-
Összes hozzászólás:
44.204 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
596
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Dzséjt összes hozzászólása
-
Boldog születésnapot!
-
Bár összeillenek, szerintem abszolút lehetetlen. Mivel láttuk, hogy Palpatine nevének elhangzása után Mothma már nem szólalt meg, a fény róla elment, ő pedig lebegett kifelé. Abba az öt másodpercbe, amíg nem őt mutatta a kamera, aligha fért bele egy majdnem 30 másodperces beszéd. Az áramszünet sem zavarhatta meg, mert nem volt semmiféle áramszünet. A szenátusi adást szakították meg, amiből szerintem ő semmit sem érzékelt. Ez így nagyon izzadtságszagú lenne, és dramaturgialiag sincs semmi értelme annak, hogy az Andor legfontosabb beszédének csak a felét halottuk az Andorban. Nem kell mindent megmagyarázni, néha elég elfogadni, hogy van, amit megváltoztatnak. Ebben az esetben kifejezetten előnyére.
-
Nem, túlélte, de ez csak a szerencsén múlott.
-
Az Andor után megnéztem ezt a részt, és nagyszerűen passzolt hozzá. Mint egy kis mini spin-off levezető. Ráadásul úgy, hogy most már pontosan ismerjük az előzményeket, sokkal markánsabb lett az epizód.
-
Orn Free Taa szenátor. Rampart admirális parancsára Crosshair őt fejbe lőtte másfél évtizeddel ezelőtt, hogy aztán ráfoghassák Cham Sydullára és emberire a merényletet. Más körülmények között ez így lenne, de itt már kvázi létezik a Lázadók Szövetsége. Jó, hivatalosan még nem, de a Yavin IV-en már épül a főparancsnokság, és ennek része nem csak a Birodalom támadása, meg hírszerzés, hanem bizony ellenpropaganda is. Így a Birodalom már nem fogja tudni olyan könnyen elsusmosolni azt, amit nem akar világgá kürtölni. És ez a rendszer már létezik, hiszen Draven említette, és a Secret Cargo című Rebels részben működés közben láttuk. Ezzel tolták szét a Galaxisban Mothma beszédét a Dantooine fölött. Ez gyönyörű:
-
Nem-nem, ez nagyon helyesen van így. A Rebels 3. évadát nyitó, szintén Y.e. 2-ben, ám valószínűleg sok-sok hónappal ezelőtt játszódó Steps Into Shadow végén Hera azt mondja, hogy az ellopott Y-szárnyúakat Dodonna tábornok egységéhez kell küldeni, és őket már ekkor Massassi Csoportnak hívták (a Yavin IV-en lévő épületek neve Massassi Templomok). Sőt ekkor Hera azt is megemlíti, hogy " ők részei egy nagyobb, épülő lázadásnak". Hovatovább, Ezráéknak öt Y-szárnyút sikerült lopnia, és ebben a részben sem látni sokat, egész pontosan kettőt. Ez a kettő valószínűleg annak az ötnek a része, amit a Steps Into Shadowban láttunk.
-
Először is, a legnagyobb félelmem, hogy a Rebels epizódját, a Secret Cargót ignorálják, szerencsére maximálisan alaptalan volt. Sőt bizonyos szempontból a készítők még jobban is hozzáfűzték, mint én. Mert én totál elfelejtettem, hogy a Ghost csak mint tanker hajó volt jelen, Mothma egy másik hajón érkezett az Arany-osztag kíséretében. A szenátor Birodalom feltűnése miatt volt kénytelen átszállni a Ghostra és azzal átmenve a Nebulán eljutni a Dantooine fölé. Szóval ez esetben súlyosan tévedtem, a listám arról, miket lenne jó megemlíteni... Nos, a Handoff-műveletet leszámítva lényegében mind hatalmas hibát okozott volna. Persze azért vannak pici eltérések. A Secret Cargo elején hallható Mothma-beszéd és az ebben az epizódban hallható beszéd témája és mondanivalója ugyanaz, de a szöveg kábé köszönő viszonyban sincs. Ám ezt nem fogom fel hibának, egyrészt k*rva jó, hogy átírták, mert Matt Michnovetz és Dan Gilroy között a különbség galaktikus, így jó, hogy teljesen új szöveget írtak neki. Aminek utolsó mondata a spoilerlimit lejárta után megy az aláírásomba. "The monster who will come for us all soon enough is Emperor Palpatine!" - milyen csodamondat már ez? Kíváncsi lettem volna, Palpatine milyen pofát vágott. De majd Sidipapáról később. És, ha valaki kánoni magyarázatot akar, simán rásüthetjük, hogy a birodalmi propaganda szerkesztett változatát hallottuk - ha jól emlékszem, @Yoda József állt elő ezzel a szerintem teljesen lehetséges magyarázattal. Hiszen egy nagy birodalmi holojel látható a hírműsor kezdése előtt, és kétlem, hogy a Birodalom hajlandó lenne az eredeti beszédet még egyszer leadni. Emellett még talán kifogásolható az, hogy a Szövetség életre hívásakor Bail Organa egy lázadó bázison látható, Dodonna társaságában, ami azt sugallja, hogy a Yavinon van. Ugyan bele lehet magyarázni, hogy Bail a beszéd után átruccant oda, és mivel ő nyílegyenesen ment, előbb odaért, de eme epizódban pont az volt a lényeg, hogy Bail most egy ideig nem ugrálhat. Főleg, hogy ő adta át a szót Mothmának, ezután nem ugorhat el a Yavin IV-re. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a káoszt kihasználva sikerült egy gyors vizitet tennie. