Császári Birodalom

[orki]

Hypertér, Méregfog

 

-Hé, hétalvó! Ébresztő az ég szerelmére! Meló van.

Joxxy kelletlenül nyitotta ki a szemeit, de csak hunyorgásra és szapora pislogásra jutotta.

-M-mi?! Mi van?!

A homályból Link körvonalai kezdtek kibontakozni előtte, bár nem volt könnyű dolga, mert a pilóta fel s alá mászkált, különböző szerelőládákat, meg szerszámos munícióöveket hordva át egyik helyről a másikba.

-Emlékszel? Tönkretetted a hajónkat. Inara apja vagy két tucat segéddroidot küldött ki a hangárba. A nap végére fel kell szerelnünk az új szenzorfürtöket és a többi kiegészítőt. A sithségit, emeld már fel a hátsódat!

-Jó van, jó van...-nyögött fel Joxxy, a szemeit dörzsölgetve-...megyek már.

Morgolódva kászálódott ki egy halom vászonzsák közül ahol tegnap legyűrte a fáradtság. Ahogy tisztult a látása, úgy vált minden felismerhetőbbé. A Firehawk raktárfalai, a leszorító hevederek, mágneskapcsok, a rakodógép....Botladozva indult meg előre. Két lépés után tűnt fel neki, hogy borzasztó szagot áraszt magából. Fintorgott egyet és eldöntötte, hogy először is vesz egy zuhanyt.

Link az elülső rámpán tartott lefelé, mikor a válla fölött még visszaszólt neki.

-Bírd mozgásra Keyt is! Mindenkire szükség van!

Joxxy megtorpant, mielőtt még a lépcsőkorlátba megkapaszkodhatott volna. Visszafordult a fal melletti töltő felé. Key ott pihent a szerkezet munkaasztalán, elsötétült fotoreceptorral, inaktív repulzorral. Úgy festett, mintha szerves része lett volna a töltőnek, főleg úgy, hogy egy vastag kábel kötötte össze vele. Odalépett a halkan zümmögő feltöltőhöz és megkopogtatta Key ovális törzsét. A droid feleszmélése nem sokban különbözött az övéjétől. Fotoreceptora többször is villant egyet egymás után mire teljes pompájában kifényesedett volna. Hangmodulátora csak nehezen birkózott meg az első érthető szavakkal.

-Ki...ki merészel zavarni....feltöl....feltöltés közben?

-Én, te ócskavas. -dörzsölte mag a tarkóját. -Remélem felhizlaltad magad, mert szükség lesz rád is.

-Miért? -kérdezte olyan hangnemben, amit az ember bosszantásként fog fel.

-Azért mert ha öt percen belül nem talállak odakint szólok Dozernak és majd ő szívesen eljátszik veled.

-Ó-ó!

Joxxy kihúzta a kábelt Key csatlakozójából.

-Gyerünk, szedd össze magad! Pocsékul festesz.

Key felröppent az asztalról, nagyjából egy magasságba Joxxy fejével. Elég feltűnő pillantást mért rá.

-Ezt ép te mondod?!

 

 

-Szóval, ezek lennének azok? -fordult Inara kíváncsian az apja felé, aki egyedüliként maradt állva, sőt, mióta az ovális eligazítóteremben felragyogtak a galaxis ismert csillagmilliárdjainak pontjai a háromdimenziós vetítő fénysugarában, körbe-körbe járta azt az alatta ülőkkel együtt. A kékes derengésben előburjánzó látványt már a kezdetek óta egyöntetű tiszteletteljes áhítat fogadta.

-Úgy van lányom. Az adatelemző komputerek elvégezték az utolsó számításokat is. Ez per pillanat a jelenlegi helyzetük.

-Kilenc bolygó. -motyogta Sobor, tekintetével egy pillanatra se eresztve el maga elől a látványt.

-Ezt a három rendszert ismerem. -mutatott rá a hangoztatott helyekre Ferina, ahol -csak úgy, mint a többi kvadránsban-, a kincsek lelőhelyét aranysárga fénypontok takarták. -Külde....khm...kalózkodásom idején eljutottam ezekbe a rendszerekbe is. -tette hozzá, még időben kapcsolva, hogy melyik szóval is fejezze ki magát. -Érdekes, hogy senki se tudta, hogy mi is rejlik a bolygók mélyén. Pedig ott nem egy konkurens csapat járt már előttünk.

- Ebben és ebben, -Kotyogott közbe Carina,- még, fiatalabb koromban, részt vettem néhány ásatáson.- Többiekre nézett, majd folytatta,- Sith és massasi lelőhelyek voltak, de sose gondoltam volna, hogy egy mesebelinek hit nép is oda rejtette el a hagyatékát.- Nagy levegőt véve, mielőtt Calrissian szólni tudott volna, kibővítette mondanivalóját.- A legtöbb leletünket, az akkori Kancellár, mostani császár vette meg, mániákusan gyűjti őket, illetve állította ki a silányabb darabokat a múzeumában.-

- Nem meglepő!- Mondta Thorbjörn.

-Nos, igazság szerint még mi sem tudjuk pontosan. -vette vissza a szót Calrissian kapitány, jelképes pillantást mérve a turániak vezetőjére. -Ehhez még szükségünk lenne az ön tudására is.

Sobor lélegzete hirtelen elakadt a kitüntető figyelem miatt; zavart pillantást eszközölt nyomban a ?szomszédjaira?.

-Khm....valóban. -szólalt meg végül. Kellett egy kis idő, mire összeszedte magát. Kitüntetett titulusával úgy tűnt, még nem sikerült megbarátkoznia egészen, már amivel az ilyen gyűlések járnak. Lerítt róla, hogy valahol egészen máshol lenne ezekben a percekben. -A legenda arról beszél, hogy csakis a Szent Korona tudásának birtokában lelhetjük fel a kincsek pontos lelőhelyét.- A Mogur kezdte felfogni, hogy a mítosz lassan valóra válik, ráadásul ő általa. A többiek ebben hisznek, de ő, még magában se. Hasonló görcsöket érzett a gyomrában, mint mikor az első próbatételén nagyjából hét évesen, ami utólag, kellemes sétának bizonyult egy sötét barlangban. Úgy érezte, hogy semmit se tud, talán annál is kevesebbet.

-És ez egészen pontosan mit jelent? -kérdezte mit sem zavartatván magát Moryn. Láthatóan ő is igyekezet aktív résztvevőnek mutatkozni a többiek között, bár eme elsietett kérdésével a mogurtól nem kapott többet mint olyan ember grimaszát akit még idő előtt szakítottak félbe és ezt igencsak nehezteli. Kissé ingerültebben folytatta.

-A Szent Korona csakis a turániak szellemi vezetőjének mutatja meg a pontos utat. A szellemi vezetőt pedig egész életében erre az eseményre készítik fel, hogyha a legenda valóságot nyer, akkor népét az új hazájához vezesse a turrával együtt.

-És hol itt a gond? -redőzött ráncokba a homlokán a bőr. -Mert ez nem éppen bizalomgerjesztően hangzott.

-Nem is annak szántam. -dörmögte az orra alatt, valahová kettőjük közé vezetve a tekintetét.

Felsóhajtott, de olyan hangsúlyosan, mint aki végzetes tehertől igyekezne megszabadulni.

-Én nem tudtam befejezni a tanulmányaimat, bizonyos okok miatt.- A Birodalmi Flotta, remélem elég nyomós érv, tette hozzá gondolatban. Kevés lehetőség volt edzeni képességeit, fejleszteni tudását. Csak a csaták hevében vagy a kimenő napokon tudott élni a gyakorlás lehetőségével.- Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek a koronával.

Eme vallomás nem csak a csempészekben de a jelenlévő turáni harcosokból is nem kisebb megdöbbenést váltott ki. Keche hitetlenkedve forgatta a szemeit, Sobor apja halkan káromkodott, a többiek tanácstalanul nézegettek egymásra.

- Hogy a minras rúgja meg!- Ez Enned finomabb káromkodásai közé tartozott, melyeket csak nagy társaságban, fontos személyek kedvéért használt. Valószínűleg, ha kettesben lett volna a sámánnal, tíz perces tirádát zúdít rá, amilyen lobbanékony.

-Igen, sajnos ez a helyzet. -ernyedtek el a mogur vállai és arcvonásai fölé a keserűség fátyla ült ki. -Eddig erről csak a régészünk tudott.- Már az első pillanattól kezdve szimpátiát érzett iránta, ezért egy őszinte pillanatában elmondta neki, mikor a lány a turániak vallásáról és szokásairól érdeklődött. Eddig ő bírta legjobban az állandó kérdezősködést, a többi katona eleinte szívesen válaszolgatott, majd hamar beleunt a faggatózásba. Amint kiderült, hogy a régész rögzíti a beszélgetéseket, anyagot gyűjt következő könyvéhez, akkor hirtelen elcsöndesedtek, bezárkóztak.

Carina csendben üldögélt vele szemben. Sajnálatot érzett Sobor iránt, de nem tudta, hogy a női szeszélyből fakadó pátyolgatással most mit is érne el egy olyan személynél akinél a tekintély fontos tényező. Eldöntötte, hogy hagyni fogja, hogy Sobor felülemelkedjen a tények fanyarú oldalán, míg a többieknek a csalódottságukon kellett túljutniuk. Persze ez nem ment könnyen, főleg némely csempész részéről, akik úgy tettek, mintha életük a születésüktől fogva a kincsek megtalálásától függött volna.

-Várjunk csak! Jól értem?! -hágott fel Dozer méltatlankodása, mindannyiuk feje fölé. -Azt mondod, hogy a semmiért kockáztattuk az életünket? Ember, ezt el se hiszem! Most kell kiderülnie, hogy a Koronád nem több mint egy vacak ócskavas?

Szavai, a két hozzá közelebb tartózkodó turániból olyan mozdulatot váltott ki, amit Thripio felkiáltása követett.

-Jaj tervezőm!

A droid úgy ragyogott mint újkorában, hála a kora reggeli olajfürdőnek és a hologram erőteljes fényének, de most eme fény élesen megcsillant két, alkarhosszúságú tőrön is, melyek egyikét Öregharcos rántotta elő, a másik pedig Keche tulajdona volt. A többi turáni is mozgolódni kezdett. Zolta álomkórosan motyogta, hogy miért nem hozta a plazma íját, míg Toluc és Enned az övükön lógó sugárvetőért nyúltak. Dozer rögtön tudta, hogy baj van. Ezzel nem volt egyedül, elég volt csak egy pillantást vetnie a társaira. Belátta, hogy nem volt túl szerencsés így ráripakodnia a turániak vezetőjére. Még hirtelen lincshangulat, esetleg tömeg verekedés kerekedne, melyből nem biztos, hogy ő kerülne ki győztesen.

-Oké, oké.....csak semmi meggondolatlanság! -emelte fel megadóan a tenyereit miközben idegesen nyelt egy nagyot hol egyikőjükre, hol annak társára pillantva.

A turániak szemében vérszomjas fény villant. Ha vronskrok lennének még vicsorognának is, gondolta Dozer, felkészülve arra, hogyha a helyzet számára kedvezőtlenebbül alakul, akkor akár egy pillanat alatt is ugorjon egy hatalmasat hátra, mit sem törődve a protokoldroiddal és az élesen felfüttyentő társával.

A következő pillanatban -mielőtt még késő lett volna-, magának kellő erélyességet megengedő hang emelkedett fel a hologram és az alatta elterülő asztal túloldaláról. Mattu volt az és egy harcra kész ábrázattal felvértezve vezette a tekintetét a csempészek irányába.

-Talán jobban járnánk, ha az ilyen és az ehhez hasonlatos kinyilatkoztatásaikat menesztenék a továbbiakban. Önök még csak a töredékét se ismerik a turáni kultúrának és a társadalmi életünket. Ugyan szavunkat adtuk az együttműködésre és a szó kötelezz, de javaslom Miss Calrissian, hogy ígéretéhez híven, fogja vissza az embereit, mert máskülönben mint főparancsnok kénytelen leszek a maga emberének kivégzéséről gondoskodni becsmérlés jogcímén.- Thorbjörn csendesen somolyogva vonta le a következtetést, majd olyan büszkék, mint a Hapanok.

Inara nem tett többet, mint egyetlen egy, hangsúlyos tekintettel, ezernyi villámot szórt el Dozer felé. Ez úgy tűnt elegendőnek bizonyult, mert a turániak visszahúzták vibrofegyvereiket. Dozer is fellélegzett, de olyan erővel, mintha egy mély, vízzel teli medence aljáról tért volna vissza.

A kedélyek lecsillapodása után Inara tanácstalan pillantást mért Soborra és Mattura egyaránt.

-És akkor most, ezek után mit tudunk tenni? Nekiállunk felásni egyenként a bolygókat? -megrázta a fejét. -Ugyan. Persze akinek van pár millió éve....

-Nyugalom Miss Calrissian, még nincs veszve minden. -szólalt meg Sobor ismételten, némi reménysugárral a hangjában.

-De hisz maga mondta, hogy képtelen használni a Szent Koronát. És ki tudja, hogy annak az illetőnek aki ránk támadt a barlangban, nincs e valami alkalmasabb eszköze a kincsek felkutatásához!

-Fjedor. -mondta ki undorral a hangjában a nevet Mattu, maga elé révedve. Aztán felpillantott. -Igaza van tiszteletreméltó mogur. Az az alávaló áruló minden bizonnyal megszerezte a térképet és talán neki is sikerült megfejteni a kincsek jelenlegi helyzetét. -mutatott rá a köztük lebegő hologramra. -És ne felejtsük el, hogy ő minden jel szerint temérdek kapcsolattal rendelkezik a galaxis világaiban. Nem csodálkoznék ha már két lépéssel is előttünk járna. Sőt, zsoldosok tucatjait küldhette szét ezekbe a rendszerekbe. Azt kell, hogy mondjam Sobor nagyuram, hogy akármennyire is gyalázkodóak voltak a csempésznek a szavai, abban igaza van, hogyha nem tudod használni a Szent Koronát oda minden reményünk.

-Megértem a keserűségedet parancsnok, de mint előbb jeleztem, talán akad némi remény, hogy megszerezzünk azokból a kincsekből annyit amennyivel népünk megbosszulhatja sérelmeit a Birodalom Császárán.

A teremben majd mindenki érdeklődve várta a folytatást. A mogur megkapaszkodott székének karfáiban majd felállt és Calrissian kapitányhoz hasonlatosan kezdte körbejárni az asztalt.

-Ugyan meglehet, hogy tudásom még nem teljes, de talán kapcsolatba léphetek Mend szellemével.

Egy megvető pisszenés hallatszott a háta mögül. Mikor megfordult még láthatta Dozer fejcsóválását. Sobor átsiklott a férfi reakcióján.

-Megtettem volna mikor épp a barlangban voltunk, de hála a közbelépésüknek -pillantott Inara apjára-, ez meghiúsult.

-Nézze Sobor -fordult meg Inara a székével együtt, látható türelmetlenséggel és kételyekkel-, nem arról lenne szó, hogy ne tisztelném a maguk szokásait és vallási idealizmusait, de még számomra se túl meggyőző eme kijelentése. Sokkal jobban szeretem ha kézzel fogható eredmények vannak az asztalon, mintsem légvárak a levegőben.

-Hm -mosolyodott el a mogur, a szeme sarkából célzatosan, egyenesen Ferinára sandítva-, talán jobban tenné ha szentelne némi időt a tájékozódásra és ismereteket gyűjtene a ?nem kézzel fogható? dolgokról. ? Sobor azon tűnődött a szóváltás közben, hogy esetleg a jedi tudna-e neki segíteni. Mivel az ő nevén nevezi képességeinek forrását, valami Erőnek hívják, emlékezett, talán a más szemszögből történő megközelítés hasznára válna. Kósza ötlet, nem hitte, hogy a lovag felfedve kilétét segítene neki, most még nem.

Inara megemelte az állát.

-Csempész vagyok és a kézzel fogható dolgokból profitálok.

-Céltudatos. Ez jó. -húzta szélesebbre az ajkait. -De amíg én nem kérdőjelezem meg az ön és társai tudását, addig esetleg ezt maga is megtehetné, akár mennyire is a középpontba akarja állítani magát.

-Az érdekeimet nézzem. -felelte dacosan.

-Helyes. De a jó vezetéshez ennél több kell.

A további adok-kapoknak egy mozdulat vetett véget. Kadar a lánya vállára fektette a tenyerét.

Inara vette a lapot és hagyta az apját megszólalni.

-Egészen pontosan hogy kívánja felvenni a kapcsolatot a volt Mesterével?

-Meditációval. -felelte Sobor, maga is elvonatkoztatva a szóváltástól. -Szükségem lesz némi időre természetesen. De, hogy ne vesszen kárba egyetlen egy perc se, amíg én itt maradok, addig Askam veletek tart.

A terem egyik falát betöltő ablak párkányához lépett, melynek peremén a karvaly éppen a tollait rendezgette, tisztogatta. -Ő lesz az én szemem és majd rajta keresztül vezetlek titeket.

-Csodás. Érdekes egy csevegés lesz. -morogta az orra alatt Dozer, akinek még nem sikerült teljes mértékben levetkőznie az idegenkedését a turáni szokások iránt. De azért a szeme sarkából állandó figyelemmel viseltetett a szomszédai felé.

-Pontosan kik vesznek részt az expedícióban? -tette fel a jogos kérdést Mattu. -Feltűnést ugye nem nagyon kelthetünk és embereink java részére a Csillag Flottának szüksége van.

-Egy kisebb, de hatékony egységre gondoltam, mely remekül kiegészíthetné a csempész segítőinket. ? A turra vette át a szót. Ő tartotta kézben a szálakat, hiszen Sobor eleddig általában egy csillagrombolón tartózkodott.- Öregharcosra és rád a Flottának van szüksége. Elég veszélyes, ha az egész tisztikar kincskeresésbe kezd. A népre nekünk kell ügyelni, hiszen ezért vagyunk mi a vezetői. Sebezhetőek vagyunk a sok veszteség miatt. Ráadásul a Császár feni ránk a fogát. Ismét háttérbe kell húzódnunk és meg kell erősödnünk. ? Fordult az említettek felé, anyanyelvükön szólítva meg őket. Néhány katonára gondoltam csak, maximum tízre.- Fordult Calrissian felé a közösre váltva.

-Tisztelettel jegyzem meg, hogyha a teherhajókra korlátozzuk az egész expedíciót, akkor igen szerény utaslistát kell összeállítanunk. -jegyezte meg Cypher, miközben Calrissian kapitány néhány változtatást eszközölt a vetítő paraméterein. A térkép összezsugorodott és helyébe a galaxis egyik kvadránsa került, benne jóval csekélyebb számú kincslelőhellyel.

-Nyugodjon meg kapitány, nem kívánom leterhelni önöket.

-Jó ismerősökre gondoltam. ? Folytatta Keche, tekintete a kifejezéstelen tekintetű és eddig csendben üldögélő Tolucra siklott. -Toluc már kellő érdemet szerzett a turáni nép számára.

A turáni harcos egy főhajtással köszönte meg a turra szavait.

-Ö....bocsánat. -vágott közbe egy sietős női hang. -De ha nem gond akkor én is szívesen részt vennék a keresésben. Biztos a hasznomat tudják venni.- Carinának tényleg sok ismerőse volt, ráadásul ismerte az adott történelmi kort is. Az új könyvéhez is kellettek információk, adatok.

- A magasságos világfára! Sejtettem, hogy maga minden lében kanál, de hogy ennyire.- A notórius beszólogató Enned volt.

- Egy pillanat!- Szólt a sámán a másik vezetőhöz, ismételten turániul,- Ennedet ki ne hagyd a felsorolásból.-

- Miért?!- Ha változott a társalgás nyelve, akkor a többiek zavartan nézelődtek, C3PO örömmel tolmácsolt volna, de mivel nem kapott utasítást inkább háttérbe húzódott. Az előző események emléke még élénken élt benne.

- Hiányoznának az aranyköpései. Valakinek el kell vállalnia az ügyeletes tahó szerepét is- Mosolygott a mogur.

-Rendben.- Vigyorgott Keche is, már előre sajnálta Calrissiant és csempész barátait. Tudta, hogy Enned nem tesz lakatot a szájára, mindenről véleménye van, meg is mondja.- Én azt hittem, hogy önök legszívesebben visszatérnének az otthonaikba.- Állapította meg a hapanra nézve.

-Mégis hová? -dohogott fel Thorbjörn. -A birodalmiak mindkettőnket üldözik. Nem hinném, hogy szívesen látott egyének lennénk a Magvilágokban. Palpatine minimum halálra ítélne minket, mint kollaboránsokat.

A turra Cypher felé fordult. A csempész a ki nem mondott kérdésre először felsóhajtott majd a hapanra pillantott.

-Rajtam ne múljon. Majd szorítunk valahová helyet maguknak.

-Mi is felkészítjük a hajónkat. -tette hozzá Inara.

-Nagyszerű, jó kis csapat lesz ez! -méltatta a fejleményeket a mogur, majd tekintetét Calrissian kapitányra emelte. -Nos, gondolom nem véletlen, hogy a hozzánk legközelebbi kvadránst emelte ki a többi közül.

-Nem bizony. -fordult közvetlenül a hologram felé. -Jobb ha ott kezdjük meg a kutatást ahová nem kell heteket utaznunk a hiperűrben.

-Tuaran. -olvasta le a kvadráns egyik bolygójának a nevét a megjelölésnek használt élénkebb fénypont mellől.

-Egy jelentéktelen világ az Ismeretlen szektorok határán. -adta hírül az információt a kapitány. -Még a galaxistérképek se jelölik. Gondolom az őseik gondoskodtak arról, hogy ne valami forgalmas szektor közelébe rejtsék a javaikat.

-Igen, minden bizonnyal. Bár néha a legkézenfekvőbb hely a legjobb, mivel senki sem gondol vele.- Jegyezte meg Sobor.- Mikor érjük el a planétát?-

-Két nap múlva. Addig talán van annyi idő, hogy kipróbálja a Koronát.

-Remélem, bár kellenének bizonyos előkészületek, de a szükség törvényt bont.- Sobor kénytelen kelletlen lemondott a böjtről, áldozásokról, dobolásról, táncról, szent tüzekről és helyekről, tán még ki tudja hány olyan rítusról, mely az utazást hivatott segíteni.

-Apa. Egy pillanat. -pattant fel a helyéről Inara és a két droid mellé lépett. -Mielőtt bármibe is belekezdenénk, őket vissza kell vinnünk jogos gazdájukhoz. Emlékszel?

-Persze, persze leányom. -bólintott Calrissian kapitány. -De tartok tőle, hogy Alderaan egyelőre nem esik bele az útvonalunkba.

-Nem is kell. -szólalt meg Cypher. -Elvégre két hajónk van. Míg a lánya visszaviszi a droidokat, addig a Sólyommal bőven útra kellhetünk a csapat egyik felével Tuaranra.

-Hm. -dörzsölte meg az állát. -Igaza van barátom. Ekkora kitérő még talán belefér, mielőtt a következő helyszínre tartanánk.

-Ha már itt tartunk.....-lépett oda melléjük Belénd kapitány-, a mi hajóink addig hol lesznek?

Mielőtt még Calrissian válaszolhatott volna, Keche vágott közbe.

-A cirkálójára most a flottánknál lesz szükség. Az elszenvedett veszteségünk után nem hanyagolhatunk hajókat, még ha a kincsekről is van szó. Amint kilépünk a hipertérből, mindazokkal, akik nem tartanak az expedícióval, visszatértek a hajónkra és csatlakoztok a flottához.

Belénd egy néma bólintással vette tudomásul az elhangzottakat.

-A Méregfogra azt hiszem ilyen kötelezettségek nem vonatkoznak. -vette vissza a szót Carlissian kapitány. -A hajóm mindig az expedíció közelében lesz, hogyha a szükség úgy hozza, közbeléphessek.

-Ha nem bánja kapitány, akkor személyem itt maradna a Méregfogon, hogy hathatósan tudjak a kincsekre koncentrál....

-Tisztelettel mogur nagyuram...-emelkedett fel Mattu öblös hangja-, de tiltakozom! Önt nem hagyhatja kíséret nélkül a törzsközösség.

-Parancsnok. -ereszkedett megértést színlelő tartományba Sobor hangja. -Bizalommal tartozunk egymásnak a csempészekkel. Nem hinném, hogy Calrissian kapitány mellett aggódnom kéne.

-Garantálom a biztonságát mogur. -hajolt meg ünnepélyesen a kapitány, de szemmel láthatóan ez nem nagyon győzte meg a turáni parancsnokot. Mattu dacosan méregette a hajókapitányt.

- Parancsnok, Enned és Toluc vigyáznak rám, ha én már képtelen lennék óvni magamat és minden képességem cserben hagyna.- Mattu lemondóan sóhajtott. Eddigi tapasztalatait igazolta a mostani is. A turáni sámánok hibbantak, misztikusak, kiismerhetetlenek. Ha akarják, akkor tíz jól képzett harcossal is fölveszik a harcot.- Rendben.-

-Nos -pillantott szét Calrissian a jelenlévőkön-, most, hogy tisztáztuk a helyzetet, talán erőinket a teherhajók felkészítésére fordíthatnánk.

-Milyen igaz. -sóhajtott fel Inara. -Valószínűleg Link és Joxxy alig várja, hogy csatlakozzunk. Kellenek a segítő kezek.

-Csatlakozom. -kelt fel a helyéről Cypher is. -Gyere Moryn, nézzünk valami helyet az útitársainknak!

[orki]

"Nos -pillantott szét Calrissian a jelenlévőkön-, most, hogy tisztáztuk a helyzetet, talán erőinket a teherhajók felkészítésére fordíthatnánk.

-Milyen igaz. -sóhajtott fel Inara. -Valószínűleg Link és Joxxy alig várja, hogy csatlakozzunk. Kellenek a segítő kezek.

-Csatlakozom. -kelt fel a helyéről Cypher is. -Gyere Moryn, nézzünk valami helyet az útitársainknak!"

 

Hypertér, Méregfog

 

- Huh végre!- Sóhajtott Sobor, mikor a Méregfog konyhájában lerogyott egy székre. Serényen csomagoló apjához fordult,- mindig ilyen megterhelőek ezek a tanácskozások apa?-

- Azok, ráadásul, már amennyit ebből értettem, ez még elég tűrhető is volt.- Elrakta a késeit.- Az Öregisten segítsen, hogy ne keljen részt venned egy nemzettség gyűlésen, vagy kalandozás megtervezésén.- Összevonta a szemöldökét.- Azokon kikészül az ember, a vita, majd két vígoperát megszégyenítő jelenet közt, azon gondolkozik, hogy ennyi esze ment turánit, hogy bír el a galaxis.- Apa és fia összemosolyogtak. Sobor is tudta, ha nincs egy karizmatikus vezető vagy hangadó, akit követni lehet, akkor négyen öt felé húznak. Általában a turra személye határozza meg az állapotokat. Keche áldásnak bizonyult, ahogy apja is ő előtte.

- Tessék,- Zolta bátyja felé nyújtotta a megmaradt ételeket, mit Öregharcos feleségei csomagoltak.- Mi nem sokára újra a hazait esszük, te meg élvezd, amíg van belőle.- A zsákban maradt még néhány füstült hús, pár sütemény, házi kenyér, néhány erjesztett tejtermék, pont a sámán kedvencei. Eszébe jutott, hogy próbálta kínálni a többieket is, de ők ódzkodtak a kefírektől, sőt az orda és a túró egyesekből mély utálkozást váltott ki, ám a füstölt sajt egyöntetű sikert élvezett.

-Köszi öcskös!- Sobor komolyan nézett testvérére,- hidd el Mattu remek harcost farag belőled! Az egész család büszke lesz rád!- Fejezte be teli szájjal. Kétesen mosolyogva. ? Szerinted,- fordult ismét apjához,- képes leszek rá?- Kérdezte miközben kínáló mozdulattal a maradékokra mutatott.

- Köszönöm, nem. Egyed csak. Már miért ne lennél rá képes?! Az én fiam vagy, ha nem sikerül kitagadlak beste kölke.- Tette hozzá félig viccesen, miközben adott egy tockos Zoltának, hiszen a nagyobbikat még se csaphatta nyakon, hiszen már kinőtt a korból

-Au! Miért én?!- Méltatlankodott a legifjabb.

- Ilyen ígéretekkel a fejem fölött legyek nyugodt?!-

- Nézd vagy sikerül vagy nem, ha nem, akkor keresünk más megoldást vagy más kincseket.- Mondta Athes miközben segített kisebbik fiának tegezbe rámolni a plazmaíj nyílvesszőit.- Ezekre vigyázz! Robbanóanyag van bennük!- Címezte neki.- Jól mondta a csempész, az csak egy tárgy, lehet, hogy lelke van, hatalma, de nem ettől kell várni a boldogulásunkat. Minden rajtunk múlik és nem azon az ékszeren. Eddig is meg voltunk nélküle, ha tudjuk használni, akkor megérdemeljük. Örülök, hogy megtaláltuk, ismét birtokoljuk, de nem várok tőle csodákat.-

- Jó hogy van még egy ateista turáni Enneden kívül, sajnáltam volna, ha egyedül marad a meggyőződésével.- A vadászok parancsnoka felvonta a szemöldökét.

- Ne szemtelenkedj, ezt már ezerszer megbeszéltük!- Nos ő kevéssé bízott a természetfelettiben, talán igaza volt.

- Egyébként tényleg igazak a pletykák Mattu kiképzési módszereiről?- Terelte másra a témát a mogur. A saját édesapjával ő sem szívesen vitatkozott vallásról és szellemvilágról. Meghagyta hitében az öreget.

- Mik igazak?!- Kapta fel a fejét Zolta, aki családi vitáknál automatikusan készenléti állapotot vett föl. Kimaradt belőlük, amúgyis túl fiatal volt, hogy kikérjék a véleményét. Már alig várta, hogy ő is bizonyítson egy-két fosztogatás során. Ám most kissé megrettent. Matturól tényleg keringtek pletykák.

- Némely barátom, akik az ő keze alá kerültek, meséltek ezt azt. Tudod apróságokat.- Mondta Sobor tettetet könnyedséggel.- Például, hogy nagyon kemény az ifjakkal, magának való, se kutyája, se macskája, betegesen nem tűri a fegyelmezetlenséget, ilyenekre gondolok.- Öregharcos legszívesebben keresztül döfte volna pillantásával a mogurt lepcses szájúsága miatt. Még mielőtt, jól kiosztotta volna a turániak szellemi vezetőjét, mérlegelte, azt, hogy fia nem tud a Mattu és Fjedor közti viszály okairól. Csak ennyit mondott.

- Zolta a legjobb helyre kerülsz. A parancsnoknál nem ismerek lelkiismeretesebb, felkészültebb turáni harcost! Csak tanulhatsz tőle!-

- Okés!- Válaszolta a nem rég ellesett szleng kifejezéssel, amit a kalózok és csempészek használtak. Tudta, hogy az ilyen mondatok után vért fog izzadni tanulás címén. Nem tévedett nagyot.

- Te meg, tisztelt mogur, ne rémisztgesd az öcsédet hülyeségekkel. Benőhetne már a fejed lágya!-

- Inkább attól félek, hogy a szellemek betörik ismét.-

 

Sobor egyedül üldögélt a kabinjában. Igazából még sem volt teljesen egyedül. Az ajtó elé rendelte strázsálni Tulocot és Ennedet, az utóbbi lelkesen magyarázott valamit hallgatag társának. A hangok beszűrődtek a kis helységbe. Tökéletes, gondolta a mogur, mikor Enned a nem hiszek az ősök szellemében, csak a tradíció miatt áldozok, a hagyományok, ahogy Szun-ce egy régi bölcs mondta, monológba kezdett bele. Ennyit a nyugodt, csendes légkörről, a sámán halk zenét kapcsolt, bár legszívesebben egy tisztáson üldögélt volna néhány több száz éves fa árnyékában, szél és levelek zúgását hallgatva.

?Rozsdás erdő mélyén? Sobor épp ellazult volna, érezte a zöld lombok és vad virágok illatát, a föld enyhén édeskésen dohos kipárolgását, oda képzelte maga mellé a kis patakot, mely halkan csörgedezik, a madarak halk énekét, mikor:

- Nem értem miért kell itt állnunk?! Ha tényleg viaskodni fog a szellemekkel, vajmi keveset tehetünk!- Rángatta vissza a valóságba az ismerősen méltatlankodó hang. Igyekezett kizárni, a meditációra, majd a révülésre összpontosítani. Ismét abban az erdőben ült, amit elképzelt magának.

?nyílj most meg éj, ősök szavát visszhangzó tér.?

- Ezek a vajákosok és más bűbájosok szerintem mind hibbantak. Öreganyám is ismerte a gyógyító füvek titkát, ezért havonta egy-két napra eltűnt. Állítólag beszélt a dédapjával. Mindig a fél falu indult a keresésére. Állandóan egy nyírfa ligetben találtunk rá. Jókat hortyogott az egyik tövében az öreglány. Mellette néhány érdekes főzettel teli butykos hevert, én mondom csak tintázni ment-

?Föld szíve dobban?

Most már értem, hogy Carina miért utálja Ennedet, még nála is többet jár a szája, motyogta magában a mogur. Nem bírta tovább elfogyott a türelme. Hirtelen fölpattant, majd egy intéssel kinyitotta az ajtót.

?Csontágyadból ébredj lelkem?.ajtód 7 világra tárd ki hej regő hej regő rejtem.?

- Elhallgatnál végre?!- Kérdezte dühös tekintettel a másikra meredve.

-Oh, elnézést!- Enned halkan bólintott és csendben leült őrtársa mellé.

- Köszönöm!- Az ajtó két fele hatalmas csattanással csúszott a helyére. Sobor leült, ivott egy korty vizet, ismét behunyta szemét és elkezdte az egészet elölről. Nekidőlt az ős öreg nyírfának, mélyeket lélegzett, hallgatta a csöndet. Talán a kellemes környezet, az ősi erdő, esetleg a Mogur hatékony meditálásának köszönhetően a külvilág teljesen megszűnt. A halk zenének, melyet segítség képen hallgatott, az utolsó szöveg foszlányai is elhalkultak.

??Napagancsos Öregisten erőd zúgjon ereimben, holdösvényen ég felé szállj?

Ezekre emlékezett, mikor kinyitotta a szemét, hogy körül nézzen. A Méregfog szürke és unalmas kabinja helyett csupa zöld vette körül. Hiányzott a hajtóművek állandó duruzsolása, a fémes nyikorgás, jövés-menés. Ennedet és Tulocot, mintha a föld nyelte volna el. Sikerült, somolygott. A lombok közt beszűrődött a napfény, itt-ott megvilágítva a fűcsomókat, mik elvétve bukkantak ki az avar közül. Porszemek és apró rovarok táncoltak a természetes reflektorfényben elvarázsolt tündérkertté téve az apró tisztást. Sobor kinyújtózott, majd elmélyedt az egyik fa kérgének mintázatában. Talán valami rovar rágcsált bele ősi rúnákhoz hasonlatos jeleket. Hallgatta a madarakat, a méhek halk döngicsélését. Várt. Néha eltart napokig is, míg totem állata előmerészkedik, hogy vezesse. Remélte, hogy Askram hamar ideszáll a messzi bércekről, bár tudta, hogy minél türelmetlenebb, annál többet kell várni, így maradt a nyugodt és csendes szemlélődés. Hirtelen, mintha valaki lecsavarta volna a képzeletbeli erdő hangerő szabályozóját az állatok elhallgattak, még a lágy szellő is abba hagyta a levelekkel való kergetőzést. Oly némán és könnyedén jött, cikázva a levegőben, melyért mind a turáni és mind a birodalmi mérnökök örömmel odaadnák fél karukat, ha ilyen adottságokkal rendelkező vadászgépet alkothatnának, mint a sámán ragadozó madara. Tett egy kört, átvágott két i fa közt, lebukott, szinte felszántotta az avart, helyben irányt váltott és elégedett csippantásokkal leszállt gazdája elé. Csőrében egy egérkét tartva, gombszemeivel a sámánt fürkészte. A mogur nem mozdult, így a madár falatozni kezdett, illetve éles csőrének két roppantásával eltüntette az apró rágcsálót. A madár szárnyra kélt az uzsonna után, Sobor pedig felegyenesedett. Kinyújtóztatta az üléstől elgémberedett lábait, megropogtatta derekát, majd követte. Átlépett az apró csermely fölött, kikerült két sziklát és öles léptekkel próbálta nem szem elől téveszteni Askramot. A karvaly hatalmas szárnycsapásokkal haladt keresztül az erdőn, remek rejtő színeinek köszönhetően alig volt látható. Nyomát egy-egy meghajló ág, lehulló levél vagy tollpihe jelezte. Bár elég nehéz volt, a sámán hozzá volt szokva, hogy toteme egy madár. Első ilyen utazásakor sikerült eltévednie, de végtére a gombszemű tollas rátalált és biztonsággal vezette tovább. Szerencsésnek is mondhatta magát, hiszen van, akinek a légy vagy a szitakötő jutott. Mindegyik egyenrangú, hiszen mindegyik totemnek más a jelentése és a feladata, de egy rovart követni?! Például legyet, bár a légy feladata a tisztítás, a rohadó anyagok eltakarítása, valósínűzeg a társának is hasonló problémákat kell majd orvosolni sámánkodása során. Még a gondolatára is leizzadt vagy tán csak a hatalmas kidőlt fák átugrálásától verte ki a víz. Egyre sűrűbb részre ért, lassan alkonyati derengés köszöntött rá, a faóriások között. Egyre nehezebb volt kivennie a karvaly sziluettjét vagy a jeleit. A mogur kissé cinikusan gondolt elődjére, kinek a toteme egy felettébb rusnya, szürke minras volt. Na az a patás most itt szinte fáklyaként világítana, gondolta, miközben átugrott két terebélyes sziklát. Egyre sötétebb lett. Az erdő is átalakult. Éjszakai sötétség lett, oly hirtelen, mint mikor Askram lecsap egy gyanútlan nyúlra a mezőn. Mit még a felszálló köd is tetézett. A lombok haragosan susogtak a szél feltámadt, a férfi arcába okádva a nyirkos párát. Hirtelen derék vastagságú gyökerek nőttek ki a földből, mintha direkt gáncsot vetettek volna Sobornak. Rátekeredtek bokájára, visszarántották lábát. Egyre nehezebben haladt a sűrű gyökerek és tekervényező indák közt. Ismerte már ezt. Az erdő élt, féltékenyen őrizte titkait az idegenek előtt, csak a tapasztalt utazóknak engedett bebocsátást rejtekébe. Lassan egy ösvény tűnt fel, illetve annak kellett jönni, hiszen a mogur számtalanszor végig járta már ezt az utat. Ott is volt, a madár leszállt, és élénk tekintettel fürkészte gazdáját. Tovább, tovább előre, gondolta, majd a köveken keresztül haladt. Még sötétebb lett, majd a kavicsos ösvény elkezdett emelkedni, mintha hegyre kanyarodna fel, az apró kövek pedig egyre fényesebben izzottak. A megerőltetéstől a sámán nagyokat fujtatott, a lehelete meglátszott, hiszen az idő egyre fagyosabbá vált. Eltűntek vagy soha nem is voltak a fák, a gyökerek, a szél zúgását is halálos csend váltotta fel. Hallani lehetett a gondolatokat, a vér süvítését az ember fülében, a szívdobbanásokat, melyek úgy döngtek a néma űrben, mint a minrasok patái a kiszáradt legelőkön. Sobor előre szegezte tekintetét. Nem akaródzott lenéznie, nem akarta megcsodálni azt a látványt, mely a csillagösvényről tárult volna szeme elé. A milliónyi gyémántként ragyogó pontot. Mely naprendszerek, vagy mások szerint a volt harcosok lelkei voltak. Sietett, rohant, futólépésben követte a madarat a fényes úton, mely néha szikrákat vetett a talpa alatt. Teljesen átfagyott, de ez nem tántorította el, már ezerszer sikerült, most miért ne?! Bíztatta magát, eredményesen, mert a távolban lassan feltűnt az a pont, mely jelzi, hogy sikeresen eljutott révülésének egy fontos szakaszához.

 

Egy gigantikus fa volt az. Szürke törzse ezüstösen fénylett, talán tíz ember sem érte volna körül. Évszázados repedések és barázdák véstek bele titkos jeleket. Néhol odúk, odvak tarkították, az egyik a nyilas csillagképnek nevezettre nézett. Régen az egyik ottani bolygó adott otthont a turániaknak. Gyökerei átfogták a csillagösvény fekete bársonyát, koronája és méteres ágai a sötétbe olvadtak, oly terebélyes volt. Mintha ő tartotta volna az egész Galaxist. Némán és kérlelhetetlenül magasodott a sámán elé. Huh végre, állt meg a gigászi bükk előtt. A Világfa! A turániak hite szerint átjáró három világ közt. Gyökerei az anyaföld sötét mélyébe, az alsó világba vezetnek, ahol állítólag a gonosz szellemek laknak. Ágai az égbe, a csillagokig érnek. A felső világ az ősök szellemeinek otthona. A törzs, pedig a középső vagyis az élők világát éri át. Igy hitték sokan, ám Mend tanított még egyet és mást tanítványának. A legfontosabb, ami fönt az van lent, ami kint az van bent, tehát nincsenek gonosz szellemek, lidércek, manók, boszorkányok. Ezeket a babonás népi képzelet szülte. Másodszor a Világfa tetejére való feljutás ugyanolyan fontos ismeretekkel szolgál, mint a felsővilág tanításai, sok tanítvány nem értette meg és csúfosan elbukott. Mint újdonsült szellemi vezető, még most is elmerengett tanítójának bölcseletein. Elégedetten fújta ki a levegőt, lehelete rögtön jéggé fagyott. Nagyon fázott, de nem volt ideje ezen keseregni, hiszen Askram két hatalmas szárnycsapással eltűnt a fa koronájában. Sobor nekilódult. Ágról-ágra igyekezett egyre feljebb jutni. Halk reccsenések jelezték, hogy épp merre tart, némelyik nem bírta el a súlyát és megadva magát a keserű sorsnak letört. Ám ez a fának meg se kottyant. Neki annál inkább. Tenyerét lassan ellepték a karcolások, alkarját a horzsolások borították be. Lábszárán pár kék-zöld folt is megjelent. Ruhája kezdett egyre tépettebb lenni. Ám ő nyugalmát megőrizve, a fájdalommal mit se törődve tovább mászott. A távolban, mintha dobok szólaltak volna meg, közeledett a fa tetejéhez. Rálépett az utolsó vastag ágra és kidugta fejét a lombok közül. Eddig semmi sem változott, morfondírozott magában. Hatalmas és kihalt pusztaság fogadta. Sehol egy lélek, remek lesz itt keresni Mend szellemét, motyogta, miközben kimászott az illatos fűre. Annyira elvolt foglalva a táj és a látóhatár fürkészésével, hogy nem vette észre a mögé osonó alakot. Csak a hatalmas ütést érezte meg, amit a tarkójára mért az idegen. Nyögött egyet, majd elborult az anyaföldön.

Érdekes elájult ugyan, de mégsem, külső szemlélőként látta az eseményeket. Jajj, ne, kiáltott fel gondolatban. Sobor remélte, hogy nem kell többször átélnie a következő szörnyű élményeket, de tévedett. Eddig háromszor volt része benne, utánuk valahogy mindig más ember lett. Bölcsebb, megfontoltabb. Minden fontos döntés előtt túl kell esni rajta vagy csak kivételesen nagy horderejű döntésekkor illetik a szellemek e keggyel a sámánokat? Vajon Mend és az elődei hányszor érezhették, illetve nézhették végig, amint ismeretlen erők szétdarabolják a testüket?! Forgószél képében, pedig a részekből ismét egész lesz??Borzalmas. Egy-egy láb. Amott a törzs, a karok meg kifacsart pozícióban a földön feküdtek. Öregistennek hála nem érzett fájdalmat, csak külső szemlélőként figyelte a vérfagyasztó eseményeket. Hirtelen elkezdett forogni a világ, hányingere volt. A szélsebes örvényben elvesztette idő és térérzékét,. Furcsa képek kezdték gyötörni, rémes hangok, gonosz erők próbálták eltántorítani céljától. Egy idő után a könnyebb megoldást választotta, elájult.

 

A fű édeskés illatára és a tűz halk ropogására eszmélt fel. Óvatosan megmoccintota a lábujjait. Mozogtak, ismét egyben volt. Zúgott a feje és még egy kicsit szédült is. Nem akarta kinyitni a szemét. Valaki volt ott rajta kívül. Hallotta, amint tesz-vesz, néha ágat dob a parázsra, halkan dudorászik. Remélte, hogy Mend szelleme gyújtott tüzet és vigyáz most is rá. Hirtelen egy nagy vödör víz zúdult a képébe.

-Na!- Erre már ki kellett nyitnia a szemét, kissé följebb könyökölt, hogy jobban lásson. Bár ne tette volna. Az alak közel sem Mend volt. Fekete csuklyás köpenyét lazán a vállára dobta. Alóla egy csillogó Mandalori vért szórta fekete szikráit a tűz fényében.

- Illik-e, így köszönteni egy távoli ?ismerőst??- Kezet nyújtott, hogy talpra segítse Sobort.

- Nekem te nem vagy az ismerősöm Naga Shadow!- Lökte el a segítő kezet a sámán.

Szerkesztve: 2009. Augusztus 18. - orki

[Oldfighter]

Res Rigel, Premsus hegység....

 

Lidérces, kékes derengésben fürödtek a kanyonok. A bolygóhoz legközelebbi hold ?izzása? okozta eme nem e világi fényjátékot, mely megtört a felszínt borító ásványokon, ridegségbe burkolva a sivár tájat. A hőmérséklet jócskán lezuhant a nappali átlag alá, melynek eredményeképp néhány óra múlva, mikor a nap első fénysugarait fogja szétszórni a keleti horizont fölött, furcsa koncert fogja a kezdetét venni. Akármennyire is sebezhetetlennek bizonyultak a több tízezer éves sziklafalak, a hőmérséklet ily mértékű ingadozásával nem bírtak. A pirkadat jelentette számukra az ?ébresztőt?, a koncert kezdetét, mikor is több száz kilométeren keresztül zabolázhatatlan erők martak a felszínük alá.

De ez az időpont még messze volt. Nem harsantak se roppanások, se sziklaomlások dübörgései......csupán a birodalmi járművek jellegzetes hajtóműhangjai okoztak vibrációt az egyik hágó mélyén.

A Lambda-osztályú szállítók a talajtól néhány méternyire lebegtek, óvatosan, távol tartva szélesen terpeszkedő vezérsíkjaikat a sötétben megbúvó falaktól. Reflektorok ontották magukból sűrű fehér fényeiket, így mérsékelve a hágó mélyén uralkodó éji sötétséget. A pár méternyi átmérőjű fénykörök útját szerves értelem irányította, de mégis, mikor emberi maradványok kerültek kévéjébe, szenvtelenül siklott tova.

Fentről -a csillámló sziklák ormáról-, eközben az ellenállók újabb terveket szőttek.

 

Clemer úgy döntött eleget látott. Hátranézett a válla fölött és intett a háttérben ügyködő egyik emberének aki egy méretes hengeres test mellett guggolt. Többen is voltak ott, de Clemer figyelme most csak őrá összpontosult.

-Pszt....Vamsen!

Az alak kétrét görnyedve osont oda mellé, majd Clemer karjeleit követve átpillantott a meredek sziklafal peremén. Ugyan a holdak bőséges fény adtak itt fent, de azért jobb volt vigyázni. A fény és az árnyék játéka bizony nem egyszer űzött már csúfos tréfát a tapasztalatlan premsusiakkal. Csakis kellő koncentrációval lehetett ilyen és ehhez hasonló mozdulatokat tenni a hegyvidéken.

A birodalmi járművek úgy száz méterrel alattuk lebeghettek.

-Menni fog? -kérdezte erőltetett suttogással Clemer. Jobb volt ebből a szempontból is körültekintőnek lenniük, mert bizonyos információk arra engedtek következtetni, hogy az alattuk keringő birodalmi járművek is igen fejlett felderítőrendszerrel vannak felvértezve.

-Egy biztosan. -felelte, miközben a vállára vette a súlyosnak tűnő holmit, ami egy összeeszkábált légelhárító fegyvert sejtetett. -De ha ezt kilövöm, piszok gyorsnak kell lenünk.

Célzatosan intett a fejével a hátrahagyott rejtekhely felé, mely felé Clemer is megfordult. Egy homorú sziklaalakzat görbült a rigeliek feje fölé, mélyén azokkal a járatokkal melyen keresztül ide feljutottak.

-Nem lesz gond. Remélem Sirak is készen áll.

-Rendben. -bólintott, immár biztosan egyensúlyozva a fegyvert a vállán. -Adj egy kis helyet főnök.

 

 

-Haladjak tovább Kaptár Egy! Értik? Önök helyzetétől mi pár kilométernyire vagyunk megközelítőleg észak felé.

A komp első tisztje rosszallóan ráncolta a homlokát. A nyavalya zúzná össze ezeket az átkozott sziklákat, gondolta magában, kipillantva a testes szélvédőn az interferencia kórokozóira, de amit ezek után meglátott attól még a szája is tátva maradt. Valami fényes villant felülről és vele egy időben a közel körzeti érzékelők is felvijjogtak. Nem sok ideje maradt, hogy intézkedjen. Gyors mozdulattal kapcsolt át a másik két komppal fenntartott frekvenciára éppen mikor Madness százados még valamit beleordított a korábbi vonalba.

-Bejövő lövedék! Kitérni! Ismétlem kitérni!

 

 

A rakéta dübörögve csapott le a magasból, kúpos orrát egyenesen a legközelebbi komp tatjára irányozva. Ugyan nem volt felszerelve a legmodernebb célkövető rendszerekkel de nem is volt ilyenre most szüksége. A célpontja tökéletes magatehetetlenségben sínylődött a szűk ketrecében, nehéz lett volna ebben a helyzetben elvétenie a felkínálkozó alkalmat. Két pillanattal később pedig mennydörgő robajjal fejezte be a küldetését. Elsuhanva a vezérsík felett úgy hatolt át a páncélötvözeten mint vibrokés a rancor bőrén. Hatalmas tűzgömb keletkezett és a forró levegő keresztülsöpört a hágó tetemes szakaszán.

 

Kaptár Egy megrázkódott. Mind az első tiszt, mind pedig a másodpilóta két kézzel kapaszkodott a műszerfalba, vagy valamelyik fogantyúban. A kiegyenlítők igyekeztek túlkerekedni a kívülről fakadó erőkkel, de majdhogynem katasztrofálisra sikeredett eme küzdelmük. Csupán a főpilóta gyors közbeavatkozásának volt köszönhető, hogy elkerülték a végzetes ütközést a sziklafalakkal, melyek felé a detonáció sodorta őket.

A hajtóművek panaszosan visítottak fel a hirtelen megerőltetéstől. A komp lassan újra egyensúlyba került, immár távolabb araszolva a kemény felszíntől.

-Kaptár Kettőt kilőtték! -adta hírül a másodpilóta, kipillantva oldalra, ahol még egy területen fehér izzásban ragyogott a levegő.

-El kell tűnünk innen! -vakkantotta el magát az első tiszt, és miközben kifelé emelkedett a szurdokból, a mikrofon fölé hajolt. -Kaptár Hármas, azonnal tűnj el onnan!

-Vettem Egyes. Kifelé tartok.

Az első tiszt biccentett társa felé, hogy némileg megnyugtassa magát, majd a lövegkezelő tüzérhez fordult.

-Állj készenlétbe!

-Értettem.

 

-Rohanj, rohanj! -sürgette Clemer az előtte szökdelő Vamsent. A felszín nem igazán volt alkalmas arra, hogy a sétánál nagyobb tempót engedélyezzenek meg maguknak, de ez most nem az az alkalom volt, hogy felhánytorgassák Res főisten előtt. Olykor jobbról balra vagy balról jobbra szökkentek, hogy kikerüljék a félhomályban a talaj egyenletlenességeit, és az akár több száz méter mély repedéseket melyekbe akár bele is zuhanhattak volna.

-Nem fogjuk elérni! -kiáltott hátra Vamsen pont félútról. És ekkor valamin megakadt a tekintette. Clemer háta mögül, a horizont irányából fénypontok látszottak közeledni, igen rohamos tempóban.

-Azokat nézd! -mutatott rögtön feléjük, mire Clemer megtorpant és maga is megfordult. Hunyorogva pislogott a két aprócska pont felé, melyek alig két pillanattal később egy igen furcsa alakzattá terebélyesedtek ki. Igazat megvallva a fények megmaradtak de azok nem voltak többek mint helyzetjelző lámpák a szokatlan elrendezésű vezérsíkok találkozási pontjánál, melyek jellegzetessé tették az egész járművet. A köznyelv csak ?Szöcskeként? ismerte a légköri gépet, hivatalosan pedig a T-16-os jelölést viselte magán.

-Sirakék. Igen! Ezek ők lesznek! -derült fel Clemer, de a mosoly hamar lefagyott az arcáról, mert hirtelen közte és az érkező Szöcskék közé a hágóból ekkor emelkedtek ki a megmaradt birodalmi kompok. És ezzel egy időben elszabadult a pokol.

A hatalmas vezérsíkokkal keretezett T-16-osok tüzet nyitottak amint észlelték a kompokat. Ugyan fedélzeti fegyverarzenáljuk elhanyagolható volt a birodalmi járművekéhez képest, de így is sikerült kisebb felfordulást okozniuk, illetve tetézni az előzőt. A vörös sugárnyalábok egy röpke pillanat alatt átszelték a távolságot, de végzetes csapást nem tudtak véghez vinni. Csupán tovább gyengítették a birodalmiak technikai fölényét.

 

 

-Eltaláltak! Eltaláltak! -harsogta a Kaptár Egy fülkéjében a felerősített hang.

A fekete egyenruhás első tiszt még a nyakát is behúzta mikor dübörögve zúgtak el a feje fölött a Szöcskék. Nem kellett kiadnia az utasítást, a fegyveroperátori pultnál lévő kezelő működésbe hozta a gyors-tüzelésű ikerágyúkat. Zöld energiadárdák törtek elő a torkolatokból és a távolodó Szöcskék után vetették magukat.

Kaptár Hármas eközben nem, hogy tovább folytatta volna az emelkedését, sőt, inkább gyors süllyedésbe kezdett amit hamar felváltott a zuhanás.

-Nem bírom a levegőben tartani! -hallatszott még utoljára a gép főpilótájának a hangja, majd egy hatalmas csattanás következett.

A Kaptár Egyes legénysége ebből egy hatalmas tűz-, füst- és anyagdarabfelhőt vett ki a mélyből. De ezzel egy időben maguk is sikert könyvelhettek el. A távolban ugyanis elérte a végzet az egyik rigeli gépet is. Jelentéktelen pajzsa és burkolata nem tudta elnyelni annak a halálos adag energiaözönnek a hadát melyet a megmaradt birodalmi komp zúdított rá. Az első tiszt szinte tövig nyomta a gázkart, hogy a megmaradt Szöcske után eredjen, de aztán az eszébe villant Madness százados.

-Fenébe is! -engedett meg magának ennyi szitkot, majd a másodpilóta szemöldökfelhúzására csak ennyit felelt: -Majd legközelebb! Fash zászlós, tartsa szemmel a hátsó kamerákat.

