Res Rigel, Premsus City.....
A várost körös-körül beterítette a kesernyés ózonfüst, jelentősen lecsökkentve a látótávolságot. A ryffeket ez nem nagyon hátráltatta, de a rohamosztagos bajtársak célzását tovább nehezítette. A sziklafalak közt versenyre keltek a dühödt, vörös színben pompázó ryffek üvöltései és a sugárvető lövedékek dörrenései. A legnagyobb verseny azonban az életben maradásért folyt.
-Mozdulj! Szedd le! Szedd le!
Energiadárdák újabb özöne villogott keresztül a főtér környékén megülepedő ózonfüstben, hogy aztán elvigyék az egyik rohamra indult ryff kitátott pofáját. A koncentrált lövedékek oly erővel martak a fejébe és a ryff oly iramban támadott, hogy az állat pördült egyet a levegőben, majd lebukfencezve halott társai halmán, pörögve-forogva bucskázott el egészen a bejáratban tüzelési pozíciót felvevő rohamosztagosok lábai elé.
-Kiiktatva! -közölte Werton fémes hangja, megállapítván, hogy a tetem mozdulatlan és ebben nem is fog változás bekövetkezni.
-Amennyien ezek vannak nehéz lesz feltartani őket. -jegyezte meg Lánglovag, két sorozatlövés között.
-Nincs elég muníciónk. -csapott a töltényövére Zim.
-Hátul van egy folyosó! Javaslom torlaszoljuk el a bejáratot. -intett a fejével Crash a helyiségben lévő roncsmező túloldalára.
-Hol a fenében vannak már a mieink? -kiáltott fel Demelton, miközben mellőle hirtelen eltűnt az egyik társunk. Az immár befelé is hömpölygő füstfelhőből egy ryff fej vágódott ki és a hozzá kapcsolódó állkapocs egyetlen egy harapással kitépte Bredeck közlegényt a fal tövéből.
Demelton őrmester rögtön oldalra vetette magát, majd a túloldalra érkezve célzásra emelte a fegyverét. De már nem volt mire leadni a lövést. A sisakokban még hallhattuk Bredeck utolsó sikolyát.
-Na jól van, mozgás, mozgás! -intettem a fegyveremmel a folyosó felé. -Crash, robbantsa be a bejáratot! -fordultam Zim osztagának robbantási szakértője felé, de mielőtt az teljesíteni tudta volna a parancsot, Zim magára terelte mindenki figyelmét. Ő volt az utolsó aki még leadott pár lövést a bejárat boltíve alól.
-Halljátok ezt? -kérdezte, leengedve a fegyvere torkolatát.
Páran csatlakoztunk hozzá. Odakint a ryffek vonyításain túl, valami morajló hang emelkedett minél hangosabbra. Aztán hirtelen zöld, villogó fény töltötte be a levegőt és azzal együtt iszonyatos robbanássorozatok hőhullámai törtek be a helyiségbe. Egy emberként lendültünk a legtávolabbi sarokig, pont a kommunikációs pult túloldalára. A gép sisteregni kezdett.
-Alfa Felderítő század, itt Kaptár Egy. Vétel.
A komp másodpilótája hunyorogva meresztette kifelé a szemeit, oda ahol az ő fedélzeti fegyvereik mély krátereket vájtak a sziklafalakba, de legfőképp az azokon nyüzsgő ryff falka közé. Néhány gomb állítgatás után újra próbálkozott. Az első tiszt eközben teljes fordulatot tett a komppal, hogy a tüzér alaposabb munkát végezhessen.
-Madness százados kérem jelentkezzen!
-Biztos, hogy jó helyen vagyunk? -kérdezte az első tiszt egy röpke pillanatra feléje fordítva a figyelmét. -Az érzékelők nem vesznek semmiféle életjelet a mieink.....
-....ssshhhzzz.....Egy! Végre valahára!
Mindketten döbbenten pillantottak le az adó-vevő kezelőfelületére.
-Jó újra hallani százados. Megtisztítottuk a terepet ezektől a dögöktől. Önök merre vannak!
-Behúzódtunk az egyik barlangba.
-Vettem, százados. Leszállunk és felvesszük önöket.
-Az remek lenne. Van néhány sérültünk.