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a díszlet nem a Yavin IV (mivel a Rebels-hez csak később készültek el a yavini assetek), szóval még azt beleszőhetjük a magyarázatba, hogy Bail nem az Otthon I-en volt, hanem útban haza Alderaanra, és Dodonna vitte haza, persze titokban. Szóval, a lényeg, hogy nem született precedens, nem írtak felül egy mozgóképes alkotást. Pici retkon érte, de ez is nézőpont kérdése, mert ezek még tényleg kimagyarázhatóak, hiszen nincsenek új helyszínek, napszakok, szereplők stb. Dave Filoni, két lábon járó Star Wars enciklopédia és Lucas padawanja, igazán példát vehetne a Star Wars-t saját bevallása szerint nem igazán ismerő Tony Gilroy-ról. Na jó, azért még nem akarom piedesztára emelni, mert az előző részben nem említettem, de itt már szóvá teszem: Cassian és K-2SO találkozását eredeti találkozását úgy kukázták, hogy ilyen messzire még Filoni sem merészkedett. Szó szerint egy fél mondat sem egyezik. Ez egyrészt azért baj, mert hát mégis a kánon integritása ezen a ponton újra megszakadt, szóval, ha Filoninak felrójuk, akkor Gilroy-nak is fel kell. Ugyanakkor ezzel most ugyanúgy vagyok, mint a Kanan képregénnyel vagy az Ahsoka könyvvel. Engem nem zavar különösebben, sőt jobban tetszik az új változat. Ráadásul arra, hogy erre felkészüljünk, évek voltak, hiszen talán még le sem ment az első évad, amikor Gilroy már mondta, hogy el akarja mesélni Cassian és K-2SO találkozását. Persze megértem, ha valaki ezt a retcont sem fogja díjazni. De szerintem egy élőszereplős műben a ghoramni mészárlás közepette úgy, hogy talán K ölte meg Enzát, sokkal drámaibb ez a találkozás, mint egy egyepizódos képregényben egy jelentéktelen küldetés. Pláne úgy, hogy azután "mutatkoznak be" egymásnak, hogy Bix elhagyta Cassiant. Így a kapcsolatuk szorossága is kemény alapokat kapott. Bix távozása ott lógott a levegőben azóta, hogy Vel meglátogatta. A terhességéről nem mondok még le, szerintem az is motiválhatta. Amíg nem mondják, hogy nem születik gyereke Cassiantól, én kitartok emellett. Ez számomra legalább elveszi kapcsolatuk tragédiájának élét, nem kell őket is vastagon felírnom arra a listára, amin olyan családok szerepelnek, amit tönkretett a Birodalom. Elég halványan írni, mert sajnos ott vannak a listán. Igazából ezt az egészet meglehetősen misztikusnak is tartom, ami az SW esetében jó. Mintha itt tényleg közbelépett volna az Erő, és ő vezette hőseinket. És az Erőgyógyító volt az üzenethozó. Bix megértette az üzentet, szerintem Cassian is, azért is akart kilépni. Akárhogy is, szomorú Bix távozása, mert bár azt ígérte Cassiannak, hogy ha ennek vége lesz, megkeresi, tudjuk, hogy Andor évekkel a győzelem előtt meghal. Bix sosem tudja betartani az ígéretét. Ami kicsit fura volt a részben, az Luthen felszívódása. Noha valószínűleg nála is felkészültek a spurira. Illetve kicsit erőltetettnek éreztem azt, hogy Wil a Coruscantra érkezett. Miért oda vitték? Wil tudja, hol a Yavin IV, miért nem mentek egyenesen oda? Talán itt kicsit közrejátszott a Rebels, hogy okot kellett adni Cassiannak arra, hogy elváljon Mothmától. Pedig az, hogy a "showműsor kedvéért" az Arany-osztag kíséri be, bőven elég volt. Oké, Cassian továbbra is vele tarthatott volna a hajón, de az is hihető lett volna, ha hátramarad és külön megy el a Yavin IV-re. De igazából ez sem nagy gond, sőt többféleképpen is magyarázható. Wil talán nem tudta a Yavin IV pontos koordinátáit, vagy a szigorú protokollok miatt nem vihet csak úgy oda egy idegent. Most így kapásból ezekkel tudtam előállni, és mindkettő jó magyarázat, hisz korábban láttuk, hogy Wil nem pilóta, és azt is, hogy a Yavin IV-en elég szigorúak az óvintézkedések. Tetszett Erskin is. Bár a Rebels-ben csak egy bónusz karakter volt, egy figura, aki beszélhetett Mothma helyett, amíg a szenátor meg nem jelent (utána Erskin látványosan el is tűnik és legközelebb csak az epizód végén látjuk), de itt szépen kinőtte magát a figura. Gyorsan kapcsolt és rátermedt, ez főleg a BBI ügynöknél volt tetten érhető, ahol ügyesen elintézte, hogy Andor agyonlőhesse a csajt. Apropó, Beskával kapcsolatban van itt egy furcsaság. Ő ugye elvileg Lonni Jung, azaz Luthen kémének embere volt. Emiatt feltételezhető, hogy Luthen pont Lonnitól kapta az infót arról, hogy Bail csapatába beépültek. Na már most, ez eddig rendben, de Lonni azt nem tudta megmondani, hogy a saját embere kicsoda Bail csapatában? Vagy legalább a nemét vagy a bőre színét, mert azokkal is egyértelműen azonosítani lehetett volna, aztán szólni a másik két csókának, hogy postafordultával küldjék vissza a csaj buksiját a BBI-nek. Lehet Lonni már tényleg két kapura játszik? Lagretet szerintem utoljára láttuk. Nem tudom, hogy Yularen van-e olyan elnéző, mint Darth Vader, de szerintem nem a hívás után Lagret örülhet, ha csak munkanélkülivé vált. Ami Bail Organát illeti, nos, azt kell mondjam, hogy maximálisan elégedett vagyok Benjamin Brett szereplésével. Nyilván a legjobb Jimmy Smits lett volna, de ha már nem jött össze, a lehető legjobb megoldást választották. Olyan jól játszott, és a sminkesek is olyan jó munkát végeztek, hogy néha-néha egy-egy pillaantra el is felejtettem, hogy nem Smitset látom. Ráadásul, belegondoltam, hogy bár fura lehet, hogy az ep2-től kezdve Smits alakította Organát, aztán átváltunk Bratt-re az Andor két részére, majd vissza Smits-re a Rogue One-ban, de technikailag van egy másik példa is, akivel ugyanez történik. Némi túlzással, de Genevieve O’Reilly alakítja Mothmát az ep3 óta, aztán az ep6-ban átváltunk Caroline Blakistonra, hogy aztán visszaváltsunk az Ahsokában O'Reilly-re. És mindkét esetben úgy választottak "csereszínészt", hogy az hasonlítson az eredetire, szóval azért messze nem az a helyzet, mint a Nolan-féle Batmanekben Rachel Dawesszal, ahol