Modarach....
-Hé, Gundo! Tartsd ezeken rajta a szemeidet, rendben? Az én hátsóm már nem bírja tovább ezt az ücsörgés. Megyek, leellenőrzöm a 2-es toronynak a kalibrációját. -bökött a háta mögé Roylee, miközben viszontagságos arccal kecmergett ki a gyorsulási üléséből.
-De hisz azt hittem minden rendben van azzal a toronnyal. -pislogott vissza rá a fekete vizenyős öklömnyi szemeivel a rodiai társa.
-Fene tudja, hogy mit is műveltek a hajóval annak a devaroniannak az emberei. Én nem hiszek túlságosan abban, hogy az ajándék banthának ne nézd meg a szőrét. Szóval te csak maradj és figyeld tovább a monitorokat. Ha bármi van, szólj. -mutatta fel a zsebéből kihalászott apró komm-linket.
Gundo némi csalódottsággal konstatálta a dolgot, ahogy Roylee hátrahagyta a hidat majd nyomában bezárultak az ajtószárnyak. Felsóhajtott és folytatta azt amit már órák óta csinált. Figyelte a monitorok és kijelzők sorait. Immár egyedül.
Roylee megkönnyebbülten lélegzet fel, mikor végre hátrahagyhatta a híd szűk falait és az ahhoz társított monoton unalmas munkát. Az egészet ahhoz hasonlította mikor egy biológus egy élettelen testet akart volna a tudata erejével feléleszteni. Modarach-rendszerben pedig nemhogy élő, de még élettelen test se volt. Csupa lakatlan sár és gázgolyó az ő kopár aszteroidáival. Bárki aki támadást akarna intézni ellenük az csakis a mélyűr felől tehetné meg. Oda meg kiküldött vagy egy tucatnyi szondát. Azok pedig időben jelezni fognak ha bárki kilépne a valós űrbe. G'hevur az áldását adta rá legalábbis, amikor felpakoltatta őket a hajóra, akárcsak az egész korvett működőképességére, amin már hatványozott átalakítások tömkelege sorakozott. Másrészről mindezt ingyen számolta fel. Csupán csak ezt a szívességet kérte, hogy fuvarozza a „kincskeresőit” a galaxisban, plusz még a részesedésből is juttat a markába.
Roylee elkanyarodott a főfolyosóról, hogy a hajó oldalából kikandikáló lövegállásokhoz jusson. Igazság szerint, fenntartásai voltak. Ami nem is csoda, azok után ami előző munkaadójával történt. Ezért se adott alább az óvatosságából. Főleg akkor nem amikor az egyik gyér fénnyel megvilágított oldaljáratból a devaronian hangfoszlányai jutottak el a füléhez. Roylee gyanakvóan méregette a szűk járatot melynek „kamráiban” a másodlagos vezérlőállások sorakoztak, ha kellett, teljes egészében átvéve a hajó irányítását az elsődleges rendszerek felől. Az egyik ilyen közeli szoba keltette fel leginkább az érdeklődését melyben a tartalék kommunikációs berendezések halmozódtak fel, két-három kezelőfelülettel kiegészülve.
-Minden a terveknek megfelelően zajlik. A csapat hamarosan eléri a rejtekhelyet és akkor a kezünkben lesz amiért jöttünk....
Roylee tett egy tétova lépést a hang irányába, átemelve a lábát a magasított rekeszfal küszöbén, de aztán úgy gondolta, hogy nem bocsátkozik felesleges mozdulatba. G'hevur szavai a falak tagozódása miatt némileg lecsillapítottan jutottak el a füléig, de megérthetőek maradtak. Néhány másodpercig még ott maradt, hogy meghallgasson további két mondatot, majd megvonva a vállait folytatta az útját az eredeti célja felé. Csak a következő elágazásnál villant az eszébe, hogy vajon mi szükség volt arra a devaroniannak, hogy a jelentését ne a hídról küldje el. De végül is nem számít, teszi azt amiért megfizetik és óvja a saját bőrét. Legfeljebb később a saját kódtörőjével majd megnézi a kommrendszer adatbázisát, hogy milyen üzenetek is továbbítódtak erről a hajóról.
Mikor elérte a védelmi lövegállásokhoz vezető lépcsősort, leviharzott rajta, majd néhány különböző vastagságú cső között melyek a falakon és a mennyezeten egyaránt körbefutottak, eljutott a megfelelő panelig, melynek lepattintásához előhalászta a megfelelő szerszámokat a vállára vetett szerelőzsákból, illetve mellékelte hozzájuk a tenyérnyi computervezérlőjét.
Az éber meditatív állapotból, egy halk csipogás riasztotta fel, melyet -amint felnyitotta a szemhéjait-, egy apró lámpa kék fényfelvillanása követett. Dervex előredőlt a pilótaszékéből, hogy közelebbről is szemügyre vegye a változás kiváltó okát, mely már úgy hiányzott neki mint egy éhes mynocknak az energiavezetéken mászkáló húsos férgek. Hunyorogva pillantott le a szenzor kijelzőjére ami egyenesen egy nagy érzékenységű műszerre volt kötve, mely most egy, a rendszerből indított hívást azonosított.
