Donát összes hozzászólása
- Paul S. Kemp: Lords of the Sith
-
Halhatatlanság-Hallhatatlanság
Áthoznám a témát ide, mert a BEN topikban kezd off lenni. Szerintem mindenképpen vannak korlátaik, egyrészt fizikai korlátai is - nem jelenhetnek meg akárhol, bár kérdéses, hogy ha a sötét oldal jelenlétéhez lenne köze a megjelenésük ellehetetlenülésének, akkor hogyan beszélt Ben Luke-kal a Dagobah-n, ahol ott a barlang, vagy az EpIV-ben, ahol ott volt Vader? Ami pedig talán még érdekesebb - ha az ő értelmezésükben nincs idő, akkor tudniuk kellene, hogy mire fog kifutni Luke egész élete. Ehhez képest Obi nyomta a hülyeséget Luke-nak, hogy Vadert meg kell ölni. Persze lehet azt mondani, hogy csak megjátszotta magát, hogy ne avatkozzon közbe az események sodrásába, de hát korábban nem egyszer gond nélkül beleavatkozott, ráadásul Obi nem úgy tűnt, mint aki csak megjátszaná magát Vaderrel kapcsolatban. Szóval lehet, hogy náluk nincs idő, de nem tudják ennek ellenére sem, hogy hova futnak ki a szálak, és miként. Ami nekem tetszene: az Erővel való egyesülés során lényegében beleolvad a tudatuk az Erőbe, ám azt képesek egy "részhalmazként" az Erőn belül elkülöníteni, és az Erő által megjeleníteni magukat a fizikai létsíkon is, egyfajta kivetüléseként a megőrzött tudatuknak. Ami QG-nak sikerült az a részhalmaz elérése volt az Erőn belül, de még gondjai voltak a fizikai létsíkon történő megjelenéssel. Obinak és Yodának már nem. Mivel csak kivetülések, alapból nem kéne, hogy indákat löködjenek arrébb, vagy elsüllyedjenek a hóban. Szóval előbbi szerintem csak baki. Megjelenhetnek, de fizikai ráhatást nem tudnak gyakorolni a szereplőkre. Emellett az Erővel való szorosabb kapcsolatuk miatt olyan nagy összefüggéseket, kapcsolatokat, ismereteket szerezne meg általánosságban a galaxisról és magáról az Erőről, amire Jediként nem tudtak szert tenni. Viszont mivel időtlenek, a korábbi fizikai létsíkukra vonatkozó információkat ugyanúgy nem tudják, nem látják, azt csak bizonyos pillanatok átélésekor reagálják le. Érez QG egy rezdülést valahogy az Erőben, megnézik mi okozza, látja Anakint, amint buckalakókat öl le, és erre reagál. Vagy Obi megérzi Luke Hoth-i szenvedését, és megjelenik, hogy lereagálja. Érdekes téma lesz a nyolcban, az biztos.
-
3x18 - Twin Suns
Hát jah, csak őket nem ölték meg, hogy aztán x évvel később feltámasszák, ezért nyilván nem is reklamál miattuk senki. Mondjuk szerintem Maul elég sok mindent indukált a poszt-nabooi létezésével, visszagondolva Mandalorra, vagy Sidious elleni párharcára, vagy épp itt, a Rebelses ténykedésére... és bár az "elmozdulás" a mostani résszel tényleg 0 lett (ugyanúgy Obi nyiffantotta ki, mint eredetileg), de nem csak az elmozdulás számít, hanem az út is, és az úttal kapcsolatban történt és bemutatott események. Ezzel a halálával én most elfogadtam, hogy Naboo-n nem halt meg, és megnyugvást hozott a kis lelkemnek, hogy ugyanúgy Obi ölte meg. Magáról a részről... merész! Sok olyan TCW részt láttunk, sőt Rebels részt is, ahol már egy in medias res kezdéssel kvázi belecsaptak a lecsóba, és szinte egész részen át csépelték egymást a felek. Persze ezek is tetszettek, de jó volt végre valami újat látni, és megtapasztalni egy ilyet is: Maul leszáll Tatooine-ra, de nem találja Bent. Ez nekem tetszik, és a csel is, amit kitalált. Maga a párbaj sokkoló volt. 3 lépés - és Maul már fel is vágva, erre nem számítottam, de sikerült áthidalni a régi és az új Obi-wan vívási képességbeli különbségeket, így tetszett. Ahogy az is, hogy - ahogy írta Dzséjt talán alább - Ben felülemelkedik minden kicsinyességen, és átsegíti az Erő honába a régi ellenséget. Azért nem egy "How uncivilized" féle lefitymálás, mint amit Grivi ellenében mutatott be. Luke pedig - nos maradjunk annyiban, hogy Ben szerint ő a kiválasztott. Ez azért nem meglepő számomra, mert az EpIII-ban is múlt időben beszél Anakin kiválasztottságáról, így nálam két lehetőség volt: vagy egyáltalán nem hisz már abban, hogy lenne kiválasztott, vagy pedig azt hiszi, hogy Luke/Leia az. Ugye valószínű, hogy jelen álláspontját Qui-Gonnal közösen alakította ki - ha már beszéltek a tréning végett - viszont jól tudjuk, hogy a szellemek sem tudnak mindent, ellenben Obi nem hinné azt, hogy Anakin/Vader átállíthatatlan az EpVI-ban. Szóval maradjunk annyiban, hogy QG és Obi szerint Luke a kiválasztott, de ez korántsem jelenti azt, hogy valóban ő az - mindamellett logikusnak hangzana az új trilógia miatt. Várjuk meg, hogy ott pontosan mi fog Luke-kal történni. A rész lezárása tetszett, bár egyetértek alább azzal, hogy Luke túl kicsinek tűnik így 720p-ben. Talán 2 év van vissza az EpIV-ig, ahhoz képest mintha egy óvodást láttam volna a végén.
