â��Én komolyan veszem a Star Warsomatâ��

Szuperrajongóból Star Wars-rendező. A walesi származású, brit Gareth Edwards a Csillagok háborúja miatt választotta a filmrendezői pályát, és mai napig George Lucas 1977-es klasszikusát tartja kedvenc filmjének. Harmincadik születésnapján nem csak elzarándokolt a film eredeti, tunéziai forgatási helyszíneire, de még ételfestéket is vitt magával, hogy kék tejet ihasson ott, ahol egykor Luke Skywalker tette. Tíz évvel később Edwards elmondhatja, ő az első filmrendező, aki önálló Star Wars-filmet készített.

A Zsivány Egyes rendezője nemrég a Los Angeles Timesnak adott interjút, amelyben mesél a visszautasíthatatlan ajánlatról, az utóforgatás körüli hisztériáról és a Star Wars mélyebb értelméről.

 

 

Amikor beszélgetünk, már csak kevesebb mint két hét van hátra a Zsivány Egyes bemutatójáig. Milyen érzés megélni ezt a pillanatot úgy, hogy a Star Warsszal együtt járó nagy várakozások nyomják az ember vállát?

 

Ez egy furcsa, bizonytalan állapot. Nem mindennapi helyzet, hogy a filmet még a világon senki sem látta, de a karakterek kicsit már a popkultúra részévé váltak.

 

Minap jártam a Target áruházban, hogy vegyek egy töltőt a telefonomhoz, és ahogy elsétáltam a ruhaosztály mellett, láttam egy Scarif mintás boxeralsót, ami a mi filmünk egyik bolygója. Őrület! (Nevet.)

 

Nincs ehhez fogható. További karrierem során nem lesz még egy dolog, ami ennyire sikerre lenne ítélve. És épp emiatt, mivel a Star Wars minden más filmnél biztosabban visszahozza az árát, azt gondolom, több kockázatot kell vállalnia, mint egy másfajta filmnek. Erősebben kell a maga útját járnia. És talán azért, mert a Zsivány Egyes egy különálló film, mi megkaptuk a stúdiótól a felhatalmazást, hogy valami mást csináljunk.

 

Hogyan került kapcsolatba ezzel a filmmel? Amikor meghallotta, hogy új Star Wars-filmek készítését tervezik, azonnal ringbe szállt?

 

(Kimutat az ablakon a San Francisco-öbölre.) Szó szerint ott voltam, ezen a vízen. A Godzillaszámára kerestünk helyszíneket, motorcsónakkal jártuk körbe az öblöt. Tudtam, hogy itt van a Lucasfilm és az ILM (Industrial Light & Magic) székhelye, ezért megkérdeztem a stábtól, bánják-e, ha elugrunk a Yoda-szökőkúthoz, ami régi vágyam volt. Fotózkodtunk, aztán visszaszálltunk a hajóba.

 

A hajón mindenki ezt mondogatta nekem: „Gareth, hallottad? A Disney most vette meg a Lucasfilmet, és biztosan még több Star Warst fognak csinálni.” Együtt el is tűnődtünk rajta, melyik rendező lenne alkalmas a feladatra.

 

Legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy engem meg fognak keresni vele. De aztán kaptam egy emailt a Lucasfilmtől, hogy jöjjek el beszélgetni hozzájuk. Már majdnem végeztem a Godzillával, és mindenre vágytam, csak arra nem, hogy még egy nagy filmbe beleássam magam. Szóval teljesen lazán és mindenfajta görcs nélkül mentem be beszélgetni Kiri Harthoz, aki a fejlesztésért felel (a Lucasfilmnél).

 

Azt gondoltam, talán egy tévésorozat ötletéről akarnak beszélgetni velem, vagy egyszerűen csak kötelező köröket futnak, ezért megkeresnek mindenkit. Végeztem, hazamentem, és nem sokkal később kaptam egy emailt, amiben ez állt: „Mi a véleményed erről?” Be volt csatolva egy dokumentum, amit (az ILM kreatív igazgatója) John Knoll írt (vázolva a Zsivány Egyes sztoriját), és ahogy elkezdtem olvasni, jött a felismerés: „Várjunk csak, ez közvetlenül kapcsolódik ahhoz a filmhez, amit minden filmnél jobban szeretek! Ez szentségtörés. Ezt a filmet nem szabad megcsinálni.”

 

Tíz másodperccel később már azt gondoltam: bolond vagyok én? Ebbe muszáj belemennem. Belehalnék, ha látnám a plakátokat az utcán, és közben tudnám, hogy én kaphattam volna meg a lehetőséget, de visszautasítottam, mert féltem belevágni. Az ember sakk-matt helyzetbe kerül, amint kap egy ilyen ajánlatot.