A tüzér -akihez a szavait intézte-, bólintott és rögtön alkalmazkodott az új feladatához. A fő képernyő villant egyet, majd rögtön a hátsó ágyúállásokhoz rendelt radarkép töltötte be a felszínét.

-Most mit tegyünk? -kérdezte a másodpilóta, miközben a gép élesen elfordult.

-Felszedjük a százados csapatát, hadnagy. A söpredéket meg rábízzuk a Chaserre. Hamarosan ?égető? problémával kell majd szembesülniük. -mondta ki a végszavakat, megvető félmosollyal.

[orki]

Vad űr, ismeretlen régiók

 

A poros talajt vagy száznyi pata szaggatta. Robajuk messzire elhallatszott a sikságon. A dübörgés egyre jobban közeledett, majd, hirtelen elhalkult és ismét távolodott. A furcsa költeménybe időnként vészes kiabálás, káromkodás vegyült. Reggel óta ezt gyakorolták az ifjú turániak, akik Mattu parancsnok szárnyai alá kerültek. A tapasztalt harcos fontosnak tartotta a gyors irányváltások, jármód átmenetek megtanulását a kölykök és a minrasok részéről, hiszen gyakran ez jelentette egy támadás sikerét vagy bukását. ?Nem várok tőletek magasiskolai és harcászati elemeket, de az alapokkal legyetek tisztában? mondogatta. Mint minden leendő turáni katona, az ő neveltjei is azt hitték, hogy nincsen náluk jobb a galaxisban. Mindent tudnak a harcról, fegyverekről, náluk jobban senki nem üli meg a hátasát. Köztük Zolta volt a legharsányabb. A szárazföldi egységek parancsnoka jókat somolygott a dölyfös ábrázatokon, dicsekvéseken, hencegések tömkelegén, amik a reggeli alatt száz számra hagyták el a lelkes fiatalok száját. Mattu nem áltatta magát, hiszen a dicsekvők nagy része ebédidőre általában kimerül, átértékeli önmagát és tudását. Ezért a gyakorlatok közti ebédszünet meglehetősen szótlanul szokott eltelni, csak a kanalak csörömpölése ad némi hangaláfestést. Külön hangsúlyt fektetett a feladatok egyszerre és azonnal történő végrehajtására, már mániákusan precíz volt. Megkövetelte mindezt az újoncoktól és a minrasoktól. Valami csoda vagy a falkaszellem okán az utóbbiak már a harmadik próbálkozásnál tökéletesen tisztában voltak a feladat lényegével, míg gazdájukról ezt nem mindig lehetett elmondani. Az oktatás kezdetén közfelháborodás fogadta ama parancsot, mely kifejtette, hogy az összes fegyvert, sugárvetőt, plazmaíjat, gránátokat, hagyják nyugodtan a sátrakban, nem lesz rá szükség. A méltatlankodókat Mattu egy-egy szigorú, vesébe markoló pillantással intette csendre. Zolta még egy velős monológban suttogta el a parancsnokról alkotott véleményét a körülötte poroszkálóknak. A robaj ismét közeledett, majd hirtelen abba maradt és távolodott, illetve nem mindenki tartott visszafelé a csapattal.

- Állj!- Üvöltötte a parancsnok, majd végig nézett a földön fetrengőkön.

Zolta is köztük volt, ki tudja hanyadszorra, bár második esésénél rájött, hogy a parancsok nem véletlenül születnek. Hiszen, ha a tegezére zuhan, a gondolatra is kirázta a hideg. Hangosan kiköpte a földet, majd igyekezett feltápászkodni. Közben halkan káromkodott.

- Szép talajfogás volt fiam! Neinkomafünf!- Ügetett el mellette a parancsnok.- Hé! Te! Fejezd be a talajtani minta rágcsálását és ülj vissza!- Címezte egy másik szerencsétlenhez.

- Döljön rád a világfa!- suttogta Öregharcos legkisebb porontya. A kedves kifejezés nem tudni, hogy minrasának szólt, aki undorral gusztált egy széttaposott fűcsomót, a körülményeknek vagy a feljebbvalójának. Önbizalma kezdett elpárologni.

-Ügyes leszállás volt, szó szerint. A turáni pilótáknak tanítani kéne!- A harmadik gyerek is visszakapaszkodott a nyeregbe, kétségbeesetten nézett a társaira.

-Gyerünk, tovább! Folytassuk!- Mattu elvágtatott a csapat előtt, miközben kiosztott pár hasznos tanácsot. Intelmeket fűzött egyesek viselkedéséhez vagy a hátassal való bánásmódjához.

- Csend legyen, befejezni az úri kaszinót! Ti se zsizsegjetek ott hátul! Nem kocsmában vagytok!- A beszélgetők azonnal csendben maradtak.- Te, az miféle kínzó eszköz a minrasod pofájában?! Ránézésre vallok tőle! Ahol megáll az ész, ott kezdődik az erőszak és az agresszió, ezt jól vésd az eszedbe fiam! A hiányosságaidat nem pótolja az a vas!- A feszítőt használó leendő harcos elpirult és olyasmit motyogott, hogy holnap kicseréli egy finomabb zablára. ? Álljon meg a fáklyás menet! Mit rugdosod a szegény párát?! Csinált valamit?! Nem, akkor meg hagyd abba, mert én is megrugdoslak!- Az okítás, így ment egész délelőtt. Zolta már nem számolta a monoton gyakorlatsor végrehajtásainak számát. Eleinte unalmasnak tűnt, aztán alig győzte fejben tartani az utasításokat. Ráadásul a parancsnok nem hiába osztogatta őket, bár az ifjú, mint minden kamasz, ezeket fölösleges és hiábavaló szekálásnak gondolta. Remélte, hogy még ebben az évezredben sikerül egyszer tökéletesen kivitelezni, talán akkor tartanak egy kis szünetet. Fel sem merült benne, hogy a gyakorlatok nagy része miatta nem sikerül, mert vagy lemarad, vagy korábban indul el, mint a jelzés érkezik, esetleg hátráltatja a többieket légi bemutatóival. ?Ez a dög szar!?, mondta egy-egy jól elbaltázott manőver után a körülötte állóknak, akik szemmel láthatólag nem tanúsítottak érdeklődést iránta és kifogásai iránt. Sőt egy-egy rosszalló pillantással tudatták vele, hogy mennyire idegesíti őket. A felkeveredett por egyenletes rétegben borította be a ruháját, amit még hatalmas lyukak s feslések is díszítettek. Kezdett mindenütt viszketni, nehezen vett levegőt, ráadásul szomjas volt. Képzeletben a második vödör vizet gurította le a frissítő zuhany után.

- Mára végeztünk!- A csapat egy emberként sóhajtott fel.- De nem ám szétszéledni! Először a minras, aztán a fegyver! Kössétek ki őket, adjatok vizet nekik, vegyétek le a nyerget! Veletek ellentétben ők megérdemlik a pihenést! Nyomás anyaszomorítók!- Harsogta Mattu.

 

A vízcseppek megcsillantak a vödör szélén, ahogy Zolta hátasa jóízűeket kortyolt belőle. Gazdája már alig várta, hogy ő is hasonlóan cselekedjen. Talán még a szája szélét is megnyalta. Ábrándjai közül harsány kacagás zökkentette ki.

-Te meg min röhögsz?!- Mordult a vele szemben itató gyerekre.

-Rajtad!- Hangzott az őszinte válasz. Öregharcos fia végig mérte a gúnyolódott. Elsőre szembetűnt, hogy valami szegényebb család sarja, hiszen, sem a ruhája sem a minrasa nem tűnt túl előkelőnek. Egy nagy fejű, borzas sörényű, hordóhasú állatka volt, ellentétben az ő kecses sárgájával. Athes fia fintorgott. Viszont, Zoltával ellenben nem volt rajta egyetlen horzsolás, a ruháján szakadás nyom, sőt, úgy látszott, mint akinek meg se kottyant a több órás gyakorlatozás. Vígan és sietve hozta a nehéz, vízzel telt vödröket hátasának.

-Miért is?!- Kérdezte Zolta, úgy döntött, hogy egy alkalmasabb pillanatban tanítja móresre a szemtelenkedőt. Ő, aki ott volt Coruscant ostrománál, nem akárki, jobb, ha tudatosítja másokban is. Bár ez a tény vajmi keveset lendített mostani helyzetén. Most annyira kimerült volt, hogy alig állt a lábán. Minden tagja fájt az esésektől, ráadásul az izomláz is elkezdett munkálkodni lábaiban.

- Ne haragudj, de elég instabil az ülésed, azért borulsz annyit! Ráadásul figyelembe se veszed a parancsnok tanácsait, pedig mondott pár okosságot. Ha megfogadtad volna, fele annyi horzsolás és seb tarkítana!- Folytatta a másik,- ja annyira beképzelt vagy, hogy az orrodba esik az eső!- Zolta eltátotta a száját. Eddig csak a bátyja osztotta ki, meg a turra, néha az apja, de egy vadidegen pásztorkölyök. Új volt, szokatlan. Nem számított rá. Valahol fájt is neki. Hirtelen nem is tudott mit mondani, csak bámulta csizmája orrát. Lehet, hogy igaza van a másiknak?! Tette fel gondolatban a kérdést??Ma nem szerepelt valami fényesen, sőt talán a nap vesztese címet is előkelően viselhetné.

-Egyébként Ozornak hívnak!- Nyújtott kezet, kissé megenyhülve a másik srác. Észrevette, hogy kissé megtaposta társa egóját.

-Zolta vagyok!- motyogta a kissé megtépázott önérzetű ifjú.

- Rendben, szerintem menjünk enni!- Invitálta Ozor a másikat.- Ne izgulj, ha elfogadod a tanácsokat, sokat fogsz fejlődni!- Bíztatta. Talán már el is felejtette Zolta lenéző arckifejezését.- Hidd el csak gyakorlás kérdése az egész!-

Szerkesztve: 2009. Augusztus 24. - orki

[Oldfighter]

Res Rigel, Premsus City.....

 

A várost körös-körül beterítette a kesernyés ózonfüst, jelentősen lecsökkentve a látótávolságot. A ryffeket ez nem nagyon hátráltatta, de a rohamosztagos bajtársak célzását tovább nehezítette. A sziklafalak közt versenyre keltek a dühödt, vörös színben pompázó ryffek üvöltései és a sugárvető lövedékek dörrenései. A legnagyobb verseny azonban az életben maradásért folyt.

-Mozdulj! Szedd le! Szedd le!

Energiadárdák újabb özöne villogott keresztül a főtér környékén megülepedő ózonfüstben, hogy aztán elvigyék az egyik rohamra indult ryff kitátott pofáját. A koncentrált lövedékek oly erővel martak a fejébe és a ryff oly iramban támadott, hogy az állat pördült egyet a levegőben, majd lebukfencezve halott társai halmán, pörögve-forogva bucskázott el egészen a bejáratban tüzelési pozíciót felvevő rohamosztagosok lábai elé.

-Kiiktatva! -közölte Werton fémes hangja, megállapítván, hogy a tetem mozdulatlan és ebben nem is fog változás bekövetkezni.

-Amennyien ezek vannak nehéz lesz feltartani őket. -jegyezte meg Lánglovag, két sorozatlövés között.

-Nincs elég muníciónk. -csapott a töltényövére Zim.

-Hátul van egy folyosó! Javaslom torlaszoljuk el a bejáratot. -intett a fejével Crash a helyiségben lévő roncsmező túloldalára.

-Hol a fenében vannak már a mieink? -kiáltott fel Demelton, miközben mellőle hirtelen eltűnt az egyik társunk. Az immár befelé is hömpölygő füstfelhőből egy ryff fej vágódott ki és a hozzá kapcsolódó állkapocs egyetlen egy harapással kitépte Bredeck közlegényt a fal tövéből.

Demelton őrmester rögtön oldalra vetette magát, majd a túloldalra érkezve célzásra emelte a fegyverét. De már nem volt mire leadni a lövést. A sisakokban még hallhattuk Bredeck utolsó sikolyát.

-Na jól van, mozgás, mozgás! -intettem a fegyveremmel a folyosó felé. -Crash, robbantsa be a bejáratot! -fordultam Zim osztagának robbantási szakértője felé, de mielőtt az teljesíteni tudta volna a parancsot, Zim magára terelte mindenki figyelmét. Ő volt az utolsó aki még leadott pár lövést a bejárat boltíve alól.

-Halljátok ezt? -kérdezte, leengedve a fegyvere torkolatát.

Páran csatlakoztunk hozzá. Odakint a ryffek vonyításain túl, valami morajló hang emelkedett minél hangosabbra. Aztán hirtelen zöld, villogó fény töltötte be a levegőt és azzal együtt iszonyatos robbanássorozatok hőhullámai törtek be a helyiségbe. Egy emberként lendültünk a legtávolabbi sarokig, pont a kommunikációs pult túloldalára. A gép sisteregni kezdett.

 

-Alfa Felderítő század, itt Kaptár Egy. Vétel.

A komp másodpilótája hunyorogva meresztette kifelé a szemeit, oda ahol az ő fedélzeti fegyvereik mély krátereket vájtak a sziklafalakba, de legfőképp az azokon nyüzsgő ryff falka közé. Néhány gomb állítgatás után újra próbálkozott. Az első tiszt eközben teljes fordulatot tett a komppal, hogy a tüzér alaposabb munkát végezhessen.

-Madness százados kérem jelentkezzen!

-Biztos, hogy jó helyen vagyunk? -kérdezte az első tiszt egy röpke pillanatra feléje fordítva a figyelmét. -Az érzékelők nem vesznek semmiféle életjelet a mieink.....

-....ssshhhzzz.....Egy! Végre valahára!

Mindketten döbbenten pillantottak le az adó-vevő kezelőfelületére.

-Jó újra hallani százados. Megtisztítottuk a terepet ezektől a dögöktől. Önök merre vannak!

-Behúzódtunk az egyik barlangba.

-Vettem, százados. Leszállunk és felvesszük önöket.

-Az remek lenne. Van néhány sérültünk.

 

Két perc múlva már szökési sebességgel tartottunk kifelé Res Rigel légköréből. A komp sötét hátuljában megkönnyebbült sóhajok szakadtak fel még mindig. A szanitéc a körülmények ellenére igyekezett mindenkit ellátni akit csak lehetett. Mások kimerülten dőltek hátra üléseikben és a jellegtelen plasztik mennyezetett bámulták.

-Van valami, főhadnagy? -kérdeztem előrebotorkálva, sisak nélkül, kihasználva, hogy megszűnt a gyorsulással járó remegés a hajón. A pilóták gyanúsan sokszor néztek le a hátsó kamerák monitorjaira.

-S-semmi jelentősebb, százados. -rázta meg némi bizonytalansággal a fejét. -Csupán még korábban összefutottunk pár járőrhajóval.

-Ühüm.

-Tényleg semmi komoly. Az egyiket megsemmisítettük, a másik pedig bizonyára súlyos sérüléseket szenvedhetett. Nyoma sincs a monitorokon, uram.

-Rendben főhadnagy. Én se tartom lehetségesnek, hogy a Chaser közelébe jöjjenek. -néztem ki az ablakon ahol már feltűntek a csillagromboló peremén tündöklő fénypontok és a hídfelépítmény is jelentőségteljessé vált. -Amúgy Ralle ezredesnek milyen tervei vannak?

-Szerintem másodperceken belül saját szemével is megtapasztalhatja, százados. -közölte tökéletes magabiztossággal az első tiszt, miközben a végső megközelítési pályára állította a kompot.

 

 

Sirak bosszús volt. Nem is kevéssé. Egy platón tette le végül a Szöcskét, illetve azt a részét mely épségben megmaradt. Az pedig nem volt sok, de ha több lett volna, biztos a plató lett volna kicsi.

-Hogy a premsusi sólyom vájná ki a szemét....

Elkezdte magát kicsatolni a hevederek közül, majd a kabintető vészkioldójára csapott. A keret reccsent egyet, ahogy a kis robbanótöltetek aktiválódtak, majd az egész tető kilőtt az ég felé. Sirak kiszabadult a félig az oldalára dőlt járműből. Hátrahagyva a fülkét, kilépet az egyik szárnycsonkra, majd lehuppant a talajra. Ekkor szembesült azzal, hogy végül is mekkora szerencséje volt. Az egész gép nem volt több, mint a pilótafülkéből álló törzs és egy-egy csonk a vízszintes és a függőleges vezérsíkokon. A jobb oldali szárny teljesen hiányzott a gépről. Helyén csak a füstölgő koromfoltok tanúskodtak arról, hogy hová is csapódtak be a birodalmi komp lövedékei. Pont mikor körbeért a körsétájából, akkor csendült fel egy számára ismerős hang.

-Hé! Sirak!

A rigeli férfi megfordult. A sziklafal oldalához kapcsolódó plató túlfelén, a szakadék másik oldalán, egy ösvényen emberek integettek feléje, élükön Clemerrel. Sirak átintett.

-Nem történt semmi bajod Sirak? -formázott tölcsért a tenyereiből a premsusi vezető. Nagyjából úgy száz méter választhatta el őket egymástól.

-Túléltem én már ennél komolyabbat is. -kiáltott át büszkén.

-Keletre innen van egy híd. -mutatott el jobb felé Clemer, de Sirak nem tudott teljes figyelmet szentelni a férfinek, mert valami egészen szokatlan zöldes derengés telepedett a tájra, ahol két pillanattal ezelőtt még minden a kékes holdfényben fürdött. Úgy látszott, hogy ez feltűnt a többieknek is, mert Clemer kisvártatva elhallgatott és a társai ég felé nyújtózó karjait követve a tekintetével, maga is megállapíthatta, hogy ez nem holmi fényjátéka a természetnek. Sirak vele egy időben kapta föl a fejét, hogy aztán a döbbenet legyen úrrá a tekintetén. Tudta, másodpercei vannak hátra az életéből. A fátyolos égbolt zenitjéhez igen közel, egy tűhegyni pontból zivatar készült aláhullani. Egy zöld energiasugarakból álló kegyetlen zivatar, melyet nem holmi viharfelhő szórt alá, hanem a Galaktikus Birodalom hadigépezete.

Sirak még azelőtt hamvadt el, hogy a forró gázplazma alacsonyabb magasságba érkezhetett annál, mint melyen túl, saját maga repült volna a Szöcskéjével.

[Oldfighter]

Kyeteera haloványan elmosolyodott és szembe fordult a vele egymagasságú nővel.

-Bone, benned még sose csalódtam. Nincs kétségem afelől, hogy mi is vár azokra akik rútul fel akartak minket ültetni.

Pethy Bone, tiszteletteljes főhajtást eszközölt, majd távozása közepette gondolatainak szövevényébe merült. Valahonnan, mélyről, az ösztönei egy sejtelemnek kezdtek hangot adni.

Hapan Csillagköd, Hapes, Források Palotája....

 

Negan megkönnyebbülten lépet ki a déli palotaszárny teraszára. Alkalmi irodáját hátrahagyva, a temérdek munka után, ezekben a késő esti órákban, friss levegőre vágyott. Ahogy tenyerét a díszes kőmellvédre helyezte rögvest lehunyta a szemeit és megszívta a tüdejét a sziget fölé érkezű hűs légáramlatok oxigén-dús aromájából, melybe leginkább a sós tengeri levegő és a források tiszta zamata keveredett. Egyedül volt, senki se zavarta. Még a palotakertben őgyelgő őrök is mintha másfelé serénykedtek volna. Ő legalábbis is gondolta. A fáradtság furcsa játékokat kezdett űzni a kondicionált érzékei felett. Mindazonáltal veszély itt nem fenyegette. Közvetlenül legalábbis nem.

Mikor kinyitotta a szemeit, a tenger fodrozódásai közt remegő holdakat pillantotta meg. Hétből öt ?ontotta? most a fényét Hapes éjszakai egéről, mely sose volt elég sötét ahhoz, hogy engedtetni láttassa a közeli csillagok fénypontjait. A szokásos fátyolosság, mint mindig, most is csak félhomályt teremtett.

Negan feljebb emelte a tekintetét. Tekintete megakadt néhány járművőn melyek ioncsóvákat húztak maguk után, hogy aztán belevesszenek fent, a magasban rajzó társaik egyvelegébe. Hapes orbitján már temérdek, civil érából kikerült űrhajó sorakozott fel, várva a végső parancsot, hogy csatlakozhassanak a birodalmi flotta elleni háborúhoz. Ők voltak az utolsó védvonalak a hapan nép túlélése érdekében. Az Ereneda parancsa pedig egyértelmű volt. Csupán jelentéktelen számú ellenkező akadt, de számukra ez is maradt az utolsó mozzanat az életükből.

-Tábornagy...

Óvatos hang csendült fel mögötte. Tapintatos volt, de egyben sürgető.

-Mondja csak Eilyn.

Negan továbbra is a horizontot fürkészte.

-Hívása érkezett, asszonyom. Az egyik kódolt csatornán.

Az Infiltratorok feje megfordult majd pillanatnyi mérlegelés után elsétált az asszisztense mellett aki megvárta amíg felettese belép a fedett folyosóra, majd nyomába eredt, hogy a tábornagy közelében lehessen ha a szükség úgy hozná.

 

Negan végiggyalogolt a vastag szőnyegen, mely majdnem saroktól sarokig húzódott az irodájában, míg végül elérte az íróasztalát. Megkerülte a különleges erezetű bútordarabot és felnyitott a felszínén egy panelt. Egy kis kezelőfelület vált láthatóvá, gombokkal és a hozzájuk kapcsolódó feliratokkal. A hapan nő lenyomta az egyiket, mire egy mechanika felfedte az asztalba süllyesztett holonet rendszert. Felpillantva, a bejáratban ugrásra készen várakozó asszisztenséhez fordult.

-Köszönöm Eilyn. Most távozhat.

Amaz fejet hajtott, majd bezárta maga mögött az ajtószárnyakat.

A helyiségre félhomály telepedett, egy időben a vetítőrendszer bekapcsolásával. A fehér fénykéve, mely az asztal fölé lövellt, egy karcsú, atletikus alakot jelenített meg Nagan tekintete előtt.

-Trianna...

 

 

Quara, Quara City.....

 

-Tábornagy. -biccentett a fejével a jacht szűkös, kommunikációs szoba sarkában derengő tiszt felé, akinek csak a felső teste látszott tisztán a fénysugárban.

-Pihenj, Trianna. Már vártam a hívásod.

Az Infiltrator lazított a testtartásán, azonban arcélei feszesek maradtak.

-Elnézését kérem a késedelemért, tábornagy.

-Sikerült végrehajtanod az utasításokat? Hol vagy most egészen pontosan?

-Némi tervmódosításokkal ugyan, de sikeres akciót hajtottunk végre a kijelölt célpontnál. Jelenleg némi karbantartási munkálatokra szorultunk.

-Ezt sajnálattal hallom. Az Ereneda ugyanis nem tűr késedelmet Trianna.

-Tisztában vagyok vele Nagan tábornagy. De elkerülhetetlen volt, hogy alkalmas helyet nézünk a szerelési munkálatokhoz. És......éppen....

-Valami gond van? Elbizonytalanodtál.

Trianna felülkerekedett cseppnyi bizonytalanságán.

-Pethy Bone. Tábornagy.

-Hogy?!

-Ő is itt van, ezen a bolygón.

 

 

-Én mondom, négyünk ellen tuti nincs esélye. De még egymagam is képes lennék akár kitépni a szívét annak a.......

Yve hirtelen elhallgatott, amikor a szeme sarkából észrevette a mozgást a társalgó bejáratában. A többiek is odavetették a tekinteteiket. Trianna lépte át a süllyesztett küszöböt. Csendben, valahová maga elé meredve.

-Nos? -kérdezte elsőként Niobe, felemelkedve a székéből. Yve is mozgolódni kezdett, példának okáért, legelőször a csizmába bújtatott lábait vette le az asztalról, melyet eddig körbeültek.

Trianna a csípőjére fektette a tenyereit. Arckifejezése nem sok jóról árulkodott. Végigpillantott a társain, majd kelletlenül megszólalt.

-Folytatnunk kell az eredeti tervek szerint.

Az arcokra egyszerre ült ki a kétkedés és a megdöbbenés egyvelege.

-Micsoda?! Csak úgy hagyjuk elfutni? -fonta össze a karjait Yve, a falon túlra bökve a fejével. -Ezt Nagan se gondolhatja.

-Nagan tábornagy. -egészítette ki őt Trianna, aki ezután keresztülviharzott a társalgón.

-Hé! -kiáltott utána. -Itt most Boneról van szó. Ezt én csak úgy nem nyelem le, érted!?

Trianna megtorpant és kitámasztotta magát a másik ajtóban mielőtt még kilépett volna. Kivárt egy másodpercet, majd megperdült és egyenesen visszatért Yve elé.

-Magasról teszek rá, hogy mit nyelsz le és mit nem. Infiltrator vagy és azzal együtt fedhetetlen. Uralod az érzelmeidet és követed az Ereneda parancsát tűzön-vízen át. Megértettél engem?

Yve tekintette előtt, Trianna szempárjában lángonyelvek vibráltak. És ha Trianna szemében már lángonyelvek vibráltak.....

-Teszem azt, amire kiképeztek. -mondta fagyosan, mielőtt még kitörhettek volna azok a lángnyelvek onnan.

-Nagyon helyes.

Trianna még engedélyezett magának annyi időt, hogy Yve tudatába égesse arcának minden egyes rideg és elszánt vonását, majd a döbbenten őket néző társaikhoz fordult.

-Rendbe tesszük a hajót és eltűnünk innen.

-Mi a következő célpontunk? -kérdezte Niobe ellépve az asztal mellett.

-Alderaan. Ott lépünk akcióba mihelyst átvettünk egy csomagot a flottától.

Mivel a többiek nem reagáltak erre semmivel, folytatta:

-Nyomás hölgyeim, még be kell szereznünk azokat az alkatrészeket.

 

 

Porgge reszketett. Nem kicsit, nagyon.

A koréliai teherhajó egyik folyosóján állt falfehéren, remegő térdekkel és hogy némiképp levezesse a feszültségét a körmét rágcsálta. Vele szemben, a higiéniai szárny tövéből, Bone lassan megfordult. Egy hordozható detektort tartott a kezében.

-Semmi kétség, minimum hárman voltak. Méghozzá.....-pillantott le utoljára a szerkezet kijelzőjére-, nők.

-N-nők? -kérdezte dadogva a férfi, vetve egy döbbent pillantást a háta mögé érkező társaira.

-Tudja.....olyan egyénnek melyek után, maguk hímek, képesek lennének egész nap a nyálukat csorgatni. Szóval?

Porgge hitetlenkedő képet vágott a hapan nő sötét hajzuhataga alól kivillanó kérdő, kék szempárja felé, aki szemlátomást megunta a beálló, tétlenkedéssel telített csendet. Átpillantott Porgge válla felett a többi rys-i férfi felé.

-Önök vagy orgiát rendeztek a hajón, vagy pedig csúnyán rászedték magukat Orwellen.

-De mi nem....-rázta meg volna a fejét az élen álló.

-Valljon be mindent! Megértette? Kiket hozott fel a hajóra? -Pethy Bone alig két centiméternyire maradt távol a csontig metsző tekintetével. Porgge akaratlanul is hátrálni kezdett.

-Nem hoztunk fel senkit se, asszonyom. -szólalt meg Giratt, kilépve a csoportból. -Azon az éjszakán semmiféleképp.

Bone vékony ajkai szélesebbre húzódtak. Fellépését siker koronázta. Résnyire hunyta a szemeit.

-Hát akkor? Ennyire nem hinném, hogy tartanának tőlem. Ámbár fél perc alatt végezhetnék mindannyiukkal.

Giratt nyelt egyet. Sokszor váltott pillantást Porggeval. Ideje volt, hogy valamelyikük kimondja az igazságot.

-Tudja asszonyom, azon az éjszakán úgy gondoltuk, hogy az áru leszállítását követően kicsit lazítunk. Be is tértünk a kikötői söntésbe...ahol...

-Ahol?

-Ahol Porgget kihívták egy ivóversenyre.

-Hmm. -kerülte meg kettőjüket, a háta mögé kulcsolt kezekkel. Mawrek és Vrex néhány lépésnyiről figyelte továbbra is az eseményeket, de látszott rajtuk, hogy Bone jelenléte őket is bármikor vallomásra késztetheti.

-Egy nő volt -vette át a szót a némileg felbátorodott Porgge-, és jó sok pénzt ajánlott.

-Miféle nő volt? Írd le nekem!

Porgge megvonta a vállait.

-Igazából semmi különös. Egy nagypofájú cafkának tűnt, akit könnyű az asztal alá inni.

-És egyedül volt? Esetleges társak a közelben?

-Nnem, semmi ilyesmi. -rázta meg a fejét és Giratt is csatlakozott hozzá.

-Kevés nő volt ott, de azok közül a legtöbbjüket már ismertük innen-onnan.

-Szóval őt még biztos nem láttátok?

-Aha. Így igaz.

-És ezek után?

-Ööööö....nos, innen már azt hiszem ismert a sztori. -felelte Porgge újfent elsápadva. -Vesztettünk és reggelre már nem volt meg az indítókártya.

 

 

Pethy Bone elfojtott dühvel hagyta maga mögött a teherhajót és kilépve a dokkból, jobbra vette az irányt. Az utcán itt várakoztak rá a felfegyverzett társai, legtöbbjük a légirobogójára támaszkodva. Bár szikrázó napsütésben volt mindenkinek része, mégis, az épületek árnyéka üresen maradt. Tudta mindenki itt Quarán, hogy hamarosan a sokkal kellemetlenebb évszak fog beköszönteni, esőfelhőkkel és viharos széllökésekkel. Így nem volt csoda, hogy a helyiek igyekeztek kihasználni az utolsó napsütéses órákat. De Bonet most csöppet sem a közelgő évszak izgatta, hanem sokkal inkább azok az eredmények, melyekkel hátrahagyta a koréliai gyártmányú hajó fedélzetét. Amire jutott az pedig egyszerre volt igen biztató, másrészről pedig nyugtalanságra okot adó fejlemény.

Merev, határozott járással érte el a robogóját. A mellette parkoló járműn könyöklő férfi odakurjantotta neki.

-No, sikerült valamit kideríteni?

Bonet hidegen hagyta a férfi modora, már régen leszokott arról, hogy ebben a csürhében ahol dolgozott, kifinomult elvárásai legyenek. Megelégedett annyival, hogy ha parancsot ad, azt akkor teljesítsék. Ezzel pedig eddig semmiféle gondja sem volt. A klán tagjainak legtöbbje még a saját anyját is lepuffantotta volna, ha a klánvezér, vagy ő arra parancsot ad.

Felpattant a robogójára és anélkül válaszolt, hogy a hideg csillogással fénylő szemeit a férfire vethette volna.

-Minden rendben van. De ti ebből most kimaradtok. Egyelőre.

Begyújtotta a hajtóműveket, majd gázt adva eltűnt a kikötő forgatagában anélkül, hogy további magyarázattal szolgált volna.

[Oldfighter]

-Biztos tudni akarod? -kérdezte huncut képet vágva.

-Hát persze! -derült fel türelmetlenül Willriel tekintette. -Jaj, mond már!

-Na jó. -vonta meg a vállait, belemenve a játékba. -De ígérd meg, hogy apának egy szót sem mondasz róla. -vonta össze a szemöldökeit majd kacsintott egyet.

-Jó, jó ígérem, de légyszí mond már meg.

Dynia arcára szelíd jókedv telepedett, tenyerével pedig végigsimított a kidomborodó hasán. Csak most ötlött fel benne, hogy hányszor de hányszor lepergette maga előtt ezt a pillanatot.

-Kisöcséd lesz Willriel. Úgy ám.

Ghadea....

 

-Mi!? De hisz ez nagyszerű! Gratulálok!

Adin nyilvánvaló kitörő öröme több, a közelünkben elsétáló alak figyelmét felkeltette. Nehéz lett volna nem így tenniük, hiszen az unokaöcsém hangja még a légibázis legtávolabbi sarkáig is eljutott.

-Köszönöm Adin. -háláltam meg a szavait, bár kicsit zavarodottnak éreztem magam a többi ember ránk révedő pillantásai miatt. -De igazság szerint Dynia valami összcsaládi vacsorát szeretne rendezni a hétvégén, ahová természetesen te is meghívott családtag vagy. Ott fog történni a ?hivatalos? bejelentés.

-Szóval ha jól sejtem akkor Dynia titka már nincs többé titokban.

-Nos....erről azt hiszem Willriel már tegnap reggel gondoskodott. Szerintem alig várta, hogy elújságolja a hírt, hogy öcsikéje lesz.

Még egy jó darabig önfeledt kacagások kísérték a történteket. Be kellett számolnom Adinnak a nagy ?lelepleződés? körüli eseményekről egészen addig amíg Dynia ki nem ?kiáltotta? árulónak Willrielt, mely után nekem meghagyta, hogy hétvégéig el ne merjem szólni magam. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogyha Adin ezek után nem fogja kellőképpen eljátszania a szerepét a vacsoránál akkor napokig igen szótlan lesz Dynia, és ez még csak a jobbik helyzet. De Adin megnyugtatott, egy amolyan cinkos pillantással, hogy majd igyekezni fog kellőképp újdonságként kezelni a számára pár nap múlva kiderülő újdonságot.

Ezek után -amolyan lassú kedélycsillapodást követően-, akaratlanul is, de az egész Ghadea sorsát befolyásoló eseményekre terelődött a téma. Ennek egyik feltűnő jeleként, Adin felmutatott az égboltra, oda, ahol néhány bárányfelhő fölött, megcsillant egy terebélyes fényes pont. Akár lehetett volna egy másik, rendszerbéli bolygó is, de ez szemlátomást ahhoz túl gyorsan sodródott keresztül az égbolton. Kilétét mi sem bizonyíthatta volna jobban, minthogy körülötte, ennél is tisztább időben, rajnyi fényes sziluett körözött.

A Galaktikus Birodalom csillagrombolója és kísérete, már két napja csüngött Ghadea orbitális pályáján.

-Minduntalan rossz érzés fog el mikor megpillantom. -jegyezte meg keserűen. -És mióta itt vannak a repülésnek is annyi.

-Idefele jövet találkoztam a bázisparancsnokkal. Nem volt éppen túl vidám. Éppen a századparancsnokokkal egyeztetett ha jól sejtem.

-Igen. -kotort bele a csizmája orrával egy betonrepedésből kikandikáló gazcsomóba. -Mindenki túl feszült lett hirtelen.

-És te, Adin, hogy viseled? -kérdeztem a lehető legtapintatosabban.

A választ megelőlegezte egy olyan távolba révedő tekintett, mely mögött komoly érzelmek gyülekeztek.

-Tudom, hogy őszinte választ vársz tőlem, de hidd el -rázta meg tagadóan a fejét-, nem akarod hallani.

Nem ellenkeztem, helyette inkább kényszerítettem a további körsétát azzal, hogy lassan megindultam előre. Valahol a barakkok és a központi épület között jártunk. Mindenfelé emberek jártak-keltek, magányosan, vagy kisebb csoportokba verődve. Volt aki sietett valahová, de akadtak olyanok is akik hozzánk hasonlóan, ráérősen botorkáltak a díszkertet átszövő sétányokon.

Persze szerettem volna tudni, hogy pontosan mik is gyötrik, de ismerve a múltját nem volt kérdéses, hogy igen nagy fegyelemnek volt csak hála, hogy a szellem nem szabadult ki a palackból. Adin egy lépéssel már közelebb járt ahhoz amiben végső soron hinni szeretett volna. Azzá akart válni ami talán sose lehet belőle. Egy jedi, kinek érzelmei sose szabadulhatnak a gyeplőből. Ezt a gyeplőt pedig önmaga tartotta a kezében.

-Úgy hallottam -folytatta néhány lépés megtétele után-, hogy a birodalmi követ újra a Palotába érkezett.

-Igen. Éppen Dyniát kísértem be a városba.

-No és lehet már tudni, hogy pontosan mit is akarnak tőlünk?

-Sajnos igen. Ezért is vagyok itt, hogy ezt elmondjam neked.

 

 

-Meg kell valljam magának elnökasszony, hogy a múltkor fel sem tűntek ezek a nagyszerű festmények. Tudja, manapság már a legtöbb kiállítóhelyen a holografikus modelleken csodálhatjuk a művészi remekműveket.......de ez itt -tartott egy pillanatnyi szünetet-, szinte minden álmomat felülmúlja. Grimson fültől fülig érő mosolya és széttárt karjai azt a benyomást keltették, hogy képes lenne akár az egész folyosónyi festménysort is átölelni. Dynia egyelőre nem tudta hová tenni ezt a hóbortját a férfinak, túlságosan elütött attól amit két napja elkönyvelt róla. Persze csöppet sem vált kíváncsivá, hogy honnan is ez az érdeklődése a művészetek iránt a birodalmi követnek, de mint ?jó? vendéglátó türelmesen hallgatta tovább a férfi szavait.

-Ezek a képek önmagukban is reprezentálják azokat a kivételes ecsetkezeléseket melyeket R'ah Shambar, Kolin V'Cha és Gevson Prider használt a pályafutásuk csúcsán. -ahogy sorolta a festők neveit, szemében úgy vált fényesebbé a csillogás. Dynia kezdett meghökkenni. Nem is volt rest és vetve egy pillantást a háta mögé, Asylen is valami hasonlót fedezett fel. Kissé hátrébb a díszőrök egyhangúan strázsáltak posztjaikon. Őket valószínűleg nem igen foglalkoztatta az, hogy milyen kedvtelése lehet egy birodalmi tisztnek, gondolta Dynia, miközben visszafordult. Grimson a háta mögött összekulcsolt kezekkel sétált végig a folyosón, immár másodjára.

-De, hogy egyben egy egészen másfajta művészeti ág képviselőit jelenítsék meg, tökéletesen egyedivé teszi őket. A galaxis legáttörőbb zeneszerzői. Van valami a dallamaikban ami mindig is elvarázsol. Ezt a hármat például volt szerencsém élőben is hallani Coruscanton. -mutatott rájuk egyenként. Dynia beérte őt és maga is szemügyre vette őket. Csak most döbbent rá, hogy hivatali kinevezése óta még egyszer se foglalatoskodott mélyebben az Elnöki Palota folyosóin található művészeti alkotásokkal. Talán mikor Dent először végigvezette, akkor állt meg ő is egy-két jelentősebb, kiállított remekműnél melyek felkeltették Den érdeklődését is. De ennél többet maga nem tett hozzá ahhoz, hogy tárlatvezető váljék belőle. Persze ez nem okozott azért komoly hátrányt, főleg úgy nem, hogy azért jól ismerte a főbb zeneszerzőket és előadókat.

-Clasur Bohmel.....pár évvel ezelőtt volt szerencsém megcsodálni az egyik koncertjét. Édesapám nagy gyűjtő volt. Kislánykoromban esténként nagyon sokszor ezeket az előadókat hallgattuk.

-Hát igen. -révedt el Grimson tekintete a festményekről. -Bárcsak nekem is fennmaradt volna az a sok hanghordozó melyet az évek alatt összegyűjtöttem! De óvatlan voltam és kezdetben túl könyörületes azokkal a kalózokkal szemben akik lecsaptak a kis szállítónkra. Amit nem vittek magukkal azt elpusztították, pedig hiába közöltem velük, hogy bármit vihetnek amire szükségük van. De ők nem elégedtek meg ennyivel.

Dynia a szeme sarkából észrevette, hogy Grimson ujjai ökölbe szorulnak.

-Node -fordult el végül az emlékképeitől-, nem akarom túlságosan feltartani elnökasszony, se pedig a tanácsadóit megvárakoztatni a régi történeteimmel.

Dynia némán bólintott, mint aki maga is hasonló álláspontra jutott. Megvárta míg Asyle csatlakozik melléje, aztán a tárgyalóterem felé nyújtotta a karját. Grimson pedig előzékennyé vált és maga elé engedte őket.

 

 

-Szóval beleegyeznek. Ennek nagyon örülök és engedjék meg, hogy máris tolmácsoljam Őfelsége köszönetét.

Dynia kimérten hajtott fejet, miközben igyekezett leplezni ellenszenvét, mely az utóbbi fél órában ismét fellángolt benne. Tudta jól, hogy miféle hálát is várhat egy olyan személytől aki számtalan élet felett rendelkezett. Palpatine császár olyan ismert volt Dynia számára mintha napi kapcsolatban állt volna vele.

-Természetesen a draiani támaszpontot csak átmenetileg bocsájtjuk a rendelkezésükre. -tette hozzá a végleges döntéséhez, bízva abban, hogy szemtanúja lehet miként fagy meg csöppet a birodalmi arcán a mosoly. De Grimson vagy túl aljas volt, vagy pedig igen jól leplezte a helyzetét, melyet a kitétele befolyásolhatott.

-Tisztában vagyok vele, hogy ez nagy áldozat az önök részéről és ígérem, hogy amint megteremtettük a békét a szektorukban, távozzunk.

Grimson mindenkinek küldött egy őszintének tűnő pillantást.

-Úgy vélem Ghadea érdeke se lehet más, minthogy szomszédaival visszaálljon a békés együttélés lehetősége.

-A bizalmunk reménnyel teli, nagykövet úr. -közölte a végleges álláspontját Dynia.

 

 

-Nos, hogy ment uram?

A kísérő rohamosztag parancsnoka Grimson elé ment, mielőtt az elérhette volna a felszálláshoz várakozó űrkompot. Grimson tekintete kendőzetlen elszántságról és elhivatottságról tanúskodott. Nem torpant meg, hanem céltudatosan haladt tovább a nyitott rámpa felé ahol további rohamosztagosok várakoztak.

-Könnyebben mint gondoltam.

-Beszélt nekik a támaszponton talált gyanús jelekről?

-Csupán általánosságban. Annyit mondtak, hogy ott egy őrállomás volt korábban.

-De azok a nyomok elég frissek voltak, uram.

-Pontosan. És hamarosan ki is fogjuk deríteni, hogy hová is tűntek onnan a hajók. Minden esetre szeretném, ha az embereivel mélyebbre ásnának azokban a komputerekben amiket ott hagytak.

-Értettem, nagykövet úr.

-Ugyan, maradjunk az eredeti rangomnál.

-Ahogy kívánja, tábornok úr.

[Oldfighter]

-Lyette kapitány. -szólította meg őt Daraan aki kimérten a nő elé sétált, majd alig néhány centiméternyire tőle, szigorú tekintettel megállt. -Gondolom nem veszi zokon, ha Őfelsége és népe javára most lemondana a hadizsákmányáról. Szóljon ha nem így gondolja, kapitány.

A hapan nőből a furcsán hangoztatott szavak némaságot kényszerítettek ki.

-Gondoltam. -mondta a hideg fém hangjával és ehhez mérten le nem vette a tekintetét Lyette kapitány egyre halványabb szempárjáról. -Esetleg valaki más nehezményezné ezt az aprócska áldozatot?

Tapintható csend telepedett az eligazítóteremre.

-Dicséretes.

Daraan elengedte a kapitányt, akinek rögvest mázsás súlyok kerültek le a válláról. Az admirális sarkon fordult és visszatért az előző helyére, de közben folytatta a stratégia ecsetelését.

-Máskülönben meg, mint hírlik, Amestris főtengernagy közvetlen vezetése alatt, hamarosan ellentámadás indul a határaink közelében állomásozó ellenséges egységek ellen. Talán van némi reményünk arra, hogy megakadályozzuk a flottáikat abban, hogy közvetlenül Hapesnál egyesüljenek.

Hapan Csillagköd, Hapan-szektor, déli-határövezet....

 

-Moore admirális. -mennydörögte a hang, miközben a hozzá tartozó vértezet és az abban megbúvó szerves testrészmaradványok hátrahagyták a birodalmi űrkomp rámpáját. A csillagromboló hangárfedélzetén, két oldalról, testpáncélos őrgárda tagjai merevedtek még feszesebb vigyázzállásba.

-Vader Nagyúr. -eszközölt egy főhajtást a sorfal közepén várakozó idős férfi. -Megtiszteltetés, hogy a zászlóshajómon fogadhatom.

Darth Vadert nem hozta zavarba a veterán főtiszt szavai, meg se torpant, köpenyét maga után lobogtatva a turboliftek folyosója felé folytatta az útját. Columbus Moore kénytelen volt sarkon fordulni, hogy ne maradjon le túlságosan. Magában azonban elkönyvelt egy kudarcot. Élete során még csak hasonlót se tapasztalt főparancsnokoktól. Persze azok más idők voltak, emlékeztette magát. Akkor még becsülték a tiszteket. Manapság mint hallani egyik jön a másik után, olykor csak úgy a semmiből.

-Hagyjuk a felesleges szócséplést admirális. -dörögte Vader a maszkja alatt, némi figyelmet szentelve a mellette loholó Moorera. -Információim vannak, hogy bizonyos kommunikációs zavarok felütötték a fejüket Yularen admirális flottájával folytatott egyeztetések folyamán.

-A Csillagköd, nagyúr. Többszörös zavart okoz az egységeink között. Bizonyos régiókban pedig ez hatványozottan is igaz.

-A Felderítés súlyos hibát vétett.

-Sajnálom Vader Nagyúr -közölte higgadtan-, de a kutászdroidjainkon kívül más hasznavehető egységünk nincsen e célra. A Hapan Csillagköd mélyéről szinte semmiféle információink nincsenek az anomáliákat illetően.

-Nem érdekelnek holmi mentegetőzések admirális. -közölte, miközben mit sem vesztett a lendületéből. Ugyanolyan céltudatosan folytatta útját mint amikor lefelé tartott az űrkompja rámpájáról. -A hapanok megtalálták a módját, hogy kommunikáljanak egymással. Deríttesse ki, mert nem akarom az időmet pazarolni arra, hogy állandó kitérőket tegyek ha fel akarom venni a kapcsolatot más egységekkel.

-Értem, nagyúr.

-Az ön érdekében, admirális. -vált egy szinttel sötétebbé a torzított hang. -Kinevezését nem szeretném baklövésnek tekinteni.

 

 

Hapan Csillagköd, Hapan-szektor, északi határövezet....

 

 

-Yularen admirális. Üzenet Vader Nagyúrtól.

A hang az admirális háta mögül érkezett, miközben ő maga a sejtelmes anyagfelhők sávjaiba, nyúlványaiba merítette a tekintetét. Ez így ment már fél, esetleg egy, de az is meglehet, hogy jóval több órája. Wulff Yularen már felhagyott azzal, hogy állandóan az órájára pillantson. Kezdett rádöbbenni arra, hogy akár napok, hetek is eltelhetnek mire valami sorsdöntő fordulat következne be. Az állandó várakozásnak azonban nem volt túlságosan híve, de mint jó főtiszt, nem adott hangot elégedetlenségének.

Azonban ez az utóbbi apró momentum a hajója fedélzetén, reménységgel töltötte el.

-Azonnal megyek. -közölte félig hátrafordulva. Nem volt illő megvárakoztatni a Nagyúrat, de mint admirális ragaszkodott ahhoz, hogy távol tartsa magát az elsietett döntésektől. Még a végén a főparancsnok azt hinné, hogy ő aztán bármelyik másodpercben ráér és bármikor eltéríthető más foglalatoskodásoktól.

Elfordult a panorámától és végiggyalogolt a kezelőárkok közti folyosón. Belépett a híd sötét sarkába, majd a holonet sarok felé fordult. Bólintására egy kezelő aktiválta a rendszert. Rögvest kékes ragyogás töltötte be a közvetlen környezetét.

-Parancsnok. -biccentett a toronymagas alaknak akit teljes egészében leképzett a holorendszer.

-Admirális. -recsegte még a szokottabbnál is torzítottabban a hang. A kép párszor szétcsúszott, mintha láthatatlan vibropengék hasították volna ketté az alakot. -Sajnálatos mód korlátozottak a lehetőségeink a kommunikációra, úgyhogy......ssshhhzzz.....várom a jelentését.

Yularen visszafogottan megköszörülte a torkát.

-A flotta készen áll, parancsnok. Az ellátmányútvonalak biztosítása is megtörtént az elfoglalt szektorok....

Az admirális hangja elakadt, miként eltűnt előle Darth Vader hologramja. Majd mikor éppen a technikusok felé pillantott kérdőn és azok csak tanácstalan pislogást eszközöltek, a holonet rendszer visszaállt. A kép mintha azonban szemcsésebb lett volna az előzőeknél.

-Nem értettem tisztán admirális. -sercegett fel Vader dörgő hangja, hogy aztán újra szétcsússzon az egész látomás.

-Parancsnok!........Úgy tűnik elvesztettük a kapcsolatot.

Egy kezelő kadét lépett mellé.

-Sajnálom admirális, de képtelenek vagyunk fogni a jeleiket. Valami eddigieknél is jóval erősebb forrás alakult ki a csillagköd belsejében.

Yularen összeszorította a fogsorát. Tétovázott egy darabig, hol várva az esetleges csodát, hogy feltűnjön Vader hologramja, hol pedig a taktikai állás felé pillantott.

-Menjünk, nézzük meg, hogy mi történt. -döntötte el alig két másodperc alatt.

 

Valahol mélyen a Hapan Csillagköd belsejében....

 

-Készen állnak a hajók?

-Minden foglyot feltettünk a csalihajókra Daraan admirális. A flotta ezekben a percekben éri el az északi határainknál gyülekező birodalmi előőrsöt.

A hapan flotta vezéralakja elégedetten pillantott le a szárnysegédjére a híd, számára fenntartott pulpitusáról.

-Remek időzítés. Kapcsolják nekem Amestris főtengernagyot!

A másodtiszt továbbította a parancsot, mire a híd egyik hologrampanelje képet váltva, megjelenítette a védelmi flotta parancsnokának arcát.

-Admirális.

Amestris arcvonásai nem sok érzelemről tanúskodtak, legfeljebb csak a tekintetéből vált kiolvashatóvá, hogy az utóbbi időkben nem sok ideje volt piheni. A kialvatlanság azonban nem jelentet gondot az elkötelezett hapan tisztek és kadétok között.

-Felkészültünk a hipertérugrásra főtengernagy. -közölte Daraan, mire Amestris bólintott.

-Jó hallani, hogy újra hadrendbe álltak admirális. A célkoordináták nem változtak. A birodalmiak továbbra is a korábban jelzett szektorban készülődnek. Értesüléseink szerint az anomáliáktól mentes régiókat kutatják. Vettünk pár kódolt adást amit a másik flottának küldtek el.

-Megkezdjük az ugrási előkészületeket főtengernagy.

[orki]

Vad Űr, Ismeretlen régiók, Méregfog fedélzete

 

 

Ismeretlen régiók.....

 

 

-Nos tábornok, megkaptuk a visszajelzést Belénd kapitánytól? -fordult a két méter magas magna guard droidhoz Calrissian kapitány, végigsétálva a híd keresztfolyosóján, el egészen a kapitányi székéig.

-Igen, kapitány. A turániak sikeresen visszatértek a flottájukhoz. -felelte fémes hangján.

-Remek. -állapította meg elégedetten. -Kár lenne egy jó szövetségesért.

-Hetekkel ezelőtt is így gondolta volna, kapitány?

Kadar Greefen Calrissian letelepedett a helyére és felsóhajtott.

-Változnak az idők, barátom. De ha jobban tetszik akkor az idő változtatja az embert.

-Érdekes meglátás, kapitány. -hagyta hátra a fedélzeti tisztet a tábornok, akivel pár fontos szót váltott, főleg a navigációs adatok terén.

-Most, hogy itt a lányom a közelemben -jegyezte meg furcsa csillogással a szemében-, úgy érzem újfent felülkerekedett bennem valami....valami....

-Szülői gondoskodás. Ha jól gondolom. Sokat tanulmányoztam az emberi társadalmak, főleg a közeli rokonkapcsolatban álló emberek viselkedésének szociológiáját.

-Igen, tábornok.....azt hiszem igaza van. -pillantott a föléje magasodó droidra mosolyogva de valahogy a tekintete mindvégig valahová mögéje révedt. -Apának lenni nem egyszerű, de semmi más se pótolhatja igazán. És persze ilyenkor ami a lányomnak jó, az jó nekem is. De főleg ami az enyém, azt jó megosztani vele. Sok-sok évet kell bepótolnunk. Node.....-legyintett egyet-, hagyjuk a témát a ráérősebb időkre. Hogy állunk a Tuarannal tábornok? Mikor érkezünk meg?

Killer tábornok lenyomott egy gombot a keze ügyébe kerülő távirányítón, mire felfénylett a híd fölött a szektor térképe.

-Két óra múlva elérjük a rendszert. -jelentette ki tárgyilagosan. Kadar rákönyökölt a szék karfájára, majd ujjai közé csippentette állát, csak azért, hogy megállapítsa szakállának hiányát, amit oly gyakran simított végig ujjaival mikor valami fontos dolgot tanulmányozott. Most csak legfeljebb érdes borostába botolhatott.

-Igazság szerint -folytatta a tábornok a hologram felé fordítva a fotoreceptorait-, a távérzékelők szerint Tuaran egy gázóriás.

-Hm, érdekes rejtekhely. Vajon a turániak ősei milyen kincseket hagyhattak itt hátra? -vonta össze a szemöldökeit Kadar.

-Tuaranon semmiféleképp, kapitány. Viszont a holdjai......-lenyomott egy újabb gombot, mire Tuaran kékesen derengő glóbusza felfúvódott Kadar előtt. Azzal együtt pedig pár kisebb gömböcske alkotott fürtöt a gázbolygó körül, néhány fokos keringési sík eltéréssel-...már kecsegtetőbbek a kincskereséshez.

 

Inkább magától lábra állt, majd karba tett kézzel, mogorván méregetni kezdte az ősi entitást. Amúgy nem érezte magát valami fényesen. Elméjét folyamatosan gyötrő látomások képe bombázta, melyben hol szerettei, hol maga a turáni nép szenvedett iszonyatos kínok közt. Ám most nem foglalkozhatott velük. Ámbár tudta, hogy a rémekkel csak Naga próbálja megzavarni, elbizonytalanítani. Régi múltak emlékei voltak ezek, miket a gonosz könnyűszerrel előhívott agya sötét rejtekéből, tudatalattijából. Életre keltette, feltámasztotta a rég történt kort hamvaiból. Hiába, Soborra hatástalan maradt a jól bevált sith praktika, félelmei nem lettek úrrá rajta.

-Fölösleges ármánykodnod, nem hat rám!- Szól a somolygó Nagához, két felvillanó vérzivataros emlék közt.

-Oh pedig mind akkor, mind most biztos van néhány olyan turáni vezető, aki hajlandó népét áldozni az anyagi világ örömeiért.- Az ilyen nem turániakhoz méltó lényeknek köszönhetően bújtak anno üldözöttként a többiek, nem lelve honjukat és hazájukat.

-A zöme nem ilyen, aki pedig kapható, az hamar megnézheti magát.

-Túl önhitt vagy! Nem tudod, hogy a történelem ismétli önmagát? -kérdezte ironikusan a sámántól. Ismét láng tenger és borzalom képei borították el elméjét.

-Lehet, de ha eddig nem pusztultunk, ezután sem fogunk.

-Soviniszta vagy, mint az összes Turáni!

A mogur felnevetett, bár a következő üzenet, halál sikoly és siralom kínjait juttatta eszébe.

