Modarach....
-Meg kell valljam, alaposan helybenhagytad G'hevurt. -jutottak el a lédús levelek roppanó hangjain keresztül Ryela szavai az élen haladó Aurra Sing fülébe akit libasorban követtek a többiek. -De magam se igazán bízok meg benne azok után, hogy kiderült, hogy ott vannak azok az orvgyilkos droidjai.
-Jobb később, mint soha. -fűzte hozzá a megállapítását a fejvadásznő, egy pillanatra sem vonva el a figyelmét a temérdek faóriásról, páfrányról, vagy éppen az azok közt foltokba rendeződő fűcsomókról, melyek a Modarach felszínének jelentős részét behálózták és sejtelmes fényárban úsztak azon napsugarak alatt, melyek keresztüljutottak az erdő fáinak levelein. Egyetlen egy oda nem illő rezgés a gyenge légáramlatokban és máris kész volt előkapni a halált hozó fegyvereinek bármelyikét. Figyelmes volt és alapos. Ez volt ugyanis a fejvadászok igazi életbiztosítása.
-No persze. -nyögött fel a theelin nő, mikor alig két lépéssel Aurra Sing mögött, maga is felért annak a kaptatónak a tetejére, mely után egy újabb lejtős rész kezdődött. Két óra alatt, ez volt a harmadik. -A sithségit.....!
-Minden rendben? -kérdezte a harmadikként a sorban Durak, hatalmas mordályát szorosabban magához ölelve, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a társát.
-Persze, persze. Semmi komoly. -zihálta Ryela, a térdeire támaszkodva. -Kicsit csupán nehezebben veszem a levegőt. Ennyi.
-Hozhattunk volna respirátorokat. -nézet vissza Aurra Sing, hogy felmérje a helyzetet. -Talán valamelyik virágpor teszi. Én is nehezebben lélegzek.
-Újabb adalék Gundo számlájához. Erről ugyanis elfelejtett szólni, hogy vannak allergolén növények.
-Meglehet. -vonta meg a vállait Aurra, nyitva hagyva a témát egy későbbi időpontra, majd az előttük lévő ösvényre bökött az állával. -Viszont tovább kell haladnunk. Még két ilyen kaptató és ott vagyunk.
Felkattintotta a kis holoprojectort, amit már a hajón is használt. Most azonban nem Modarach gömbje lebegett a tenyere fölött, hanem annak bizonyos szelete, az melyet néhány szonda pásztázott alacsony orbitális magasságból. Viszont az általuk küldött kép borzalmasan rossz minőségű volt, több helyen teljesen szétcsúsztak a hologram elemei. Haragosan összehúzta a szemöldökeit, majd az övéről leakasztott egy másik kis szerkezetet.
-Valami gond van? -pillantott ki a válla mögül Ryela.
-Még nem tudom. -közölte nyersen és működésbe hozta a theelin nő számára is ismerős adó-vevőt, mely az IG droidokkal való kommunikációra kaptak G'hevurtól ha esetleg valami vészhelyzet állna elő.
-Fenébe is! -sziszegte Aurra, nyomatékosítva elégedetlenségét. -Ez is bekrepált. Biztos a növényzet magas fémtartalma árnyékolja le ezeket a vacakokat.
Ryela körbeforgatta a tekintetét.
-Szép kilátások. Szóval egyedül maradtunk.
-Nem egészen. A hajóval azért még felvehetjük bármikor a kapcsolatot. Mindegy-sóhajtott fel visszafogottan-, folytatnunk kell a küldetést. De jobb ha mostantól megkettőzitek a figyelmeteket. Ti ott ketten, hátul is. -fordult a rozmárképű aqualishokhoz, mire azok röffenésszerű hangokat hallatván biztosították a fejvadászt a feladatukról.
