Mariner....
-Biztos, hogy ez a legjobb ötlet, kapitány?
Den O'Harmen felpillantott az orra előtt lévő Y-szárnyú pilótakabinjának páncélozott kávájára.
-Idáig egész jónak tűnik, parancsnok. -felelte szokatlan derűlátó mosollyal, keze ügyébe helyezve a sisakját amit kölcsönkapott. Az álszíj hosszúságán igyekezett állítani valamit, hogy jobban passzoljon az ő fejméretéhez. -De majd kérdezze meg akkor is mikor odaértünk.
Grandal egy jóváhagyó félmosolyt mellékelve az egészhez, hagyta, hogy Den megkapaszkodjon az odatolt feljáró korlátjába és felhúzza magát a harci gép tetejére. A fegyveroperátor már a forgatható toronyban ült, éppen lefuttatva a szükséges rendszerellenőrző programokat.
-Sok szerencsét, kapitány. Lehetőleg egy darabban jöjjenek vissza.
Den belehuppant az ülésbe és egy biccentéssel megköszönte a szavakat. Ezek után néhány technikus gyűrűzött köré, beszámolva a gép állapotáról, illetve érdeklődve afelől, hogy a pilóta nem e kíván új eszközölést a harci gépen. De ő tökéletesen elégedett volt, ezért a procedúra csupán néhány másodpercig tartott. Den tökéletesen tisztában volt a gép paramétereivel, funkcióival; a klónháborúk alatt nem egyszer vezetett már az Y-szárnyúak között korainak számító géptípusból. Az esélylatolgatást mindamellett hanyagolta, de per pillanat a ghadeai flottában nem volt ezeknél erősebb és modernebb csatagép. Ambrush szavai szerint az ellenségeiknél se jobb az átlag és ez valamennyire kiegyenlítetté tette a játszmát melyet hamarosan megvívnak. Amúgy a csempész-kereskedő maréknyi egysége is részt vállalt az akcióban, nem csak az ötletet adta. Ezt fémjelezve, kissé arrébb, Fejvadász hajók készülődtek a felszálláshoz, néhány korvett és cirkáló társaságában, melyekre ezekben a percekben szállingóztak fel a felfegyverzett katonák, akik számára a harci gépek fogják biztosítani az űrvédelmi erőkön való átjutást.
Den, a felszállás előtti utolsó fázisban, meghúzta a hevedereket, fejére nyomta sisakját, majd amint végzett a kesztyűinek felhúzásában, a pilótakabint védő tető lezárásába kezdett. Mögötte, a társa -egy nála körülbelül tizenöt évvel fiatalabb ghadeai férfi- feltűnő izgatottsággal pillantott körbe, a körpanorámát biztosító lövegtorony alól, felmérve a környezetükben zajló mozgolódásokat. Den úgy vélte, hogy eddig nem sok ilyet tapasztalt az ifjonc és ez ha csak egy pillanatra is, de visszarepítette őt a múltba, az ő első repüléseinek idejébe. A technikusok egy figyelmeztető jelzésre elhagyták a gépüket, a feljárókat elhúzták a géptörzsektől és az R2-es egység is várakozó teljes füttyentésekkel tudatta, hogy kész a felszállásra.
-Hányadik bevetésed Dac? -kérdezte a válla fölött átpillantva Den, az ujjait megmozgatva a fekete pilótakesztyűjében. Nem kellett közvetlenül látnia az operátort, az Erőn keresztül tökéletesen megérezte az ifjú fegyverkezelő tiszt felől áradó izgatottságot. Úgy gondolta valamennyit enyhít ezen, ha szóba elegyedik vele. Az eligazításon csupán a bemutatkozásig jutottak.
-Ööö, az ötödik, uram.
-Itt csak simán Den. Magunk közt vagyunk. -vigyorodott el az ifjú zavarodottságán. -Élesben?
-Hogy?! Ja, nem. Szimulált, u....Den.
Dennek újra eszébe villant, hogy jószerivel az alig húsz éves társának nem hogy az ő életében, de még talán az apja életében se történt olyan, hogy ghadeai erők összetűzésbe keveredtek volna bárkivel is. Ha jól emlékezett, akkor a legutolsó konfliktusnak is már több évtizede.
-Jól van Dac, csak nyugalom. Nem lesz semmi baj.
-Csak enyhe izgatottság.
-Igazad van. -mosolyodott el. -Annyi meg úgyis kell.
-Ön sokszor csinált már ilyet?
-Igen. -felelte kissé vontatottan, felelevenítve ezzel párhuzamosan a régi emlékeket. -Részt vettem néhány csatában.
Den most döbbent rá, hogy tulajdonképpen még a számát se tudja a bevetéseknek, nemhogy az összes helyszínre tisztán emlékezzen. Jószerivel ő már igazi veteránnak számított, még ha a körülötte lévők közt számosan akadtak idősebbek is. De a klónok háborújával csak kevés korábbi vérzivataros időszak vehette fel a versenyt, mely már fiatalon veteránokat faragott a résztvevőkből, emlékeztette magát ahogy eltűnődött a részletekben.
-Nem is értem. Gyakorlatilag ön sokkal tapasztaltabb mint bármelyikünk, mégsem önt kérték fel a támadás vezetésére. -vetette fel az ifjú operátor eltűnődve, miközben Den megpöckölt néhány kapcsolót maga körül.