Ez lesz az! -kiáltott fel magában és máris fegyelmezett mohósággal nyomott le egy sor gombot, utasítást adva a dekódolóknak az üzenet értelmezéséhez. Az egész procedúra nem tartott tovább egy-két percnél, hála a legmodernebb birodalmi technikának, a még nem tömegcikként gyártott dekódoló egységnek, majd egyenesen a saját fülével hallhatta az eredményt. A hang mely kiszökkent a hangszórókból egy nem-emberi fajhoz tartozott és egyszerre sugallt alázatosságot és egyfajta elkötelezettséget a küldetése felé melyet az üzenetében taglalt az ismeretlen címzettnek.
Az erdőre fojtogató pára telepedett, tetézve azt a különös állapotot melynek hatása mit sem szűnt azóta, hogy Modarach ragacsos talajára léptek és először szippantottak bele a korhadtságtól és ezernyi növény kipárolgásától nehéz levegőjébe. Az allergiás tünetek béklyóban tartották a csapat életben maradt tagjainak tüdejét, respirátorért kiáltva, melyet hanyagul a fejük fölött több ezer kilométerre függeszkedő hajón hagytak.
Aurra ért el elsőként annak a kaptatónak a végére, melynek folytatásaként egy két emelet magas, íves boltozatú kőkapu emelkedett ki a talajból. Mögötte további kőalakzatok szóródtak szét az erdő fái között, ugyanabból a fekete anyagból felépítve melyet nem tudott elsőként beazonosítani, de különösképp nem is akart. Elég volt számára az is, hogy itt voltak, elérték a céljukat, mármint azt, ami maradt belőle. Nehéz lett volna megmondani, hogy egy kisebb város rejtőzik előttük a sűrű vegetációban, vagy pedig egy terebélyes épület. Akráhogy is, idő kell, hogy felderítsék és pont az időből volt a legkevesebb számukra, emlékeztette magát ahogy a megritkult faóriások között a horizonthoz közelítő napra bámult. A sötétedést esze ágában sem volt megvárni.
Mögötte Ryela tűnt fel elsőként, bicegve, nehezen szedve a levegőt. Az azonban leszűrhető volt a kinézetéből, hogy fájdalmai ellenére, messze nem látszott végletesen megviselve. Valószínűleg számtalan hasonló, vagy még ennél szörnyűbb planétán megfordult már az életében és az alkalmazkodó készsége most jó szolgálatot tett. Megállt a fejvadásznő jobb oldalán és a megerőltetéstől elfáradtan itta be a szeme elé táruló látványt. Kettőjük után aztán először az aqualish bukkant fel, majd Durak, egyfajta hátvédként ügyelve a biztonságukra. Most már azonban egy csoportba gyűltek, kifújva magukat és egymásra pillantva várták, hogy ki fogalmazza meg a következő lépést. Aurra elszakadt az összjöveteli tekintetváltástól és a droidok helyzetét mutató készülékéhez fordult, mely újra a tenyerébe került. Várakozásával ellentétben a szerkezet apró képernyőjén fény villant, de az azt követő pillanatban egész teste megrándult. Balról, egy leomlott kőfal mögül, hirtelen mozgás támad, mire máris egy magas, karcsú alak vetődött eléjük. Aurra rádöbbent, hogy semmi esélye se lett volna ha az alak karjában lévő puska egyenesen ráirányult volna. Igaz, nem is volt teljesen el se fordítva tőle. A mechanikus végtagok és a hiperérzékeny szenzorok együttes alkalmazása a legutolsó másodpercben módosított az eredeti terveken, mikor megkapták az utasítást a pozitron agytól. A semmiből felbukkanó alak nem volt más, mint az egyik előre küldött IG droid, G'hevur személyes „ajándékának” egyike. A fejvadásznő egy bosszús pillantással reagálta le a történteket és igyekezet a hengeres fejen elhelyezkedő tucatnyi fotoreceptorból az egyiket kiszúrni melyre összpontosíthatta a nem tetszését. A droid azonban nem sokat törődött a kifejezésével, programozása nem irányult a bonyolult emberi arckifejezések meghatározására. Kiegyenesedett, majd továbbra is ide-oda fordítva a különböző méretű mechanikus látószerveit, jelentésbe kezdett.
-Már vártam magukat. -közölte nyers tenorral, mely olykor torz mássalhangzókat szólaltatott meg. -Késtek.
-Valóban? -húzta ki magát Aurra Sing, gyanakvó tekintettel méregetve a droidot és legfőképp a háta mögötti teret. -Szerintem akkor érkeztünk meg, mikor meg kellett érkeznünk.
Az IG szériába sorolt gépezetet láthatóan elbizonytalanította a válasz, mert elhallgatott, melyet a fejvadásznő ki is használt, mialatt alig észrevehető ujjmozdulattal megállj parancsolt Duraknak, aki vontatott lassúsággal leakasztotta a válláról a mordályát.
-És a többiek? Egyes szám első személyben szólaltál meg. -kérte rajta számon a társai hiányát, akik után a tekintetével kutatott. Nem szeretett volna további meglepetéseket, hogy egy rossz lépést követően ne saját maga rántsa elő először a fegyverét ha gyanús mozgolódást vélne felfedezni a romok között. Gyűlölt volna a paranoiások közé kerülni.
-Megsemmisültek. -felelte minden ködösítés nélkül, mire némi feszültség lett úrrá a társaságon.
-Pontosítanál? -kérdezte óvatosan félrebillentve a fejét, miközben ujjai a combjához csatolt pisztolytáskához közelített.
-Jöjjenek, megmutatom. -mondta a droid és azzal elfordult, majd öles léptekkel távolodni kezdett.