A lejtőn csöndben poroszkáltak lefelé, ügyelve, hogy nehogy valamelyikük megbotoljon az egyik kiálló gyökérben, melyek közül jónéhány kész akadálypályát képezett előttük. Aurra fejében megfogant ama gondolat, hogy minden bizonnyal a devaronian szándékosan programozta be úgy a droidjait, hogy a kellemetlenségek tömkelegét zúdíthassa rájuk, amiért nem kezesbárányként járulnak a személye elé. De aztán az is meglehet -fűzte tovább az elmélkedéseit-, hogy csupán a legegyszerűbb utasítást kapták a szervetlenek ahhoz, hogy a legrövidebb utat biztosítsák, figyelmen kívül hagyva néhány olyan tényt, mellyel a szerves útitársak nehezen birkóznak meg. Persze megtehették volna azt is, hogy letérnek a mesterséges ösvényről és bevetik magukat az ismeretlen páfrányrengetegbe, de valószínűleg azzal több gondot zúdítottak volna magukra mint néhány kellemetlen, kikerülendő gyökérzetet. Semmi garancia se lett volna abban, ha új irány felé vették volna az útjukat. Példának okáért nem biztos, hogy a combig érő buja rengetegben nem e garázdálkodik néhány olyan fenevad, mely a magánál kétszer-háromszor nagyobb prédát is simán legyűrte volna. Persze ahhoz, hogy velük valami hasonló történjen, még annak a bizonyos fenevadnak szembe kellett volna néznie Aurra és társai fegyvereivel. Már ha azok még az ugrás pillanatában észreveszik a támadóikat.
-A fenébe!
Aurra alig fél pillanattal később hallotta meg Ryela hangját, mint ahogy az a hátának ütközött. A theelin nő szemmel láthatóan elvesztette az egyensúlyát és majdnem bekövetkezett az, amitől a fejvadásznő tartott, méghozzá, hogy valaki a háta mögött figyelmetlenségből őt is magával sodorja. De úgy tűnt, hogy Ryela hamar visszanyerte a kontrollját mert mikor Aurra hátrafordult, amaz még talpon volt, igaz, dühösen pillantott vissza a háta mögé, le, a korhadt fakéregmaradványok és elszáradt levelek sűrűjére.
-Átkozott gyökér! -sziszegte, de rögtön el is bizonytalanodott. Durak is meglepettnek tűnt.
-Nincs ott semmi se. -mordult rá Aurra. -A saját lábadban botlottál meg.
Már azon volt, hogy a fricskázás zárásaként gúnyosan félmosolyra húzz az ajkait, amikor alulról surrogó hang támadt.
-Nézd! Ott! -mutatott valahová lefelé Ryela, aki hirtelen elsápadt. Mikor Aurra lepillantott, Durak már egy lépésnyit hátraszökkent, de ugyanazzal a mozdulattal a fegyvere torkolatát a föld felé fordította.
Valami volt a kéreghalom és a ragacsos talaj alatt. Valami ami....
...ami a következő pillanatban rátekeredett Ryela lábára, szorosan körbefonva az egyik bokáját. A theelin nőnek arra sem volt ideje, hogy felsikoltson, máris eltűnt a zöld páfrányrengeteg között, felzavarva tucatnyi bogarat a pihenőhelyükről.
A barabel óriás a nő után kiáltott és bevetette magát az erdőbe, követve a szétforgácsolódó levelek özönét.
-Szedjétek le rólam! Szedjétek le!
Aurra se tétovázott, hanem leakasztotta az övéről a fénykardját és bekapcsolta azt. A rubinvörös penge belehasított az uralkodó zöld és barna tájba, hogy aztán követve a gazdája mozdulatait, a levegőbe szökkenjen, majd lecsapjon a célpontjára. Aurra Sing kihasználva a testi adottságait és korábbi képzését, alig két-három lépésébe és egy szaltójába került, hogy beérje Durakot, Ryelát és azt a valamit ami elragadta a sikoltozó nőt. Nem töprengett sokat, lesújtott oda, ahol kockázat nélkül a legkisebb sérülést okozhatta Ryelában. A zümmögő penge áthatolt néhány páfránylevélen, majd folytatva útját, egyenesen a theelin nő bokája felé tartott. Aurra csak egy pillanatra látta meg Ryelát, amint az a hátán vergődve kapálódzott, elhessegetve a fejének csapódó leveleket és más egyéb növénydarabkákat. A fénypenge hirtelen sűrűbb akadályba ütközött, mint a hátrahagyott, megpörkölődött levelek, hogy aztán a nyomában immár égett hús szaga is vegyüljön az ózonnal átitatott levegővel. Ryela hirtelen megállt az őrült iram közepette, melyet a támadója diktált. Sőt, amint tehette, egyenesen az ellenkező irányba lökte magát. Lábáról ezzel egy időben lemállott valami vastag, hússzínű dolog, mely leginkább valamiféle kígyóféleségre hasonlított és olyan vastag volt mint Durak karja. Aurra Sing pengéje halálos pontossággal metszette ketté a támadót, mely ott vonaglott a lábai előtt, immár két részletben. Ryela zihálva lökte magát minél távolabb a lábaival a torzótól, egészen addig míg hátával bele nem ütközött Durak oszlopszerű lábaiba. Csak ekkor pillantott fel a fénypengén keresztül Aurra Singre. Tekintetére a rémülettel vegyes csodálkozás ült ki egyfajta hálás köszönetet sugallva megmentője felé.
