egyedül halt meg nemezise karjában, Sidious hatalma meg agymosott zigótákra terjedt ki. Amikor felfedte magát az Első Rend előtt, a vezérkar egyik tagja máris kételkedett benne. És nem Sidious, hanem az eleve ellene szervezkedő Kylo Ren regulázta meg a fickót, nyilván nem Palpatine miatt. Vagyis Sidious hatalma az exegoli csata idején már eléggé látszathatalom csupán, mert csak agymosott emberekre terjed ki – ha képes lett volna átköltözni Rey-be és az sikeres lett volna, akkor idővel ezen túlléphetett volna, de hát ez nem történt meg. Nem a halálnak van súlya, hanem az életnek És ezzel eljutunk oda, hogy a halál valóban súlytalan, mert a halál inkább a megváltás a Star Wars-ban. Az élet egy új szakasza, egy szellemi létezés. Nem feltétlen vonzó mindenkinek, de a fizikai síkon mindenkit el fog érni. A fizikai síkon nincs halhatatlanság. Néhányan képesek kijátszani különböző módszerekkel a halált ideig-óráig, néhányan még arra is képesek, hogy a halál után késleltessék a megtérést az Erő Honába. De előbb vagy utóbb, így vagy úgy, mindenki eljut a Kozmikus Erőbe. És itt mindenki megkapja a szellemi halhatatlanságot azáltal, hogy eggyé válnak az Erővel. Individuumuk részint elvész, csak külső behatásra érhetőek el, de akkor is csak ideiglenesen. Ugyanakkor néhányan képesek külső erők hatása nélkül, önállóan kiválni a Kozmikus Erőből és visszatérni a fizikai síkra, ahol isteni erő birtokosai lehetnek. Ez a lucasi halhatatlanság, és ez a Star Wars egyetlenfajta halhatatlansága. Amit a mai napig csak a Világos Oldal Erőhasználói képesek elérni. A feltámadás, érték el azt az Erővel, technológiával vagy a kettő egyvelegével, nem halhatatlanság. A halálosnak vélt seb túlélése az Erő, technológia segítségével vagy a kettő közös alkalmazásával, nem halhatatlanság. Ez csupán az elkerülhetetlen halogatása, a halál időleges becsapása. A módszerek nem tökéletesek és egy óvatlan mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy az alany eggyé váljon az Erővel. A Star Wars-ban az a fontos, hogy az egyének mit kezdenek az életükkel. És szerintem ez egyben ennek az egésznek a tanulsága is. A Sith-ek a haláltól, a veszteségtől való rettegésük miatt önmaguk kínzóivá válnak, és saját maguk pusztítják el mindazt, ami miatt el akarják kerülni a halált. Ha Anakin elfogadta volna, hogy Padmé meg fog halni, még ha az be is következik, boldogságban élhették volna le közös életük utolsó időszakát, és aztán felnevelhette volna ikreit. Ehelyett Darth Vaderként kellett élnie, egy páncél és saját csonka teste rabjaként, szellemi pokolban. De ugyanez igaz Sidiousra vagy éppen Maulra. Ám még szerintem Echo sem felhőtlen boldog attól, hogy lényegében gépszörnyként létezik, ugyanakkor ő jó példa arra, hogy nem csak önmagunkat marcangolva lehet ilyen életet élni. Echó valami pozitívot igyekszik kihozni abból az időből, amit a Szeparatisták az akaratán kívül nyertek neki. „Vannak rosszabb dolgok a halálnál” – búcsúzott ezzel a Főinkvizítor Kanantől. És igen, a Star Wars-ban ez igaz. A Főinkvizítor hajdan Jedi lovag volt, imigyen tudni vélte, hogy