a két színésznő kicsit sem hasonlított egymásra. És szerintem ebben az epizódban a karakter megjelenése és szerepe mérföldekkel fontosabb, mint az, hogy Bratt vagy Smits játssza. Bailnek szerepelnie kellett az Andorban, ez nem vita tárgya. Már az első évadban is hányan szóltunk fel a hiánya miatt, noha ott még ki lehetett védeni azzal, hogy Mothma sztorija inkább volt családi ügy. Itt viszont, pláne ebben a blokkban, annyira kellett Bail, mint Tarkin a Rogue One-ba. És hát micsoda szerepet kapott. Először a beszélgetése Mothmával, nagyszerű. Ahogy felvállalja, hogy ő nem távozik, de Monnak elő kell adnia a beszédét és mennie kell, az nagyszerű. Ez a jelenet azért is volt nagyszerű, mert itt végre együtt láthattuk, viszonylag bensőséges momentumban a lázadók két vezérét, akik anno még Padmé Amidalával és a 2000-ek delegációjával kezdték el lerakni annak az alapköveit, ami itt hamarosan révbe ér. Ahogy Mothma ráeszmél, hogy hátra kell hagynia Bailt, akit a Birodalom túszul ejthet, az szívbemarkoló. De Bailnek vállalnia kell ezt, valakinek maradnia kell. A Szövetségnek szüksége van egy emberre a Szenátusban, amíg nem állnak teljesen harcra készen. Aranyos volt Bail későbbi megjegyzése arra, hogy egy év múlva találkoznak a Yavinon. Ez szerintem Leiára utalás, aki egy év múlva veszi át a szenátori posztot az apjától, így utána ő már szabadabban mozoghat. És akkor itt van, hogy milyen ügyesen érte el, hogy Mon Mothma a Birodalom szabályainak megfelelően, hovatovább az Uralkodó tanácsa által kiadott szabályoknak megfelelően juthasson úgy szóhoz, hogy csendre se inthessék. Ráadásul szépen dobálták egymásnak a labdát, így előre ki sem lehetett találni, mire készülnek. Ez a főszenátori poszt érdekesen hangzott. Ezek szerinte a Szenátusban hiearchia van a szenátorok között. Legalábbis a birodalmi szenátusban. Az pedig, ahogy egyedül ül a szenátusi csarnokban, nagyon szimbólikus. Ezan a csatatéren ő most egy ideig szövetséges nélkül maradt. A kimenekítés izgalmas volt. A már említett Beska nem volt a legélesebb kés a BBI tegezében. Tényleg a lázadó társa füle hallatára kellett megpróbálnia felvenni a kapcsolatot a BBI központtal? Aztán meg, a tömeg közepén ránt fegyvert és próbálja letartótatni Mont, ahelyett, hogy elcsalta volna valami nyugot, ellenőrizhető helyre. Aztán jött az áthatolhatatlan fal, Klovis. Hát tényleg nem volt egy észkombájn. Gyorsan padlóra is került. Itt amúgy nagyon tetszett, hogy Mothmát minden egyes halál megütött. A Star Wars-ban sokszor, vagyis kevés kivételtől eltekintve állandóan könnyelműen veszik a halált és az emberölést, szóval üdítő olyat látni, akit ez megvisel. Főleg, ha eddig nem vett részt tűzharcban. És ez azért is jó, mert így a karakter integritása azért megmarad, bármennyire is bátorodott fel és kész egy katonai szervezet élére állni, a pacifista hozzáállása nem veszett oda. Kis apróság, de én örültem, hogy a Szenátus mellett a szenátusi irodaépület (jelenlegi nevén Birodalmi Végrehajtói Épület) is látható volt, sőt a szenátorok irodái továbbra is ebben az épületben vannak. De a két épület közötti placcot jó alaposan átépítették, kicsit még idillibb is lett azzal a mesterséges tóval vagy medencével, meg az íves boltívekkel (amúgy a Szenátus épületét is átépítették az elmúlt húsz évben, pl. a tövét körülölelik boltívek, amik régen nem voltak ott). Még kicsit Mothma beszédéről. Nagyon erős volt, és azért tényleg így, publikusan szörnyetegnek nevezni Palpatine-t, hát az tökösség. És az is biztos, hogy Mothma nem örült volna az életnek, ha a Birodalom elkapja. Tuti, hogy Sidious eljátszadozott volna vele. O'Relly fantasztikusan játszott. Érdemes megnézni az Andor első évadában a szenátusi jeleneteket, hogy ott mennyire erőtlenül beszél Mon. Ott azt mondja, amit szerinte hallania kell ennek a féllábú, félkarú, féleszű testületnek. Itt viszont végre kimondja, amit szerintem évek óta közhírré akart üvölteni. Viszont nagyon hiányolom, hogy később, a rejtekhelyen sem említette meg Perrint és Leidát, mintha nem is lenne egy családja, akit nyilván ezután a Birodalom nem fog békén hagyni. Rákérdezhetett volna Bailnél vagy Kleyánál, akik legalább annyit mondhattak volna, hogy gondoskodnak róluk. Oké, Leida talán a Chandrilán él az esküvő óta és az, hogy beházasodott a Sculdun családban, talán védelmet nyújthat neki. Pláne, ha Klovis olyan jelentéseket is adott, hogy Leida és az anyja viszonya finoman szólva is fagyos. De Perriinnél szerintem percekkel a beszéd után már a rohamosztag kopogtatott. Ha már ennyi energiát fektettek a Mothma-családba, remélem, a következő etapban még tisztázzák, mi lett velük. Mert, ha így eltűntek, mintha nem is léteztek volna (vagyis lényegében visszaállunk az Andor előtti időszakra), az eléggé bosszantana. Mon karakterének elidegeníthetetlen részévé vált a lánya és a férje, így az ő helyzetük tisztázása kardinális kérdés. És nem egy képregényben, könyvben vagy interjúban, hanem az Andorban. És a végén még Melshi is megérkezett a Yavin IV-re. Azért durva, hogy a fegyver, amit anno Cassian elvett Syriltől, még mindig megvan, míg az eredeti gazdája már halott. Érdekes, hogy Luthen túlélte ezt a sztorit és Dedra is itt maradt még velünk. Utóbbi sorsa már csak azért