-Servill parancsnok kiváló vezető Dac. -pillantott ki előre és kissé jobbra, hogy rögtön szemügyre is vegye a századparancsnokuk gépét és magát a személyzetet amint ők is már a lezáródó fülke mélyén várták a hangár kiürítését. Servill körülbelül annyival idősebb volt Dennél, mint amennyivel Dac nála fiatalabb. Tapasztalatai a repülésben meg még Dent is lenyűgözték, már amennyit ilyen rövid időn belül leszűrhetett abból amit elmondtak neki. Kinézetével, modorosságával, egy évtizedekig harcban edződött ember képét mutatta. Gyakori komorság, szúrós pillantás, figyelem a tér minden irányában a nap minden másodpercében, de még talán akkor is mikor aludt. Lanyhulás csak kivételes alkalmakkor, már amennyiben valaki ezen rajtakapta. Dennek úgy tűnt, hogy mindenki feltétel nélkül tisztelte az „Öreget”, ahogyan itt sokan utaltak rá, legtöbbször a háta mögött, távol a füleitől.
-Ragger Század, megkaptuk az irányítástól a felszállási engedélyt.
Dent egyenesen Servill parancsnok fürészporos hangja készítette fel a következő lépésre, és azzal együtt teljes figyelmet követelve. Felemelt hüvelykujjal jelzett vissza a saját irányítójának, aki a fényrúdjaival a követendő útirány felé terelte, távol tartva őt az állványoktól és az egyéb, elszórtan elhelyezkedő berendezésektől. Den, ennek megfelelően, elemelte a sziklafelszínről a gépét és némi kiegyenlítő rendszeren való módosítás után -mellyel rögtön megszűnt a kissé nagyobb kilengése az Y-szárnyúnak-, az orrvéget a függőleges -egykori vízelnyelő- akna felé fordította, melyhez egy ovális alakú járaton kellett végigvezetnie a gépét először. A Ragger-század gépei libasorban tűntek el a barlang mélye felé, velük ellentétben, a hatalmas csarnokokban várakozó korvettek és cirkálók, a tengerre nyíló széles nyílásokat célozták meg, ahogy dübörgő hajtóműveikkel nekiveselkedtek az útnak. Percekkel később odafönt, a légkör és az űr vákuumának határánál találkoztak újra, alakzatba rendeződve, folyamatos gyorsulással szakadva ki Mariner gravitációs kútjából.
-Az összes egységünk felszállt, uram. -közölte a vezérlőterem közepén összegyűlt csoport mélyéről Esser hadnagy, amint Grandal parancsnok visszatért a kezelősorok labirintusába.
-Gondoskodjanak róla, hogy az összeköttetés ne szenvedjen csorbát amint megérkeztek a célpontjukhoz. Jut eszembe, valami hír Ghadeáról?
-Nincs uram, sajnálom. -rázta meg a fejét szomorúan.
Grandal sokadszorra nyelte le a csalódottságát a hír hallatán, de ezzel nem volt egyedül. Az egész bázisra rátelepedett a komor hangulat, mely talán tovább mélyült volna a totális lelombozásig, ha nem lenne ez a mostani akció a kalózbanda ellen, melyre Weel Ambrush tett javaslatot és olyan reményekkel kecsegtetett, melyet kár lett volna végül elszalasztani.
-Reméljük, hogy még időben vagyunk. -sóhajtott fel, elmerengve a taktikai megjelenítő fénykévéjében, melynek mélyén ezekben a másodpercekben tűntek el a valós térből a flottájukat jelentő zöld fénypöttyök. -Baljós lenne a semmiért kockáztatnunk ezt a támadást.
-Reménykedjünk a legjobbakban. -tette hozzá a saját gondoltait a hadnagy mintegy támogatásként.
A hipertérben való út nem tartott tovább egy-két óránál, hála a Peremvidék ritkább régióinak, ahol nem nyüzsgött annyi csillag, mely alapvetően tette bonyolulttá a hipertérben való navigációt. Továbbá kedvező körülményként volt aposztrofálható az a tény is, hogy Bhesk jóformán olyan területen tartotta fent a tanyáját ahol Marinerrel ellentétben nem zavartak be az anomáliák. Persze ennek megvoltak az előnyei és a hátrányai is. A trandoshan kalózvezér jobban szerette mellőzni a zavaró tényezőket és biztonságát sokkal inkább a flottájára bízta, mely volt olyan ütőképes, hogy a galaxis itteni spirálkarjának peremén rettegésbe tartsa a telepeseket és tiszteletet vívjon ki magának a többi kalózbandától. A Vad Űr mélyére azonban még ő se merészkedett. Túl sok volt ott a megalapozott monda, legenda melyek óvatossá tették és elriasztották őt az ilyen tervek megvalósításától. Megelégedett azzal, hogy a szűk privilégiumában azokra csapott le akiktől volt mit elvennie anélkül, hogy komolyabb ellenállásba ütközne. Ennek fejében gyakran kihívta maga ellen a tehetősebb tulajdonosok haragját és fején már több vérdíj volt mint a legismertebb szökött rabszolgákén.
Den O'Harmen még a kilépés előtt utoljára felidézte magában azokat az információkat melyek célpontjuknak a felszereltségéről, kialakításáról árulkodtak. Jóformán egy kóbor, csillagát egy évmilliókkal ezelőtti kataklizmában elvesztett bolygóhoz tartottak, illetve annak törmelékmezejébe, melyen egy zárt, légkör-átalakító állomással működő komplexumhoz tartottak, melyet tisztes távolságból védelmi fegyverplatformok őriztek az illetéktelenektől. Den már számos űrvédelmi rendszert látott és így okkal merítkezett az Erőbe, hogy mérsékelje a növekvő feszültségét. Érezte ahogy a vérében pezsgő adrenalin lassan lenyugszik, de tudata és érzékei kitágulnak és majdhogynem körbeveszik a támadó alakulat egységeit. Feldolgozta magában a szerzett információkat, majd tudatát visszafordította a saját testébe. Mindenki készen állt a támadásra.