Aurra a háta mögé pillantott, csak azért, hogy szembetalálkozzon a többiek zavart ábrázatával.
-Legyetek résen! -közölte velük, majd kihúzta a saját fegyverét és megindult az időközben jelentős előnyre szert tevő droid után.
Vagy ötven métert tettek meg így a falak, illetve falmaradványok között, melyek közé páfrányok, gyökerek és indák tolakodtak, visszafoglalva a természet által garantál helyüket, melyektől őseiket megfosztottak azok akik eme durva építményeket ide felhúzták. Lassacskán más formák is napvilágot láttak. Teraszok, lépcsősorok, mellvédek ahol az idő, a történelem szintúgy éreztette a tulajdonát. Itt-ott apró bogarak serege bukkant elő, vagy tűnt el a közeledő léptek által keltett rezgések figyelmeztetéséül. Aurra körül szűkülni kezdtek a falak, mígnem egyszer csak azt vette észre, hogy olyan magasra tornyosulnak a két oldalán, hogy látszólag összezárultak a feje fölött, eltakarva a késő délutáni napsugarakat. A droidot természetesen nem zavarta a szürkület, szenzorai lévén majdnem ugyanolyan magabiztossággal tájékozódhatott, mint fényes nappal. Azonban valahogy az ő lépései is óvatosabbá váltak, ami még több odafigyelésre késztette mindannyiukat. A tényleges magyarázat azonban alig pár lépés után ott feküdt a lábuk előtt. Darabokban, összepréselődve egy súlyos kőtömb alól kikandikálva, mely valahonnan fentről, a liánhálók alkotta mennyezetről zuhanhatott alá megpecsételve az egyik droid sorsát. Aurra megvetette a lábait, rugalmassá téve, ugrásra készen hajlítva be a térdeit és a fejük fölött lévő növényszárakra összpontosított.
-Hátrébb! -érezte meg a vállán Ryela tenyerének érintését és valami azt súgta, hogy jobb ha engedelmeskedik a hangnak. -Vigyázz hová lépsz. -közölte vele amint Aurra lepillantott a csizmájának orrára. A theelin nő vékony ujjai egy nem sokkal arrébb lévő pontra mutattak. Aurra ugyan először nem értette, hogy mi a különbség az adott helyen lévő szabályos négyzetre faragott kő és a szomszédos társai között, mely Ryela számára gyanússá tette, de ezt ráhagyta arra a tényre, hogy nagy valószínűséggel a társának jóval érzékenyebb szemei voltak az ilyenhez. És nem is sokban tévedett.
-Csapdák. Nézd a köztük lévő habarcs színét!
Aurra hunyorogva igyekezett túl lenni a szürkület okozta fénycsökkenés zavaró hatásán és igazat kellett adnia. Ugyan ő szerinte nem is annyira észrevehetően, de csakugyan némi színbeli különbség mutatkozott a gyanús padlókő körül. Nem telt bele pár másodpercbe és további hatot is kiszúrhattak a közelben, mely közül az egyik egy hüvelyknyivel bele is mélyedt a talpazatba. Ez lehetett az, mely végül a ronccsá lapított droid végzetét okozta.
-Nem egy helyen láttunk már ilyet Durakkal. A rögzítőanyagot sokkal gyengébbre csinálták. -folytatta halkan Ryela, lehajolva és megérintve a besüllyedt kő helyén tátongó téglalap szélet, miközben fél szemmel a mennyezetet fürkészte. Aurra ráhagyta a vizsgálódást és visszafordult a fémtestű kísérőjükhöz.
-Ez csak az egyik. Mi van a harmadikkal?
-Ő bentebb van. -mutatott át a vékony karjával a lezuhant több mázsás kőtömbön. -Rázárultak a falak.
A fejvadásznő sokat sejtetően pillantott le a guggoló társára, majd intett a fejével. Ügyelve, hogy éppen hova lépnek, megindultak egyenesen előre, megküzdve az útjukat álló akadállyal. Semelyikük se eresztette le a fegyverét, miközben egyesével átmásztak a droid maradványai és az azt fogva tartó „sírkövén”.
-Roylee! Hé, Roylee!.... -áradt a sürgető, recsegő hang a kommlinkből, csak éppen a nevén nevezet nem törődött vele. Egyelőre legalábbis. Nem tehette, hiszen mind a keze ügyébe került szerszámok, mind pedig a szájában egyensúlyozott elemlámpa, ebben megakadályozta. A szerszámok végeivel éppen vezetékeket illesztett össze egy csatlakozó felülethez, melyen már gyöngyöző homlokkal igyekezett túl leni. A hely kevés volt, a fejében halmozódó vészterhes gondolatokból meg túl sok. És ez nem jelentett egyáltalán túl jó arányt. Azt már most előre megfogadta, hogy soha többet nem enged oda úgy szerelőt a hajó egységeihez, hogy ő ott ne lenne.
G'hevur és az emberei.....
-Fenébe is. -sziszegte a fogai között, majd kiejtette a kezéből a szerszámokat, hogy előhúzza azt az átkozott kommlinket, mely csak nem akart elnémulni.
-Gundo, esküszöm, hogy valami fontos legyen, mert.....-kiáltotta a készülékbe dühösen, de még csak be sem fejezhette, a vonal végén lévő másik társa máris félbeszakította.
-Gyere fel gyorsan! Társaságunk van...... Azt hiszem.