is kérdéses, mert ki tudja, hogyan hatott rá a Ghormanon történtek. Meg mi lesz ezután a dolga? A Lázadók Szövetségének létrejöttével a Tengely utáni hajsza lényegében okafogyottá vált. Az eredeti elképzelés az volt, hogy általa felszámolhatják az együttműködő, de még formálódó galaktikus lázadást. Ez itt elbukott. A lázadók titkos bázisának felkutatása is mehet már más vonalon, noha ebben Tengely még hasznos lehet. Ugyanakkor a hírszerzést sem akasztaná meg, hiszen már most üzemela a lázadók saját hírszerzése. Minden esetre egy már biztos, Luthen Real ha meg is hal a polgárháború hivatalos kitörése előtt, már csak a yavini csatához nagyon közel teheti meg. Könnyen lehet, hogy a scarifi csata előtt néhány nappal még vígan élt és segítette a lázadást. Összességében ez a három rész a Star Wars egy igen fontos szeletét ölelte fel és az egyik legbrutálisabb szegmensét, amivel csak olyan momentumok vetekedhetnek, mint a 66-os parancs végrehajtása. Innentől minden megváltozik. Létrejön a Lázadók Szövetsége, a Birodalom gőzerőre kapcsol, hogy elkészüljön a Halálcsillag és végre a Szenátust feloszlathassák. A következő történetszál meg már erre fog koncentrálni (szóval szerintem a Cassian húgával itt már senki sem fog foglalkozni - legalábbis meglepne, ha még egy ilyen személyes sztori beleférne az utolsó szegmensbe, ami már a Rogue One-t készíti elő és még el kell varrnia Luthen, Kleya, Wil, Vel és Dedra sorsát). Mire ez a sorozat elér a végére, nagyom más szemmel fogunk nézni a Rogue One-ra, és újra újragondolhatjuk az ep4-5-6-ot is.
-
Na, fél óra fel-alá járkálás a lakásban és egy pohár hároméves Chianti viszonylag lenyugtatott. Még jó, hogy már senki sincs fent, mert furán nézhettem ki, ahogy ide-oda járkálok a szobám és a konyha között egy borospohárral, és közben magamban motyogva össszegeztem, mit is láttam. Továbbra is zaklatott a lelkem. Szerintem a teljes lenyugvásig még kell némi idő, de ezt ki akarom írni magamból, mielőtt belevágok a következő részbe, amit viszont nem akarok holnapra hagyni. Látnom kell, hogy mik lesznek a következmények, hogyan olvas be Mothma a Birodalomnak, az fog itt megnyugvást hozni nekem, a tudat, hogy pofán fogják b*szni ezt a szétrohadt szemétdombot, aminek tetején Palpatine a kakas. Valószínűleg azért is ütött meg nagyon, mert a családom kötődik Mosonmagyaróvárhoz. Egész pontosan alig 15 km-re található apám szülőfaluja, és apai naagyanyám, ahogy a nagybátyám és az unokaöcsém a mai napig ott él - sőt ők ketten pár évvel ezelőtt átköltöztek Óvárra. Aki ismeri a történelmet, az már tudja, hová akarok kilyukadni. 1956. október 26-án az ÁVH határőrlaktanya elé vonuló tüntetőket sortűz és kézigránátok fogadták. Több mint ötven áldozata volt ennek az esetnek. Amit én csak pár évvel ezelőtt tudtam meg a nagymamámtól, hogy az idestova 20 éve halott nagypapám is ott volt a tömegben a nagymamám egyik bátyjával együtt. Utóbbi elmenekült, de a nagypapám ott rekedt, miután a mögötte szaladó ember golyót kapott a hátába és rázhant. Beragadt a holttest alá, ami alól végül egy idegen húzta ki. A nagypapám sosem mesélt róla. Tényleg csak 2-3 éve tudtam meg, talán annyi sem. A mamámmal épp a kormányunk Oroszország felé közeledését vitattuk meg (mi ketten imádunk politizálni a család nagy örömére), és ekkor bújt ki a szög a zsákból. Na, arra akarok kilyukadni, hogy ez megdöbbentett, mert fogalmam sem volt arról, hogy a családomnak volt valaha is köze ilyen véres pillanathoz. És ahogy néztem az itteni képsorokat, azon járt közben az agyam egy része, hogy b*ssza meg, megértem, miért nem beszélt erről a nagypapám soha, pedig ő állandóan mesélt a múltjáról. Egy space fantasy-ba bújtatva is iszonyú volt nézni egy ilyen mészárlást. Tudni sem akarom, milyen lehetett átélni, és megértem, ha valaki önszántából nem akarja felidézni. Mert... Hát azt kell mondjam, ez túlszárnyalta a 66-os parancsot. Ott legalább a Jediknek volt egy leheletnyi sanszuk. Volt fegyverük, velük volt az Erő, néhány meg is úszta ennek hála. Mások, ha meg is haltak, magukkal rántottak néhány klónt. Sok harcban veszett oda. De itt... Itt civileket gyilkoltak halomra, akik legfeljebb a legyekre jelentettek veszélyt, És mindezt egy hideg, precíz terv alapján. Mennyire kell aljasnak lenni azért, hogy a sajátjaid közül szándékosan odaküldj néhány tejfelesszájút, akikről tudod, hogy pánikba fognak esni és parancs nélkül is lehet, tüzet nyitnak. De ha mégsem? Hát te magad lövöd tarkón az egyiket, hogy elszabaduljon a pokol. De már azelőtt, a jelenet, ahogy a ghormaniak mennek a térre, és Cassian szemén át rájövünk, hogy basszus, bárányok vonulnak a vágóhídra. Ennél a térnél jobbat mészárlásra keresve sem lehetett volna találni. Az összes célpont lent volt egy zárt térben, a mészárosok fent a magasban. Taktikai egyszer egy: mindig a magaslat a jobb. Sokszor nevetnek az emberek Obi-Wan high ground megszólalásán, de a tény az tény, nincs olyan fegyvernem, aminél ne kerülne előnybe az, aki magasabban van, mint az ellenfele. A támadók tudatosan kerülik az ilyen felállást, a védők tudatosan építenek erre a felállásra, márnagyon-nagyon régóta. A várak és erődök nem véletlen épültek anno hegyekre vagy magas dombokra. És, ha mészárlást akarsz