 

Ön túl fiatal ahhoz, hogy moziban láthatta volna az Új reményt, amikor először bemutatták. Hogyan kezdődött a Star Wars iránti rajongása?

 

A legelső élményre nem emlékszem. Valószínűleg csak játékok voltak, amiket megláttam, és szerettem volna megkapni. Akkoriban nem lehetett csakúgy megnézni a Csillagok háborúját. De emlékszem, a szüleim vettek egy betamax lejátszót, és a szomszédunknak megvolt kazettán, szóval azt kunyeráltam el.

 

Beraktam a kazettát, megnéztem az első tíz percet, és azt gondoltam, tudom már, mit akarok egész életemben csinálni. Nem a filmrendezésre gondoltam, hanem arra, hogy életem végéig a Star Warst fogom végignézni újra és újra. Úgy éreztem, az élet mostantól kezdve csak szép lehet, mert történjen bármi, mindig be tudom kapcsolni a Star Warst.

 

Aztán, persze, rájöttem, hogy a Star Wars egy hazugság, amit mozinak hívnak. Szóval miután túltettem magam ezen, rájöttem, hogy a második legjobb lehetőség, ha magam művelem ezt a hazugságot, és megpróbálok filmeket készíteni.

 

Arra sosem gondoltam, hogy valaha is lehetőségem lesz elkészíteni egy Star Wars-filmet. Úgy gondoltam, mindet George fogja megcsinálni. Azt sem hittem, hogy egyszer megkapjuk a hetedik-nyolcadik-kilencedik epizódot. Majd aztán jöttek az előzmény filmek.

 

Ez most egy szép új világ. Rajongóként nagyon izgalmasnak találom, hogy a legkülönfélébb filmrendezők kapják meg a lehetőséget, és a maguk módján mesélhetnek erről az univerzumról. Nem mintha ez valaha felmerült volna, de ha az egyik epizód elkészítését ajánlották volna fel nekem, akkor is inkább a Zsivány Egyest szerettem volna elkészíteni, mert ahhoz a filmhez kapcsolódik, amelyik miatt ezt az egészet elkezdtem.

 

A Zsivány Egyes komorabb hangulatú és naturalisztikusabb, mint bármelyik korábbi Star Wars-film. Kezdettől fogva tudta, hogy ezt a tónust szeretné használni?

 

Úgy voltam vele, hogy ha megcsinálom, nem akarom, hogy ez egy csilivili, egyszer használatos popcorn mozi legyen. Én komolyan veszem a Star Warsomat. Van a filmben humor is, de rajongóként nézve azt akartam, hogy az egész valódinak érződjön. Emiatt van több szubjektív és kézi kamerás felvétel, illetve némi dokumentumfilmes beütés.

 

Stilisztikailag bizonyos mértékig tudtuk, hogy ez egy háborús film lesz, ezért sok felvételt megnéztük Vietnamról, az öbölháborúból és a második világháborúból. Készült a vágószobában egy olyan nyers változata a filmnek, amelyben háborús fotókat és felvételtöredékeket használtunk arra, hogy megnézzük, milyen lenne a film ritmusa és hangulata.

 

Nagyon hatásos volt, amikor egy valódi konfliktus valódi felvételein a Huey helikoptert kicseréltük X-szárnyúra, és lázadó sisakot montíroztuk az emberekre, akik az életükért rettegnek a lövészárokban. Az ember megpillant egy ilyen képet, és egyből azt gondolja, „uram Isten, mindig is ezt akartam látni.”

 

Féltem, hogy nem fogják megengedni, hogy megcsináljam. Folyton azt vártam, hogy valaki előlép azzal, hogy „nem-nem, mi valami csilivilit szeretnénk, ami jobban hasonlít ahhoz, amire egy hollywoodi szuperprodukciótól számítani lehet.” De nem tették, mi pedig csak mentünk előre. Felhatalmazásunk volt, hogy valami mást csináljunk, mert a stúdió éppen azt kérdezte tőlünk, „mitől lesznek ezek (az önálló filmek) mások, mint a saga filmjei? Fontos, hogy másmilyenek legyenek.” És mi úgy vettük, ez feljogosít minket arra, hogy realisztikusabb és emberközelibb filmet készítsünk.

 

Ugyanakkor a közönség nagy része nyilvánvalóan gyerek lesz, akiknek egy Apokalipszis mosttípusú Star Wars túl sok lehet. Honnan tudta, meddig mehet el az erőszakosságban és a merészebb dolgokban?

 

Elég messzire mentünk. Néha talán túl messzire, és olyankor visszavettünk belőle. Nyilvánvaló, hogy a Star Wars legalább annyira szól a gyerekeknek, mint a felnőtteknek. De létezik egy egész korosztály, akikre én nagy gyerekként tekintek.