- Kantin
- Kantin
-
Filmzene kvíz
Mikor késve jött a 10 pontos válaszod, gondoltam is, hogy "We lost something".
-
Filmzene kvíz
Túléljük: Srácok, hát ennyi lett volna mára! Remélem a torzsalkodásos véleményes ítéletemen mindenki hamar túlteszi magát (khm... Dzséjt) vagy ha nem, hát már amúgy is képzeletben kardélre hányt, szóval... Yoda mesterről sajnos csak ez a 751 éve rögzített igazolvány kép volt készleten, nem a legjobb napjain készült. De azért gratulálok! Ha jól számoltam, a maximális 60 pontból 42-t gyűjtött be, amiért jár a taps, de egyébként mindenkinek jár, aki ma játszott, hiszen csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul! Csoli, Merr, a kérdéses 3 pont sorsát játsszátok le egy sötét Nal Hutta-i sikátorban. A tabellát már frissítem is:
-
Filmzene kvíz
Ha nem haragszotok, elfogadom Merr válaszát az and hiány ellenére is. Bravó Merr!
-
Filmzene kvíz
És a kérdés pedig... Melyik az a mondat, amelyik közvetlenül felvezeti a kérdésben szereplő zenét?
-
Filmzene kvíz
Utolsó kérdés!!!! Tessék figyelni, ez is 12 PARSECS tehát villámkérdés maradt a végére: Feladvány
-
Filmzene kvíz
1 percig várunk a kérdésem után a győztes témaválasztására.
-
Filmzene kvíz
Így állunk az utolsó kérdés előtt:
-
Filmzene kvíz
Yodáé a pont, ez bizony a Jakku és a Bad Robot lény.
-
Kantin
Dzséjt: ha az egyik játékos beírja a jó választ, az lezárja a feladványt. Ezért kapta Csoli a pontot. Ha a szerkesztéssel lett volna a jó válasz, akkor nem kapna pontot, de mivel eredetileg övé volt az első jó válasz, őt illeti a pont, és a figyelmeztetés is, hogy többet ne szerkessze a hsz-ét.
-
Filmzene kvíz
És akkor a kérdés maga: Melyik bolygóhoz köthető a feladványban bejátszott zene?
-
Filmzene kvíz
Akkor én választok: 12 PARSECS - E Feladvány
-
Filmzene kvíz
Na, lendüljünk túl srácok, Csoli instant jó válasza lezárta az előző feladványt mindenféle további tippek és szerkesztgetés előtt. Csoli, válassz.
- Filmzene kvíz
-
Filmzene kvíz
Igen, de aztán rájöttem, hogy az első JÓ válasz lezárta a játékot.
- Filmzene kvíz
-
Filmzene kvíz
Az eredeti válasz volt a jó válasz, nem a szerkesztett. Már legépeltem, hogy csolié a jó válasz, csak mire beírtam volna, addigra felülírta a rosszal. Ezért most dorgálást kap!
-
Filmzene kvíz
Ez most becsapós volt, az Invisible Hand zuhanása alatt az EpI-es zenét kissé megvágták, így a bő változat csak a droidvezérlő alatt hallható. Csoli először beírta a jó választ (droidvezérlő), majd szerkesztette azt. Csoli, kérlek ne szerkeszd a válasz hsz-ed mert az gondot okozhat. A jó válasz a droidvezérlő tehát, Csoli kapta a pontokat.
-
Filmzene kvíz
A pontokat Csoli kapja, de figyelmeztetést is kap egyben, mindjárt leírom, miért.
-
Filmzene kvíz
Illetve itt most fennáll egy dilemma, ami abból fakad, hogy Csoli szerkesztette eredeti hsz-ét. Csoli, kvíz alatt nem szerkesztünk hsz-t! Szerk.: Csak, ha mi tartjuk.
-
Filmzene kvíz
Tehát most úgy állunk, hogy nincs jó válasz. Mindig a legutolsó tippetek érvényes...