mi vár rá a fizikai létsík elhagyása után. És ennek hála valószínűleg közelebb járt az igazsághoz, mint az átlagember. És emiatt tudta, hogy az igazi gyötrelem a fizikai létezésben várna rá. Ekképpen súlya az életnek van, és ehhez kötődően annak, hogy ki mit képes megtenni magával, hogy elkerülje az elkerülhetetlen halált. Mit kezd a nyert idővel, ha túlél egy halálos sérülést vagy feltámad? Megpróbál minél több jót tenni, mint Echo vagy Ahsoka? Létrehoz egy kis, prosperáló közösséget, mint Boba vagy Greef Karga? Vagy önös érdekből terrort hoz, mint Vader, Maul, Grievous és Sidious? Elfogadják, hogy előbb-utóbb meg fognak halni, és ennek tudatában próbálnak kihozni minél többet az életükből vagy betegesen rettegve a halált akár önmagukat is megcsonkítva próbálják azt elkerülni, minél jobban lekorlátozva önmagukat és elveszítve mindent? Történetírási szempontból valóban nem szerencsés sokszor élni azzal, hogy valaki meghalt vagy úgy hisszük, hogy meghalt, majd mégis visszatér. És még finoman fogalmaztam. Viszont ez elkerülhetetlen, ha egy sztorinak nincs konkrét lezárása és csak nyúlik és nyúlik, s közben sok eleme szép lassan súlytalanná válik. Vagy azért, mert ismétlődnek, vagy azért, mert megpróbálnak rálicitálni az előzőre. A halott vagy halottnak vélt karakterek visszahozása talán az egyik első jele ennek a betegségnek. Ugyanakkor szintén igaz, hogy érdekes dolgokat lehet elmesélni abból kiindulva, hogy eme karakterek szembenéztek vagy átélték a halált. Nekem ez nyeri el a tetszésemet a legtöbb esetben. Bárki számára visszakereshető, hogy mennyire rossznak véltem Maul visszahozását. Ezt ma sem díjazom, csupán megbékéltem vele. És így vagyok egykori mesterével is. Viszont mindkét esetben tetszik a visszatérés következménye. Az, hogy Maul és Sidious semmit sem tanult az esetből. Ellenben Boba Fett vagy éppen Greef Karga új utakra léptek, miután megmenekültek a halál torkából, ezáltal váltak sokkal érdekesebb karakterré. Nem lehetetlen, hogy majd ezt beleszövik Rey életébe is, aki nem csak úgy tanult meg Jedi lenni, hogy tudja, akár a tudat is megőrizhető a halál után, hanem maga is meghalt már egyszer. És hogyan fogja megélni ezt Ventress? Visszatér a régi útra, mert megtapasztalva a halált oly mértékben elkezd rettegni tőle, hogy betegesen próbálja elkerülni az újabb elmúlást? Vagy értékeli a nyert időt és összeköti az életét Quinlannal? Esetleg mit sem tanulva folytatja őrlődő életét? Na, ezek azok a kérdések, amiket – remélem – feltérképeznek és amikkel elérhetik, hogy a halála előtti események az élettörténetének csupán első fejezete legyen, az azt követő pedig a következő felvonás. Szóval, szerintem a Star Wars-ban, ahogy sok más mesében, mint mondjuk a Harry Potterben vagy a Gyűrűk Urában, nem a halálnak van súlya, legalábbis nem úgy, mint mondjuk egy drámában. Hanem annak, hogy mit kezdenek az egyének az életükkel az elkerülhetetlen halál tudatában. És ebben a halálos sérülés túlélése vagy a feltámadás csupán a tapasztalatszerzés egy rendhagyó formája. Nos így vélem én, most. Ti mit gondoltok minderről?