 

Amikor én 9-10 éves voltam, sokkal idősebbeknek szóló filmeket néztem, és a gyerekekben általában megvan ez a törekvés. Tónusában A Birodalom visszavág meglehetősen felnőtteknek szóló film, hangulatát tekintve mégis ez volt a kedvencem mind közül. Ezért ezt vettük viszonyítási alapnak. Végül is senki nem parancsolt nekünk megálljt, szóval a filmet úgy mutatjuk be, ahogy van.

 

Általában egy ilyen hatalmas filmes produkciónál minden aprólékosan kiszámított és le van fektetve a storyboardokon. Mégis azt hallani, hogy végig nagyon lazán és rugalmasan kezelte a produkciót, a karakterek és jelenetek folyamatosan változtak és fejlődtek, még a forgatás alatt is. Mindig így dolgozik?

 

10-15 éven át dolgoztam vizuális effektusokon, és ha valamit megtanultam ezen időszak alatt, az az, hogy a legjobb dolgok akkor születnek, amikor hagyjuk őket félresiklani, és elfogadjuk a szerencsés véletleneket. Ilyenkor hirtelen friss dolgok születnek, és rátalálunk valami újra.

 

Nyilván létezik egy narratíva, és a dolgok irányítottan zajlanak. De ha az ember olyan fantasztikus dolgot csinál, mint a Star Wars, és nagyban támaszkodik a CGI-ra, nagyon nehéz realizmust teremteni, ezért muszáj hagyni, hogy a dolgok kicsússzanak az irányítás alól. Muszáj megengedni, hogy olyasmik is megtörténjenek, amik nem tűnnek jónak. Aztán amikor hozzátesszük az űrhajókat, lesz, ami remélhetőleg a szokásosnál valóságosabbnak hat. Próbáltam megteremteni a káoszt, de nem gondoltam, hogy meg is fogják engedni nekem.

 

Azt hiszem, nem volt könnyű megnézni a nap végi felvételeinket. Általában az egyik felvétel átvezet a másikba, és az ember érzi, hogyan fog működni a jelenet. De némelyik jelenetnél, különösen a csatáknál, nehéz volt megállapítani, hogy megvan-e az, ami kell, szóval óriási bizalommal voltak irántam. Velem nem érzékeltették, de biztos vagyok benne, hogy volt némi aggodalom.

 

Idén nyáron az internet felbolydult azokon a riportokon, amelyek szerint a stúdió ideges volt a Zsivány Egyes miatt, és a film komoly változtatásokon esett át. Milyen érzés volt mindennek a középpontjában lenni, illetve mennyi igazság volt ezekben a pletykákban?

 

Néha nagyon nehéz olvasni az internetet, mert az ember szeretne reagálni dolgokra, de nem lenne értelme. Hiba lenne belebonyolódni.

 

Az történt, hogy a film legalább harmadának van egyfajta helyszíni dokumentarista stílusa, amiből adódóan számtalan órát, több napot kitevő felvételünk volt. Általában amikor összerakunk egy filmet, sorban építkezünk: A-B-C-D-E. Ezzel szemben nekünk annyi permutációnk volt, annyiféle módon fel tudtuk volna építeni a filmet, hogy több időbe tellett, míg a vágószobában megtaláltuk a megfelelő verziót.

 

Kezdettől fogva terveztünk utóforgatással, de rengeteg időbe tellett, hogy megnézzük, mink van, és a legjobbat hozzuk ki belőle. Ez eléggé felborította a menetrendünket. Aztán a Disney megnézte a filmet, és nagyon pozitív volt a reakciójuk, azt mondták: „bármire van szükségetek, megkapjátok a támogatásunkat.” Felemeltük a vizuális effektusaink keretszámát 600-ról közel 1700-ra, így hirtelen lehetőségünk nyílt bármire, amit csak szerettünk volna megcsinálni. 1000 vizuális effektus megtervezése egy év munkája lenne, szóval innét kezdve mindenki beleadott mindent, és igazán levegőt venni sem értünk rá egészen a múlt hétig.

 

Gyönyörű lenne, ha megírnánk egy történetet, pontosan ugyanazt leforgatnánk, megvágnánk, és kész is lenne a siker. A művészet azonban — legalábbis a jó művészet — nem így működik. Ez egy folyamat, az ember kísérletezik, reagál és csiszol rajta. Ha, bízom benne, készítek majd további filmeket, azokat is így szeretném elkészíteni, organikus módon és nem előre eldöntött dolgokhoz ragaszkodva.

 

Diktatúrát is lehet alkalmazni az alkotófolyamatban, ahol megmondjuk, hogy ezt és ezt fogjuk csinálni, és nem hallgatok senkire, mert a fejemben már eldöntöttem mindent. Ezt a fajta filmkészítést a Birodalomhoz, míg a másikat a Lázadáshoz tudnám hasonlítani. Magamat lázadóbbnak tartom másoknál, szóval ebben a táborban van a helyem.