végrehajtani, akkor is jó, ha a célpontokat magad alatt helyezed el. A térből egy halálvölgyet csináltak. A Birodalom itt egy hidegen kiszámított, precíz népirtást követett el. Egy bolygó felrobbantása sem piskóta, de mégis távoli. Ráadásul megvan egy pillanat alatt. "Milliók kiáltottak fel, aztán néma csönd lett." Nincs szenvedés, és nem látod az áldozatokat. De itt ott voltunk. A halottak, a sebesültek, a harcolók, a sebesülteket menekíteni próbálók között. Láttuk hogyan lőnek mellbe, hátba, fejbe fegyvertelen férfiakat és nőket, válogatás, gondolkodás, szánakozás nélkül. Amikor a rohamosztagosok a lépcsőn állnak, egek, az összes Star Wars műben együttesen nem érezted azt a fenyegetést, amit itt. Így az Andor második évada után már nem biztos, hogy kunkorodni fog a szám, amikor Ben azt mondja Luke-nak, hogy ilyen kiváló lövészei csak a birodalmi rohamosztagnak van. Mert most már az emlékek között ott lesz Brasso és a ghormani mészárlás is. És a TIE vadászokat még be sem vetették. Aztán előjöttek a KX-droidok. Komolyan mondom, James Cameron nem tudta ennyire fenyegetőre megcsinálni a Terminatort, mint ahogy ezek megindultak. Eleve már ott lebegett a szemem előtt a The Book of Boba Fett jelenete, amint a lángoló Mandalore felszínén a holtestek között masíroznak és lövik le a túlélőket. Már az is nagyon terminatoros volt, de itt... Mázli, hogy a Birodalom már nem használ droidsereget. És már sosem fogok tudni szabadulni a gondolattól, hogy talán K-2SO volt az, aki megölte Enzát. És hát igen, egy újabb főbb szereplő került ki a képből. Szegény Syril. Nem volt rossz ember, csak egy ostoba kölyök, aki ki akart törni az anyja elnyomása alól, és emiatt iszonyú bizonyítási vágy tombolt benne. De volt igazszágérzete. Ez már az első részben megmutatkozott, itt meg abban csúcsosodott ki, hogy majdnem megfojtotta Dedrát. Syril legnagyobb hibája, hogy rossz rendszerben hitt. De lehet ezért igazán okolni? A Galaxis nagy része nagyon sokáig hitt a Birodalomban. A lázadás teli van olyanokkal, akik hittek benne egy pontig. Syril számára most jött el a a pont, amikor feladta ezt a hitet. Ha most nem lövik fejbe, szerintem lázadóvá vált volna. Csakhogy sajnos, amíg végigment ezen az úton, elárult embereket, és ennek az a fejlövés volt a következménye. A halála pedig a legszomorúbb. Az ő utóbbi éveit Cassian Andor tölötte ki. Cassian azt sem tudta, ki ő. Szerintem Syril utolsó gondolata az lehetett, hogy ő tényleg az a senki, akinek az anyja mindig is mondta. Semmit sem tudott bizonyítani, ha csak azt nem, hogy mennyire könnyű manipulálni. És az egyetlen, amit fel tud mutatni, az a hozzájárulása egy népirtáshoz. Eedy-t is sajnáltam. Rettenetes ember és még rosszabb anya. Syril miatta lett olyan, amilyen. Miatta lépett arra az útra, ami végül elvezette oda, hogy fejbelőtték. De a maga elb*szott módján szerette a fiát, és az sosem jó, ha egy szülő túléli a gyermekét. Sajnos ez is olyan, amit megéltem. Anyám öccse a nagymamám ölében halt meg. A nagymamám, akinél nem ismertebb lelkileg erősebb embert, beleőrült ebbe. Emiatt is érzem azt, hogy szerintem Eedy ezután már nem sokáig fog élni. Vagy mentálisan vész el, vagy belehal a bánatba. Végól itt van Dedra. Én őt is sajnálom. Szerintem ő sem feltétlen gonosz ember. Csak szintén hisz a rendszerben, ami technikailag felnevelte - tehát nála valószínűleg nem csekély agymosás is játszik. Mégis, itt érezhető, hogy elért egy határt. Szerintem a maga rideg, távolságtartó módján szerette Syrilt. Neki nem adatott meg olyan közösségi lét, mint például Cassianéknak. Ő a Birodalom rideg rendszerében nevelkedett, így csak ily módon tudta megélni az érzéseit, hidegen és távolságtarótan. De szerette azt a hasznos hülyét. Amikor Syril ráébred, hogy kihasználták, Dedra is megsemmisült kicsit. És aztán jött a parancs kiadása. Érdemes összevetni, hogyan ad ki parancsnot tömegmészárlásra Tarkin, Palpatine és Dedra. Utóbbinál egy pillanatra azt hittem, nem fogja kiadni a parancsot, hanem a mészárláson élvezkedő százados fogja megtenni helyette. Persze aztán megtette, győzött a rendszerben való hite és az agymosás. A jó katona követi a parancsot. De a végén vívott csata mutatja, hogy ez lelkileg szétcincálta. Mert csatát vívott önmagával. Egy része próbálta továbbra is kordában tartani az érzéseit, megmaradni rideg, hatékony birodalmi tisztnek. A másik része meg épp összeomlott. Ahogy a ruháját rángatja, az olyan, mintha egyszerre próbálná meg letépni és megigazítani. Az egyszerre fojtogatja és tartja egyben. Ami nem derült ki a részből, hogy melyik énje győzött. Ezen a ponton három dologra számítok,. 1. Öngyilkos lesz. 2. Lázadóvá válik. 3. Megmarad birodalmi tisztnek, csak kiüresedett droiddá válik. Ez amúgy nálam most a valószínűségi sorrend is. Igen, itt és most azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy Dedra valahogy kinyírja magát. Talán a mészárlást át tudta volna vészelni Syrillal, de így, hogy őt is elvesztette, az érzelmek olyan hullámával kell megküzdenie, amire a Birodalom rendszerében nevelkedve nem készült fel. Cassianról és Wilről már nem írok, ők ebben a részben inkább csak asszisztáltak, mellékszereplők voltak. Ez Dedra és Syril epizódja volt, meg a ghormaniaké. Az öreg Rayzáé, aki az utolsó pillanatban eszmélt rá, mire megy ki a játék. A fiataloké, akiket elragadott a harci hév. A bolygóé, amit a Birodalom szándékosan áldoz fel azért, hogy végre elkészüljön a fegyver, amivel még több bolygót pusztíthatnak el, még több népet irtahtnak ki. Luthen Real végül megkapta, amit akart. Ghormant tündökölve emésztik el a lángok. Nem kellett ehhez az ő hozzájárulása. Ez így lett eltervezve évekkel ezelőtt. És most, hogy mindezt kiírtam, kicsit sikerült helyrebillennem. De nem hiszem, hogy ezt a részt sűrűn meg fogom nézni.
