Quara, Quara City....
Triannának sajgott mindene. A légnyomás ereje és az épületfalak keménysége elegendő volt ahhoz, hogy minden porcikájában érezze a fájdalmat. Mikor magához tért, a por és a füst a tüdejét mardosta és eme összetevők még a tájékozódását is megnehezítették. A csípős füst miatt alig bírta nyitva tartani a szemét.
Négykézlábra emelkedett és fülelni kezdet. Köhécselést hallott vegyítve a sajátjáéval. Pont a háta mögül. Hunyorogva nézett keresztül a sűrű homályon, addig, amíg megpillantotta Pethy Bone botorkáló alakját. A hapan renegát egyenesen feléje botladozott, keresztül a törmelékeken. Nagyon úgy tűnt, hogy ő se úszta meg a közeli robbantást sérülés és más maradandó nyom nélkül.
Trianna összeszedte minden erejét és újult erővel indult tovább. Feje fölött egymást váltották a hajók sejtelmes árnyai, melyeknek körvonalait továbbra is rejtve tartották a szürke, ködszerű fellegek. A hangjukat azonban tökéletesen hallotta. Dübörgésüket semmi mással sem lehetett összetéveszteni.
Valami vörös villant el mellette. Úgy tűnt, hogy Bone továbbra is eltökélte, végezz vele. Újabb és újabb sugárnyalábok süvítettek el körülötte, mindaddig, amíg be nem vetette magát egy keresztutcába és annak forgatagába. A felfordulás hatalmas volt. Lakosok tömkelege áradt az egyik irányból a másikig, engedve a tömeg akaratának. Trianna gyorsan felmérte, hogy itt mindenki a kikötő felé tart. De neki esze ágában sem volt velük tartani, de nem volt egyszerű hátrahagyni se őket, főleg a gyakori lökdösődések miatt. Aki csak tehette, a túlélés reményében igyekezett megtartani előnyét a többiekkel szemben. Aztán hirtelen felragyogott az égbolt a fejük felett. Egy forró gázgomolyag hasította ketté a városból áradó üszkös maradványok bűzős fellegeit alacsony magasságból érkezve és csapódott egyenesen az utca kellős közepébe. Emberek és non-humánok repültek mindenfelé, vagy önszántukból, vagy pedig a robbanás kíséretében mely az eseményt követte. Trianna az utolsó pillanatban kapta el a tekintetét az utca betonjába fúródó roncsról, mely végigbukfencezett annak hosszában további katasztrofális eseményeket idézve elő. A szerteszét repülő fémrepeszek a még álló dúracél háztömbökbe, illetve a járókelők testébe fúródtak. Triannát -szerencséjének hála-, elkerülték ezek a gyilkos lövedékek, de a pörgő-forgó roncsból áradó forró gázok hőjét még a ruháin keresztül is érezte. Százak sikítottak fel hol fájdalmukban, hol rémületükben. Tudta, nem sokon múlott, hogy ne üszkös maradványként végezze azzal a néhány járókelővel együtt, akiknek nem sikerült félreugorniuk, de azt is tudta, hogy túl kell tennie magát a torkában érzett émelygő érzésen. Ő egy hapan volt; elszánt, akár a halállal is szembenéző hapan harcos. -tudatosította magának.
Elfordította a tekintetét a földön agonizálók felől, akikhez csak néhány együtt érző futott oda, míg a többi az életét mentette. Leküzdve a forró gázok torokmardosó hatását, tovább folytatta az útját, viszonylag közel maradva az utca két oldalán sorakozó épületekhez, hogy minimálisan védve legyen az égből záporozó sugárnyalábok és törmelékfelhők elől. Fél szemmel azért a háta mögé is figyelt, nem feledve üldözőjét. Pethy Bonet viszont sehol se találta. Úgy tűnt, hogy a renegátnak nem volt szerencséje és nem úszta meg a vadászgép maradványával való találkozást.
Trianna egy soron következő kereszteződéshez érve, gyorsan felmérte a környezetét, majd mikor a kinézett irányba akart továbbhaladni, meghallotta a kabátzsebében felcsipogó komlinkjét. Csak most döbbent rá, hogy teljesen megfeledkezett a készülékről. Ez nem is volt csoda, a fejét szinte majd szétvitte a hasogató fájdalom.
