Jump to content

Spin-off eredetsztorik és az ifjú Han Solo


Ody Mandrell
 Share

Recommended Posts

Jay Rasulo, a Disney pénzügyi igazgatója arról mesélt a Variety-nek, hogy sok dolog miatt aggódhat a Disney, de a Star Wars nincs közöttük, hiszen a franchise nemzedékről nemzedékre száll, és a mai gyerekek éppen úgy ismerik a klasszikus karaktereket, mint szüleik. Azt mondta, hogy “a határ a csillagos ég”, és hogy a Disney, a Lucasfilmmel ellentétben, nem csupán az amerikai közönséget szeretné kielégíteni és merchandising terén sem áll meg a játékoknál. Számíthatunk a dömpingre:

 

Felkészülünk… és mikor kijön a film 2015-ben, akkor terítünk.

 

Elmondta, hogy persze az az elsődleges cél, hogy “egy nagyszerű filmet” hozzanak ki, a többi csak másodlagos. Kiemelte azt is, hogy A magányos lovas bukása után jobban oda kell majd figyelniük a nagyobb filmjeik költségvetésére. A limitet azonban majd csak az idő haladtával határozzák meg.

 

A számunkra talán legfontosabb dolog az volt, amit csak úgy mellékesen mondott, hogy a “trilógia filmek” és az “eredetfilmek” évente váltogatják majd egymást. Lehet, hogy csak elszólás volt, de még így is érdekes. Az eredetfilm kicsit közelebbi meghatározás, mint a spin-off. Az X-Men filmeknek a Farkas spin-off, a Kezdetek: Farkas pedig már eredettörténet. Azért reméljük, hogy a Star Wars filmek jobban sikerülnek az említett példáknál!

 

HanSolo_fiatal.jpg

 

Ehhez a “nyelvbotláshoz” köthető az a Bleeding Coolon indult pletkya is, mely szerint egy fiatal Han Solo castingolása is elkezdődött. A szereplőválogatás állítólag már hónapok óta tart, a VII. epizódéval párhuzamosan, de még mindig korai szakaszban vannak, és csak a jelölteket szedik össze.

 

A hivatalos bejelentésük óta rengeteg spin-off film ötlete felmerült. Volt már szó Régi Köztársaság filmről, önálló Yoda, Palpatine, Kenobi mozikról. A két legtöbbet emlegetett és legesélyesebb induló azonban mindenképpen Boba Fett és Han Solo. Az utóbbi esélyeit növeli ez a casting-pletyka is. Könnyen lehet, hogy az első eredetsztori, mely 2016-ban érkezik, mindenki kedvenc csempészének fiatalkorát dolgozza majd fel. Ha ilyen korán elkezdték keresni Harrison Ford fiatal megfelelőjét (már, ha létezik ilyen), az ifjú Solóval talán már a VII. epizódban is találkozhatunk.

 

Ti kit látnátok legszívesebben a szerepben? Mi valaki fiatal, nem túl ismert arcot választanánk (a színészi képességeit nem ismerjük, de ez a srác tökéletes lehet).

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

Link to comment
Share on other sites

Guest
This topic is now closed to further replies.
 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information