-Pont egy sith lord mondja?!- Keményen, az acélkohó forróságával izzó szemekbe nézett.- Mindig a felsőbbrendűségetek okozta vesztetek, ez alól te sem vagy kivétel. Hiába hajtottad uralmad alá a fél Galaxist, mértéktelenséged és becsvágyad miatt, hatalmas uradalmad pusztulásod miatt a pusztulásé lett.

-Ez a baj veletek mogur! A nyakasságotok és a konokság, sosem engedtek, nem hódoltok. Nem ismeritek, az okos enged szabályt!

-Ellentétben veletek, ugye, kik az oszd meg és uralkodj elvet gyakorolják, akár ötezer évvel ezelőtt, akár most!

-Aha, kései utódomra gondolsz, Darth Sidiousra? Ő valóban tehetségesebb és előrelátóbb, mint mi valaha voltunk!

-Halála után a Birodalma ugyanolyan hamar vész, mint a tiéd!

-Soha!

-Becstelenül szerzett, agresszióra épülő hatalmat nem tűrik generációk! Ez a gyengeségetek, nem terveztek hosszútávra. Minden nyomtól, mely az előtettek lévők tudását vagy emlékét őrzi betegesen igyekeztek megsemmisíteni. Elfeledtetni a múltat a Galaxis népeivel, csak a jeleneteket sulykolni, ezek vagytok. Üres, gyökér nélküli, számkivetettek tele izzó gyűlölettel!

Shadow kényszeredetten vicsorgott. Dühösen bele rúgott a parázsba. Zavarát próbálta leplezni.

Mi történt? -kérdezte magától, hogy-hogy, nem változott semmi?! Évezredekkel Sobor előtti méltóság is ugyanígy kiállt ellene, nem volt hajlandó alkudni. Hajlíthatatlanságának meg is lett az ára. Igen borsos. Fwell az örökké lángban égő bolygó, akárcsak a turániak lelke. Újabb izzó, fájdalmas látomásokat küldött a másik felé. A barátságosan zöld tájat hirtelen lángok kezdték mardosni.

-Érdekes érvelés azoktól, akik a területükre tévedő és fosztogató kalózokat könyörtelenül kivégzik! -sziszegte a lord. Sobor nem válaszolt, tudta, hogy mi a különbség az elrettentés és a folyamatos félelemkeltés közt, továbbá nem akart olyan dolgokról cseverészni, amikhez nem ért, mint a nép igazgatása és hasonlók. Naga körbesétálta a szunnyadó tüzet és egy apró intéssel újra lángra lobbantotta. Majd megállt a mogurtól pár lépésnyire.

-Ifjú korod ellenére igazán bölcs vagy! -szavai kicsit keserűen csengtek. -Szópárbajunkat olyan csatatérre tereled, ahol bizton helyt állsz. Hol érveid megkérdőjelezhetetlenek. Ez némely politikusnak is hasznára válna a Szenátusban, már ha még létezik.

-Elég legyen a körítésből! -csattant fel Sobor.

-Oh a kis türelmetlen!

-Gondolom nem véletlenül jöttél a Felsővilágba! Mi célod? Ha jól sejtem a korona vonzott ide!

-Téged meg Mend szellemének lehetséges segítsége?! -vágott vissza dölyfösen.

-Ha igen, akkor is takarodj innét te kórság!

-Hiába jöttél, egykori mestered eltűnt, sem az alsó, sem a felső világban nem leled meg!

-Hazudsz!

-Lásd be, magadra maradtál turáni! -Naga gonoszul vigyorgott. Sobor kissé elkeseredett.

-Az Árnykorona majdnem ismét a miénk volt sitheké, sajnos megérdemelt tulajdonosai helyett hozzátok került. -a lord hangjában némi csalódottság és keserűség bujkált.

-A jogos tulajdonosaihoz, kik több évezredet vártak rá.

-Na mindegy, - szólalt meg ismét tetetett könnyedséggel Naga Shadow.- gondolom még nem próbáltad fel az ékszert!

Sobor nem felelt. Ha bátrabb lenne, akkor nem itt szerencsétlenkedne és értelmetlen szópárbajokat vívna egy rég volt ellenséggel, hanem a kincseket hordaná marok számra a turra és a nép elé. Nem meditálgatná, hanem fejére tenné az ékszert, próba szerencse alapon. Sajnos ő megfontoltabb volt, csak ritkán döntött hirtelen, érzelmeire hagyatkozva. Mendtől tanulta, hogy a megfontoltság és a következetesség kifizetődőbb, mint a pillanatnyi villongások.

-Eltaláltam, sosem tévedek! -mosolygott gonoszul a sámánra. -Félsz tőle, pedig, ha tudnád, hogy mekkora hatalmat ad,???.-

-Érdekes, hiába a sötétség minden ereje és az Árnykoronáé mégsem sikerült fent tartanod az uralmad?! Mi történt? Csak nem, nem tudtál élni a lehetőséggel? Pedig ti sithek, olyan talpra esettek vagytok!

-Elég legyen! -Fájt az igazság, Naga alig tudta értelmezni azokat a jeleket, nem ismerte a szimbólumokat, amiket akkor érzékelt, mikor a fejére helyezte a kegytárgyat. Pedig az első alkalomkor minden oly tisztának és dícsőnek tűnt. Egy hatalmas sith birodalmat látott, megannyi hűséges alattvalóval, a jedik pusztulását, erős hadsereget. Látott még rabláncon sínylődő idegeneket, páriává tett lényeket, mint a turániak, mindez bizakodással töltötte el, aztán?. Egyre rosszabb lett. Nehezebb, kínzóbb. A halálpálca által rabul ejtett szerencsétlenek nem könyörögtek, remegtek így, megérdemelt napi adagjukért, mint ő a korona által nyújtott látomásokért. Valami más is megváltozott. Egyre gyanakvóbb, magának valóbb lett. Nem érdekelték már az újonnan meghódított területek, visszavonulva, tanácsadókra bízva gyakorolta hatalmát, mely elképzelhetetlenül hatalmassá lett. Néha tombolt és őrjöngött, dühében gyakran ölt vagy pusztított céltalanul, máskor szelídebb volt a báránynál is. Az Árnykorona áldás volt és átok egyszerre. Újabb látomások jöttek, zavarosabbak. Talán a volt mogur játszi könnyedséggel értelmezte volna őket, de ő. Madarat látott repülni, hatalmasat, méltóságosat, aztán csillagokon vágtázó katonákat, messze voltak, csak a kiáltozásuk hallatszott. Máskor sötét erdőben járt, ahol beszéltek a fák és ő nem értette őket. Ez így folytatódott, lassan napokat töltött el az ékszerrel a fején. Óh hányszor próbálkozott. Mindegyik kudarcra volt ítélve. Nagy nehezen megértett részleteket a látomásokból, melyek ilyenkor törtek rá. Talán, mert nem turáni volt, talán, mert túl gőgös volt, vagy híján volt az alázatnak és a türelemnek vagy más ok miatt egyre jobban elvesztette az uralmat az ékszer felett. Lassan kezdett beleőrülni. Fájdalmas és szégyenteljes volt vissza gondolni erre. De ha neki nem, talán kései utódjának sikerülhet, hisz eleddig ő a leghatalmasabb valaha élt dark lord. Kiirtotta a jediket, megtalálta a legmegfelelőbb tanítványt, leigázta a Galaxist???..Dühösen Soborra nézett.

-Rosszul tetted, hogy idejöttél! A tanácsaimért nagy árat kell fizetned! -suttogta, majd a mogur testét kékes szikrák ostromolták. A mogur ismét elesett. A fájdalom, amit érzett emberfeletti volt.

 

Ívhegesztők villogtak, forrasztópálkák sisteregtek, energiafeltöltők duruzsoltak a Firehawk körül, mégis, Joxxy méltatlankodásai bármelyiküket lekörözte hangerőben. A fiatal technikust ugyan a teherhajó falai elválasztották a Méregfog hangárjában tevékenykedő társaitól, mégis mindenki tökéletes érthetőséggel hallhatta minden egyes szavát.

-Key, azt nem oda, hanem ehhez. Érted?!....Áh, hagyd! Engedj oda!.....Hé! Nem azt mondtam, hogy hagyj magamra! Gyere vissza azonnal!

Inara halkan felnyögött amikor a soron következő, ellátmánnyal telített ládát leemelte a lebegő targonca platójáról. A hajóból kiszűrődő hangokat hallván megcsóválta a fejét.

-Csak a szokásos. -vonta meg a vállait a vele szemben álló Ferina, aki segített neki a ládák pakolásában. Kissé hátrébb, egy másik szállítójármű körül, ugyanezt csinálták Dozerék és az a néhány turáni akik majd velük fognak tartani.

Inara letörölte kézfejével a homlokán gyöngyöző verejtékcseppeket.

-Azért remélem, hogy a keze is úgy jár mint a szája. -fejével rábökött a következő hosszúkás ládára. -Na gyerünk, máskülönben mi sem végzünk az indulásig.

Előre nyújtózott, hogy a plató végéről előrébb húzza a ládát, de ekkor feltűnt neki, hogy a Ferina nem mozdul, sokkal inkább csak maga elé mered.

-Ferina? Valami gond van?

A férfi két pillanatig csendben maradt, aztán egyszer csak felpillantott Inarára.

-Nem is tudom...azt hiszem...-mondta bizonytalanul, lassan elfordítva a tekintetét, valahová a hangár átellenes végébe pillantva.

Inara mit sem értve az egészből, követni kezdte a tekintetét.

-Mégis....mondanál valami konkrétabbat. Úgy elsápadtál, mint....

-Mindjárt jövők. -szakította őt félbe Ferina és már lendült is előre.

-Biztos, hogy minden oké? -kiáltotta utána Inara, de Ferina vissza se fordult, eltűnt a felsorakoztatott készletek, felszerelések között.

-Hé, ebbe meg mi ütött? -lépett egyet előre Dozer, maga is a homlokát ráncolva Ferina viselkedését látván. Inara csak a fejét csóválta lemondóan, csípőre tett kezekkel.

 

Enned és Tuloc némán ücsörögtek az ajtó előtt. Illetve a fiatalabb halkan sutyorgott állandó jelleggel. Ám a másik turáni nem zavartatta magát. Szinte meditatív állapotban meredt maga elé. Fel sem fogta Enned mondani valójának lényegét, bár annak nem sok volt. Enned rosszabb volt, mint egy pletykás protokolldroid aki állandóan sztorizgatott, végeláthatatlan történetekkel fárasztotta a békés embertársait. Mivel több bolygóra jutott el, mint az átlag, ezért úgy érezte, hogy fontos az ottani tapasztalatait közkinccsé tenni, legyen szó gasztronómiáról vagy az utca kövezetéről.

-Épp az első sorban álltam??..Majd megsüketültem attól a hangos zenétől, áldás ünnepén szokott olyan hangosan és szívbe markolóan szólni a muzsika otthon, mit ott. Tehát ott álltam, a tömeg mögöttem. Körülöttem rengeteg furcsa alak. Ezek a magvilágbeliek nem tudnak mozogni a zenére, ugrálnak, fejet ráznak, integetnek és szokatlan jeleket mutogatnak vagy csak ordibálnak. Én mondom az Öregisten szakállára hihetetlenek. Tehát ott álltam, már kissé be voltam pityókázva, valami jóféle borral kínálgattak a mellém betömörödött leginkább boszorkányra hasonlító lányok???.- A koncert befejezését Toluc nem tudta meg, talán örült is neki. Egy alak bukkant fel ugyanis a folyosó végéből és szemmel láthatóan semmi jelét sem mutatta annak, hogy zavartatná magát a jelenlevőktől. Ferrina félre lökte a méltatlankodó Ennedet, és mit sem vesztve a lendületétől, felkapcsolta a ragyogó smaragdzöld fénykardját és lesújtott a kabin zárszerkezetére.

 

-Ó, majd én segítek.

Inara megperdült a váratlan hangra, hogy aztán megkönnyebbülve vegye tudomásul, hogy Moryn tűnt fel a háta mögött.

-Megijesztettem? Sajnálom. -szabadkozott a férfi, látva Inara reakcióját.

-Jaj, dehogyis. -rázta le magáról a zavarodottság és az ijedtség utolsó jeleit is. És hogy ezeket még jobban leplezze, máris a láda megemelésébe kezdett. Moryn persze máris ugrott.

-Várjon, ne olyan gyorsan.

A láda lekerült a padlóra a többi mellé.

-A mindenit! -nyúlt a saját dereka felé a férfi fújtatva. -Hát ezekben meg mi van? Nem is gondoltam, hogy kövekkel telí ládákat fognak szállítani.

-Könyvek. -felelte Inara, hálásan pillantva Morynra a segítségért.

-Könyvek? -vonta fel gyanakvóan a szemöldökét.

-Apám ötlete nyomán. Azt mondta, hogy ha Alderaan felé birodalmi őrhajókba botlanánk, legyen valami ami kihúzz minket a csávából.

-Aha, minden bizonyára. -bólintott értetlenül a csempész, mire Inara felkacagott.

-Látom nem érti. -színpadias mozdulattal kitárta a karját a ládák felett. -Az Alderaani Királyi Könyvtár már ?türelmetlenül várja? ezeket a ritkaságokat.

-Ó, így már mindjárt más. -nevetett fel Moryn, kissé elkésve. Aztán valami furcsa okból, néhány pillanatra tapintható csend keveredett közéjük. Hol egymásra, hol pedig a ládákra vetettek egy-egy futó pillantást.

-Nos, talán a többit se ártana még lepakolni.... -törte meg aztán a némaságot a férfi, figyelmét az antigrav platóra és az azon sorakozó többi tárolóeszközre marasztalva.

-Tényleg. Igaza van. De távol álljon tőlem, hogy feltartsam. -a háta mögé bökött a hüvelykujjával. -Majd Dozert idehívom, hogy....

-Ugyan... -nyögött fel Moryn ahogy közel húzta a soron következő ládát kettőjükhöz-, már végeztem a Falconon. Cypher épp adatokat tölt át erről a Tuaran rendszerről. Carina meg biztosítja őt, hogy ne legyen addig se magányos.

Inara elmosolyodott a férfi szavain, majd egy kósza hajtincs igazítás után maga is megmarkolta a láda feléje eső fogantyúját, miközben megdöbbenve vette tudomásul, hogy agyában kutakodik a minap megejtett beszélgetés foszlányaihoz, amit Cypherrel folytatott. Hirtelenjében késztetést érzett afelé, hogy felelevenítse azokat az információkat, melyek Morynról szóltak. Ez egy picit majdnem a figyelmetlenségébe is került. A láda melyet éppen a másikra pakoltak volna, hirtelen megcsúszott és az ő lábszárának ütődött. Halkan felszisszent.

-Csak óvatosan. -hagyta meg neki Moryn, mire ő dörzsölni kezdte a lábából a fájdalmat.

 

-Ó, szentek, ha ezt nekem mesélné valaki, el se hinném. -motyogta az orra alatt Dozer, hallótávolságon kívülről, mire az egyik turáni félreértette őt.

-Mondtál valamit? Ez itt rossz helyen van?

Dozer elvonatkoztatta a figyelmét Inaráról és Morynról, meg arról amit gyanított. Zelekre sandított, aki egy hordót igyekezett volna tovagörgetni a rámpa felé.

-Semmit. Folytasd csak.

A turáni megvonta a vállait, majd elindult.

 

-Egek! Ez igazán bődületes mennyiség. Azt hiszem tripla köszönettel tartozom a turániaknak amiért megosztották velem ezt a hihetetlen mennyiségű őstörténeti anyagot.

-Ó, hát igazán ne zavartassa magát kedves hölgyem, odakint a hangárban tartózkodik néhányuk.

Carina csalódottan biggyesztette le ajkait. A kezében lévő adatleolvasót az ölébe engedte.

-Untatom, igaz, kapitány?

Cypher hátrapillantott a válla fölött, miközben az ujjait nem vette le a navkomputer kijelzőjének beállító gombjairól. Érezte, hogy kissé tovább ment a csípős megjegyzésével, mint ahogy szerette volna, bár, tény, Carina társasága itt a pilótafülkében nem túlzottan könnyítette meg a dolgát.

-Ugyan. -mentegetőzött keserű szájízzel, de azért tiszteletet tanúsítva. Fiatalabb korábban valószínűleg ennél modortalanabbul reagálta volna le Carina reakcióját. Nincs annál kelletlenebb mint amikor egy vérbeli csempészből a sajnálkozást akarják kicsikarni. -idézte fel magában az örök igazságot. -De talán némiképp halkabban is olvashatná azokat az adatokat. De tudja mit! -látva a nő csalódott arckifejezését, hangszínt váltott és cinkosan kacsintott egyet. -Keresse ki nekem, hogy mit mondanak Tuaranról azok az ősi írások.

Carina szemébe kecsegtető csillogás vegyült, ami már Cyphert is megnyugtatta. Tudta jól, hogy ennél többre úgyis képtelen. Nem volt valami jártas a női lelkek kusza szövevényeibe való látásmódban.

-Rendben, kapitány. -húzta mosolyra az ajkait és a tekintete elé emelte az adatleolvasót. -Hm, Tuaran...lássuk csak. Á, meg is van! Igaz nem sok, de talán elég lesz ahhoz, hogy.....

-Jó, jó -emelte fel a karját az ősz hajú csempész-, csak lassabban ha kérhetem.

-Igenis, kapitány. -csilingelte boldogan.

[Oldfighter]

Aurra tudta kinek tartozik felelettel; egyenesen a hologram szempárjára szegezte a tekintetét.

-A devaronian barátod azt kérte, hogy ügyeljek a biztonságukra. Nos.... én gondoskodok róla, hogy ez így legyen.

-Rendben fejvadász, rendben.....-kacagott fel Fjedor. -Tetszik a hozzáállásod.

-Azért minket se írjál le. -lépett közelebb az asztalhoz Ryela, kihívóan bámulva bele Fjedor másvilági tekintetébe, mely még a hologramadás ellenére is csillogni látszott. De a további szavait Aurrának címezte. -Durakkal nem egy akciót csináltunk már végig Ord Mantelltől Tatooinig.

-Szívem. -vette át a szót a fejvadásznő. -A kalandorok élete meglehet, hogy izgalmas, de megnéznélek mikor majd süvítenek feléd a turániak nyilai.

-Elhiheted, nem fogok meghátrálni attól sem.

A két nő még egy néma percig állta egymás tekintetét, miközben a kommunikációs rendszer hűen közvetítette Fjedor elégedett kacaját. Úgy tűnt, ő felettébb élvezi az e fajta kis kiélezett helyzeteket.

Aztán idővel, mindenki a saját munkájához látott.

Nar Shaddaa, koréliai negyed.....

 

Egy köpenyes alak furakodott keresztül a késő esti éjszakában a zsúfolt permatonon, mely összekötötte a negyed szórakoztató részét a dokkokkal és a hozzájuk kapcsolható raktárépületekkel, melyek munkát adtak a helyiek nagy többségének. Elég határozottan tört utat magának, azonban sose okozott a kelleténél nagyobb durvaságot. Csak annyit engedett meg magának, mellyel tudathatta, hogy fontos, halaszthatatlan teendői felé tart. De végső soron ezzel mindenki így volt, ezért se kelltett nagy feltűnést. Itt mindenki eltökélten, céltudatosan tartott végpontja felé, lézengőket csak elvétve lehetett találni, azonban könnyű volt őket kiszúrni. Ők a falak töveiben, vagy az épületek közti repedésekben húzták meg magukat, legtöbbször lesve az alkalmat, hogy mikor hagyhatják hátra a csöppet sem fényűző életüket, illetve azt némi szinten elfogadhatóbbá tenni.

A köpenyes, fején az arcát sötétbe burkoló csuklyát viselve, rezzenéstelenül hagyta mögött azt az aprócska jelenetet, mely folyamán egy ilyen lézengő fajzat kizsebelt egy mulatozást maga mögött tudó dokkmunkást. A fűszerrel átitatott alkoholszagú lehelete és a foltos kezeslábasa mindent elárult róla. Egy Császári Testőrnek nem jelentett gondot, hogy minden egyes apró momentumot megfigyeljen, analizáljon, majd megtegye a szükséges intézkedéseket. Pontosan tudta, hogy mi történik mellette, mögötte, vagy akár az utca másik oldalán. Körülötte semmi se maradhatott titokban. Ahogy halad tovább, úgy sodorta magával a fejében zúgó illúzióit, melyek milliméterről milliméterre pontos lenyomatai voltak a valóságnak. Közvetlenül ugyan nem látta, de tudta, hogy éppen melyik zsebeket metszi fel az undorító kórság a repedés aljában a lerészegedett áldozatán, vagy éppen miként követi őt az a képzett kowaki gyíkmajom, melyet gazdája útjára eresztett a sarok mögül. A gazda még csak nem is sejtette, hogy mekkora hibát követett el. És amint eme gondolat szárba szökkent Dervex tudatában, máris cselekedett. Köpenye szétnyílt egy adott helyen, majd vibropenge csillant az épületek faláról csüngő reklámtáblák fényében. Sokkal fenyegetőbb volt, mint az, mellyel az idomított kowaki igyekezett megfelelő helyzetbe kerülni. Vesztére, elkésett.

 

A tetem nem sok vizet zavart, főleg az után, hogy egy whiphid oszlop lábaival papír vékonyságúra lapította. A tömeg zökkenőmentesen hömpölygött tovább, a rejtőzködő Császári Testőrrel együtt.

Dervex inaktiválta a vibrolándzsáját és azt alapállásba helyezte, vissza, szorosan a testpáncélja mellé. Lassan ideje volt, hogy a céljához érjen, találkozva a megfelelő emberrel.

 

Egy alkóv mélyén került sor a találkozóra; az éjben megbúvó sötét üreg gyomrában, ott ahová még a helyi fajzatok se merészkednek ha nem muszáj. Dervex lassú, óvatos léptekkel közeledett az eget ostromló toronyépület aljához, jobban mondva ama szintjéhez, mely egy vonalban lehetett azzal amit az itteniek mesterséges felszínnek neveznek. A hely nem sokban különbözött Coruscant bolygómag felé törekvő világától, legfeljebb a császári fővárosban sejteni lehetett, hogy honnan is nőnek ki az épületek. Itt erre nem sok esély mutatkozott.

Csúszómászók iszkoltak arrébb, amint a testőr a nedvező dúrbeton világukba tiprott, gyaníthatóan történelmet írva a sorsuk jelenlegi alakulásában, mint első emberi lény aki betette a lábát az ő birodalmukba. Fél pillanattal később észrevette az alakot, aki egy hordozható lámpást gyújtott fel, néhány lépésnyire távolabb. A császári testőr lazított rejtett fegyverének fogásán, de a figyelme továbbra is széles látókörben maradt.

-Az ég szerelemére, már azt hittem el se jön.

A fluid lámpás egy reszkető arcú birodalmi ügynök fizimiskáját engedte láttatni.

-Itt biztonságosabb. -közölte Dervex, pillantást mérve először jobbra, majd balra.

-Biztonságos? -hökölt hátra az ovális arcú, homlokába fésült, fekete, rövid hajú férfi. -Magának aztán elment az esze!

Dervex nem törődött a sértéssel. Más alkalomkor talán már méltó mód cselekedett volna. A szükségesség azonban megmentette az ügynök életét.

-Megvannak az információk? -kérdezte minden kertelés nélkül, egy pillanatra sem engedve a koncentrálásából.

Az ügynök bólintott.

-Meg. Beazonosítottuk néhányukat akiket keres.

-A hívás ide érkezett.

-Pontosabban a kikötőbe, egy módosított korvett fedélzetére. Napok óta figyelemmel kísértük ennek a Fjedor nevezetű alaknak a kapcsolatait.

Az ügynök szabad keze egy pillanatra eltűnt az egyik zsebében, majd egy fél tenyérnyi holosugárzót mutatott fel. A kis szerkezet aktiválódott.

-Ezt az egyik társam rögzítette a kikötőben.

A kék fénysugárban egy maroknyi társaság baktatott fel egy hajó rámpáján. Dervex számára nagyon is ismerős hajóéra.

-Őt ismerem. -bökött az állával előre. -A neve Sing.

-Fejvadász. Előszeretettel dolgozik a huttoknak.

Dervex közönyösen söpörte félre az ügynök megjegyzését. Nem mutatott túl nagy hajlandóságot, hogy méltassa a megszerzett információért befektetett munkáját, hiába is várta azt az ügynök minden egyes elcsepegtetett információmorzsa után.

-A hajót is már láttam korábban.

Fwell. -mondta ki magában annak a bolygónak a nevét ahol utoljára látta mind a fejvadásznőt, mind pedig a korvettet.

-Szóval ha jól értem már összefutott a társasággal.

-Nem. Nem egészen. A devaroniant és a többieket még nem láttam. -futottak össze a ráncok a homlokán. -Mit tudott meg még? Mi volt az adásban?

-Tessék, ebben mindent megtalál. -nyújtotta át a lapos tárgyat, amit átadás előtt kikapcsolt. -Van azonban más is.

Dervex átvette a készüléket.

-Folytassa!

-Az a devaronian valami fontosabb csatlósa lehet ennek a Fjedornak. Azt a Sing nevezetű fejvadászt például az egyik közeli csehóban személyesen kereste fel. Ugyan ott nem tudtunk használható felvételeket készíteni, de a tulajról számos adatunk van. Tudjuk például, hogy előszeretettel hallgatja le a vendégei privát beszélgetéseit. Talán a többi ismeretlenről is kiderül valami.

-Értem. Fel fogom keresni. -tudatta szűkszavúan, majd igazított valamit a köpenyén. -Ideje indulnom. Nem juthattak még olyan messze.

 

 

-Oké, úgy nézz ki, hogy nem hagytunk maradandó nyomot, senki sem követ minket. -fordult hátra a pilótaszékéből Roylee.

Míg kint a hipertér örvényei kavarogtak, addig a hajó hídján a komor gondolatok.

-Minden esetre csináld azt amit mondtam. Tartsuk magunkat a többszöri pályamódosításokhoz. -búgta Aurra Sing a kimért hangján.

-Hé, szívi, ki is mondta, hogy itt a te parancsaidat kell követnünk? -jött a hang kettőjük mögül, egyenesen a méltatlankodó Ryela Nasen szájából.

A fejvadásznő higgadtan nézett hátra a válla fölött.

-Ha így folytatod, annak nem lesz jó vége Nasen. Itt én ügyelek még a te bájos pofikádra is, ezt ne felejtsd el.

-Ch, tudok vigyázni magamra. -vonta meg a vállait megvetően.

-Hölgyeim, hölgyeim.... -G'hevur a kezeit dörzsölgetve nyomult be a pilótafülkébe. -Csak ne civakodjunk. Itt mi mindannyian társak vagyunk.

-Egy jó tanács devaronian, -lépett el Aurra Roylee mögül- nincs szükségem a kinyilatkoztatásaidra. Majd szóljatok ha megérkeztünk az első állomáshoz. A kabinomban leszek.

Kifelé tartva elhaladt G'hevur, majd Ryela mellett is. Az utóbbi azonban utánafordította a tekintetét.

-Egy valamiben megegyezünk fejvadász.

Aurra megtorpant és kérdőn felvonta a szemöldökét.

-A magunk urai vagyunk mindketten. A fizetség hajt, semmi más.

-Tévedsz. -közölte fagyosan. -Csakis a bosszúszomjamnak köszönheted, hogy megtűrlek magam mellett. Téged meg a többieket. Ha ennek vége és begyűjtöm a skalpjaimat, te sem leszel több mint egy élősködő a vronskr bundájában. Ezt jól jegyezd meg.....kalandor.

[Oldfighter]

Carina szemébe kecsegtető csillogás vegyült, ami már Cyphert is megnyugtatta. Tudta jól, hogy ennél többre úgyis képtelen. Nem volt valami jártas a női lelkek kusza szövevényeibe való látásmódban.

-Rendben, kapitány. -húzta mosolyra az ajkait és a tekintete elé emelte az adatleolvasót. -Hm, Tuaran...lássuk csak. Á, meg is van! Igaz nem sok, de talán elég lesz ahhoz, hogy.....

-Jó, jó -emelte fel a karját az ősz hajú csempész-, csak lassabban ha kérhetem.

-Igenis, kapitány. -csilingelte boldogan.

Méregfog, valahol a hipertérben....

 

-Hé! Oda csak úgy nem mehet be! -kiáltotta Toluc, tenyerét a sugárvetője fölé vezetve, bizalmatlanul kóstáltatva Ferinát és annak zümmögő fénykardját. Szemmel láthatóan inkább a döbbenet lett úrrá rajta, mintsem a cselekvőképesség. Vele szemben -a jedi túloldalán-, Ened reakciója ezt csak mégjobban tetézte. A turáni társa csak szájtátva leste Ferinát és a kardját, jobban mondva, levegőért kapkodott mindekőzben. A fegyverét ő se rántotta elő.

Ferina még csak oda se pillantott. Elhúzta a pengét a szétolvadt felülettől, majd egy kézmozdulattal széttárta az ajtószárnyakat. A füstölgő zár, visszacsusszant a falba, míg ő maga átlendült a küszöb fölött. Egy pillanat se kellett, máris észrevette Sobort, amint az a földön fekve remegett magatehetetlenűl, majd hirtelen mozdulatlanná dermedt.

A jedi gyorsan ott termett mellette miközben a két turáni is belépett a szobába, arcukon értetlenséggel és zavarodottsággal. Ellenséget kerestek akit felelőssé tehettek a mogur állapotáért. Ferina leguggolt Soborhoz és ujjaival először megérintette a halántékát, majd a nyakát, hogy kitapintsa a pulzusát.

-M..mi a fene történt itt? -kérdezte Ened motyogva, egy kisebb sokkon átesve, mígnem felfigyelt a szomszéd helyiségből áradó rikácsolásra. Óvatosan elindult a hang felé. Toluc eközben Ferina mellé lépett és lepillantott.

-Rendbe fog jönni. -közölte a jedi a ki nem mondott kérdésre válaszolva.

Toluc a homlokát ráncolta, majd a tekintete Ferinán állapodott meg.

-Mégis mi az Öregistenek pokla történt? Ki a fene maga? -fékezett vicsorgással lemutatott a Ferina övén himbálózó ezüstös fémhengerre. -Az az izé nem hinném, hogy egy csempész tartozéka lenne. Már ha nem ölte meg a jogos tulajdonosát.

Ferina higgadtan kiegyenesedett, bár figyelme még Soboron maradt.

-Ugyan nem tudom, hogy miféle szerzetek azok az Öregistenek, de megnyugtatom, hogy a csempészek nem vetemednek olyan aljas tettekre, melyeket csak a kalózok legerkölcstelenebb rétege vállal fel.

-Aha...-bólogatott nem túl meggyőzve az elhangzottaktól. -Azért azt csak ne vegye készpénznek, hogy ezt annyiban hagyom.

-Remek. -húzta ki magát Ferina. -Akkor talán kezdhetné azzal, hogy segít átvinni a mogurt a gyengélkedőre. Már ha persze fontos az egyik vezetőjük élete egy ártatlan, csempész kezekbe került fénykardnál.

Toluc nem erre számított igazán, de nem engedte, hogy kizökkentsék őt a felelősségteljes pozíciójából. Lehajolt és megragadta Sobor lábait, míg Ferina -vele egy ütemben-, a mogur karjai alatt emelte meg az elernyedt testet. Ezzel egy időben Enned visszatért, alkarján Askrammal. A madár gombnyi szemei riadtságról árulkodtak, de ahogy megpillantotta gazdáját, halk krákogásba kezdett. Enned óvatos mozdulatokkal a madár fejét simogatta, így nyugtatgatva tovább őt.

-Jól van, jól van. Nem lesz semmi baja a gazdádnak. -sietve követni kezdte a többieket; csak hogy minnél távolabb kerüljön ettől a kabintól. Mindvégig furcsa bizsergést érzett a tarkója környékén. Esze ágában sem volt tovább maradnia. Bárki vagy bármi is okozta ezt a mogurnál, már nem volt itt......vagyis nem látott senkit sem.

 

 

-Gyere Artu, ideje elfoglalnunk a helyünket. -intézte a szavait az alacsonyabb társának Thripio, miközben a rámpán csoszogott felfelé. Artu biztató fütyögések közepette követte őt.

-Igen, minden bizonyára Organa gazda örülni fog nekünk.

Némi borúlátóbb pityegés hagyta el Artut. Thripio megállt a rámpa tetején, majd megfordult és a mellé érkező Artu fölé hajolt.

-Nem, még nem döntöttem el, hogy megemlítsem e, hogy mindez te miattad van. Ha talán Dantuinon nem viselkedtél volna úgy, hogy.....

-Minden rendben srácok? -húzott el mellettük Link, aki már a pilótafülke felé igyekezett, hogy bemelegítse a motorokat. Thripio mögé érve, megpaskolta annak fémvállait. -Kissé mintha túl merev lennél Thripio. Lazíts! Egy-két nap és otthon lesztek.

-Merev?! Én?! -hökölt hátra a droid, mígnem Artu -Linkkel teljes egyetértésben- csipogva gördült a raktér mélye felé.

-Hé! -lengette meg a karját a protokolldroid a társa után. -Talán mégiscsak hagynom kellett volna, hogy Killer tábornok elvégezze rajtam azokat a változtatásokat amiket felajánlott. Most biztos nem lenne ilyen nagy a szád, ha harci szervóim lennének.

 

-Azt hiszem igazad volt lányom. Ideje, hogy hazatérjenek a tulajdonosukhoz. Nélkülük biztos nyugodtabb életetek lesz.

Inara elmosolyodott apja szavain, miközben a két droidot figyelve, megálltak a Firehawk rámpája előtt nem sokkal utánuk érve el a teherhajót.

-Azt hiszem már kezdtem megszokni őket. No és minden bizonyára Keynek is hiányozni fog a társaságuk, hiába tesz úgy mintha nem érdekelné az egész.

-Nos lányom, azt hiszem, hogy a droid lelkek ügyében évekre meglenne a közös témánk.

-Majd sort kerítünk rá ha visszatértünk.

Calrissian kapitány kitárta a karjait és átölelte Inarát.

-Jaj, lányom, már most hiányzol.

-Ugyan, apa. Nem örökre hagylak hátra.....a te kedvenc tábornokoddal.

Kadar hátrafordult, kiérezvén a lánya szavaiból az utalást, de mielőtt tekintete megakadt volna az IG-100-as droidparancsnokon, már hallotta is annak jellegzetes járását. Nehéz lett volna bármivel is összetévesztenie azokat a súlyos, döngő lépteket.

-Kapitány. -szólalt meg a mély, fémes hangján, vetve egy rövid pillantást Inarára is.

-Mondja csak tábornok. Csak a lányomtól köszöntem el éppen.

-Hamarosan kilépünk a hipertérből. Amint végeztünk a szektor szkennelésével, indulhatnak Miss Calrissian.

-Nos, én nem is tartalak fel akkor benneteket. -Inara egy csókot hagyott apja arcán, majd felvette a kezében eddig tartott bőrdzsekijét.

-Vigyázzatok magatokra lányom. -mosolygott rá az apja.

-Gondolom nem gond, hogy Ferina itt marad addig is.

-Jut eszembe tábornok -fordult a droid felé Kadar-, hogy van a mogur?

-Az orvosdroid szerint bármely percben magához térhet. A társa, Miss Calrissian mindvégig mellette maradt.

-Igen, tudom, tábornok. És most talán jobb is, ha nem tart velünk a Magrendszerekbe.

-Nem lesz gond lányom. Ferina kis takargatnivalója innen nem szivároghat ki.

-Rendben, apa. Tábornok.

-Miss Calrissian....

-Vigyázzon az apámra.

-Hát persze. -dörögte a droid kissé meglepetve.

-Ti is vigyázzatok magatokra lányom.

Inara küldött még egy csókot a tenyeréből az apjának, majd sarkon fordult és belépett a Firehawk hasa alá. Ám mielőtt még elérhette volna a rámpa peremét, Moryn tűnt fel hirtelen az egyik landolótalp árnyékából.

-Látom indulnak. -bökött felfelé az ujjával, miközben féloldalasan nekitámaszkodott az egyik burkolati szerelvénynek, mely a landolótalp üregét zárta le a felszállást követő állapotban.

-Csak nem maga is búcsúzkodni jött? -kérdezte szertelen félmosollyal, miközben fél szemmel látta, hogy apja épp visszafelé tart a gigantikus hangár végébe. Ennek most kifejezetten örült.

-Ha nem bánja.

-Tehet egy próbát.

Moryn kendőzetlenül is bizonytalannak mutatkozott. A pillantása legtöbbször, hol félrehordó volt, hol pedig Inara tekintetébe ivódó.

-Tiszta eget. -bökte ki egy néma másodperc után, az űrjárók hagyományos elköszönési formuláját választva.

-Csak ennyi? -kérdezte zavart vigyorgással, de felettébb jókedvűen.

-Egyelőre a többit nem kockáztatnám meg.

-Aha, szóval akkor van más is a tarsolyában. -indult meg háttal felfelé a rámpán. -Ez kíváncsivá tett.

-Akár ki is harcolhatja legközelebbi alkalomkor. -lökte el magát a hajótól, hogy tisztább rálátása legyen Inarára, amint az már a rámpa tetején tartott. A hajó tatja felől halk búgás jelezte, hogy a motorok éppen energiát szívnak el a főrendszertől.

-Ingyen nem adná? -Inara kénytelen volt megemelni a hangját, hogy szavai eljussanak Morynhoz akit úgy tűnt sikerült igazán zavarttá tennie. A csempész csak intett egyet utoljára, amit Inara nevetve fogadott. A rámpa megindult felfelé, vele együtt pedig eljött az idő, hogy visszavedeljen első-tisztté.

 

-Hát ez meg mi akart lenni? -a kétkedő hang a bambán bámuló Dozeré volt, aki a raktér fala mellett futó függőfolyosó korlátján könyökölve tanúja volt a jelenetnek.

Inara megragadta a fémlépcső kapaszkodóját és megindult Dozer felé.

-Egyszerű búcsúzkodás az üzlettársainktól. Miért, mire számítottál? -kérdezte kirívó tekintettel.

-Aha, hát elég közvetlen volt ahhoz képest. Eddig még nem tapasztaltam, hogy vigyorogva köszöntünk volna el bárkitől is.

-No mert aztán te arra hajlandó is lennél, mi?

Háttal nekidőlt ő is a mellvéd fémrúdjának és összefonta a karjait a mellkasa előtt.

-Mi a gond Doz? Már odakint a bepakolásnál is észrevettem, hogy le se vetted a szemed Morynról, főleg amikor velem volt. Link is furcsán viselkedett. Csak nem....? Á, kezdem érteni. Ez amolyan jó báty -féle törődés, mi?

Dozer kiegyenesedett és vett egy mély levegőt.

-Nem egészen. A kapitánynak tett ígéretünket tartjuk be.

-John? -Inara értetlenségnek adott hangot és egyben arckifejezést.

-Azt akarta, hogy ha vele valami baj történik akkor duplán is óvjunk tégedet. Ennyi. -Dozer ellépet Inara mellől és a híd felé fordult, hangja pedig hivatalossá vált. -A droidok már a helyükön vannak és az áru is rögzítve. Részemről indulhatunk.

Inara zavartan megrázta a fejét és hirtelenjébe ezernyi gondolat zúgott át a tudatán. Mondani akart volna valamit mindarra amit Dozer felvállalt előtte, de egész egyszerűen csak a tétlensége maradt meg. A padló lassan remegni kezdett a csizmája alatt, mígnem a kommunikátora felcsipogott.

-Igen? -szólt bele a készülékbe amit már az egyik fülén viselt. Link jelentkezett be.

-Apád szerint tiszta a környék. A hangárkapuk nyitva.

-Máris ott vagyok Link. Felszállunk.

-Vettem.

Talán jobb lesz, ha ezt az egészet az Alderaanig tartó út alatt jobban átgondolja. -futott át az agyán a gondolat, de a soron következő pillanatban már sietős léptekkel tartott a pilótafülke felé.

[Oldfighter]

Bonet hidegen hagyta a férfi modora, már régen leszokott arról, hogy ebben a csürhében ahol dolgozott, kifinomult elvárásai legyenek. Megelégedett annyival, hogy ha parancsot ad, azt akkor teljesítsék. Ezzel pedig eddig semmiféle gondja sem volt. A klán tagjainak legtöbbje még a saját anyját is lepuffantotta volna, ha a klánvezér, vagy ő arra parancsot ad.

Felpattant a robogójára és anélkül válaszolt, hogy a hideg csillogással fénylő szemeit a férfire vethette volna.

-Minden rendben van. De ti ebből most kimaradtok. Egyelőre.

Begyújtotta a hajtóműveket, majd gázt adva eltűnt a kikötő forgatagában anélkül, hogy további magyarázattal szolgált volna.

Quara, Quara City....

 

-Ez lesz az utolsó. -nyögött fel Niobe, mikor az alkatrészekkel teli dobozt felemelte a nyitott utasterű terepsikló platójára. Mögötte a telep üzemeltetője már javában dörzsölgette a hat keze közül a legfelső kettőt. Apró fejének elülső részén lévő szempárja pedig elégedettségtől és a mohóságtól csillogott.

Trianna éppen ezüst krediteket számolt le a markába. Lynne és Yve a platón rendezgették, rögzítették a dobozokat, hogy visszafelé a kikötőbe tartó út folyamán nehogy a platón csúszkáljanak. Úgy tűnt mindenki jól járt az üzlettel. A hapan infiltratorok birtokosai lehettek a szükséges kiegészítőknek, míg az eladó pénzbeni haszonszerzésre tett szert.

-Jöjjenek legközelebb is. -ajánlkozott fel a távozó vásárlóinak, akik már az utastérbe kászálódtak befelé. -Még meg se mutattam a legfrissebb szerzeményemet. Itt áll az udvar hátsó sarkában, direkt....

-Köszönjük. -utasította el fagyosan a felajánlást Trianna, majd előretolta a gázkart. A jármű oldalából kinyújtózó turbinák búgása felerősödött, majd felgyorsították a siklót, mely a telep széles kijárata felé kanyarodva eltűnt a színről, biztosítva az eladót, hogy az új érdeklődők kényére-kedvére tehessen.

 

-Mennyi idő mire ezeket beszereled, Yve? -kérdezte az anyósülésen lévő társát Trianna.

-A két R2-es droiddal együtt talán egy órán belül végezhetek.

-Rendben. -bólintott. -Annyi még belefér.

Yve Triannára pillantott. Valami nem volt rendjén a hangjában és amint tovább figyelte őt, rájött, hogy Trianna a kelleténél többször pillant a nyomkövető monitorra.

-Csak nincs valami baj? -hátrafordult, hogy Lynne és Niobe közt kipillantson. Amazok ketten is feszültebbé váltak.

-Mi az Trianna?

-Nem tudom, de mintha egy pillanatra láttam volna azt a légirobogóst aki a telephez is követett minket.

-Követett?! És ezt miért nem mondtad?

-Nyugalom Niobe. Szerintem csak megfigyelnek minket.

-De hogy a fenébe nem vettük észre? -csattant fel vészjóslóan Yve hangja.

-Ez ugye ő lesz? Bone.

Lynne közbevetését pillanatnyi csend fogadta, majd miközben Trianna élesen befordult jobbra, egy árkádsort követően, higgadtan csak ennyit mondott.

-Ezt fogjuk hamarosan kideríteni. Yve.

-Mi az?

-Vedd át a kormányt és irány a hajó. Ha húsz percen belül nem vagyok ott induljatok el nélkülem.

-Na-na-na-na, azt nem esszük olyan forrón....

-Csináld! -förmedt rá Trianna, majd felállva a mozgó járműben, kiugrott egy járda fölé ívelő árnyékolóra. Mielőtt még kettőt pisloghattak volna a többiek, Triannának hűlt nyomát se találták.

 

Pethy Bone elbizonytalanodott, de csak egy pillanatra. Kiszúrták. Ezzel akkor szembesült amikor a terepsikló lekanyarodott a főútról. Semmi más sem indokolta a manővert, mint az, hogy bármely óvatossága ellenére is, nem tudott tovább rejtőzködve maradni. Az út mentes volt a sűrű forgalomtól, mely egyetlen egy rendkívüli okot adhatott volna arra, hogy az infiltratorok ne közvetlenül a kikötőbe tartsanak. Annak meg igen csekély eshetősége volt, hogy máshová igyekezzenek. De eme rossz hír mellett azért volt egy jó is. Az űrhajó-alkatrésztelep óta pontosan tudta immár, hogy kikkel is áll szembe és, hogy is reagáljon ebben a helyzetben. Ugyan személyesen csak két infiltratort ismert fel, de tisztában volt vele, hogy a másik kettőt se hagyhatja ki a számításaiból. Nagyjából ötven méter választotta őt el attól a mellékúttól, melyre lefordultak a kiszemeltjei. Ahelyett, hogy növelte volna a sebességét és kivágott volna az előtte haladó mögül, inkább a járda mellé sodródott. Mielőtt azonban leszállt volna a robogójáról, az alkarjára erősített komlinkjét a szájához emelte.

-Itt Bone. Tartsátok szemmel a kikötőt. A beszivárgók nők. Egy platós terepsiklóval vannak, csomó alkatrészt szállítva.

-Rendben. Készen állunk. -recsegte a durva férfihang a készülékből.

A hapan nő lefejtette magáról a bőrsapkáját és a védőszemüvegét, majd bevetette magát a gyalogos forgalomba, hogy aztán eltűnjön egy szűk sikátor mélyén.

 

-Fenébe is Yve! Nem hagyhatjuk itt Triannát!

-Fogd be Lynne! -üvöltötte túl a terepsikló turbináinak a hangját, melyek engedelmeskedve az akaratának, most dupla sebességgel repítették őket mint korábban. Persze ennek legkevésbé az utca forgalma örült a legjobban. Helyi bandatagok, kirekesztett szerencsevadászok, baljós külsővel megáldott fajzatok spricceltek szét a megtáltosodott jármű útjából, hogy aztán hol az ökleit, hol pedig más végtagjaikat rázzák a távolodók után.

-Tudom mit csinálok. -tette hozzá felbőszülten, majd keményen oldalra rántotta a kormányszarvat, mert hirtelen bekúszott eléjük keresztbe egy ővéikhez hasonló terepsikló. -Félre onnan te átkozott!

-Yve, lassabban az ég szerelmére! -kapaszkodott meg erősen Niobe, miközben minduntalan a hátukat figyelte. -Már nem látom sehol azt a robogóst. És egyáltalán hová a fenébe vezetsz? A kikötő arra van. -mutatott a nyugati irányba, de csak azután, hogy előremászott Yve mellé.

-Van egy tervem. -mondta amaz és élesen bevágott egy rombusz alakú teherszállító elé, nem kevés izgalmakat okozva ezzel a jármű aprócska utasfülkéjében lévő sofőrnek.

Csökkentette a tempót és a két ülés közti tárolórekeszből előhúzott egy apró képernyős, négyszög alakú szerkezetet.

-Az meg micsoda? -kérdezte érdeklődve Lynne a két ülés közt előrehajolva.

-Doryne távirányítója.

Yve az ölében hagyta a készüléket, és a figyelmének java részét továbbra is a forgalomra szentelte.

-Áhá, szóval eszedben sincs visszamenni a kikötőbe. -biccentett az állával Niobe, miközben egy sugárvetőt húzott elő.

-Még fentről láttam egy tisztást a várostól északra. Elegendő arra, hogy oda hívjam a hajónkat. Mondjuk jobban örültem volna ha nem inaktiváltam volna a droidokat. Nem lesz könnyű így fel is szállni Doryneval és át is repíteni őt a fél városon.

-Végül is igazad van. Ha Bone az, akkor tuti már szemmel tartják az egész kikötőt.- jegyezte meg Niobe, az út forgalmát lesve, mely itt a külvárosban már nem volt annyira jelentős. Az elégedetlenkedők száma legalábbis megcsappant, de lehet, hogy csak azért, mert Yve normalizálta, illetve elviselhetőbbé tette a tempót. -Amint megérkeztünk és lepakoltunk és visszamegyek.

-Én is veled tartok. -közölte Lynne elszántan.

-Szó se lehet róla. -hűtötte le őt nyomban Yve. -Meglehet, hogy jó beszivárgó vagy, de itt egy másik infiltratorról van szó aki magasan jártas a harci taktikákban.

-Megfelelően ki vagyok képezve. El tudok hárítani bármilyen táma....

-Csönd legyen húgicám. Itt amúgy is akinek szembe kéne néznie vele, az én vagyok.

-A családod, igaz? -Niobe tapintatosan állt hozzá a kérdéshez. -Bone volt az, aki....

-Igen, köze volt a halálukhoz. -rebegték láthatatlanul Yve ajkai, mialatt átsuhantak az utolsó épületek között. A hapan nő igyekezett uralkodni az érzelmein. A keserűség és a fájdalom csupán a szemében keltettek fátyolosságot.

 

 

Pethy Bone szorosan a falhoz simulva igyekezett mélyebbre a sikátorban, miközben tekintetével a tetőkiszögeléseket leste. Itt, Quaran nem voltak több évszázadra visszanyúló épületek. Az egy-, két szintes lakótömbök legtöbbike dúracélból készült és általában a már itt lévő romos agyagépítményekhez csatlakoztatták őket. Minden a praktikusság jegyében készült. Az évtizedek alatt idevándorló és leginkább az öntörvényeiknek élőknek semmi szűksége sem volt holmi nüanszokra melyekkel némi stílust gyakorolhattak volna, hogy ne mindent a funkcionalitás uraljon. Igazság szerint nem is lett volna értelme a díszítésnek, se a parkosításnak és minden olyan dologra, mely a galaxis civilizáltabb nagyvárosait uralta. Itt még a házfalak ?festését? is a korrózió javára írták. Minden karcos és legtöbbször foltos volt; a szürkeséget itt-ott vörösesbarna foltok tarkították. Eddig senki se emelte fel a szavát ezek miatt és igen nagy valószínűséggel soha nem is fogja.

A címétől és rangjától megfosztott egykori hapan amazon érezte, hogy közel jár. Talán a hatodik érzéke, vagy a kiképzés kondicionálása, de valamelyik számlájára biztosan felírta volna ezt a zsigerekig hatoló érzést. Valaki figyelte őt, valaki akit....

-Üdv, Bone.

?.Triannának hívtak.

[Oldfighter]

A címétől és rangjától megfosztott egykori hapan amazon érezte, hogy közel jár. Talán a hatodik érzéke, vagy a kiképzés kondicionálása, de valamelyik számlájára biztosan felírta volna ezt a zsigerekig hatoló érzést. Valaki figyelte őt, valaki akit....

-Üdv, Bone.

?.Triannának hívtak.

Quara, Quara City.....

 

 

Jod Bylner a csizmája orra alá gyűrte azt ami megmaradt a szivarjából. Nem volt az stresszes fazon, de lassan kezdett kifogyni a türelméből. Ez általában rossz ómen a Klán egyik katonájának részéről, de a kiváltó ok, illetve pont ennek az ok megszemélyesítőinek távolmaradása, a kezdeti izgatottságot már pár perccel ezelőtt felemésztette, megtetézve azzal, hogy idegességgel váltotta fel azt.

-A fenébe is. -sziszegte az orra alatt, hunyorogva pillantva el a távolabbi bekötőutak felé. Mögötte az űrkikötő terpeszkedett, annak is az egyik dokkja, melynek málladozó falain gipszlegyek tivornyáztak. -Hol a fenében lehetnek? -tette fel magának a költői kérdést, nélkülözve a társait. Egészen eddig.

Kivárta amíg elsuhannak mellette a közvetlen környezetébe érkező járművek, majd aktiválta a kabátja ujjába épített komlinkjét.

-Tes, Webb mi a hézag nálatok?

-Semmi pajtás. Ez az oldal tiszta. -felelte egy férfihang, mely Webb Grysoné volt. Jod szinte maga előtt látta a társa arckifejezését, amint az elgyötörten forgatja a fejét a kikötő átellenes pontján.

-Tes, nálad mi az ábra?

-Bone tehet egy szívességet. -felelte egy unott női hang.

Jod akaratlanul is kéjes vigyorral húzta el a száját. Tudvalevő volt, hogy Tes és Pethy Bone nem igazán szívleli egymást. Lehet, hogy Bone gyönyörű nő volt, de Tes Nianar ezerszer ideálisabb alkat volt a nőiesség palettáján. Persze lehet, hogy csak Jod volt túl elfogult, de eme megállapításától épp annyira volt eltántorítatlan mint egy kiéhezett bantha a megérdemelt abrakjától.

-Majd én kiengesztellek édesem.

-Hm, ahhoz át kéne ide jönnöd.

-Hé, emberek! Gondoljatok az egyedülállókra!

A némileg eltorzult, sisteregő hang Keen Molasshé volt és rögvest még vagy további három helyről is csatlakoztak hozzá, szintúgy méltatlankodással. Jod nem vette a szívére a megállapításukat, csupán néma vigyorban maradt a szája. De aztán a kis közjáték gyorsan elillant a gondolataiból.

-Bonet nem érem el, szóval tartsátok továbbra is nyitva a ?.....

szemeteket.

Nem ért a mondatának végére, ugyanis mögötte hirtelen remegni kezdtek a dokk falai. Döbbenten, elnémulva fordult hátra, miközben a komlinkből záporozni kezdtek felé a kérdések. Mit sem törődve a társaival, a szétrebbenő, zümmögő légyfelhőn és pattogzó vakolaton keresztül, felfelé vezette a tekintetét, ahol a fal teteje fölött egy csillagjacht sziluettje köszönt vissza rá. A pillanat nem tartott sokáig, mert hirtelen, egy ismerős fizikai jelenség következményeként, erőteljes dübörgés kíséretében a hajtóművekből kékes fáklyák lobbantak, majd az egész jármű átviharzott Jod feje fölött. A férfi automatikusan húzta be a vállai közé a fejét, miközben mindenfelé a por és a szemét kavargott fel. Mikor újra ki merte nyitni legalább résnyire a szemét, a hajó már nem volt sehol, csupán a felfordulás maradt utána. Valahogy odabotorkált a robogójához és felpattant rá, majd a szájához emelte az adó-vevőt.

-Gépre emberek! Halljátok?! Kitörtek a dokkból! Mindenki utánam!

 

Néhány kilométerrel arrébb, Trianna kilépett az árnyékból, ahol eddig türelmesen várt. Mozdulatai éppúgy árulkodtak a nyugalmáról mint a ruganyosságáról. Bone rezzenéstelenül fordult meg, hajlamossá téve magát, hogy bármely pillanatban megtegye a szükséges intézkedéseket. Egyelőre az esélyei latolgatásába kezdett.

-Ügyes húzás volt Trianna. -közölte szenvtelenül, immár szemtől-szembe állva. Ugyan közvetlenül az ellenfelét nézte, de nem maradt figyelmetlen az olyan dolgok iránt sem, mint például az épületek környékén lévő dolgokra. A helyiek úgy tűnik nem nagyon használták ebben a napszakban a sikátort, inkább a szélesebb utakat részesítették előnyben, de tőlük függetlenül mások, főleg a háziállataik, vagy éppen a környező erdőségekből a városba lopózó vadállatok annál inkább ragaszkodtak a kevésbé forgalmas helyekhez. Akárcsak Trianna és a társai.

A társai!

-Hát a többieket hol hagytad? -kérdezte ugrásra készen.