Roylee öles léptekkel érkezett a pilótafülkébe és csak azért nem vágta a rodiai fejéhez a kenőanyagoktól foltos törlőkendőjét, mert azt beléptekor éppen a legközelebbi konzolra hajította.
-Mi az? -kérdezte ingerülten, bevágva magát a székébe. Gundo riadtan pislogott fel, látva társa ingerültségét.
-Van valami amit.....
-Erre most nem érünk rá. -emelte fel a tenyereit, gyorsan tisztázva a körülményeket de legfőképp jelezvén, hogy már most legszívesebben eltekintene a körülírásoktól. -A lényeget. Csakis a lényeget.
-Mutatom, mutatom. -fogta fel rögtön a szavait a rodiai és az egyik köztük lévő monitorra terelte Roylee figyelmét. -Látod ezt? -bökdöste meg a képernyő bal alsó sarkának közelében lévő fénypontokat.
-Mit nézzek rajta? -vonta meg a vállait a homlokát ráncolva. -Néhány szikla a rendszer külső perem aszteroidaövétől nem messze. Valószínűleg az egyik külső bolygó gravitációja....
-Nem, nem is ez a baj. -rázta meg a kézfejét amaz, gyorsan másféle megfejtés felé terelve Roylee figyelmét. -A mozgásukat figyeld.
Roylee közelebb hajolt, szemügyre véve immár a képelemző által szolgáltatott szöveges információkat is.
-Én-nem-látok-semmi-kül.....-tagolta ütemesen az ismétlődő pályaadatokra figyelve, mígnem egyszer csak elharapta a szavai végét. -A csillagos égboltra!
-Áhá, látod! Na mit mondtam?! -gyúlt ki a fény a rodiai öklömnyi szemében és rögtön elillant a Royleeval szembeni óvatossága. -Ha csak egyszer nézz rá az ember a radarra fel sem tűnik neki, de tudod amikor azt mondtad, hogy milyen unalmas itt ülni, akkor én csak úgy nekiálltam és elkezdtem ellenőrizni....
-Ssshhhh, ssshhh....jól van, jól van. Nem eszik még azt olyan forrón. -intette le a társát és önmaga is nekiállt, hogy leellenőrizze az adatokat. Tudta, hogy mindent úgy fog találni ahogy Gundo és a számítógép mondja, de jobban bízott magában. -Az eltérés tényleg minimális, de éppen elég gyanús ahhoz, hogy azt feltételezzük, hogy ez bizony nem valami gravitációs erő hatása.
-Hát persze, hogy nem! Hiszen akkor....
-De még azért mielőtt ítéletet mondunk, -folytatta mialatt nekikezdett egy klaviatúrán parancskódokat bepötyögni -azt mondom küldjünk oda egy szondát.
-Már megtettem. -pislogott vissza rá Gundo és ha nem éppen csőszerűek lettek volna a szájszervei akkor még valami mosolyt is fel lehetett volna fedezni az arcán.
Dervex már akkor rádöbbent, hogy lelepleződött, mikor a megfigyelt társaság szondája még meg sem kapta az útirány változtatáshoz szükséges navigációs adatokat. Jószerivel a saját hanyagságának köszönhette, hogy gyanússá tette a rejtekhelyét. Az aszteroida melynek falára felkapaszkodott, a megnövekedett teher miatt, kezdett kibillenni az eredeti keringési pályájáról és ugyan apró ám mérhető eltéréseket mutatott a társaihoz képest, melyek vele együtt sodródtak a rendszer gravitációs sztrádáján mely egyre közelebb vonzotta őket a Modarach szomszédos gázóriáshoz.
A Császári testőr bosszúsan reagálta le a tényt melyre a hajója komputerei figyelmeztették, majd nekilátott, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket. Amire igazán szüksége volt azt megszerezte mikor lehallgatta és rögzítette az átalakított koréliai korvettről leadott adást. Most már csak arra kellett ügyelnie, hogy megakadályozza azt, hogy azonosítsák. Alkalmasint már előre gondoskodott arról, hogy minimum féltucat ugrási vektor álljon rendelkezésére ebből a rendszerből kiindulva ha lebukna. Most az egyiket kezdte betáplálni a navigációs rendszerekbe, mialatt a maradék figyelmét a hajó leválasztására fordította. A szigonykarmokat kioldotta, majd a stabilizációs fúvókákkal olyan szögbe és irányba helyezkedett, hogy az aszteroida közte és Modarach közt maradjon, míg az ugrási vektor kiindulási pontja pontosan ott kezdődjön ahol a hajó orrát egyensúlyozta. Jelenleg csak egy rövid ugrást tervezett, éppen csak odáig ahol már nem hívja fel magára a szenzorbóják figyelmét, illetve ahonnét egy tisztességes ugrást tud összehozni az új célállomása felé. És annyit már jó előre leszögezett, hogy a következő útja végén ő lesz lépéselőnyben, sőt a terveit is ehhez fogja szövögetni, míg meg nem érkezik.
