Ugrás a kommentre

Ők készítik az első spin-offot


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Hivatalos: Gareth Edwards rendező és Gary Whitta forgatókönyvíró felel majd az első spin-off filmért, mely 2016. december 16-án érkezik!

 

edwards.jpg

 

Igaz, Gareth Edwardsnak (a képen Bryan Cranstonnal) nincsen még nagy múltja Hollywoodban, úgy tűnik, elég erőteljesen indul karrierje. Az 1975-ben született, brit filmkészítő először a speciális effektek szakértője lett, majd négy évvel ezelőtt elkészítette első filmjét, a független Monsterst, melynek stábja színészekkel együtt pusztán 7 főből állt. A film folytatása, a Monsters: Dark Continent most forog, ő azonban csak produceri feladatokat lát el, mivel az első film sikere meghozta neki a belépőt a stúdiófilmek világába, a Godzillát. A japán franchise amerikai rebootját vegyes, de főként pozitív kritikákkal illették.

 

A Wikipédia és az IMDb szerint Edwards kedvenc filmjei között szerepel a Star Wars IV. epizódja és a Harmadik típusú találkozások, illetve legnagyobb példaképei: Lucas, Spielberg és Tarantino.

A starwars.com ezt idézi a rendezőtől:

 

Attól a pillanattól kezdve, hogy először láttam a Csillagok háborúját, pontosan tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel — csatlakozni a Lázadók Szövetségéhez! Megtisztelve érzem magam, és nem is lehetnék izgatottabb, hogy a Lucasfilmmel tarthatok ezen a küldetésen.

 

A Wikipédia idézete:

 

Egyértelműen a Star Wars miatt akartam filmkészítő lenni.

 

whitta.jpg

 

Az ugyancsak brit származású Gary Whitta (a képen Will Smith-szel) pályája kacskaringósabban vezetett a forgatókönyvírásig. A kilencvenes években videojátékokkal fogalakozó újságíróként kezdte, majd többedmagával megalapította saját magazinját, a PC Gamer UK-t és US-t. A játékiparban íróként is részt vett, hiszen közreműködött a Duke Nukem Forever, a Prey, a Gears of War és a Telltale Games The Walking Deadjének sztorijában.

Mielőtt Hollywood rátalált volna, írt epizódokat a Star Trek: Voyagernek és a Futuramának. Első filmes forgatókönyve a 2010-es Éli könyve volt, amit pozitívan fogadott a közönség, viszont következő filmje, A Föld után óriási bukás volt. Ez a könyv meghozott neki egy Arany Málna-jelölést, ám ezt sokan inkább Will Smith és M. Night Shyamalan számlájára írják, akik ugyancsak alakítottak a történeten.

 

A starwars.com idézete:

 

Attól a perctől, hogy nyitott szemű gyermekként megnéztem az eredeti filmet, a Star Wars volt a legmélyebb inspiráció a képzeletem és az írói karrierem számára. Nagyon különleges a számomra, szóval a lehetőség, hogy közreműködhetem a örökségének alakításában, kiváltképp egy annyira tehetséges filmkészítővel, mint Gareth, szó szerint egy valóra vált álom. Azóta is csipkedem magam.

 

Az eddigi hírek szerint az első két önálló filmen Lawrence Kasdan és Simon Kinberg dolgozik, azonban nemrég bejelentették, hogy egy harmadik mozi is előkészületben van (már azt is sejthetjük, hogy miről szól), így lehet, hogy ők mindvégig a 2. és 3. film írói voltak. Annak ellenére, hogy Kasdan megkapta a nyakába a VII. epizódot, Kinberg pedig agyonvállalta magát X-Mennel (Apocalypse, Gambit), nem hinnénk, hogy passzolták volna a Star Wars filmeket. Valószínű, hogy kettejük mellett Whitta is rég a képben volt, csak a rendezőre vártak a bejelentéssel.

 

Ennek talán ellentmond, a Hasbro listája, miszerint a Boba Fett film az első a sorban, viszont egy korábbi pletyka szerint azt írja Kasdan.

Úgy tűnik várnunk kell a a további bejelentésekre. Túl messzire merészkedni a szóbeszédek ingoványos talaján veszélyes vállalkozás.

 

Mit szóltok a dátumhoz? Hát a két újonchoz? A lelkesedés biztosan meglesz, de vajon a tehetség is?

Mi bizakodunk.

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.