Végül is, Bo-Katarnt már tesztelték főszereplőként, simán átvehetné Djarin helyét a széria vezető szereplőjeként. Groguval is jól kijön, szóval még nagyon sokat nem is kéne változtatni, és a cím is maradhatna. Djarin magisztrátus meg alkalmanként szerepelhetne, amikor a hétvégéket nála tölti a fia.

Meg talán írnak egy új karaktert Nevarro élére, aki átveheti a helyét. Bár, ha több epizód nem játszódik Nevarrón, ez is elkerülhető lesz. Bár a bolygó eléggé fontos helyszín a sorozatban abból a szempontból, hogy ennek fejlődése az első résztől követhető. Mando innen indult, itt hozta meg élete legfontosabb döntését és végül ezt választotta otthonának. És lényegében Mando tettei és döntései miatt virágozhatott fel a város. És nekem úgy tűnt, a bolygót szép lassan az új Köztársaság irányába terelik. Szóval elviekben, ha a Din-család sztorija folytatódik, Nevarro sztorijának is folytatódnia kellene. Ebben az esetben kelleni fog itt egy új karakter, aki képviseli a bolygót. Ha még meglenne Cara Dune, ő átvehetné a helyét (mondjuk még visszahozhatják), de egy új karakter is képbe kerülhet. Vagy behozhatnának régi ismerőst. A névtelen mythrolt érdekes lenne új magisztrátusként látni, vagy egy másik, Kargához hasonlóan korábbi simlis alakot. Mondjuk Hondót.

Igen, láttam az I, Robot és abban van az egyik kedvenc MI vs. élőlény idézetem.

Akkor még egy kis erőpumpa. Ma elolvastam a 14. fejezetet, és ez tök jó lett, nem volt mibe belekötnöm. Cantonikát baromi jól megfogtad, a hangulatát, és különösen tetszett a Maze "szerencsés megnyerésének" körülménye. A 15. fejezetbe is belekezdtem, de csak az első bekezdésig jutottam, mert sajnos elszólított a kötelesség (azért sem írtam egyből, együtt akartam írni mindkét fejezetről, csak túlbecsültem az időmet), de mihamarább folytatom.

Hát ettől ledöbbentem. Nyugodjék békében.

@Frenkie The Creator

Shayla The Mouse és QG Jenna, őket napi szinten követem. Mindkét hölgy az én korosztályom, nagyon szeretik az összes Star Wars mozit és sorozatot, sok dologban értek egyet velük. Ha magyarok lennének, már rég ide tereltem volna őket.

Yep, ezt én is tapasztaltam már. Rá is bukkantam néhány nagyon faja kis csatornára, amiket elkezedtem követni. Sajnos a Youtube-algoritmusa nagyon sz*r ilyen szempontból. A címet, a tageket (ha vannak) és a videó népszerűségét nézi. Ez utóbbi a ráadott like-ok, kommentek, a megosztások és az összenézettségi időből áll össze. És mivel ezeket a videókat a saját maguk igazát bizonygató idióták össze-vissza osztogatják, meg a média is hajlamos felkapni néha, és az agyhalottak végig is nézik, hogy miközben vélt igazuk bizonyosságának mámorában fürdőzve rámarkolhassanak, ezért "népszerűbbek" az algoritmus szemében. Úgyhogy neked is azt fogja ajánlani. A legjobb védekezés, ha az olyan videóknál, amikre nem vagy kíváncsi, buzgón használod a "Nem érdekel" vagy "Ne javasold ezt a csatornát" lehetőségeket. Így ugyanis az alogritmus azt is elkezdi megjegyezni, milyen típusú csatornákra nem vagy kíváncsi (meg persze nézi azt is, hogy te milyen csatornákat nézel/követsz, csak ezek az új videók ajánlásában kisebb súllyal jelennek meg). Persze ez a megoldás sem atombiztos, ugyanakkor amióta élek ezzel, hatványozottan kevesebb olyan videó jelenik meg, amikben utálják a Star Warst (meg úgy alapvetően minden olyan videó minimumra csökkent, ami másról sem szól, csak valami kedvenc témám utálásáról).