-Dac, minden rendben ott hátul? -kérdezte a válla felé fordítva az arcát.
-Igen. De most már örülnék ha elsüthetném a kioldókat.
Den elmosolyodott az ifjú társa kissé türelmetlen hangján. Ő volt az első akinek megérezte a tudatállapotát.
-Lesz rá módod barátom. Annak idején én is ugyanilyen voltam mint te.
-Tényleg?
Den bólintott.
-Tanítványként sokszor vártam azokat az alkalmakat amikor egy küldetés izgalmakkal telítődik.
-Nahát. Pedig én azt hittem a jedikről, hogy alapvetően kerülik az összetűzéseket.
-Ez így igaz. -sóhajtott fel, minek után néhány gomb megnyomásával felkészítette a gépüket a közeledő ütközetre. -De olykor elkerülhetetlen. Csak tudni kell irányítani az érzelmeidet.
-Aha. -vonta meg a vállait amaz, elvetve a részletekbe hajló beszélgetést. Jóformán már idejük se maradt kielemezni azoknak az érzelmeknek a sarkalatos hatásait, melyek a jediket elkülönítették az egyszeri halandók táborától. Egy búgó hang és egy fényjelzés figyelmeztette őket, hogy utazásuk a hipertérben véget ért. Egy apró rándulást követően a kékesen kavargó külvilágot felváltották a csillagezrek fénypontjainak látványa és magának Bhesk bázisának építőkövei, melyek hosszasan elnyúltak előttük.
-Itt Ragger Vezér. Bejelentkezést kérek. -csattant fel Servill torzított hangja a sisakjukban miközben mögöttük, némileg lemaradva, felbukkantak a többiek is. Egy századnyi Z-95-ös, pluszban néhány ágyúnaszád, korvett és cirkáló.
-Ragger Kettes készenlétben! -jelzett vissza Den, aki közvetlenül a szárnyember szerepét töltötte be a parancsnok oldalán.
-Ragger Hármas készenlétben! -sercegett fel a parancsnok másik oldalán repülő Y-szárnyú pilótájának hangja, akit Den Hertez néven ismert meg még Marineren, az eligazítás alkalmával. Rajtuk kívül még hárman jeleztek vissza, egy másik egységet alakítva. Így összesen hatan vettek részt a támadásban; ennyit tudott biztosítani Grandal eme támadásra. Ugyan a célpont volumenéhez képest ez nem volt nagyarányú csapásmérő egységnek nevezhető, de a rekeszekben rejlő fegyverek hatásfoka ennél jóval pozitívabb irányba lendítették a mérlegüket.
-Elülső pajzsokat maximumra! Támadósebességre gyorsíts!
Bhesk Odúja. Inkább találó név volt, mintsem holmi kreativitás szülte megnevezés, de pontosan ez a kiírás állt a durva és meredek sziklafalak egyik szegletébe épített acéltorony mélyén fészkelő kantin bejárata fölött. És mint helyszín pont azt a célt szolgálta mint mindig. Alapos „gyomorfertőtlenítőre” csábította be a sikeres rajtaütések után a delikvenseket. De nagyjából ugyanez volt a helyzet, ha csalódást keltő volt a zsákmány. Az ivásra bármikor okot lehetett találni, járta a mondás a szájhagyomány útján. Az ellátmány rendszerint a rajtaütések sikerétől függött ezért a vendégek úgymond alaposan érdekeltek voltak ha a pohár fenekére kívántak nézni. Mindezek fejében, gyakori külvilági vendégsereg költözött be, a tulaj pénztárcájának engedelmeskedve, egészen más igényeket szándékozva kielégíteni, mint amire a polcokon heverő palackok képesek lettek volna. Megfordultak itt twi'lek táncosnők, rodiai örömlányok, egy-egy jó bunyó kedvéért még a Vad Űrben mai napig hódító útjait járó harci viadalok dicsőséges résztvevői is felléptek, kik bárkivel megmérkőztek ha volt valakiben annyi bátorság és még a zsebe se kongott az ürességtől. És ehhez a tivornyához rendszerint jó cinkos volt egy-egy zenekar is, akik különféle stílusokban adták elő füldédelgető, vagy éppen fülsértő számaikat.
Bhesk egy elégedett vigyorral szemlélte a megemelt pulpitusáról a lába előtt heverő kéj és mámor egyvelegét mely beszivárgott a kantin legtávolabbi zugába is. Elégedettségére jó ok volt a legutóbbi sikere, melynek révén demonstrálhatta előjogait olyan dolgok felett, mint például a szektorában húzódó hipertérútvonalak bérbe adása. Úgy tűnt, hogy ebben valaki nem ért egyet vele és a saját javára kívánta billenteni a mérleg nyelvét, hogy hasznot húzzon az útvonalak fölötti ellenőrzésen. A kárára. A trandoshan kalózvezér az ajaktalan száját nyalogatta vastag nyelvével mikor a tiszteletet nem ismerő illető felvisított fájdalmában azután, hogy Gorso N'ethal egy tradicionális mozdulattal újabb sebet ejtett rajta a vibropengéivel. Az erőtérrel körülvett küzdőtér mellett hangos tetszésnyilvánítás hömpölygött végig a kifröccsenő vér láttán. N'ethal tovább fokozva a hangulatot, a magasba emelte karjait, hátat fordítva az agonizáló „ellenfelének”, aki a térdeire rogyva nyüszített. A kantin csak úgy visszhangozta az híres harcos nevét akit egy emberként kiáltott a tömeg. N'ethal -ki egy embervilág szülöttje volt- még rájuk tett egy lapáttal, mikor mindannyiukat túlharsogta a vad üvöltésével, melyet egy önelégült vigyorral zárt le. Pontosan tudta, hogy mi kell a népnek, mindig is tudta és ő sose okozott csalódást senkinek se. Immár évtizedek óta a küzdőviadalok sztárja volt Peremvidéken innen és túl. Ugyan már a kora lévén megszabadult a béklyóitól melyek gazdákhoz kötötték, de még mindig érezte magában az erőt és kitartást, hogy nevét és tetteit ne feledjék oly korán. Kezeiben megforgatta veszedelmes fegyvereit, melyeknek túlsó végén ott zümmögtek az apró rezgések hátán vibráló pengék és ismételten szembefordult áldozatával. Tekintetét felfelé vetette, Bhesket fürkészve, hogy megelégszik e ennyivel, vagy más módszereket kíván e megfizetni.