-Jó helyen. No és te?

Bone elvigyorodott. Ezek szerint Trianna is másra számított. De ettől még nem látta fölényben magát.

-Talán éppen ők már nem a szócsépléssel bajlódnak. Pontosan tudják, hogy kiket kell keresniük.

-Ki kell hogy ábrándítsalak Bone. Egy Infiltratort sose kell keresni. Ők találják meg ugyanis az ellenfeleiket.

-Ebben van valami. De a végzetüket úgysem kerülhetik el, akárcsak te. Kár volt idejönnöd. Engem aztán vissza nem visz senki se abba a hazug világba.

-Újabb csalódást kell, hogy okozzak neked. -Trianna látta amint Bone alig egy milliméternyit feljebb húzza a szemöldökét. -Nem miattad vagyok itt. Most még nem legalábbis.

-Akár miattam, akár más miatt kerültél ide, beleköptetek a levesünkbe. -Bone hideg tekintete egyre mélyebbre hatolt, egészen Trianna agyáig. -De ha gondolod, csinálhatjuk személyes ügy alapján is.

-Szóval mindenáron harcot akarsz.

-Innen élve nem távozhatsz. Se te, se a társaid.

-Hát legyen. Végső soron mit veszíthetünk, nemde bár.

Bone a szavak hallatán gúnyos vigyorra szélesítette a vékony ajkait, levetette kabátját, lecsatolta a muníciós övét, de már az ugrásra készült. Trianna hasonlóan cselekedett. Mikor végzett, térdeit behajlította, karjait pedig a tradicionális küzdőállásra emelte.

 

 

-Mi tart már eddig? -kérdezte Lynne, feszülten az égre emelve a tekintetét. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöződtek; éppen végeztek Niobevel a lepakolással.

-Türelem tündérem, már rajta vagyok az ügyön.....- szólt hátra a válla fölött Yve, miközben a távirányítón ügykezelt. -.....És igen, látom már!

Kinyújtotta az egyik karját.

-Ott jön, látjátok? Sikerült!

A távolból egy csillogó pont nőtt fokozatosan minél nagyobbra.

-Amint letetted a hajót, pakoljatok fel. -szűrődött ki Niobe hangja a terepsikló volánja mögül. A jármű hajtóművei egyre fokozódó búgásba csaptak át. -Ha nem érnénk vissza időben.....akkor tűnjetek el! Világos?

-Na de....-próbált volna ellenkezni a ledöbbent Lynne.

-Világos? -ismételte meg a kérdést, ellenvetést nem tűrően.

Yve Lynne mellé lépett.

-Ilyen nem fog megtörténni angyalom.

-Nem érdekelnek a mellékes megjegyzéseid. A küldetés sokkal fontosabb. Szóval remélem, hogy értve vagyok.

Yve nagyot nyelt. Még sose látta Niobét ennyire kikelni magából. Adott magának még egy néma másodpercet, elhessegette kétségeit majd kinyögte:

-Tökéletesen.

-Remek! -vágta rá amaz és azon nyomban sebességbe rakta a siklót, hogy aztán pillanatok alatt belevesszen a cserjék és fák által alkotott vegetációba.

Yve és Lynne még sokáig nézte a sikló por kavarogta nyomait, nehezen ocsúdtak fel a hallottakon. Aztán Lynne volt az aki először megszólalt.

-Ugye nem tesszük meg?

Egy vaskosabb árnyék vetült hirtelen rájuk; a csillaghajójuk ott lebegett fölöttük. Yve nem is titkolhatta, hogy mennyire is örült a hajójuk megérkezésének; Lynne biztos nem ugrott volna a nyakába ha válaszolt volna. Ehelyett kiviharzott a tenyérnyi tisztásra, hogy megtegye az utolsó lépéseket a hajó leszállásához.

-Gyerünk, sok még a dolgunk. -mordult fel ingerülten, míg bepötyögte a szükséges instrukciókat a távirányítóba.

Lynne kelletlenül, szó nélkül, de szolgálatkészen követte. Tudta, hogy Yve nem akar neki válaszolni. Rossz szájízzel hagyta hátra a fa alatti védőhelyet.

 

 

Egyfajta szimbolikus csatakiáltás csattant a szűk sikátor mélyén, de senki se folyamodott arra, hogy közvetlen tanúja legyen a soron következő csapásnak. A lakók továbbra is távol maradtak, vagy mélyen, az épületeikből pillantottak ki a két küzdő hapan nőre.

A szimbolikus kiáltást aztán gyorsan felváltották a düh és a megfélemlítés zabolázatlan megnyilvánulásai. A végtagok gyorsan és pontosan sújtottak le, illetve lendültek a támadások elhárítására. Az Infiltratorok rendszerint távol maradtak a huzamosabb küzdelmektől, sokkal inkább a gyors, meglepetésszerű harci taktikát alkalmazták. Javarészt elegendő volt egyetlen egy mozdulat arra, hogy kiiktassák az ellenfeleiket. De a kiképzésük során megtanultak helyt állni olyan helyzetekben is, ahol szükségesé vált számukra a folyamatos küzdelem. Nem egy Infiltrator köszönhette életét annak, hogy elsajátította ezeket a technikákat.

Ütést ütés követett; kiáltások közé halk, elfojtott nyögések keveredtek. A hapanok se voltak ellenállók a fájdalomnak és a fáradtságnak. Éppúgy megviselte őket mint a legtöbb galaxisbéli lényt. A kitartásuk azonban nem engedett a gyengeségnek, de még annak a látszatára sem. Újult erővel rohamozták egymást, legtöbbször csúnya zúzódásokat okozva a másik testén. Volt amikor összekapaszkodtak és a sikátor falainak támasztották egymást, így kényszerítve a másikat a védtelenebb állásba.

Trianna először összegörnyedt mikor éppen rákerült a sor a kedvezőtlenebb helyzetben, hogy védje magát. Bone pedig ütött és rúgott, hol felváltva, hol pedig csak az egyik támadási formulát választva.

-Tudod Trianna -állt le a folyamatos támadásokkal és ujjait ellenfele nyaka köré fonta-, azt hittem Yve lesz az aki először szembeszáll velem.

Szaggatottan beszélt, mert a fáradtság arra késztette, hogy zihálva kapkodja a levegőt. Ereje azonban mit sem gyengült, jó példa volt erre Trianna eltorzult ábrázata, amint megragadta az őt fogva tartó kezet. Pethy Bone az egész testével leszorította, így mozdulni se tudott.

-Talán ő komolyabb ellenfél lett volna a számomra. -folytatta amaz, belevicsorogva Trianna elkékült arcába. -A gyűlölet hihetetlen erőt tud adni az embernek.

Trianna torkából egyre erősödő mordulás tört elő, minden erejét beleadva ahhoz, hogy elroppantsa az őt fogva tartó kéz csuklóját.

-Gyenge vagy. -nyűszítette Bone, elemelve pár centiméternyire Triannát a talajtól. Ennek folyamán Trianna lábai kiszabadultak a test szorításából. Minden erejét a következő mozdulatra koncentrálta. Felhúzta a térdeit, majd ruganyosságának köszönhetően, talpát ellenfele felsőtestének nyomta, míg végül mindent beleadva, csavart egyet Bone kezén és ellökte magától.

Pethy Bone felkiáltott, miközben a sikátor másik falának vágódott. Trianna lehuppant a földre majd négykézlábra esett össze. Fuldokolva. köhögve próbált újra felkelni, de ereje nem sok maradt.

Pethy Bone gúnyos kacajba kezdett, nem törődve a hátában érzett fájdalommal, melyet a becsapódás váltott ki nála.

-Nocsak, nocsak! Hát mégse adtad még föl.

Talpra állt, miközben a közelben fekvő fegyverövére pillantott.

-De talán segíthetnék rajtad, hogy szenvedéseid végére pontot tehessek.

Elindult sántikálva a pisztolya felé, miközben Trianna valahogy megkapaszkodott a falba és küzdeni kezdett azért, hogy össze ne essen ismét. Tudta, hogy Bonet már nem állíthatja meg és el sem futhat. Az úgyse lett volna méltó tett tőle. Ha végezni akarnak vele, akkor azt ne a földön, kiszolgáltatott helyzetben tegyék meg.

Felkészült a legrosszabbra.

Bone pedig felkészült a kegyelemdöfésre.

Persze ez így nem egészen állta meg a helyét, mert amit véghezvinni készült azt nem kegyelemből teszi, hanem kőkemény, elszánt érzelmektől telítve. Meg akarta mindenáron ölni Trianna Lexet.

Odaérve a muníciós övéhez, lehajolt és a sugárvetőért nyúlt.

Nem maradt más választása, tudta. A küzdőtechnikák itt már nem értek semmit se.

Kihúzta a fegyvert a táskából és.....

?.és ekkor valami sötét borult a sikátor fölé. Egy árnyék kúszott végig a szűk járaton. Bone úgy emlékezett, hogy ragyogó tiszta idő van, de tudta azt is, hogy a közeledő csúf évszak beköszönte előtt ilyenkor egyre gyakoribbak a felhősödések. Mégis, volt valami egészen furcsa az egészben. A talaj remegni kezdett a lába alatt.

 

 

Jod Bylner felhagyott azzal, hogy tovább kerülgesse a jóval lomhább járműveket. Mióta a kikötőből kitört a betolakodók űrhajója, azóta mást se csinált mint a forgalomban szlalomozott, jócskán visszavéve a tempóból. Eggyel magasabb fokozatra kapcsolt, majd felhúzta a robogó orrát és merte remélni, hogy kiérve az épületek fölé, újra megpillanthatja a hajót, az ugyanis néhány pillanattal és két kereszteződéssel ezelőtt kikerült a látóteréből.

A robogó kilőtt az ég felé, de baljós volt, hogy abban a magasságban is maradhat. Jod tudta jól, hogy az a változat melyen repült, nem éppen a talajtól több szintre lévő magasságra tervezték. Legtöbbször irányíthatósági problémák keletkeztek és nem egyszer fordult már elő, hogy tapasztalatlan robogós kezében a jármű instabil hajlamból átment roncshalmazzá, kezelője pedig valamely szervdonor állomáson végezte. Jod már elég jól ismerte a járművét, sőt, saját képességeivel is tisztábban volt. Néhanapján kikapcsolódásként gyakran rendeztek házi robogóversenyeket a fiúkkal és általában az élmezőnyben szokta végezni. Gyakran kemény csaták voltak ezek, melyek megedzették és tapasztaltabbá tették.

Kelletlenül vonta le végül a végső következtetést, hogy a hajónak a hűlt nyomát se találta. Bezzeg annak nem kellett kerülgetnie a nyavalyás forgalmat.

Nem ő volt az első aki erre rájött.

-Ezek aztán jól felszívódtak. -csendült fel Webb hangja, melynek kacifántosabb szitokáradatát a menetszél tolakodó süvítése elnyomott.

-Gyanítom, hogy automata felszállás volt. -emelte a szája elé a komlinkjét. -Még itt kell lenniük valahol a közelben.

-Mit tegyünk?

-Bone még mindig süket. Jobb ha különválva maradunk. Javaslom, hogy nézzük át a város külső kerüle......

Nem fejezhette be a mondatát, ugyanis a látása perifériáján valami élesen megcsillant. Ám mielőtt még odakapta volta a fejét, hogy megnézze magának, hogy mi az pontosan, az a valami már ott is volt, közvetlenül az orra előtt; oly közel, hogy majdnem elvitte a robogó elülső szenzorrúdjának végét. Jodnak volt még annyi lélekjelenléte, hogy begyújtsa a fékezőrakétákat, de ami ezek után történt azt rémálmaiban sem kívánta volna magának. A léglökés mely kegyetlenül oldalba csapta, letérítette őt az eredeti pályájáról és most pörögve-forogva zuhant alá az épületek közé.

-Jod! Jod, ott vagy még? -ért el a füléig Webb hangja a komlinkből, de aztán az utolsó ésszerű mozdulatának hála, a robogójának motorja dühős robajjal kerekedett felül mindenen. Nem sokon múlott, hogy nem kenődött oda valamelyik épület homlokzatának. Ennyit ért az a sok tapasztalat melyet élete során megszerzett magának. Mikor a járműje alig néhány centire húzott el a dúracél homlokzati perem fölött, fellélegzett és hívatlan ?támadója? után pillantott. Egy könnyű rakodórámpás siklót látott távolodni, szemmel láthatóan örült tempóban. Volt azonban valami ennél is szokatlanabb az egészben. A sikló vezetője éppen hátrafordult -talán neki is feltűnt, hogy majdnem elcsapta őt-, és ekkor megbizonyosodhatott, hogy egy nő volt az. Egy fiatal, gyönyörű vonásokkal megáldott nő. Éppen olyan, mint....

-Jod?

-Webb, jól vagyok. -jelzett vissza a társának, miközben megfordította robogóját, egyenesen arrafelé amerre eltűnt a terepsikló. -Azt hiszem találtam valamit. Te és Tes gyertek a városközpont felé. A többiek pedig....-tétovázva pillantott a háta mögé ahol nem messze, néhány utcasaroknyira már az erdősáv kezdődött-, észak felé tartsanak! Kutassák át a külső kerületeken túli......

A mai nap folyamán nem ez volt az első esett, hogy Jodba fojtották a szót. Tette most mindezt egy sötét árnyék mely szinte a semmiből bukkant fel és mikor felpillantott, hogy megnézze magának mi is az ami a tiszta kék égboltot eltakarta, még a lélegzete is elállt.

Az adó-vevőben egy aggódó női hang csendült fel riadtan.

-Jod? Jod, látod ezt?

Tes volt az, és amire a figyelmét fel szerette volna hívni, annak már közvetlen részese volt.

Egy Victory-osztályú csillagromboló csüngött az égbolton, sötét, dárdahegyformát rajzolva a város fölé. Valahonnan riadókürt hangjai szaggatták ketté a hatalmas leviatán hajtóműveinek a zúgását.

[Oldfighter]

Az adó-vevőben egy aggódó női hang csendült fel riadtan.

-Jod? Jod, látod ezt?

Tes volt az, és amire a figyelmét fel szerette volna hívni, annak már közvetlen részese volt.

Egy Victory-osztályú csillagromboló csüngött az égbolton, sötét, dárdahegyformát rajzolva a város fölé. Valahonnan riadókürt hangjai szaggatták ketté a hatalmas leviatán hajtóműveinek a zúgását.

Quara, Salvation csillagromboló....

 

-Kapitány, a parancsom mit sem változott. Mérjen pusztító csapást a rebelis csürhére.

-Értettem, Loor kormányzó.

Tasdar megbiccentette az állát a hologramként jelen lévő férfi felé, hogy kifejezze, duplán is elkötelezze magát a felettesének.

-Be kell bizonyítanunk Moff Tarkinnak, hogy méltóak vagyunk a támogatásáért.

-Kiegészülve az ő általa iderendelt egységgel, gyerekjáték lesz elsöpörni a rendbontókat.

Loor kormányzó számító mosolyra görbítette az ajkait, ezzel téve pontot a beszélgetésük végére. A készülék kikapcsolt, mellyel együtt, egy utolsó villanással szertefoszlott a derengés. Tasdar kapitány hátat fordított a sötét kommunikációs saroknak, majd csatlakozott a hadműveletekben részt vevő parancsnokokhoz. Egy fényasztal fölött Quara City aprólékos vázlata lebegett; ezt állták mindannyian körbe.

-Helyzetünk? -fordult oda először az első tisztjéhez.

-Beléptünk a légkörbe kapitány. A repülésirányítás felkészült.

-Remek. Orwellen a tüzéreink aratták le a babérokat. Most a pilótáinkon a sor.

 

 

Tömzsik, csúfak voltak, mégis a maximalizmust képviselték. Akárcsak a kisebb testvéreik, ők is dupla napkollektorokkal rendelkeztek, mely között a törzsük elnyúlt, gömb helyett jóval inkább hengert formázva meg. A pilótafülke aszimmetrikusan helyezkedett el, helyet biztosítva a törzs mellett végigfutó bombarekesznek. A hihetetlen pénzösszegeket felemésztő fejlesztések lehetővé tették, hogy ők képviseljék a birodalmi flotta ütőképes bombázó elitjét, mely elődjeit felváltva, a pusztítás magasabb fokát hozta el az Új Rend ellenségei számára.

Egy tucat ilyen gép hagyta el a főhangár rettentő üregét, hogy aztán alakzatba fejlődve, tovább ereszkedhessenek a zöld vegetáció közt húzódó szürke, barna és ezek árnyalataiban burkolózó épülettömbök felé. Az anyahajó felé tett utolsó visszajelzést követően a vezérgép pilótája kiadta az első parancsot. A bombarekeszek védőlemezei széttárulkoztak, mögöttük pedig mechanikus karok kezdtek nyújtózni a megfelelő töltetek felé, hogy néhány másodperccel később útjukra ereszthessék őket.

 

Trianna elérkezettnek látta az időt arra, hogy megváltoztassa a korábbi álláspontját. Immár semmi kedve sem volt hagyni, hogy csak úgy lepuffantsák. Miközben a tenyere alatt érezte az épületfalak vibrációját, hátrálni kezdett a figyelmét az ég felé fordító Bone mögött. Elérte a saját fegyverövét és kabátját, amit gyorsan felnyalábolt. Ugyan megtehette volna azt, hogy megpróbál végezni Pethy Boneal, de a birodalmi csillagromboló feltűnése mindent megváltoztatott az elképzeléseiben. Szükségességét érezte ahhoz, hogy újra ?szolgálatba? álljon, hogy kihúzza a csávából magukat. A Birodalom sokkal veszélyesebb ellenfél volt mint Bone. Immár semmi sem biztosíthatta azt, hogyha ő leköti Bonet akkor a többiek kereket oldhatnak.

Még egyszer utoljára visszanézett az egykori infiltratorra, aki még mindig az ég felé fordította a tekintetét, majd nekiiramodott, bevetve magát egy sikátornál is szűkebb járatba, mely alig volt szélesebb mint saját maga. Azonban ha úgy gondolta volna, hogy észrevétlen maradhat az ő kis akciója, akkor nagyon is tévedett.

-Hé! Trianna! -Pethy Bone üvöltése túlszárnyalta a csillagromboló morajlását és a riadókürtők fájdalmasan éles, metsző hangját. -Ezzel még nincs vége!

Trianna a lélegzetét visszafojtva pillantott hátra, de nem torpant meg. Oldalazva szökkent tovább, hogy valamelyest gyorsítson a tempóján. Bone dülöngélve vetette utána magát. A hatalmas hajó ilyen közelsége a felszínhez már komoly reakciókat váltott ki és a légmozgások felerősödésén túl már talajrengések is felütötték a fejüket. Pisztolyát megemelte, hogy lepuffantsa Triannát, de a körülmények csúfos kudarcot űztek vele. Lövése messze elkerülte célpontját.

Trianna önkéntelenül is összerándult amikor elérte a fülét a sugárnyaláb visító hangja, de tudta, hogy piszok nagy mázlija van. Ember legyen a talpán aki egy ilyen szűk helyen, ilyen állapotok közt pontos lövést tudna leadni. Persze az infiltratorok tökéletes célzók voltak, de ezen pillanatok most még számukra is kihívásokat tartogattak. Minden esetre, azért biztos ami biztos, behúzta a fejét a vállai közé és úgy kereste a további menekülési útvonalakat. Ki akart valahogy jutni innen, de mindenhol csak a málladozó, korrodált falak vették őt körbe. Párszor megpróbálkozott néhány nyílászáróval is melyek valamilyen furcsa oknál fogva erre a szűk járatra nyíltak, de általában ezek mind zárva, elreteszelve voltak előtte. Aztán hirtelen egy iszonyatos dörrenés szakadt fel mögötte, majd egy éles, süvítő hang húzott el a feje fölött. A levegőbe emelkedett, hogy aztán nekicsapódjon a falaknak, majd a földre zuhanjon. Repesz-, és törmelékfelhő záporozott minden felől. Trianna alig kapott levegőt.

 

 

Niobe tudta jól, hogy életveszélyes amit csinál, de esze ágába se jutott, hogy csillapítson a terepsikló őrült tempóján. Abba a városnegyedbe tartott ahol Trianna eltűnt és ehhez mérten igyekezett nem törődni az elégedetlenkedő járművezetőkkel akik akadálypályaként terültek szét körülötte. Persze ő megtett mindent és kissé magasabb röppályára emelkedett, de kis híján egy légirobogóst itt is majdnem elsodort. Érezte a sikló oldalán a fém ismerős súrlódását, de a kiélezett érzékei azt sugallták, hogy ez korántsem végzetes találkozás volt. Annyit tett csupán, hogy hátrapillantott, hogy megbizonyosodjon, hogy minimum az ő gépéből nem maradt e valami fontos hátra. Szerencséjére nem történt semmi ilyesmi, de tekintetébe röpke bizonytalanság költözött. Valami azt sugallta, hogy a légirobogós nem véletlenül járt arra, sőt mi több, ama pillanatban úgy tűnt, alaposan annak figyelmének központjába került. De aztán ahogy minél messzebb került onnan, nem maradt túl sok ideje vele foglalkozni, mert látómezejébe hirtelen feltűnt a birodalmi hadihajó sötét tömege és azzal egy időben a város különböző pontjain kürtök keltek életre riadót fújva.

 

 

Jod nekiiramodott. Hívására, alig fél percen belül, melléje szegődött Tes és Webb. Mindketten elégé aggodalmas arcot vágtak, nehéz is lett másképp tenni, mikor egy városnyi méretű csillagromboló függött a fejük felett az égboltról. Azonban figyelmük maradék hányadát a Jod által kiszúrt terepsiklón tartották.

-Jod! -üvöltötte túl a menetszél és más egyéb források hangját Webb, amint a társa mellé húzódott. Alattuk az épületek körvonalai szétfolytak a tempó miatt. -Nem kéne visszamennünk a központba? Piszkosul nem tetszik ez nekem.

Hüvelykujjával az égre bökött. Nem volt vitás, hogy mire is célzott pontosan, és bár Jodot is kételyek gyötörték, mindazonáltal tudta, hogy mi jár azoknak akik nem követik Bone parancsait.

-Nem! -kiáltotta vissza teli torokból. -Majd a többiek elintézik azt az ízét odafönt. Kyeteera már biztosan gondoskodik mindenről. Nekünk Bone utasításait kell követnünk.

Átpillantott a másik oldalán suhanó Tesre. A nő acélosan rideg tekintettel nézett vissza rá a védőszemüvege mögül. Úgy tűnt, hogy ő már nem tart a birodalmiaktól, de Jod per pillanat nem tudta eldönteni, hogy ez annak köszönhető, hogy mellette van, vagy éppenséggel annak, hogy Tes jobban tartott Bonetól mint a birodalmiaktól. Ismerve Test, Jod a legelső gondolatára tippelt végül. Bone akármilyen kemény kézzel is irányította őket, Test nem sikerült betörnie. Ennek folytán a magyarázat megmaradt amellett, hogy Tes Jod társaságában érzi magát biztonságban. Bízott benne, bízott a szerelmükben.

 

-Miss Kyeteera, az érzékelőink szerint egy jelentősebb flotta tört ki a hipertérből. Úgy tűnik, hogy az Orwellről kitört hajóink egyenesen idevezették őket.

A rys-i nő kivillantotta tűhegyes fogsorát, majd uralkodva a fenyegetőző érzelmein, összezárta az ajkait. Kedvezőtlen fordulat volt ez a hírnőktől, aki a klánjának egyenruháját viselte.

Felállt a helyéről és az irodájának ablaka felé fordult. Odakint kürtök ontották magukból a riadószignált, az épületek közt a lakosság fejvesztett tülekedésekbe kezdett. A kikötőnegyed felől hatalmas test úszott a város fölé. Egy Victory-osztályú csillagromboló.

-Ez már a harmadik rendszer ahonnét el akarnak űzni. -sziszegte.

-Hamarosan az összes menekülőpályát blokkolni fogják. A hajója készen áll ha úgy gondolja....

Kyeteera felsóhajtott. Visszafordult a férfi felé.

-Nem, kapitány, nem fogok elfutni minden egyes alkalommal. Quarat nem adom fel.

Egy hosszú másodpercre elhallgatott, hogy aztán eltökéltebben folytathassa.

-Visszavágunk kapitány. Küldjék fel az összes felfegyverzett hajónkat, és ha kell adjanak fegyvert minden lakosnak. Továbbá kerítse elő Bonet. Szűkségem van rá a hadműveletekhez.

-Igenis, Miss. Máris intézkedem.

 

 

A TIE-bombázószázad alacsonyan húzott el a lakóépületek fölött. Amerre elhaladtak, mögöttük hatalmas gombafelhők képződtek, falak omlottak össze, járművek váltak semmivé ott, ahol a bombáik becsapódtak. Veszély eddig nem fenyegette őket. De mint bármely hasonló akciót követően, az ellenfél se maradhatott tétlen. Rejtet odúikból előtünedeztek titkos eszközeik és ugyan legtöbbjük idősebb volt, mint a Kyeteera Klán történelme, mégis oly erővel bírtak, hogy azzal elég kényelmetlenséget okozzanak a birodalmi csapásmérő egységeknek. Födémlapok vagy éppen vastag vászonponyvák húzódtak széjjel, takarásukból pedig hol zavaróantennák, hol pedig ütegállások kerültek elő. A talpazatuk környékét helyi katonák lepték el, hogy régi álmukból felélesszék ezeket az eszközöket. Energiakábeleket csatlakoztattak, robbanótölteteket halmoztak össze. Néhány helyen, ahol a modernizáció a mai kor technikáját fémjelezte, hidraulikus szervók nyüszítettek fel. A felszín alá süllyesztett platformok most kiemelkedtek és a vadászgépektől rajzó égboltra nyújtóztatták félelmetes ágyúcsöveiket. Hamarosan vörös, zöld energiaháló keretezte a város kerületeit, tovább fokozva a káoszt és a riadalmat.

 

 

-Érezted ezt?

Lynne az egyik kábelvezető cső mögül dugta ki a fejét, miközben fülelő tartást vett fel. Kissé arrébb, a folyosón, Yve is feltűnt, hasonló helyről bukkanva elő. Kettőjük közt két R2-es csipogott fel, szüneteltetve a forrasztási munkálatokat.

-Mit is? -kérdezte csak félig figyelve fel Lynne szavaira. Sokkal jobban foglalkoztatta az, hogy a droidok, hogy haladnak a munkával. Egyáltalán nem volt elégedett, de nem csak a droidok munkatempójával, hanem mindazzal ami még ehhez a helyhez kötötte őket. Éppen a kronórájára pillantott amikor megrázkódott körülötte a hajó.

-Hát ezt.

Yve elsiklott Lynne zavarodott ábrázata fölött és valahová a folyosó elejére vezette a tekintetét. Újabb rázkódás érte a hajót, mire ő felpattant és futni kezdett a pilótafülke felé.

-Hé, várj! -kiáltott utána Lynne, négykézláb mászva ki a merevítőbordák és vezetékek közül, majd Yve után eredt, hátrahagyva a droidokat, akik maguk közt csipogták el elektronikus nyelvezetükön a tapasztaltakat. Nem tűnt úgy, hogy zokon vették volna az emberek hirtelen eltűnését. Inkább visszafordultak a forrasztópálkáik irányába.

-A fenébe is! -káromkodta el magát Yve, mikor már a pilótafülkében voltak és belevetette magát a székébe. A műszerfalon egy jókora vörös fényfolt villogott, odakint pedig a távolban egy sötét test úszott éppen keresztül előttük. Ujjai gyorsan végigszánkáztak néhány gomb és kapcsoló között, hogy aztán a hátuk mögött érezhessék a hajójuk hajtóműveinek fokozatosan erősödő morajlását. Tőlük alig néhány kilométernyire egy füstfelhő kúszott fel az égre.

Lynne szájtátva leste a látottakat.

-Miért kellett nekem lekapcsolni a riasztást. -tette fel magának a költői kérdést Yve, majd látva társa tétovázását, ráripakodott.

-Kösd be magad kishúgom, mert ez nem egy egyszerű startolás lesz. Nézd csak.

Rábökött a radar monitorjára. A képmezőben egymást váltották a leképzett űrhajók sziluettjei.

-Nem tudom, hogy honnan kerültek elő de teli van velük a rendszer. -tette hozzá, majd megragadta a vezérművet.

Lynne mint aki valami mély kómából tért volna vissza, hirtelen megrázta a fejét és rémült képet vágott.

-Várj csak! Még le se telt az idő. Nem hagyhatjuk csak itt őket.....

-Lynne, erre most nincs idő. -a hajó megrázkódott, de immár az ő akaratától. Lassan elemelkedtek a felszíntől és a fák lombjai fölé emelkedtek. Amint ez megtörtént még több füstfelhőt és még több hajót vettek észre. A város látképe egy szürreális festményre hasonlított.

Lynne dühösen csatolta össze a hevedereket. Mérges volt Yvere, magára, a Birodalomra és úgy általában mindenre ami fölött nem tudott uralkodni. Olykor még egy infiltratort is ki lehet zökkenteni a precíz koncentrációjából mellyel elnyomja érzelmeit, hogy azok ne hátráltassák őt a feladatában.

Yve előretolta a gyorsítókart, mire a hajó meglendült. Alacsony magasságon tartotta a gépet, Lynne szerint biztosan azért, hogy se a romboló, se pedig a bolygó orbitális pályáján felsorakozó flottányi hajó ki ne szúrja őket, mielőtt kész menekülési pályaadatokkal rendelkeznének. De aztán ahogy egyre csak a város felé közeledtek, Lynneban gyanú támadt.

-Hé, várjunk csak. Te......

-Nem fogom itt hagyni őket húgi. -közölte kemény éllel a hangjában, merészséget tükröző pillantást lövellve felé. -De ha túl akarjuk ezt élni, akkor piszkosul azt kell csinálnod amit mondok neked.

-Jó...jó, jól van. Csak ne kezelj úgy mint egy....mint egy gyereket. -Lynne teljesen zavarodott volt, de egyben megkönnyebbült. Yve eltűnődött egy darabig, majd bólintott.

Lynne mély sóhajt vett, majd szétnézett maga előtt a műszerfalon.

-Oké, mit csináljak?

-Először talán húzd fel a pajzsokat. Aztán majd rögtönözünk.

[Oldfighter]

Yve előretolta a gyorsítókart, mire a hajó meglendült. Alacsony magasságon tartotta a gépet, Lynne szerint biztosan azért, hogy se a romboló, se pedig a bolygó orbitális pályáján felsorakozó flottányi hajó ki ne szúrja őket, mielőtt kész menekülési pályaadatokkal rendelkeznének. De aztán ahogy egyre csak a város felé közeledtek, Lynneban gyanú támadt.

-Hé, várjunk csak. Te......

-Nem fogom itt hagyni őket húgi. -közölte kemény éllel a hangjában, merészséget tükröző pillantást lövellve felé. -De ha túl akarjuk ezt élni, akkor piszkosul azt kell csinálnod amit mondok neked.

-Jó...jó, jól van. Csak ne kezelj úgy mint egy....mint egy gyereket. -Lynne teljesen zavarodott volt, de egyben megkönnyebbült. Yve eltűnődött egy darabig, majd bólintott.

Lynne mély sóhajt vett, majd szétnézett maga előtt a műszerfalon.

-Oké, mit csináljak?

-Először talán húzd fel a pajzsokat. Aztán majd rögtönözünk.

 

Quara, Quara City....

 

Triannának sajgott mindene. A légnyomás ereje és az épületfalak keménysége elegendő volt ahhoz, hogy minden porcikájában érezze a fájdalmat. Mikor magához tért, a por és a füst a tüdejét mardosta és eme összetevők még a tájékozódását is megnehezítették. A csípős füst miatt alig bírta nyitva tartani a szemét.

Négykézlábra emelkedett és fülelni kezdet. Köhécselést hallott vegyítve a sajátjáéval. Pont a háta mögül. Hunyorogva nézett keresztül a sűrű homályon, addig, amíg megpillantotta Pethy Bone botorkáló alakját. A hapan renegát egyenesen feléje botladozott, keresztül a törmelékeken. Nagyon úgy tűnt, hogy ő se úszta meg a közeli robbantást sérülés és más maradandó nyom nélkül.

Trianna összeszedte minden erejét és újult erővel indult tovább. Feje fölött egymást váltották a hajók sejtelmes árnyai, melyeknek körvonalait továbbra is rejtve tartották a szürke, ködszerű fellegek. A hangjukat azonban tökéletesen hallotta. Dübörgésüket semmi mással sem lehetett összetéveszteni.

Valami vörös villant el mellette. Úgy tűnt, hogy Bone továbbra is eltökélte, végezz vele. Újabb és újabb sugárnyalábok süvítettek el körülötte, mindaddig, amíg be nem vetette magát egy keresztutcába és annak forgatagába. A felfordulás hatalmas volt. Lakosok tömkelege áradt az egyik irányból a másikig, engedve a tömeg akaratának. Trianna gyorsan felmérte, hogy itt mindenki a kikötő felé tart. De neki esze ágában sem volt velük tartani, de nem volt egyszerű hátrahagyni se őket, főleg a gyakori lökdösődések miatt. Aki csak tehette, a túlélés reményében igyekezett megtartani előnyét a többiekkel szemben. Aztán hirtelen felragyogott az égbolt a fejük felett. Egy forró gázgomolyag hasította ketté a városból áradó üszkös maradványok bűzős fellegeit alacsony magasságból érkezve és csapódott egyenesen az utca kellős közepébe. Emberek és non-humánok repültek mindenfelé, vagy önszántukból, vagy pedig a robbanás kíséretében mely az eseményt követte. Trianna az utolsó pillanatban kapta el a tekintetét az utca betonjába fúródó roncsról, mely végigbukfencezett annak hosszában további katasztrofális eseményeket idézve elő. A szerteszét repülő fémrepeszek a még álló dúracél háztömbökbe, illetve a járókelők testébe fúródtak. Triannát -szerencséjének hála-, elkerülték ezek a gyilkos lövedékek, de a pörgő-forgó roncsból áradó forró gázok hőjét még a ruháin keresztül is érezte. Százak sikítottak fel hol fájdalmukban, hol rémületükben. Tudta, nem sokon múlott, hogy ne üszkös maradványként végezze azzal a néhány járókelővel együtt, akiknek nem sikerült félreugorniuk, de azt is tudta, hogy túl kell tennie magát a torkában érzett émelygő érzésen. Ő egy hapan volt; elszánt, akár a halállal is szembenéző hapan harcos. -tudatosította magának.

Elfordította a tekintetét a földön agonizálók felől, akikhez csak néhány együtt érző futott oda, míg a többi az életét mentette. Leküzdve a forró gázok torokmardosó hatását, tovább folytatta az útját, viszonylag közel maradva az utca két oldalán sorakozó épületekhez, hogy minimálisan védve legyen az égből záporozó sugárnyalábok és törmelékfelhők elől. Fél szemmel azért a háta mögé is figyelt, nem feledve üldözőjét. Pethy Bonet viszont sehol se találta. Úgy tűnt, hogy a renegátnak nem volt szerencséje és nem úszta meg a vadászgép maradványával való találkozást.

Trianna egy soron következő kereszteződéshez érve, gyorsan felmérte a környezetét, majd mikor a kinézett irányba akart továbbhaladni, meghallotta a kabátzsebében felcsipogó komlinkjét. Csak most döbbent rá, hogy teljesen megfeledkezett a készülékről. Ez nem is volt csoda, a fejét szinte majd szétvitte a hasogató fájdalom.

Mikor bekapcsolta, a miniatűr hangszóróból Niobe hangja csendült fel.

-Na végre, hogy felveszed Trianna! A füleden ülsz vagy mi ütött beléd?

 

 

-Nyugalom Niobe, megvagyok. Egy kissé feltartottak és.....

Niobe meg se várta, hogy a statikusan sercegő hang befejezze, melyet még a menetszél és a környéken zajló csata zajai is eltorzítottak.

-Halálra aggódtam magam! Megjegyzem sokba fog ez neked kerülni, infiltrator eskü ide vagy oda.

-Jó, jó leszedheted a fejem később, de most fel kéne venned.

-Merre vagy? Megjegyzem vannak páran a nyomomban. -ahogy kimondta a szavakat hátrapillantott, hátha a korábbi manővereivel sikerült leráznia az üldözőit, de tévedett. Három légirobogó úgy tapadt a nyomvonalára, mint a tisztogatóhalak a mon calamari cet farokuszonyára. De ellentétben a tisztogatóhalak hasznosságával, ezek itt mögötte az ő halálát akarták. -Remélem valahol itt vagy a közelben, mert amilyen ramazúri van idefent....

-Nagyjából északra vagyok attól a ponttól ahol kiszálltam. Talán két-három utcányira.

Niobe hunyorogva hajolt át a siklója oldalvonalán. A háztetők fölött alig pár méternyire repült, de a csata sűrű füstfellegei igencsak megnehezítették őt a tájékozódásban. Egyelőre kénytelen volt a terepsikló fedélzeti helymeghatározójára támaszkodni. A következő másodpercben, tetézve a káoszt, vaskos sugárnyalábok zúgtak el mellette. Az üldözői immár lőtávolságon belülre értek.

-Ha minden igaz akkor a Fényösvény út fölött vagyok. -közölte a leolvasott adatok alapján, aztán valami hirtelen hatalmasat taszított rajta.

Eltalálták! -villant át az agyán a gondolat, de már késő volt. A tarkójára fém-, és műanyagrepeszek záporoztak, sőt mi több, lángnyelvek törtek be az utasfülkébe. Niobe előrebukott az ütés erejétől, ezzel egy időben a terepsikló orra a föld felé lódult. Az antigrav repulzorok sípolva ellenkeztek a természet erőivel szemben, de nem sokat tehettek. A hajtóművek ripityára robbantak, az energiavezetékek pedig túlterhelődtek, hogy kompenzálják a sérülést. Már semmi sem akadályozhatta meg a siklót abban, hogy a házak közé ne zuhanjon.

 

 

Triannának még a lélegzete is elállt mikor a komlinkből, utoljára, recsegve-ropogva felcsendült Niobe sikítása. Ajkai néma szavakat motyogtak, szemei pedig a kereszteződés sarkai közt ugráltak.

-Niobe.... -suttogta remegő térdekkel, majd anélkül, hogy felocsúdhatott volna, valami elsodorta és a földre teperte őt. Ez a ?valami?, de sokkal inkább ?valakinek? nevezhető személy, fölényes, szétterpesztett lábakkal állt meg végül fölötte. Trianna először csak a csizmába bújtatott lábait pillantotta meg. Ismerős lábak, gondolta keserűen. Már volt hozzájuk szerencséje.

Feljebb emelte a tekintetét, miközben kiköpte a szájából a kavicsos törmeléket.

Pethy Bone torz vigyorra görbített ajkai néztek vissza rá. Az azt keretező arc koszos és véres volt, akárcsak a renegát ruhája.

-Azt hitted, hogy elszökhetsz előlem Trianna Lex?

Trianna a hátára fordult és felpislogott az ellenfelére. Amaz fölé hajolt és eltökélt ábrázattal hajlította be a karját, és ökölbe zárta az ujjait. Az ököl pedig lesújtott.

 

Egy villanás hasította ketté a levegőt, pontosan ott, ahol alig egy tizedmásodperccel korábban Bone emelte csapásra az öklét. A lendület, mellyel lesújtott, kibillentette őt az egyensúlyából és ez mentette meg őt attól, hogy a feje ne olvadjon szét a sugárnyaláb érintésétől.

-Hagyd-őt-békén! -kiáltotta egy kimerült, de ellenvetést nem tűrő hang az utca, kereszteződésen túli oldaláról.

Pethy Bone gúnyos grimasszal reagálta le azt amit megpillantott. Egy horzsolásokkal teli aggatott karcsó nő sétált ki az utcán terjengő füstfelhőből és lobogó lángfáklyákból. A kezében tartott sugárpisztoly meg se rezdült, pedig az alak elégé bizonytalan léptekkel közeledett. Különböző irányokból emberek tűntek fel és tűntek tova a zűrzavaros, káosszal vegyített percekben. Egyikőjük se törődött a hapanokkal.

-Nocsak, nocsak, ha jól sejtem megjött az erősítés. -jegyezte meg a gúnnyal telített hangján a lassan magához térő Triannának, aki szemmel láthatóan nem volt tisztában azzal, hogy hol is lehet. Csupán kábult pislogás tellett tőle. -Nos, talán kiegyenlítettebbé válik a küzdelem, nem igaz, Trianna?

Megragadta a magatehetetlen infiltratort és úgy kapta fel, mint egy zsák szalmát. Maga elé állította, szorosan, majd odavetette a kereszteződés közepén tartó nőnek.

-Dobd el! Máskülönben itt és most lyukat égetek az oldalába. -jól látható helyre illesztette a sugárvetőjét. A sántikáló nő megtorpant, de tekintettéből továbbra is elszántság tükröződött.

-Mi a neved? -kérdezte Bone megvetően.

-Niobe. -nyögte ki hangosan és abban a pillanatban az ujja ráfeszült a ravaszra. Forró gázplazma hasított keresztül az őket elválasztó néhány méteren, majd vágódott egyenesen Trianna jobb vállába. Amaz félig öntudatlanul felsikoltott a fájdalomtól és térdein összerogyva, kicsúszott Pethy Bone szorításából, akit teljesen ledöbbentett a szokatlan esemény. Még fel sem ocsúdott amikor újabb villanás hagyta el Niobe fegyverének torkolatát. Rájött, alaposan elszámolta magát. Oly annyira, hogy immár azzal az élete árán kell fizetnie. Hacsak....

 

 

Niobe elkáromkodta magát. Célpontja még nála is mocskosabbul festett, de a reflexei....azok hihetetlen kiélezettek voltak. A hirtelen támad számítása nem jött be és még Triannának kellett ezzel felesleges fájdalmat okoznia. -fedte meg magát könyörtelenül, miközben tapasztalnia kellett, hogy Pethy Bone nem hogy menekülőre fogná, de még ellentámadásba is lendült azok után, hogy kitért az ő lövése elől. Úgy tűnt, a társainak igaza volt. Pethy Bone rendkívül halálos ellenség. De még ezzel a tudattal a fejében is, Niobénak esze ágában sem volt meghátrálnia. A második célzott lövése ugyan csak a renegát felkarját érte, de a lövéseket tovább folytatta, az oldalirányba elvetődő Bone felé, aki immár egyenesen őrá emelte a fegyverét. Niobe ellentétes irányba lendült, centikre mindig előrébb járva, mint az őt ostromló sugárnyalábok. Az ő lövései is elég közel jártak, de nem elégé. A lövedékek rendre Bone mellé csapódtak és csupán az utca betonját olvasztották meg. De legalább Triannától sikerült elválasztania a hapan renegátot. Azonban nem tarthatott sokáig ez az ?öröme?. Korábbi üldözői ismételten feltűntek és leereszkedve az utca szintjére, mit sem törődve a kikötő felé tartókkal kegyetlen zárótüzet zúdítottak rá. A szerencse azonban mellé állt, abból kifolyólag legalábbis, hogy épp egy saroképület tövénél tartózkodott, így volt ideje, hogy szó szerint bevetődjön a fedezéket nyújtó szeglet mögé. A légirobogók elsuhantak mellette, hogy aztán egy ívet leírva Bone mellett kössenek ki. Niobe a fejében érzett tiltakozás ellenére is gyorsan talpra szökkent, majd behúzódott egy felborult, kiégett sikló mögé. Leellenőrizte a pisztolya töltésszintjét, majd kikukucskált a fedezéke mögül. Bonet körbe vették a robogósok, maguk is kézifegyvereket húzva elő. Trianna alig néhány méternyire feküdt tőlük az oldalára fordulva. Niobe tisztán láthatta az arcát. Trianna tekintete először panaszos értetlenséget, majd elszántságot tükrözött feléje. Niobe csak remélni merte, hogy jól vette ki a jelzéseket, amiket csak ő láthatott. Felkészült az elkerülhetetlenre.

 

 

-Micsoda meglepetés! -jegyezte meg szenvtelenül Bone, a köré gyülekezett, félkörívben megérkező embereihez fordulva.

-Egy köszönöm is elég lesz. -motyogta leszállás közben Tes, de csak oly hangerővel, hogy azt csakis Jod hallhassa. A légtérben dúló csata a pártját fogta. Jod egy csillapító pillantást mért felé, majd a felettesük mellé lépett.

-Többször is hívtuk a komlinken.

Bone nem vette magára a titkolt szemrehányást. Ismerte az embereit, tudta pontosan, hogy kitől mit és mikor várhat el.

-Lefoglaltak. -felelte szűkszavúan, miközben egy pillantást intézett a mozdulatlan Trianna felé. -A többiek?

-Észleltük a hajót, de automata felszállásra programozták. Felderítik a külső kerületeket. Még nem jelentkeztek be.

A háttérből Tes lépett előrébb, meredten bámulva a földön heverő alakra.

-Kik ezek egyáltalán? Meghalt?

Webb intett a puskájával.

-Már nem okozhat gondot.

Pethy Bone rezzenéstelen maradt, ám pillantása átsiklott a szemközti épületekre. Tekintetében furcsa fény lobogott.

-Az nem olyan biztos. A hapanok a végsőkig kitartanak.

-Hapanok? -fordult felé hitetlenkedve Tes. -Én azt hittem, hogy ők sose hagyják hátra a Csillagködöt.

-Hát tévedtél.

-Emberek ők is. -vonta meg a vállait Tes, azzal megindult előre, a kereszteződés átellenes pontja felé, hogy begyűjtse az ő skalpját. A szél oldalról sűrűbb füstgomolyagot terelt az útjába. -Volt már elég dolgom félelmetesebb fajzatokkal is.

-Hé, Tes...! -Jod megindult volna a szerelme után, de hirtelen a mellkasának tapadt Pethy Bone tenyere.

-Ne tedd! -suttogta vészjóslóan, mitől Jos hátán felállt még a szőr is. Elkeseredetten nézett Tes után, akit elnyelt az átláthatatlan füstfelhő.

A renegát hapan intett a fejével. A két férfit bekerítő taktikához rendelte. Egyedül ő maradt a helyén. Megvárta amíg amazok eltávolodtak mellőle, majd miután kézfejével letörölte a halántékáról szivárgó vércsíkot, megemelte a kézifegyverét és megindult előre. A feje fölött két újabb vadászgép húzott el.

 

 

A taktikai hologram fényei játszi könnyedséggel siklottak át Tasdan kapitány arcélein, melyet a megelégedettség varázsolt harmonikussá. Megvolt minden oka, hogy elégedett legyen. A pilótái legyalulták a város űrkikötőjét, mely immár nem nézett ki másképp, mint ennek a bolygónak bármely síksága, sőt, a város is hellyel-közzel kezdte ezt a fajta természetes képet festeni magáról. Némi gondot talán csak azok a légvédelmi ütegállások jelentettek, melyekkel a rebelis csürhe válaszlépésként felfedett előttük. Néhány kiváló birodalmi pilóta ugyan elesett, de a győzelem már az ő számlájukra volt írható, még azok ellenére is, hogy a csillagromboló olykor-olykor megrázkódott amikor egy-két felfegyverzett szállítóhajó merészen ellenük fordította a jelentéktelen fegyvereit. Jelentős károkat eddig nem tudtak okozni nekik.

-Kapitány, a kísérőhajóink felvették a harcokat a menekülő hajókkal szemben. Ezidáig egyetlen egy sem tudott átjutni a blokádunkon.

-Nagyszerű. -felelte visszafogott lelkesedéssel a jelentést közvetítő tisztnek, aki máris visszatért a posztjához. Tasdan a hadműveleti tisztjeihez fordult, akik a folyamatos duruzsolásaikkal járultak hozzá a műszerek háttérzörejeihez illetve a hangszórókból áradó üzenetváltásokhoz, melyeket a repülőfedélzet irányítói folytattak a pilótákkal.

-Uraim, azt hiszem, hogy a nap végén koccintani fogunk. Immár csak percek lehetnek hátra, hogy felszámoljuk ennek a csürhének az utolsó védőbástyáit is.

 

 

A vadászgép orrvégéből fény villant; egy fél tucatnyi lézersugár tört utat magának. A munka java részét már a célkomputer és a tűzvezető komputer elvégezte; a kijelzőn, az ellenség körül, vörös fényglóbusz virított. A lövedékek egy emberi pillantás tört része alatt érték el a célpontjukat; a legelsők keresztülsiklottak a vezérsíkok között és küldetésük ezzel hasztalanná is vált, de a nyomukba érkezők már bevégezték a kiszabott sorsukat. Belemartak a páncélzatba, átrágták magukat a merevítőbordákon, majd energiájuk végső tartalékaival végzetes rombolást hajtottak végre az elsődleges rendszerekben. A TIE bombázó törzse mélyén lobbanás kelt életre, majd a gondolat sebességével máris hatalmas gázbuborékká növekedett, szétvetve a szélrózsa minden irányába a vadászgép alkotóelemeit. Mindez nem tartott tovább összesen mint fél másodperc. A sikert látván, az üldöző gép pilótája örömittasan felkiáltott, majd, hogy elkerülje a közvetlen találkozást a milliónyi repesszel, felrántotta a gépét, vesztére, egyenesen belerohanva az égen terpeszkedő csillagrombolónak egyik zöldesen csillámló sugárnyalábjába. Az öröm lángjai immár a birodalmi hadihajó lőelemképzője mögött ülő fiatal tüzér szemében világosodott ki. Sose gondolta volna, hogy karrierje legelején ilyen sikerek érhetik.

 

 

-Hová tűntél te mocskos szuka?

Tes közvetlenül a saroknál felborult siklónál állt és kezdte magát elbizonytalanítani az a tény, hogy a korábban eme helyen látott nőt sehol sem találta. Tapasztalata azt sugallta neki, hogy jobb ha folyamatosan célzásra emeli a pisztolyát. Kezdte megkerülni a szétzilált roncsot, figyelemmel kísérve annak minden szegletét. -Csak nem megfutamodtál? Hamarosan úgyis követni fogod a kis barátnődet.

-Ez súlyos tévedés! -csattant fel egy erőltetett hang közvetlen mögötte. Tes sarkon pördült, de elkésett. A nyaka köré egy inas kar fonódott.

-Eszem ágában sincs félmunkát hátrahagyni. -folytatta a baljós hang mögötte, miközben vergődni kezdett a béklyóban. Hasztalan. -Sőt, mi több, a társam is itt van velem.

Tes kezdte elveszíteni az eszméletét a levegőhiánytól, így csak homályosan láthatta amint egy karcsó alak kilépett vele szemben a terjengő füstfellegből. Aztán végképp elsötétült előtte minden.

 

Niobe elengedte a magatehetetlen testet, mely rongybábúként omlott össze a lábai előtt. Felpillantott Triannára, aki véresen, mocskosan próbált a talpán maradni. Kezében egy feketére festett tört pillantott meg.

-Ő már nem okozhat nekünk gondot. -közölte Niobe, állával a földön heverőre bökve. -Te jól vagy?

-Lelőttél. -nyögött fel Trianna, sántikálva lépve közelebb. A környéken mit sem változott a helyzet, a szél tovább sodorta az átláthatatlan fellegeket.

Niobe éberen hordozta körbe a tekintetét mielőtt bármit is reagált volna.

-Csökkentett energiára állítottam a pisztolyt. Sajnálom.

Vetett egy pillantást Trianna vállára. A bőrmellényen tenyérnyi fekete folt éktelenkedett, ott ahol eltalálta.

-Hé, még csak át sem hatolt rajta! -méltatlankodott fennhangon, mire észbe kapott, hogy ellenségeik akár alig egy méternyire is mellettük lehetnek, anélkül, hogy észrevennék őket. -Én meg már....

-Sssshhhhh...-emelte az ajkaihoz az ujját Trianna és behúzta őt a sikló mögé. -Hallod ezt? -mutatott az ég felé.

-Persze...-pislogott vissza rá Niobe értetlen arckifejezéssel. -A birodalmi flotta....

-Nem, nem. -rázta meg a fejét Trianna. -Ez valami más....és....

-Megvannak! -üvöltött fel hirtelen egy hang tőlük balra. -Hé, Bone! Jod...Ide!

Niobe kipördült az utcára mielőtt még az első lézersugár levitte volna a fejét. A lövedék így szikrákat hányva szétmállott a roncson, nem messze Trianna épp vállától. Amaz a fejre borult sikló túlsó fele mögé ugrott.

-Webb, merre vagy? -hallatszott egy fojtott, köhécselő hang valahonnan az ellenkező irányból. Niobe nem sokat törődött most a pontos meghatározásával, sokkal inkább foglalkoztatta őt a hirtelen feltűnt támadójuk. A szél irányt változtatott, így a látótávolság már elegendő lett ahhoz, hogy ezen az oldalon akár a következő lakóépületig is elláson. Nem is kellett ennél több Niobenak. Térdére emelkedett és tüzelt. A narancsszín sugárnyaláb egyenesen a támadó férfi gyomrába fúródott. A lövedék ereje hanyatt lökte Webbet, aki már azelőtt meghalt, hogy a földre ért volna a teste.

Niobe gyorsan helyzetet változtatott és már-már a kereszteződés nagy részét továbbra is kétesen homályban tartó füstjébe rohant fedezékért, amikor a szeme sarkából megpillantott valamit. Az a valami egyenesen az ég felől ereszkedett alá és igen ismerős körvonalakkal rendelkezett.

 

 

-Jó, jó, csak tartsd továbbra is távol őket. -magyarázott Yve serényen a koncentrálástól gyöngyöző homlokú Lyannának, aki kissé elbizonytalanodott amióta a belváros fölé értek. Igazság szerint a célpontok kiválasztásán aggodalmaskodott. A városhatáron túl még csak a légirobogósokra kellett a figyelmét összpontosítania, de amióta a csillagromboló hasa alá repültek, vagy száznyi más célpont mutatkozott ki a lőelemképző monitorán.

-Túl sokan vannak Yve!

-Tudom, már mondtad. De nem tudok egyszerre a navigálásra és az üldözőinkkel is foglalkozni. Szabad kezed van húgocskám, csak ne hagyd, hogy ők töröljenek le minket innen.

Átpöccintett néhány kapcsolót a műszerfalon. Az egyik kijelzőn rögtön új információk kezdek áramolni.

-Oké, azt hiszem újra bemértem őket. Már nem vagyunk messze.

A fegyveroperátori konzolon ebben a pillanatban fénylett fel ismételten a célkomputer kijelzője.

-Eltaláltam! Eltaláltam! -csendült fel rögvest Lynne üdvrivlgása, majd mintha csak most jutott el volna hozzá Yve megállapítása, gyorsan hangszínt váltott. -Mi?! Sikerült megtalálni Triannát és Niobet? Hol?

-Itt vannak alattunk. Lejjebb ereszkedek. Úgy tűnik nincsenek egyedül. Készülj.

 

 

Pethy Bone szenvtelen arckifejezéssel pillantott le Tes Nianar élettelen testére. A nő nem jelentett neki többet mint bármely hadvezetőnek a katonája. Hamar túljutott a pillanatnyi sajnálaton, főleg úgy, hogy közeli sugárfegyverek hangja érte el a fülét. Jod bukkant fel a semmiből. A hapan renegát a férfi felé fordította a figyelmét, de amaz épphogy csak feltűnt, tekintette a halott Tesre vetült. A férfi megtorpant, fegyvere kicsúszott az ujjai közül, majd a térdeire borult.

