Darth Krande

100 euró az nagyon nem vészes Kíváncsi vagyok mi lesz a műsor

A Disney-nek egész élményparkjai vannak, nehogy egy párnapos rendezvény lebonyolítása kifogjon rajtuk..... Viszont azt sem hiszem h a CelEu II bejelentése környékén ne tudták volna hogy Lucas legalábbbis tárgyal. Attól, hogy a vásárlást csak később jelentették be, a bennfentesek (még mindig Steve Sansweet a rajongófelelős?) munkáját nem illene visszavetnie.

Újraaktiváltam a skype-omat.... az MSN amúgyis elég kihalt mostanában. Megtaláltok darth.krande néven.

Frenkie: az egy (szomorú!) dolog hogy kihagyod, de az egész rendezvény körül akkora csönd van..... nem csak itt, úgy általában a neten. A saját honlapján.

Kevesbb mint 200 nap van hátra és sem egy kézzelfogható terv, sem egy lista a VIP-k ról, sem egy árjegyzék....? :S Kicsit úgy érzem mintha "senkit" nem érdekelne......

Ez egy szép Dzséjt stílusú szőrszálhasogatás Leiát illetően: a Tantive IV diplomáciai hajó volt. Vader a diplomáciai védettség intézményét taposta épp laposra. Márpedig a diplomáciai védettség pont hogy a mindenkori ülepnyalóknak az érdeke. Jawák: na itt egyértelműbb a dolog. Nem akarták, hogy feltűnjön, hogy két robotot keresnek. Inkább megöltek mindenkit, aki hallotta a kérdést. Ha híre megy hogy egy emberszerű arany meg egy hordószerű fehér-kék robotot keresnek, akkor pillanatok alatt minden szabadúszó és Lázadás-szimpatizáns egymást ölte volna a robotokért. Főleg, hogy egy olyan katonai bázis tervrajzát keresték rajtuk, ami még be sem volt jelentve. Taszkenekre fogni könnyebb, mint feltűnés kellős közepén dolgozni. A festmény meg: :yeah: :yeah:

Sok boldogságot neki!

A Lehetetlen-t látta valamelyikőtök?

Szép!

Boldog szülinapodat!

Nyugodjék békében

Boldog új évet mindenkinek!

Nehogy összességében Londonba elruccanni olcsóbb legyen mint Essenbe.....

(Ez ugyanaz, csak ki-be fordítva ) http://www.starwarscelebration.eu/ Elvileg arról fogunk tudni hogy mikortól lehet jegyet venni rá, de azt az emailt azóta is várom..... szóval érdemes lehet nézni.... hátha.

Na hát ez jól annyiban maradt Legkésőbb július végén Essenben! http://www.starwarscelebration.eu/

A Johnny Mnemonic zenéjéből az "I turn myself into a question mark" és a "Download complete" megvan esetleg valakinek?

Ezért kérdezem. Egy átlagos nyugalmi szinten levő embert fog lenyugtatni, vagy egy cigi nélkül idegbeteg fog a cigaretta miatt visszaereszkedni arra a szintre ahol egy nem dohányzó ember szokott élni? Melyik? (Attól most tekintsünk el, hogy mennyire idegesek amikor felmegy a dohánytermékek ára.... a biológiai hatás érdekel.)

http://www.origo.hu/itthon/20121218-a-jaszai-maridijas-muvesz-hetfon-halt-meg-budapesten.html Megint elment egy színész Nyugodjon békében!

Komoly Arról van valami saját megfigyelésetek, hogy a dohányos ismerősük "normál életben" mennyivel nyugodtabbak vagy idegesebbek a nemdohányosoknál? Komolyan kérdezem. Mi a tapasztalatotok?

Hehe.

http://richpoi.com/cikkek/tudomany/magyar-diakok-lettek-a-robotika-vilagverseny-gyoztesei--video.html Dzsljt kedvéért, mert Lego is van benne MEG EGY NAGY NAGY GRATULA A MAGYAROKNAK!

Köszi! Anyci most szólt hogy a som NEM mérgező

Silas Carson is két szerepet játszott, nem?

Köszi! Cipősdobozba lesz, "lány aki fél a sötétben" címzéssel. Lesz mellé egy tégely világítós festék és (ha megtalálom) egy plüss denevér.