A trandoshan intett. Megálljt parancsolt és felemelkedett a helyéről minek következtében a tömeg elcsendesedett majd a nyakát nyújtóztatta vezetőjük felé. Ő pedig széles ívben körbemutatott, magasztos hangján megszólalva.
-A nagy Gorso mit sem vesztett fényéből! Erős, gyors és irgalmatlan!
A harcos fejet hajtott a tömeg helyeslő üdvrivalgása közepette, bár nem egészen értett egyet az elhangzottak ily körülmények közt történő kinyilatkoztatásával, ellenvetését hanyagolta, elzárva őket a trandoshan elől. Régi megszokás volt ez, még egészen más időszakból, mikor egy ilyen hangot tőle, súlyos megkorbácsolással jutalmaztak. Pillantását ellenfelére fordította, akit közel se lehetett vele egyenrangúnak tekinteni. Az elhízott és eddig jó módban élt gran ellenfele, alig bírt lábra állni. Csak nagy nehezen sikerül neki annyi erőt összegyűjtenie, hogy nehéz pajzsára támaszkodva megálljon a lábain. Testét, a ruhafoszlányok alatt, több helyütt vágások borították, olyan helyeken mely lassú és kínokkal teli halált jósolt neki.
-És te, Kel He Aag, csak nem azt hitted, hogy megúszhatod ha belelógatod a kocsányos szemeidet az én üzletembe? -mutatott le gúnyos vigyorral a megtépázott granra. -Ez a szektor még a klón háborúk ideje alatt se tudott kikerülni a kezeim közül. De lásd, kivel van dolgod. Üzletet ajánlok.
Bhesk kivárt egy másodpercig, hogy a szörnyű állapotban lévő Aag mindhárom szemét ráemelje. -Társakat adok melléd, mert úgy érzem, hogy a nagyra becsült Gorso még a végén neheztelne rám amiért ilyen hitvány ellenfelet állítok ki ellene. Persze a többi se különb nálad, de talán hóhérod étvágyát kielégíti.
Intett valahová oldalra, mire kitárult egy nyílás -egy bejáró- melyen keresztül két felfegyverzett alak, négy illetőt terelt befelé, keresztül a tömegen, a küzdőfelekig. A tömeg egy emberként üvöltött fel az ajándéknak, melyre még Gorso is elmosolyodott és megváltoztatva az álláspontját, máris sokkal komolyabb csapásokat tervezett el, mint amelyeket eddig a granra pazarolt a képességei felmutatására. Ha úgy akarta volna akkor a gran már az első vágására holtan terült volna el a padlón. Immáron olyan jellegzetességeket is felmutathat, mellyel a vérbőségtől nem lesz hiánya senkinek sem.
Egy segédbírónak kikiáltott valaki, semlegesítette az erőtérhártya kis részét, hogy a további négy fő beléphessen a vérfoltoktól sikamlós területre.
-A csatlósaid, Aag! -kiáltotta színpadias mozdulattal Bhesk, kihívva a tömeg tetszését. -Talán ötötök közül van valakinek esélye elnyerni az életét és azzal a szabadságát.
Gorso meglengette a fegyvereit, csatakiáltást hallatva, míg a többiek felmarkoltak egy-egy vibrobárdot, lándzsát, kinek mi jutott abból amit a lábuk elé dobtak odakintről.
-Bhesk! Te fattyú! -szedte össze minden erejét a gran, hogy hangja eljusson a trandoshanhoz. -Remélem hamarosan találkozunk.
Bhesk hátravetette a fejét és felröhögött. Nem lehet tudni, hogy megvetésből csinálja ezt, vagy mert értékeli egy olyan illető humorát aki másodperceken belül darabokban végzi. Minden esetre hanyagul intett, megadva a jelet a vérengzés folytatásához. Gorso vadállati tekintetét a létszámfölényben lévő társaságra vetette és felkészült az első csapásra, hogy azzal rögtön kettévágja a legközelebbi alakot. De a niktok fajába tartozó személyt sose érte el Gorso félelmetes fegyverének pengéje, ugyanis a fények hirtelen kialudtak, hogy aztán vörös fénykévék villogjanak keresztül-kasul, rögvest káoszt hintve szét a kantin területén.
-Megtámadtak minket! -üvöltötte valaki a tömeg mélyéről, a riadókürtök ciklikusan ismétlődő búgó hangján keresztül. Bhesk nyomban talpra ugrott és még vagy egy fél tucatnyian akik körbevették őt a privát bokszában a galérián. Alant mint valami felbolydult kas, emberek és idegenek indultak meg a kijáratok felé, de olyanok is voltak akik a tetemes alkohol fogyasztás következményeként fejveszett rohanásba kezdtek, átgázolva mindenen és mindenkin legtöbbször maguk is mások lábai alatt végezve. A küzdőtéren a döbbent riadalom és a csalódottság volt az úr. Gorso méltatlannak tartotta azt, hogy ilyen állapotok közt fejezze be amit elkezdett és leengedve a fegyvereit, várta, hogy a segédek kivezessék az ellenfeleit akik közül Aag furcsa, groteszk nevetésbe kezdett. És ez a nevetés még akkor is hallatszott mikor két oldalról karon ragadták és kifelé kezdték őt vonszolni.
