Ugrás a kommentre

Így lesz a tengerpartból lázadó bázis


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Egy hónappal ezelőtt a Star Wars Celebration során kaptunk egy ízelítőt a Zsivány Egyesből, melynek egyik legemlékezetesebb momentuma a Jyn Ersót alakító Felicity Jones biztatása (“May The Force be with Us”) volt. A szállítóhajó (amely minden bizonnyal az új járműként debütáló U-szárnyú lesz) fedélzetén rögzített felvétel hátterében néhány szaladgáló embert lehetett kiszúrni, erre azért emlékszem határozottan, mert elsőre nem volt egyértelmű, hogy menetfelszerelésben rohanó lázadó pilóták, vagy a gyerekeik után futó strandolók voltak. A tegnap megjelent nemzetközi előzetesben a helyére kerültek a dolgok, miután a jelek szerint az elmúlt hetekben ezt a jelenetet is felturbózták az ILM trükkmesterei:

 

ZsE_TrailerCE_kep.jpg

 

ZsE_Trailer2_kep.jpg

 

Már a két képen is jól látható a különbség, de még látványosabb, ha a videókat is összehasonlítjátok: a Celebration Europe-on levetített mozgókép ide vonatkozó részét

tekinthetitek meg, a tegnapi előzetesét pedig
. Aki pedig összeesküvés-elméleteket szeretne gyártani, elgondolkodhat rajta, hogy az első, áprilisban megjelent
 miért más a Saw Gerrerát alakító Forest Whitaker frizurája, mint a későbbi előzetesekben.

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.