Megpirkadt, mire a két számkivetett, s kísérő lovasaik elérték a város kapuját. Az út, mely korábban annyi jött-mentre kiáltozott már poros viharfelhőt, most némán ásítozott a hajnali esőtől. A lovak lelassítottak, ahogy a négy jövevény bebocsátást kért a falak mögé. Messziről érkeztek és hosszú volt az út. A lovak vágtában tették meg az éjszaka nagy részét, ami mind az állatok, mind pedig gazdáik kitartását a végsőkig próbára tette. De megérkeztek. A Tanács már várt rájuk.
Kilencen ültek a terem közepén, trónusaikkal U betűt formázva. Helyük szilárd volt már évek óta, s mindenki tudta, pontosan hol ül a másik. Az U két szárára helyezkedett a tanács két legfiatalabb tagja, s szomszédjuknak ültették az őket követőket. Évezredek óta így volt ez, mióta a Gigászokból leváltak a Titánok, s megalapították saját közösségüket.
A tanácsterem nem volt túlcicomázva. A trónusok tekintélyt parancsolóan magasodtak a padló fölé, hogy gazdáik, mint élet és halál urai nézhessenek le az elébük járulókra, a falak, s a mennyezet azonban üresen tátongott. Az egyszerű kőpadlón sem vetette meg a lábát semmi, ami céltalan, ámbár a szemnek kedves, egyedül egy apró növény bújt meg az ablakok alatt, csendesen, szolidan.
A Tanács már összeült. Az U betű közepén ott volt a "Fogathajtó" a tanács elnöke, tőle jobbra rangidős tisztje a "Szerzetes" balján pedig az "Idegen". A középtől szimmetrikusan távolodva következtek a "Gráciák" - Miss és Mrs., - majd pedig a "Vénség" és "Puskacső". A 9 tag az ifjakkal vált teljessé, a sort "Égbolt" és "Kis-polgármester" zárták.
A jövevények bebocsátást nyertek. A napfelkelte fénnyel töltötte meg a termet, ahogy Obi-wan és Kara Kán - immár kíséretükkel együtt gyalogszerrel - megállt a Tanács színe előtt. A feszültség tapintható volt. Obi-wan felnézett, s látta, amint a korábban üres mennyezetről egy kard ereszkedik alá, s megáll pár ujjnyira a fejüktől.
Fogathajtó felállt a székéről, és így szólt: az Istenekhez szóltunk, és ők így rendeltettek - hozzátok a Tanács színe elé a száműzötteket, s a Szent kardot helyezzétek fejük fölé, döntse el ő maga, Szent Damoklész, kinek jut helye a városban, s kinek tágasabb kívül, a pokolban.
Fogathajtó szavait csend kísérte. Végül a Szerzetes kérdezett: mit éreztek?
A száműzött, kinek neve Obi-wan volt, így felelt: Félek.
Ne félj elengedni azokat, akiket szeretsz, s az érzés majd felszabadít - válaszolta a Szerzetes.
Obi-wan bólintott.
Puskacső megköszörülte torkát, s megkérdezte: üdvözülésetek zene lenne füleimnek. De milyen dallam?
Kara Kán eképp válaszolt: a ház zenéje az, amely engem megoltalmaz, s egyúttal lázba hoz.
Puskacső morgott. A Gráciák összenéztek, megvitatták, majd ezt kérdezték: elfogadjátok-e a város szabályait, s hitetek szerint mindent megtesztek, hogy a rendszerbe beilleszkedjetek?
Obi-wan és Karakán bólintott.
Ekkor Vénségen volt a sor: megőrzitek-e városunk nyugalmát, s azt részeg kurjongatásokkal föl nem zavarjátok?
Puskacső lesütötte a szemét, de a számüzöttek bólintottak. Veled iszunk mester!
Vénség elvigyorodott. Az ifjak, kik még rangon alul voltak, ezért nem kérdezhettek, jelezték: a Tanácsnak nincs több kérdése.
Fogathajtó ismét felemelkedett székéből, és így szólt: Sújts le most a bűnösökre, Damoklész Kardja, vagy pedig maradj mozdulatlan örökké!
A kard egy végeláthatatlannak tűnő pillanatig csüngött lefelé, aztán úgy maradt örökké. Fogathajtó felemelte a kezét, s a Tanács többi tagja felállt mellé, majd együtt kántálták: a város tanácsa előtt a száműzöttek helyt álltak, s a városba bebocsáttatnak.
A felkelő nap sugarában a város ajtaja kinyílt, s úgy is maradt.