Ahogy egyre mélyebbre jutottak az ősi maradványok között, úgy merültek bele a félhomályból a sötétségbe, rákényszerülve arra, hogy előhalásszák a fénypálcáikat, melyek smaragdzöld glóriaként fonták őket körbe amikor aktiválták a bennük áramló folyadékot. A fény ugyan nem hatolt mélyre a magas falak és árkádok között, de arra elegendő volt, hogy ne csússzon ki a lábuk alól a talaj és ezt nem ártott itt szó szerint venni. Az élen immár Ryela haladt, maga mellé intve Durakot akivel furcsa kézmozdulatokkal kommunikált, némi kíváncsiságot váltva ki ezzel Aurrából aki minden sarok mögé először a pisztolyának torkolatát tolta mielőtt maga is befordult volna. A felderítés nagy részét rábízta a theelin nőre és barabel társára akik szemmel láthatóan remekül kiegészítették most egymást, alkalmat találva arra, hogy a többiek előtt bizonyítsák a tudásukat. Aurra ezzel meg is elégedett, ő csupán az ő biztonságukra volt felbérelve, bár jelen pillanatban úgy vélte, hogy ha itt komoly veszély fenyegetné őket, akkor annak jeleit először ők vennék észre, mint arra már sor került odakint a bejárat mellett, amit jó öt perccel a hátuk mögött hagytak.
Aurra olykor vetett egy pillantást a droidra is, aki szerfölött izgalommal -már ha az IG droidokba betápláltak valami ahhoz hasonlót- forgatta a fejét, de a fejvadásznő már korábban rájött arra, amire a droid még nem, arra, hogy míg az ő szenzorai az elektromos jeleket kibocsájtó szerkezetre volt érzékeny, addig ebben a több ezer, vagy több tízezer éves kőmonstrumban ilyesmibe bajosan botolhat. Itt inkább mechanikus csapdák sorai várakozhattak rájuk, olyanok melyek leginkább fogaskerekek és más, hasonló mozgatómechanizmussal felvértezett szerkezetek működtettek.
Ryela egyszer csak jelzett. Már kétszer váltottak irányt miután átlépték azt a súlyos kőtömböt mely pontot tett a most mellettük lévő droid társának életére. Egy szűk járatba jutottak, melynek fekete falainak egyhangúságát néhány oldalkamrába nyíló nyílás tett változatosabbá, funkciót gyanítva az elhagyott épület történelmében. A theelin nő, miután magán tudhatta mindannyiuk tekintetét, az egyik ilyen kamra bejáratának boltíves részére mutatott, mely fölött a kövekben vésetek tették érdekesebbé a helyzetet.
-Régi, turáni írás. -mondta szinte suttogva a nő, mintha csak azzal óvná magukat, hogy mások felfigyeljenek a jelenlétükre.
-Sírfeliratok. -szólalt meg Durak miután behajított egy fényrudat a kamrába. A hengeres, ujjnyi vastag eszköz végigpattogott a durva kőpadlón, mígnem megállapodott a helyiség középpontjától nem messze. Fénykörében mindannyian felfedezhették az oldalfalakban lévő üregeket melyeket omladozó zárkövek fedtek, kacifántos faragványokat magukon hordozván.
-Szóval értitek ami rajtuk van. -mondta Aurra, tényként kezelve az eddig hallottakat és már azon volt, hogy átlépje a kamra képzeletbeli küszöbét amikor is Ryela hirtelen kinyújtotta elé a karját.
-Csak óvatosan. Amiért jöttünk az itt lehet a közelben valahol. Gondolom a komoly védelméről ugyanúgy gondoskodtak mint a konzervdobozunkról. -fordult a fejével lassan az ellentétes irányba, a szemben lévő kamra felé és lassú mozdulatokkal Aurra is így cselekedet. És akkor már a saját szemével is láthatta azt, amit a theelin nő már előtte észrevett. A második droid egyik végtagja ott fityegett egy zárkő peremén, mely milliméter pontosan simult rá a kamra bejáratának oldalfalára, padlótól a mennyzetig.
-Látod, azt ott? -mutatott le a lábuk elé közvetlenül, az ő általuk megvizsgálni szándékozott sírkamra bejáratának belső oldalán. Aurra résnyire vonta a szemeit és lassan, kimérten lehajolt, csontos ujjaival tapogatva ki a padlón húzódó törésvonalakhoz hasonlatos vágatok legközelebbikét.
-Primitív sínrendszer. Lehet, hogy ma már nem divatos -közölte Ryela társalgási stílusban-, de hatásos. Azt hinné az ember, hogy csupán ábrák, vagy simán a padlókövek szélei, de aztán rá kell döbbennie, hogy halálos csapdák.
-De mi működteti? -kérdezte a legkézenfekvőbbet Aurra, végigpásztázva a tekintetével az összes ilyen vonalat ami faltól-falig húzódott nemcsak a kamrában, de idekint a folyosón is. Egy röpke pillanatra megfordult a fejében, hogy Ryela eddig vajon miért nem figyelmeztette, de aztán ahogy a nő végigmutatott a falakon, haragja szertefoszlott és a helyét a figyelem vette át, amivel megtisztelte a theelin nő tudásából származó tájékoztatását. Persze sokkal okosabb nem lett tőle, számára eddig teljességgel ismeretlenek voltak az ismert technikai vívmányok születése előtti időkből származó megoldások, de mégis, egyfajta alázattal tekintet azokra akik építették ezt a helyet és azokra akik kiismerték a rejtett szerkezetek funkcióit.
-....szóval csak óvatosan, hogy hová helyezed a testsúlyodat. Még megpihenni is csak óvatosan szabad az ilyen helyeket. -magyarázta Ryela körbehordozva a tekintetét a környezetükön. -Volt pár ismerős kalandor akik ehhez hasonlatos kriptákat kaptak jutalmul azért, mert figyelmen kívül hagytak egy-két tényt, melyre nem ártott volna figyelni amikor betették a lábukat oda, ahol előttük több ezer évig senki se járt.