Pethy Bone ridegen pillantott a férfire. Nem, nem volt kedve tovább nézni a jelenetet, amiben Jod Tes fölé hajolt és az ölébe vette a nőt.

-Hímek! -sziszegte maga elé, és hátrahagyta kettőjüket. Immár csakis magában bízhatott. Eltökélten indult meg előre.

 

 

-Hé, Trianna, ezt nézd! -mutatott az ereszkedő jacht felé Niobe szélesen elvigyorodva, amint amaz csatlakozott hozzá.

-Mondtam én. Ez Yve.

-Hé, nem is mondtál semmit.

-Hagyjuk. -legyintett mosolyogva.

A hajó leereszkedett az épületek közé és kinyújtóztatta a landolótalpait. Fölötte néhány vadászgép húzott el, nem sok vizet zavarva; a csillagromboló is már arrébb sodródott. Azonban ez még nem jelentette azt, hogy minden biztonságos, főleg úgy nem, hogy még ketten a nyomukban vannak.

Erre hívta fel a figyelmet Niobe is.

-Bone-al mi lesz?

Trianna kisöpörte a homlokából a kosztól és alvadt vértől összetapadt hajtincsinek egyikét. Hátrapillantott a kereszteződés felé.

-Majd legközelebb. -felelte, célzatosan enyhe csalódottságot mímelve. -Most pedig nyomás! Beszállás.

Némi rásegítéssel megtolta Niobet, miközben a felkavarodott portömegektől óvva a szemét, félig behunyta azt. Így történt meg, hogy nem vette észre Pethy Bone-t amint az néhány méterrel mögöttük felbukkant a füstös háttérből.

A kirekesztett hapan megemelte a pisztolyát és a torkolatvéget egyenesen Trianna háta közepének szegezte. A felkavargott szemét ellenére is tisztán látta a célpontját amint az a közeli jacht felé botorkált, terelgetvén maga előtt azt a másik hapant. Mégis, Bone habozott. Rezzenéstelenül tartotta továbbra is célzásra a fegyverét, anélkül, hogy meghúzta volna a ravaszát. Maga se értette az egészet, csupán valahogy a gondolatai siklottak el...messze....messze innen. Nem talált rá magyarázatot, hogy miért is tett így. Mikor azok ketten felléptek a rámpára, ő révetegen leengedte a pisztolyát és hunyorogva követte amint a jacht az ég üres területe felé fordult, hogy aztán belevesszen a ritkuló forgatagba.

-Még találkozunk. Egyszer. -motyogta a főhajtóművek kékesen ragyogó ionfáklyáinak, majd lassan elfordult a látványtól. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy egy rozsdás, ütött-kopott szállítóhajó landolt mögötte. A Minny Lyartan volt az.

Közelebb érve hozzá, látta, hogy egy igen ismerős és egyben haragosnak tűnő alak indult meg felé a lejárón keresztül, nyomában néhány felfegyverzett katonával. Kyeteera, a Klán feje nem palástolta érzelmeit, azonban nem tűnt végzetesen eltökéltnek.

-Bone. -szólalt meg csalódottan.

A hadvezérre állta a tekintetét.

-Embereim százai haltak meg miattad. Remélem tudsz magyarázatot adni arra, hogy miért nem jelentkeztél amikor a birodalmi flotta feltűnt.

Kyeteera tekintette félresiklott. Jod bukkant fel, karjaiban Tessel. A férfi makacsul tartotta a halott társát és néhány katona kíséretében eltűnt a hajó mélyén.

Bone nem szólt semmit se. Bármi is járt a fejében, az rejtve maradt.

-Így is jó. -zárta le a közjátékot a rys-i klánvezér. -Majd némi fenyítés megindítja a nyelvedet. Szállj be! Most.

Bone engedte, hogy lefegyverezzék és bekísérjék a koréliai hajóba. Arca rezzenéstelen maradt, csupán a tekintette árulta el, hogy gondolatai egészen máshol járnak.

[Oldfighter]

Mariner....

 

-Elnökasszony, örülök, hogy újra láthatom.

-Grandal parancsnok el sem hiszi, hogy mennyire megnyugtató most a jelenléte.

A ghadeai katonatiszt már volt annyira edzett, hogy egy arcizma se ránduljon Dynia Loraney szavai hallatán. Azonban a fegyelmezett maszk mögött, honvágyat idéző érzelmek árasztották el a gondolatait. Még talán soha életében nem volt ilyen távol az otthonától, mint most. Miss Loraney jelenléte pedig egyszersmind felidézték benne Ghadea emlékeit. Színeket, szagokat, ízeket.....és még sok más érzést amik őt a bolygóhoz kötötték.

-Az emberei azt mondták, hogy nincs túl sok időnk a beszélgetésre. -folytatta a hang, némi sistergő háttérzörejekkel karöltve, miközben az alig három arasznyi képmás vadul megvillant egyszer-kétszer. Grandal félrepillantott, egy technikusra vezetve a tekintetét, aki megnyugtatásul bólintott egyet, mialatt állított valamit a kommunikációs panelen. Dynia Loraney és az őt körülvevő kékes derengés élesebbé vált és egyben nyugalmi helyzetbe került.

-Igyekszünk az utolsó akadályokat is elhárítani a kommunikáció elől, még ha a közvetlen kapcsolat nem is lesz elérhető.

-Tudom, hogy elég aggályos a helyzet parancsnok, felesleges mentegetőznie. A lényeg, hogy most elérhetővé váltak.

-Igaza van elnökasszony.

Dynia egy másodpercnyi megfontolt kényszerszünetet tartott.

-Rossz előérzetem van parancsnok. -közölte lassan adagolva a szótagokat, miközben az arckifejezése bizonytalanságról árulkodott. -Nem szeretném ha kelleténél jobban aggódnának ott a távolban, de tudnia kell, hogy a Birodalom többet akar mint amennyit elárultak.

Grandal homlokán vagy egy tucatnyi ránc gyűrődött egymás fölé.

-Felderítőik nem csak a Hapan Csillagködöt fürkészik, hanem a Peremvidék közeli szektorait is. Nagyon sokan vannak. Legyenek óvatosak parancsnok.

-Úgy lesz, elnökasszony. És készen állunk ha Ghadea hazahívna minket.

-Köszönöm Grandal parancsnok. A Holdnővérek óvjanak minket a gonosztól.

 

 

Ghadea....

 

Dynia Loraney még egy hosszú másodpercig üresen bámult a megfakult, majd sötété váló holopadra, mely fölött Grandal parancsnok pislogott vissza rá a szűkre szabott percekben. Ghadea első számú embere keserűséget érzett; ez az új helyzet egyenesen a népének megszokott társadalmi rendjébe marta bele a metsző szikéjét. A ghadeaiak mindig is szerettek beszélni egymással, akár a fontos dolgok mellé illesztve a jelentékteleneket is. Most pedig ezzel kénytelenek voltak felhagyni. A Birodalom nem csak a szuverenitásuk kapuján kopogtatott, hanem immár a kultúrájukén is. Nem is beszélve arról, hogy Grimson nagykövet felajánlotta, hogy a Ghadea-i Színház színpadjára hamarosan prominens fellépőt ígért, egyenesen Coruscant kifinomult közösségének megbecsült ikonját invitálva meg. Dynia, a lelkében tomboló ellenszenv ellenére, hagyta magát elcsábíttatni és együttműködővé tenni. A hálás mosolya Grimsonban tükörképre lelt. Dynia legszívesebben lehunyta volna a szemeit, csakhogy ne láthassa azokat a tökéletes fehér fogsorokat, melyek kivillantak Grimson ápolt bajusza alatt. Az összképet a szemek rideg csillogása és a mindezen külső megnyilvánulások alatt húzódó kéjes önelégültség csúfította el, mely nem maradhatott rejtve Dynia előtt.

Megvárta míg csitulnak benne ezek a negatív érzések, majd hátrahagyta a helyiséget, kis idő múltán az Elnöki Palota folyosóit is. Kilépve az épületből az öböl távoli fodrozódó víztükrére pillantott, ahol a horizont felé ereszkedő nap, narancsszín fényösvénnyel színezte be az óceán felszínét. A látvány rögtön frissítésként hatott rá, ugyanis ráeszmélt, hogy ma estére még fontos teendői vannak hátra. Sóhajtott egy nagyot és a rá várakozó sikló felé fordult.

 

 

-Szóval ezek szerint még nem döntötted el, hogy merre tovább. -szűrte le az elhangzottakból, illetve, pontosabban fogalmazva, az el nem hangzottakból a megállapítását Adin, mialatt egy újabb szelet húst csempészet magának az asztal közepén álló tálcáról. Szemben vele, Den, meg nem erősített hümmögést hallatott. Éppen egy nagyobb falat körettel küszködött.

-Talán újból repülhetnél. -folytatta Adin, megvonva a vállait. Figyelme továbbra is a vacsora fogásaira összpontosult. Le sem tagadhatta, hogy éhes, mindazonáltal ezzel párhuzamosan nem volt híján a dicséretekkel sem. -Elvégre a Köztársaságban remek pilóta voltál. Dynia -pillantott át az asztal és az azon sorakozó ételek fölött-, ez remek lett! Nem is tudom, hogy mikor ettem ilyen finomat.

-Ezt jó hallani Adin. És köszönöm. -mosolyodott el szerényen. -De az érdem legnagyobb része Willrielé.

-Tényleg? -kérdezte cinkos kacsintással Adin, miközben Willriel nagyokat bólogatott mellette.

-Mondjuk úgy -tette hozzá Dynia, Willrielre sandítva és hiteltelen komolyságot színlelve a hangjában-, hogy engesztelésképp felajánlotta a segítségét.

-Csak nem rossz fát tettél a tűzre? -vetette oda neki Adin, mire a kislány szertelenül lesütötte a tekintetét, de a pisze orra alatt egy csibészes mosoly szélesedet ki az egyik fülétől a másikig. Adin, ezzel egyetemben látta, hogy miként kalimpálnak Willriel lábai a székről lelógatva. Nem volt vitás, Willriel nagyon izgatott volt már, de Adin tartva Den felé tett ígéretét, nem akarta felfedni a valódi gondolatait. Pedig már alig várta, hogy Dynia végre-valahára kibökje a nagy hírt. Nagyjából ugyanannyira mint Willriel, aki le se tagadhatta, hogy Adin reakcióját várja.

-A mi kis konyhatündérünknek tegnap eljárt a szája. -felelte a kislány helyet Dynia, aki ezek után játékosan megcsiklandozta Willriel oldalát. A kislány rögtön összerándult, majd felkacagott.

-Jaj, anyu, mond már el!

-Nocsak?! -húzta fel a szemöldökét Adin, miközben Den átkacsintott felé. -Csak nem valami titokról van szó?

-De igen, igen! -vágta rá izgatottan Willriel, mit sem törődve a tányérja tartalmával. Jószerivel még csak nem is evett egy falatot sem. Rápillantott az anyjára, olyan tekintettel, mint aki életének legfontosabb szavait várja.

Dynia kinyúlt és megfogta Den kézfejét, aki a nem várt mozdulatra még az evőeszközét is kiejtette a másik kezéből. Mindennek eredménye egy halk csörömpölés és egy elnéző mosoly lett. Dynia mégis úgy tekintet rá, mint életének egyetlen fontos szereplőjére.

-Adin, -vágott bele végül- mondani szeretnénk valamit.

Adin magára öltötte a legfigyelmesebb és a legvárakozóteljesebb ember maszkját.

Dynia kivillantotta a tökéletes fogsorát.

-Dennel gyermeket várunk.

-Hűha! -Adin meglepettnek tűnt. Hol Denre, hol pedig Dyniára pillantott. -Ez...ez igazán remek hír! Az Iego angyalaira! Gratulálok!

-Köszönjük, Adin. -szólalt meg Den is, majd megcsókolta Dyniát. Willriel felkacagott Adin mellett:

-Kistesvérem lesz. Méghozzá egy kisfiú.

Az asztal körül üllőkön még percekig az öröm és boldogság hullámai fodrozódtak. Adin megcsókolta Dyniát, átölelte Dent és még egy alkalommal Willrielt is az ölébe kapta játékosan. Aztán kis idő elteltével újra a vacsora fogásai közé merültek; Willriel immár teljes mellszélességgel az élre került fogyasztásilag. A kedvenc édességéből például háromszoros adagot szervírozott magának, mígnem a végkifejletben hatalmas ásításokkal vonta magára a figyelmet. Dynia rögtön elnézést kér a többiektől és megfogva az álmos Willriel kezét a fürdőszoba felé kezdte terelgetni a lányát. Az asztalnál egy percig néma csend honolt, majd Den szólalt meg elsőként.

-Köszönöm, Adin. Ha Dynia rájön arra, hogy....

-Ugyan. Én köszönöm, hogy ezt az estét veletek tölthettem.

-A családunkhoz tartozol.

-Hát igen -dőlt hátra, tenyerét a hasára fektetve-, és ennek van egy bizonyos előnye, ami nem utolsó sorban egy apró hátránnyal is rendelkezik. Szétpukkadok.

Mindketten felnevettek, majd Den töltött Adinnak egy újabb pohár bort.

-No ez majd segít. De ha gondolod a vendégszobában nyugodtan ledőlhetsz.

-Ó, nem, köszönöm. -ellenkezett Adin a felajánlás ellen. -Nem akarlak titeket jobban leterhelni. Holnap úgyis új hét kezdődik és a parancsnok nem igazán örülne ha késnék. Lassan jobb is lesz ha indulok. Későre jár már.

-Azért azt a poharat még idd ki nyugodtan. -bökött rá Den a bordó színű folyadékra.

-Na jó, erre még rábeszéltél. Node, visszatérve a vacsora eleji témához, milyen terveid vannak?

Den lepillantott a tányérjára, melyen csak kósza ételmaradványok árválkodtak. Jószerivel fogalma sem volt, hogy mit válaszoljon az unokaöccsének.

-Legfőképp most itt van a család. Talán Sensval visszavesz a....

-Ugyan Den...-adott hangot a méltatlankodásának Adin. -Mindketten tudjuk jól, hogy a lehető legközelebbről szeretnéd figyelemmel kísérni a birodalmiakat. Az Őrflotta áthelyezése óta nem sok tapasztalt ember maradt hátra. Szükség lehet olyan pilótákra mint például amilyen te vagy. Sose lehet tudni, hogy mikor kell lépnünk. Ezt a hapanok elleni offenzívájukat még akár az előnyünkre is kovácsolhatnánk. Nem egy pilótatársammal beszéltem már erről és tudod ők....

-Mi?! Ti szervezkedtek, Adin? -futottak össze a ráncok Den homlokán.

-Nnem. -szabadkozott a fejét rázva. -Csak nyitva tartjuk a szemünket....

-...Veszélyes dolgok ezek.

-Veszélyesek, de nem miránk. Annál semmivel sem nagyobb mint amekkorát ők jelentenek a számunkra. -érvelt Adin fellelkesülve. Lerítt róla, hogy ez a téma jóval közelebb áll hozzá, mint ahogy ő azt gondolta volna.

Den kipillantott az előszoba felé, majd mielőtt folytatta volna a magáét, a hátsó terasz felé bökött a fejével, melynek kijárata a szomszédos nappaliból nyílt. Adin szó nélkül követte. Odakint a stég lépcsőjénél álltak csak meg. Az közeledő éjszaka csillagpalástja tündökölt rájuk fentről és a tó víztükréről.

-Tudom, hogy kavarognak benned az érzések. -szólalt meg elsőként Adin, nekidőlve a stég korlátjának. Den összefonta a karjait a mellkasa előtt és valahová a sötét horizont felé kémlelt. -Féltesz engem.....Dyniát....Willrielt...a születendő gyermeked.....és minden bizonnyal ha alkalmad nyílna rá, akkor már most eltörölnéd az egész Birodalmat. Tudom, türelem. Ki kell várnunk a megfelelő pillanatot. De talán kicsit bízhatnál bennem, vagyis jobban mint ahogy azt kimutatod. Oké, kissé talán forrófejű vagyok és lelkes......de én nem vagyok jedi, hogy elfojtsam ezeket.

Adin lepillantott a korláton babráló kezeire.

-Sok hibám van, de hogy ne lennék meggondolt az nem igaz.

-Adin, én ilyet soha nem mond.....

-De gondoltad, Den. -A fiú felpillantott a nagybátyjára. -Igen, tudom. Kételyeid vannak.

Den szippantott egy nagyot Ghadea esti hűs levegőjéből.

-Tehetetlennek érzem magam Adin. El se tudod képzelni, hogy mennyire. Ha nem uralkodnék az érzéseimen akkor már rég veszélybe sodortam volna mindenkit aki fontos nekem.

Adin arcvonásai pillanatnyi elképedésről árulkodtak. A fiú számára ez a kinyilatkoztatás rendkívülinek és nem vártnak bizonyult. A szemében ezidáig Den O'Harmen, az ő nagybátyja képviseltette a tökéletes harmóniát a környezetével, melyről a jedi lovagok és mesterek elhíresültek a mondákban. Persze a mondák mások mint a valódi világ történései ahol az ármánnyal és cselszövéssel átszőtt galaxisban árulóvá lettek mindannyian.

-Hiányzik a Jedi Tanács. A javaslataik, az útmutatásaik.......-folytatta Den elmerengve a távolba és valahová az emlékei mélyére-, ...és persze azok akikre ráleltünk, de sajnos el is vesztettük őket.

Keserű félmosolyra húzta az ajkait mikor visszaterelte a figyelmét az unokaöccsére.

-Ferina Nikki maradt az egyetlen jedi akihez fordulhatnék.

-Nos -vonta meg hetykén a vállait Adin, hogy egy kicsit jobb kedvre derítse Dent-, igaz, hogy nem tudunk lebegtetni dolgokat, se felugrani az épületek tetejére, de.....-nagybátyára sandított és látva, hogy az vette a lapot, bátrabban folytatta-, de piszok jó pilóták vagyunk és képesek vagyunk akár hetekig is elviselni a laktanya kosztját.

-Ez jó érv, Adin. -jegyezte meg immár széles vigyorral az elhangzottakra reagálva. -A humorodat az anyádtól örökölted.

-No és mit felelsz? Érzel legalább késztetést afelé, hogy repkedjél még a felhők fölött?

Den kezdett visszavedleni komoly, megfontolt emberré de továbbra is közvetlen maradt. Karját kinyújtotta és tenyerét Adin vállára fektette.

-Gondolkodom rajta Adin. Az biztos, hogy valamivel el kell ütnöm az időt amíg el nem jön az a bizonyos pillanat.

-Remek. -bólintott rá Adin, ugyan nem tudta eltitkolni, hogy kicsit elszántabb választ várt inkább. Elfordultak az eddigi panorámától és megindultak vissza, a ház felé. Hangjuk egyre távolibbnak tűnt a susogó nádastól.

-Ha pedig szűkségesnek érzed akkor szólhatok egy-két jó szót az érdekedben a bázisparancsnoknál.

-Tényleg? Ez rendes tőled.

-És persze a srácoknak is bemutatlak.

-Nos...

-Persze, persze, nyugi. Nem árulom el, hogy fényszablyával nyesed le a gallyakat a fákról.

-Uh te, te.... Hé, el ne rohanj! Gyere csak vissza!

[orki]

[i]Vad Űr, ismeretlen régiók...................

Útban Tuaran felé..........[/i]

 

 

A Méregfog fedélzetén....

 

-Hogy van? -kérdezte Kadar átpillantva az orvosdroid válla fölött, tekintetét az átlátszó üvegtáblákon keresztülvezetve mely az előteret elválasztotta a gyengélkedő egyik megfigyelőhelyiségétől. A túloldalt a fehér falakat gépek és más berendezések oszlopai töltötték be, alkalmi helyet biztosítva egy ágynak, melyen Sobor feküdt mozdulatlanúl. Közvetlenűl mellette Ferina álldogált kezével meg-megérintve a mogur halántékát. Szembe vele, egy asszisztensdroid figyelte meredten az életjeleket egy kijelzőn. Kissé távolabb pedig pár turáni várakozott.

-A testét nem érte sérülés, mégis igen gyenge állapotban van. -felelte a droid kinyújtva az egyik vékony karját a kórterem felé.

Kadar elsétált mellette, majd közeledtére az ajtók automatikusan félresiklottak. Enned és Toluc vetett rá egy pillantást, de különösképp nem foglalkoztak vele. A kapitány elhaladt előttük majd Ferina mellé lépett. Amaz felpillantott rá.

-Nehéz megjósolni bármit is. -szólalt meg Ferina enyhén homlokráncolva. -Még pihennie kell. A tudata még valahol nagyon messze jár innen.

Kadar összepréselte az ajkait, mintha fontolóra venne valamit. Végül kibökte.

-Nincs túl sok időnk. Tuarant hamarosan elérjük. Szükség lesz rá.

 

 

A rét ezüstösen csillogott. A fűszálak megroskadtak a rájuk nehezedő megfagyott harmat súlya alatt. Szinte derékszögben hajolva köszöntötték a haloványan előbukkanó napot, mely hiába próbálta őket felmelegíteni sápadt fényével. Aranyatyácska nem volt jókedvében. Fakón húzott fel az égre tüzes szekerével. A néma csendben a puszta kihalt ezüst tükörnek tetszett. Végtelenül terült el összekötve múltat, jelent és jövőt. Eme fényes tükrön, mely ezüstös foncsorát aranyra váltotta a réveteg sugarak kósza téblábolása, apró koszfoltként néhány távoli alak tűnt fel. A csendet lassan paták dobogása és a jégbörtönből szabaduló növényzet lágy ropogása váltotta fel. A minrasok lehelete ködfoltként lengett a messzeségben, sokáig úszva a szélsebes állatok után. A harcosok vonalba rendeződtek, majd megállították hátasaikat.

-Itt jó lesz!- Kiáltotta a vezető, csak ő volt ott és néhány hétpróbás embere és még valaki. Az idegen hátrakötött kézzel zötyögött a nyeregben, hátasát az egyik katona vezette, szemét bekötötték. A puszta aranyos tükre hatalmasat jajdult, amint a csizmák földet értek rajta, a férfit lelökték a hátasról. Nagyot nyekkenve terült el az anyaföldön, mely igen keményen viseltetett ráhulló gyermeke iránt. Korántsem bántak vele kesztyűs kézzel. A turániak körbe álltak, majd az egyik leszedte róla a köteléket.

- Innét a legközelebbi lakott település négy napi járó földre van!- Kezdetét vette a kéretlen felvilágosítás.- Ahogy felkel a Nap a jég megolvad, mocsárrá változik minden! A kontinentális éghajlat hátrányai.- Folytatta.

-Mégis mit akar tőlem?!- Kérdezte a másik kétségbeesetten. Megriadva konstatálta, hogy a vezető minrasán, se nyereg, se kantár. Az állat vakítóan fehér volt, türelmetlenül álldogált., gazdája összevont szemekkel vizslatta az ifjút. Ijedten nézett körül, igyekezett valami biztos pontot keresni a horizonton. Nem talált, sőt néhány bágyadt felhő szürkítette be az eget.

- Éjjel hideg van, a hőmérséklet különbség akár 35 fok is lehet egy nap.- Nézett rá szigorúan.- Olyan hideg van, hogy a kövek szétrepednek az őket feszítő jégtől.

- Ennek mi értelme van?! Nem embernek való hely ez!- A kötelékeitől megszabadult tanácstalanul széttárta karjait. Hajnalban kirángatják ágyából, megkötözik, minrasra rakják, ráadásul fordítva, mely miatt forgott a gyomra, többek közt, elvesztette tájékozódási képességét, majd a nyaktörő vágtánál annyira elszédült, hogy, majd leesett. Kihozzák a pusztába legmesszibbre a lakott településtől. Miért?! Mit követett el, mit tett, mellyel kivívta a kis közösség tagjainak ellenszenvét?! Végiggondolta az elmúlt napokat, heteket, de nem talált semmi kivetni valót, sem viselkedésében, sem tetteiben. Követte az utasításokat, nem ellenkezett, igyekezett mindent tőle telhetően a legjobban végrehajtani. Vagy tán álom ez? Nem az nem lehet az Öregisten nem sújtaná ily lidércnyomással. Akkor ez a kegyetlen valóság, oly kegyetlen, mint az éjjeli mínuszok állapította meg csüggedten. Dideregve, dacosan összeszorította, csikorgó fogait. A vezető acélos tekintetébe nézett, várta a legrosszabbat. Minden bizonnyal itt fogják hagyni. Száműzik, egyedül kell visszatalálnia, már ha képes rá.

- Jól gondolod fiam,- törte meg a csendet a másik. Mintha olvasna gondolataiban.- Egyedül kell visszatalálnod!

Az ifjú rettegve gondolt bele, se meleg ruhája, még a kése sincs nála, ami elég nagy szégyen egy turáninál. Aggodalmasan megtapogatta derekán a kés hűlt helyét. Miért volt olyan ostoba, hogy éjszakára megvált tőle?!- Ez egy próbatétel?.-

- Mint mondjuk a táltos kiválasztása a minrasok közül?- Vágott közbe. A vezető bólintott, majd felugrott a többiekkel egyetemben hátasára. Mielőtt elvágtatott volna, hátranézett:

- Ha sikerül, akkor te is közénk tartozol! Örökké!- Az utolsó szótag beleveszett a hangos dobogásba. Ha túlélem, akkor minden bizonnyal, gondolta Sobor. Majd dacosan nézett farkasszemet a jégtükörből mocsárrá olvadt végtelenséggel.

Az idő állni látszott, pedig gyorsabban telt, mint a turáni hitte volna. A nap delelőre hágott. Az idő kitisztult, az ég világos kék köntöst öltött magára, melyet, egy-két kósza felhővel díszített ízlésesen. Ám a ragyogó idő, távolról üde táj csalóka volt. Nem több holmi ámításnál. Semmi élet nem mutatkozott a pusztában, az itt lakozó jószágoknak több eszük volt annál, hogy belevesszenek a megolvadt ingoványba. Megbújtak rejtekeikben, apró üregeikben vagy egy szilárdnak tetsző talajfolton, melyet az Aranyos korong sugarai nem ajándékoztak meg melegségükkel. Az ifjú nyakig koszos volt, remegő térdekkel küzdött a mostoha körülményekkel. Látszólag, sokat haladt a mély sárban, hiszen, nem sokára ingre vetkőzve állt az ismeretlenség kellős közepén. Diadalmasan hátranézett. Valahova oda, ahonnan indulását sejtette, majd elcsüggedve rúgott bele a barnás masszába. Szó szerint pusztába kiáltott szó volt, mely elhagyta ajkait, egy-két velősebb káromkodással fűszerezve. Nyomai oly rövidnek látszottak, pedig fáradságos munka volt minden megtett lépés mögött. Végül, hatalmas cuppanással combközépig merült a trutymóban. Hiszen nem egyszerű a ragadós pudinggá olvadt agyagos földből, kiemelni az egyik, majd a másik lábunkat. Itt minden izom küzd, feszülnek az inak, a csontok pedig néma emelőkként közvetítik az elme akaratát. Hol könnyebben, hol nehezebben megy, nem számít. Lényeg a haladás, ami Sobor esetében igazán kevésnek bizonyult. Sebaj, győzött az akarat diadala. Dacosan előre szegezve tekintetét, araszolt a helyesnek vélt irány felé?...

De ja vu, gondolta, mikor végig nézett a tájon. A hely és a helyzet ismerős volt. Mikor is?! Talán már vagy tíz éve annak, mikoron nyakigláb kamaszként kellett haza találnia. Ismerős mégis más, most egy egész osztagnyi katona, bajtárs várja tőle a segítséget. A sisakok fekete vizorjai, szinte könyörögve meredtek rá. Kérlelték, némán, hogy segítsen egy marék elszakadt fehér páncélos katonán. Az ellenségtől már nem kell tartani, hiszen hála az összeszokott csapatnak, ők már az örök ingoványt gazdagítják, lebomló vegyületeikkel. Ha már bomlás, ebben a tova tűnő végtelenben könnyűszerrel megbomlik az ember, gondolta.

- Gyerünk, nem lehetünk már messze!- Szólt a többiekhez biztatóul. Meggyorsította lépteit, már amennyiben ez a derékig történő iszapban lehetséges volt. Ismét a horizont felé tekintetett, a sisak szűrői megszűrték a káros sugarakat, optimalizálták a fényintenzitást, de így is zavaróan kék volt az ég és nem látszott a látóhatár. Életnek semmi jele, nézett az egyik műszerére. Kihalt és néma itt minden.

 

 

A csendet kiáltás törte meg. Fülsértő volt. A magasban pedig egy apró pont jelent meg, majd körözni kezdett. Ugye nem keselyű, ébredt fel a gyanakvás Soborban. A madár ereszkedni kezdett. Amint kivehető volt a sziluettje, látszott, hogy nem dögevőről, hanem egy kecses ragadozóról van szó. Oly gyors volt, mint a gondolat, játszott a légáramlatokkal. A másodperc tört része alatt fordult meg, vagy zuhant alá veszélyes, nyaktörő sebességgel. Ilyen vadászgépet a legfelkészültebb birodalmi vagy turáni mérnökök sem tudnának alkotni, bármennyire is szeretnének. A szárnyak illesztése tökéletes V formát zárt be, az evező tollak egy, egy apró rezdülése befogta a makrancos és kiszámíthatatlan szeleket. Elvitorlázott, lebukott, majd zsákmányát, az egykori ízeltlábú zeneművészt kedélyesen a begyébe továbbított. Végül a turáni legnagyobb megrökönyödésére leszállt épp az ő vállára. Óvatosan szemügyre vette a madár őt, ő a madarat. Fiatal volt, csaknem fióka. Az ékes barna tollak közt, ott éktelenkedett gyermekkorának pelyhes maradványaként néhány finomabb pihe. Idén repülhetett ki. Fekete gomb szemében értelem és ravaszság csillogott. Csőre oly hegyes, mint egy jobb tőr. Fenséges állat volt. Milyen bátran ül itt a vállamon, gondolta Sobor, ez volt az utolsó, mielőtt elájult volna. A madár ijedten felrebbent.

Se víz, se élelem, ez a leggyötrőbb. A folyton sürgető szomjúság és a mardosó éhség, rajtuk kívül csak a hófehér, mostanra egyenletes barna páncél és a kilátástalanság volt útitársuk. Monoton menetelés, lágy cuppogások és halk szitkozódások törték meg a némaságot. Ám akkor a távolból, mintha morajlás hallatszott volna. A katonák odanéztek. Még nem látszott semmi, de a lelapuló fűszálak és az egyre erősödő hangorkán egy szállító közeledtére utaltak.

-Megtaláltak, értünk jönnek!- Ujjongtak többen is, majd jelzőrakétákat lőttek fel. Mások a rádiókapcsolatot próbálták felvenni a hajóval. Komor szürkeségében egyre közelebb lebegett, mint valami gyászos lepel, sötét árnyékot vetett a földre. Birodalmi típus volt, talán a legújabb, bár ütött-kopott külsején ez alig látszott. Egy rámpa ereszkedett le, Sobor és társai üggyel-bajjal odaevickéltek. Egyenként felugrottak, majd eltűntek a hajó gyomrában. A turáni maradt utoljára, végül ő is felkászálódott. Nehezen ment, ám egy fekete kesztyűs kéz a platformra rántotta. Kissé rogyadozva kihúzta magát, nem sok hiányzott hogy ismét, térdre essen, mikor meglátta segítőjét. A halk ütemes légzés ritmusa jeges marokként dobolt a hátán. Nem, mert a sisak azon részébe nézni, ahol a szemeket sejtette.

-Gratulálok parancsnok! Ön, mától fogva az 501-es légiót fogja erősíteni!- Hörögte Vader.

 

 

Erős marok ragadta meg, majd alaposan megrázta. A karvaly méltatlankodva ugrált és vijjogott.

-Ébredj fiam!- Szólt egy ismerős hang. Az ifjú kinyitotta szemét, hunyorogva a hang irányába nézett. Nem hitt a szemének vele szemben maga a turáni mogur térdelt.- Nem bántom a gazdádat. Nyugodj meg tollas barátom!- Kacsintott a madárra. Sobor bágyadtan felült. Nem értett semmit.- Örömmel tölt el, hogy a Korona Gyermekeinek tagja lettél!- mosolygott Mend. -Immár felkészültél, hogy sorsod egyé váljon a Szent Korona hatalmával. Elméd most már felszabadult a téboly és a hamisság uralmától. Megtaláltad a megfelelő utat, hogy kapcsolatba lépj az Öregistenek honában lévőkkel és távolt tartsd magad a Sötét Erők befolyásolásától.

[Oldfighter]

Valahol mélyen a Hapan Csillagköd belsejében....

 

-Készen állnak a hajók?

-Minden foglyot feltettünk a csalihajókra Daraan admirális. A flotta ezekben a percekben éri el az északi határainknál gyülekező birodalmi előőrsöt.

A hapan flotta vezéralakja elégedetten pillantott le a szárnysegédjére a híd, számára fenntartott pulpitusáról.

-Remek időzítés. Kapcsolják nekem Amestris főtengernagyot!

A másodtiszt továbbította a parancsot, mire a híd egyik hologrampanelje képet váltva, megjelenítette a védelmi flotta parancsnokának arcát.

-Admirális.

Amestris arcvonásai nem sok érzelemről tanúskodtak, legfeljebb csak a tekintetéből vált kiolvashatóvá, hogy az utóbbi időkben nem sok ideje volt piheni. A kialvatlanság azonban nem jelentet gondot az elkötelezett hapan tisztek és kadétok között.

-Felkészültünk a hipertérugrásra főtengernagy. -közölte Daraan, mire Amestris bólintott.

-Jó hallani, hogy újra hadrendbe álltak admirális. A célkoordináták nem változtak. A birodalmiak továbbra is a korábban jelzett szektorban készülődnek. Értesüléseink szerint az anomáliáktól mentes régiókat kutatják. Vettünk pár kódolt adást amit a másik flottának küldtek el.

-Megkezdjük az ugrási előkészületeket főtengernagy.

Hapan Csillagköd, északi régiók határövezete.....

 

-Ez, ez....lehetetlen!

-Kadét, javaslom fogalmazzon érthetőbben! -ripakodott rá az előtte ülőre a híd ügyeletes tisztje aki felhagyott a többi technikus munkájának ellenőrzésével.

-U-uram -dadogta a fiatal kezelő, teljesen elsápadva-, bejövő jelek az egész szektorban. Rengeteg!

A remegő hangú alig a húszas éveit taposó kadét ideges mozdulatokkal babrált a távol-körzeti letapogatók kezelőszervei között. A széke mögött a felettese kissé előrébb dőlt, hogy maga is szemtanúja legyen annak a bizonyos "lehetetlen" dolognak. De ekkor már több helyről is felkiáltások harsantak, sőt, figyelmeztető vörös fények villantak a híd kijelzőinek sorfalán.

 

-Hajók közelednek admirális. -lépett a csillagromboló kapitánya a fegyelmezett kiállású Yularen mögé aki számos tiszttel egyetemben egyeztetett valami fontos dologról amiről a zászlóshajó kapitánya lemaradt.

-Folytassa kapitány! -fordult felé az admirális miután útjára engedte a tiszteket.

Vexejer kapitány visszaterelte őt a fő holografikus taktikai kijelzőhöz, melynél már javában sürgölődtek a hadműveleti tisztek, rövid utasításokat osztva szét a jelenlévő szárnysegédek számára.

-Egy hatalmas flottát érzékelünk, admirális. Egyenesen a csillagködből törtek elő.

Egy mennyezeti lámpás ebben a pillanatban követte társait, hogy fehér fényét vörössé változtassa.

-Aktiváltuk az általános riadó....

-Az előőrseik beléptek a közel-körzeti szektorainkba! -hallatszott valahonnan félbeszakítva a kapitányt, miközben technikusok igyekeztek felvázolni az észlelt jelzések helyzetét a kijelzőre. Ábrák és számsorok váltották sűrűn egymást a műveletek alatt.

-Az érzékelőink nem tudnak ennyi jelzést megkülönböztetni. -pillantott fel az egyikőjük, csalódottan rázva meg a fejét.

-Minden hajónk észlelte őket, uram. -tűnt fel a hajó másodtisztje, közvetítve a kommunikációs állásban lévők jelentését.

-Teljes harci riadó, parancsnok! -közölte Vexejer, miután vetett egy röpke pillantást Yularenre, aki beleegyezően bólintott egyet.

-Forduljon a készenléti flotta a közeledők felé! -folytatta immár saját maga kiadva az utasításokat. -És értesítsék a tartalék erőinket is.

 

 

A csillagköd sűrű fátyla felkavargott, ott, ahol feltűntek a roppant méretű hapan hadihajók. Neosárkányok, Csatasárkányok, Nova cirkálók, bombákkal telezsúfolt csatagépek, fürge Miy'til űrvadászok és még vagy tucatnyi különböző erődmonstrumok melyek néhány nappal ezelőtt még békés célokat szolgáltak. Milliónyi tonna rakománnyal törtek elő a robbanószerekkel feltöltött tartályhajók, vagy éppen félelmetes ágyúkkal teleaggatott szállítóhajók. Ezernyi űrhajó, egyetlen céltól vezérelve; eltörölni a Hapan világokat fenyegető rémet, a Galaktikus Birodalom Flottáját.

 

Daraan admirális tekintetében vad tűz lobogott miként elé tárulkozott az a végeláthatatlan látvány melyet a birodalmi hadihajók fémjeleztek. Nem gondolta volna, hogy ilyen roppant méretű az ellenség, de még így is a maga oldalán tudta a fölényt. A hapanok részéről ez jó aránynak számított és ha ez nem is az űrhajók számában mutatkozott meg a részükről, akkor sokkal inkább az őket tápláló harci szellemtől, mely a talpuktól egészen a fejük búbjáig, bőrüktől a lelkük mélyéig fűtötte őket. Nem lesz egy könnyű csata -gondolta Daraan mindinkább végigmérve a birodalmi flotta színe-javát-, de a végkimeneteltől függetlenül becsülettel fogják megvívni.

-Megkezdték a ráfordulást. -jelentett egy szenvtelen, fegyelmezett hang a parancsnoki emelvény aljából. -De előbb ütünk rájuk mielőtt teljes harci alakzatba rendeződhetnének.

-Folytassák! -közölte ridegen, némileg talán erősebben markolva meg a mellvéd korlátját.

 

 

Hatalmasak voltak, erősek, ám mégis lomhák. A birodalmi csillagrombolók legtöbbjének idő kellett ahhoz, hogy az új tényezőkhöz alkalmazkodjon. A navigációs komputerek új pályaadatokat ontottak magukból, a kezelők pedig idegesen igyekeztek ezeket átvinni a meghajtórendszerekbe. Az automatizáció ugyan levette róluk a teher súlyát, ám az emberi tényezőt még semelyik gép se tudta teljes körűen helyettesíteni. Ha igen, akkor az túl drága volt a Birodalomnak. Egy ilyen gép szinte még egy ekkora potenciával rendelkező államnak is elérhetetlen volt, de hasznavehető emberből mindig bőségesen akadt, csupán meg kellett szereznie őket.

A szárnyakat uraló Venatorok és az azoknál jócskán fürgébb járművek reagáltak talán a legrövidebb idő alatt az ellenség támadására. Elfogópályákra lódultak, illetve óvták a fő erőiket a szembeálló erők bekerítő hadműveleteitől. Az előőrsök között hamarosan sűrűsödő energiaháló alakult ki, körbefonva a cikázó űrhajók körülötti űrt.

 

Ebben a mindent uraló lövedékzáporban repült a Karom század is többek között. A Miy'til vadászgépek leelőztek minden mást ami náluk lassabb volt a Hapan Flotta kötelékeiben, így néhány pillanattal később már a hatalmas csillagrombolók sziluettjei közt találták magukat, megannyi halálos energialövedék gyűrűjében. Vezetőjük, az arcán lévő sebhelyről könnyen felismerhető Myeran százados, egy éles fordulót követően visszapillantott, hogy megállapítsa, vajon a szárnyembere hozzá hasonlóan átjutott e a legközelebbi birodalmi hadihajó elhárítótüzén, illetve az általuk fedezett bombázó osztag megtette e a kötelességét. Hamarosan egy ragyogó fényfüzér viharzott végig alattuk, bizonyítván, hogy a kilőtt torpedók elérték a céljaikat.

-Túl erős a pajzsa! Nem bírják áttörni! -állapította meg a szorosan a nyomában érkező szárnyembere, aki ugyan ott jött mögötte, kissé jobbra tőle, de a karcsú vadászgépét már több helyütt is koromcsíkok keretezték.

-Ezt bízd csak rájuk Karom Kettes. A mi dolgunk védeni a mieink hátsóját.

-Itt Daráló Vezér. -reccsent fel a bombázó kötelék parancsnokának a torzított hangja mindannyiuk sisakjában. -Rárepülünk még egyszer. Tartsátok nyitva a szemeiteket, vadászokat jeleznek nulla-kettő-nulla felől.

Myeran kipillantott a jelezett irányban és szinte ugyanabban a pillanatban sípolt fel a pilótakabinja mögötti foglalatában az R2-ese.

-Látom, látom. A TIE vadászaik. Hölgyeim, mindenki válasszon magának egyet-egyet. De maradjatok párokban! Ne engedjétek elszakítani magatokat egymástól! -Visszanézet szárnyemberére. -Miénk a vezérgép, Kettes.

-Értettem.

 

Hapan Csillagköd, Hapan-szektor.....

 

 

-Megkaptuk a jelzést. Daraan admirális flottája kitört a hiperűrből kapitány.

Carnin Heyla tett egy fél fordulatot a székével, egyenesen az előtte sorakozó konzoltömbök előtt serénykedő emberei felé. A másodtisztje visszalépett egy lépést, készen továbbra is arra, hogy bármely pillanatban utasítsa az altisztjei népes csoportját illetve jelenthessen a kapitánynak.

-Eljött az idő hölgyeim. Minden harcállásnak teljes készenlét!

-Kilépésig négy...három....kettő....-számolt vissza a navigációs tiszt figyelemmel kísérve a computer kijelzőjén futó adatokat-...egy....-egy alig érzékelhető rándulás futott végig a fedélzeten hála a kompenzáló egységeknek-....Megérkeztünk a Hapes-rendszerbe.

A körkörös panorámaablakon túl, a hipertér zabolázatlan örvényei tovatűntek, helyét ezernyi fénycsík, majd sziporkázó fénypont váltotta fel, melyek közül az egyik a jelentőségteljes ragyogásával hívta fel magára a figyelmet. A híd fototropikus üvegtáblái rögtön kompenzálták a jelentős fénymennyiséget. Többen a hídon összenéztek és egymás arcát fürkészték. A Hapan Konzorcium szívében voltak, az Anyakirálynő székhelyéül szolgáló világban, a mindannyiuk utolsó otthonát jelentő rendszer égitestjei között.

És ott voltak ők is. A Galaktikus Birodalom előretolt egysége, mely egy hatalmas háromszögként jelent meg a taktikai kijelzőn.

-Még időben érkeztünk. A birodalmiak félúton járnak Hapes felé. -mondta a főhadnagyi rangban lévő másodtiszt akivel már végigcsinált egy csatát a Birodalom ellen. Jelen pillanatban ők voltak a legtapasztaltabbak a hajón, mely új volt, akárcsak a legénység java része.

Heyla kapitány résnyire zárt szemekkel tanulmányozta kezdte a saját képernyőit.

-Amestris főtengernagy flottája már elindult a megfékezésükre. Jobban örültem volna ha közelebb tudunk kilépni a hipertérből hozzájuk.

-Küldjük ki a vadászainkat. Azokkal mentesíthetjük a főtengernagy flottáját.

-Helyes meglátás főhadnagy. Továbbítsa a parancsot Newanda és Lyette kapitányoknak is. A maradék vadászszázadok pedig rendeződjenek a csalihajóink köré.

 

 

Fenyegető sziluettjeik betöltötték a csillagmező egy jelentős hányadát. Szürke fémfelszínükön őrtornyok és lövegállások sorakoztak mint tucatnyi tövis a kaktuszokon. Eme tüskék pedig egyre inkább mozgása lendültek. Szervók nyüszítettek fel, hogy a tekintélyes méretű nehéz-turbólézerütegeket a célpontjaik felé lendítsék. Hangáröblök páncélozott ajtajai siklottak vissza a falakba, hogy a rá következő percekben apró, bogárszerű vadászgépeket köpjenek ki magukból. A Galaktikus Birodalom megkezdte támadását a hapanok legvédettebb világa ellen.

 

Sötét, fekete alak rótta útját a parancsnoki csillagromboló labirintusszerű folyosóin. Amerre elhaladt rettegés lett úrrá mindenkin, és hanyatt homlok menekülésbe kezdtek, ki merre látott.

Darth Vader dühe mérhetetlen volt, és csupán a sötét lelkének önön határai felett uralkodása mentette meg a hajót attól, hogy ne hulljon atomjaira mielőtt még akár egyetlen egy találat is érte volna. Mögötte valahol, így is hullák feküdtek. Szenvedő alanyai a Vader által megfogant sith hagyományoknak.

-Vader Nagyúr -fordult felé Reewex kapitány amint összezárultak mögötte a hídfeljáró ajtószárnyai-, sajnálattal értesültem a repülőfedélzet karbantartóinak hanyagságáról és....

-Ne foglalkozzon vele, kapitány. Elnyerték a büntetésüket. -dörögte vészjóslóan. -Innen vezetem a támadás.

-I-igen Nagyúr.

-De merem remélni, hogy legénysége végre komolyan veszi magát és nem kell a továbbiakban napokig várnom a vadászgépem rendbetételére.

-Magam fogom személyesen felügyelni a javítási munkálatokat, Vader Nagyúr.

-Az Ön érdekében kapitány. Nem fogom nélkülözni a példastatuálást a főtisztjeimen sem, ha ez szükségeltetik a hatékonyság eléréséhez.

Reewex ádámcsutkája majdnem kiugrott a helyéről, térdei megremegtek, arca elsápadt. Vader elsuhant mellette, faképnél hagyva őt. Örült, hogy ennyivel megúszta ezt az egészet de a jövőjével már egyáltalán nem volt ennyire derűlátó.

-Helyzetjelentést! -fordította távolabb Vader a fekete maszkját a hídfőállásban jelenlévőkhöz, akik egy emberként rezdültek össze a mennydörgő hang hallatán.

 

 

-Admirális, egy újabb Hapan Flotta tört ki a hiperűrből! -közölte emelt hangon a kezelőárok mélyéről egy hang. Columbus Moore az elülső megfigyelőfedélzeten állt, Tenzon kapitány társaságában aki szemlátomást nem rettent meg a kihívástól, amit az előléptetése okozott neki. Moore admirális gyakori helyeslő bólogatásokkal nyugtázta azokat az utasításokat, melyekkel Tenzon gyakran ellátta az alparancsnokok népes táborát.

-Húzzák szélesebbre a frontvonalat és vezényeljék át Freien sorhajókapitány hajóit ahhoz a flottához!

-Értettem admirális! U-uram.....-folytatta fél pillanatnyi késéssel, mely elegendő volt ahhoz, hogy a kommunikációs állás jelzésére felfigyeljen-....a Devastator megkezdte a vadász-századainak kibocsájtását.

-Hmm...-ráncolta össze a homlokát-, jó lenne ha a Vader Nagyúr előtte egyeztetne velem, mikor ilyen döntésre utasítja a saját embereit.

-Úgy tűnik, hogy új taktikát választott. Mi a parancsa, uram?

Moore egy pillanat erejéig töprengő arcot vágott, de ez hamar tovaillant egy hümmögő hang kíséretével.

-Tartsa a flotta az előző utasításban foglaltakhoz magát. Ha Vader Nagyúrnak szüksége lesz támogatásra az ő privát akciójához, majd értesít.

 

 

-Új pályákra állnak kapitány! -jelentett egy fiatal női hang a Hapan Véderő zászlóshajójának hídfedélzetén. A technikustól csupán pár évvel idősebb kapitány, felvonta a kecsesen ívelő szemöldökeit, miközben a szeme sarkából Amestris főtengernagy arcrezdüléseit figyelte. Jóformán a friss kinevezésének küszöbén került kapitányként a zászlóshajóra, melynek prominens vendége lett a Véderő főtengernagya. Amestris állítólag testközelből akarta levezényelni a csatát, távol Hapes bombabiztos bunkereitől.

-Mi történt, kapitány? -vágott közbe Amestris mielőtt még a technikus utasítást kaphatott volna.

-Úgy tűnik, hogy megelőző manőverbe kezdett a birodalmi flotta, asszonyom. -felelte, miközben maga is vetett egy pillantást a személyi kijelzőjére átirányított taktikai adatokra. -Néhány csillagromboló és kisebb támogató egység Heyla kapitány flottája ellen fordult.

-Valószínűleg el akarják őket vágni tőlünk. De így legalább rólunk is levesznek némi terhet. Hogy állunk a rotációval?

-Amint elérjük a lőtávolságot, az ütegeink elérik a megfelelő forgási sebességet.

-Remélem mindenki felkészült a múltkori fiaskó után. Immár nem lehet mentség, hogy ismeretlen hajókkal küzdünk meg. Hapes nem kerülhet a birodalom kezére megértették?!

 

 

-Vadászok közelednek, kapitány.

Carnin Heyla a fő kitekintőablakokhoz fordult.

-Húzzák fel a pajzsokat és maradjanak a befogópályákon! Lőjenek ki néhány torpedót a fő bolyaikra! Állítsák közelségi aktiválásra őket!

 

 

Vagy négy osztagnyi TIE vadász, Nimbus V-szárnyú, és körülbelül fele annyi bombázó hagyta maga mögött a csillagromboló köteléket. Őket cirkálók, ágyúnaszádok és más egyéb hadihajók követték. Ugyan nem voltak se nehéz turbólézerütegekkel felszerelve, se vastag páncélzattal, mégis jelentős fölényt tudtak kikovácsolni a mozgékonyságukkal és tűzerejükkel, melyekkel nyíltan fel vehették a harcot a könnyebb hapan hadihajókkal és vadászrajokkal szemben.

Az élen repülő TIE századparancsnok még kihasználta az utolsó másodperceket, hogy állítson a műszereken, optimalizálva a meghajtórendszerekbe juttatott üzemanyag áramlást illetve a fegyverrendszerekbe szánt töltés mértékén. Senkinek se tett volna jót, ha még csata előtt valami ostoba hiba miatt fel kéne adnia az egészet. Még a karbantartók jelentését se tudta rendesen átnézni. Igaz, mentsége se volt, mert akkor azzal csak a hanyagságát bizonyította volna. A magyarázkodás pedig sose mentség.

A századparancsnok kirázta a fejéből a negatív gondolatokat, majd előremeresztette a tekintetét. Éppen túljutottak a rendszerhatáron, mikor néhány villanásra lett figyelmes, pontosan onnan, ahol a szenzorai az ellenséges hapan flottát jelezték. A hátralévő távolság még messze nem indokolta azt a lőtávolságot ameddig a hapan energiafegyverek el tudták küldeni iszonyatos erejüket. De ezek nem is energiafegyverek voltak. Mikor pedig ennek a gondolatnak a végére ért, elkiáltotta magát.

-Támadórakéták! Kitérő manőver! Kitérő manőver!

Ki merre látott. Vagy amerre szabad hely mutatkozott. Természetesen az apró vadászgépek reagáltak a leggyorsabban míg a cirkálóknak csupán annyi idejük maradt, hogy felhúzzák a pajzsaikat. Az erőterek kékes villanásait azonban igen rövid idő alatt túlragyogták azok a lobbanások, melynek folytán a rakéták robbanófejei a szélrózsa ezernyi irányába lőtték ki azokat a részecskéket, melyek félelmetes pusztítóerővel bírtak. A vadászgépeknek például semmi esélyük se maradt. Hiába rántották félre a pilóták a botkormányaikat, ezek a lövedékek sokkal gyorsabbak voltak. A főleg fémrepeszekből álló részecskék úgy hatoltak át a vadászgépek gyengén páncélozott részein mint kés a vajon. Voltak melyek a TIE pilótakabinnal együtt, magát a pilótát is kettényesték. A legtöbbjüknek azonban elég volt ha csak sérüléseket okoztak, olyan részeken ahol valamiféle energiaáramlás mutatkozott. Elég volt ha csupán néhányuk átfúrta a napkollektorokat jelképező függőleges vezérsíkokat vagy az azokat a géptörzzsel összekötő elemeit. A gép máris irányíthatatlanul pörögni kezdet, sokszor saját társait rántva magával, vagy egyenesen elsodorva némely cirkáló szenzorrúdjait, hogy aztán tűzgolyóbisként végezze.

A TIE századparancsnok ugyan hallotta a gépét végigszántó repeszek kopogását, de a műszerei nem jeleztek komolyabb károsodásokat. Fellélegzett és újra alakzatba rendezte az embereit. Éppen jókor. A következő másodpercben ugyanis a rakétákat, kecses vadászgépek tucatjai követték és velük együtt vagy ezernyi halálos sugárnyaláb.

[orki]

Vad Űr, Ismeretlen Régiók

 

Csak a csillagok ragyogtak a mély fekete ég bársonyán. A tájat méteres hó borította, ami egykor zöldellt, az most hófehér ünneplőt viselt. Fehér volt, mint az áldozati minras. A csend oly súlyos volt, hogy egy reccsenés vagy sóhaj messzire elhangzott. Hideg volt. Egyszerű szavak, egy egyszerű állapot leírására. Elég hétköznapi is ráadásul. Átélni azonban egész mást jelent. Csontig hatoló tőrként érzékel minden egyes pillanatot. Görcsösen összekuporodik, mint egy kisgyermek. Szorosan magához öleli a melegnek tűnő bőr és gyapjútakarót, de hiába. A tőr újra és újra belehasít a csontjaiba. A fogai úgy ütődnek össze, hogy az már fájdalmat okoz, és olyan hangosan zörögnek, hogy képtelenség elviselni. Hiába próbálja megállítani őket, az állkapcsa görcsben van. Képtelen megálljt parancsolni az izmainak. Az már fel sem tűnik, hogy az egész teste ugyanígy remeg. Az oldalát már szinte kidörzsölték a takaró alatti kövek, mert képtelen megállítani a remegését. Messze vannak már a meleg nyári napok, vagy a kellemesen fűtött szobák valamelyik hajón. Pedig a sátor könnyű nemezből készült, mégis a bent uralkodó hőmérséklet az emberi tűréshatár legalsó szintjével kacérkodik.

Tompán érzékelte csak, hogy a társai felriadtak. Felpattantak a fekhelyeikről és riadtan bámultak maguk elé. Nekik sem volt éppen melegük, a sötét ellenére is látszott, hogy remegnek. Inkább csak hallotta, hogy az ő fogaik is vacognak.

Ruhástól nem lehet aludni? Alapszabály. Elég hülye az igaz, de ez van. Bele kell törődni, és el kell viselni. Már amennyire lehet. Legalább így várja az ember azt a pár óra őrséget, amikor a tábortűz mellett melegedhet egy kicsit.

Hirtelen meghallotta ő is társai izgatottságának az okát. Eddig csak azt hitte, hogy a szél fütyül a sátorban, de most már világos volt tévedése! Mélyen, öblösen, időnként meg-megszakítva búgott ez a hang.