The Creator

Szerintem felrobbanni ugyanúgy nem smafu, mint ez. Egyszerű emberek ne éljék már túl, hogy szétloccsannak becsapódáskor vagy széttépi őket egy robbanás. Mindketőt túlélése nevetséges. Még ha ott a mindenható Erő, elmegy, de klónok, akik tömegesen halnak meg egyszerű lövésektől, ne csináljanak ilyet. Meg alapvetően semmilyen egyszerű ember. Tech-nek ugyanúgy halottnak kellene maradnia, mint ahogy Echónak sem szabadott volna visszatérni. De Echo vagy éppen Trench (akinek a képébe robbant négy torpedó) után ebben a mesében már tényleg nem lenne furcsa, ha Tech is betipegne, és a legnagyobb baja mondjuk az, hogy lebegő tolószéken jár.

A 99-esek egyik tagja már túlélt egy túlélhetetlen sérülést, szóval...

A szél kifújta a kocsi roncsa alól, a becsapódást meg felfogta a páncélja. Vagy leintett egy arra járó V-szárnyút.

Mikor? Csak azért kérdem, mert jelen állás szerint az utolsó szavazat fél ötkor ért be, és azóta nem jött új. Vanni vannak, eddig heten, mint a gonoszok.

Azért kíváncsi vagyok, milyen kereslet van egy ilyen remasterre. Nehéz elképzelni a PS5, Xbox Series X és high-end PC-k korában, hogy tömegek mozdulnának meg egy ilyen régi játék miatt. De még szerintem azok közül sem sokan kapnak utána, akik anno játszottak vele. Nekem volt szerencsém hozzá anno, de akkor sem fogok újra próbát tenni vele, ha bekerül a PS Plus Classic kínálatában. Nemrég került be a The Phantom Menace, amit buliból kipróbáltam, de 5 perc után feladtam.

@Ody Mandrell Köszi, kijavítottam.

Ez a film szerintem nem lesz jobb a rendezői változattal sem, maximum a karakterei lehetnek értékelhetőbbek, akikről annyit sem tudunk meg igazán, mint Boba Fettről az OT-ban. De a ötlettelen dizájnokon, az öt percenkét tíz percen át nyúló lassításokon (ahol néha a lassítás közben is belassítanak - kíváncsi vagyok, hogy ha az összes belassítást visszaállítanák normál sebességre, mennyivel rövidülne a film), a pocsék operatőri munkán, ezeken legfeljebb egy remake segíthetne, nem egy még hosszabb változat, amivel még tovább kell elviselni ezt.

Most miért írtad le ugyanazt, amit én is? Gregor, Echo, Boba Fett, Fennec Shand és Trench nem igazán.

És kezdetét veszi a régóta várt szavazás. A harmadik évad legjobbjai méretettnek meg itt köztetek. A szavazás a megszokott módon történik. Újítás, hogy a legjobb összecsapások és a legjobb zene videós támogatást kapott (mindkettőnél érdemes rábökni a "Youtube" szövegre, mert néhány csata több videót kapott, az egyes epizódok meg ugye több zenével bírnak). Így talán azoknak is könnyebb lesz értékelni, akik rég látták az évadot és nincs idejük újranézni. A szavazás február 16-ig tart, eredményhirdetés február 18-án, így remélhetőleg megfelelő hangulatba kerülünk, mielőtt megérkezik a The Bad Batch harmadik, záró évadja. Kifelejtettem valami? Ja... igen, a lényeget! Direkt link: https://dzsejt.survey.fm/the-mandalorian-a-3-évad-legjobbjai View Survey

Basszus, elsőre nem értettem, de aztán lassan leesett a poén.