Mikor bekapcsolta, a miniatűr hangszóróból Niobe hangja csendült fel.
-Na végre, hogy felveszed Trianna! A füleden ülsz vagy mi ütött beléd?
-Nyugalom Niobe, megvagyok. Egy kissé feltartottak és.....
Niobe meg se várta, hogy a statikusan sercegő hang befejezze, melyet még a menetszél és a környéken zajló csata zajai is eltorzítottak.
-Halálra aggódtam magam! Megjegyzem sokba fog ez neked kerülni, infiltrator eskü ide vagy oda.
-Jó, jó leszedheted a fejem később, de most fel kéne venned.
-Merre vagy? Megjegyzem vannak páran a nyomomban. -ahogy kimondta a szavakat hátrapillantott, hátha a korábbi manővereivel sikerült leráznia az üldözőit, de tévedett. Három légirobogó úgy tapadt a nyomvonalára, mint a tisztogatóhalak a mon calamari cet farokuszonyára. De ellentétben a tisztogatóhalak hasznosságával, ezek itt mögötte az ő halálát akarták. -Remélem valahol itt vagy a közelben, mert amilyen ramazúri van idefent....
-Nagyjából északra vagyok attól a ponttól ahol kiszálltam. Talán két-három utcányira.
Niobe hunyorogva hajolt át a siklója oldalvonalán. A háztetők fölött alig pár méternyire repült, de a csata sűrű füstfellegei igencsak megnehezítették őt a tájékozódásban. Egyelőre kénytelen volt a terepsikló fedélzeti helymeghatározójára támaszkodni. A következő másodpercben, tetézve a káoszt, vaskos sugárnyalábok zúgtak el mellette. Az üldözői immár lőtávolságon belülre értek.
-Ha minden igaz akkor a Fényösvény út fölött vagyok. -közölte a leolvasott adatok alapján, aztán valami hirtelen hatalmasat taszított rajta.
Eltalálták! -villant át az agyán a gondolat, de már késő volt. A tarkójára fém-, és műanyagrepeszek záporoztak, sőt mi több, lángnyelvek törtek be az utasfülkébe. Niobe előrebukott az ütés erejétől, ezzel egy időben a terepsikló orra a föld felé lódult. Az antigrav repulzorok sípolva ellenkeztek a természet erőivel szemben, de nem sokat tehettek. A hajtóművek ripityára robbantak, az energiavezetékek pedig túlterhelődtek, hogy kompenzálják a sérülést. Már semmi sem akadályozhatta meg a siklót abban, hogy a házak közé ne zuhanjon.
Triannának még a lélegzete is elállt mikor a komlinkből, utoljára, recsegve-ropogva felcsendült Niobe sikítása. Ajkai néma szavakat motyogtak, szemei pedig a kereszteződés sarkai közt ugráltak.
-Niobe.... -suttogta remegő térdekkel, majd anélkül, hogy felocsúdhatott volna, valami elsodorta és a földre teperte őt. Ez a ?valami?, de sokkal inkább ?valakinek? nevezhető személy, fölényes, szétterpesztett lábakkal állt meg végül fölötte. Trianna először csak a csizmába bújtatott lábait pillantotta meg. Ismerős lábak, gondolta keserűen. Már volt hozzájuk szerencséje.
Feljebb emelte a tekintetét, miközben kiköpte a szájából a kavicsos törmeléket.
Pethy Bone torz vigyorra görbített ajkai néztek vissza rá. Az azt keretező arc koszos és véres volt, akárcsak a renegát ruhája.
-Azt hitted, hogy elszökhetsz előlem Trianna Lex?
Trianna a hátára fordult és felpislogott az ellenfelére. Amaz fölé hajolt és eltökélt ábrázattal hajlította be a karját, és ökölbe zárta az ujjait. Az ököl pedig lesújtott.
Egy villanás hasította ketté a levegőt, pontosan ott, ahol alig egy tizedmásodperccel korábban Bone emelte csapásra az öklét. A lendület, mellyel lesújtott, kibillentette őt az egyensúlyából és ez mentette meg őt attól, hogy a feje ne olvadjon szét a sugárnyaláb érintésétől.