Önkénytelenül is felült, kitakarva így a hátát. A jégtőrök oda is lecsaptak, de ez most nem számított. Az sem, hogy a lehelete okozta pára felhők szinte ráfagynak az arcára.

Egy turáni harckürt volt.

Mindössze egy, de az is épp elég volt, hogy tudják, valami nagydolog készül.

Tanácstalanul keresték egymás tekintetét. Majd egy pillanatnyi habozás után kiugrottak a takaróik alól és sebesen öltözködni kezdtek.

A szíve a torkában dobogott, miközben magára akasztgatta a fegyvereit. Egy sugárvető a mellékszíjon lógó tokba, egy tőr az övébe. Energiatárak a tarsolyba, vesszők az egyik tegezbe, plazmaíj a másikba.

Gyakorlott mozdulatok voltak, számtalanszor tették már, időre is akár, hidegben is. Most mégis nehezebben ment. A keze remegésétől alig tudta becsatolni az övét, a vesszők egy része is kipergett a tegezből. Idegesen kapott utánuk. Szerette volna csak a hidegre fogni, de tudta jól, hogy az idegesség is okozza a kapkodását. A társain is látszódott, hogy nem teljesen hétköznapi az eset. Zavartak voltak, nyugalmukat csak színlelték. Mégis, talán a félelemtől vagy az izgalomtól némán tették a dolgukat, szinte reflexszerűen?.szinte.

Minden nehezítő körülmény ellenére pár perc alatt teljes öltözetben és fegyverzetben álltak mindannyian. Még egy utolsó pillantás egymásra, hogy meggyőződjenek, mindannyian készen állnak. A kapkodó légzés legyőzésre vettek néhány mély levegőt.

Egyszerre törjetek ki a sátorból? szintén alapszabály. Egy ember még nem okoz komoly gondot az ellenségnek, de öt már igen. Főleg ha egy csapatként lépnek közbe.

Harcra készen, felajzott plazmaíjjal vagy betöltött sugárvetővel, némán rohantak ki a táborba, készek voltak rávetni magukat bármilyen ellenségre. Az adrenalin tombolt bennük, a vér messzire zengő harci dobként zúgott a fülökben. Már nem fáztak, az alapvető ösztönök, mint a küzdj, vagy fuss, elnyomták, másodlagos, alig számottevő tényezőre redukálták a csontig hatoló hideget.

Nem volt semmilyen ellenség. A tábor közepén hatalmas tűz lobogott. Körülötte sorakoztak a gyorsabb harcosok.

Zolta meglepetten és kissé csalódottan nézett körül, ugyanígy tettek társai. Már biztosan nem ők lettek az elsők, ezt keserűen vették tudomásul. Másnak jobban sikerült a készülődés. Gyorsan felmérték a sátrakat, és örömmel vették észre, hogy utolsók sem lettek.

Erős középmezőnybeli helyük megtartásának céljával rohantak a többiekhez és álltak be a sorba.

A tűz közelebbről még hatalmasabb volt. Vörös és sárga nyelvei pattogva táncoltak a széles ölfákon. Vidáman nyalogatták az éj sötétjét. Aki ránézett, már azt is jóleső kellemes melegség öntötte el. Akár két minrast is meg lehetett volna sütni ezen a máglyán, oly magasra rakták.

A túloldalon egy magányos alak állt. Hatalmas termete vetekedett lángokkal. Ám arcát nem lehetett kivenni.. Délcegen ült a nyergében, egyenes szikár testtartással. Süvegén ismeretlen állatnak a prémje függött, le egészen a válláig. A pattogó tűzben megcsillant a kaftánját és az övét díszítő ezernyi apró, nemesfém veret. A minrasán lévő szerszámok is gazdagon díszezettek voltak. Övéről lógott le a tegeze, melyen csodálatos napkorong díszítések jelezték, hogy nagyhatalmú ember. Mattu volt az, nem volt jó kedvében, ámbátor kósza pletykák keringtek arról, hogy számára az ismeretlen fogalom. Egy sikeres hadjárat, rajtaütés vagy gazdag zsákmány után is csak halovány mosolyt engedett meg, néhány élcelődő megjegyzés kíséretében. Volt egy modora, az ifjak, már kezdték megszokni. Tudták, hogy mi az, ami kihozza sodrából és mi az, amit még elvisel a tapasztalt hadvezér. Nem véletlenül volt az, számtalan harcos nőtt fel csapataiban, tapasztalatairól, rafináltságáról mesék és pletykák terjedtek a turániak körében. A bolygó két holdja, sápatag reflektorként csillogtatta meg ismét a tegezén lévő napokat. Melyeket nem sokan viselhették a turáni seregben. Néhány kalóz vagy műkincskereskedő fél várost is adott volna darabjáért. Ám eme jelképeket nem lehetett pénzért megvenni, de ingyen sem osztogatták őket a turániaknál. Csak a legjobbak érdemelhették ki. Minden ifjú arról álmodozott, hogy majd egyszer egy eredményes csata után a tegezére, esetleg az övére tűznek egy hasonló díszt. A kezében tartotta a turáni harckürtöt. Egy bantha szarva volt régen, de alaposan átalakították a különböző mesterek. Előző a tatooini portól belepett élete helyett, ékkövekkel kirakott zenés mesés lét várt rá. Igyekezett megbecsülni magát, hisz minden kürtfújásnál oly robajjal szólalt meg, hogy sokan azt hihették, hogy az Öregisten szakasztotta le az eget.

Már nem fújta, csak türelmesen várta, hogy megérkezzen a lassúbbak is.

A szúrós tekintete, ahogy az utolsókat végigmérte, kényszeríttette Zoltát, hogy hálát adjon Öregistennek, amiért ezúttal gyorsabbak voltak. Semmi kedve sem volt egy újabb letolást végig hallgatni. A szárazföldi erők parancsnokának homlokát számtalan ránc gyűrte meg. Nem volt jó kedvében. Rossz híreket kapott a mogur és az árnykorona felől, továbbá Fjedorék kalózbandájának is nyoma veszett, a többi apróságról nem is beszélve. A turrával két napon át, törték a fejüket, de nem lettek okosabbak, hisz vannak olyan dolgok, melyekhez nem értenek. Nem sietethetik az Ősök szellemeit, nem forgathatják meg az idő kerekét, tehát maradt a türelmes várakozás.

- Tán asszonyokat rejtegettek a sátrakban, hogy eddig tartott a készülődés? - jegyezte csípősen, amikor az utolsó ötös csoport is befutott.

Szégyentől kigyúlt arccal, még mindig dideregve, de néma csendben álltak be a sorba ők is.- Tévedtem, hisz, akkor nem reszketnétek ezen a kellemes téli éjjelen!-

Már jól megtanulták, hogy csak rosszabbul járnak, ha a szívükre veszik az efféle beszólásokat.

A minras hirtelen megindult, pedig Mattu láthatólag semmivel sem nógatta mozgásra. Mégis tökéletes nyugalomban lépett a sor elé és fordult balra, hogy elhaladjon a harckészültségben álló ifjú harcosok előtt. Szélvész ismerte gazdája minden rezdülését. Hatalmas fújtatások közepette, nyugodtan bandukolt a sorfal előtt.

Gazdája szigorúan nézett mindegyikük szemébe. Többen nem is állhatták és félrekapták a tekintetüket. Zolta ismét hálálkodott Öregistennek, amiért hátrább állt és nem kellett olyan közelről elviselnie a veséig hatoló pillantást.

- Előre sajnálom a népünket, amiért ennek az anyaszomorító truppnak kell megóvnia! - csattant a hangja, amint végigért a mustrán. A minras megfordult és egy újabb körre indult. - Ti egyedül önmagatokra jelentetek veszélyt, de nem az ellenségre! Szégyenszemre alig maradtok meg a minrason, egy plazmaíjat nehezen birtok elsütni, tovább nem is folytatom! Micsoda gyenge évjárat ez?! Ha bor lenne, nem merném a földre önteni, nehogy megalázzam Természetanyánkat! - a sor közepénél megállt a minras, tartott egy pillanatnyi szünetet, de csak azért, hogy utána mennydörgésként hasson a hangja:

- Éppen ezért nem foghattok többé fegyvert! - rémület futott át mindannyijuk arcán. Zolta kétségbe esve próbálta elképzelni az apja ábrázatát, amikor megtudja, hogy kivágták a kiképzésről. Látta maga előtt, ahogy őrjöng a szerencsétlensége miatt. Elég nagy teher volt rajta így is. Athes a turáni vadász pilóták vezetője, idősebb bátyja maga a mogur, a szellemi és hitvilág beavatott ismerője, ő meg?! Csak egy kamasz, ráadásul, pont most vágják ki, mikor úgy érezte, hogy sikerül beilleszkedni. Gyermeteg szokásainak nagy részét, nyafogását, kérkedését nagyjából sikerült levetkőznie. Épp kezdett büszke lenni magára, hogy eddig bírta, teljesítette a feladatokat. Hatalmas csorba esne önbecsülésén. Apja mindenféle szitkokat és átkokat vág a fejéhez, amiért ilyen tehetségtelen. Ő, pedig sápadt arccal hiába mentegeti majd magát, hogy a többieket is kirúgták. Az már nem fog segíteni rajta. Talán ki is tagadják otthonról? Akkor meg mehet csempésznek, vagy kalóznak valami bűnbandába?

- Dobjátok a tűzbe a fegyvereket! - utasította őket Mattu, valamivel már csendesebb volt a hangja, de még mindig ellentmondást nem tűrő szigorral adta ki az ukázt.

Az első sorban álló fiúk egy pillanatig haboztak.

A parancs teljesítése kötelező? alapszabály, de hát? Mégis csak a fegyvereiktől kell megválniuk. A legnagyobb büszkeségeiktől! Ezt nem lehetett csak úgy, ripsz-ropsz megtenni.

Végül azonban közelebb léptek a tűzhöz. Lassan lecsatolták a késeiket és belevetették a lángokba. Aztán jöttek a sugárvetők? majd a nyilak? végül az íjak.

Zoltára is hamar sor került. A kését és a sugárvetőjét még csak-csak eldobta magától, de a plazmaíjat? azt nem akarta! Az egyik legjobb darab az övé volt a csapatban, akkor kapta, mikor idekerült. Mégis csak az a legnemesebb fegyverük a turániaknak! Nem bánhatnak így vele! Hirtelen bevillant, hogy ez talán egy próba. Talán azt akarja, hogy valaki ellent merjen mondani, a turáni virtusra hivatkozva? Ha megtenné, akkor egy csapásra hős lehetne. Már most vezetővé lépne elő és akkor az apja egyenes büszke is, lehetne rá! Zolta fantáziája elkalandozott, minden vágya az volt, hogy hírnevet szerezzen. Már látta is magát, amit megkapja a Turán Hőse Érdemrendet, ő lenne az egész nép büszkesége? Kivéve, ha nem próba. Ha téved és megtagadja a parancsot, akkor csak bajt hozna a fejére.

Vett egy nagy sóhajt és lángok ringatózására bízta íja sorsát.

Mattu csendben figyelte meg az ifjú harcosok számára megalázó fegyverletételt. Egy szóval sem kommentálta az eseményt.

Bumm!!?Bumm!!

A sugárvetők gáztartályai robbantak fel. A fiatal harcosok összerándultak a váratlan detonációktól. Mattu mintha csak erre várt volna:

- Hozzátok a minrasokat! - adta ki az újabb utasítást. - Elmegyünk. Semmi sem kell, nem lesz szükség felszerelésre. A nyereggel ne legyen gondotok, szőrén üljétek meg az állatokat!

A minrasa ismét fordult egyet és a robbanó máglya mellett elhaladt a messzi kelet felé. A nap sugarai még csak nem is látszódtak, mintha ma nem akarna felkelni. Csak a csillagok ragyogtak magasan az égen.

A fiúk elfutottak a minrasaikhoz. Nem is lett volna idejük csomagolni, vagy felszerszámozni, Mattu nem várt volna rájuk. Már így is vágtázniuk kell, ha utol akarják érni őt. Zolta rádobta a kantárt sárgájára és az ügető állat hátára csimpaszkodott. Azt hitte, hogy a megbundásodott hátas szőrén, legalább melegíteni fogja hátsóját és combjait. Tévedett. A tenyérnyi vastag szőrrétegre ráfagyott a hó, pedig az ifjú turáni igyekezett naponta többször is jég mentesíteni a hátast, nehogy tüdőgyulladást kapjon.

A máglyánál még vetettek egy-egy utolsó pillantást az éppen enyészetté váló fegyvereikre, majd sietve követték a vezérüket.

[Oldfighter]

-Mi a gond Doz? Már odakint a bepakolásnál is észrevettem, hogy le se vetted a szemed Morynról, főleg amikor velem volt. Link is furcsán viselkedett. Csak nem....? Á, kezdem érteni. Ez amolyan jó báty -féle törődés, mi?

Dozer kiegyenesedett és vett egy mély levegőt.

-Nem egészen. A kapitánynak tett ígéretünket tartjuk be.

-John? -Inara értetlenségnek adott hangot és egyben arckifejezést.

-Azt akarta, hogy ha vele valami baj történik akkor duplán is óvjunk tégedet. Ennyi. -Dozer ellépet Inara mellől és a híd felé fordult, hangja pedig hivatalossá vált. -A droidok már a helyükön vannak és az áru is rögzítve. Részemről indulhatunk.

Inara zavartan megrázta a fejét és hirtelenjébe ezernyi gondolat zúgott át a tudatán. Mondani akart volna valamit mindarra amit Dozer felvállalt előtte, de egész egyszerűen csak a tétlensége maradt meg. A padló lassan remegni kezdett a csizmája alatt, mígnem a kommunikátora felcsipogott.

-Igen? -szólt bele a készülékbe amit már az egyik fülén viselt. Link jelentkezett be.

-Apád szerint tiszta a környék. A hangárkapuk nyitva.

-Máris ott vagyok Link. Felszállunk.

-Vettem.

Talán jobb lesz, ha ezt az egészet az Alderaanig tartó út alatt jobban átgondolja. -futott át az agyán a gondolat, de a soron következő pillanatban már sietős léptekkel tartott a pilótafülke felé.

-Elnézést Inara kisasszony, de Artu és én úgy véltük talán jót tesz önnek egy kis társaság.

Inara felpillantott a tenyerei közt forgatott bögréjéből és a társalgó lámpáinak fényében tündöklő aranyszín droidra mosolygott, miközben azok ketten előcsattogtak a kissé hátrébb lévő alkóvszerű, gyorsulási székekkel ellátott odúból, ahol eddig tartózkodtak.

-Köszönöm Thripio, ez figyelmes tőletek.

Artu közelebb gördült miközben halk elektronikus csipogásokat bocsájtott ki magából.

-A társam még a dejarik tudását is felajánlotta, hogy jobb kedvre derítse, ha óhajtana egy partyt.

Inara szélesebbre húzta ajkait és végigsimított Artu kupolás fején.

-Ez kedves tőled Artu, de tartok tőle nem én lennék a megfelelő játékostárs ezen a hajón.

Artu két csalódott pityegést eszközölt. Inara megértést váró arckifejezést színlelt, de ez csak addig tartott nála, míg Thripio új lendületet nem vett a szóáradatához.

-Bárcsak jó lennék történetmesélésben, de sajnos a programozásom nem teszi lehetővé az egybefüggő történetek elmesélését. De meg kell valljam önnek kisasszony, nem is hinném, hogy érdemleges sztorikkal tudnék szolgálni. -Thripio széttárta a karjait. -Jóformán ez az első nagyobb utazásom a galaxisban távol a magrendszerektől így nincs is megfelelő hátterem az érdekes történetekhez. Mással nagyon én meg nem tudok szolgálni, hacsak nem érdekli az a hatmillió dialektus közötti különbség amivel rendelkezem és Organa gazda a szolgálataimat veszi a munkájához.

-Oh, Thripio én azt hiszem ezt meg tudom érteni és tényleg nincs semmi baj.

-Valóban? Nos....köszönöm. De....de ha valami óhaja van, vagy kérése....

Inara lesütötte a tekintetét, visszavezetve azt valahová a gőzölgő italának mélyére, révetegen, szomorkás mosoly kíséretében.

-Bárcsak vissza tudnád tekerni az időt! Hogy megmentsem őt!

-Tartok tőle, hogy a programozásom nem teszi lehetővé az idő manipulálását, de.....bocsájtson meg Inara kisasszony, de kit akar megmenteni?

-Johnt.

-Ó, Maclaine kapitányt! Értem. -Thripio karjai lehanyatlottak, törzse enyhén összeroskadt, így mutatva ki az együttérzését és egyben a tehetetlenségét.

Artu szomorú duruzsolásba kezdett, így fejezvén ki a maga kis gondolatait.

-Üres nélküle ez a hajó. -szólalt meg ismét Inara, majd vett egy mély lélegzetet, kapaszkodót látva a két droid társaságában, hogy erőt gyűjtsön. -Node, nem búsulhatunk örökké, igaz? Az élet megy tovább. Új célok, új feladatok. Ti pedig hamarosan újra otthon lesztek. -barátságosan megpaskolta Thripio karját.

-Megyek, megnézzem a vacsoránkat. Ti meg addig talán szólhatnátok a többieknek. Biztosan éhesek már.

-Hát persze Inara kisasszony. -ajánlkozott a protokolldroid. -Gyere Artu, ketten hamarább végzünk.

 

 

Egy óra elteltével már mindenki jóllakottan dőlt hátra a székében. Az ízletes nerf szelet, a zsenge körettel és Inara főzési tehetségével karöltve megtette a hatását.

-Meg kell vallani apád igen jól tud szervezni. -szólalt meg Link elsőként ívva ki a poharából az italát mely vöröskés színnel csillámlott előtte. -Még sose voltak ennyire tele a raktáraink élelemmel. Éhen halni már tuti nem fogunk.

-Jah, -törölte meg a száját egy szalvétával Joxxy- de mit sem érne az egész semmit se ha nincs Inara.

-Pontosan! Igaz is. Kösz Inara, ez tényleg remek lett.

-Csatlakozom. -közölte Dozer egy elfojtott böfögést követően.

-Kösz srácok, de azért ti is bizonyíthatnátok a rátermettségeteket a konyhai tudományokban. Például ezt a sok tányért és edényt be lehetne rakni a mosogatóegységbe és....

-Hűha! -pillantott le hirtelen a kronójára Link. -Ilyen későre jár? Még el akarok indítani egy diagnosztikát az azonosítónkon mielőtt megérkeznénk.

-Ööö.....-pislogott fel zavartan Dozer. -Én meg megnézem az utolsó kalibrálási adatokat a fegyverrendszeren. Hátha szükség lesz rájuk.

Mindketten felálltak, hátrébb tolták a széküket, hogy kiférjenek az asztaltól. Joxxy már a levegővételnél tartott mikor Inara kitartotta elé a kezét.

-Állj! Nem mész sehová és a többiek se! -szúrós és egyben követelőző pillantását igyekezet mindhárom férfi tekintetébe fúrni. -Vissza mindenki!

-Hűha. -tört ki Dozerból és lassan visszaereszkedett a székére. -A mi kis szépségünk mintha kissé mérges lenne.

-Nem is oly kicsit. -tette hozzá Inara, megvárva míg Link is letelepedett újra. -Konyhaszolgálatot rendelek el az uraknak.

-Na ne már! -méltatlankodott Link, legyintve egyet a karjaival. -Pilóta vagyok nem pedig konyhainas.

-Oh, igazán? -hökölt hátra Inara színpadiasan. -Hát akkor mostantól új beosztást állítunk össze, kiegészítve a korábbiakat.

-Hé! Ott vannak a droidok! -mutatott túl Inarán Dozer képletesen, valahol a szomszédos fedélzeteken tartózkodó szervetlenek felé. -Az a protokolldroid például tökéletesen megfelelne a célnak. Van két keze.....

-Thripionak hívják és jóformán vele nincs semmi bajom. -fonta össze a karjait az asztalon. -Nagyon is szép volt tőle, hogy beszélgetni akart velem.

-Na jah. Be nem áll a szája. Őt arra programozták, hogy csak idegesítse az embert.

-Legfeljebb téged, Doz.

Dozer szemében valami új fény gyúlt.

-Várjunk csak! Megvan! -szétpillantott Link és Joxxy között miközben a mutatóujját meglengette Inara felé. -Ezt most csak azért csinálod mert megszóltalak, igaz? Igen. Ott, az apád hajóján még, amikor az a ?szépfiú? a nyelvét lógatta utánad.

Inara megforgatta a szemeit és lemondóan felsóhajtott.

Dozer önelégült, kéjes vicsorgásba merészkedett.

-Igen....jól mondom. Nézzétek srácok, még el is pirult, pedig....

-Ugyan Doz. -szólalt meg Joxxy fáradt hangon. -Hagyd békén. -Megfogta a tányérját és felállt. -Majd én bepakolok abba a gépbe.

-Hé, Joxxy! Azért ne hagyj már cserben minket. Te is pontosan tudod, hogy....

-Sajnálom Doz. -Joxxy hangja már a konyharészlegből jutott ki hozzájuk.

-Kösz Joxxy, rendes tőled. -mondta Inara, követve a férfit néhány tányérral, de még visszanézett a két bambán maradt társára.

-Megmondtam, nem kell az óvás semmitől és senkitől se.

-John nem így gondolta. -szólt utána felemelt hangon Dozer, némi támogatást váró pillantást lövellve Link felé.

-Akárhogy is gondolta, ezt én döntöm el.

-Inara, -kapcsolódott be ismét Link is a beszélgetésbe- Dozer és én csak azt szeretnénk ha óvatos lennél.

A csörömpölés egy pillanatra alábbhagyott a térelválasztó pult mögött.

-Mi...mi csak biztosítani szeretnénk téged, hogy vigyázzunk rád továbbra is. -folytatta Link. -Eddig ugye főleg John állt melletted mikor üzletre került a sor, de most, hogy ő már nincs....

Link egy pillanatra elakadt; Inara tért éppen vissza az asztalhoz elég komor kifejezéssel az arcán.

-....szóval, hogy ő elment, mi maradtunk neked. Nekünk meg te. És ez....Az életbe is! Nem lehetne, hogy simán felfogd a lényeget ahelyett, hogy magyarázkodnom kéne? Utálok beszélni, hisz tudod.

Inara csípőre tette a kezeit és töprengően csücsöríteni kezdett az ajkaival.

-Doz, te is mondj valamit! -biztatta Link a társát, nyúzott elképedéssel. -Látod, rám nem hallgat.

Dozer felmordult.

-Majd fog, ha szépen lepuffantom azt a sertepertélős alakot ha még egyszer feltűnik a közelében.

-Javíthatatlanok vagytok, ugye tudjátok? -jegyezte meg Inara, az orrát a magasba csapva, majd hitetlenkedve megrázta a fejét, némelyest lebontva azt a szigorú maszkot az arcáról. A két férfi összenézet.

-Nézzétek -támaszkodott rá az asztal szélére-, eddig is tudtam dönteni a helyes és helytelen közt. Mmár amit persze a csempészbecsület kódex nem tilt meg.....de higgyétek el, John se mászott bele ennyire a magánéletembe, mint most ti.

Joxxy tűnt fel egy rövid pillanatra, éppen csak annyira, hogy két pillanattal később pár üres pohárral meg üveggel eltűnjön.

-Inara, de hisz ezen a hajón a te magánéleted a miénk is. Ugyanannyira mint a miénk a tiéd is. -Link nem hagyta annyiban a dolgot, bár már csak fele annyi lendülettel folytatta mint korábban.

-Hm, valóban? Láttál te engem egyszer is azokban a lebujokban utánad koslatni, miközben te, vagy John ..hogy úgy mondjam kicsaptatok a hámból?!

-Nem! De általában megvártuk, hogy elaludj. Főleg azok után amit Cheen barátnőjével műveltél.

Inara visszakozni látszott, karjait gyorsan összefonta a mellkasa előtt és igyekezett kerülni Link vádló pillantását.

-Az a nő minimum az anyja lehetett volna. Cheen meg még egyes világokon kiskorúnak számított. Valakinek meg kellett őt védeni.

-Hé! Én erről miért nem tudtam? Mi a fenéről beszéltek?

-Nyugi Doz -intette le őt Link-, ez éppen a te szöktetésed előtti éjszaka történt. Tudod.....az az eseted Gord Regildán.

-Cheen felszedett egy.....egy olyan nőt miközben én abban a tömlöcben sínylődtem?!

Kérdő és egyben hitetlenkedő tekintette hol Inarára, hol pedig Linkre vetült.

-Igazság szerint John szedte fel neki. A születésnapjára. -felelte Inara némileg zavartan.

-Ezt...ezt nem hiszem el emberek! -tárta szét a karjait. -Cheen......ha most itt lenne....te jó ég! Te jó ég.

Dozer borús hangulata hirtelen elcsendesedett és csak bámult, maga elé keserűen, mint aki ráébredt volna valamire. Valamire amire már korábban is ráébredhettek volna valamennyien. Egy néma percig csak a bekapcsolt mosogatógép zörejei hallatszottak. Ezt a szünetet törte meg egy idő után Inara, halkan, szomorúan, révetegen tekintve valahová a múltjukba.

-Igen. Ő és John is itt lehetne még velünk. De tudjátok mit?! -pillantott rá még a visszatérő Joxxyra is. -Ők most is itt vannak velünk. Igen. Valahonnan most is figyelnek minket.

Dozer homloka ráncokba szaladt és sejtelmesen pillantott maga köré.

-Nem lehetne ezt inkább nem erőltetni? Borsódzik a hátam.

Valami vagy volt Dozer gesztusában, vagy a szavaiban melyre nevetésben törtek ki hirtelen a többiek. Ő minden esetre gyanakvóan nézett a társaira. Link még a vállát is megcsapkodta.

-Egyetlen jó öreg Dozunk, csak nincs mit takargatnod?

-Hé! Ez egyáltalán nem vicces. Tudod? A kísértethajókat hagyjuk meg a rémfilmeknek, rendben?

 

 

-Közeledünk. -nézett fel egy pillanatra Link a műszerfalról. Gondterhelt arcán a kintről beszűrődő kék fényörvények tükröződtek vissza.

-Valami gond van? -kérdezte Inara, miközben elhelyezkedett mellette.

Link egy másodpercre megtartotta rajta a pillantását.

-Jól áll neked ez a...ruha.

Inara lenézett magára és újfent megállapította, hogy mennyire is szokatlan az amit viselt. A szokásos merész bőr ruhadarabok helyét, a mai nap reggelétől egy elegáns és egyben visszafogott szövetegyüttes váltotta fel, melyet rendszerint egy csempésznek esze ágában sem volt magára öltenie. No nem az ízléséből fakadóan, hanem egész egyszerű oknál fogva nem volt praktikus ahhoz a munkához, melyet ez a szakma megkövetelt az embertől.

-Hát te sem panaszkodhatsz. -nézett vissza rá Inara. -Egész emberi külsőt kölcsönöz neked az az egyenruha. És persze Dozernak is. -kacsintott a mögötte belépő férfira, aki a szokásához híven felmordult a csípős megjegyzésre. A két férfin a legális kereskedők űrjáró öltözéke feszült, amolyan hivatalos rangot tulajdonítva nekik. Mindez persze Inara apjának ötlete volt, hogy viseljék a céljukhoz közeledve. A megtévesztés megkívánta tőlük ama kényelmetlenséget amit a ruhák okoztak a nem éppen kényelmes szabásukkal.

-Szóval, gond van? -terelte vissza az eredeti medrébe a beszélgetést, lezártnak tekintve az ?álcaruhájuk? körüli megjegyzéseket.

-Nem, semmi különös. -morogta Link, feszülten lesve a kiíró képernyőket, melyeken az utóbbi pár másodpercben megnövekedett az adatforgalom. Karját előrenyújtotta, a pult közepén ágaskodó hiperűrkar felé. -Csupán kissé ideges leszek ha a Magrendszerek közelébe kerülünk. Készüljetek. Kilépünk.

 

 

Alderaan....

 

 

A táj gyönyörű volt mint mindig. Legyen akár tél vagy nyár, a környék látképe mindig el tudta bűvölni a hatalmas fehér tornyok teraszain tartózkodó járó kellőket, származzanak akár egyenesen alderaan városaiból vagy messzi, távoli világokról.

Az Organa család a saját palotájuk teraszáról figyelte a zöldellő táj szépségét és a környék lebegő városrészeit körbeölelő fehér bárányfelhőket miközben fél szemmel a lányuk fürge kis alkata után kutakodtak. Leia éppen egy szivárványszínben pompázó lepkét igyekezett megfogni apró tenyereivel. A lepke úgy tűnt élvezi a fogócskát, kedvet kapva arra, hogy ott szálldoshat a kislány feje fölött és űzheti vele a fondorlatos terveit, de aztán egyik pillanatról a másikra, a kedvező légáramlatok helyét, komoly szélörvények váltották fel. A pillekönnyű kis test oldalra sodródott, a csattogó szárnyak éppen csak nem zúzódtak össze az épület falán. Leia persze nyomban változtatott az útirányán és követte a kis játszópajtását, akiben valószínűleg eddigre átértékelődtek a dolgok és maga mögött hagyta a fogócskázást és magasabbra szálldosott, hogy elkerülje a számára veszélyes széllökéseket. Az öt éves Leia megtorpant és hunyorogva nézett a pillangó után, de korántsem látszott rajta, hogy letört volna a lelkesedése. Szüleire pillantott akik tanúi voltak próbálkozásának és egy-egy mosolyt küldtek felé. Apja leguggol, széttárta karjait, mire Leia futásnak eredt. Apja nyakába ugrott, az meg felkapta és megpörgette.

-Hű a mindenit! Te aztán már olyan vagy mint egy sózsák hercegnőm.

A gondoskodó pillanat nem tarthatott sokáig, ugyanis Bail egyenruhájának alkarján felsípolt a személyi komja.

-Breha, vedd át légy szíves. -nyújtotta át Leiát.

-Gyere kicsim.

Leia eleresztette az apját, hogy aztán az anyja nyakát ölelje át.

-Igen, tessék. -hallotta amint az apja reagált a hívásra és kíváncsian fürkészni kezdte a kis szerkezet apró világító ledjét, mely felől hamarosan egy modulált emberi hang sercegett fel.

-Szenátor, egy Serenity-osztályú szállítóhajó kért leszállási engedélyt. A kapitányuk szerint fontos csomagot szeretnének önnek átnyújtani. Csakis önnek szenátor úr. -nyomatékosította a hang.

-Rendben. A központi leszállóhoz irányítsák és rendeljenek oda egy biztonsági különítményt. Hamarosan én is ott leszek.

-Értettem, uram.

Bail leengedte a karját és arcára aggodalom ült ki, mely Brehának is feltűnt.

-Máris mész? De hisz még csak most jöttél vissza Coruscantról.

-Sajnálom. -hajolt az felesége homlokához és egy csókot lehelt rá, majd a kis Leiánál is megismételte a mozdulatot. -Estére itthon leszek. Ígérem.

Köszönt el kedvtelenül és a szomszédos párkányon parkoló siklójához indult. Hamarosan a jármű utasteréből intett vissza Leiának, aki apró tenyereinek ujjait hajlítgatta ?pá?-t intve az apjának.

 

 

-Parancsnok. -biccentett kimérten a feléje igyekvő embernek Bail, miközben jó maga mindaddig a leszállóplatform szélén maradt, közel a siklójához, míg a biztonsági egység hadnagya szigorú arckifejezéssel oda nem ért hozzá.

-Organa szenátor. Mindent rendben találtunk. A környék biztonságos. -a szürke és kék színárnyalatokat egyaránt tartalmazó, egyenruhájában kiálló tiszt, Bail mellé sodródott, miközben az megindult a majd harminc lépésnyivel előtte, keresztben leparkoló hajó felé, mely körül a katonák biztonsági állásokat vettek fel. Néhányan közülük pedig éppen az elülső rámpán tűntek fel kíséretet biztosítva a hajó legénységének.

Ahogy egyre közelebb jutott a hajóhoz, Bail fürkésző tekintette végigvizslatta annak kreatúráját, szerfölött előtérbe helyezve a tatrészi lőtornyokat, kiegészítő szenzorfürtöket és sok egyéb érdekes dolgot. Bailnek nem rémlett, hogy korábban bármiféle hasonló hajótípust is látott volna, főleg ilyen komoly fegyverzettel és páncélzattal, melyek szemmel láthatóan nem tartóztak a típus szériakellékei közé. Sokkal inkább valamelyik ügyes hajóátépítő eszköztárához illettek, aki jelentős pénzösszegekért a legvadabb fantáziáját is képes volt latba vetni, illetve teljesíteni a megrendelő elképzeléseit. Ideje nem nagyon maradt, hogy beazonosítsa a legtöbbjük eredetét, mert a látóterében egy sokkal figyelemfelkeltőbb társulat lépett, közéjük sorolva egy aranyszínű csoszogó alakot és egy támlábain guruló köpcös, hordótestforma szerkezetet, aki zökkenve jutott túl a rámpa szegélyén.

-Ó, Organa gazdám, mily csodás önt újra látnom! -örvendezett a csoszogó alak, aki rögtön csillogni-villogni látszott ahogy kiért a hajó árnyékából a ragyogó napsütésre.

-Thripio! -üdvözölte kedélyesen a protokolldroidot, majd pillantása lesiklott a guruló R2-es egységre, aki trillázásba kezdett a maga kis elektronikus nyelvén. -Artu! Végre előkerültetek.

-Elnézését kérem Organa gazda -vette vissza a szót a protokolldroid- a kellemetlenségekért, hogy Artu révén sikerült elvesznünk, de biztosíthatom, hogy egy alapos ellenőrzés és programfrissítés után, Artu....

Thripio szavait, Artu engesztelhetetlen csipogássorozata némította el, melynek következményeként a két droid között heves szópárbaj alakult ki. Bail csak megrázta a fejét, elmosolyodott, majd látva a háttérben várakozó idegeneket, magára hagyta a civakodó droidokat.

-Bocsássanak meg kérem -kezdett bele diplomatikusan, miközben kereste azt a személyt akit a csapat vezetőjeként üdvözölhetne, de az egyformán gyanakvó és egyben zárkózott kiállásuk ebben nem igazán segítették-, Bail Organa vagyok, Alderaan szenátora a Szenátusban. Hagyj fejezzem ki hálámat amiért visszaszolgáltatták a droidjaimat. -mutatott a távolabb civakodó párosra.

-Ezek ketten mindig ezt csinálják? -szólalt meg egy lépéssel hozzá közelebb kerülő, barna bőrű és hullámzó fekete hajú fiatal nő, akin egy elegáns, konfekcióöltözék viseltetett.

Bail zavartan húzta fel a szemöldökét.

-Pardon?

Valahogy volt valami furcsa a nő hanghordozásába. Talán messzi világról származik -gondolta Bail-, túl az ismert Birodalmi régiókon és a számára megszokott közösségek világaitól. Modortalannak egyáltalán nem nevezné, talán csupán csak hivalkodónak. Hátrapillantott, a kezével hadonászó Thripiora aki úgy lengette a karjait Artu fölött mint valami mágus aki elvarázsolni igyekezne őt.

-Oh, értem. A droidok....-kacagott fel végül. -Nos, most még elégé visszafogottan veszekednek.

-Tényleg? Hm...-vált töprengővé a nő arckifejezése, majd hirtelenjébe, mintha tudatába villant volna, hogy hol is vannak, gyorsan témát váltott és a társaira pillantott, akik morózus tekintettel övezték az alderaani fogadóbizottságot.

-Mi...szóval....

-Jaj tervezőm! Organa gazda.....-termett köztük Thripio-...kérem bocsájtson meg a gondatlanságomért, de úgy tűnik az utazás okozott némi zavart az áramköreimben. -Fotoreceptorjait a nő lágy vonásaira függesztette. -A hölgy Miss Inara Carlrissian. Ő volt olyan kedves és hozott vissza minket önhöz, gazdám.

Bail Ogana fejet hajtott, majd Inara a kezét nyújtotta feléje, kézfogásra.

-Örvendek szenátor úr. Ez itt a legénységem.

-Nagyon köszönöm még egyszer mindannyiuknak.

-Nem tesz semmit.

Egy halk köhintés hallatszott kissé hátulról, egy magas kopasz alak felől, akit Bail igen távolságtartónak talált. A férfi mást se csinált, mint az ő egyenruhás embereit figyelte a szeme sarkából. Inara rögtön félrehordta a pillantását.

-Esetleg...tehetek önökért valamit hálám jeléül? -kérdezte Bail, kerülve a bizalmatlanságot, bár valami azt súgta neki, hogy az a köhintés nem volt véletlen.

-Csupán...-kezdett bele Inara meggondoltan-....némi üzemanyagot vételeznénk.

-Ez természetes. -intett a hadnagynak, aki azonnal intézkedett és egy csapatnyi kikötői technikus felé indult.

-Ha nem bánják -folytatta Bail, felpillantva egyben a föléjük tornyosuló hajóra- megkérdezhetem, hogy honnan jöttek?

-A Külső Gyűrűk...felől. -felelte óvatosan Inara. -Miért érdekli?

-Oh, semmi különös. -rázta meg a fejét. -Csupán eddig még nem láttam ezt a hajótípust és az egyenruhájuk is ismeretlen számomra. Egykori kereskedelmi cégek űrhajós öltözékére emlékeztetnek.

-Nos, szenátor úr -változtatott a határozottabb kiállás felé-, azt hiszem nem is tartanánk fel tovább. Biztos sok más egyéb teendői is vannak. Olyan hivatalosfélék. -Ianara Thripio és Artu felé fordult és rájuk mosolygott. -Ti ketten pedig vigyázzatok magatokra. És köszönöm a segítségeteket.

-Szóra sem érdemes Inara kisasszony. Remélem mielőbb sikerrel járnak és elérik a céljukat a barátaikkal a Birodalommal szemben.

A búcsúszavakat Bail értetlen fejrázása keresztezte.

-Már megbocsájtsanak, jól értettem,.....önök a Birodalommal szemben állnak? Többen is vannak?

Inara felpillantott a férfire, miközben mögötte idegesen fészkelődni kezdett Dozer és Link is.

-Jól látom, Organa szenátor, ön szemei tényleg felragyogtak? -kérdezte tapogatózóan.

-Khm...meglehet. -pillantott el a távolba.

-Mi lenne ha elbeszélgetnénk, odabent, a hajómban?

[Oldfighter]

-Tessék, ebben mindent megtalál. -nyújtotta át a lapos tárgyat, amit átadás előtt kikapcsolt. -Van azonban más is.

Dervex átvette a készüléket.

-Folytassa!

-Az a devaronian valami fontosabb csatlósa lehet ennek a Fjedornak. Azt a Sing nevezetű fejvadászt például az egyik közeli csehóban személyesen kereste fel. Ugyan ott nem tudtunk használható felvételeket készíteni, de a tulajról számos adatunk van. Tudjuk például, hogy előszeretettel hallgatja le a vendégei privát beszélgetéseit. Talán a többi ismeretlenről is kiderül valami.

-Értem. Fel fogom keresni. -tudatta szűkszavúan, majd igazított valamit a köpenyén. -Ideje indulnom. Nem juthattak még olyan messze.

Nar Shaddaa, koréliai negyed, Dick bárja....

 

Hajnalodott. Ennek tanúbizonyságát a horizont szegélyén felbukkanó vékony, derengő csík teremtette meg, Dervex számára láthatatlanul. A Császári Testőr éppen egy szűk, sötét, kihalt folyosó padlójára huppant, fentről, a felfeszített rácsozattól megszabadított szellőztető nyílásából. Tompán érkezett, hangtalanul, egyensúlyát mindvégig kontrollálva. Tudta jól, hogy kevés ideje van. Ezért gyorsan tovább is lendült, falhoz lapulva, szorosan markolva a rövid pengéjű vibrotörét. Igaz, sok időt nem tölthetett a bár sematikus tervrajzának tanulmányozásával, de a kiképzésének hála, ehhez nem is kellett sokat az adatok fölött gubbasztania. A vizuális memóriája eltárolta a szükséges információkat, míg a többit készenlétbe helyezte. Ismerte a főbb folyosók, oldaljáratok és az azokból nyíló helyiségek helyzetét, tisztában volt a reggeli személyzet munkakezdésének idejével, viszont a biztonsági rendszerek teljes skálája ismeretlen volt a számára.

Fél óra. Ennyi ideje volt hátra a nyitásig. Igyekeznie kell, -sürgette magát és máris tovasiklott, hátrahagyva az első mellékjáratot. Nar Shaadaa-i tartózkodásának eddigi idejében tartózkodott a testőrök teljes felszerelésének viseletétől, de itt most kénytelen volt mindent bevetni a biztonsága érdekében. Máskülönben teljesen úgy nézett volna ki, mint bármely idetévedt csirkefogó. Az egész arcát eltakaró és az azon túlnyúló sisak, belső lát-mezejében, az érzékelők több fürkésző szenzort is felfedeztek amit szabad szemmel esélye se lett volna észrevennie. Sorban jelentek meg a mozgásérzékelők, hőkamerák és más fontos részei a biztonsági rendszernek mellyel a tulaj szó szerint elárasztotta a bárt és az ahhoz kapcsolódó személyzeti területeket. Dervex ezek nagy részéről már jó előre tudott. A birodalmi ügynökök amit csak tudtak, azon információkat megszerezték ezekről a csecsebecsékről. Az óvatossága azonban megmaradt fontos erénynek.

A páncél megvédte őt a különböző spektrumokban pásztázó kameráktól és a mozgását is úgy igazította, hogy az a legkisebb eltéréseket mutassa az érzékelők felé. Általában a tulajdonosok olyan érzékenységűre állították ezeket, hogy a vizsgált terekre téved rágcsálókra és egyéb kisméretű kártevőkre ne kapcsolják be a riasztókat. Nem lett volna szerencsés ha ezekre minduntalan reagált volna a rendszer. A padlóba épített nyomásérzékelők úgyis lebuktatják azt aki valahogy kijátssza ezeket a szenzorokat. Hacsak az a valaki nem egy jól képzett besurranó, főleg nem egy kiképzett Császári Testőr.

Dervex ezeket a ?csapdákat? is látta, főleg ahogy egyre jobban közeledett a céljához. A sisakba épített vizor a zöld szín árnyalatiban adta vissza a külvilág körvonalait, azon belül fehér, tenyérnyi foltokkal jelölve a padlóba rejtett nyomásérzékelők helyzetét. Ezeket kikerülni nem volt túl bonyolult, főleg így, hogy az ember ismerte a pozíciójukat.

A besurranók, illetve a kémek ügyességével, de egy császári testőrök kondicionálásával, néhány forduló után, el is érte azt az ajtót mely elválasztotta őt a bár biztonsági irodájától. Vetett egy pillantást a falon csüngő kapcsolótáblára, majd egy óvatos mozdulattal meg is szabadította azt az egyik apró burkolati elemétől. Ezek után a köpenye alól előhúzott egy apró, téglalap alakú szerkezetet, melynek egyik végéből kihúzott egy csatlakozókábelt, melyet aztán rákötött a vezérlőpanel megfelelő területére. Bekapcsolta a saját készülékét és várt. Ez pedig nem ment könnyen, mert az ideje fogytán volt. Számításai ellenére, mire a behatolási pontból elért ideáig, minimum öt perc is eltelhetett. A zárszerkezet kódjának a feltörése se fog gyorsabban menni, gondolta magában és ehhez még ha hozzáveszi az információk megszerzését a komputerekből...

Sietnie kell.

A gép aztán egyszer csak végzett és ezzel egyidejűleg zöld fény villant a kapcsolótábla ledjén. Gyorsan lehántolta a saját készülékét és visszadugta a köpenye alá, fél szemmel követve az ajtó mozgását, mely oldalvást elmozdulva belesimult a falba. Az út szabaddá vált előtte. A tér kitágult, egyben változatosabb kontúrokkal szolgálva őt a vizor szűrőjén keresztül.

Dervex nem kapkodta el a belépést. Nem lett volna szerencsés a céljától alig pár lépésnyivel lebuknia, még ha a kijelzője nem is mutatott semmi fenyegetőt. A tapasztalata ugyanakkor mást sugallt. Alattomosabb, precízebb biztonsági rendszereket. De azokat most nem ide telepítették, állapíthatta meg néhány másodperc elteltével. Elvégre miért is telepítené azokat egy bártulajdonos egy ilyen területre ahol csupán biztonsági felvételeket őriznek. Ki lenne az az ostoba akit érdekelnének a söpredék ténykedései egy szimpla csehó mélyén.

Dervex nem volt ostoba, de nem tágított a céljától. Besurrant a szobába, melynek falán képernyők és alattuk kezelőpultok sorakoztak, számos információtároló szekrénnyel. A testőr alkalmasabb vizuális szűrőt aktivált a soron következő akciójához, melynek keretén belül az egyik üvegajtójú tárolóhoz lépett. A túloldalt ott sorakoztak azok a felvételek, melyek egyikén a tegnap esti események is megtalálhatóak voltak.

 

Majdnem lebukott. De csak majdnem. A megfelelő adattároló kiemelése után, visszafelé tartva, beszédhangokat észlelt. Ezek a hangok túl messze voltak még, hogy a saját fülével hallhassa őket, de a sisak hiperérzékeny felvevője felerősítette ezeket a még érthetetlen neszeket.

A reggeli műszak személyzete minden jel szerint megérkezett.

Hirtelen, vakító fehérséget érzékelt. A személyzet közül valaki felkapcsolta a világítást. A sisak vizorja képtelen volt ily rövid idő alatt kompenzálni a fénynövekedést és fájdalmas hatást gyakorolt Dervex szemeire. A testőr pulzusa rögtön megszaporodott és kisurranva a folyosóra a lehetséges rejtekhelyek után kémlelt, előtérbe helyezve a közeli raktárhelyiséget, mely felé szabad bejárást biztosított a bejárat. Megigazította magán a vörös köpenyét, hogy ha úgy adódik, akkor bármely pillanatban akadálymentesen tudja előrántani a féltucatnyi közelharci fegyverei közül a legalkalmasabbat.

Ugyan még nem látta hogy ki közeledik felé, de máris három különböző hangot tudott elkülöníteni. Két férfi és egy női hangot. A férfiak közül az egyiknél biztosan megállapíthatta, hogy nem az emberi fajhoz tatozik. Több mint valószínű, hogy az az egyén valamelyik kidobóember lesz és ezáltal robusztus, fürge és hihetetlen erős. Annyit már azonban elkönyvelt magában, hogy baljós lesz visszajutnia a behatolás helyszínére, így más kijárat után kell néznie lehetőleg azelőtt, hogy felfedeznék az itttartózkodását. Beférkőzött a polcok sorai közé, melyeken hordók, ládák és zsákok sorakoztak, jelentős előnyt biztosítva a számára. Szerencséjére az emlékezetéből gyorsan fel tudta idézni újra a tervrajzot és hamar ráakadt a bár hátsó rakodórámpájára nyíló kijáratra. Már csak el kell jutnia odáig és....

Lépéseket hallott. Közvetlenül maga mögött, a hátrahagyott folyosó felől.

-No én mentem, beüzemelem a lefőzőket, mielőtt a főnök megjönne és megtenné a szokásos megjegyzéseit. Fiúk, ti addig foglalkozhatnátok a beszállítókkal. Két perc és itt lesznek, lefogadom.

-Rendben Jiil. Csak még lekapcsolom a hátsó érzékelőket.

-Azt jól teszed Fiel! A múltkor is a frászt hozta rám az az átkozott hőszenzor.

-Dick fene mód alapos tud lenni, tudhatnád.

-Jah, de a jóból is megárt a sok. Nah mentem előre. Le is főzők egy kis kávét, hogy magunkhoz térjünk.

-Oké Jiil. És kösz. Gyere Morghw, ha jól hallom már dörömbölnek a rámpánál a szállítók.

Dervex kipillantott az egyik polc tartóoszlopa mögül, de gyorsan vissza is húzta a fejét. Tőle alig fél méternyire egy árnyék suhant el. Egy hatalmas árnyék.

-Hm. -mordult fel ezzel egy időben egy eddig nem hallott hang. -Furcsa szagot érzek, te nem?

-Biztos megint kilötyköltek valamit a berakodónál azok a semmirekellők. Legfeljebb majd kicsit rájuk ijesztesz, mint a múltkor.

-Hm, arra gondolsz amikor az a nuknog ugrott a levegőbe majd elájult?

-Pontosan barátom.

A hangok távolodni tűntek, míg Dervex összevonta a szemöldökeit a sisakja alatt. Kipillantott újra, hogy megnézze a két férfit magának. A hátukat láthatta csupán. Míg az egyik egy átlagos ember testfelépítését mutatta, addig a másik, egy annál majd másfélszer magasabb és szélesebb kreatúrát formázott meg. Abban kétsége sem volt, hogy simán végezhetne velük, de ő nem ezért jött ide. Amíg lehetősége van arra, hogy feltűnés nélkül távozzon, addig tartózkodni fog a nyílt szembeszállástól. Igaz, a másodlagos terve is kezdett kudarcot vallani, de vissza is tért ama lehetősége, hogy ott távozzon ahol behatolt az épületbe. Már-már visszaiszkolni látszott a folyosó felé, amikor egy éles, sikító hang metszette el a lehetőségét.

-A fenébe! -kiáltott fel a túloldalról a humán férfi, megtorpanva pont a széles ajtó előtt, mely már felnyílni kezdett, utat engedve a kinti hűs levegő előtt és a zúgó motorhangnak ami működtette a szállítót, ami leparkolt a bár rakodórámpája mellé. -Ez meg mi akart lenni?

-Majd én megnézzem.

-Gondolom megint talált néhány gipszcsiga nyomot a pulton. Mindig felizgatja magát.

Jiil ebben a pillanatban bukkant fel a raktár belső bejáratában.

-Fiúk, azt hiszem baj van. Betörtek hozzánk!

Dervex ujjai szorosabban fonódtak a tőrének nyele köré.

 

-Erre, erre! -intett Jiil Morghwnak akinek léptei után megremegett nemcsak a padló, de még a falak is.

Dervex beljebb osont a felhalmozott készletek közé és figyelme a hátramaradt Fiel nevezetű ürgére vetült, aki nem várva meg, míg az utolsó dúracél ajtópanel is felemelkedjen, már át is bújt alatta.

-Oké srácok, kicsit várnotok kell a kipakolással. Akadt egy kis gond. -szólította meg a Dervex számára még láthatatlan áruszállítókat. A testőr megindult a helyiség mesterséges megvilágításába hatoló, kintről beáradó reggel tompa fényözön sugarai felé. Ha sikerülne anélkül kijutnia, hogy észrevennék őt az éppen párbeszédbe elegyedő emberek, akkor az ő életük se érne véget csúfondárosan, és még ő se maradna le túlságosan a fő céljának elérésétől. Eme célja pedig pár jó pár fényév előnnyel rendelkezik. Mindenki szerencséjére a dolgok a jó irányba kezdtek haladni. Fiel valahol eltűnt a rámpa mellé kanyarodó jármű vezetőfülkéjénél a fuvarozókkal egyetemben, továbbá akadt némi árnyékos rész a bár mögötti terület környékén, ahová feltűnés nélkül eltűnhet. Nem is várt tovább. Még azelőtt húzódott be egy szűk sikátor sötét üregébe, mielőtt bentről Morghw, Jiil pillantását követve észrevehette az egyik folyosó mennyezetén tátongó nyílást.

[Oldfighter]

-Szóra sem érdemes Inara kisasszony. Remélem mielőbb sikerrel járnak és elérik a céljukat a barátaikkal a Birodalommal szemben.

A búcsúszavakat Bail értetlen fejrázása keresztezte.

-Már megbocsájtsanak, jól értettem,.....önök a Birodalommal szemben állnak? Többen is vannak?

Inara felpillantott a férfire, miközben mögötte idegesen fészkelődni kezdett Dozer és Link is.

-Jól látom, Organa szenátor, ön szemei tényleg felragyogtak? -kérdezte tapogatózóan.

-Khm...meglehet. -pillantott el a távolba.

-Mi lenne ha elbeszélgetnénk, odabent, a hajómban?

-Mond, ennek most mi értelme volt? -hajolt közel Inara füléhez Dozer, egy pillanatra sem véve le a szemét Bail hátáról aki néhány lépéssel előttük haladt az összekötő-folyosó fémfalai között.

-Ssshhh, majd meglátod. -csitíttatta el amaz az aggodalmát.

Bail balján, Link, néhány méter megtétele után kinyitotta a társalgó ajtaját mindannyiuk előtt, miközben Joxxy és Key is feltűnt. Az előbbi arcát némi értetlenség fűszerezte. Inara nem sokat törődött vele, csupán hagyta, hogy hozzájuk csatlakozzanak. Joxxyn nem tűnt fel, hogy zokon vette volna a szótlanságot, inkább hagyta magát sodródni az eseményekkel.

-Foglaljon helyet, szenátor úr. -mutatott rá az asztal körül lévő székek egyikére.

Bail Organa befejezte a gyors, érdeklődő, tekintet körbehordozását, mellyel felmérte a hajó eme kis zugát, mely -állapította meg-, nem is volt olyan kicsi. Ha jól számolta akkor itt egy tucatnyian is összegyűlhettek akár. Egy standard szállítóhajóhoz képest meg igazán otthonosan berendezett helyiségről volt szó. A falak barátságos, meleg színei ezt az érzést csak fokozták, szemben például a raktér rideg, funkcionális berendezési tárgyaival, mellyel befelé jövet elsőként találkozott.

-Link, hozz légy szíves nekünk egy üveg italt, -fordult Inara a konyharészleghez legközelebb tartózkodó társához, aki kelletlenül bár, de elindult a tárolószekrények felé.

-Oh, én köszönöm, de nem kérek. -ellenkezett Bail. -Igazán ne fáradjanak...

-Hát legyen. -bólintott Inara kissé csalódottan, majd kihúzta az egyik széket magának. Bail mindvégig állva maradt és csak akkor foglalt helyet mikor Inara már elfoglalta a sajátjáét. Dozer pár székkel odébb ült le, szúrós tekintetét mindvégig Bail Organán tartva. Joxxy vele szemben ült le, mindvégig Dozer és Inara pillantására várva, melyből legalább kiolvashatná, hogy mi is folyik itt egyáltalán. Key, zümmögve lebegett át a társalgón, megpihenve végül az asztal másik végén, kék fotoreceptorával lehetőség szerint fókuszban tartva mindannyiukat.

-Rendben, vágjunk bele. -folytatta Inara immár ülve és teljes mértékben magára vonva Bail figyelmét, aki bár leplezetten de a szeme sarkából folyamatosan méricskélte a jelenlévőket. Nem látszott, hogy neheztelne bármit is, sőt, Inara meg merte volna kockáztatni, hogy a férfi jól érzi magát itt. -Egy informátorom szerint önben megbízhatunk.

-Valóban?

-Tényleg?

Hangzott el egyszerre a két kérdés, az egyik magától a szenátortól, míg a másik egyenesen Dozertől. Inara az utóbbi kíváncsiságát elcsendesítette a szokásos szikrákat hányó pillantásával, míg Bail Organa felé a megbízhatóságát garantáló mosollyal élt.

-Egy olyan embertől hallottam ezt aki nem szeretné feltárni a személyét.

-Értem. -bólintott kimérten Organa. -És ha szabadna tudnom, akkor milyen ügyben fordulnak hozzám?