@Nute Gunray Miért is? Ők talán nem felelnek meg az állításnak, hogy meghaltak rendesen? @Iqvi nem azt írta, hogy "egyszer végre haljon meg rendesen egy fontos szereplő". Azért fohászkodik, hogy "haljon már meg egyszer valaki rendesen a Star Warsban". A valakibe a kis szereplők is beletartoznak. És hát azért na, akad ott nem kevés komoly név is. Több, mint ahányan összesen visszatértek. Nem mintha például Echo a The Bad Batch-ig olyan k*rvára fajsúlyos szereplő lett volna, vagy Trench tábornok sem éppen a Saga alfája és omegája. De igazából még Asajj Ventress sem éppen egy főszereplő szintű karakter. Ha a "feltámadók" között lehetnek "senkik", miért ne lehetne a holtak között is? És vitathatatlan tény, hogy még a fontosabb szereplők között is több a véglegesen elhullott, mint a feltámadó. Több ezer szereplő van a Star Wars-ban, több száz végleg meghalt közüllük, ezek között több tucat fontosabb, mint Ventress. Ezzel szemben van 9 "feltámadott" az utolsó számolásunk szerint. Értem, miért nem tetszik ez valakinek, én sem vagyok oda az ötletért, még ha a Star Wars az A New Hope óta biztosít is erre keretet, amikor egyetlen mondattal prezentálta, hogy a messzi-messzi Galaxisban a halál nem végleges, mint a mi valóságunkban. De azért olyan hülyeségeket, minthogy "folyton ez megy" vagy "haljon már meg egyszer valaki rendesen", ne hordjunk már össze. Na ne hülyéskedj már. Beleesett egy felrobbanó reaktor tűzgolyójába, majd rárobbant egy csillagromboló. Oké, Palpatine is visszajött ebből, de kétlem, hogy a Főinkvizítornak készítettek klón testet az Exegolón, és eltanulta Darth Plagueistől a lélektranszfer technikáját. Akkor inkább mondtad volna Phasmát vagy Windut. Hát direkt azért tettem fel őket a listára, hogy te beléjük köthess, mert nem egyértelmű a haláluk. Cad Bane-t is akartam, de az már túl könnyű préda lett volna. Amúgy meg, a feltámadottak között sem mindenki egyértelműen halott. Boba Fett ugye, Trench halálát sem láttuk, és nemrég te magad ecsetelted, hogy Echo halála is más, mint Ventressé, mert az ő holtestét sem láttuk se mi, se in-universe bárki. Szóval ez ellenérv is kapufa. Bár mondjuk azután, hogy George Lucas visszahozta Darth Mault, akit ketté vágott és belehajított egy feneketlen verembe, mi számít egyértelmű halálnak? Mert kábé semmi. Amúgy a hozzászólásod többi részével egyetértek. Gáz, hogy ezt akár egyszer is alkalmazták, de azt George Lucasnak tessék megköszönni, aki kinyitotta mindenki előtt ezt a kaput egy olyan karakterrel, akit ő maga akart biztosan halottként tudni. És ja, Ventress visszahozatalának is legyen értékelhető célja.

Igazad van, bár azért akad egy-két alig ismert kivétel, ami nyilván erősíti az "állandóan feltámasztanak mindenkit" és a "haljon már meg végre valaki egyszer rendesen a Star Wars-ban" szabályt. De tényleg kevesen vannak, azok is noname senkik. Lehet kihagytam 1-2 karaktert, 150-nél talán kicsit többen vannak, bár olyan sokkal többen nyilván nincsenek, hiszen állandóan visszahoznak mindenkit, de ez a kurta lista is jól mutatja, hogy mennyire jelentéktelen a "rendesen meghaltak" száma a már visszahozott hosszú listájához képest, amire már 9 nevet is sikerült felírnunk.