-Rendben, vettem a lapot. -bólintott Aurra, keserédes mosollyal, felelevenítve mindazon párbeszéd részeit melyet még a hajón tartottak meg, egymást közt, ismeretségük elején.
-Nem azért mondtam. -pillantott rá Ryela őszinte nyíltsággal hamar kimutatva, hogy ő se felejtette el azokat az órákat. -De jobb tisztelni a múltat mint megbolygatni. No és persze jobb együtt kijutni innen, mint bárkit is hátrahagyni.
Aurra eltöprengett az utolsó szavakon és hallgatásával egyfajta felkérést adott arra, hogy Ryela és Durak továbbra is vezesse őt. Emellett elkönyvelte magának, hogy Ryela és Durak nem az akinek hitte őket. Igazság szerint azóta így érezte mióta a Sarlacc szájából kihúzták őt. Talán lassan azt is meggondolja, hogy ne tekintse e őket igazi társaknak, amolyan bajtársaknak, mint akikre bárhol, bármikor számíthat. És be kellett látnia, hogy ezt a döntését még az ő múltjában történt tapasztalatok erősen meg fogják akadályozni. Akárhogy is lesz, az egy igen érdekes pont lesz az életében, gondolta végül, majd kettőjük nyomába eredt, megrázva a kezében lévő fénypálcát, felélénkítve az elhalványuló részecskéket a belsejében.
További öt perc és pár forduló után értek el addig a pontig ahonnét már nem vezetett tovább út. Egy köríves helyiségbe értek, melynek fagerendákból megerősített kupoláját csúf sebek, beomlások tarkítottak, beengedve némi napfényt, sejtelmes ködös fényoszlopokat építve a központi terület köré, mely egy többlépcsős emelvényből állt. Ryela figyelmeztetését alapul véve, ahogy eme emelvény felé tartottak, kikerülték a gyanús padlóköveket. Az aqualish és a droid hátramaradtak, a folyosó sötét honából követve a mozdulataikat. Aurra felemelte a tekintetét, egyenesen belenézve a réseken áthatoló napsugarakba, hogy aztán hunyorogva fordítsa el róla a tekintetét. Pár lépés után karjával lelógó indákat, kiszáradt növényi szárakat söpört félre az útjából, melyek ugyan sikeresen megkapaszkodtak a külső falakon, de idebent sose érték el a talajt. Csupán néhány száraz falevelet érintettek meg, melyeket ide-oda söpört a lyukakon és a réseken beáramló szél.
-Ezt nézzétek! -fordult meg Ryela aki körkörös vonalban közelítette meg a derékmagasságig tornyosuló emelvényt és az annak a tornyában lévő különös tárgyat, melyre most felhívta a többiek figyelmét. Alig karnyújtásnyira tőle, egy nem emberi fejre méretezett sisak nyugodott az emelvény legfelső tányérján felidézve az ősi idők hajnalán viseletes éleket és hajlatokat, melyek igazi agresszív körvonalakat kölcsönöztek a használójának nem is beszélve a megfelelő védelemről. Durak, aki lépésről-lépésre leutánozta a nő útvonalát, egy írásjelekkel díszített téglalapra mutatott, melyet ő fedezett fel az emelvény átellenes oldalán.
-Azok ott ugyanolyan írásjegyek mint a sírkamráknál.
Ryela rögtön elindult a jelzett irányba, furcsán elnyújtott léptekkel, egy pillanatra se tévesztve szem elől, hogy éppen hová készül emelni a csizmáját. Mint szavaiból korábban kiderült, nem csak nyomásérzékeny csali padlókőkockák voltak számukra veszélyesek, hanem igen vékony bukókötelek, vagy éppen majdnem láthatatlan, mennyezetről lelógatott drótfonalak, melyek további titkos fegyvereket is aktiválhattak. Aurra egyelőre úgy döntött, hogy nem követi őket, ott marad valahol féltávnál, lesve, kutakodva azon lehetséges rejtekhelyek után amik nyílvesszőket vagy súlyos dárdákat tartalmazhattak. Lehet, hogy a két kalandor tökéletesen kiismeri magát a korai csapdák világában, de ahogy tapasztalta, sokszor elég ezeknek a halált okozó szerkezeteknek egy szélfuvallat is, hogy szabadjára engedjék a pusztító erejüket. És amilyen állapotban volt a hely, ennek valószínűsége nem is volt oly csekély. Sőt.
-El tudod olvasni, ezt is? -kérdezte a barabel óriás, olyan puha léptekkel közlekedve amennyire az tőle kitellett.
Ryela közelebb hajolt a feliratot tartalmazó táblához, mely a legfelső tányér pereme alá rögzítettek.
-Nem egészen ismerem ezt a betűt itt, de a kapott információk alapján....
-Én nem egészen támaszkodnék azokra az információkra. -szakította őket félbe Aurra Sing nyers hangja. Mindketten megfordultak, majd egy pillanatra összenéztek, hogy mire is véljék a fejvadásznő eme megjegyzését. Aurra sötéten pigmentált szemgödrei amelyeket rájuk irányított, csak fokozták a nyugtalanságukat.
-Foglalkozzatok csak azzal ami a szemetek előtt van. A történelmi eszmecserét tartogassátok az utazások közti időkre. Minden egyes itt eltöltött másodperctől csak egyre jobban borsódzik a hátam.