-Hagyd-őt-békén! -kiáltotta egy kimerült, de ellenvetést nem tűrő hang az utca, kereszteződésen túli oldaláról.
Pethy Bone gúnyos grimasszal reagálta le azt amit megpillantott. Egy horzsolásokkal teli aggatott karcsó nő sétált ki az utcán terjengő füstfelhőből és lobogó lángfáklyákból. A kezében tartott sugárpisztoly meg se rezdült, pedig az alak elégé bizonytalan léptekkel közeledett. Különböző irányokból emberek tűntek fel és tűntek tova a zűrzavaros, káosszal vegyített percekben. Egyikőjük se törődött a hapanokkal.
-Nocsak, nocsak, ha jól sejtem megjött az erősítés. -jegyezte meg a gúnnyal telített hangján a lassan magához térő Triannának, aki szemmel láthatóan nem volt tisztában azzal, hogy hol is lehet. Csupán kábult pislogás tellett tőle. -Nos, talán kiegyenlítettebbé válik a küzdelem, nem igaz, Trianna?
Megragadta a magatehetetlen infiltratort és úgy kapta fel, mint egy zsák szalmát. Maga elé állította, szorosan, majd odavetette a kereszteződés közepén tartó nőnek.
-Dobd el! Máskülönben itt és most lyukat égetek az oldalába. -jól látható helyre illesztette a sugárvetőjét. A sántikáló nő megtorpant, de tekintettéből továbbra is elszántság tükröződött.
-Mi a neved? -kérdezte Bone megvetően.
-Niobe. -nyögte ki hangosan és abban a pillanatban az ujja ráfeszült a ravaszra. Forró gázplazma hasított keresztül az őket elválasztó néhány méteren, majd vágódott egyenesen Trianna jobb vállába. Amaz félig öntudatlanul felsikoltott a fájdalomtól és térdein összerogyva, kicsúszott Pethy Bone szorításából, akit teljesen ledöbbentett a szokatlan esemény. Még fel sem ocsúdott amikor újabb villanás hagyta el Niobe fegyverének torkolatát. Rájött, alaposan elszámolta magát. Oly annyira, hogy immár azzal az élete árán kell fizetnie. Hacsak....
Niobe elkáromkodta magát. Célpontja még nála is mocskosabbul festett, de a reflexei....azok hihetetlen kiélezettek voltak. A hirtelen támad számítása nem jött be és még Triannának kellett ezzel felesleges fájdalmat okoznia. -fedte meg magát könyörtelenül, miközben tapasztalnia kellett, hogy Pethy Bone nem hogy menekülőre fogná, de még ellentámadásba is lendült azok után, hogy kitért az ő lövése elől. Úgy tűnt, a társainak igaza volt. Pethy Bone rendkívül halálos ellenség. De még ezzel a tudattal a fejében is, Niobénak esze ágában sem volt meghátrálnia. A második célzott lövése ugyan csak a renegát felkarját érte, de a lövéseket tovább folytatta, az oldalirányba elvetődő Bone felé, aki immár egyenesen őrá emelte a fegyverét. Niobe ellentétes irányba lendült, centikre mindig előrébb járva, mint az őt ostromló sugárnyalábok. Az ő lövései is elég közel jártak, de nem elégé. A lövedékek rendre Bone mellé csapódtak és csupán az utca betonját olvasztották meg. De legalább Triannától sikerült elválasztania a hapan renegátot. Azonban nem tarthatott sokáig ez az ?öröme?. Korábbi üldözői ismételten feltűntek és leereszkedve az utca szintjére, mit sem törődve a kikötő felé tartókkal kegyetlen zárótüzet zúdítottak rá. A szerencse azonban mellé állt, abból kifolyólag legalábbis, hogy épp egy saroképület tövénél tartózkodott, így volt ideje, hogy szó szerint bevetődjön a fedezéket nyújtó szeglet mögé. A légirobogók elsuhantak mellette, hogy aztán egy ívet leírva Bone mellett kössenek ki. Niobe a fejében érzett tiltakozás ellenére is gyorsan talpra szökkent, majd behúzódott egy felborult, kiégett sikló mögé. Leellenőrizte a pisztolya töltésszintjét, majd kikukucskált a fedezéke mögül. Bonet körbe vették a robogósok, maguk is kézifegyvereket húzva elő. Trianna alig néhány méternyire feküdt tőlük az oldalára fordulva. Niobe tisztán láthatta az arcát. Trianna tekintete először panaszos értetlenséget, majd elszántságot tükrözött feléje. Niobe csak remélni merte, hogy jól vette ki a jelzéseket, amiket csak ő láthatott. Felkészült az elkerülhetetlenre.