@Ody Mandrell ajánlására én is megnéztem a The Creator (Az alkotó), és nagyon tetszett. Én is megerősíthetem, hogy a Terminatorhoz kábé annyi köze van, mint a Star Wars-nak a Star Trekhez. A témában vannak hasonlóságok, de a megközelítés teljesen más. A Terminator egy szórakoztatni kívánó akció-sci-fi, ahol Skynet emberekre támadása csak háttér, míg ebben központi téma. És míg James Cameron filmjében a háború csupán flashbackben feltűnő intermezzó, aminek egyetlen célja, hogy látványos ízelítőt adjon Kyle Reese múltjából, addig Gareth Edwards mozijában ez a jelen véres realitása. Ám még magának a háborúnak az ábrázolása is teljesen más. Inkább kicsit a District 9-hoz, illetve a Detroit: Become Human című videójátékhoz (vagy interaktív filmhez) hasonlítanám bizonyos aspektusait. Edwards a Rogue One-hoz hasonlóan itt is nyersen ábrázolja a háborút, de míg ott kötötték a kezét a Star Wars mesei megszorításai, itt szabadon ténykedhet, nem kímélve se gépet, se embert. Ha röpködnek a golyók és potyognak a bombák, akkor óhatatlanul meg fognak ölni valakit, és egy golyónak vagy bombának nem számít, hogy amit elpusztít, az gép, ember, férfi, nő vagy gyerek, részese a háborúnak vagy csak épp véletlen arra járt. Mindeközben Edwards nem próbálja meg a gépeket az embernél jobbnak és élőbbnek beállítani, ahogy az embereket sem próbálja gonosznak vagy ártatlan áldozatoknak mutatni. Sőt a háború oka igazából önmagában meglepő. A filmnek amúgy remek látványvilága van, a mozivásznon ritkán látott cyberpunk műfajjal kooperál, de nem végig, ez inkább csak a városokra jellemző, emellett rengeteg természeti és földközelibb helyszínt is kapunk. Mindez segít belelátni ebbe a "nem túl távoli jövőbe". Ráadásul Edward olykor-olykor mintegy vágóképekkel ügyesen bemutatja az ember és a gép közös mindennapjait, amik túlmutatnak a háborún, és igazából ezek mutatnak rá igazán, miért értelmetlen ez az egész. Egyetlen dolog van, ami nem tetszett, de az annyira, hogy végig ott volt a fejemben és kicsit rombolta az élményt. Ezt leszámítva szerintem egy remek sci-fi lett a The Creator. Nem valószínű, hogy klasszikus lesz vagy ilyesmi, bár ki tudja. Annyi biztos, hogy Edwards egy érdekes filmet tett le az asztalra, aminek jók a karakterei, érdekes a sztorija, nyers és mégis, high-tech a világa, és mindezt 80 misiből rakta össze.

Boldog születésnapot!