Bhesk valahogy kikeveredett a kantin előtti forgatagból és néhány dülöngélő alakot félrelökve a toronyépület tetejébe vezető liftek egyikébe vetette be magát a társaival együtt akik már előkészítették a karabélyaikat.
-Ezért valaki nagyon meg fog lakolni. Tudunk már valamit a támadókról? -fordult oda nem éppen jó kedvűen az egyik twi'lek társához aki egy személyben volt felelős azért, hogy a legfrissebb információkat ossza meg a főnökével.
A hím twi'lek tétován rázta meg a fejét, míg a lekkui a vállai köré tekeredtek. Felnyúlt a füléhez rögzített komlinkhez, mert úgy tűnt nehezen vesz ki bármit is a rádióforgalmazásból mellyel az ügyeletes biztonsági egység árasztotta el a csatornát.
-Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a harci gépek nem egyeznek meg a birodalmi szabvánnyal. Valami privát sereg lehet.
-A nyavalyások! -villantotta ki a fogait a liftkabin mennyezetére, míg az sebesen emelkedni kezdett velük.
-Az őrgépeink már úton vannak a behatolók felé. -folytatta az előbbi amint megérkezett hozzá a jelentés.
-Szálljon fel az összes vadászgépünk és mindenki legyen egy percen belül a harcálláspontján! -utasította őt a trandoshan vezér pont amikor a lift megállt velük a központi irányítóterem szintjén. -Alaposan meg fogják sínyleni, hogy ujjat húztak velünk.
A közeledő Y-szárnyú gépek körül egy szempillantás alatt bontakozott ki az az energiaháló melyet a kijelölt határsávban lebegő platformok ágyúi fontak köréjük. Ezen kívül, zavaróberendezések aktiválódtak, hogy megnehezítsék a csapásmérő gépek tűzvezető és kommunikációs rendszerét.
Servill gépe megrázkódott amint elsüvített mellette néhány vaskos sugárnyaláb, de az irányítás nem csúszott ki a kezei közül.
-Tartsátok egyenesen! -mondta a többieknek további energiát pumpálva a pajzsokba. A célkomputer tanúsága szerint a megfelelő pályakoordinátákon haladtak. Kár lett volna feladni egy ilyen lehetőséget akármekkora erők is dobálják őket ide-oda. A szenzorok megtették azt amire tervezték őket, egyenesen rávezették a pilótákat a célpontjaikra.
-Csökken az energiám!
Ragger Hatos sistergő hangja ráncokat szült a századparancsnok homlokára.
-Kerüld meg a sérült részeket!
-Az R2-esem már rajta van. Semmi komoly....
Servill megkönnyebbült. Tudta jól, hogy mennyire fontos, hogy minden gépjük kioldja azokat a bombákat melyekkel semlegesíthetik a két platform fegyverrendszereit, amik totális fenyegetettséget jelentettek a nagyobb hajóik számára. Immár szabad szemmel is láthatóvá váltak a lapos törzsből kiemelkedő turbolövegek dupla, olykor négyes csövei. Ugyan egyetlen egy kilövellő sugárnyaláb belőlük, elegendőnek bizonyult volna ahhoz, hogy gőzpárává forralja őket, de mivel náluk sokkal nagyobb hajók ellen tervezték őket, az egy-két személyes vadászgépek könnyebben a közelükbe tudtak férkőzni, fürgén kikerülve a tornyok fordulóit. Viszont ami igazán veszélyt jelentett számukra, azok a következő pillanatban rajzottak elő az aszteroidák árnyékaiból.
-Vadászok három óránál! -figyelmeztette valamennyiüket Hertez izgatottan. -Piszok gyorsan közelednek.
-Ne törődj velük Ragger Hármas. -mondta Servill. -Majd a Z-95-öseink lekötik őket.
Szavait igazolva, a lokátorok, baráti gépek kötelékeit jelezték mögöttük, amint kiválva a cirkálók alkotta alakzatból, az ellenséges egységek felé fordultak.
Az aszteroida mező felől érkezők rögtön észrevették a manővert és új taktikához folyamodva, felkészültek a vadász-vadász elleni harci érintkezésre. Ennek jeleként párokra oszlottak és új elfogópályákra álltak. Servill hamar elvonatkoztatott az immár lekötött fenyegetéstől és a saját feladatukra figyelmeztette a többieket is. A célkomputer ebben a másodpercben adta meg a zöld jelzést nekik.
-Kioldás! Kioldás!
Az Y-szárnyúak megrázkódtak, a protonlövedékek kioldása miatt de ez össze sem volt hasonlítható azzal amit a pajzsaikat érintő lézersugarak okoztak. A szilárd robbanó terhek elváltak a hordozóktól és kék ioncsóvát húzva maguk után egyenesen a platformokra vetették rá magukat. A zavarás ellenére hatalmas detonációk rázták meg az űrvédelmi bázisokat, darabokat tépve ki a törzsükből.
-Találat! -kiáltott fel Ragger Négyes ki rajparancsnoki minősítésben vezette a támadást a másik platform ellen. -Hatból négy, szép arány. -konstatálta az eredményt. A célt tévesztett töltetek kilométerekkel arrébb, az mező sziklaóriásainak árnyékában robbantak.