-Micsoda meglepetés! -jegyezte meg szenvtelenül Bone, a köré gyülekezett, félkörívben megérkező embereihez fordulva.
-Egy köszönöm is elég lesz. -motyogta leszállás közben Tes, de csak oly hangerővel, hogy azt csakis Jod hallhassa. A légtérben dúló csata a pártját fogta. Jod egy csillapító pillantást mért felé, majd a felettesük mellé lépett.
-Többször is hívtuk a komlinken.
Bone nem vette magára a titkolt szemrehányást. Ismerte az embereit, tudta pontosan, hogy kitől mit és mikor várhat el.
-Lefoglaltak. -felelte szűkszavúan, miközben egy pillantást intézett a mozdulatlan Trianna felé. -A többiek?
-Észleltük a hajót, de automata felszállásra programozták. Felderítik a külső kerületeket. Még nem jelentkeztek be.
A háttérből Tes lépett előrébb, meredten bámulva a földön heverő alakra.
-Kik ezek egyáltalán? Meghalt?
Webb intett a puskájával.
-Már nem okozhat gondot.
Pethy Bone rezzenéstelen maradt, ám pillantása átsiklott a szemközti épületekre. Tekintetében furcsa fény lobogott.
-Az nem olyan biztos. A hapanok a végsőkig kitartanak.
-Hapanok? -fordult felé hitetlenkedve Tes. -Én azt hittem, hogy ők sose hagyják hátra a Csillagködöt.
-Hát tévedtél.
-Emberek ők is. -vonta meg a vállait Tes, azzal megindult előre, a kereszteződés átellenes pontja felé, hogy begyűjtse az ő skalpját. A szél oldalról sűrűbb füstgomolyagot terelt az útjába. -Volt már elég dolgom félelmetesebb fajzatokkal is.
-Hé, Tes...! -Jod megindult volna a szerelme után, de hirtelen a mellkasának tapadt Pethy Bone tenyere.
-Ne tedd! -suttogta vészjóslóan, mitől Jos hátán felállt még a szőr is. Elkeseredetten nézett Tes után, akit elnyelt az átláthatatlan füstfelhő.
A renegát hapan intett a fejével. A két férfit bekerítő taktikához rendelte. Egyedül ő maradt a helyén. Megvárta amíg amazok eltávolodtak mellőle, majd miután kézfejével letörölte a halántékáról szivárgó vércsíkot, megemelte a kézifegyverét és megindult előre. A feje fölött két újabb vadászgép húzott el.
A taktikai hologram fényei játszi könnyedséggel siklottak át Tasdan kapitány arcélein, melyet a megelégedettség varázsolt harmonikussá. Megvolt minden oka, hogy elégedett legyen. A pilótái legyalulták a város űrkikötőjét, mely immár nem nézett ki másképp, mint ennek a bolygónak bármely síksága, sőt, a város is hellyel-közzel kezdte ezt a fajta természetes képet festeni magáról. Némi gondot talán csak azok a légvédelmi ütegállások jelentettek, melyekkel a rebelis csürhe válaszlépésként felfedett előttük. Néhány kiváló birodalmi pilóta ugyan elesett, de a győzelem már az ő számlájukra volt írható, még azok ellenére is, hogy a csillagromboló olykor-olykor megrázkódott amikor egy-két felfegyverzett szállítóhajó merészen ellenük fordította a jelentéktelen fegyvereit. Jelentős károkat eddig nem tudtak okozni nekik.