Kicsit más stílus. Mese! Nyári esti történet Volt egyszer egy kislány, Tininek hívták. Egy falu szélén lakott, ahonnan alig három percet kellett sétálni át a zöld füvű réten, a léptek alatt tompán dobogó fa hídon, a gyönyörű, üde gyertyános erdőig. Tini nagyon szerette a fákat, a madarak énekét, néha órákon át figyelte a barna talajon sürgölődő rovarokat, pókokat. Ismerte a környék minden bokrát, tudta, melyik tölgy gyökerei közt fészkel egy apró, de népes egércsalád, és természetes volt számára, hogy nem kóstolja meg a som fekete bogyóját, hiszen tudta róla, hogy mérgező. Ha csak tehette, meglátogatta a fészkén kotló feketerigót, és izgatottan leste, mikor kezdenek repedezni a kékeszöld tojások. Hanem egyszer úgy belefeledkezett, hogy az erdő mélyén érte az est. A Nap korongja lebukott a gyertyánok lombja mögött, arany fényben fürösztve a fák kérgét. Tini tudta, hogy későre jár, hogy ideje elindulni hazafelé, de a domboldalban a lemenő Nap látványától sem tudott elszakadni, és mire futni kezdett hazafelé, már egészen besötétedett. A szürkület gyér fényét csak még jobban takarták a nappal oly barátságos lombok. Szél kerekedett, különös hangon zúgva az ágak között. A levelek susogtak, mintha a fák most ébredtek volna a tikkasztó nappali hőség után, és Tininek az az érzése támadt, hogy egyáltalán nem örülnek, hogy őt itt találják. Rég otthon kellett volna lennie! A családja mit fog gondolni? Keresni fogják? Honnan tudnák a szülei, hogy hova tűnt? Hiszen azt ígérte, hogy vacsorára otthon lesz! Megszaporázta a lépteit, aztán már rohant. Az erdő egyre sötétebb lett körülötte, lassan már a madarak is abbahagyták esti dalukat. Valahol fülesbagoly huhogott, és Tinit kirázta a hideg. Hallotta sokszor a baglyot, ez igaz, de soha nem ilyen közelről, és soha nem érezte ilyen fenyegetőnek. Újra futásnak eredt, de megbotlott egy kiálló gyökérben, és hassal elterült a puha erdei talajon. Összeszedte minden erejét, és futott tovább, csakhogy már abban sem volt biztos, hogy jó irányban halad. Olyan idegennek tűntek a máskor ismerős fák, olyan meredeknek az emelkedő, és mintha a galagonyabokor ágai sem akarták volna útjára engedni! A sötétben alig látott tovább az orránál, de gyanította, hogy eltévedt. -Haza akarok menni! –panaszolta a fenyegetően susogó szélnek. –Haza! Hirtelen nagyon egyedül érezte magát. Nem tudott kihez fordulni, azt sem tudta, merre induljon. Az utat, most már biztos volt benne, elvétette. Nem segítette útjára az öreg gyertyán, nem mutatott utat a méltóságteli tölgy. Ha egy madár énekére fel is figyelt, a tollas dalnok néhány strófa után odébbrebbent, oda, ahova Tini nem merte követni. -Haza akarok menni! –ismételte. A szél susogásán kívül semmit nem hallott. Tini egyre jobban félt. Mi lesz vele, ha nem jut ki az erdőből? Mi lesz, ha egész éjszakára itt ragad? -Segítség! –sírta végül. –Valaki vigyen haza! De csak a szél fütyült a füle mellett a sötétben. A fák árnyai egybefüggő fekete masszaként vették körbe, mintha az útját is elállnák. Hogyan fog innen kijutni? -Kérlek szépen! –mondta végül. Ő lepődött meg a legjobban, amikor a sötétből válasz érkezett. -Szívesen hazakísérlek, ha elfogadod a segítségem. A hang valahonnan a feje fölül jött. Magas volt, szinte sipító, de valahogy mégsem nőies. Tini még soha nem hallotta azelőtt. -Ki az? -kérdezte meglepetten. –Hol vagy? Nem látlak! Ki vagy? A magas hang mintha kacagott volna. -A nevem Sötétség Látója. Nappal elbújok, de éjjel enyém az erdő. Ha ki akarsz jutni, kövess! Hiszen követte volna Tini a különös erdőlakót! -Nem látlak! –panaszolta. –Hol vagy? Mintha egy szellő csapta volna meg az arcát, amely különbözött minden más esti széltől. -Nem kell látnod. Kövesd a hangomat! Erre gyere! Tini a hang felé fordult, aztán tett is néhány