-
Erről most nem írok. Ez érzelmileg sok szinten nagyon felkavart. Star Wars még sose, és csak nagyon kevés más mű ért el nálam ilyen hatást. Kell egy kis idő, meg azt hiszem, egy pohár bor is, hogy ezt feldolgozzam.
-
Mennyi feszültség volt már ebben az epizódban, te jó ég! Yavin, gyönyörű, ahogy épül a bázis. Tetszik Cassianék kis távoli otthona, ahogy a lázadók "sátortábora" is. Azért látszik, hogy ez még nem a főparancsnokság, csak a legnagyobb és legszervezettebb lázadó sejt otthona. Ez nagyon tetszett, hogy a Rogue One-nal ellentétben itt még csak bázisnak írták ki, mert ez így passzol bele a kánonba, hiszen már létezett a bázis azelőtt is, hogy főparancsnoksággá lépett elő (a Rebels 3x21-22 Zero Hour I-II-ben említették először, az pedig valamikor ugyanekkor játszódik). Cassianék otthona emlékeztet kicsit Shara Bey és Kes Dameron, na meg Poe szintén itteni otthonára, mondjuk ők kevésbé természetes környezetet alakítottak ki maguknak. És jó érzés belegondolni, hogy ők ketten ekkor már amúgy is itt sertepertélnek, sőt Poe lehet már meg is született itt, a Yavin IV-en, Bixék szomszédságában. Apropó, egy ideje már reménykedem abban, hogy szegény Bix végül mégis túléli az Andort és gyereke születik Cassiantól. És most, amikor az Erőgyógyító megfogta a kezét, miközben Bix mindkét kezével a hasát fogta, felötlött bennem, hogy talán nem hiú ez az ábránd. Egész más töltetet kapna a Rogue One, ha kiderülne, hogy Cass-nek van egy neje és egy gyereke. Az is érdekes, hogy Andor ilyen komoly jelenléttel van az Erőben, hogy még egy ilyen nő is, aki valószínűleg nem Jedi, csak képes gyógyításra használni az Erőt, megérezte. Ez amúgy szintén tök jól összhangban van az RO-val, ahol Chirrut és Baze is érzékelte a férfi körüli sötétséget. Karn érdekes fordulatot vett. Az eltelt egy évben úgy tűnik, a BBI perifériára szorította. Van egy olyan érzésem, hogy a Ghorman Front végül nem váltotta be a Birodalom hozzájuk fűzött reményeit, ezért saját, "külsősökre kenhető" akciókba kezdtek, hogy fenntartsák és tovább erősítsék a látszatott. Karn meg kezd két szék között a pad alá esni. Úgy érzem, az itt eltelt lassan két év alatt közel kerülhetett a ghormaniakhoz (ső Enza esetében az is felmerült bennem, hogy hozzá még annál is közelebb került), és már a BBI-ben sem találja meg azt, amit keres. Partagazz dícsérete itt már csak a távoli szép emlék. Most már kolonc. Plusz minden rossz tulajdonsága ellenére Syrilben volt nem kevés igazságérzet, még ha ezt sokszor rossz irányba is vetítette ki. De például ez késztette arra, hogy felkutassa a két gyökér gyilkosát. És azért annyira nem hülye, a nyomozói munkához tényleg ért, szóval képes meglátni az összefüggéseket. Így könnyen lehet, hogy már sejti, csúnyán átejtették a palánkon, és csak felhasználták. Azonban, amikor Dedra beszélt vele, most először a nő hangjában őszinte aggodalmat éreztem a hangjában. A maga módján ez a nő talán mégis szereti ezt a félnótást. Meg az is látszik, hogy Dedrának baromira nem tetszik, ami itt folyik. Hogy a lázadás mennyire túlnőtt Luthenen immár, azt mi sem mutatja jobban, hogy itt csak beszélnek róla, nem jelenik meg. Helyette itt van a - talán már csak napokra lévő - szövetségi hírszerzés egyik műveleti vezetője, Draven tábornok, és Cassian már egyértelműen neki dolgozik. Még ha kicsit renegát is. És megjelent Vel is. Hát, az unatkozó, bizonyítási vágy miatt topogó királykisasszony atitűd már teljesen oda, most inkább egy megtört harcost látok már benne. Az biztos, hogy talán ő változott a legnagyobbat. Azt még nem tudom, hogy az előnyére vagy hátrányára, hisz ebben a részben ezzel az új Vellel még nem sokat láttunk. Minden esetre beszédes, hogy régi énjét mint Luthen bábját látja, illetve az is, hogy annak a Cassiannak a párjával ápol a jelek szerint mély baráti kapcsolatot, akit anno nem igazán szívlelt. Végül itt van még Mon Mothma, aki egyelőre nem sok vizet zavar, de láthatóan ő is messze van már a "szimpla" pénzügyi gondoktól és a lánya kényszerházasságától. A Ghorman szenátorának beszéde felért egy végső búcsúval, a csávó szerintem gyanítja, hogy érte nemsokára eljönnek a rohamosztagosok. Az is durva, hogy Coruscanton sem lehet már akárhová menni, engedélyek és fegyverellenőrző kapukon kell áthaladni. A poén, hogy ne kérjen új sofőrt, mert talán okosat küldenek, ült. Mennyi baromsággal etethették már meg Klovist? Lehet, hogy Mothma sikereinek egy része a sofőrjének köszönhető. Na, jöhet az új rész. Van egy olyan érzésem, hogy ott már nem nevető szmájlival zárom a soraimat. Még valami: annyit emlegették ebben a részben Palpatine-t, hogy kezdek reménykedni a megjelenésében. Na jó, azért még nem ragdtatom el magamat.