-Itt is hasonló. -pillantott ki az alattuk hátrahagyott, másodlagos robbanásokkal tarkított platformra, amiből hatalmas tűzgolyók híztak elő, hogy aztán helyükön parázsló lyukak maradjanak. -Ugyan nem semmisültek meg, de működésképtelenné váltak.
Servill el tudta képzelni, hogy most micsoda káosz lehet azokon az állomásokon. A személyzet -már aki túlélte a becsapódásokat-, az most minden bizonnyal a kárelhárításra fittyet hányva a mentőkabinok felé áramlik. Egy fegyelmezett hadseregben valószínűleg másképp festene a helyzet. Túl könnyen adták magukat, állapíthatta meg mikor egyetlen egy üteg se fordult feléjük, majd figyelmét Den O'Harmen irányította magára.
-Néhány ellenséges vadász áttört a Fejvadász hajóinkon! Elfogópályára állnak!
Servill, felmérve az elhelyezkedésüket, nyomban nekikezdett valami használható tervet kiötleni. Előttük az aszteroidamező a bolygó egyben maradt gigászi maradványával, mögöttük meg a sorozatos detonációktól szétszakított és fémrepeszek millióit az űrbe okádó platformok.
-Csak egy út marad. Keresztül a mezőn.
-Uram, azon lehetetlen átnavigálni. -adott hangot a megdöbbenésének Ragger Ötös, de a századparancsnok hajthatatlan volt.
-Valóban? Ezt kitől hallotta?
Ragger Ötös lenyelte a „kudarcát” és elhallgatott, megtartva magának a további véleményit. Servill eltökélten meredt a több tízezer kilométer kiterjedésű apokalipszisre, miközben módosította a gépének energiatáplálását. A pajzsokból visszavett, hogy a szűk átjárókban ne okozzon problémát a pajzsgenerátorok taszítómezője és azzal az ellenhatás mértékét a minimálisra csökkentse. Nem volt kedve ide-oda verődni a háztömbnyi mérető fém-, és kősziklák között. Ezen felül pedig az így nyert felesleget átirányította a meghajtó és stabilizáló rendszerekbe. Az életbiztosítás még így se volt garantálva, de jobb mint az ellenség tűzesőjében vergődni. A StarViperek -melyekkel a nyomukba eredtek- remek tűzerővel rendelkeztek melyeknek java részét a mozgatható kettős ágyúk adták. A manőverezőképességeiben gyenge Y-szárnyúak nem sokáig bírták volna hárítani a rájuk zúduló tűzesőt. Remélte, hogy a lehető legtökéletesebb megoldást választotta. És mielőtt még eme gondolatának a végére ért, el is tökélte magát mellette.
A sisakjában ekkor egy eddig nem hallott hang szólalt meg.
-Servill századparancsnok, itt Krayt Vezér. Nem bírjuk tartani őket, tűnjenek onnan!
A Raggerek vezetője rezintegráltan konstatálta a Z-95-ösök parancsnokának elkésett figyelmeztetését.
-Vettem. -közölte szűkszavúan, majd látva a föléje tornyosuló aszteroidát bedöntötte a gépét és gázt adott. Visszaváltott a saját csatornájukra. -Felzárkózni! Kövessenek!
A hat Y-szárnyú laza sort alkotva beleveszett a mező forgatagába, nyomukban egy halom ellenséges vadásszal.
-Mindkét védelmi platformunkat harcképtelenné tették. A vadászaink nem bírják feltartóztatni a hajókat. -jelentette riad képpel a sziklafalak közé ékelt bázis irányítótermében egy rodiai, nyakát a vállai közé húzva. A jó két fejjel föléje magasodó Bhesk egy ökölcsapással zúzta össze az egyik feldolgozóegység konzolfedelét. A közelükben tartózkodók egy emberként ugrottak hátra. A dühös kalózvezér vérben forgó szemekkel nézett keresztül a termen, kitekintve a hatalmas ablakon melyen túl szapora fényfelvillanások jelezték a csata lángjait.
-Aktiválják a bázis teljes védelmi rendszerét!-fröcsögte a széles pofájával, türtőztetve magát, hogy a továbbra is ökölbe szorított keze, ne valamelyik alvezérének a fejét loccsantsa szét.
A kékesen derengő erőtérhártya alatt -mely biztosította, hogy lélegezhető oxigén keringjen a külső falakon körbefutó függőfolyósok és nagyobb rakodóterek körül-, mint valami sáskahad úgy özönlöttek elő a kalózok, zsoldosok, mindazok akik rettegték Bhesk dühét. Volt aki kézifegyverrel állt ki, volt olyan aki egyenesen a mellvédek szegélyénél, a rettentő mélység fölé kinyúló lövegekhez sietett. Egy szint se maradt ki a sürgés-forgásból. Több százan tolongtak a korlátoknál megemelve a fegyvertorkolatokat, várva az ellenséget.
-Elküldtük a jelentést a megérkezésünkről Marinerre. -közölte egy szakállas alak Weel Ambrushal aki a háta mögött összekulcsolta a kézfejeit és laza terpeszben fürkészte az eléje tárulkozó látványt a hajója fedélzetéről.
-Remek. Most akkor tegyük kissé élvezetesebbé eme akciót. -folytatta sokat sejtetően. -Hívják azt a gennyládát. Látni akarom az arcát mikor összezúzom a kis birodalmát.