-Kapitány, a kísérőhajóink felvették a harcokat a menekülő hajókkal szemben. Ezidáig egyetlen egy sem tudott átjutni a blokádunkon.
-Nagyszerű. -felelte visszafogott lelkesedéssel a jelentést közvetítő tisztnek, aki máris visszatért a posztjához. Tasdan a hadműveleti tisztjeihez fordult, akik a folyamatos duruzsolásaikkal járultak hozzá a műszerek háttérzörejeihez illetve a hangszórókból áradó üzenetváltásokhoz, melyeket a repülőfedélzet irányítói folytattak a pilótákkal.
-Uraim, azt hiszem, hogy a nap végén koccintani fogunk. Immár csak percek lehetnek hátra, hogy felszámoljuk ennek a csürhének az utolsó védőbástyáit is.
A vadászgép orrvégéből fény villant; egy fél tucatnyi lézersugár tört utat magának. A munka java részét már a célkomputer és a tűzvezető komputer elvégezte; a kijelzőn, az ellenség körül, vörös fényglóbusz virított. A lövedékek egy emberi pillantás tört része alatt érték el a célpontjukat; a legelsők keresztülsiklottak a vezérsíkok között és küldetésük ezzel hasztalanná is vált, de a nyomukba érkezők már bevégezték a kiszabott sorsukat. Belemartak a páncélzatba, átrágták magukat a merevítőbordákon, majd energiájuk végső tartalékaival végzetes rombolást hajtottak végre az elsődleges rendszerekben. A TIE bombázó törzse mélyén lobbanás kelt életre, majd a gondolat sebességével máris hatalmas gázbuborékká növekedett, szétvetve a szélrózsa minden irányába a vadászgép alkotóelemeit. Mindez nem tartott tovább összesen mint fél másodperc. A sikert látván, az üldöző gép pilótája örömittasan felkiáltott, majd, hogy elkerülje a közvetlen találkozást a milliónyi repesszel, felrántotta a gépét, vesztére, egyenesen belerohanva az égen terpeszkedő csillagrombolónak egyik zöldesen csillámló sugárnyalábjába. Az öröm lángjai immár a birodalmi hadihajó lőelemképzője mögött ülő fiatal tüzér szemében világosodott ki. Sose gondolta volna, hogy karrierje legelején ilyen sikerek érhetik.
-Hová tűntél te mocskos szuka?
Tes közvetlenül a saroknál felborult siklónál állt és kezdte magát elbizonytalanítani az a tény, hogy a korábban eme helyen látott nőt sehol sem találta. Tapasztalata azt sugallta neki, hogy jobb ha folyamatosan célzásra emeli a pisztolyát. Kezdte megkerülni a szétzilált roncsot, figyelemmel kísérve annak minden szegletét. -Csak nem megfutamodtál? Hamarosan úgyis követni fogod a kis barátnődet.
-Ez súlyos tévedés! -csattant fel egy erőltetett hang közvetlen mögötte. Tes sarkon pördült, de elkésett. A nyaka köré egy inas kar fonódott.
-Eszem ágában sincs félmunkát hátrahagyni. -folytatta a baljós hang mögötte, miközben vergődni kezdett a béklyóban. Hasztalan. -Sőt, mi több, a társam is itt van velem.
Tes kezdte elveszíteni az eszméletét a levegőhiánytól, így csak homályosan láthatta amint egy karcsó alak kilépett vele szemben a terjengő füstfellegből. Aztán végképp elsötétült előtte minden.
Niobe elengedte a magatehetetlen testet, mely rongybábúként omlott össze a lábai előtt. Felpillantott Triannára, aki véresen, mocskosan próbált a talpán maradni. Kezében egy feketére festett tört pillantott meg.
-Ő már nem okozhat nekünk gondot. -közölte Niobe, állával a földön heverőre bökve. -Te jól vagy?
-Lelőttél. -nyögött fel Trianna, sántikálva lépve közelebb. A környéken mit sem változott a helyzet, a szél tovább sodorta az átláthatatlan fellegeket.
Niobe éberen hordozta körbe a tekintetét mielőtt bármit is reagált volna.