-Ez meg....ez meg mi a fene volt? -kérdezte miközben a barabel a karja alá nyúlt, hogy felsegítse őt. Ám mielőtt bárki is válaszolhatott volna különös hang hágott a magasba, éles, vijjogásszerű kísérteties szimfóniával burkolva be az erdőt körülöttük. Mi több, a páfrányrengeteg is mozgásba lendült több helyütt.
-Oké, azt hiszem megismétlem a kérdésem. -pillantott körbe Ryela, immár félig-meddig kiegyenesedve. -Mi a fene akar ez lenni?
-Baj. Nagy baj. -közölte Aurra baljóslatúan, elnézve a távolba, nagyjából arrafelé, ahonnét eredeztette a furcsa hang forrását.
-A kígyók nem adnak ki ilyen hangokat. -jegyezte meg zaklatottan a theelin nő előhúzva most már a pisztolyát is. A közelben, a hullámzó páfrányok erőteljesebben kezdtek el zörögni, remegni.
-Csak hogy ez nem kígyó volt.
-Hanem? Hé! Most meg hová mész?
Aurra már azelőtt sarkon pördült és felszökkent egy közeli kidőlt fatörzsre, hogy eljutottak hozzá Ryela szavai. A talajon fekvő ?monolitot? úgy derékmagasságig puha mohaszőnyeg borított, és itt-ott más növények magvai szökkentek szárba, gyökerükkel a kéreg alá nyúlva, jelezvén a fa sorsa több éve megpecsételődött. A fejvadásznő tett még pár lépést tovább növelve a közte és társait közt lévő távolságot, majd egyszer csak megtorpant, hosszan meredve valahová maga elé, le a talaj felé.
-Hé! Mit találtál? -kiáltott fel hozzá Ryela a háta mögül.
Aurra lassan megfordult, tekintete nem sok jóról árulkodott. Sőt, egyenesen rémült színezetet kapott.
-Jobb lesz ha eltűnünk innen, amilyen gyorsan csak lehet!
Ryela értetlen arckifejezést öltött magára, mert csak Aurra szájtátogatását látta, hangját viszont nem hallhatta, mert ugyanabban a pillanatban a vijjogásszerű hang felerősödött, bántóan fülsértővé vált.
-Hogy? Nem hallok semmit! -üvöltötte hogy kifért a torkán.
Valami mozgást vett észre a szeme sarkából és mikor odafordult hirtelen kővé merevedett. Vagy öt-hat, több méter hosszú ?fagyökér? szakadt ki a talajból és vonaglott végig a páfrányrengeteg fölött széthullatva a rájuk rakodott földréteget a szélrózsa minden irányába. Csupán fél fülére és alig hallhatóan jutott el hozzá Aurra Sing figyelmeztető kiáltása.
-Egy Sarlacc! Egy Sarlacc verem van előttünk!