-Mondjuk úgy, hogy kölcsönös együttműködést ajánlok.

-Egészen pontosan mihez?

-Mint már korábban hallhatta, nekünk közös törekvéseink vannak.

Bail megfontoltan dőlt hátra a székében, elpillantva a többiek felé is.

-A kérdéseivel már lebuktatta magát szenátor. Ideje nyílt kártyákkal játszania. -folytatta Inara, lesve a férfi reakcióit.

-És ha csupán egy ügynök vagyok akit megbíztak, hogy ugrassam elő a Birodalom ellenségeit?

A mozdulat gyors volt és fenyegető. Nem kevésbé Dozer halálos vicsorgása. A hangja rideg és baljós volt, mindazonáltal megmaradt a normális párbeszédek hangerősségén. Bail egy sugárvető torkolatával találta szemközt magát, mikor odafordította a tekintetét.

-Ezt ismételje meg még egyszer és esküszöm, hogy...!

-Doz! Azt tedd el, de azonnal! -förmedt rá Inara bosszúsan, tenyereit ráfektetve az asztalra.

-Ne hibáztassa a barátját, Miss Carlrissian. -szólalt meg Bail tökéletes nyugalommal, bár némi izzadságcsepp megcsillant a halántékán. -A reakciója még akár életet is mentett volna. Azonban -vezette rá ismét a tekintetét Dozerra, aki úgy tartotta a fegyverét, mintha az valamelyik végtagjának a meghosszabbítása lenne- én nem vagyok az ellenségük. Szóval nyugodtan elteheti azt a fegyvert...

-Azt majd én döntöm el, hogy mikor rakom el a fegyverem.

-Tartok tőle, hogyha nem rakja el három másodpercen belül, akkor a személyes biztonságomért felelős emberek meg fogják rohamozni a hajót. A parancsnok minden itt elhangzott szót ugyanis rögzít.

-Jöjjenek csak! Nem egy birodalmit küldtem már a másvilágra.

-Úgy látszik itt csak önre hallgat Miss Calrissian. Kérem tudatosítsa a barátjában, hogy a vakmerősége most mindannyiuk biztonságát veszélyezteti.

Inara első ízben látszott habozni. Maga sem nagyon értette a dolgot, de mióta a fülébe jutottak Bail szavai a hajó megrohamozásáról, valami ?ősi? ösztön kezdett felülkerekedni a vasmarokkal tartott diplomáciai hozzáállásán. Rápillantott Dozerra, aki meg se rezdült. Kétséges volt egyáltalán, hogy valaha is megfog e. Ha rajta múlna akkor a hátralévő élete folyamán mindvégig Bail Organa nyomába járna, követné mint valami halálos árnyék, felügyelve annak minden egyes apró mozdulatait várva az alkalmat, hogy meghúzhassa a ravaszt.

De tudta jól, hogy ennek itt és most végett kell vetni valahogy. Ugyan Dozert nem tiltotta le az akciójáról, szembe menve a korábbi utasításával, de Bail felé úgy intézte a szavait, hogy a helyzetük a saját oldalukra forduljon, előnyt kovácsolva a végkimenetelhez.

-Majd tudatosítom ha én úgy látom jónak. -közölte némi hatásszünet után.

-Ez kérés volt kisasszony.

-Ön nem ismeri a csempész-szabályokat. -szólalt meg Link ujjaival az asztallapon dobolva. -Ha fenyegetve érzed magad, húzd meg először te a ravaszt, mielőtt téged lőnének le.

Bail leplezett idegességgel eszközölt ki egy félvigyort.

-Nem vagyok birodalmi ügynök Miss Calrissian. De magamnak is meg kell bizonyosodnom arról, hogy kivel is állok szemben valójában. A Császár kémei bárhol ott lehetnek. -vezette végig a súlyos pillantását a jelenlévőkön.

-Rendben, tegyük félre az aggályainkat. -szögezte le Inara. -Doz.

A férfi lassan elvonta a sugárvetőjét és visszacsúsztatta azt az asztal alá. Bail nem volt biztos benne, hogy vissza is került e az a pisztolytáskába. De már ezt is a haladás jeleként értelmezte.

-Szóval, miben kérik a segítségemet? -tette fel a tényszerű kérdését.

-Ön igen ismert a Magrendszerekben szenátor úr. Ismerhet olyanokat is, akiknek sok pénzük van és szeretik a csecsebecséket.

Bail felvonta a szemöldökeit.

-Folytassa kérem.

-Tennénk ezeknek az embereknek egy szívességet. Mi leszállítunk nekik igazi ritkaságokat, míg ők tisztességesen megfizetik ezt a szolgáltatást.

-Kereskedni akarnak? Ennyi lenne?

-Még nem fejeztem be szenátor úr. A pénzre azért van szükségünk, hogy hajókat vehessünk, hogy az arra érdemesek flottákat állíthassanak fel, hogy ott okozzunk csapást a birodalommal szemben ahol csak tudunk.

-Elszántnak tűnik....

-Az is vagyok, elhiheti.

-És egészen pontosan kik alkotják az ellenállókat? Csempészek? Őket nehezen lehetne rávenni....

-Egyenlőre elégedjen meg ennyivel. Gondolom magának is az a jobb ha minél többen csatlakoznak önhöz és társaihoz.

-Szóval összekötő ember kell maguknak. -szűrte le az elhangzottakból.

-Egyenlőre. -bólintott rá Inara.

-Nos...rendben. -közölte, némi töprengés után és megmarkolta a székének karfáit, hogy felálljon. -Hol hagyhatok értesítést ha összejönne valami?

-Majd mi jelentkezünk. -mondta Inara, maga is felemelkedve a helyéről. -De talán addig is, van valami amit még megtehetne értünk.

-Valóban?

-Azt elhiheti.

[orki]

Vad űr, ismeretlen régiók

 

"A fiúk elfutottak a minrasaikhoz. Nem is lett volna idejük csomagolni, vagy felszerszámozni,

Mattu nem várt volna rájuk. Már így is vágtázniuk kell, ha utol akarják érni őt. Zolta rádobta a kantárt sárgájára és az ügető állat hátára csimpaszkodott. Azt hitte, hogy a megbundásodott hátas szőrén, legalább melegíteni fogja hátsóját és combjait. Tévedett. A tenyérnyi vastag szőrrétegre ráfagyott a hó, pedig az ifjú turáni igyekezett naponta többször is jég mentesíteni a hátast, nehogy tüdőgyulladást kapjon.

A máglyánál még vetettek egy-egy utolsó pillantást az éppen enyészetté váló fegyvereikre, majd sietve követték a vezérüket."

 

 

 

Még mindig dermesztően hideg volt, hiába a minrasba épített ülésfűtés, valahogy ez se használt. A nap már az égen magasan járt, de még mindig úton voltak. Egész nap haladtak, csak néha álltak meg az állatokat meg itatni egy-egy felolvadt pocsolyánál. Némán haladtak. A paták dobbanása adta a menet ritmusát. A hajnalban történtek után senkinek sem volt kedve csevegni. Lógó orral, maguk elé révedve néztek előre az állat két füle közt. Ám a másik hátas hátsó fele és a rajta ülő turáni hátán, nem volt semmi látni való. Egy kicsit mindannyian magukba szálltak. Számot vetettek a kiképzésük perceivel. Vajon mit ronthattak el? Ennyire rosszak lettek volna? Ennyire semmire kellők?

Zolta a csapata többi tagjával baktatott a sorban. Ő is az elmúlt időszakon töprengett, Magát is okozta a történtekért. Tudta jól, hogy nem volt olyan nagyszerű harcos, mint amilyennek hitte magát Coruscant után? Jobban belegondolva ott csak a szerencsén és a mogur kölcsön vett minrasán múlott minden. Neki nem sok beleszólása volt az eseményekbe, bár. Hirtelen elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy hogyan szerezte meg az Árnykoronát vagy, ahogy legyőzve félelmét lelőtt pár birodalmi katonát. Ettől aztán igazi hősnek érezte magát! Sőt! Visszaemlékezve az elmúlt időszak legelejére, az egoját csoda, hogy nem szolgák vitték utána. Persze a kiképzés előre haladtával ez egyenes arányosan csökkent. Rájött, hogy nem is olyan kiváló, hogy néhány pásztor kölyök sokkal jobb nála. Pedig annyira igyekezett! Mindig a lehető legtöbbet nyújtotta! Mindhiába. Tovább szőtte gondolatait, az ütemes ringatózás a sárgája hátán segített is az elméletek születésének.

Mattu megalázta őket, most szégyenszemre mehetnek haza. Biztosan egy űrkikötő felé tartanak, ahol már vár rájuk egy hajó, ami haza viszi őket. Vége. Ennyi volt. Egyikükből sem lesz már hős hadvezér vagy harcos. Még egy kalandozáson, egy apró rajtaütésen vagy fosztogatáson sem vettek részt. Egyikük sem lesz már a népük büszkesége? Ez olyan, nem talált szavakat rá.

Olyannyira belemerült a gondolatiba, hogy majdnem neki ment az előtte hirtelenen megálló Ozornak. Szerencsére a minrasa figyelmesebb volt nála és az utolsó pillanatban megállt.

Felkapta a fejét, és szétnézett. Meg is érkeztek volna? Itt van már a hajó?

Semmi ilyesmit sem látott. Nem volt a látóhatáron belül város, falu, de még csak egy árva épület sem. Sőt! Igazából leszállópályának is alkalmatlannak tűnt a terület.

Egy dombon álltak, ami meredeken lejtett az alig néhány százméternyire lévő sötéten zúgó erdő felé.

A fű nyáron akár derékig is érhetett, remek búvó helyet és táplálékot nyújtva a vadaknak. Most a fagyott földön letaposva, elszáradva hevert, megadva magát a természet örök körforgásának. Megsárgultan és dértől fehéren hirdette, hogy a téli fagyok ide is eljutottak. Hirtelen szél támadt, a kis csapat arcába fújva a havat. Az erdő fái térdig hajoltak a szeszélyes időjárási jelenség előtt. Amint elállt, akkor ismét kihúzták magukat, igyekeztek az égig érni, kivéve azokat, melyik túl öregek, túl fiatalok, esetleg betegek voltak. Ők nem álltak fel többé, hanem hatalmas reccsenéssel megadták magukat. Az erdő minden egyes fuvallatnál barátságtalanul susogott. Rejtekéből apró patak szaladt arra, amerről a turániak jöttek. Fagyott kék szalagként díszítette a pusztát. Kedves kanyarokat, meredek cikornyákat rajzolt a tájba.

Az érkezésükre megugrott néhány apróbb vad és sietve bújtak el a földbe ásott üregeikbe.

- Itt letáborozunk - jelentette ki Mattu keményen. - Az állatoknak pihenni kell!

Tanácstalanság futott végig a csoport néhány tagján. Táborozás? Kint a pusztában? Télen? Mindenféle felszerelés nélkül? Ez egyenlő a biztos véggel. Meg fognak fagyni, már az első éjszakán!

Zolta egyelőre nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Jobb, mintha haza küldenék. Sőt, akár jó is kisülhet az újabb próbatételből. Kíváncsian várta a következő feladatokat. A leszállás inkább akaratlagos leesés volt. Óvatosan csúszott le az állat oldalán, félt, hogy ha földet ér, akkor megbicsaklik a lába és elterül. Bizonytalanul tett néhány lépést, közben egy pillanatra sem engedte le a minrast. Ha dőlne, akkor legalább belekapaszkodhat, és talán nem esik el. Meglazította volna a nyerget, rögzítő hevedert, ha nem szőrén ült volna. Mattu látta a szinte ösztönös mozdulatot észrevétlenül bólintott az ifjú felé. Ennyit még sosem ült szőrén, az állat csigolyái nyomot hagytak ülepén. Zolta keserves arcot vágva megtapogatta fájó tomporát, combjait, majd irigykedve nézett Ozorra. Barátja hátasa alacsonyabb és tömzsibb volt, igaz nem volt olyan gyors, de ezt fordulékonyságával ellensúlyozta. Alaposabban szemügyre véve olyan volt, mint egy szőrös fotel.

A többiek is lekászálódtak az állataikról. Mindannyian megviseltnek tűntek. Ki jobban, ki kevésbé. Igyekeztek valamilyen sorakozó félét bemutatni, nos nem nagyon sikerült.

- Holnapra lakomát akarok! - jelentette ki Mattu ismét keményen, miközben Szélvész hatalmasat rázott magán, de ez gazdáját nem zavarta. A csapat egy emberként kapta fel a fejét az elvetemült ötletre. Itt? Semmi nélkül? A semmi közepén?

-Ne feledjétek első a hátas, aztán a fegyver!- Paskolta meg saját állatának nyakát.- Kezdjetek hozzá az elékészültekhez, amilyen hamar csak tudtok! - parancsolgatott tovább, aztán kiadta a feladatokat a csapatoknak. Tűzifagyűjtés, lakhelyépítés, élelemszerzés. Mindezt az eszközeik nélkül! Mikor néhány nyafogósabb palánta megjegyezte, hogy mivel, miből, hogyan, akkor a szokásosabbnál is mogorvább arcot vágott. ? Állítólag a turániak nagyon innovatív emberek! Oldjátok meg!- A csapatok gyorsan kialakultak, ki-ki, ment a dolgára. Nem akartak még egyszer csalódást okozni.

- De aztán változatos legyen az étlap! - szólt Mattu az elsiető fiúk után.

 

Barátságosan pattogott a tábortűz. A levegőt gyanta illat töltötte meg. Mind az öten szorosan köré ültek, hogy melegedjenek. Végre ezúttal melegben alhattak. Csak öten voltak ott, a vadászat elhúzódott kicsit, messzire is kalandoztak. Eszközök híján semmit sem tudtak elejteni, viszont felmérték a terepet. Sötétedés előtt már nem érhettek volna vissza a központi táborba, így a srácok inkább a fák alatt éjszakáztak. Az erdő közepén, egy kis tisztáson ütötték fel, egy tó mellett. Nemrég dőlt ki innen egy fa, talán egy őszi viharban. Súlyával zsebkendőnyi területet tisztított a sűrűben, magával rántva, maga alá temetve néhány másik fát is. A gallyak remekül égtek, törzse még most is ott hevert, azon ültek mind az öten, szemben a tűzzel. Letelepedtek, összébb húzták magukon a kaftánokat és igyekeztek nem megfagyni.

Zolta merengve figyelte a táncoló lángokat. Felidézte a délutáni készületeket.

- Mit ejtsünk el? - fakadt ki Zolta, olyan hangosan, hogy minrasa ijedten ugrott oldalra.- Ne ijedezz te!- Ripakodott rá a sárgára. -És főleg mivel? Semmink sincs hozzá!- Folytatta tovább a nyavalygást.

A kezdeti lelkesedése hamar elillant. Hiába lakja sokféle vad az erdőt, a nyomok erről árulkodtak, ha nincs mivel elejteni őket.

- Készítünk valami eszközt? - felelte Ozor magabiztosan.

- Szerintem egy szigonnyal kezdhetnénk.- Nézett rá kérdőn Liuntika. Nem látszottak olyan elveszettnek, mint barátjuk. A két turáni meglepően rutinosan kezelte a helyzetet. Ő és Liuntika meglepően szegény családból származtak. Néha meséltek eddigi életükről, amit Zolta elképzelni sem bírt. Télen, nyáron kint voltak a minrasokkal és más őrizni való állattal. Csak néha panaszkodtak, ha nagy hideg volt. Ozor megemlítette, hogy ?Hiányzik Kabar, a kedvenc kutyám!?, aki leginkább egy túlméretezett függönyrojtra hasonlított, szokta használni lábmelegítőnek. A vastag nemezes bunda rendkívül jól tartotta a hőt.

- Jó és mivel készítünk szigonyt? - hisztizett tovább Zolta. Hülyeségnek tartotta ezt az egész vadászat dolgot. Az elején jó ötletnek tűnt, de az egész napos hiába való fáradozás után, elfogyott a türelme. Maradhattak volna a tábor építőkkel. Miért nem tarthatták meg legalább a plazmaíjakat? Még egy késük sincs!

- Hát ezzel! - nevetette fel Ozor és az övéből előhúzott egy tőrt. Rámosolyogott a társára, aki tátott szájjal bámulta az egyszerű eszközt.

- Vagy vethetünk hurkot is, ha nincs más!- mondta Liuntika csendesen, miközben újabb adag ágat tett a tűzre.

- Egy turáni harcosnál mindig van kés - okította Zoltát, majd megfogta a tőr pengéjét és egyszerű fa nyelével rákoppintott társa homlokára.

- Na! Hé!- csattant fel idegesen! - Honnan szerezted? Nem dobtad bele a tűzbe?- Kérdezte kíváncsian.

- Dehogynem! Csak unalmas volt az út idáig és készítettem egyet - váltott szerény hangnemre. - Ez a tarsolylemezemből van. Azt hajlítottam ketté és egy kővel élesre dörzsöltem.

- Ozor! Te akár a jéghátán is megélnél! - nevetett fel Liuntika, - én például aludtam.-

- Igazi turáni vagy! - kontrázott rá, az egyébként roppant hallgatag Karkhász is.

A villogó lángok beragyogták Ozor arcát. Ő nem volt annyira meggyötört, mintha az elmúlt napok, vagy órák teljesen természetesek lettek volna.

Kénytelen volt csodálni ezt a fiút, amiért ilyen puritán egyszerűséggel vészelte át a nehézségeket. De ez még nem volt minden! Szinte a hajánál fogva rángatta maga után az egész csapatot. Már-már természetfeletti volt Ozor mai teljesítménye. Miközben az erdőt járták, minduntalan beugrott egy bokorba, és összekarmolva, néhány bogyóval a kezében jelent meg újra, felkúszott egy fára és néhány gombával ereszkedett le ismét, hajolt le a földre és ásott egy keveset a fagyott földben, majd kiemelt egy vaskos gyökeret. ?Jó lesz ízesítésnek?, ?ettől édesebb lesz?, ?ez ad egy kis csípős ízt az ételnek? magyarázta róluk.

- Min csodálkozol?!- Kérdezte Liuntika.- Látszik, hogy egy telet sem töltöttél kint a minrasokkal vagy a gulyával. Ott megtanulja az ember, ha nem a saját kárán is.-

- Szegény ember vízzel főz!- Osztotta meg a többiekkel Ozor a közismert népi bölcsességet.

- Néha sajnálom, hogy így el vagyok kényeztetve!- Ismerte be Zolta.

- Sose bándd! ? Vigasztalta Karkhász.

A csend megsűrűsödött köztük, lassan közéjük telepedett, ahogy a hideg csillagok egyre fényesebben ragyogták be a sötét eget.

Az ifjú harcosok csak ültek egymás mellett. Némán hallgatták a pattogó tüzet. Nézték a lángokat, töprengtek.

Zolta leakasztotta az övéről a kulacsát és nagyokat kortyolt a hideg, forrásvízből.

- Emlékeztek az öregek meséire? Amit a népünkről mondtak, esténként, a tábortűz mellett, a csillagos nyári éjszakákon? ? tört meg a csendet Liuntika.

- Hogyne emlékeznénk! ? szólalt meg Karkhász. ? a kedvencem Etil története?

- A hős, aki feláldozta az életét, hogy a népünknek hazája legyen? - vette át a szót Zolta. ? Meg volt mindene, amire halandó csak vágyhat. Hírnév a csatákban, fiatalság, hűséges szeretője. Ármány miatt mégis eldobta mindezeket magától, mert ez volt a feltétele az új hazának?? szavai után ismét kortyolt egy nagyot a vízből.

- Ti kaptatok már csókot? ? kérdezte bizonytalanul Karkhász. Zolta félre nyelt a váratlan kérdéstől. Elkapta a kulacsot a szájától és kiköpte a felköhögött vizet

- Úgy érted, hogy lánytól?- Kérdezett vissza, miközben elvörösödött.

- Hát nem is a minrasodtól!- Vágott vissza Ozor.

A többiek felnevettek.

A mellette ülő Liuntka megveregette a vállát.

- Nyugi, nincs semmi baj ? mondta biztatva. ? Még én sem. Bár, atyám szokta mondani, hogy ami késik, nem múlik!-

- És van olyan, akitől szívesen kapnátok? ? kíváncsiskodott tovább Karkhász.

- Olyan már akad ? bökte ki Liuntika. Majd lassan, borongósan kezdte mesélni: ? Csodaszép lány. Hosszú, barna hajjal és ragyogó barna szemmel. Egy hajón laktunk, ő is a családjával és én is. Néha láthattam a fedélzeten, vagy a csarnokban...

- És mi történt? ? érdeklődött Zolta.

- Semmi! Sohasem szólítottam meg, nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Tudom, nagyon szerencsétlennek tűnök! Utána meg kikerültem egy holdra csordát őrizni. -

- És te Ozor? Nagyon csendben vagy. Talán van valakid?- Fordult Zolta barátja felé.

 

- Hajnának hívják, a családunk földje melletti plájon legeltettek a családjával ? kezdte

a pusztai emberek lassú beszédével. ? Egyszer vadászat közben sokáig üldöztem egy sebzett vadat. Ő épp a patakban fürdött.- Ozor itt hamiskásan elmosolyodott. Azon a nyáron még sokat vadásztam arra és sokszor összefutottunk.

- Megkérted, hogy várjon rád? ? kérdezte álmélkodva Zolta. Elképzelni sem tudta, hogy ilyen megtörténhet. Biztos volt benne, ilyen csak a regékben van.

- Nem kell az ilyesmit érni. Tudja azt ő magától is ? bölcselkedett Ozor. ? Majd ha harcosként, a kalandozásokból szerzett gazdag zsákmánnyal hazamegyek, akkor megesküdhetünk. És akkor lesz elég vagyonom eltartani egy asszonyt és a családot!-

-Csak egyet?! Nem lesz az kevés?!- Kérdezte meg Kharkász nevetve.

- Úh! Ne is mondd! Nekem két anyám van! Néha borzalmasak! ? Nevetett Zolta is. Az apádtól nem örökölsz vagyont? ? folytatta a faggatózást. Még nem hallott ilyet, neki teljesen természetes volt, hogy a rangjával együtt némi vagyont is fog kapni.

- Nem ? felelte egyszerűen. ? Nincs sok a családomnak sem. Ami van, az kell a nővéreim és húgaim hozományának. A fivéreim és én csak minrast és plazmaíjat kaptunk. És apánk utasítását, hogy szerezzünk neve, rangot és vagyont magunknak. Azért vagyok most itt ? a tűzfényébe tartotta az ócska, összetákolt kést. Az olcsó, kézzel hajlított lemez megcsillant a fényben és árnyékot vetett Ozor komor arcára. ?Ennyivel kell elkezdenem a kalandozást?

Zolta alig akarta elhinni a hallottakat. Próbálta felidézni a hajnali eseményeket, amikor Ozor a tűzbe vetette minden örökségét és vagyonát. Semmi rémület sem látszódott az arcán, pedig azzal a mozdulattal a jövőjétől vált meg és nem a fegyverétől. Ő majd kér egy másikat az apjától és ennyi. Nincs gond. De Ozor? Mégsem tűnt elesettnek. Nem! Sokkal elszántabb volt!

- Hogy akarsz egy késsel kalandozni?

- Elejtek egy-két vadat és a prémüket elcserélem egy sugárvetőre, aztán az első zsákmányból szerzek egy új plazmaíjat. Aztán megy minden tovább a terveim szerint.

- De hát így sohasem leszel vadászpilóta! ? ámuldozott Zolta. Még mindig hihetetlenül meg tudta lepni ez a fiú.

Ozor felnevetett, őszintén, harsányan, jóízűen.

- Szerintem neked ez a bajod! ? próbálta a nevetését leküzdeni és beszélni. ? Túl sokat éltél a gépek között és túl keveset az élőkkel!

- Ezt hogy érted?

- Miét adott neked Öregisten lábakat, ha te repülni akarsz? És miért adott minrasokat melléd, ha te vadászokat vezetsz?

A tűz felé fordult és a kioktatáson duzzogva bámulta a lángokat.

- Nem tudom ? felelte végül tömören a kihunyó lángokba tekintve.

[Oldfighter]

A TIE századparancsnok ugyan hallotta a gépét végigszántó repeszek kopogását, de a műszerei nem jeleztek komolyabb károsodásokat. Fellélegzett és újra alakzatba rendezte az embereit. Éppen jókor. A következő másodpercben ugyanis a rakétákat, kecses vadászgépek tucatjai követték és velük együtt vagy ezernyi halálos sugárnyaláb.

Hapan Csillagköd, északi-régiók határövezete....

 

 

Myeran százados -a csatatér kellős közepén lavírozva a több százezer tonnás gigászok között- majdnem elvesztette az uralmát a vadászgépe irányítása fölött. Jobbról egy hatalmas detonáció tűzgolyóbisa hömpölygött felé, mely egy csillagromboló pajzsgenerátorát emésztette fel véglegesen, míg hátulról, az üldöző TIE vadászok lövedékei mártották halálos hegyüket a saját és a szárnyembere vadászgépének pajzsába, túlterhelés határáig kényszerítve annak működését. Az agyrázkódástól csupán a védősisakja mentette meg, mely mindkét oldalsó irányban nekiverődött a kabintetőnek. Ujjait szorosabbra zárta a botkormány körül.

-Karom Kettes, ez így nem lesz jól. Különválunk. Készülj a BC-5-ös manőverre!

-Vettem Karom Vezér.

A Miy'til páros szoros kötelékrepülése hirtelen felbomlott, ahogy teret nyertek maguknak és egy szempillantás alatt kitörtek, ellentétes irányban egymástól, hogy aztán a fekete repülős sisakjuk alatt, a szemöldöküket felhúzó TIE pilóták mögé vágódjanak jobbról és balról, már amennyire a világűrben helye volt ezeknek az irányoknak.

-Fogd be a vezérgépet! -utasította az asztromech droidját Myeran, átváltva a protontorpedó vetőjének kioldójára. A háta mögött elhelyezkedő R2-es füttyentett egyet és máris a megfelelő színnel ellátott téglalappal vonta körbe a bal oldali TIE vadász körvonalait. Innentől amint a pilóta meghúzza a ravaszt, a torpedó automatikusan követni fogja a célpontját, igyekezzen az bármerre is kitérni előle.

Myeran nem is húzta tovább az időt, így is túlságosan elvonták már őt a századat többi részétől. Ujja ráfeszült a kioldóra és a következő pillanatban máris egy enyhe rázkódás futott végig a hajó hossztengelyén. A gép orra alól egy kék fénycsóva tört ki előre, egyenesen a gömbforma test felé. Szárnyembere eközben hasonlóan cselekedett, kiválasztva magának a másik TIE vadászt. Mindketten feszülten figyelték a következményeket. A protontorpedók teljesítették azt amire végül is tervezték őket. Összhangban a Miy'tilek szenzoraival egy pillanatra sem tévesztették szem elől a célpontjukat. Ott repültek közvetlenül a birodalmi gépek mögött, fokozatosan csökkentve a köztük lévő távolságot. Minden jel szerint a birodalmi pilóták alapos kiképzést kaphattak, mert amint észlelték a fenyegetés eme formáját, felbontották az alakzatukat és kitérő manőverbe kezdtek. A fordulékony kis gépek minél élesebb szögben igyekeztek kitérni üldözőik elől, de a kitartás most a torpedók előnyévé vált. Alig tíz másodperccel később, a TIE vadászok egyek lettek az űrben már szép számmal fellobbanó tűzlabdák közül.

Myeran szája sarkában egy sikeres vadászaton túljutott vronskr elégedett vigyora görbült. Apró győzelem volt ugyan, de még ez is felemelő érzést tud kiváltani, főleg ha alig fél perce még maga küzdött közvetlenül az életéért.

Átpillantott társára, akinek örömittas hangja betöltötte még az ő pilótafülkéjét is.

-Ez szép volt Kettes. De még van dolgunk. -hűtötte le a kedélyeket.

Tekintetét a legközelebb lévő birodalmi hadihajóra terelte, melyet a Daráló század éppen most szaggatott atomjaira a bombáikkal. Ám kissé arrébb, egy hapan Csatasárkány vált áldozatául a minden elsöprő energiasugaraknak mellyel egyszerre három csillagromboló űzte át a hapan legénységet a másvilágra.

-Látom százados. Hárman itt vannak alattunk. Rárepülünk?

-Nem vitás Karom Kettes. -közölte elszántan, miközben felmérte az ellenséges kötelék helyzetét maga is. -Fordulóra felkészülni.

-Rajta vagyok.

 

 

-Vigyázzatok, kilenc-kettő-három felől támadnak!

-Vond ki magad Vihar Tízes! Füstölsz.

-Semmi gond, lezártam a.....áááá...ssshhhzzzz

-Áttörtek! A cirkálóink felé tartanak! Van valaki a körzetben?

-Itt Sárkányanya! Biztosítjuk a szektort. Teljes szórás a legközelebbi csillagrombolóra!

Daraan és még számosan a hapan zászlóshajó fedélzetén, a bejövő rádióadások sűrű forgalmát hallgatták, informálódva a frontvonal távoli végében zajló eseményekről, melyek jóval túl húzódtak, mint ameddig az emberi szem elláthatott volna. De voltak az ő körzetükből is adások, rendszerint kompromisszumos megoldásként, ezeket váltogatták. Mindazonáltal, ami közvetlenül a zászlóshajóra érkezett, az elsődlegességet élvezett.

-Admirális, a Daráló század sikeresen megsemmisítette a NG 8-as szektor csillagromboló egységét. -fordult az egyik kommunikációs technikus a fő taktikai kijelző előtt egybegyűltekhez, fülén egy fejhallgatóval.

-Folytassák az akciót a következő célpontjaikhoz!

-Értettem admirális.

-És adjon utasítást a szállítóhajóknak a Fénylobbanás akcióra!

 

 

Yularen komor tekintettel meredt előre, felmérve az csillagköd fátyla előtt zajló kataklizmákkal felérő eseményeket, melyek ugyan együttesen se tudták túlszárnyalni egy születendő bolygórendszer belsejében végbemenő változásokat, mégis óriási veszteségeket okoztak mindkét oldal flottái között.

-Kiküldtünk minden gépet, admirális. -jelentette Vexejer az oldalán, maga is közel hasonló ábrázattal szemlélve a panorámát. A fényfelvillanások másodpercenként követték egymást. Százak, ezrek haltak meg ezekben a pillanatokban.

-Értesítették a helyőrségeinket?

-Megküldünk egy üzenetet a közeli Skythdor felé. Remélhetően hamarosan tudnak erősítést küldeni.

-Ki kell tartanunk ameddig Vader Nagyúr flottája nem veszi be Hapest.

-Kapitány! Admirális! -lépett oda hozzájuk a fedélzeti tiszt, némi remegéssel a hangjában. Vexejer bólintott, hogy folytathatja.

-Újabb jelzéseket vettünk. Számos hapan hajó vált ki a fő erőikből és egyenesen a rombolóink felé tartanak.

A két magas rangú tiszt értetlen pillantást váltott egymással.

-Hadnagy, ebben nincs semmi meglepő...

-N-nem érti uram. A hajók ütközőpályán mozognak.

 

 

Hapan Csillagköd, Hapes-szektor.....

 

 

Birodalmi csillagrombolók, Carrack-osztályú cirkálók, ágyúnaszádok, fregattok tömege zúdult rá a diszkoszforma hapan hadihajók soraira. Mindkét oldal hihetetlen energiákat szabadított fel, hol rakétákkal lőve egymást, hol pedig energiasugarakkal. A zöld, vörös és kék színű energiazáporon keresztül, meghátrálás nélkül, tovább közeledtek egymáshoz a hatalmas szürke monstrumok, minél több és több fegyverükből adva le a súlyos lövéseiket. A hapan csatasárkányok ágyúkocsijai megállás nélkül rótták útjukat a hajótest peremén, körbe és körbe, felmorzsolva a közelebbi birodalmi hadihajók elhárítópajzsait, hogy aztán mélyen átfúrják magukat a burkolatukon. A Venator-osztályú csillagcirkálók, régebbi konstrukciójuk miatt, nem bírták ezt az iszonyú terhelést, és recsegve-ropogva adták meg magukat az ítéletnek, mely izzó és fájdalmas volt. Rekeszfalak omlottak össze, berendezési tárgyak és emberek repültek a levegőbe a lökéshullámok taréján. A kettétört hajófalak mögé lángnyelvek furakodtak, elhamvasztva mindent amihez csak hozzáértek, majd a vákuum kiszippantotta a maradványokat, rábízva további sorsukat a rendszer napszeleire. Ádáz küzdelem volt ez, mind a rendszerhatárnál, mind pedig Hapeshez közel, tőle alig néhány millió kilométernyire.

 

-Kapitány, a felkészítő csapataink elhagyták az utolsó hajókat is. -fordult Heyla felé a másodtisztje akinek épp az imént tettek jelentést a fejleményekről.

-Végeztek a programozással?

-Megtették a szükséges lépéseket és a közvetlen vezérlés átirányították a mi hajónkra ha az utolsó pillanatban változtatni kényszerülnénk a pályáikon.

-Nagyszerű. -örvendezett komor arccal. -Máris megkezdhetik a manővereket.

-Értettem, kapitány. -biccentett a főhadnagy és intett néhány technikusnak akik heves gombnyomogatásba kezdtek az előttük lévő kapcsolótáblákon. Odakint, ezekben a pillanatokban, összhangban az ő akaratukkal, a hátvéderőktől, több tucatnyi hapan csatasárkány vált ki. Csak az igen közeli szemlélődőnek tűnhettek fel azok a mély sebhelyek melyek temérdek katasztrofális csapásról árulkodtak és tették majdnem használhatatlanná ezeket a hajókat a korábbi ütközetek nyomán. Most azonban a hapan eltökéltségnek hála, ezek a széthullóban lévő monstrumok végső útjukra indultak. Fedélzetükre a hapan katonák rohamosztagosokat cipeltek, hogy aztán végső sírhelyeiül szolgálhasson nekik a hajó. Sokuk elkábítva feküdt a fedélzeteken, néhányuk pedig a súlyos sérüléseik folyamán agonizálva ordítottak a csupasz folyosók falai között. Nem maradt senki aki hallhatta volna a fájdalmas mementójukat, vagy éppen láthatta volna az arcukra kiülő rémületet.

 

 

-Újabb manőverbe kezdtek, uram. -közölte kötelességtudóan a fekete egyenruhás kezelő, a Zokota Regula különítmény parancsnoki hajóján. Derten Freien sorhajókapitány lepillantott arra a kijelzőre melyet az ifjú kadét tartott szemmel. -Hadihajók egyenesen szemből, vadászkísérettel.

-Botor döntés a részükről, de érthető. Nincs már mit kockáztatniuk, feltesznek mindent egy lapra. -magyarázta a kialakult helyzetet a figyelmes kadétnak.

-Értem, uram.

-Hm, érdekes...-szólalt meg a hajó parancsnoka a kadét másik oldalán, közel hajolva a kijelzőhöz-...nincs észlelhető energiaforrás a fegyverrendszereik felől. Nem észleljük a lőelemképzőiket se. Furcsa.

-Csak tartalékolják az energiájukat. Ez nem más mint megtévesztés. -szögezte le Freien. -De oly mindegy. Adjon ki utasítást a szárnyvonalunknak a teljes tűzszórásra! Felmorzsoljuk őket mielőtt megmozdítanák az első ágyúcsöveiket.

-Azonnal, kapitány!

-U...uram, ez igen furcsa. -hebegett közbe a képernyőfigyelő magára vonva ismételten a felettesei figyelmét. -Ezt a támadóformációt nem ismerem. Úgy tűnik egyenesen felénk tartanak és növelik a sebességüket.

-Eszementek! -háborodott fel hirtelen Freien a látottakon, majd immár a fő taktikai kijelző felé fordította a figyelmét, ahol rögvest parancsba adta a holografikus rendszer kezelőinek a legközelebbi szektorok kinagyíttatását. Alig néhány másodperccel később, már arányaiban is kivehetővé váltak a támadó hapan hajók formációi.

-Ötszáz klikk, kapitány és közelednek. -közölte immár a kijelzőt kezelő technikus.

A hajó ebben a pillanatban megrázkódott, ahogy a nagy teljesítményű turbólézer ütegek ontani kezdték magukból az energiasugaraikat.

-Semmi válasz a részükről uram. -rázta meg a fejét a parancsnok, aki elhűlve nézte, hogy miként semmisülnek meg az élen haladó hapan csatahajók. -Még csak a pajzsaikat se húzták maximumra.

Freien nem szólalt meg, hanem csak a homlokát ráncolta. Az elbizonytalanodás jelei voltak ezek.

A hadihajók felől vadászgépek törtek elő melyeket a holografikus rendszer, apró vörös pontként jelenített meg előttük.

-Háromszáz klikk és közelednek. -mondta a technikus szinte feleslegesen. A fél szobányi méretű, remegő képmásban, a csillagromboló flotta és a hapanok között folyamatosan csökkent a távolság, miközben újabb csatasárkány vált martalékává az energiafegyverek záporának. -A vadászgépek lőtávolságon belülre érkeztek. Tüzelnek ránk.

-Azokkal mit sem érnek ellenünk. -legyintet képletesen a karjával Freien, tovább figyelve a jelenetet, melynek maguk is részeseivé váltak. A hajóorr felől, három századnyi Miy'til vadászgép bukkant fel, hasztalan ontva magukból a lézersugaraikat. A csillagromboló pajzsán csupán apró fényfelvillanások maradtak utánuk. De ettől függetlenül a birodalmi hadihajó vadászelhárító ütegei kieresztették halálos sugaraikat.

-Továbbra sem térnek ki azok a hajók. -szólalt meg a parancsnok idegesen. -Már alig ötven klikknyire...

-Kitérő manőver minden hajónknak! -üvöltötte el magát Freien, mire felbolydult körülötte a világ. Az öntelt magabiztosságot a valóság szörnyű víziója váltotta fel.

Valahol odakint, az egyik csillagrombolójának hegyes orrvégén ekkor lobban fel egy gigantikus tűzlabda. Fél pillanattal ezelőtt még vég nélkül ontotta magából a pusztító energialövedékeit, leterhelve a már így is kimerült tüzéreket, de immár mindez hasztalannak bizonyult. A nála háromszor kisebb hapan csatasárkány két darabban ütközött először a pajzsainak, majd azt áttörve a páncélburkolatának, végzetes kataklizmát követelve magának és a birodalmi hadihajónak egyaránt. A közelben lévő kisebb cirkálókat erőteljes lökéshullám érte el, melyet milliónyi repeszbe manifesztálódva követték a hihetetlen hőhatást túlélt roncsdarabok, mely között egyaránt volt felhőkarcoló nagyságú illetve tenyérnyi méretű fémszilánk is. Három, kisebb Carrack cirkálót úgy söpörtek el ezek a törmelékdarabok, mintha maga a hajó is egy lenne közülük csak éppen bevárta a társait. További öt Lancer vadászelhárító fregattot ért végzetes sérülés mely után magatehetetlenül sodródni kezdtek vagy a szomszédos társuk felé, vagy pedig szerencsésebb esetben a nyílt űr felé, időt hagyva a legénységnek a mentőkabinok használatához. De mindez csak kezdete volt egy sokkal nagyobb katasztrófának mellyel a Galaktikus Birodalom flottájának szembe kellett néznie.

[Oldfighter]

Alderaan, Meldon birtok....

 

-Édesem, ne olyan gyorsan! -nyögött fel erőltetett hangon Soleh, az unokája után emelve a tekintetét, aki a kaptatón bizony alaposan lehagyta a sétabotjára támaszkodó nagyapját. -Messze már az a kor melyben hasonlóan szedtem én is a lábaimat.

Maia anélkül, hogy hátrafordult volna, csak futott tovább a keskeny emelkedőn, melyen a leveleiket hullató értékes szőlőtőkék sorakoztak végeláthatatlan folyamban, jócskán a feje főlé nyújtva a terméstől megszabadított ágait. Mikor azonban felért, a lábai a földbe gyökereztek és csupán a szapora levegővételének neszei hallatszottak. Tekintete egyenesen a gerincen túli világra vetült. Lentről, egy széles medenceszerű katlanból több száz torokból csapott fel éppen egybehangzó kiáltás, egyszerre engedelmeskedve egynek.

Maia, csak akkor vonta el a figyelmét a látványtól, mikor nagyapja felért mellé, fújtatva, kifáradva.

-Papa, ők kik? -pillantott fel az öreg szempárba, melyek némi csalódottsággal telítődtek meg főleg azután, hogy Solehnek is feltűnt, hogy hová lyukadtak ki. -Apa róluk mesélt a múltkor?

-Igen szívem -fogta meg Maia vállát a nagyapja óvón, védelmezőn.

-Ők azért vannak itt, hogy megvédjenek minket, igaz? -tette fel a soron következő kérdését, miközben kisöpörte a szeméből azt a néhány szőke hajtincset melyet a szél az arcába fújt.

-Valami olyasmi életem. -nyugtázta Soleh mikor már elég levegőhöz jutott. -De most gyere, a nagyapád úgy tűnik már olyan öreg, hogy a saját birtokán is eltéved és rossz helyre vezetett. A présház -bökött a botjával egy másik domboldal fele-, arra lesz.

 

 

-Apa, jól vagy? -pillantott át a poharakon Asden, miközben mindkettőjüknek töltött a zöld nedűből melyet egy harmatos palackból indított útjára.

-Oh, hát persze fiam. Sokkal jobban érzem magam, mint majd tíz év múlva. -kacagott fel Soleh erőtlenül, miközben kinyújtotta a karját az itala felé. Megemelte az alderaani borral telített poharát, majd látva Asden nem éppen kielégített tekintetét, ellenőrizte, hogy az előszoba felől nem e észlel gyanakvó érdeklődést. De úgy tűnt, hogy Ysa még nem tért vissza a konyhából, ahol utoljára látta a menyét.

-Nyugalom fiam. Csak kicsit eltévedtünk. A memóriám már úgy tűnik nem a régi. -felelte keserű fáradtsággal, majd poharát megbillentette fia felé. -Egészségedre, fiam.

-Maia azt mondta, hogy katonákat látott. -folytatta Asden a beszélgetést, két korty után, mialatt Soleh majdnem félig kiitta a saját poharát.

-Én vén szenilis. -felsóhajtott. -Az én hibám. Sajnálom.

-Nem, nem egészen. -fordította el az apjáról a tekintetét, mélán pihentetve meg azt a tálca szélét keretező mintázaton. -Az utóbbi napokban elég sokat kérdezősködött. Azt hiszem, hogy kezd felnőni, vagy legalábbis a kora ellenére......

-Egy kis helyet kérnék! -bukkant fel hirtelen Ysa ? és ezzel a férfiakba fojtva a szót-, egy közepes tálat egyensúlyozva a kezeiben, melyet púposra rakott különböző aprósüteményekkel.

Az italok mellett volt még bőven hely az asztalon.

-Ezt mind Maia sütötte. -közölte boldogan, fittyet hányva a borús közegre mely a nappaliban uralkodott. Több mint valószínű, hogy direkte folyamodott a derűre, hogy azzal hozza egyensúlyba a házban uralkodó lelki állapotokat. Tudniillik Ysa arra rendkívül ügyelt, hogy soha, de soha ne állapodjon meg a hangulat a negatív tartományokban. És ügyelt arra is, hogy ez a távollétében is hellyel-közzel kiegyenlítődjön. Máskülönben nem küldött volna egy olyan tipikus szúrós pillantást a férje felé mikor elhagyni készült a szobát.

Persze ez Solehnek is feltűnt, aki legyintett egyet, mikor Ysa elfordult a konyha felé.

-Nem pont jókor merültünk bele a témába, fiam.

-No igen. Ysa nem túl boldog, hogy a közelben gyakorlópályát nyitottak. De még a saját munkám dolgait se szívesen hallja a családi fészekben. Pedig valljuk be, hogy amilyen fejlemények uralkodnak mostanság ezt az alkut nehéz lesz kieszközölni vele. Lassan már képtelen vagyok úgy tenni, mintha minden rendben volna.

Soleh közelebb húzódott a fiához, átülve egy szomszédos fotelbe, és tenyerét Asden egyik térdére fektette.

-Nyugalom fiam, nyugalom. Előbb-utóbb minden megoldódik. Ebben biztos vagyok.

 

 

Odakint, az előszoba falának támaszkodva Ysa igyekezett elkerülni azt az állapotot, hogy a szeme könnybe lábadjon. Pedig esze ágában sem volt hallgatóznia a férfiak után. De amikor Maia elmesélte neki a történteket, akaratlanul is....

Nem. Ki kell vernie a fejéből az örökös aggódásait. Ez így csak tényleg egyre rosszabb lesz. Csak még azt nem tudta, hogy mihez kezdjen. Mert igenis tenni akart valamit, hiszen annyi mindent hallott már a galaxison végigsöprő konfliktusokról, árulásokról, ármányokról melyek családokat szakítottak szét. És ezek most itt vannak egészen közel. Alderaanon.

Ó, én bolond nőszemély!

Nem. Elég volt ezen rágódni. Egyelőre.

-Anyaaa!

Maia kiáltása éppen jókor érkezett, gondolta.

-Megyek már kicsim.

-Azt hiszem megsültek a sütemények! Talán túlságosan is!

[Oldfighter]

-Itt vagyok. -közölte Aurra Sing amint átlépte a pilótafülke küszöbét. Míg az első-pilóta ülése mögé ért, megnézte magának a segédkonzoloknál tevékenykedő aqualishokat és szeme sarkából nyugtázta, hogy őt követve Ryela miként vesz fel megfigyelő testtartást néhány méterrel hátrébb. De aztán azt is megállapította, hogy az alig két perce hozzá eljuttatott hír alapján már egy bolygórendszer kellős közepe felé haladtak, hátrahagyva a több órás hiperűrben töltött idejüket.

-Ráálltam Modarach keringési pályájára. A központi csillagtól a negyedik. Pár perc és szabad szemmel is láthatjuk. -mutatott ki előre Roylee, mialatt fél szemmel a kiíróernyőket pásztázta. Gundo le nem vette volna a szemét róluk, no nem mintha tartott volna a csillag-ezrek látványától a sötét űr felszínén, hanem csak igyekezett kerülni a fejvadásznő tekintetét. Pedig Aurra Sing immár teljes közönnyel viseltetett a rodiai iránt. Még csak arra sem méltatta, hogy mint a hajó másodpilótájától, akár fontos közlendőket hallgasson meg. Nem hiába faggatta tovább Royleet.

-Hajók? Fegyverek?

-Semmi. -rázta meg a fejét a férfi. -Teljesen elhagyatott a rendszer az ilyen jellegű technikai vívmányoktól.

-Vagy csak jól álcázzák. -tette hozzá a nő, rideg pillantásával a végtelen űr előttük elterülő mezsgyéjére összpontosítva.

-Nem hinném. -emelte fel rá a tekintetét a férfi. -Fwell óta jelentős fejlesztések alá esett a hajó. A szenzoraink már rég kiszúrták volna ha ebben a rendszerben a háttérsugárzásnál csak egy alig észlelhető foknyival is eltérő energiajellemző aktiválódott volna. De semmi. -tárta szét a karjait. -Minden távol-körzeti szenzor képernyője üres.

-Nem számít. Azért csak tartsd nyitva a szemed.

-Tartasz valamitől, Sing?

A fejvadásznő hátrapillantott a válla fölött, oda, ahonnét Ryela figyelte őket. A theelin nő hangja még mindig a megvetéstől volt átitatott, mely érzés kölcsönös volt a két nő között. Talán csak egy apró hajszálnyival volt közvetlenebb mint tegnap, a megismerkedésüknél.

-Talán nem ártana némely dolog iránt bizalommal viseltetned. -fűzte tovább a saját megjegyzését, mialatt beljebb lépett a híd kijelzőinek fényglóriájába tartozó részébe. Aurra láthatóan nyugodtan fogadta a csípős megjegyzést, vagy pedig igen jól álcázta a gondolataiban forrongó dühöt.

-Ez nem bizalom kérdése. Keresztül-kasul bejártam már a galaxist, láttam sok mindent, de a technika, bárhol is jártam, mindig kijátszható volt, pró és kontra.

-Akárcsak én. -Ryela most már közvetlenül ott állt Roylee mellett, a másik oldalán. -Tudom, hogy nincs tökéletes álcázórendszer. Sose tudtak megtéveszteni amikor egyes, ?körültekintően? védett helyekre jutottam be.

-Akkor gondolom te is sokszor kerültél a lebukás közelébe.

Ryela egy sóhajtással tette túl magát a leplezetlen fricskázáson.

-Rendszerint rég elhagyatott helyekre keveredtünk Durakkal. Ősi szentély is volt köztük, jelentős védelmi funkcióval ellátva. Mint láthatod itt vagyunk mind ketten. Nem sikerül kifogniuk rajtunk.

Aurra szája sarkában csak egy alig látszó görbület hajlott a füle felé. Még magának se merte bevallani, hogy a theelin nő ezen válasza tetszett neki. Mintha csak saját magát látta és hallotta volna. Persze azért voltak köztük jelentős különbségek. És ezt sose feledhette. Most azonban a küldetés fontosabb volt annál, mintsem ezeken agyaljon.

-Bármi is legyen itt a helyzet, a figyelmünk nem lankadhat. Van egy igen rossz előérzetem, hogy nem csupán a turániaktól kell tartanunk. Az ilyen kincses kalandok sokak kedvét ráveheti arra, hogy kockáztassanak.....rejtőzködjenek.....ugrásra készen álljanak, hogy aztán lecsaphassanak.

-Szóval..... -terelte magára a figyelmet Roylee. -Mi legyen a következő lépés?

Aurra közelebb tolta az arcát a plasztacél ablakhoz, melynek másik oldalán a jéghideg veremben egyre fokozatosabban nőni kezdett Modarach glóbusza.

-Felkészülünk minden eshetőségre. Nem engedjük, hogy meglepjenek minket. Te csak vigyél le minket. -pillantott a férfira, majd Ryela felé fordult. -Mi pedig az előkészületi terembe megyünk. Most.

 

 

Dervex teljességgel hozzászokott a magányhoz, az emberi beszédtől mentes környezethez ahol csupán a jelentős módosításokkal ellátott csillaghajójának halkan duruzsoló hajtóműveit hallgathatta. Persze ez nem volt így néhány órával ezelőttig, mikor a pilótafülke mögötti apró pihenőszobát betöltötték a hologramok és az őket megtestesítő alakok szavainak kakofóniája. A Császári Testőr csak hosszú percek után mozdult, mikor kikapcsolt a készülék, mely a megszerzett felvételeket újra magába zárta. A meditáció valamelyest segített, hogy a testőr helyre tegye a dolgokat, kiegészítve azzal, amit a hajó érzékeny adaptáló rendszerei kivívtak maguknak. Gondolataiba merülve már a következő lépéseit tervezte, egy időben azzal, hogy a vele szemben lévő fal előtt húzodó terminál képernyőjén sematikus grafikai ábrák és rácsminták kezdtek egy bizonyos jól felismerhető alakzat köré csoportosulni. Egy golyóbisra vetült valamennyi, kirajzolva újabb mintákat és íveket. Más, érzékenyebb programok pedig gondoskodtak arról, hogy mindez túlmutasson ezeken a primitív elemeken és kiegészítsék immár jelentéstartalommal is a részinformációkat.

Dervex szemhéjai felpattantak és a férfi felegyenesedett a meditációs helyzetéből, melynek folyamán eddig a padlót borító bordó szöveten ült. Odalépett a termináljához és szemrevételezte a kapott képet, mely immár végeredménynek volt tekinthető. A szondák, melyeket jó előre kiküldött maga elé, visszaküldték végre a végső adatokat.

Célállomása az a bolygó volt melyet a felvételeken is megemlítettek. Fjedor maga árulta el ezt a sokat mondó információt, azonban ha Dervex nem lett volna elég óvatos rögtön belesétált volna egy lehetséges csapdába. Ezt a fajta könnyelműséget azonban nem engedhette meg magának.

Modarach. Olvasta le a bolygó nevét a kijelzőről, melyet valamelyik csillagász aggathatott a bolygóra a távcsöve mögül, mert az adatok alapján se a bolygónak, se pedig a rendszernek melyben keringet, nem volt lakossága. Nélkülözött minden fejlettséget és civilizációt.

Dervex visszafogott elégedettséggel nyugtázta a jelentést mely kitért a bolygó faunájára. Szerencsére védőruha nélkül is elviselhető volt a planétán való tartózkodás, azonban a testőr nem akart semmit se elkapkodni. Elvégre számára a fő cél nem ez a bolygó volt. Most itt csupán megfigyelt. És ha jól figyel akkor előbb-utóbb Fjedorra és azzal együtt ama adattároló rendszerre bukkan mely oly fontos Őfelségének.

 

 

-Ez egy kicsit rázós lesz. Nem ártana ha megkapaszkodna mindenki. -sercegték a helyiség rejtett hangszórói Roylee szavait. -A légkör ugyan tiszta, de a felső rétegben egy kisebb elektromos vihar észlelhető.

Az előkészületek vége felé tartva, mindenki igyekezett megfogadni a pilóta tanácsát, egyedül erre talán csak annak a három IG droidnak nem volt szüksége, melyek G'hevurral egyetemben tűntek fel a bejáróban. Az ő masszív mágneses talpaik jó rögzítési pontokat szolgáltak. Aurra nem sokat törődött az első rázkódásokkal, tovább foglalatoskodott a felszerelésekkel, melyek közül jó néhányat már vagy a vállára akasztott, vagy pedig a muníciós övére aggatott. A többiek, látván talán az ő elszántságát, szintén mellőzték a túlzott óvintézkedéseket, bár egy alkalommal Ryela éppen hogy el tudta kapni annak az asztalnak a peremét, melyen a csapat felszerelésének java sorakozott. A helyiségben ezen kívül volt még néhány szekrény, pár doboz a sarokban, illetve egy-egy padsor a két hosszabbik átellenes fal tövében.

-Igyekszem több energiát adni a kompenzálórendszerre.

Aurra félresöpörte a modulált hangot a gondolataiból és megemelte az egyik hosszú csővű fegyverét. Ellenőrizte, hogy van e valami komolyabb elváltozás rajta a legutóbbi használat óta. Persze tudta, hogy nincs, figyelmesebb volt ő annál, hogy egy ilyen elváltozást, vagy akár egyetlen karcolást is, ne a bekövetkeztekor venne észre rögtön. De a tétlenkedés látszatát messze kerülni akarta. Tette azt amiért megfizették. Gondoskodik azokról a fegyverekről, melyekkel majd a csapat többi tagjának biztonsága érdekében fog gondoskodni. Ámbátor figyelmét nem akarta elkerülni a droidoknak a jelenléte. A konstrukciójukat nem éppen a békés, szolgafeladatok elvégzésére alakították ki. Modern gyilkológép volt valamennyi.

-Róluk miért nem beszélt? -kérdezte csak úgy, maga elé, de nem titkoltan G'hevurnak intézve a szavait. Hosszú, vékony fehér ujjai végigsimítottak a mesterlövészpuskáján.

-Ó, ezek itt, csak amolyan biztosító droidok.

-Igazán? -kérdezte az érzelemmentes hangját. Vele szemben sikerült magára vonnia Ryela és Durak figyelmét is, akik a saját cuccaik után, egymásét ellenőrizték le éppen. -No és mit biztosítanak?

-Természetesen a biztonságukat kedves Sing. -felelte némi idegességgel a hangjában.

