Ugrás a kommentre

John Williams-interjú a Vanity Fairben


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Most, hogy javában zajlik Az ébredő Erő zenei anyagának rögzítése, itt a kiváló alkalom, hogy felidézzük azt a beszélgetést a maestróval, amely a Vanity Fairben jelent meg. A fordítás az OvibanKenobi-ról származik.

 

Most, hogy immár a hetedik Star Wars-filmjének zenéjét írja, tapasztalja-e, hogy másképpen fog neki az alkotómunkának, mint más filmek vagy filmsorozatok esetében?

 

Nagyon is. Hiszen itt adott már egy csokornyi elgondolás, és azoknak a folytatásáról van szó. Kissé olyan ez, mint ha új bekezdéseket fűznénk egy levélhez, amelyet már évek óta fogalmazunk. Egészen más megközelítéssel írok zenét egy teljesen új filmhez, amelyben ismerkednem kell a történettel, a szereplőkkel — olyankor keresem az azonosulást, ha szükséges, igyekszem megtalálni a szereplők zenei megfelelőjét, és így tovább. Ezeket most is megteszem, de itt egy kifejezetten organikus és folyamatosan bővülő dolognak a továbbépítéséről van szó. Ez egészen más folyamat. Jobb hasonlatot tényleg nem tudok rá jelenleg, ezért megismétlem: olyan ez, mint amikor új bekezdéseket adunk egy levéhez, és nem elölről kezdjük el megírni.

 

Könnyű visszanyúlni ahhoz a zenei háttérhez, amit a korábbi Star Wars-zenéi jelentenek? Vagy leül esetleg újra meghallgatni a régi zenéket, hogy újra elmerüljön ebben a világban, mielőtt új dallamokat írna?

 

Talán segített volna, de nem tettem ilyet. Azért ismerem az anyagot, legalábbis azt gondolom. Hogy úgy mondjam, megvan a magam megközelítése, megvannak a magam érzései vele kapcsolatban. Nem kellett utánanéznem a régi zenéknek. Korábban sem jelentett gondot az átmenet. Ezt a hasonlatot is ezerszer használtam már: kicsit olyan ez, mint felülni egy biciklire, amit tíz évesen használtunk utoljára. Egyszerűen emlékszik az ember. Volt hasonló élményem az Indiana Jones-sorozattal, a Supermannel és a Harry Potterrel is, bár zeneileg van köztük eltérés. Remélem, hogy van. Bízom benne, hogy legalább részben mindegyik egyedi a maga módján. De nem jelent problémát áttérni egyikről a másikra, legalábbis nekem nem.

 

john_williams_koncert.jpgMennyiben más J.J. Abramsszel dolgozni, mint George Lucasszal?

 

Igazság szerint nagyon hasonló. A George-dzsal való összeülések abból álltak, hogy végigmentünk a filmen, kijelöltük azokat a részeket, amelyekhez aláfestő zene kell, és nagyjából mindenben egyetértettünk. Mindig hagyott, hogy szabadon írjam a zenét. És J.J. sem tesz másként. Volt néhány előzetes találkozónk, amelyek során a zongorán eljátszottam neki pár dallamot. Úgy tűnt, nagyon tetszettek neki. Az utolsó instrukciója az volt, hogy csak tegyem a dolgom. Ezzel nagy fokú szabadságot adott. Nem tudom, ki mennyire ismeri, de fantasztikus személyiség. Hihetetlenül sziporkázó. Bárkivel is akad megbeszélésünk, a találkozók során mindig lenyűgöz. Magabiztos, szívélyes, kellemes és nyitott gondolkodású vezető. Ha mondhatom így, csodálatos fiatalember, akire igazán ígéretes jövő vár. Bár nem tudom, hány éves, hozzám képest fiatal ember. Egészen lenyűgöző személyiség.

 

A Star Wars fő témáját leszámítva, tervezi-e, hogy az új filmzenében visszahozza az első trilógia bármelyik zenei témáját, amely Luke-hoz, Leiához vagy Hanhoz kapcsolódik?

 

Vannak jelenetek, amelyekben visszautalunk majd korábbi zenei témákra. Még nem került sor erre, de így tervezzük. Ez olyasmi, ami szerintem nagyon természetesnek és helyénvalónak fog hatni azokban a pillanatokban, amelyeket kiválasztottunk az efféle zenei idézetek alkalmazására. Nem lesz sok ilyen, de van néhány, amit fontosnak tartok, és úgy gondolom, ezek konstruktív módon fognak illeszkedni a mű szövetébe.

 

Talán elcsépelt a kérdés, de az eddigi hat Star Wars-filmzenéje közül van-e kedvence?

 

Őszintén mondhatom, nincs. (Kicsit azért elgondolkodik, majd felnevet.) Nincsen. Az évek folyamán rengeteget játszottam koncerteken ezeket a műveket, és úgy gondolom, a vonzalmam irántuk, ha fogalmazhatok így, igen egyenletes. Ha nagyon szeretne választ, nos, meg lehetne nézni az elmúlt évek során játszott koncertjeim összeállítását, és abból esetleg kiolvasható, hogy némelyiket jobban kedvelem a másiknál. Elképzelhető, nem tudom, de nem hiszem, hogy lennének kedvenceim.

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.