Éles fordulók, meredek emelkedések vagy éppen függőleges zuhanások követték egymást lehetőségtől függően melybe körülbelül annyi inspiráció vegyült, mint vakszerencse. A hajtóművek a terhelhetőségeik határánál jártak, de még becsülettel tették a dolgukat. A Ragger Századnak olykor nem volt több hely mint a tű fokán keresztűlsiklani, alkalmasint a legutolsó pillanatban csúszva át rajta mielőtt a több százezer tonnás aszteroidák összezártak volna mögöttük. Az ellenség azonban még így is a nyomukba ért, sőt alkalomadtán lézersugarakkal lőttek rájuk, munkát adva a fegyveroperátoroknak, akik elhárítótűzzel viszonozták a pokoli fénydárdák zuhatagát. A legtöbb lövedék a durva aszteroidák felszínébe fúródott, szétporlasztva azokat, temérdek törmeléket repítve szét a szélrózsa minden irányába. Néhány ilyen öklömnyi méretű darab elérte Ragger Hatos gépét is, mely megrázkódott a terhelés alatt. A sárkányszerkezetet adó páncélzat azonban megvédte a kövektől a sérülékeny alkatrészeket ugyanúgy mint a bent lévők életét.
-Ez közel volt! -jegyezte meg lepillantva a toronyból Jex Luomar elszánt vigyorát a pilótanőre villantva aki visszanézet a törmelékfelhő szétburjánzó gömbjére.
-Azt hiszem, hogyha visszatérünk Marinerre megcsókolom a madárkánk landolótalpait.
Mindketten felnevettek, igaz csupán rövid időre, de ez elég volt arra, hogy ne az járjon folyton az eszükbe, hogy mikor kenődhetnek fel valamelyik sziklára.
Jóval előttük Den O'Harmen igyekezett Servill parancsnok gépe mögött nem lemaradni és be kellett látnia ez nem is olyan könnyű még úgy se, hogy az Erőért nyúlva, lazított a testén és az elméjén, szinte lebegett a katapultülésben; úgy vált eggyé a gépével mintha az egy újabb bőrrétege lenne a testének. Szeme már-már lecsukódott, amikor hirtelen a fejében megszólalt egy vészcsengő. A másodperc tört része alatt csapta ki a botkormányt a jobb oldalra, belekényszerítve a gépét egy orsózó manőverbe, épp idejében, hogy ne rohanjon bele a közel szemből, de kissé bal irányból jövő torpedó kúpos robbanófejébe.
-Kapaszkodj!- kiáltotta elkésve. Dac és az R2-esük szinte egyszerre adtak hangot elégedetlenségüknek a váratlan és a hajmeresztőnél sokkal durvább akció kivitelezőjének címezve azt.
-Egy Firespray járőrhajó, tizenegy óránál! -tette hozzá, figyelmeztetve a többi pilótatársát is.
-Fenébe is, nem látom! -jött át Hertez duzzogása azon nyomban erősen torzítva és Den nem is nehezményezett rá. Jóformán ő is csak akkor pillantotta meg, illetve azután, hogy az Erő jelzett neki......majdnem túl későn. A következő pillanatban azonban a nyakukat nyújtogató pilóták nem kis megdöbbenésére, a hajó szinte berobbant közéjük, felvillantva ágyúinak torkolatát, melyekből kivágódó energiasugarak úgy járták át Ragger Négyes Y-szárnyújának burkolatát, mint vibropenge a bantha koponyáját. A mögötte érkezők alig tudták elkerülni a helyén keletkező tűzgolyóbist; ki merre látott, arra menekült a nyomukba érkező StarViperekkel.
-Elvágtak minket! -mondta ki a keserű valóságot Den, továbbra is Servill gépe mögött maradva.
-Ötös és Hatos leszakadt, uram. -tette hozzá Hertez kinek hangjában az események leplezetlen aggodalmat szültek. -Loennek annyi.
Servill megpróbálta hívni a két pilótát, de a csatornából csak sistergés jött elő.
-A jelek nem tudnak áthatolni a zavaráson. -közölte kifejezéstelenül, a torkát mardosó keserű érzéstől. Akik jól ismerték tudtak róla, hogy milyen kapcsolat fűzte őt a megsemmisült gép pilótájához és fegyverkezelőjéhez. Sőt mi több valamennyiük felé ugyanazokat az érzéseket táplálta. -Ki kell tartanunk. Hallottátok!?
-Igenis, uram. -felelte Hertez a századparancsnoki gép ioncsóvájában maradva, míg lövésze gyöngyöző homlokkal kutatta az aszteroidák környékét, várva az őrhajó ismételt támadását. Mert abban valamennyien biztosak voltak, hogy vissza fog térni. Az ellenséges vadászkötelékről nem is beszélve, mely vagy három különböző irányból zúgott alá, stabilizálószárnyaikat szétmeresztve. A lövész lenyomta az elsütőbillentyűket egy jó nagy adag sugárlövedéket szórva az üldözőikre. Az élen haladó gép kitért a lövések elől, de a nyomában érkező társa túl későn kapcsolt. A kék lézersugarak becsapódása után gép kettészakadt, majd forrongó tűzgolyóbisként pörögve nekicsapódott az egyik sziklának, üszkös krátert marva a felszínébe.
-Parancsnok, -szólalt meg Den nyugodt hangon- nem hagyhatjuk őket csak úgy hátra.
-Tudom mit teszek Ragger Kettes. -jött nyomban a szilárd válaszreakció. -Valder és Luomar kiváló pilóták. Ki fognak tartani a végsőkig.
