Hapan Csillagköd, Hapes-szektor, Hapes, Források Palotája....
Az éji szürkület közepén viharos szél járta be a tó közepén tornyosuló sziklákat és magát a Palotát, melynek árkádjai közt futó folyosóin zörgő levelek kergették egymást, de talán egyenesen magától Ta'a Chumétól igyekeztek távol maradni, aki komoran lépdelt a nyomukban, álmatlan köreit járva a lakosztálya körül, állva a szél rohamait, de leginkább a sötét gondolatainak záporát, mely nem engedett nyugodalmat se neki, se azoknak a főtiszteknek kik talán éppen most temetik családtagjaikat, akiknek kivégzését saját maga rendelte el. Nem holmi kegyetlen bosszúszomjtól hajtottan ítélte el népének tagjait, hanem éppen azért, hogy másokkal is megértesse, hogy mekkora feladat is hárul rá, hogy védelmezze, óvja őket a veszélyektől, melyeket őseik nap mint nap kénytelenek voltak elszenvedni mikor még ez az egész nem a Hapan Királyság nevét viselte magán. Mindenkinek ki kellett vennie a részét abból, hogy soha az életbe ne jussanak oda, hogy mások diktáljanak nekik. Ezt pedig olykor szép szóval nem lehet elérni. Kénytelen kellett, de áldozatokat kívánt maga után ez a döntés. Biztos volt benne hogy sokan haragot, dühöt táplálnak felé, de mindez eltörpült amellett, hogy végtelen szeretet és tisztelet övezte őt a hűséget fogadott hapanok felől. Eme kettősség pedig garantálta, hogy úgy a biztonsága, mint az élete hosszú, de legfőképp eredményes legyen. De ha valakit mégse kötne annyira az esküje, akkor igen hamar a Koronaőrők fegyvereire felnyársalva találná magát, anélkül, hogy az Ereneda fülébe eljutna a merénylet mivolta.
Az oszlopok mögött, a sarkokon túl, mindig óvó tekintetek figyelték őt, készen arra, hogy bármikor, minden feltűnő jel nélkül beavatkozzanak.
Az emberek azonban lázongtak. A szavak erejei egyre hangosabban kúsztak át Hapes láthatatlan védfalain, egyre többször jutva el egyenesen Ta'a Chume füléig. A Csillagködön belül éhínség ütötte fel a fejét, elhintve az idáig ismeretlen nélkülözés magvait, melyet eddig a nyersanyagok bővelkedő és keményre döngölt talaja megakadályozott kiburjánzani. A hivatalokban egyre nőtt a zúgolódás, egyre feszültebbé váltak az emberek, kik hosszú sorokba állva akarták eljuttatni keservüket valakinek aki végre felfigyelne rájuk.
És az Ereneda, -az Anyakirálynőjük- felfigyelt rájuk. Beszédeket tartott, időt de leginkább türelmet kért. Ezt a kiváltságos állapotot csak egyszer engedte meg magának, mert a hapanok Erenedái ritkán fordultak kéréssel a nép felé. De most meg kellett tennie ezt az uralkodóknak igen kényes dolgát, mert máskülönben túlságosan elvakulttá tenné az ellenfeleit akik trónjára áhítoznak. Pedig már nem kevés erőfeszítésébe került, hogy legtöbbjüket kivonja a köztudatból.
A Galaktikus Birodalom ittléte volt most az mely kiváltotta a szörnyű áldozatokat és biztosította az Ereneda számára a népe felől áradó bizalmat melyet a reményeik tápláltak.
Az Anyakirálynő egyre jobban érezte a bőrén a széllökések erején túl lévő hűvösséget, mintha csak a környezet gondoskodna arról, hogy a terhes gondolatok tovább mélyítsék a komor hangulatát. Még a kiválasztott hím se tudta őt kellőképpen átforrósítani az este a meztelen testével; vágyai ahhoz, hogy bármit is viszonozzon, olyan üresek voltak, mint az éléstárak a Csillagködben.
Irányt váltott mikor elérte a soron következő balkont, melyen át egy meleg sárga fénnyel bevilágított szobába jutott. Az ajtószárnyak összezárultak mögötte, kint hagyva a közeledő vihar előhírnökét. Ta'a Chume a kandalló tűzéhez lépett és hosszan belebámult a táncoló lángnyelvek oszlopaiba. A jövőt, a megfelelő eszközt kereste, bármit, amivel véget vethet a Galaktikus Birodalom ittlétének.
Coruscant, a Galaktikus Birodalom fővárosa....
A Császári Palota sötét folyosóin egy árnyék, egy fekete alak igyekezett tova, egyik helyiségből a másikig, megtorpanás nélkül haladva el a Testőrség szobormerev őreinek jelen lévő tagjai előtt. Csupán az utolsó kettő hagyta hátra őrhelyét, mikor a kámzsa mélyéről az erőltetett rekedtes hang erre utasította őket. Ezek után az illető mögött összezárultak a helyiség falai, majd a gyér félhomályban apró színes fények gyúltak, ahogy Palpatine Császár egyetlen ujjmozdulatára aktiválódott a holo-kommrendszer kezelőpultja és maga a vetítő szerkezet.