-
De ez a történetmesélés lényege, ilyen alapon semmilyen kitalált sztorit ne nézzél vagy olvassál. A noname egyjelenetes karaktert mégsem ölhetik meg, mert abból nem lesz dráma. Cinta és Vel lehetett kizárólagosan áldozat. Ha Samm-et lövik le, ki nem sz*rja le? Arról nem dumálnánk ennyit. Olyan meg nincs, hogy valamit még sehol nem láttunk. Hányszor is láttuk már a jó harcát a gonosz ellen? Hányszor láttuk már a hős bukását? Bármilyen elemet rángatsz ki innen vagy akárhonnan, húsz példát lehet rá kapásból hozni. Eleve a Star Wars minden eleme valami olyan, amit már ezerszer elmeséltek. Mindre rásütheted, hogy unalmas az A New Hope-tól kezdve. Még az úszó betűk sem eredetiek. Lucas az 1940-es, 12 epizódos Flash Gordon Conquers the Universe filmsorozatból emelte át szinte egy az egyben, tehát az első Star Wars-t megelőzően szó szerint egy tucatszor használták. csak űroperában (de westernben is volt rá példa, az 1939-es Union Pacific-ben például). Ezek toposzok, amikkel minden film, könyv, képregény, szájhagyomány által terjedő mese él. Ez hozza a drámát. Darth Vadernek pont Biggs-et, Luke régi haverját kell kilőnie utolsónak, a prófécia hívő Qui-Gonnak pont abba a boltba kell betérnie az egész galaxisban, ahol a Kiválasztott él, pont Obi-Wan Kenobinak kell felfedeznie a klón sereget, pont Rex százados az egyetlen klón, akit láttunk rövid ideig ellenállni a 66-os parancsnak, pont Ahsoka Tano a Fulcrum, stb. Teli van minden mű ilyenekkel. Ez adja a drámát. Senkit sem hat meg a noname szereplő. Nem véletlen, hogy Cinta haláláról beszélünk itt, nem pedig a kamion sofőrjéről, aki szintén megsebesülhetett, amikor a járműve földbe harapott. De a hoth-i csata lövészárkaiban meghaltakról sem esett annyi szó, mint Bodhi Rookról, Jyn Ersóról, Chirrutról vagy éppen Melshiről és Kino Loy-ról. Azért ezek a kiemelt szereplők, mert ők gördítik előre a cselekményt azzal, hogy pont velük történik valami.
-
Ettől az a Sith legfeljebb kevésbé vérszomjas, de továbbra is baromság a Sith-et és a light side-ot összekapcsolni. Ilyen alapon Darth Sidious is light side Sith. Értelmetlenül ő sem gyilkolászott. Így már okésabb, csak hát a "többségében" szóban nincs benne, hogy pontosan mit fedett le a karaktered. A Renegade oldalt választók általában simán kiirtják a Rachni, a Quariaon/Geth és a Krogan népet. Ettől lesz igazán renegát a karakter, mert ezek adnak combos pontmennyiséget hozzá (és vica-versa, ezek ellentétei osztják a legtöbb Paragorn pontot). A legtöbb karakterem nálam is tartalmaz némi renegátságot, mert a politikusokkal, az alvilági figurákkal, meg a Cerberusszal szemét vagyok.
-
Boldog születésnapot!
-
Na, mostanra feldolgozta a The Last of Us 2x04 okozta traumát, plusz megírtam a különbségeket (szerintem az 1x03 óta nem kellett ilyen combos cikket gyártanom - aminél szerintem ez a rész sokkal rosszabb lett). Csak röviden... Epizódspoiler
-
Én is így oldanám meg, az epizódban is látható montázshoz hasonló megoldás erre tökéletes lenne.
-
@Rixon Mondj még ilyen szépeket. Már így is úgy rá vagyok csavarodva a holnapi részekre, hogy ma kábé már semmit sem tudtam csinálni. A munkában alig haladtam, mert nehéz 3D-zni és programozni, ha az Andoron jár az agyad, játszani sincs kedvem... Szerintem az ep7 óta nem éreztem magam így egy SW mű előtt.
-
Nekem is ma dobta fel, de én most nem merülök el benne, már túlságosan rá vagyok pörögve az Andor soron következő etapjára.