Den keserűen nézett ki a kabintető alól, de be kellett látnia itt ő ennél többet nem tehet. Servillt betonkemény védőfal övezi melyen minden olyan szó, érvelés fennakad mely az érzelmeire akarna hatni. Ez könnyen leszűrhető volt. És valószínűleg ő ettől volt a legjobb parancsnok. Csakis a saját belátásaira hagyatkozott akármilyen dilemmát vetítve a végső cselekedete elé. Még Dac vagy Hertez se emelt szót amiért társaikat hátrahagyni kényszerültek. Ők már túl voltak mindenen, míg Den újonc volt köztük. És bár Valder meg Luomar valóban a legjobbaknak számítottak a flottában, végzetük elkerülhetetlen volt és egyben túl távoli attól, hogy a sors a nyugdíjas korukra ragasszon pecsétet. Olyan halál vált rájuk melyet a galaxis majd minden alakulatának tagja el szeretett volna „nyerni”. A csatákban való elesést, mellyel adózhattak hazájuknak, népüknek, parancsnokaiknak. A Firespray úgy zuhant alá a magasból mint egy ragadozómadár a pusztán menekülő prédájára; pontosan, könyörületlenül. Fedélzeti ágyútorkolatai úgy villogtak mintha a galaxis összes csillagának sziporkázó fénypontját igyekezne elhalványítani. A vörös energiadárdák nem sok esélyt adtak az amúgy jól védett csatagépek pilótáinak. Hely alig akadt a manőverezésre és a pajzsokat se lehetett ilyen szűk helyen ennél jobban kiterjeszteni. Először Luomar visított fel a hátába maró éles fájdalom hatására, melynek során tüzes fém és csontrepeszek repültek át a testén; maradványai a gépének és fegyveroperátorának. Aztán nem sokkal később Ragger Ötösön volt a sor, melynek személyzete mindent megtett a túlélésért. Valder olyan közel manőverezett az aszteroidákhoz amennyire még soha, már-már karistolva annak durva anyagát, míg a tüzére megállás nélkül ontotta a lövedékeket a kettős ágyúcsövekből. A kalózok járőrhajója azonban fenemód erősen páncélozott jármű volt, úgy pattogtak le róla a sugárnyalábok mint kitinvázról az esőcseppek. Aztán egyszer csak Valder már nem bírta tovább fokozni a terhelést az Y-szárnyú rendszerein és a becsapódó lövedékektől sérülten belerobbant az útvesztőjének falába. A lángoszlopok még le sem csillapodtak, mikor a hóhérja átdübörgött felette, folytatva a megkezdett vadászatot a társai után.
-Vezérem, hívnak minket. -rebegte a rodiai nem merve közvetlenül Bhesk lángoló szempárjába pillantani.
Bhesk felmordult a hír hallatán, figyelmen kívül hagyva a társaságában jelen lévő megjegyzéseit melyekkel a legvéresebb válaszlépések mielőbbi véghezvitelét ecsetelték.
-Rakd ki a monitorra, te hitvány féreg! -lendítette a vaskos karját az álmennyezetről lelógó képernyő felé melyre mindenhonnan jó rálátás nyílt. A becsmérelt rodiai sürgén bólogatni kezdett az egyik technikusnak, mire két másodperccel később már mindannyian a hívó fél emberi vonásaival néztek farkasszemet.
-Gondolom jelentős okod van rá, hogy megvárakoztattál......te trandoshan fattyú.
Bhesk sziszegő hangot hallatott mely fajának jellegzetes vonása volt különböző érzelmi állapotokra reagálva. Szemeit résnyire zárta.
-Ambrush.....megleptél. Azok után, hogy gyáva mód rohantál el a legutóbbi találkozásunkkor.
-Hát most újra itt vagyok. -görbül vigyorba Weel Ambrush szája, de a felszín alatt komoly és egyben dühös érzések dolgoztak. -Eljöttem, hogy méltó mód viszonozhassam azt amit velem tettél.
-Úgy tűnik nem elégé fosztottalak meg a vagyonodtól. Látom, zsoldosokat fogadtál. Vagy csak tán nem más egyéb dologgal fizettél nekik? -röhögött fel, karjait széttárva a kétértelmű megfogalmazásán melyet jól hallhatóan kihangsúlyozott.
Ambrush azonban továbbra is uralkodott magán még ha annak csupán a látszatát keltette.
-El se tudod képzelni, hogy milyen könnyű volt szövetségest találnom a te aljas tetteid ellen.
-Ugyan. -horkantott fel. -Ez a bázis túl szűkös lenne a te barátaidnak. Már ha egyáltalán képesek eljutni ideig, mert mint azt te is tapasztalhattad csúnyán elsültek a pilótáim által.
-Honnan veszed, hogy a te mocskos lakhelyedre vágynak?
Bhesk egy pillanatra elbizonytalanodott. Már túlságosan zavarta Ambrush fölényeskedő, magabiztos kiállása.
-Hát akkor? Mi az amivel megnyerted őket te kubikos?
-A hajóiddal Bhesk. Úgy bizony. Már egy egész szép kis csapat indult útnak, hogy megszabadítson tőlük te utolsó aljas féreg.
Bhesk szemei elkerekedtek a dühtől, a személye elleni mocskolódástól, de legfőképp attól, hogy ezt pont egy ember mondja a szemébe akit eddig a világ legjelentéktelenebb alakjának tartott és megvetett minden fajtársával együtt.
-Jöjjenek csak! Csak jöjjenek! -rázta meg a pikkelyeit, felkapva a fegyverét az egyik konzol tövéből. -Egyenként fogom megszabadítani őket az irhájuktól mint a régi szép időkben, aztán elmegyek érted, hogy aztán végül a te halálodat nézzem végig élvezettel, a csontjaidat mardosó kínjaid közepette.
A képernyő villant egyet, a kalózok jelen lévő tagjai tekintetébe égetve Weel Ambrush magabiztos vigyorát, majd millió szilánkra robbant Bhesk fegyverének erejétől. A dörrenés visszhangja még sokáig verődött egyik faltól a másikig, még akkor is amikor a trandoshan kalóz kiviharzott a teremből a maréknyi követőivel a nyomában.