Aurra letette az asztalra a fegyverét és megfordult, nekitámaszkodva a csípőjével a peremnek, miközben karba fonta a kezeit maga előtt. Fekete szemüregei mélyén felragyogó smaragd szemei először a droidokra vetültek, majd G'hevurra.

-Úgy tudtam, hogy itt én vagyok a biztonsági ember devaronian. Ha rigolyás lennék az hinném, hogy minket akar szemmel tartani a konzervjeivel. -bökött a fejével a nyakigláb droidok felé. -Amúgy maga nem tart velünk?

-Ó, nem, nem. -rázta meg a mutatóujját az ördögszerű szerzet. -Az én megbízatásom nagy része jószerivel véget ért. Összeszedtem magukat erre a küldetésre. Innentől csupán a jelentések megtétele és az alkalmi eligazítások megtartása a feladatom. -pillantott az asztal körül állókra.

-Hm, azt hittem, hogy a két aqualish a maga pribékje. -fordult fél szemmel a rozmárszerű képpel megáldott páros felé.

-A fejvadász jól beszél. -mordult fel Durak, egyenesen G'hevurnak szegezve a vaskos mutatóujját. -Nem volt róla szó, hogy maga szervetleneket is hozz. Gyűlölöm a droidokat! Érti?

-Ööö, nos, higgye el, hogy ezt nagyon sajnálom -kezdet el le-föl járkálni mindannyiuk előtt, nem zavartatva magát attól, hogy a hajón időközben erősebb rázkódások futottak végig-, de biztosíthatom, hogy a droidok nem fogják hátráltatni magukat. Jószerivel ők lesznek az előőrs, hogy figyelmeztessék magukat ha netalán....

-Mégis, hány ilyen játékszere van a hajón devaronian? -vágott közbe Aurra, tudva, hogy hazudnak neki.

G'hevur megtorpant és elképedt arcot vágva, egyenesen Aurrára villantotta a tűhegyes fogsorait.

-Hogy?! Maga nincs olyan helyzetben Sing, hogy ilyen információkat kérjen ki. Ne felejtse el, hogy kinek is dolgozik.

Aurra egy hamiskás mosollyal nyugtázta a devaronian jellegtelen fenyegetőzését. Ellökte magát az asztaltól és a legközelebbi padhoz lépett, hogy az ételrudakkal és más tápláló oldatokkal megtömött tarisznyáját is magára vehesse.

-Ha nem maga adja meg nekem ezt az információt, majd megteszi más később. -mondta fagyosan, majd utolsó mozzanatként egy apró holoprojektort emelt maga elé, melyet azonnal be is kapcsolt. Modarach generált kék gömbje lebegett az orra előtt melyet tanulmányozni kezdett. G'hevur zaklatottságát leplezni igyekezvén a többiekhez fordult, hátat fordítva Aurra Singnek.

-Ne felejtsék, a landolózónától észak-északkeletnek kell tartaniuk a dzsungelen át amíg el nem érik a két nagy folyó találkozási pontját. Fjedor szerint lesz ott egy barlang.....

-Megvannak a szükséges információk. -sodródott vissza az asztalhoz Aurra, megakasztván a devaronian szavait kinek ajkait egy jellegzetes sziszegő hang hagyta el. -Irány a zsilip emberek.

-Átértünk. Látom a célt. A tisztás elég nagynak tűnik ahhoz, hogy letegyem a hajót. Amúgy minden rendben ott hátul?

-Roylee azt akarom, hogy amint letettél minket, térj vissza orbitális pályára. És tartsd nyitva a szemed.

-Vettem, Sing. Pilóta kilép.

Aurra felpillantott az asztalba épített kommfelületről. Felkészült arcokat látott magával szemben

-Most mi jövünk emberek.

[Oldfighter]

-Bone. -szólalt meg csalódottan.

A hadvezérre állta a tekintetét.

-Embereim százai haltak meg miattad. Remélem tudsz magyarázatot adni arra, hogy miért nem jelentkeztél amikor a birodalmi flotta feltűnt.

Kyeteera tekintette félresiklott. Jod bukkant fel, karjaiban Tessel. A férfi makacsul tartotta a halott társát és néhány katona kíséretében eltűnt a hajó mélyén.

Bone nem szólt semmit se. Bármi is járt a fejében, az rejtve maradt.

-Így is jó. -zárta le a közjátékot a rys-i klánvezér. -Majd némi fenyítés megindítja a nyelvedet. Szállj be! Most.

Bone engedte, hogy lefegyverezzék és bekísérjék a koréliai hajóba. Arca rezzenéstelen maradt, csupán a tekintette árulta el, hogy gondolatai egészen máshol járnak.

-Hé! Óvatosabban! -szisszent fel Niobe az elsősegély helyiségnek otthont adó fülke mélyén, mikor Lynne az egyik alsó hámréteget is érintő horzsolásához nyomta a fertőtlenítő fecskendő tölcsérszerű végét, melyen keresztül a baktériumölő szert ráspriccelte a kényes felületre.

-Elnézést. -pislogott fel rá bocsánatkérően a fiatal hapan. -Bactaoldatból sajnos kifogytunk.

 

-Nos, azt hiszem rendben is vagyunk. -jelentette ki Yve miközben hagyta, hogy Trianna maga ellenőrizze azt a gézkötést melyet maga tekert végig a vállán és a mellkasán, igyekezvén lefedni azt a területet, ahol korábban a Niobe pisztolyából leadott lézersugár megpörkölte a hapan infiltrator vállát. -Nem a legszebb munkám, de ha nem hadonászol a karoddal, akkor a helyén marad.

-Kösz, megteszi. -köszönte meg nem túl hálás arckifejezéssel a munkát Trianna, majd tekintetét sebtében ráfuttatta a kezelőágy másik végében ülő Niobéra aki már éppen lekászálódni igyekezett róla. -Nem is tudom, hogy mikor lőtt meg utoljára az egyik nővérünk.

-Minden el kell kezdeni valahol, nemdebár. -tette hozzá a saját megjegyzését Yve némi csipkelődés célzattal és lezárta az elsősegélydoboz fedelét melybe visszapakolt minden olyan cuccot melyet még fel tudnak a későbbiekben használni. -De most, hogy összefoltoztunk titeket, kinyöghetnétek, hogy mi is legyen a következő lépés.

Trianna mielőtt válaszolt volna, megmozgatta a karját, próbára téve a kötés erejét és a saját fájdalomtűrését. Ugyan a sérülés nem volt komoly, de a sugárnyaláb kinetikus ereje elég volt ahhoz, hogy zúzódást okozzon a kulcs-csontja környékén.

-A megadott találkozási ponthoz megyünk és átvesszük a csomagot bármi is legyen az.

-Remélem tudnak valami jó hírrel szolgálni az otthoniak. -tárta fel a többiek előtt a gondolatát Niobe, immár a saját lábán állva. -Rossz belegondolni, hogy mi is lehet odahaza. A szülőbolygóinkon....

-Nyugalom Niobe. A flottánk erején semmi se üthet lyukat. -próbálta őt vigasztalni Lynne, több-kevesebb sikerrel. A tenyérnyi gyengélkedőre mégis komor hangulat vetült.

-Meglátjuk mit mondanak. -sóhajtott fel végül Trianna, maga is hátrahagyva az ágy sarkát. Sántikálva botorkált tovább. -Most azonban azt hiszem ránk férne némi alvás.

-Igazad van. -csatlakozott hozzá Yve is. -Megyek, beállítom a komputert, hogy riasszon ha elértük a célkoordinátákat. A birodalmiakat remélhetőleg sikerült leráznunk.

-És Bone? -kérdezte Lynne a többiek után vonulva, utolsóként hagyva el a gyengélkedőt. -Vele mi lesz?

-Valószínűleg a Birodalmiak megtették azt amire nekünk nem volt lehetőségünk. -jegyezte meg Trianna komoran, visszapillantva a válla felett. -De viszont valami azt súgja -futottak össze a ráncok a homlokán-, hogy fogunk mi még találkozni vele.

 

 

-Nem ezt vártam tőled Bone, mikor menedéket adtam az üldözőid elől. -Kyeteera fagyos szempárja a kékesen derengő energiabéklyóban mozdulatlanságra ítélt hapan renegátra szegeződött. Hosszú percek után hangzottak el ezek a megvetést sugalló szavak, mikor a rys-i klánfő párszor körbejárta a hajópadló fölött lebegő hadvezérét. A teremben -mely valaha raktár lehetett-, csak ők ketten tartózkodtak.

-Változnak az idők. -nyögte ki megerőltetve a hangszálait. Pethy Bone kínoktól elgyötört ábrázatán a szenny nemezszerű maszkot vont az arcélei köré. Az izzadság és a saját vére összekeveredett Quara City hamvaival mely még a tüdejének legapróbb zugába is befészkelte magát.

-Változnak. -ismételte meg fáradt hangon a szót Kyeteera, elvonva egy pillanatra a figyelmét a széttárt végtagokkal fogságban tartott Boneról. -De én...-pillantott fel ismét, hevesebbé téve a hangját-, de én mindvégig ugyanúgy tiszteltelek téged! És erre mit kapok!? -remegtek meg ajaktalan szájszélei. -Megmondom én. Árulást! Elárult az akiben megbíztam, akire rábíztam a hadseregem vezetését! Orwell, Quara. Mondanak ezek a nevek neked valamit? Hát persze, hogy nem. Hogy is mondhatnának ezek után. Nekem és az embereknek az otthonaink voltak! És nézd mi lett belőlük. -elfordult a levegőben függő nőtől, de akármerre is fordult, mindig csak azokat a képeket látta, melyekben forró lángnyelvek mardosták ezeknek a bolygóknak a felszínét.

-Befogadtalak. -suttogta az üres hajófal felé.

-Rossz embert hibáztatsz ha az összes fájdalmadra engem akarsz felelőssé tenni. -szólalt meg rekedtes hangján Pethy Bone a háta mögött.

-Ki mást hibáztathatnék? -tette fel sokkal inkább magának intézve a keserű kérdést mintsem a hapan renegátnak.

-Például azokat akiket üldöztem. -felelte a fejét megtartva, mely le-lebicsaklott a mellkasára a kimerültségtől. -Ők a te igazi ellenségeid. Ők azok akik a birodalmiakat ránk szabadították.

Kyeteera megfordult, hogy aztán pár lépéssel közelebb kerüljön Bonehoz.

-Hapanok. A véreid. De az irántuk érzett gyűlöleted majdnem a végzetünkbe került. Rossz döntést hoztál. Abban a helyzetben a Birodalom volt a mi fő ellenségünk.

-Tévedsz. -köhögött fel ahogy a kiszáradás még jobban megnehezítette a lélegzetvételeit. -A hapan Infiltratoroknál fenyegetőbb ellenség nincs a galaxisban. Őket nem lehet megfékezni. Nem lehet eltántorítani a céljaiktól, se megfélemlíteni. Küzdenek az életük végéig, küzdenek az Erenedáért.

Kyeteera résnyire szűkült szemekkel hallgatta Bonet mintha csak felmérni igyekezne a szavai mögött meghúzódó tartalmiságot.

-Ha kell háborúkat robbantanak ki, ha kell pedig befejeznek. -folytatta Bone egyre erőtlenebbül. -Csak egyvalami állíthatja meg őket.

-Ostobaságokat beszélsz. -sziszegte Kyeteera. -Nincs az a hatalom a galaxisban melyet ne lehetne befolyásolni.

Pethy Bone felnevetett. És ehhez minden megmaradt erejére szüksége volt.

-Hát akkor csak rajta, próbáld meg. Mert te aztán ismered őket.

Kyeteera sarkon pördült és a kijárat felé vette az irányt. Részéről befejezettnek tekintett egy olyan beszélgetést melyben a másik félnek totálisan elment az esze, sőt mi több, még sértegeti is. Majd később, igen, később még folytatni fogja. Addig amíg Bone nem fog térden állva a saját életéért könyörögni. Utána pedig....Utána....

Az ajtó nyikorogva csúszott félre az útjából. Háta mögött, a teremben még visszhangot vert a hapan renegát torz nevetése. A rys-i klánfő, odafordult a folyosón várakozó embereihez.

-Hagyjátok még egy órát lógni, aztán oldozzátok ki és lássátok el. Sorsáról majd később döntök. Egyelőre ennyi. Porgge!

-Igen, asszonyom? -sietett rögvest elé a folyosó távolabbi végéből a megszólított fickó.

-Vedd az irányt Tripoca City felé. Van ott pár ismerősöm akik tartoznak nekem még jó néhány szívességgel.

-Meglesz asszonyom. Tripoca City. Értettem.

[Oldfighter]

-Kitérő manőver minden hajónknak! -üvöltötte el magát Freien, mire felbolydult körülötte a világ. Az öntelt magabiztosságot a valóság szörnyű víziója váltotta fel.

Valahol odakint, az egyik csillagrombolójának hegyes orrvégén ekkor lobban fel egy gigantikus tűzlabda. Fél pillanattal ezelőtt még vég nélkül ontotta magából a pusztító energialövedékeit, leterhelve a már így is kimerült tüzéreket, de immár mindez hasztalannak bizonyult. A nála háromszor kisebb hapan csatasárkány két darabban ütközött először a pajzsainak, majd azt áttörve a páncélburkolatának, végzetes kataklizmát követelve magának és a birodalmi hadihajónak egyaránt. A közelben lévő kisebb cirkálókat erőteljes lökéshullám érte el, melyet milliónyi repeszbe manifesztálódva követték a hihetetlen hőhatást túlélt roncsdarabok, mely között egyaránt volt felhőkarcoló nagyságú illetve tenyérnyi méretű fémszilánk is. Három, kisebb Carrack cirkálót úgy söpörtek el ezek a törmelékdarabok, mintha maga a hajó is egy lenne közülük csak éppen bevárta a társait. További öt Lancer vadászelhárító fregattot ért végzetes sérülés mely után magatehetetlenül sodródni kezdtek vagy a szomszédos társuk felé, vagy pedig szerencsésebb esetben a nyílt űr felé, időt hagyva a legénységnek a mentőkabinok használatához. De mindez csak kezdete volt egy sokkal nagyobb katasztrófának mellyel a Galaktikus Birodalom flottájának szembe kellett néznie.

Hapan Csillagköd, Hapes-szektor.....

 

-Meglepettnek tűnik kapitány.

Reevex türtőztette magát, hogy a térdei ne remegjenek amikor belenézett azokba a fekete szemgödrökbe melyeket Lord Vader fordított feléje.

-N-nos, csupán kissé furcsállom a taktikáját, Nagyúr. Egyedül kitörni a támogatóhajókkal az admirális flottájából, igyekezve megkerülni a hapanok arcvonalát....

-Az Erő mutatja a megfelelő irányt kapitány. -fordult karba fonva a kezekkel a hatalmas üvegtáblák felé, melyek körül olykor lézerlövedékek zúgtak el, fémjelezve a hapanok szemfülességét.

-Az Erő? -futottak össze a ráncok Reevex szemöldöke fölött.

-Pontosan. A mindenható Erő lesz az mely elhozza számomra a győzelmet.

-Ahogy óhajtja Vader Nagyúr.

-Készítsék fel a felszíni alakulatainkat! És szükségem lesz néhány Interdictorra is.

-Értettem. Azonnal intézkedem. De....de ha talán beavatna, hogy mire is készülünk.... -pislogott, jelét adva a fokozott zavarodottságának.

Vader elfordította felőle a fekete maszkját és a tekintetét a hatalmas üvegtáblákon túli világ felé fordította ismételten, azon belül is, egy igencsak közel került bolygó felé, mely valahol félúton lehetett Hapes és a rendszerszéli kósza üstökösök között.

-Más taktikához folyamodunk kapitány. Látja ott, azt az apró bolygót? A szenzorok szerint jelentős agrárközpont húzódik meg a felszínén.

-De hisz....akkor ott ezek szerint nincs semmiféle katonai potenciál! -hőkölt hátra megdöbbenve a Devastator főtisztje. -Mégis mit akar kezdeni vele Vader Nagyúr?

-Felégetjük az egészet. -vonta meg a vállait képletesen, mintha számára teljesen semmitmondó akcióra készülne, hidegen hagyva magát a következményektől. -A földeket, a tárolókat, tranzitállomásokat....mindent. És ugyanezt tesszük az összes meghódított szektorukban kapitány.

-Ezek szerint Hapest már nem kívánja bevenni?

-Dehogynem. De más módszerrel. Korábban elhamarkodott döntést hoztam. Egy lépéssel mindig előttük járunk. -fordított hátat az űrnek és söpört végig a kezelőárkokat elválasztó hídon a fekete köpenyével, miközben a taktikai poszt felé lendült. Mikor odaért, automatikusan oszoltak szét előle azok a tisztek akik körülállták a fő hologramasztalt.

-Látja, kapitány? -mutatott előre jelképes kézmozdulattal. -Ők is alkalmazkodni kényszerültek. Öngyilkos akciókba kezdtek.

Reevex elborzadva figyelte, hogy miként semmisülnek meg a hapan hajók a rombolóik szakadatlan ágyútüzében és végső pusztulásukban miként rántják magukkal a birodalmi flotta java részét.

-Ha ez így megy tovább elveszítjük a hajóink legtöbbjét. Többet mint amennyi megengedhető egy ilyen offenzívánál. Arról nem is beszélve, hogy a főtisztek java része csak most tanulja a szakmát, hála azoknak a talpnyalóknak aki a Császár fülébe sugdosták az ő elképzeléseiket a Haderőreformról.

Vader egy pillanatra elhallgatott, talán maga is most döbbenve rá, hogy miféle szavakat is vett a szájára és azzal együtt egyenesen az Uralkodó személyét hozva összefüggésbe. De be kellett látnia, hogy immár késő. Palpatine, a trónusán biztonságban ülve, fel sem foghatja egy olyan műveletnek a hátterét mely most a tanítványát körbeveszi. Ahelyett, hogy az ő szavait hallgatná meg, inkább a talpnyalóit gyűjtötte maga köré, a legbefolyásosabb és egyben leggazdagabb világok képviselőt akik egy-egy jól kialkudott megbízással a vagyonuk további felhalmozásába foghattak. Sora építették fel a gyáraikat, laktanyáikat, kiképzőközpontjaikat, munkát és azzal együtt biztos állás kívántak a kalandvágyóknak kikbe annyi kötelességtudat se szorulhatott, hogy azzal csak egy percig is kihúzzák egy tűzpárbajban.

A Sith Sötét Nagyúra felsóhajtott. Bárcsak maga mellett tudhatná a régi embereit, gondolta. De mára már a saját légiója is egyre jobban felhígul ezekkel a mondvacsinált katonákkal.

-Adja ki a parancsot kapitány! -nézett le a nagyokat pislogó, elkerekedett tekintetű férfire. -Moore admirális vonuljon vissza a szektor déli peremére. Az Interdictorok pedig vonjanak hálót a bolygó köré, hogy a Hapan Véderő a csapataink közelébe se tudjon férkőzni. A fedezetükre pedig kérjen néhány vadász-századot.

-Nem lesz az kevés főparancsnok? A hapan flotta még nem morzsolódott fel elégé, hogy....-terelte rá Vader figyelmét a tőlük nem is oly messze lebegő hajóhadra melynek jelölőpontjai vörös fényben villogtak, szimbolizálva az ellenséges erők hagyományos jelölését.

Vader, a mennydörgő hangjával söpörte félre a kételyeit.

-Higgyen nekem kapitány. A hapan flotta jelentős része a mi visszavonuló hajóinkat fogja követni.

-Ha ön mondja, Nagyúr. -hajtott fejet megadóan.

-Ebben biztos lehet. Minden a terveink szerint fog alakulni. Hamarosan a hapan Anyakirálynőnek a saját népének elégedetlenségével kell szembenéznie mikor képtelen lesz élelemmel ellátni őket.

[Oldfighter]

Hapan Csillagköd, Hapes-rendszer....

 

 

-Hogy?! Visszavonulni?

-Ez a parancs érkezett Vader Nagyúrtól, admirális.

-Végre valahára! Úgy tűnik észhez tért a főparancsnokunk, Tenzon kapitány. -sóhajtott fel megkönnyebbülten Colombus Moore admirális a híd főmegfigyelő állásában. Alatta, messze előrenyúlva, a csillagrombolójuk felszínét, tucatnyi parázsló kráter csúfította. Az admirális ezen károkat mérte fel éppen.

-Persze nem vagyok biztos benne, hogy ezt a többi főtiszt is így gondolja. -folytatta messzemenőkig összevonva a szemöldökeit és feljebb vezette a tekintetét, egyenesen azon birodalmi hadihajók nyomvonalait követve melyek észvesztő sebességgel fúrták bele magukat az ellenség sokkal fegyelmezettebb hajórajainak sűrűjébe.

-Rendben kapitány -ereszkedtek meg egy foknyival a vállai ahogy a várakozó fiatal kapitányra pillantott végül-, fordítsa meg a hajót és létesítsen közvetlen kapcsolatot a flotta hajóival.

-Értettem, admirális.

 

Amestris főtengernagy az ajkait összepréselve figyelte, hogy miként hullanak atomjaira annak a hapan hajónak az alkotóelemei melyek épp ebben a pillanatban váltak eggyé egy birodalmi csillagromboló sziluettjével. Az igen közeli esemény kihatásai, a Véderő zászlóshajóját is elérték. Baljós rázkódás futott végig az egész hajón, amint a detonáció taréjain milliónyi fémrepesz csapódott a kettős diszkoszforma hajótestnek. A pajzsok a hirtelen és terjedelmes erőhatásoktól túlterhelődtek és a biztonsági protokollnak megfelelően más rendszerekből igyekeztek megfelelő mennyiségű energiát elszivattyúzni ennek kiegyenlítésére. A híd hosszú másodpercekre sötétbe burkolózott, csupán a kijelzők sápadt fényei adtak némi derengő világosságot.

-Kitérni! Kitérni! -kiáltotta el magát a hajó elsőtisztje, mialatt sokan a padlóról kényszerültek feltápászkodni. A falakba süllyesztett kapcsolószekrényekből szikrák csaptak ki.

A hajó vészesen megdőlt, vészjelző kürtök harsantak, ahogy új fordulóba kezdett, de még a kompenzáló egységek nem voltak híján annyi energiának, hogy a fedélzeten lévőknek biztosítani tudta volna a szokványos gravitációt. Több tucatnyian sérültek meg amint nekicsapódtak a válaszfalaknak, vagy vétették el a következő lépcsőfokokat és magatehetetlenül gurultak le a mélybe.

Az éles manőverbe kezdett hapan hajót terjedelmes lángoszlopok követték, melyet a megsemmisülő hajókból előburjánzó oxigén és üzemanyag hizlalt fel gigantikus méretűvé. Nem sokon múlott, hogy a zászlóshajó is az izzó enyészetté váljon.

-Állapotjelentést! -adta parancsba a kapitány, amint normalizálódott a helyzet és a világítás is hellyel-közzel visszatért. Szeme sarkából észlelte amint a főtengernagy is visszabotorkált a posztjára. Talán az ő épségének biztosítása volt a legnagyobb súly a vállán. Nem lett volna jó ómen úgy elveszíteni a Hapan Véderő fejét, hogy annak a hajónak a kapitánya túlélje az ő halálát mely hajó fedélzetén tartózkodik.

-Pajzsok huszonöt százalékon! -közölte egy hang a félhomályból és a fali csatlakozókból szivárgó füstfellegeken keresztül. Páran oltókészülékeket hoztak működésbe, ott ahol a vezetékek megolvadtak, majd lángra kaptak. Vagy egy féltucatnyi konzol sötétült el véglegesen.

-Meghajtók teljesítménye hetven százalékos. A hiperhajtóműveket elvesztettük. -szólt egy másik az ellenkező irányból. -Néhány burkolat melletti folyosót lezárt az automatika.

-Veszteségek?

-Nehéz megmondani kapitány. Elvesztettünk néhány belső szenzort is a jobb oldali fedélzetek teljes hosszában. Nincs kapcsolatunk a.....

-Kezdjék meg a helyreállítást azonnal! Kormány, fordítsa a hajót olyan szögbe, hogy ne tudják áttörni a sérült szekcióinkat a turbóütegeik!

-Rajta vagyok, asszonyom! Várjon, csak....! Történt valami.....Főtengernagy, ezt önnek is látnia kell!

Amestris odakapta a tekintetét, az életre kelt fő kijelzőre, melyen vibráló fénypontok kusza halmaza bontakozott ki.

-....A birodalmi flotta, új irányt vesz. Visszavonulnak!

A Véderő főparancsnoka rácsodálkozó tekintettel meredt a frissen bejövő adatokra. A kormányos jól beszélt. A birodalmi erők számtalan hajója fordult meg és tartott kifelé a rendszerből az egyik pillanatról a másikra.

-Nem egészen. Nézzék csak! -mutatott a kijelző bal alsó sarka felé a kapitány. -Egy néhány fős egységük továbbra is ide tart, a......

-Melyik egységünk van ott? -szakította félbe a kapitány szavait Amestris, miközben fél szemmel a fő birodalmi erők visszavonulási útvonalát leste, amint egyre távolodva tőlük és a rendszerszéli egységüktől, kifelé tartottak a bolygópályákon túlra.

-Néhány vadászunk üldözi őket főtengernagy. -felelte a kapitány leolvasva a székének karfájába süllyesztett kijelzőről az információkat, melyeket közvetlenül oda kért. -Valószínűleg csupán a sebeiket nyalogatni húzódtak a bolygó mögé. Javaslom addig üssük a vasat amíg forró. Vegyük üldözőbe a fő erőiket.

-Köszönöm a tanácsát kapitány, de majd én eldöntöm, hogy mikor és milyen intenzitással is üssük azt a vasat. -vezette át a fő kijelzőről a kapitányra a tekintetét. -Mindazonáltal jelen helyzetben igazat adok magának. A birodalmi flotta meggyengült, semmi kétség.

Mély lélegzetet vett, mintha megfontolná a következő szavait.

-Összevonjuk a flottánkat, Heyla kapitányéval és elpusztítjuk őket. Mindörökre.

 

 

Hapan Csillagköd, északi-régiók határövezete....

 

-Itt Myeran százados! Zárkózzanak fel! Ne hagyják elszakítani egymástól magukat.

A hapan Miy'tilek már eddig is megtizedelődtek, de mikor a fedélzeti kijelzők újabb közeledő birodalmi TIE rajokat regisztráltak, a végső megsemmisüléssel néztek farkasszemet.

Myeren a túlterhelt hajtóművekre újabb feladatot osztott és olyan éles fordulókba kezdett, hogy baljós volt, hogy az apró vadászgép sárkányszerkezete egyben marad e, a rá feszülő erőktől. Az asztromech droid éles visításba kezdet, ellenkezve a pilóta döntésével. De Myeran fittyet hányt a droidjára, sokkal fontosabb dolgok kötötték le a figyelmét. Példának okáért ott volt az egyik Nova osztályú cirkálójuk, melynek szeretett volna a lővonalából kikerülni, miközben az végeláthatatlan folyamban ontotta magából, az ívbe hajó vezérsíkjainak belépőélein található ionlövegeiből, a mérhetetlen károkat okozó energiasugarakat két birodalmi fregattra melyek éppen támogatóállást igyekeztek elfoglalni egy csillagromboló körül. És ott voltak persze a fürge birodalmi vadászgépek is, melyeket már rég lehagyott volna, ha nem a csata kellős közepén kellett volna kerülgetnie azokat a töménytelen roncs-, és repeszfellegeket melyek átláthatatlan akadálypályaként pörögtek-forogtak mindenfelé.

Myeran feljebb húzta a gép orrát, hogy szembefordulva a Novával, elhúzzon a tatja felett, bízva abban, hogy a hajó vadászelhárító ütegkezelői már alig várják, hogy jó zsíros kövér célpontokat csalogasson a közelükbe. A számítása bejött, még ha a megfelelő időben, egy kommüzenetben értesítette is a cirkáló tüzéreinek a parancsnokát. Az őt üldöző három TIE vadászból hamarosan nem lett több, mint elhanyagolható alkotóelem a tetemes fémrepeszek milliárdjaiban.

-Szép lövés volt. -fordította a tekintetét a kecses hajó felé.

-Hívhat még ?vendégeket? Karom Vezér, ha gondolja.

-Még meggondolom őrnagy, de....Egy pillanat. -szakította hirtelen félbe a megkönnyebbülésének helyt adó szavait saját maga, amint a kommrendszer egy figyelmeztető sípolást hallatott. -Adás a zászlóshajóról.

Myeran gyorsan körbenézet, hogy nem e szolgáltat egy jó kövér célpontot valamelyik birodalmi gépnek, majd látva, hogy nem szűkséges lekötnie a figyelmét a további elkerülő manőverekre, aktiválta a megfelelő csatornát.

-Itt Karom Vezér. Hallgatom.

-Itt Sárkányanya. Daraan admirális új gyülekezési pontot jelölt ki. Küldöm a koordinátákat.

-Hé! -rázta meg a fejét értetlenül. -Maga meg miről beszél?

-Új híreket kaptunk a Hapes szektorból százados. A birodalmi flotta visszavonult. Itt pedig sikeresen visszavertük a támadásukat. Megvédtük a szektort százados. Térjenek vissza az anyahajóikra további eligazításra!

Myeran elképedve nézett ki mindkét irányba. Nehéz lett volna bármit is levonnia a látottakból, hogy vajon a zászlóshajó kommunikációs tisztje igazat beszélt e. Sok ezer kilométerre kiterjedő törmelékfelhő borított be mindent, sápadtan verve vissza a csillagköd fátyolos ragyogását. Persze minden bizonnyal a zászlóshajón jobban átlátták ezt az egészet, gondolta, leszűrve magában a saját szemszögéből tapasztalt káosz kiterjedését. Daraan admirális ezek szerint úgy döntött, hogy alaposan helyt álltak és nincs szükség tovább pazarolniuk az energiáikat. Súlyos következményei is lehettek volna annak, ha tovább üldözve a birodalmiakat, kilépnek a Csillagködből, átszelve a határt. De mindazonáltal valahol mélyen, Myeran csalódott volt, és talán ebben nem ő volt az egyetlen a hapan armadában.

Néhány percen belül, a századának megmaradt tagjainak az élén, visszafelé tartott a súlyos tömegként, a harctér felett trónoló anyahajók felé.

 

 

Yularen admirális magába roskadva konstatálta, hogy a flottája java részét megsemmisítették. Alaposan alábecsülték az ellenséget, mely mostanra már hátrahagyta a határ menti szektorokat, csupán néhány járőrhajót hagyva hátra. A csata épp olyan hirtelen ért véget, mint ahogy elkezdődött.

-......de ezek még csak becslések admirális. A felmérések még órákig is eltart.....

-Leléphet, hadnagy. -motyogta kedvtelenül csak félig fordulva a háta mögött a jelentést közlő tisztje felé, aki végül leeresztette a kezében tartott adatblokkot.

-Igenis, admirális. -bólintott megértően mintsem kötelességtudatból. Az egész híd ebben a torokszorító érzésben vegzált, melyet a keserű vereség váltott ki mindannyiukból.

Miután távozott, magához hívta a kapitányt.

-Vexejer kapitány, intézkedjen róla, hogy mielőbb kapcsolatba léphessünk Colombus Moore admirális flottájával. Tudnunk kell, hogy egyáltalán élnek e még. És kerítse elő azt a felelőst akinek dolga lett volna megfelelően biztosítani az összeköttetést a hátvéd erőinkkel.

-Azonnal, admirális.

 

 

Hapan Csillagköd, Hapes-szektor, Hapes, Források Palotája....

 

 

A rideg kövön végigcsordogáló bordó vérpatak elérte a legfelső lépcsőfok peremét, majd ragacsos folyamként bukott át rajta, hogy megkezdje útját az alsó szint felé. A vér egykori gazdája nyitott szemmel vált vak szemtanújává eme folyamatnak, miközben az élet már messze elhagyta a lelkét. A nyakán tátongó sebből is kezdett alábbhagyni a lüktető spriccelés.

-A legjobb kapitányom egyike volt. -sziszegte a fogai között baljós visszafogottsággal Ta'a Chume a hapanok Anyakirálynéja, hátat fordítva a jelenlévők többségének és azzal a földön heverő, egyenruhás alaknak is, aki fölött Eserian állt terpeszben, tisztogatva a kezében tartott pengét. A balkonon túl, fátyolos holdvilág terpeszkedett, tetézve a komor, drámai fejleményeket.

-Főtengernagy! -fordult egy pillanattal később, csípőtől felfelé Amestris irányába, aki sápadtabb volt, mint a lábai előtt fekvő holttest. A Véderő feje alig tudta levenni a tekintetét a hapan kapitány maradványairól, akit még számos tiszt követhet a mai nap folyamán a másvilágra ismerve a mai nap következményeit. A legtöbbjük remegő térdekkel vette körbe a királynőt és a hóhér szerepét betöltő Eseriant. -Mondja, ki legyen a következő? Ki máson statuáljak példát, hogy mit érdemel az, aki figyelmen kívül hagyja a világunkra leselkedő veszélyt és csak úgy hátrahagyja a Hapes rendszert, üldözve a menekülő birodalmiakat, hogy aztán annak egy aprócska része, elkerülve a maga figyelmét, felperzselje a fő ellátóközpontunkat, elpusztítva a termés java részét? Kit áldozzak még fel maga helyet Amestris? -üvöltötte immár az utolsó kérdését, egész testében megremegve, melyet sikerült átvennie a közelben tartózkodóknak, legyenek azok a csatában részt vevő és azt túlélt főtisztek, vagy a palota koronaőrségének tagjai, akik a távolban váltak szem és fültanújává az eseményeknek.

Amestris ajkai hiába mozogtak, hang nem jött ki a torkán. Az egész arckifejezéséből látszott, hogy ő valahol egészen ?máshol? jár. Kérdéses volt, hogy bármit is felfogott e az elhangzottakból. Ta'a Chume ezt észrevette rajta és mérgében elfordult tőle. Eltelt egy fél perc mire újból megszólalt. Hangereje ugyan lecsillapodott, de feszült maradt.

-Esélye lett volna, hogy önkezüleg vessen véget az életének Amestris mikor szembesült a tévedésével. De tartok tőle, hogy jelenleg azt a luxust nem engedhetem meg magának, hogy helyreállítsa a becsületét. Viszont.....-pillantása a Főnix Gárda jelen lévő, egyszemélyes kivégzőjére vetült-, be kell látnia a magába fektetett bizalmam csorbát szenvedett. Eserian!

-Ereneda. -hajtott fejet Eserian, egy tapodtat se mozdulva a jelenlegi pozíciójából, melytől egy karnyújtásnyira, számos potenciális áldozat helyezkedett el.

-Szedj össze néhány embert és látogasd meg a főtengernagy otthonát. Azt akarom, hogy Amestris tisztában legyen az elképzeléseimet illetően, hogy mi is a dolga egy Véderő főparancsnoknak.

Eserian a lebénult főtengernagyra sandított, majd kötelességtudóan bólintott.

-Meglesz, Ereneda. Gondoskodni fogok mindenről.

[orki]

Ismeretlen régiók, peremvidék, Tuaran rendszer határa....

 

 

 

Ha egy hazugság elég sokat ismétlődik, a nép igazságként fog tekinteni rá. Mondta egykoron, egy hírhedt politikus, kinek retorikai és manipulatív képességei páratlanok voltak. Igaza volt, neki sikerült, olyan mesét szőnie, melyet milliók akartak elhinni vagy csak hinni benne. Meggyőző volt. Oly mese volt az, amit hallani akartak, ami begyógyította a meghurcoltatás miatt sajgó sebeket, elfeledtette a szegénység és nyomor, a válság miatt lüktető halántékokat. Háborúk és a győztesek miatti veszteségek kínjait. Össze fogást és tenni akarást, hozott a történet. Egy új hit született, melyet, egy magát tisztának hívő faj hirdetett. Hogy mi volt benne az igaz és mi nem, azt csak a mesélő tudta, ám mindegy is. Nagyságát hirdette a szétforgácsolódó népnek, hősi múltat siratott, mindenek felett álló jövővel kecsegtetett. Életteret és nem idevalók pusztulását, bűnösök megfizetését énekelte a szónok. Eme bölcsesség úgy látszik örök érvényű, legtöbb hazugságot igazságként terítik. Miért ne működne most is. Az igazságok lassan semmivé foszlanak az idő tengerében, míg a hazugságokat mindenki etalonként, törvényszerűnek fogadja el. Az arctalan tömeg elvárja, hogy vezessék, jól megvezessék, mondta egykoron az elvetemült vezér. Birkaként követi a legerősebbet, a legkecsegtetőbbet, nem lát tovább az orránál. Néha elég egy kósza pletyka, alaptalan gyanú és felébred a kétkedés. A hitetlenkedés magja táptalajra lel. Kikel a félreértés és az elégedetlenség gyomja. Terebélyesedik, erősödik, végül kiirthatatlan lesz, mint a gyanakvás a vezetett népben. Ám ha öntudatra ébred, vélt vagy valós igazát, sérelmeit, jogait behajtja vezetőin. Megvadult csürheként viselkedve. Ennek ellenére vannak dolgok, mik továbbra is rejtve maradnak, ott porosodnak a sarokban, pókhálós padlásokon, poros polcokon fekve vagy fiókok legalján pihenve. Némelyek viszont a megtévesztés vagy a tudatlanság köntösének csillogásában tündökölve hirdetnek oly tényeket, eszményeket melyekhez semmi közük. Ha van vélt vagy valós rokonság, akkor is oly távoli, mint a Galaxis két szeglete, melyek ugyan egyhez tartoznak, ugyan annak az egésznek a részeit, két pólusát alkotják, ám semmi közük egymáshoz. Félreértelmezett jelek, jelképek, hibásan alkalmazott tárgyak, elferdített könyvek és írások. Mégis voltak, akik ismerték a hiteles tartalmakat, a klisék mögé láttak, vagy egyszerűen megvilágosodva tudtak. Ő is hasonlóan volt vele, legszívesebben világgá kiáltotta volna, hogy nem, nem igaz. Ez nem így volt, sosem lesz így. Ám a lét némaságra kárhoztatta, gondosan megépített üvegbörtöne mögül tehetetlen volt. Hiába találkozott naponta ezrekkel, kik mind megálltak és megcsodálták őt, mégse tudta nekik elmondani igazat. Csillogó külsejében is maga volt a tökély, a megtestesült művészet, páratlan szakértelem. Ám nem egy közönséges dísztárgy volt, ki is kérte magának. Hozzáértő kezekben maga volt a halál. Pontos és gyors, de sosem szolgált gonosz akaratot. Mindig a hitet és a kitartást szolgálta, ám ezt senki sem hitte el neki. Gonosz elmék szüleményének, sötét akarat megtestesítőjének tartották. Hogyisne, mikor a csinos holovetítőn ez a felirat hullámzott:

? Sith kovácsok remekműve?

Ám most, mintha ismerőst érzések kerítették hatalmába. Jönnek értem, végre haza visznek, gondolta. A pincébe, gondosan elrejtve a kíváncsi szemek elől, dobozokba és ládákba halmozva, testvérei is ébredezni kezdtek. Évszázados poros álmukból fölriadva figyelgettek. Megérintette őket valami, fényesség, ismerős, családias érzés. Mióta is leledztek sötétségben?! Mióta is zárta őket béklyóba a homály és a feledés?! Az ébredező tárgyak egyre élénkebbek lettek, sokuk, ismét fényesen és csillogóan kezdett ragyogni, mint annak idején gazdájuk övén vagy kezében. Nem tudni, hogy melyikük kezdte el, talán az egyik, amelyik egy csillaggal ékes homlokú minrast ábrázolt, vagy esetleg az, ki egy terebélyes fát alkotott, csupa zöld ékkőből, végül is mindegy. De a suttogás egyre erősödött. Hazamegyünk!

Talán egyszer minden a helyére kerül, a félreértések magyarázatra lelnek, a hazugságokat elrágcsálja az idő vas foga. Hiszen a hírhedt szónok is belebukott, csúfosan felsült, fél igazságokkal díszített, csúsztatásokból szőtt történeteibe.

 

 

Tuaran rendszer.....

 

-Szóval, hogy állunk? Remélem nem késtem le semmiről sem. -viharzott be az eligazítóterembe Moryn, vetve egy gyors pillantást a jelenlévőkre, mielőtt lehuppant volna Cypher mellé.

-Calrissian kapitány még egy utolsó szkennelést hajt végre az egész rendszeren. -közölte halkan, tekintetét a Méregfog kapitányára vezetve, aki két parancsnoki droidot bocsátott éppen útjára a helyiség nagy hányadát kitöltő asztal túlsó felén.

Moryn, amint alaposabban körbenézett, várakozó teljes arcokat pillantott meg. Úgy tűnt, hogy mindenki elégé izgatott volt, természetesen magát is beleértve.

-Végeztél a hajóval? -vette át a kezdeményezést Cypher.

-Aha.

-Akkor jól van.

A helyiség másik végében Kadar megköszörülte a torkát. A susmogások, melyek eddig betöltötték a termet, rögtön tovatűntek.

-Beérkeztek az utolsó jelentések is. -mondta, rögtön a tárgyra térve, miközben az asztal közepén felvillant a szokásos hologram az ismerős égitestekkel. Tuaran nagyjából egy hutt fejméretével vetekedett, körülötte, pedig számos kisebb objektum keringet, szám szerint öt szilárd felszínű égi kísérő mely a gázbolygó holdjait fémjelezték.

-A korábbi feltételezésünk beigazolódott. Részben. -folytatta, ujjai hegyét az asztallaphoz érintve. -A rendszer majdhogynem elhagyatott, csupán a bolygóhoz másodikként legközelebb keringő holdon észleltünk települések nyomait. Egy egykori gázkitermelő kolónia leszármazottjai lakják. Mára úgy tűnik tökéletesen önfenntartóvá váltak, még csak a hosszú távú kereskedelmi útvonalak nyomait se észleltük.

Kadar megérintette az egyik színes négyzetet a vezérlőtáblán, mire Tuaran kék gázgömbje eltűnt, átadva a helyét Tuaran II-nek, a lakott holdnak.

-A főbb települések itt vannak északon, a...... -terelte volna tovább az eligazítást, de a figyelmét egy szisszenő hang vonta el, akárcsak a többiekét.

-Elnézést a késésért, de.....

-Mogur nagyuram. -pattant fel a helyéről Toluc elkerekedett szemekkel és vele együtt a többi turáni is.

Sobor intett, hogy üljenek le és még ezzel a mozdulattal Carinát és Thorbjörnt is, elhallgattatta, akik meglepetten súgtak össze a közelében.

-Jól vagyok, minden rendben. -közölte, mielőtt valaki is túlreagálta volna a felbukkanását. -Azért jöttem, hogy elmondjam, tudom, hogy hol vannak a kincsek.

Feszült csend telepedett a jelenlévők közé.

-Láttam őket. Az összest. -mosolyodott el hamiskásan. -Mend megmutatta, hogy hogyan tudom használni a Koronát.- A sámán helyet foglalt, majd vizet töltött magának.- Néhány értékes kincs, melyet keresünk bolygó múzeumában, van.- Körül nézett a teremben, pisszenés se hallatszott. ? Sajnos, vagy inkább hála a sitheknek, eme remekműveket hozzájuk kötik. Semmi sem utal ránk, illetve a népre.- Hatás szünet után folytatta,- nagyon sok kincs van ott, nincs is mind kiállítva, csak a legszebbek. Némelyik ki tudja mióta, a raktárakban porosodik.-

- Hisz ez természetes!- Vágott közbe Carina,- az ember nem rakhat ki minden cserép darabot a nagyközönség elé! A látványosakra kell a hangsúlyt fektetni, nagy részét a látogatók, csak lim-lomnak ítélnék!-

- Persze, megértem, csak foglalná a helyet! De itt nem holmi agyag darabokról van szó, hanem drágakövekről, ékszerekről.-

- Azt mondta, hogy egykori vezetője megmutatta az összes értéket, mégis miket látott?- Kérdezte Kadar kissé határozottabban, mint szerette volna. Sobor összevont szemöldökkel fürkészte a csempészt, majd vontatottan, keresve a szavakat válaszolni kezdett. Sokat látott, tán többet, mint az együtt lévők elbírnák képzelni, esetleg némelyiket megrészegítheti a hatalmas érték említése, szóval finoman kell fogalmazni. Nem szándékozott mindent az orrukra kötni, talán alkalom adtán, majd Ennednek és Tolucnak elmondja, azt, amit tud, vagy nem, hiszen, bizonyos dolgok, jobb, ha nem derülnek ki. Sőt, az lenne a legjobb, ha minél több visszakerülne az eredeti tulajdonoshoz.

- Feltételezésem szerint, bár a történelem nem volt annyira a kedvencem, mint mondjuk a gyógyfüvek ismerete, de szerintem ezek az egyik legnagyobb turrának a kincsei. Még az anyabolygónkról származnak, szerintem az akkori kor legnagyobb kincsit láthattam. Annyira nem ismerem a részleteket, hiszen, majd hétezer éve volt, de??.

- Hétezer éve csak úgy forrongott a Galaxis!- Vágta rá Carina.- Nézzük csak! Mandalori háborúk, sith villongások, mind a Köztársaság, mind a Turániak felé. Hadjáratok, a határvonalak naponta változtak, akkoriban. Mozgalmas egy korszak.

- Igen az! De térjünk vissza a látomásomra! ?

-Magam is akartam javasolni!- Vettette közbe Moryn.

- Látomásomban az egykori anyabolygónk erdei és pusztái felett repültem, valami szárnyas jószág képében.- A teremben egy kukk sem hallatszott, mindenki fezsülten figyelt. Sobor ivott egy kortyot, majd folytatta.- Aztán hirtelen lejjebb ereszkedtem és egy város felé vettem az irányt. Olyan sebesen repültem , kitartóan egyetlen pont felé, hogy leírást nem tudok adni róla, de hatalmas volt. Nem volt időm a részletek megfigyelésére.- Kezdte élvezni a mesélést. Az egészet elmondhatná egy összetett mondattal, de minek fosztaná meg a többieket a történet varázsától.

-Talán a főváros volt?- Kérdezte Enned.

-Nem, szerintem, nem! Tehát végig repültem fölötte, majd leereszkedtem az egyik díszesebb épület tetejére. Óvatosan beljebb tipegtem és szám tátva maradt. A helységben lakoma volt, rengeteg emberrel. Nem, nem is, inkább valami féle tanácskozás lehetett. Nem figyeltem meg a részleteket???Várjunk!. Követeket láttam, nem turániak voltak, sőt!- A mogur egyre izgatottabb lett.

-Akkor kik?- Kérdezte Carina,- köztársaságiak, jedik, mandalore-ok, sithek?.-

-Azok voltak, néhány feketébe öltözött sith követ. Nagyon elszántnak látszottak.- Hirtelen elcsendesedett.

-Van tovább is?!- Kalrissian hangja nagyon távolinak tűnt.

- Na!- Emelete fel a hangját Tuloc.- Ne sürgesse a mogurt!-

Sobor folytatta, hallgatósága képzelete hirtelen hatalmasat ugrott vissza az idő és a történelem poros szalagján. Nem sokára mindenki egy hatalmas díszvacsorán találta magát, ahol különféle gazdagon díszített kelmékbe öltözött követek jöttek mentek. Ajándékokat hoztak, vagy üdvözletüket küldték, esetleg a behajtott adót és javakat jelentették. A dúsan megrakott asztal körül hangos csevegés folyt, a Galaxis szinte minden nyelvén. A sok étek és a számtalan faj, nép küldöttei egy módos uralkodó udvartartását jelezték. Az is volt, a peremvidék összes bolygóján ismerték és tisztelettel beszéltek róla. Bolygóját, pedig jócskán nevezhették a peremvidék zafírjának, hiszen, barátságosan, hívogatóan kéklett az űr bársonyán. A fejedelem egy egyszerű kereveten könyökölt és néhány bizalmasával társalgott, néha, néha körbe hordozta szigorú tekintetét a hatalmas teremben. Az ajtót takaró súlyos drapéria mögül az egyik szolgálója lépett hozzá, majd halkan a fülébe súgott valamit.

-Méltóság! Különös követek vannak itt!- A fejedelem elkomorult, majd bólintott. Felállt és egy apróbb helység felé sietett, nyomában a szolgálóval.

Talán a mogur látomása nem volt oly részletes vagy leíró, esetleg az apró szobácska nem rendelkezett cikornyás díszítéssel, minden esetre a sith követeknek a pompás fogadtatás mellőzésével kellett szembe nézniük. Emiatti csalódottságuk azonban szemmel nem volt látható. Ám az ?ajándék?, amit magukkal hoztak, hatalmas meglepetést okozott. Az akkori fejedelem és a látomást hallgatók álla az ámulattól a padlón landolt. Az egyik sötét lepelbe öltözött alak, súlyos kámzsája rejtekéből egy díszes kerámiát vett elő, majd színpadias mozdulatokkal levette az edény tetejét. A turániak katonai vezetője az agyvérzés közeli állapotba került, mikor az, ex-szellemi vezető, a mogur levágott feje nézett vissza rá. Frissen, méztől tocsogva?

 

-Ez....ez igen érdekes, amit eddig elmondott Sobor, és..... -Carina igyekezett összeszedni a gondolatait, de az izgatottságtól ez nehezen ment neki. Amit az elmúlt percekben mind ő mind a többiek hallhattak az nem mindennapi dolgokról tanúskodott. A szemébe mindazonáltal zabolázatlan csillogás költözött. -....és ez egybevág néhány történelmi utalással, amit voltak kedvesek megosztani velem. Az amit látott.....ahogy leírta az eseményeket, az Naga Shadow korai hódító hadjáratainak előzményei. Sokak szerint, ekkor néhány nép, a szabadság fejében, sarcot fizetett a sitheknek, így azok bizonyos időre lemondtak a hódításról és az adott bolygó megsemmisítéséről.-

-Irnik turra ?fizetségéről? beszél? -mozdult meg Enned a székében, éreztetvén, hogy felkeltette a figyelmét az információ. Néhány turáni katona összevonta a szemöldökét. Rajtuk a visszafogott figyelem bontakozott ki.

-Pontosan. -vágta rá Carina, minél jobban fellelkesülve azon, hogy hasznosnak érezheti magát.

-Az egy több ezer éves történet! -Enned mit sem titkolta izgatottságát.

-Több, mint ötezer éves. De nem is tudtam, hogy magát ez ennyire.......

-Ő volt talán a leghíresebb hadvezérünk, mielőtt turrává választották. Persze ilyen vakmerő tett után?.Nem csodálkozom! -szakította félbe Carina csodálkozó hangját. -Bár ezért a kijelentésért, gondolom, Mattu eléggé féltékeny lenne, ha még itt lennének. De Keche régebben sokat beszélt az ősi időkről, amikor még őseink hadjáratokat indítottak és.....

-Szerintem maradjunk a jelennél. -vágott közbe óvatosan Kadar. -Minél tovább tartózkodunk a rendszer határánál, annál gyanakvóbbá tehetjük az ittenieket. Ki kell eszelnünk valami hathatós tervet, hogy megszerezzük azokat a relikviákat, amiket az a bizonyos...bizonyos....- Inkább elharapta a mondatot. Nem akarta megbontani a penge élen táncoló egyensúlyt és békét, maga és turáni szövetségesei közt, azzal, hogy sith kincseknek nevezi, az egykori hadvezér által készítetett, majd fizetségül szolgáló tárgyakat, melyeket leendő gazdáik épp, hogy csak érinthettek.

-Irnik, irnik... -segítette ki a kapitányt Enned készségesen.

-Nos, tehát Irnik parancsnok ide rejtett el. Köszönöm!-

-Fogalmazzunk úgy, hogy itt vette vissza!- Helyesbített Tuloc.

-Van még valami. Valami, amit még figyelembe kell, hogy vegyünk. -szólalt meg hosszas szünet után Sobor ismét. -A relikviák legtöbbjét az itteniek sith ereklyeként ismerik.

-Hogy? -mozdult meg a helyén Toluc is. -Mégis.

-Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért, de azt, amit a Korona megmutatott abból az derül ki, hogy.....

-Megkapták a sithek a kincseket. -fejezte be Carina Sobor mondatát suttogva, de egy fél pillanattal később be kellett látnia, hogy kissé elkapkodta a dolgot. Míg ő maga elé merengett, addig a mogur vetett feléje egy pillantást, majd folytatta:

-Irnik ugyan visszaszerezte a kincseket, vagy egy részüket. Ám, népünket hontalanságba taszító sitheknek, úgy látszik sikerült néhányat megtartani, melyeket hatalmi jelképként kisajátítottak. Tuaran korai népei fölött, így szerezve, s tartva meg az uralmat.-

-Ez mind nagyon érdekes! DE! És most? -tárta szét a karjait Moryn tanácstalanul. -Odamegyünk, bekopogunk, és szépen elkérjük tőlük? Másrészről úgy veszem ki a szavaikból, hogy ezek a kincsek igencsak a szívükhöz nőttek. Ha nem éppen kulturális jelentőségűek, akkor éppen történelmiek vagy vallásiak. Khm....ezt a hajón hagyta. -mutatta fel Carina adattárolóját, amit letett maga elé az asztalra.

-Tudom, hogy mire akar célozni. -sétált el a háta mögött a mogur. -De felesleges kétkednie barátom. A turáni nép jól tudja, hogy nem tarthatja meg ezeket a kincseket. Egy műgyűjtő vagy egy jó pénzt kínáló múzeum kezében, pedig még mindig nagyobb biztonságban vannak, mint a Vad Űr régióiban, főleg, hogy katonai potenciálunkat kis híján eltörölték a színről.-

-Jól van, jól van, nem azért mondtam. Ne vegye a lelkére....-

Sobor egy pillanatra megérintette a tenyerével a csempész vállát.

-Ne mentegetőzzön, ez is egy olyan ?kötelező? felvetés maguktól, csempészektől.- A csempészek fülét megütötte a kissé lekezelő hangsúly.

-Üzlettársaktól, ha szabadna pontosítanom. -emelte fel a mutatóujját Cypher. -A kétkedést, pedig nem önzőségből használjuk, hanem tapasztalatból. Elég sok üzletfelünk akadt, akik a ?szerződés? kezdeti szakaszában fűt-fát ígértek és végül alig akartak fizetni a teljesítés után-.

.- Én is jól tudom, hogy a Galaxis legfőbb Istene, melynek hatalma néha felfoghatatlan, kredit névre hallgat!-

- Alkalmazzuk a jól ismert közmondást,- javasolta Thorbjörn, miközben meghúzta a turáni kerítésszaggatóval feltöltött lapos üvegét.- Pénz beszél, kutya ugat, a bantha karaván meg halad!- A hapan ritkán szólt, de akkor mindig találót.

Moryn egy színlelt bólintással fogadta az elhangzottakat, mígnem Kadar visszavette a szót igyekezvén elhessegetni a kialakult feszült légkört. Úgy tűnik, hogy sok kört le fognak még játszani, mire elmúlnak a negatív érzéseik, gondolta magában.

-Nos, talán útra is kellhetne a csapat. Megelőlegeztem magamnak annyit, hogy feltérképeztem Tuaran II városait. Máris felnagyítom őket....-

-Rendben. -biccentett Cypher és felpillantott Soborra. -Bökjön rá arra a pontra, ahol kitehetem az embereit.-