Rebel Moon: Part One - A Child of Fire (a.k.a. The First Coming of the Empire Called Very Evil vs. the League of Lazy Rebels and The Seven Whatever) Hát arra a trailerek és Zack Snyder munkássága után fel voltam arra készülve, hogy ettől a filmtől semmit sem várjak. Nem mintha zsigerből rühellném Snyder ura. A vizuális megközelítésétől mondjuk a víz le tud verni. Steril, műanyag, természetellenes, irreális. Mondanám, hogy videójátékok szintje, de a videójátékok is túljutottak már azon a vizualitáson kábé tíz éve, amit Snyder a mozifilmjeibe erőszakol bele. Ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor azt mondanám: gagyi. Ugyanakkor van, aminek ez kifejezetten jól áll. A 300-nak kifejezetten, a Sucker Punch-nak is, amit (joggal) húztak le sokan, én viszont nagyon élveztem. Sőt nekem még az Batman v. Superman is tetszett (a bővített változat, én csak azt láttam), és a Watchmen is bejött. Szóval nem vagyok Snyder ellen. Viszont ezek a filmek is csak úgy tetszettek, hogy soha többé vagy csak sok-sok évvel később néztem meg őket újra (a 300-at pár hónapja újra megnéztem a premierje óta, ennyi), mert semmi olyat nem adtak, amik miatt újra le akartam volna ülni eléjük. Egyszerűen csak tetszettek, amikor néztem őket, szóval kábé a Halálos iramban filmek szintjén lehet... Bár az sem, mert azokat többször is láttam. Na, a lényeg az, hogy nem vagyok olyan, aki alapból fúj Snyderre, még ha pocsék rendezőnek tartom, akinek gagyi a vizualitása. De ezek alapján lőttem be a Rebel Moon-t a "Halálos iramban szintre". A trailerek aztán kicsit lejjebb vették a lécet, mert az eredetiségnek, az egyediségnek, a fantáziának vagy az érdekes ötleteknek a szikráját sem találtam. De mondtam magamnak, biztos a puskaport a filmre tartogatják (aztán közöltem magammal: ja, persze, majd pont azt nem lövik el a egy trailerben). Hát, a léc lent volt, a földön, kétszer át is estem benne, és a Rebel Moon még így is képes volt alulmúlni az elvárásaimat. Ami azért már valahol tehetség Snyder részéről, mert én még a kib*szott sz*r Aliens vs Predator: Requiemben vagy a Halálos Iramban X-ben (vagy mi az isten annak a résznek a címe, amiben búvárruhába bújva autóval mennek az űrbe) is találtam valami jót. A filmnek a legfájóbb pontjai: - Ötlettelen vagy nem is létező dizájnok. A világok annyiból állnak, hogy ókori japán falut, középkori európai falut, római arénát, 1800-as évekbeli vadnyugati kisvárost vagy XX. századi gyártelepet letettek valami irreálisan túltoltolt (értsd: itt minden település olyan holdon van, ami olyan közel van a bolygójához, hogy az súrolja a légkört), emiatt sci-fisnek szánt háttér elé. Az idegen állatok ezek: ló valami sz*rral a fején. Politikailag Korrekt Csikócsőr (egy újabb korábban fehér karakter, akit fekete játszik). Zombioposszum, a pókcsaj a Doctor Who The Runaway Bride című epizódjából. Az idegen karakterek: Star Wars light, Hellboy light, Star Trek light (mármint az újakról beszélek, nem a régiekről, amikor annyi volt az idegen, hogy a homlokukra vagy a fülükre került valami). Semmi egyedi, igazán izgalmas. Talán csak az a pókszerű akármi volt az, ami össze volt kapcsolva az emberrel, de az is végül el lett csapva azzal, hogy felmerült a kérdés bennem: mi a f*sznak is segített hőseinknek? - Karakterek: Kora karakterét ökölbe szorított kézzel nyomják le a torkunkon olyan végtelenre nyúlt flashbeckek sorával, amiknek érdemi tartalmát két mondatban is le lehetett volna rendezni. Ráadásul már a film első felében tisztáznak vele mindent, hogy még véletlenül se legyen a második fében olyasmi, ami érdekessé tehetné. Nem, gyorsan a szánkba rágtak mindent, kiirtva a karakterből mindent, ami érdekes. A többiek? Nos... Miért is voltak a sztoriban? De komolyan. A fő, vagy legalábbis fontosnak beállított karakterekről semmit sem tudunk meg, se motiváció, se múlt, se jellem, se semmi. Az a kevés, amit mégis felfednek, meg