-
Ha velem beszélgettél volna erről 1984-ben, tuti szóba hozom a II. világégés releváns példáit. De '84-ben tuti nem beszéltetek arról sem, hogy milyen náci gyűlést idéz meg a Halálcsillagon tartott meeting, az Andor 2. évadának első epizódjához meg rögvest felhoztad a wannseei konferenciát. Szóval rád is hat. Az tény, hogy lehetne másból is példát meríteni, de őszintén szólva, katonai konvojok kirablásában és nem háborús baráti tűzben nem vagyok otthon. Csak abból tudok példát hozni, amit ismerek, és többé-kevésbé témába is vág. Ha tudnék ilyet, azzal példáznék. Baráti tűz hála az égnek, ritkán esik meg békeidőben. Amúgy a valóságban ehhez még csak hasonló sem történt, vagy legalábbis nem tudni róla. Csak egy mesében lehet annyira idióta és szerencsétlen egy ember, mint Samm.
-
Lehet olyanok, mint a Pachycephalosaurusok voltak, hogy a koponyájuk úgy nő és lesz egyre tömörebb, ahogy idősödnek.
-
Ez így totál értelmetlen. A Sith a light side szöges ellentéte, és ha már valamit a Sith-hez hasonlítasz, az gonosz. Ennyi erővel azt is írhatnád, hogy jóságosan nácis. A Mass Effect 3-ban konkrétan el lehet követni két fajirtást zsinorban a nagy büdös semmi okán. Ez nálam baromira messze van a "teljesen vállalható"-tól. Igen, de ha mázlid van, pont az szívja meg, akit erkölcstelennek vélsz.
-
Még, hogy senkinek : Most eszünkbe jutnak az Andort nézve. Bocs Ody, de a világ, így a Star Wars is, változik, és ahányféle ember, annyiféle gondolatot hoznak ki a régi és az új művek is. Ami jó, mert ha mindig ugyanazt kapnánk és mindig csak ugyanarról beszélhetnénk, ez a fórum már rég nem létezne. Bár megjegyzem, még George Lucasnak is eszébe jutott a második világháború az ep4-5-6 készítésekor, hiszen a gonoszok egy az egyben a nácikról vannak mintázva, míg az ep4 űrcsatáit második világháborús dokufelvételek nyomán koreografálták meg, szóval eléggé kétlem, hogy anno az ep4-5-6-ot nézve senkinek sem jutottak eszébe ilyen dolgok. A Rogue One meg az Andor pedig elég keményen rápakolt a második világháborús narratívára, konkrétan megidézve történelmi eseményeket és szervezeteket. Vagy kegyetlenségét, ha azt veszem, miket mondott neki. A csávónak így hátralévő élete minden egyes napján együtt kell élnie ezekkel a percekkel. Akármerre is sodorja az élet, akármilyen emberré is válik, ezek a rémképek és Vel szavai minden éjjel kísérteni fogják, minden nap ott lesznek vele. Egy fejlövés ennek gyorsan véget vetett volna. Ezért is tartom úgy, hogy a halál megelőzésnek jó, de bűntetésnek nem igazán.
-
Omaha Beachen egy szövetséges sem lőtt le másik szövetségest. Azon senki sem ütközik meg, ha egy Olaszországot is megjárt amerikai katonát az Omaha szakaszon ledarál egy német MG-42-es. Foglalkozási ártalom, hogy háborúban kinyír az ellenség. De az sokakat megütött volna, ha egy tejfeles szájú közlegény a Utah partszakaszon hátba lövi Garanddal a forntvonalbeli veterán hadnagyát, miközben a hadnagy megparancsolta, hogy amíg nem érnek fel a dombra, addig a zsákból elő se húzza. Az egyik hősi halál, a másik egy elkerülhető baleset. Senki nem szólna egy szót sem, ha egy véletlen arra tévedt birodalmi katona végzett volna Cintával. Bár úgy tűnik, a birodalmi katonák tudnak parancsot követni, mert még véletlen sem jártak arra.
-
Azokat a vadbarmokat nem ez a játék vagy másik teszi vadbarommá, már eleve azok, és bármi triggerelheti őket. Amúgy érdekes, hogy ha van választási lehetőségem, mint például a Mass Effetc Trilogy, a Witcher 3 vagy a Cyberpunk 2077, ott mindig az általam erkölcsileg helyesnek vélt opciót választom. Ilyen ámokfutásokat, rosszalkodásokat csak olyan játékokban csinálok, amikben ilyen alakokat is alakítok. A GTA 5 esetében például, ha ámokfutok, azt mindig Trevorral teszem, mert ő az agylövött pszichopata. Szerintem az. Mondjuk egy Rockstar-játéktól az a minimum, hogy így nézzen ki. Bár a trailer alatt a kommentek közt olvastam olyan elmés hozzászólást, hogy szerinte semmivel sem szebb ez, mint a GTA 5. Többen is szemüveget vagy agyműtétet javasoltak neki.
-
Dek azért néz ki kissé másképpen, mert fiatalabb lesz az összes eddigi, filmben látott predatornál.
-
Pedig nincs is annál jobb, mint egy olyan nap után, amikor legszívesebben mindenkit lemészárolnál, a látóteredbe kerül, beugrani a GTA-ban egy kocsiba, és elkezdeni lemészárolni mindenkit, aki a látóteredbe kerül. Elgázolni pár tucat gyalogost, leggéppuskázni az ámokfutásodat ok nélkül megzavaró zsarukat, ellopni egy katonai helikoptert és a város fölött csatázni a téged üldöző FBI-jal és hadsereggel. Vagy csak simán elrabolsz egy busznyi túristát, hogy aztán az autópályán száguldozz szembe a forgalommal, hogy aztán halálsikolyuk szimfóniáját hallgatva ugrass le a mólóról bele az óceánba, de még az utolsó pillanatban kiugorva.* Olyan megnyugtató. *Bár úgy tűnhet, hogy mindez szándékos túlzás, valójában tényleg megcsináltam már a GTA 5-ben mindet. És ez csak a múlt heti ténykedésem... Hát... Annak, hogy a Rockstar bejelenti a Half-Life 3-at nagyobb az esélye, minthogy a Valve valaha is el tud számolni háromig.