-Tarkin kormányzó. -szólalt meg olyan hangsúllyal mielőtt még láthatóvá váltak volna a kontúrok, melyen keresztül a másik fél igazi kegyben és minden figyelemtől kísértve, kiváltságos helyzetben érezhette magát. Bár ez utóbbi nem mindig járt pozitív előjellel. -Már vártam a hívását.
-Fenség. -hajolt meg a teljes életnagyságában a vibráló képmás. -Megtiszteltetés, hogy fogadott eme késői órán.
-Számomra sosincs késő. -közölte sejtelmes burokba zárva a szavait, melyek után alig észrevehetően, kiemelkedtek a fejtetőre emelt kámzsa mélyéről a mély ráncokkal övezett ajkai. Tarkin nyelt egyet, látva az Uralkodójának aszott bőrfelületét melyet a kor és a sose kimondott bizonyos erők tettek ilyenné amikről egyesek csak suttogni mertek. Beesett arca elsápadt egy pillanatra, majd rátért mindarra amiért az audienciát kérte.
-Felség, gondjaink támadtak. -sütötte le a tekintetét, mire az Uralkodó feljebb emelte az állát, kihangsúlyozva a pozícióját.
-Folytassa!
-Egyre több rendszerből jelentenek szabotázsakciókat. -engedelmeskedett az akaratnak, összeszedve minden jelenlétét. -Helyőrségeink és konvojaink tucatjai ellen követtek el orvtámadásokat.
-A tettesek elnyerték a büntetésüket? -kérdezte, de már azelőtt tudta a válasz, hogy kimondta volna a szavakat. De ez csak egy teszt volt a részéről. Az alattvalók őszinteség tesztje.
-Nem...felség. -felelte a kormányzó, anélkül, hogy újra lesütötte volna a tekintetét. Palpatine máris megbecsülte őt. Tarkin hű alattvaló volt aki mindig is élt a számára fenntartott eszközökkel. De most úgy tűnik, ezek kevésnek bizonyultak. Nem kételkedett Tarkin tehetségében.
-A parancsnokai rendes munkát végeztek, kormányzó? -folytatta a tesztelést. Valami, valahol hibázik és ő rá szeretett volna jönni arra, hogy ez a hiba hol is lelhető fel.
-A fedhetetlenségük garantált. De az ellenség sajnos sokszor jobban felkészült. Egyes beszámolók szerint minden nyom nélkül vagy éppen nyomokat hamisítva dolgoznak.
-Ez érdekes kormányzó, nagyon érdekes. -vonta fel az egyik szemöldökét a homloka alá ereszkedő csuklya mögött. -Ez egybecseng némely információval melyet a Hírszerzés küldött el nekem.
-Ön tudja kik voltak, felség? -kérdezte félrebillentve a fejét.
-Tudjuk, hogy idegen erők tűntek fel bizonyos bolygókon, de ön most ne foglalkozzon a kilétükkel kormányzó. Hamarosan elpusztítjuk őket és akkor helyreáll a rend újra a galaxisban. Másrészről azonban szükséges, hogy a népet a mi oldalunkon tartsuk. -folytatta, felvázolva a következő tervének kezdő lépéseit. -Fülembe jutott, hogy nem is oly rég támadást intéztek egy olyan konvoj ellen, mely éppen a hapanok ellen harcoló alakulatainkhoz igyekezett.
-Igen felség, a jelentésekben ez is szerepelt. Szinte még olyan friss a hír, hogy csak most tudtak összeállítani egy csapatot a mentőkapszulák begyűjtésére.
-Informálja őket, hogy a terv megváltozott.
Tarkin egy pillanatra elbizonytalanodott. Volt valami az Uralkodó hangjában ami....
-Pontosan mire célozz, felség? -kérdezte mielőtt megfogalmazta volna magában az érzést.
-Új információk érkeztek arról, hogy a mentőkapszulákban robbanószerkezeteket helyeztek el a lázadók.
-De felség.... -tért át hamuszürkébe Tarkint ábrázata.
-Elpusztítja valamennyit. Megértette? -közölte ellenvetést nem tűrően, groteszk körvonalakba taszítva a saját ajkait.
Tarkin idegesen bólintott. Palpatine pedig folytatta, látszólagos udvarias nyájassággal, vigyorrá szelídítve a korábbi zabolázatlan ajkait.
-Ezek után kiad egy közleményt, hogy a konvojt megtámadók mily gyalázatos cselekedetre képesek, hogy a nép szolgálatába álló, a galaxis békéjéért küzdő hős katonáit felkoncolva zárja a mentőkapszulákba. Oh, és nem aggódjon, fedhetetlenségéről gondoskodok, mielőtt még szárba szökhetnének az összeesküvés elméletek.
-Felség. -hajolt meg Tarkin érezvén, hogy az audiencia a végéhez közeledik. És az érzései nem hazudtak. Palpatine görbe mutatóujja alig rezdült meg, a vonal máris szétkapcsolt és vele együtt a fények is kihunytak a teremben. Csupán egy halk, fojtott kuncogás remegtette meg a levegőt, lidérces valóságot hintve szét a Császári Palota eme szárnyában.