-Csökkentett energiára állítottam a pisztolyt. Sajnálom.
Vetett egy pillantást Trianna vállára. A bőrmellényen tenyérnyi fekete folt éktelenkedett, ott ahol eltalálta.
-Hé, még csak át sem hatolt rajta! -méltatlankodott fennhangon, mire észbe kapott, hogy ellenségeik akár alig egy méternyire is mellettük lehetnek, anélkül, hogy észrevennék őket. -Én meg már....
-Sssshhhhh...-emelte az ajkaihoz az ujját Trianna és behúzta őt a sikló mögé. -Hallod ezt? -mutatott az ég felé.
-Persze...-pislogott vissza rá Niobe értetlen arckifejezéssel. -A birodalmi flotta....
-Nem, nem. -rázta meg a fejét Trianna. -Ez valami más....és....
-Megvannak! -üvöltött fel hirtelen egy hang tőlük balra. -Hé, Bone! Jod...Ide!
Niobe kipördült az utcára mielőtt még az első lézersugár levitte volna a fejét. A lövedék így szikrákat hányva szétmállott a roncson, nem messze Trianna épp vállától. Amaz a fejre borult sikló túlsó fele mögé ugrott.
-Webb, merre vagy? -hallatszott egy fojtott, köhécselő hang valahonnan az ellenkező irányból. Niobe nem sokat törődött most a pontos meghatározásával, sokkal inkább foglalkoztatta őt a hirtelen feltűnt támadójuk. A szél irányt változtatott, így a látótávolság már elegendő lett ahhoz, hogy ezen az oldalon akár a következő lakóépületig is elláson. Nem is kellett ennél több Niobenak. Térdére emelkedett és tüzelt. A narancsszín sugárnyaláb egyenesen a támadó férfi gyomrába fúródott. A lövedék ereje hanyatt lökte Webbet, aki már azelőtt meghalt, hogy a földre ért volna a teste.
Niobe gyorsan helyzetet változtatott és már-már a kereszteződés nagy részét továbbra is kétesen homályban tartó füstjébe rohant fedezékért, amikor a szeme sarkából megpillantott valamit. Az a valami egyenesen az ég felől ereszkedett alá és igen ismerős körvonalakkal rendelkezett.
-Jó, jó, csak tartsd továbbra is távol őket. -magyarázott Yve serényen a koncentrálástól gyöngyöző homlokú Lyannának, aki kissé elbizonytalanodott amióta a belváros fölé értek. Igazság szerint a célpontok kiválasztásán aggodalmaskodott. A városhatáron túl még csak a légirobogósokra kellett a figyelmét összpontosítania, de amióta a csillagromboló hasa alá repültek, vagy száznyi más célpont mutatkozott ki a lőelemképző monitorán.
-Túl sokan vannak Yve!
-Tudom, már mondtad. De nem tudok egyszerre a navigálásra és az üldözőinkkel is foglalkozni. Szabad kezed van húgocskám, csak ne hagyd, hogy ők töröljenek le minket innen.
Átpöccintett néhány kapcsolót a műszerfalon. Az egyik kijelzőn rögtön új információk kezdek áramolni.
-Oké, azt hiszem újra bemértem őket. Már nem vagyunk messze.
A fegyveroperátori konzolon ebben a pillanatban fénylett fel ismételten a célkomputer kijelzője.
-Eltaláltam! Eltaláltam! -csendült fel rögvest Lynne üdvrivlgása, majd mintha csak most jutott el volna hozzá Yve megállapítása, gyorsan hangszínt váltott. -Mi?! Sikerült megtalálni Triannát és Niobet? Hol?
-Itt vannak alattunk. Lejjebb ereszkedek. Úgy tűnik nincsenek egyedül. Készülj.
Pethy Bone szenvtelen arckifejezéssel pillantott le Tes Nianar élettelen testére. A nő nem jelentett neki többet mint bármely hadvezetőnek a katonája. Hamar túljutott a pillanatnyi sajnálaton, főleg úgy, hogy közeli sugárfegyverek hangja érte el a fülét. Jod bukkant fel a semmiből. A hapan renegát a férfi felé fordította a figyelmét, de amaz épphogy csak feltűnt, tekintette a halott Tesre vetült. A férfi megtorpant, fegyvere kicsúszott az ujjai közül, majd a térdeire borult.