-Azt hiszem, hogy a kis fejvadászunk igencsak ideges. -jegyezte meg társalgási hangon Durak Ryelának, aki félmosollyal reagálta le társa szavait, de azért miután visszafordult a sisak felé, a figyelme egy kisebb részét Aurrán hagyta.
-Továbbra sem bízol se G'hevurban, se pedig Fjedorban, ugye? Tudod, nagyon nem is csodálom azok után ami eddig történt. De javaslom, hogy az ellenszenvedet temesd a jutalmad mögé, már ameddig együtt vagyunk. Engem is megnyugtat és téged is.
-Nem kértem a kioktatásodból. -közölte tárgyilagosan, tekintetével tovább fürkészve a falakat.
-Tudom. -mondta Ryela miközben ráfújt a sisak nyugvóhelyéül szolgáló platóra. A helytől szokatlanul eltérő, csontszínű emelvényről, halványszürke por szált fel. -Rendben Durak, te látsz onnan valamit?
A barabel közelebb hajolt, félrebillentette hatalmas fejét.
-Se kötél, se más gyanús.
-Hát ez éppen elég gyanús. -szögezte le a theelin, majd visszafordult a fejvadásznőhöz amíg egy ecsetet húzott elő a válláról levetett hátizsákból.
-Sose enged, hogy eltereljék a figyelmed. Volt már dolgom különb megbízókkal is mint az a Fjedor. És ők sokkal rosszabbak voltak. El se titkolták, hogy mennyire megvetnek mint tőlük idegen fajt.
-És akkor miért vállaltad el? -kérdezte Aurra enyhítve a hangján.
-Maradjunk annyiban, hogy volt az a pénz, és.....
-...és olyan helyekre juthattunk el melyekre más sosem. -fejezte be a nő szavait Durak. -És ezzel máris jelentős tapasztalatot nyertünk másokkal szemben.
-És ezeken a helyeken kívül -mutatott körbe széles karmozdulattal-, tudtok élni is vele?
-Beszélsz velünk, meghallgatsz, nem igaz?
Volt valami különleges Ryela hangjában ami Aurrát érdeklődőbbé tette.
-A társaság miatt van ez, igaz? A ti fajtátok magányos.
-Maradjunk annyiban, hogy nekünk fontosak, hogy tiszteljenek minket. Másképp úgyse tudnám elmagyarázni.
Aurra hagyta, hogy Ryela másra terelje a figyelmét, de annyi biztos, hogy most valami újjal szembesült. Elraktározta ezt az információt és hallgatag figyelte, hogy miként kerülnek egyre közelebb ők ketten ahhoz a sisakhoz, melyet már majdnem teljes egészében sikeresen megszabadítottak a rá rakódott évezredes portól.
-Nos, még egyben vagyunk. -jegyezte meg Ryela, befejezvén a tisztogatást. -Felkészültél? -pillantott fel a nála két fejjel magasabb társára, aki egy igenlő hümmögéssel válaszolt.
-A szokottak szerint folytatjuk.
-Ez egy kicsit aggaszt. -mondta a barabel.
-Tudom. De eddig hányszor is bántuk meg?
-Nos, talán Ilithyán.....
-Na na na. Az nem számít. Ott ha jól tudom túl voltunk egy beavató ünnepségen és a helybeliek egy szóval sem mondták, hogy az a gyökérpárlat éppenséggel.....
-Rendben, rendben. -emelte fel a tenyereit. -Csak csináljuk, oké? Khm....háromra?
-Hé, ti ketten! -szólt oda nekik Aurra, eddig csak a fülét használva. -Mit terveztek?
-Majdnem megfeledkeztem róluk. -közölte színpadias drámaisággal Ryela, Durak szempárjába fúrva szimuláltságtól döbbent tekintetét.
-Hé, ti ketten! -vette át a stafétabotot a barabel, öblös hangján odakiáltva az aqualishnak és a droidnak. -Kifelé innen! Aurra, menj utánuk.
Ugyan nem parancsként hatottak a fejvadásznőnek címzett szavak, de ő ugyan kéretlenül de azért engedelmeskedett nekik. Annyit még azonban észrevett a szeme sarkából, hogy mind Ryela, mind pedig Durak keze a sisakhoz közelít, mintha egyenesen ketten akarnák átölelni azt.
A theelin és a barabel összekacsintott, amint csak ők ketten maradtak a csarnokban.
-Mint a régi szép időkben. Csak te és én. Azt mondom, ne vacakoljunk tovább. Mehet?
-Gyerünk kislány, még a végén elalszok.
-Helyes beszéd nagyfiú. -mosolyodott el végletesen. -Egy.....Kettő.....Há....
Mielőtt még befejezhette volna a számolást, hirtelen összezárta a tenyereit az ezüstösen csillogó sisak körül és gyorsan felkapta.
-...rom!
-Hé, csaltál! Már megint! -förmedt rá Durak csalódottan, de Ryela kuncogása arról tanúskodott, hogy ő ennek hiába is adott hangot. A nő már amúgy is kifelé rohant mit sem törődve azzal, hogy hová lép. Durak amilyen gyorsan csak tudta felkapta a holmiját maga mellől és minden erejét összeszedve a társa nyomába eredet. Nem telt bele két másodperc és a félelmetes fizikumának hála majdnem előbb ért el a folyosó falai közé, mint Ryela. A nő még akkor is nevetett mikor bevetve magukat a szűk járatba megálltak és visszapillantottak. Minden mozdulatlannak tűnt mögöttük.
