Jump to content

Aranysárga hetes készenlétben


Ody Mandrell
 Share

Recommended Posts

Immár harminchét éve (és néhány hónapja) történt, hogy a filmszínházak vetítővásznain először jelent meg a jellegzetes Star Wars logó, s John Williams fantasztikus dallamaival kísérve a nyitószöveget követően feltűnt a Tantive IV, majd hosszú másodperceken keresztül egy gigantikus csillagromboló – azt hiszem, aki látta ezeket a képsorokat (akár moziban, akár az otthoni televízió képernyőjén), soha nem fogja elfelejteni.

 

Magyarországon két évvel később, 1979-ben mutatták be a Csillagok háborúját (egészen pontosan a későbbiekben Egy új reményre keresztelt IV. epizódot), s a világ többi részéhez hasonlóan nálunk is hatalmas siker övezte a filmet, illetve a későbbi részeket. Talán nem túlzás azt állítani, hogy George Lucas alkotása akkora hatással volt a világra mint film előtte (és minden bizonnyal utána sem) soha. Milliók lettek rajongói a messzi-messzi galaxisnak, s ez a csodálat nem volt hajlandó elmúlni, sőt! Újabb és újabb generációkat hódítottak meg a filmek, könyvek, képregények, játékok és a külső szemlélők által leginkább kacatként jellemzett többi ereklye.

 

Miután kiderült, hogy a Disney megvásárolta a Lucasfilmet, sokan kongatni kezdték a vészharangot, mely a VII. rész bejelentésével, az új résszel kapcsolatos információk és képek kiszivárgásával lassan elhallgat. Pár óra múlva pedig érkezik Az ébredő Erő alcímet viselő epizód első előzetese, mely jó eséllyel súlyos csapást mér az internetes adatforgalomra.

 

Sokan közülünk még meg sem születtek, amikor a klasszikus trilógia először került a mozikba, s minden bizonnyal hasonlóan sokan vannak, akiknek az előzménytrilógia jelentette az első kapcsolatot a Csillagok háborújával. Ebben nagy szerepet játszhatott, hogy a Baljós árnyak bemutatása előtt kezdett éledezni a magyarországi klubélet, s az internet elterjedésével sokkal könnyebben és gyorsabban lehetett hozzájutni a legfrissebb információkhoz a készülő filmekről. Ez utóbbi zászlóshajója volt a starwars.hu, amely közel tíz éven keresztül jelentette a hazai rajongók egyik legfőbb online forrását.

 

Nagy-nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy néhány év tetszhalott állapot után – és alig egy évvel a VII. rész bemutatása előtt – megújult formában, az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségével és Simon Zoltán digitális művésszel összefogva szeretnénk feléleszteni a starwars.hu hagyományait, hogy ismét a hazai rajongók szolgálatába szegődve tájékoztassunk Benneteket kedvenc galaxisunk újdonságairól és exkluzív írásokkal mutassuk be a Csillagok háborúja világát, illetve mindazt, ami mögötte van.

 

Reméljük, hogy velünk tartotok ezen az úton, melyhez jó szórakozást kívánunk!

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

Link to comment
Share on other sites

Guest
This topic is now closed to further replies.
 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information