 

Egyes beszámolók szerint Tony Gilroyt azért vonták be, hogy besegítsen az utóforgatásba, illetve megváltoztatták a film hangulatát és befejezését. Ebből mi igaz?

 

Folyamatosan csiszoltunk a filmen, ami egyre jobb és jobb lett. Ha pedig az ember elkezd javítani, nem áll le félúton. Ha más filmről lenne szó, azt mondtuk volna, jó lesz ez így, ebből már kijön egy siker. De a Star Wars örök életűvé válik, ha az ember jól csinálja meg. Ezt nem lehet elengedni. Az ember addig csinálja, amíg ki nem csavarják a kezéből.

 

Star Wars-filmet készíteni csapatsport. Egy ilyen gigantikus filmet nem lehet egyedül megcsinálni. A jelmezektől a fegyverekig, a hajóktól a filmtrükkökig ez egy igazi csapatteljesítmény.

 

És őszintén szólva, ha valakit ezért az egészért megillet az érdem, az csakis George Lucas lehet. Mi csak kölcsönvesszük tőle. George ajándékozta meg ezzel a világot, és olyan, mint egy csecsebecse, amit egy pillanatra kézbe vehetsz, használhatsz, de utána vissza kell adnod. A Star Wars nem a tiéd, csak kölcsönkapod a világtól.

 

Feszült, megosztó időket élünk. Nyilván nem sejthette, hogyan alakul a korszellem, amikor két és fél éve elkezdett dolgozni a Zsivány Egyesen, de látja-e ma politikai szemüvegen keresztül?

 

Nem akartunk politikai véleményt megfogalmazni a filmmel, de örülök, ha valaki úgy érzi, lehet ilyen aspektusa, mert ez azt jelenti, hogy a történet valamiképp visszatükrözi az emberi valóságot. Egy modern társadalomban nem lenne helye háborúknak, de valószínűleg ma is ugyanannyi, ha nem több harc folyik, mint kétezer évvel ezelőtt, ami azt mutatja, hogy nem változunk semmit.

 

Azt gondolom, ha jól van megcsinálva, a Star Warsnak időtlennek kell lennie. Sokan szeretnek rá tudományos-fantasztikumként gondolni, mintha a jövőről szólna, de véleményem szerint több köze van a történelemhez és a mitológiákhoz. Nem véletlenül kezdődik úgy, hogy „réges-rég”, mert olyan, mint egy bibliai elbeszélés.

 

Az én szememben ez adja a Star Wars jelentését. Oké, vannak benne űrhajók és robotok, meg robbanások. De rejlik benne egy belső igazság, ami a világunkról mesél. (Megáll.) Ez most nagyon mélynek hangzik.

 

Ez vicces, mert amikor Lawrence Kasdan forgatókönyvíróval beszélgettem tavaly, Az ébredő Erőbemutatója előtt, ő azt mondta, véleménye szerint a Star Wars „alapvetően komolytalan”.

 

(Nevet.) Tudom, szóval elfér benne bármi. Olyan ez, mint egy X-szárnyú kis léptékű támadása — a pajzson áthatolva el lehet érni a célt, ha az egész sci-fibe van csomagolva.

 

Ha az ember egy olyan franchise-on dolgozik, amit ilyen nagyon szeretett egész életében, nehéz különválasztani a rajongói és a filmrendezői énjét?

 

A Star Wars egyik mondanivalója — amit én meglehetősen szó szerint vettem —, abban a jelenetben van (az Új reményben), amikor Luke az árokban száguld, hogy felrobbantsa a Halálcsillagot, és eldönti, hogy ezt a lehetetlen feladatot csak úgy fogja tudni teljesíteni, ha kikapcsolja a számítógépét. Kikapcsolja ezt a külső nézőpontot. Az ember ennyit tud tenni. Kikapcsolja az internetet, a megérzéseiben bízik, és megy a cél felé.

 

A Star Wars elől nem lehet elbújni. Ha sikerül jól megcsinálnod, tiéd a világ. Ha nem, azon soha nem fogod túltenni magad. Mindannyian éreztük ezt a nyomást, aztán eldöntöttük, hogy nem veszünk róla tudomást.

 

Könnyen lehet, hogy a Zsivány Egyes lesz a vízválasztó az életemben. Számomra azonban nem az lesz a film sikerének mércéje, hogy hogyan teljesít december 16-án a kasszáknál. Hanem az, hogy ha húsz év múlva átmegyek az úttesten, jön-e szembe egy tinédzser, akinek a pólóján K-2SO, Chirrut vagy valamelyik másik szereplő szerepel.

 

Akkor majd elmondom, hogy „igen, megcsináltuk.”

 

 

 

Teljes cikk megtekintése