Két perc múlva már szökési sebességgel tartottunk kifelé Res Rigel légköréből. A komp sötét hátuljában megkönnyebbült sóhajok szakadtak fel még mindig. A szanitéc a körülmények ellenére igyekezett mindenkit ellátni akit csak lehetett. Mások kimerülten dőltek hátra üléseikben és a jellegtelen plasztik mennyezetett bámulták.
-Van valami, főhadnagy? -kérdeztem előrebotorkálva, sisak nélkül, kihasználva, hogy megszűnt a gyorsulással járó remegés a hajón. A pilóták gyanúsan sokszor néztek le a hátsó kamerák monitorjaira.
-S-semmi jelentősebb, százados. -rázta meg némi bizonytalansággal a fejét. -Csupán még korábban összefutottunk pár járőrhajóval.
-Ühüm.
-Tényleg semmi komoly. Az egyiket megsemmisítettük, a másik pedig bizonyára súlyos sérüléseket szenvedhetett. Nyoma sincs a monitorokon, uram.
-Rendben főhadnagy. Én se tartom lehetségesnek, hogy a Chaser közelébe jöjjenek. -néztem ki az ablakon ahol már feltűntek a csillagromboló peremén tündöklő fénypontok és a hídfelépítmény is jelentőségteljessé vált. -Amúgy Ralle ezredesnek milyen tervei vannak?
-Szerintem másodperceken belül saját szemével is megtapasztalhatja, százados. -közölte tökéletes magabiztossággal az első tiszt, miközben a végső megközelítési pályára állította a kompot.
Sirak bosszús volt. Nem is kevéssé. Egy platón tette le végül a Szöcskét, illetve azt a részét mely épségben megmaradt. Az pedig nem volt sok, de ha több lett volna, biztos a plató lett volna kicsi.
-Hogy a premsusi sólyom vájná ki a szemét....
Elkezdte magát kicsatolni a hevederek közül, majd a kabintető vészkioldójára csapott. A keret reccsent egyet, ahogy a kis robbanótöltetek aktiválódtak, majd az egész tető kilőtt az ég felé. Sirak kiszabadult a félig az oldalára dőlt járműből. Hátrahagyva a fülkét, kilépet az egyik szárnycsonkra, majd lehuppant a talajra. Ekkor szembesült azzal, hogy végül is mekkora szerencséje volt. Az egész gép nem volt több, mint a pilótafülkéből álló törzs és egy-egy csonk a vízszintes és a függőleges vezérsíkokon. A jobb oldali szárny teljesen hiányzott a gépről. Helyén csak a füstölgő koromfoltok tanúskodtak arról, hogy hová is csapódtak be a birodalmi komp lövedékei. Pont mikor körbeért a körsétájából, akkor csendült fel egy számára ismerős hang.
-Hé! Sirak!
A rigeli férfi megfordult. A sziklafal oldalához kapcsolódó plató túlfelén, a szakadék másik oldalán, egy ösvényen emberek integettek feléje, élükön Clemerrel. Sirak átintett.
-Nem történt semmi bajod Sirak? -formázott tölcsért a tenyereiből a premsusi vezető. Nagyjából úgy száz méter választhatta el őket egymástól.
-Túléltem én már ennél komolyabbat is. -kiáltott át büszkén.
-Keletre innen van egy híd. -mutatott el jobb felé Clemer, de Sirak nem tudott teljes figyelmet szentelni a férfinek, mert valami egészen szokatlan zöldes derengés telepedett a tájra, ahol két pillanattal ezelőtt még minden a kékes holdfényben fürdött. Úgy látszott, hogy ez feltűnt a többieknek is, mert Clemer kisvártatva elhallgatott és a társai ég felé nyújtózó karjait követve a tekintetével, maga is megállapíthatta, hogy ez nem holmi fényjátéka a természetnek. Sirak vele egy időben kapta föl a fejét, hogy aztán a döbbenet legyen úrrá a tekintetén. Tudta, másodpercei vannak hátra az életéből. A fátyolos égbolt zenitjéhez igen közel, egy tűhegyni pontból zivatar készült aláhullani. Egy zöld energiasugarakból álló kegyetlen zivatar, melyet nem holmi viharfelhő szórt alá, hanem a Galaktikus Birodalom hadigépezete.
Sirak még azelőtt hamvadt el, hogy a forró gázplazma alacsonyabb magasságba érkezhetett annál, mint melyen túl, saját maga repült volna a Szöcskéjével.