Dervex látszólag töprengőn vezette végig a tenyerét a kijelzők és kapcsolók sokasága fölött, mintha csak tudatának erejével igyekezne elérni valamelyiket közülük. De eme mozdulat sokkal inkább a tétlenség számlájára volt írható, mely lassan és csalhatatlanul de körbehálózta őt. Időközben persze igyekezett csillapítani eme érzésén, de minduntalan előkerültek emlékezetéből azok a kötelékek melyek Őfelségéhez, az Uralkodóhoz kötötték őt, hitelt adva neki, hogy teljesítse Palpatine Császár parancsait. Az eseménytelenség azonban lassan kezdte felőrölni a kondicionált türelmét is. A tettre vágyás és a bizonyítás úgy telepedett az elméjére, mintha egyenesen a szolgálójává vált volna.
Modarach innen nem volt több mint egy halvány fénypont a végtelen mélységet betöltött társai közül, mégis, a műszerek kijelzései alapján ezt ismerte a legjobban. Immár több mint három órája áradtak az adatok a planéta felől, melyre érzékelők tucatjai szegeződtek. Ennek folyamán pontosan ismerte annak az átalakított korvettnek a helyzetét is melyet innentől úgy fog követni mintha az árnyéka lenne. Tudott arról is, hogy ez a hajó korábban szondák tucatjait engedte szabadon, néhányukat a planéta köré terítve, míg másokat a külső űr felé röpített. Az alaposság vitathatatlan volt a kincskeresők részéről -állapíthatta meg a császári testőr-, de messzemenőkig se lehet olyan furfangos mint a sajátja. Ezért is választott ki magának egy apró aszteroidát, mely kóbor útitársa volt a rendszer bolygóinak és holdjainak. Most ő eme szikladarabon ült, hajóját mágneses karmokkal rögzítve a szabálytalan, lassan forgó monolithoz, mely elrejtette őt a fürkésző szenzorok elől.
-Futás! El innen! -rohant végig kiabálva a kidőlt faóriáson Aurra Sing, minél távolabb kerülve az egykoron a fa helyét jelölő hatalmas veremtől, mely csupán a legutolsó pillanatban engedte magát felfedni az arra járóknak. Jószerivel a sűrű aljnövényzet rejtette el a talajszinten lévők elől, de két-három méteres magasságból már kirajzolódott hatalmas körvonala mely vagy tizenöt méter széles tisztást képzett az erdő közepén. Aurra eddig életében csupán csak egyszer látott hasonlót, mikor a Tatooine-on járt és hajójával keresztülrepült a Karkuun-i Nagy Verem fölött, melybe hasonló szörnyszülött fészkelte be magát.
Ugyan a fa melyen futott elégé széles volt, de a korhadt kérge már több helyütt lemállott a felszínéről, így egyenletlen felületet képezett a lába alatt. Az egyensúlyának javítása érdekében széttárta a karjait de mielőtt még az egyik alkalmasnak tűnő pillanatba lehuppanhatott volna a földre, valami az ellenkező oldalról hatalmasat taszított rajta.
Egy gigantikus csáp tekeredett a dereka köré és emelte fel őt a magasba, miközben ő felkiáltott. Lentről Ryela követte őt elkerekedett tekintettel miközben még a testét sújtó számtalan horzsolás okozta fájdalmas érzésen próbálta magát túltenni.
-Durak! -kiáltott oda a barabelnek, aki hasztalan ugrott a mellette elsuhanó aqualish után, akit hasonló mód mind Aurra Singet, elkapta az egyik aljnövényzetből ?kirobbanó? csáp. Az erdőt újabb vijjogó hang töltötte be, elnémítva a kapálózó aqualish kétségbeesett ordításait. Durak visszanézett, látva, hogy immár ketten estek áldozatául a félelmetes sarlaccnek. A még talpon maradt aqualish elrohant mellette vadul tüzelve a karabélyából a fajtársát fogva tartó csápra, mely ide-oda lengedezett a levegőben, megnehezítve a pontos célzást. Durak magára hagyta és a theelin társa szavának engedelmeskedve az Aurra Singet fogva tartó csáp után rohant, legyalulva mindent ami az útjába került. Karjaiba félelmetes vágóeszközök kerültek, melyek hossza az ő testmagasságával vetekedtek, kérdést se hagyva afelől, hogy micsoda erejük is lehetnek azoknak a leginkább szablyákra emlékeztető fegyvereknek melyeket meglengetett a markában. Ryela eközben lehajolt Durak mordályáért melytől az még korábban megvált és azzal igyekezett némi segítséget nyújtani a végtagjaiba nyílaló fájdalom ellenére. Minden egyes lépés után úgy érezte, hogy a fényes nappal ellenére csillagok ezrei szikráznak fel előtte.