-Megcsináltuk. -bökte meg a társa széles mellkasát majd felemelte kettőjük közé a sisakot. -Szép darab, nemde bár?
-Az. -lihegte amaz, maga is cinkos vigyorfélét produkálva az ajaktalan arcán. -De talán nem ártana vigyázni a lábaidra. -mutatott lefele, emlékeztetve őt az erdőben történtekre. De Ryelának nem volt ilyesmire szüksége, jól érezte saját maga is, hogy talán túl merész ötlet volt tőle a hirtelen tempóváltás. De megbánni, nem bánta meg. Az adrenalin lüktetett még benne annyira, hogy felülkerekedjen a hasogató érzéssel amit a Sarlacc csápja okozott neki.
-Te csak ne aggódj miattuk. Viszont ez a sisak....elégé súlyos darab.
Durak átvette a nőtől a fejvédőt. Ugyan könnyedén forgatta meg egy tenyérrel, de még neki is be kellett vallania, hogy bizony akárki is viselte eme védőalkalmatosságot, az bizony még nála is súlyosabb csoportba tartozott.
-Vajon mennyit érhet a piacon egy ilyen? -kérdezte szakértő szemmel vizsgálgatva immár a dolgot. Ám mielőtt még Ryela bármit is felelhetett volna, Aurra tűnt fel a színen.
-Elnézést, hogy félbeszakítom a kis idilli társalgást, de azt hiszem mennünk kéne. Most hívtak a hajóról.
-Valami baj történt? -kérdezte Durak és egy zsákba kezdte gyömöszölni a sisakot.
-Nem részletezték, de már úton vannak lefelé.
-Oké, mehetünk. -vonta meg a vállait Ryela, és rácsapott a munkaszerszámait tartalmazó batyujára. -Mi itt végeztünk.
Valahonnan, egyenesen a lábuk alól ekkor mély morajló hang támadt. Alig tartott egy-két másodpercig, de mindannyiuk hátán végigfutott a hideg. Az arcokról gyorsan lelohadt a könnyedség látszata.
-Ez meg mi volt? -kérdezte Durak felkapva a fejét.
-Talán a hely még nem végzet velünk. De elvileg maguk a kincskeresők és ősi szent helyek látogatói, mondják meg maguk. -mondta Aurra gúnyos hangon, de szavait majdnem elnyomta egy újabb előzőhöz nagyon hasonló hang. De ezt már másfajta zörejek is kísérték. Kő súrlódott kőhöz. Az emelvény süllyedni kezdett a hátuk mögött, fokozatosan nyelve el az alul lévő plató a fölötte lévőt.
-Szerintem jobb, hogy ha nem várjuk meg a végét. -jegyezte meg Ryela.
-Támogatom az ötletet. -fordult nyomban a folyosó mélye felé Aurra. -Tűnjünk innen!
Az emelvény egy hangos csattanással omlott össze, egy szintbe kerülve a csarnok padlóköveivel. És ekkor a mennyezet kezdett beszakadni. De nem csak a mennyezet mozdult meg, hanem a falak is. A padló úgy remegett, mintha az egész bolygó remegne a lábuk alatt. Mindenki kezdte elveszíteni az egyensúlyát, amitől a fordulókban nekicsapódtak a durva falakhoz, kisebb zúzódásokat szenvedve. Nem tehettek mást, mint minden erejüket összeszedve futottak olyan gyorsan amennyire csak tudtak. Nem fordultak hátra mikor a csarnok összedőlt, nem néztek vissza mikor fali részek záródtak össze a sarkuk mögött. Csak futottak ahogy az erejükből még tellett. És akkor egyszer csak kint voltak. Nem követték vissza az eredeti útvonalukat, hanem egyenesen a legközelebbi fényforrás felé iszkoltak amit megpillantottak. A lendület oly nagy volt, hogy amint átlépték a nyílást, rögtön a levegőben találták magukat. A lépcsősort már nem volt idejük észrevenni ami innen lefelé vezetett a talajig. Szinte majdnem egymásra zuhantak és csak kis híja volt, hogy nem törött el egyetlen csontjuk sem mikor földet értek, majd egy enyhe lankán lefelé szánkáztak, fagyökereknek verődve. A fejük felett porgomolyag követte őket kitörve az épületből, majd beterítette őket amint először szétterebélyesedett, majd a nehezebb részecskék a talaj felé nem kezdtek potyogni.
Meggyötörten, kifáradva, nyöszörögve tértek magukhoz mindhárman, nem sokkal azután, hogy az utolsó robajok is elhalkultak az erdő fái között.
-Ilithya, mi? -köhögött fel Durak, és ezzel eltorzítva a keserédes nevetését. Aurra kisebb elképedésére, Ryela csatlakozott társához, mit sem izgatva magát azon, hogy a ruhái cafatokban csüngtek rajta. De ő sem festett jobban, pillantott le magára. De legalább a kedvenc fegyverei mind megvoltak.
-Ti aztán furcsa szerzet vagytok. -jegyezte meg letörölve az ajkain érzett sós vérét, mely egy horzsolásból származott.
A két kalandor nem szólt semmit, csupán összecsapták kacagva a saras tenyereiket és felsegítették egymást. Még akkor is a sikeres túlélésüknek örültek, mikor a fejük fölé lassan bekúszott a korvett, hogy felvegye őket.