Pethy Bone ridegen pillantott a férfire. Nem, nem volt kedve tovább nézni a jelenetet, amiben Jod Tes fölé hajolt és az ölébe vette a nőt.
-Hímek! -sziszegte maga elé, és hátrahagyta kettőjüket. Immár csakis magában bízhatott. Eltökélten indult meg előre.
-Hé, Trianna, ezt nézd! -mutatott az ereszkedő jacht felé Niobe szélesen elvigyorodva, amint amaz csatlakozott hozzá.
-Mondtam én. Ez Yve.
-Hé, nem is mondtál semmit.
-Hagyjuk. -legyintett mosolyogva.
A hajó leereszkedett az épületek közé és kinyújtóztatta a landolótalpait. Fölötte néhány vadászgép húzott el, nem sok vizet zavarva; a csillagromboló is már arrébb sodródott. Azonban ez még nem jelentette azt, hogy minden biztonságos, főleg úgy nem, hogy még ketten a nyomukban vannak.
Erre hívta fel a figyelmet Niobe is.
-Bone-al mi lesz?
Trianna kisöpörte a homlokából a kosztól és alvadt vértől összetapadt hajtincsinek egyikét. Hátrapillantott a kereszteződés felé.
-Majd legközelebb. -felelte, célzatosan enyhe csalódottságot mímelve. -Most pedig nyomás! Beszállás.
Némi rásegítéssel megtolta Niobet, miközben a felkavarodott portömegektől óvva a szemét, félig behunyta azt. Így történt meg, hogy nem vette észre Pethy Bone-t amint az néhány méterrel mögöttük felbukkant a füstös háttérből.
A kirekesztett hapan megemelte a pisztolyát és a torkolatvéget egyenesen Trianna háta közepének szegezte. A felkavargott szemét ellenére is tisztán látta a célpontját amint az a közeli jacht felé botorkált, terelgetvén maga előtt azt a másik hapant. Mégis, Bone habozott. Rezzenéstelenül tartotta továbbra is célzásra a fegyverét, anélkül, hogy meghúzta volna a ravaszát. Maga se értette az egészet, csupán valahogy a gondolatai siklottak el...messze....messze innen. Nem talált rá magyarázatot, hogy miért is tett így. Mikor azok ketten felléptek a rámpára, ő révetegen leengedte a pisztolyát és hunyorogva követte amint a jacht az ég üres területe felé fordult, hogy aztán belevesszen a ritkuló forgatagba.
-Még találkozunk. Egyszer. -motyogta a főhajtóművek kékesen ragyogó ionfáklyáinak, majd lassan elfordult a látványtól. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy egy rozsdás, ütött-kopott szállítóhajó landolt mögötte. A Minny Lyartan volt az.
Közelebb érve hozzá, látta, hogy egy igen ismerős és egyben haragosnak tűnő alak indult meg felé a lejárón keresztül, nyomában néhány felfegyverzett katonával. Kyeteera, a Klán feje nem palástolta érzelmeit, azonban nem tűnt végzetesen eltökéltnek.
-Bone. -szólalt meg csalódottan.
A hadvezérre állta a tekintetét.
-Embereim százai haltak meg miattad. Remélem tudsz magyarázatot adni arra, hogy miért nem jelentkeztél amikor a birodalmi flotta feltűnt.
Kyeteera tekintette félresiklott. Jod bukkant fel, karjaiban Tessel. A férfi makacsul tartotta a halott társát és néhány katona kíséretében eltűnt a hajó mélyén.
Bone nem szólt semmit se. Bármi is járt a fejében, az rejtve maradt.
-Így is jó. -zárta le a közjátékot a rys-i klánvezér. -Majd némi fenyítés megindítja a nyelvedet. Szállj be! Most.
Bone engedte, hogy lefegyverezzék és bekísérjék a koréliai hajóba. Arca rezzenéstelen maradt, csupán a tekintette árulta el, hogy gondolatai egészen máshol járnak.