Aurra Sing a fogait összeszorítva küzdött a dereka köré tekeredett húsos végtag ellen, hasztalan igyekezettel. A fénykardját még odalent kiejtette a kezéből és csupán a csupasz ökleire hagyatkozhatott, de azokkal csak hiú reményeket kelthetett volna. A fenevad valószínűleg meg sem érezte eme jelentéktelen próbálkozásait. Még egy vuki se tudott volna mit kezdeni a karjai erejével egy ilyen végtag ellen, mint amilyet a Sarlacc növesztett a több szintes fogsorainak peremén, hogy a torkának mélyéből kiemelkedő belső állkapocshoz segítse az áldozatait.
Aurra Sing lassan eme kiemelkedő szörnyűség fölé lebegett, ahogy a több méter hosszú csáp visszahúzódott a forrása fölé. Jó tíz méter magasságból pillantott le a nyálkás bevonattól csillogó fogsorokra és magára a kúpos fejvégre emlékeztető állkapocsra, melyből újra és újra felharsantak a fülsértő vijjogások. Ugyan Aurra nem volt biztos abban, hogy a lény tisztában lett e volna azzal, hogy a fájdalmát ő okozta neki amikor kettémetszette az egyik csápját, de jelen helyzetben ez nem osztott és nem is szorzott a helyzetét illetően. A fenevad bosszútól mentesen is elfogyaszthatta őt, csupán a kimeríthetetlen étvágyának engedelmeskedve. Semelyik ok se kecsegtetett semmi jóval, ezt igen hamar leszűrte, hacsak abból nem, hogy kezdett eluralkodni rajta a halálfélelem. Ritka egy alkalom volt az életében, mert eddig mindent megtett, hogy olyan messze elkerülje amennyire csak lehetséges. Eddig úgy gondolta, hogy majd az egyik ellenfele fogja a halálát okozni aki majd ügyesebb és ravaszabb lesz nála, már ha ilyen egyáltalán létezett a galaxisban.....De roppant mód nem egy gigászi szörny gyomrában képzelte a végzetét. Az túl becstelen lett volna a számára. Nem és nem, győzködte magát, hogy legalább a gondolatait elterelje a közeledő haláltusájáról, mígnem a szeme sarkából megpillantotta Durakot, amint az kivágódik a páfrányrengetegből, megtorpan a verem szájánál és feléje hajítja az egyik faragott nyélre erősített szablyáját. A recézett pengék által keltett surrogás egy pillanatra elnyomta a lény hangját. De annál dühödtebb őrjöngést váltottak ki belőle amikor úgy hatoltak át a vaskos nyúlványon a talpa alatt mint kés a vajon. Aurra Sing úgy érezte egy pillanatra mintha a tökéletes lebegésszerű állapotba került volna. De csak egy pillanatra, ugyanis a rá következő másodpercben már a dereka körül lehámló maradványokkal együtt a verem aljába tartott. Kellemetlen fájdalom hasított a vállába amikor a második fogsor alatt a rózsaszínes felszínre zuhant, majd nyomban gurulni kezdett a feléje hajló, kitüremkedő másodlagos állkapocs felé. Karjaival önkéntelenül is kapaszkodókat keresett, de mindhiába. Minden csúszós és sikamlós volt a táplálék szagára nyálbevonatot képező szájban. Durak fentről kiabált, hogy tartson ki, miközben alkatához képest villámgyors mozdulatokkal akasztott le a válláról egy köteget, mely szintetikus zsinegekből volt összefonva. Aurrának eszében sem volt tiltakozni, bár igazán annak örült volna jobban ha a barabel valami hasznos információval is ellátta volna, hogy egészen pontosan hogyan is kéne elkerülnie a Sarlacc gyomrába való kerülést melynél csúfondárosabb végzet alig létezett a galaxisban. Tudvalévő dolog volt, hogy ezek a bestiák akár ezer évig is képesek emészteni az áldozataikat. Arra per pillanat