tétova lépést a sötétben. -Honnan tudjam, hogy megbízhatok benned? –kérdezte. -Nem te kérted a segítségemet? –kérdezett vissza a hang. –Egyébként, hogy a kérdésedre válaszoljak: csak az emberekben nem lehet megbízni. Gyere, no. Tini elindult utána. Óvatosan, lassan lépdelt, a kezét előrenyújtva, hogy nehogy nekimenjen egy fának a sűrűben. -Ki vagy? –kérdezte újból. -Már mondtam. Sötétség Látója vagyok. Ott vigyázz, van egy kő az út szélén. Kő az út szélén? Hiszen akkor mégis jó irányban haladt! Egész közel jártak már az erdő széléhez, csak nem látta, hogy ennyire közel. Tini újfent szaporázni kezdte, alig figyelt Sötétség Látójára. -Ne ilyen gyorsan, te! –kiáltott utána a láthatatlan kísérő. –A csipkebokrok közt is így fogsz majd szaladni? Tini nagyon szeretett volna hazajutni végre, de el kellett ismernie, hogy Sötétség Látójának igaza volt. A csipkerózsák közt még nappal is nehéz volt átjutnia annak, aki nem ismerte az ösvényeket közöttük. -Azt ígértem, hogy vacsorára otthon leszek – vallotta be. -És mit gondolsz, a többiek vacsoráznak most? Vagy pedig azon tanakodnak, hogy hol keressenek? Tini egy pillanatra újfent érezte az arcába suhintó szellőt. -Vonzod a szúnyogokat –állapította meg Sötétség Látója váratlanul. –Hazakísérlek, és én is jóllakok közben. Gyere! Szerintem te is ismered ezt az ösvényt. Ismerte Tini, azt nem tudta viszont, hogy a kísérője miért erre vezeti őt. Ha toronyiránt haladnának, a cserjésből már látná is a falu fényeit. -Miért erre jövünk? –kérdezte. -Van ott egy ház, szeretném elkerülni – vallotta be Sötétség Látója. -Azt hiszem, tudom, melyikre gondolsz – töprengett Tini. De hallgatott Sötétség Látójára, és követte őt a hosszabbik úton. –Az a nagy vályogház piros cseréppel a tetején. Vicces emberek laknak benne. -Lehet, hogy viccesek, de az biztos, hogy nagyon zajosak –felelte a másik. -Ha csak tehetem, kikerülöm őket. Az emberek többsége nagyon hangos. Nincsenek tekintettel arra, hogy más nappal aludni szeretne. Vagy éjszaka. Vagy akármikor! Tini nem válaszolt, csak követte a hang láthatatlan forrását. Rövidesen kiértek a bozótból. Innen már látszott a falu, a ház, a konyhaablak fénye.... Tini ismét rohanni kezdett. -Nem felejtettél el valamit? –kiáltott utána Sötétség Látója. Tini lába alól hirtelen eltűnt a talaj. Ha a kísérője nem figyelmezteti, talán bele is esett volna a patakba. -A híd –felelte a lány kifáradtan. -És a jómodor – jegyezte meg csöndben a láthatatlan. –Gyere, most már tényleg hazaérsz mindjárt. Az öreg fahíd deszkái vidáman dobogtak Tini lába alatt, mintha a házba akarnák bekiabálni a jó hírt: itt jön, mindjárt hazaér a kislány. Megnyugtató, ismerős hang volt. Innen már szánt szándékkal sem lehetett volna elveszni. -Köszönöm neked, Sötétség Látója –állt meg félúton a lány. –Nagyon köszönöm. Megmondod végre, hogy ki vagy? -Te kíváncsi gyerek – nevetett a hang, és a szellő újfent megérintette Tini arcát. –Nyújtsd ki a kezedet! A lány hallgatott rá, de maga sem tudta, hogy mire számított. Egy szőrös mancsra talán? Mintha egy könnyű kismadár szállt volna az egyik ujjára, s apró karmocskák kapaszkodtak meg a bőrén. Tini a másik keze mutatóujjával odanyúlt, ahol a madarat sejtette, de semmit nem talált. -Lejjebb – segített Sötétség Látója. Tini ujja selymes bőrszárnyat, bársonyos puha szőrt érintett. Végigsimított a denevér hátán. -Anyut nagyon megijesztetted volna –szólt Tini. -Te is csak azért bíztál bennem, mert nem láttál. Csak azért követtél –emlékeztette Sötétség Látója, és ellebbent a kezéről. -Nos, kislány, most már tényleg siessél haza! -Még egyszer köszönöm, Sötétség Látója – búcsúzott Tini. –Látlak még? -Hiszen eddig sem láttál! –kuncogott a denevér. –De én figyelni foglak, és ha bajba kerülsz, itt leszek, tőled alig karnyújtásnyira.