így szól: meghalt valakim, ezért bosszút akarok állni a Birodalmon, de egészen addig a kisujjamat sem mozdítom, amíg egy ismeretlen meg nem kér. Vagy rám nem kiált. Vagy csak ott van a környéken. A végső "nagy" (értsd: gáz) összecsapásban a legtöbb "hős" csak egy láda mögött kuporog és vaktában lő. Vagy az sem, mert konkrétan az indián csóka a végső csatában kámforrá vált, aztán egyszer csak újra ott volt, hogy mondjon valami kínosat a 88. mellékszereplőnek. Persze mit várunk attól a dream teamtől, aminek a tagjai: az utolsó mochikán, kiber Mulan, Doctore a Spartacus sorozatból, szépfiú, szemét Han Solo és raszta lázadó. Megjegyezni vagy foglalkozni velük felesleges, mind szó nélkül kötélnek áll és senki se nem csinál semmitsem. Ja, várjunk, volt egy nagyon gonosz csávó is, akinek ugyan volt egy fenyegetőre nem sikerült dreadnaught-ja, de ennek ellenére mindenkit bunkósbottal agyalt meg. Még, a KO-t nálam a szemét Han Solo vitte be, annál az ürgénél az addig csak buta, érthetetlen, minden logikát nélkülöző, érdektelen és nyögvenyelős karakterépítés úgy tört ketté, mint egy fogpiszkáló, amire ráejtettek egy úthengert. Spoiler mögé teszem, de igazából annyira kiszámítható az egész, hogy akár a főcímbe is kiírhatták volna. Ennyire sz*rul megírt karaktereket szerintem pornófilmekben is nehéz lenne találni. - Mi van még? Ja, a vizualitás, amit ugye korábban olyan pozitívan jellemeztem. Nos, a film előnyére válna, ha Snyder hozta volna a tőle megszokott steril, műanyag, természetellenes és irreális képi világot. Mert az valami. Ebben a filmben nincs vizualitás. Se egységes, se semmilyen. Helyette tankönyvbeillően pocsék operatőri munkát kaptunk. Ki volt az a vadbarom - és még finoman fejeztem ki magamat -, aki engedte, hogy Snyder legyen az operatőr is. Rendezőnek a legjobb pillanataiban is közepes, írónak meg sz*r, de eme két mesterségnek a professzora ahhoz képest, milyen szörnyű operatőr. Abban sem vagyok biztos, hogy ennyire gáz operatőri munkát én már láttam nagyköltségvetésű filmben. Rosszúl fókuszált jelenetek sora b*ssza az ember szemét. Nem egyszer azon tanakodtam, hogy most a Netflix vesztette el a 4K-t és nyomja a filmet SD-ben, azért olyan gáz a tévémen, vagy Snyder nem találta meg a fókuszálót a kamerán. Van olyan jelenet a filmben, ahol egyetlen ember van a képen, és a csóka homályos, mert a kamera nem fókuszált rá. Egy másik jelenetben ketten beszélgetnek, mindkettőt szemből veszi a kamera, de az egyik figura homályos, mert a másikra fókuszáltak rá. Akkor is, amikor csak csendben ül. - Mentheti a világ ezt a katyvaszt? Ha mutatnának belőle, talán, de mint írtam, ötlettelenek a világok, az állatok, a fajok, a jelmezek, a fegyverek... Apropó, a lézerfegyvernek miért kell elsütőszeg, és miért mozog a szánja? Nincs benne lőpor, amit be kéne gyújtani, és pont ezért hüvely sincs a tölténymagon, amit ki kéne dobni. Szóval miért működnek úgy a lézerfegyverek, mint a földi lőporalapú, szilárd töltényes lőfegyverek? Mindegy, szóval, a világ, amit prezentáltak, unalmas, így semmi sincs, ami elterelné a lore-ról a figyelmünket, vagy ami segítene összeállítani az egészet. Így a bedobott szavak értelem nélkül lebegnek a levegőben, vagy rosszabb esetben, egyszerűen hozzákapcsolod ahhoz, amiből lopták. Például a sztori elején tisztázzák, hogy XY szenátor kinyírta a királyt és átvette a hatalmat. Aztán a végén bedobták a szenátust is, az Anyabolygóról meg kiderül, hogy gyanúsan emlékeztet egy bizonyos városbolygóra. Én meg azon tanakodom, nem-e ültem rá véletlen a távirányítóra és kapcsoltam át a Disney+-ra, ahol elindult a Star Wars. A végén már szinte bíztam abban, hogy a főgenya kapjon létfenntartókészüléket. Hajaj... Azt hiszem, ennyi. Ez egy rossz film, na. Snyder legpocsékabb műve. Egy lélektelen, fantáziátlan, a lopott ölteteket újragondolni képtelen, eredetiséget nyomokban sem tartalmaző, érdektelen katyvasz.