gondolni se mert, hogy az övén fityegő pisztolyával próbálkozzon ártani a teremtménynek. Legjobb esetben talán egy lézerágyúval ért volna el annyit, hogy komoly sérülést okozzon az éhes szörnynek. Aztán ahogy folyamatosan kiút után kutatott egyszer csak azt érezte, hogy a lábfeje elakadt valamiben. Ahogy odapillantott azt látta, hogy a csizmája beakadt két termetes fog közé, pont a legutolsó pillanatban, alig pár centivel a sarlacc belső ajkaitól, melyek igyekeztek őt bekebelezni. Aurra kitárta a karjait, hogy a lehető legnagyobb felületen támaszkodhasson meg és egyben tartsa magát távol a vérszomjas állattól. Szerencséjére ekkor tűnt fel a sarlacc másik áldozata, az aqualish, aki rémületében súlyos ökölcsapásokat mért az ott fogva tartó, tekergőző csápra, mely mind közelebb húzódott a verem mélye felé. Néhány skarlátszínű sugárnyaláb villant el körülötte, ahogy fajtársa és Ryela igyekeztek őt kiszabadítani a fájdalmas fogságból. A sarlacc ?elfordult? Aurra Singtől és a sokkal elérhetővé vált másik áldozata felé nyújtotta a kiemelkedő állkapcsait. Az aqualish pillanatok alatt tűnt el Aurra és a többiek szeme elől, kétségbeesett kiáltások közepette. A fejvadásznő a hátán keresztül érezte, hogy miként nyeli le a zsákmányát a szörnyeteg. A húsos talaj megremegett alatta. Bele se mert gondolni, hogy most akár ő is ott lehetne a több emelet mély gyomor felé tartva, hogy aztán még akár évekig szenvedjen mire a nedvek felemésztik a saját húsát.
Gyorsan kirázta a fejéből a vészterhes gondolatait és figyelmét újra a megmentéséért küzdő Durak felé emelte, aki néhány körkörös karmozdulat után feléje hajította a kötél túlsó végét. A dobás pontos volt, ám mikor pont megragadta az erős kötelet az ujjaival, újra iszonyú szorítást érzett a teste körül. A sarlacc nem adta fel és egy másik csápot lendített felé, mely azon nyomban rátekeredett a lábára. Aurra újra csúszni kezdett ám mielőtt bekerült volna a lény szájába, a kötél megfeszült, és egyfajta idegőrlő küzdelem kezdődött az élete fölött. Aurra a fogait összeszorítva kapaszkodott az életet jelentő kötélbe melynek másik végén Durak szintén minden erejét összeszedve igyekezett tartani. Eközben Ryela és a megmaradt aqualish energiazáport küldött a verem közepére oly mértékű sebzést okozva a feldühödött sarlacc második állkapcsaiban amennyit csak tudtak. Fojtogató ózon-, és hússzag terjengett Aurra körül, arra késztetve a nőt, hogy ne vegyen levegőt, mert máskülönben az eszméletét vesztve, minden erejét feladni kényszerülne. Amennyire azonban a zavaró füstön keresztül érzékelte, a legtöbb találat pontos volt és mintha ennek folyamán a lábait béklyóban tartó csáp szorítása is enyhült volna. Végül, néhány másodperc elteltével a szorítás megszűnt és az állkapcsok is visszahúzódtak a garat mélyére. Aurra Sing kiszabadult és botladozva ugyan, de erősen tartva magát a kötélben megindult fölfelé. Odafönt, Ryela, mentesítve valamelyest Durakot, megragadta és átsegítette őt az utolsó pár lépésen. Aurra Sing majdhogynem visszarogyott a földre, és csupán a kitartó akaraterejének volt köszönhető, hogy nem így történt. Levegő után kapkodva nézett fel hármójukra ahogy a térdeire tapasztotta a tenyereit. Azok megfáradtan fogadták a pillantását.
-Sose gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet, de.....jövök nektek eggyel.
