Császári Birodalom

[Oldfighter]

Előzmények:

http://www.starwars.hu/forum/topic.php3?id=621&page=1

[Oldfighter]

Korélia....

 

Garm Bel Iblis számára nem sokat változott az iroda belső látványa, esetleg csak a díszítő elemként használatos sötétítő függönyök színében érzet változást. Minden esetre azt jóval szívélyesebben vette tudomásul, hogy Hal Mozzyn ugyanolyan derűvel fogadta őt és kíséretét mint azt tette pár hónappal ezelőtt vele, amikor kérésével hozzá fordult.

Hal, a formalitások után hellyel és némi frissítővel kínálta mindannyiukat és a társalgás is kezdet lassan a fontos üzletmenet köré fonódni.

-........bizony kedves Mrs. Shivarak, a Galaktikus Birodalom már itt jár a küszöbünknél. És ezek baljós előjelek. -félreérthetetlen pillantását Garm Bel Iblisre vetette, aki kimérten kortyolt bele az italába. A szenátor nyílt tekintettel válaszolt, melyben megcsillantak az elszántság egyre szikrázóbb jelei.

-De ne aggódjon, cégünk messze nem fog semmiféle politikai uralom alá tartozni. Még a nyakunkba ültetett diktátor is kevés ahhoz, hogy a büszke és állhatatos koréliai népet pórázon tartsa. A Császár alaposan melléfogott akkor amikor a nyakunkra küldte csatlósait.

Hal újfent Garm-ra pislogott, és most úgy vette észre, hogy talán az ideológiai nézeteiről tartott rövidke beszámolójának talán véget is vehetne. Részéről is így vélte, hiszen az ő politikája üzleti volt, nem csörgedezett benne olyan képesség mint a szenátor barátjában. Jószerivel elérte azt amit akart, a leendő üzletfeleinek megadta a bizalom első jelét.

-Nem aggódunk Mozzyn úr. -közölte szelíd hangon Ruth Shivarak a fejét hajtva, képletesen leutánozva egy diplomata megrögzült mozdulatát. -A szenátor úr már biztosított, hogy ön jó befektetésnek ígérkezik céljaink eléréséhez.

-Nos...-köhintett fel az igazgató visszaereszkedve a bőrfoteljába és megint csak Iblisen tartva a figyelmét-, ha Garm ilyet mondott akkor az úgy is van. De ha már befektetés......

Ebben a pillanatban Sena pattant fel a helyéről és megkerülve néhányukat, Hal Mozzy mellé ért és letett elé az asztalra egy adatkiírót mindvégig magán érezve a férfi kíváncsi tekintetét.

-Igazgató úr. -kezdett bele a karcsú, magas nő. -Ebben a dokumentumban megtalálja a fizetőképes cégek és alanyok hozzájárulásait. Természetesen név és cím nélkül. -folytatta, körbehordozva a pillantását a többieken is, kiknek most első ízben vázolta föl az utóbbi hetek munkásságait. -Se most, se a közeljövőben nem kívánják felfedni a kilétüket, de annyit megígértek, hogy nem lesznek követeléseik ha megdöntik a jelenlegi államformát. Csupán békére és nyugalomra vágynak.

-Nos.....kedves Sena, köszönje meg nevünkben is a hozzájárulásaikat és természetesen önnek is hálával tartozunk a fáradozásaiért. -jegyezte meg Ruth a szokásos hanglejtésében.

-Már megtettem. És köszönöm. -válaszolta hűvös nyugalommal, majd nem feledve, hogy mi célból is van itt, visszafordult Hal Mozzyn felé, aki hümmögve vezette végig a tekintetét a felsorolt összegeken. -Gondolom ennyiből szép kis flottát tudna összeállítani a barátainknak.

A férfi fél szemmel felpillantott a föléje magasodó nőre, majd megdörzsölte az állát, némi kételyt fakasztva a vele szemben ülők arcán.

-Szép kis összegek ezek hölgyem. No és persze szép kis ?barátok? állhatnak eme számok mögött.

-Nem jellemző rájuk a fukarkodás az biztos. -közölte Sena. -De szinte ez az összes vagyonuk és egyben az utolsó lehetőségük, hogy bosszút álljanak a sérelmeiken.

-Talán akkor el se kéne fogadnunk a felajánlásaikat. -vetette fel Dodonna, riadtan nézve körbe. -Mi nem akarunk kifosztani senkit se....

-Nézze kapitány.. -pillantott le rá Sena és hangja éles pengeként metszette keresztül a köztük lévő távolságot. -Ezek az emberek megbíznak magukban. Iblis szenátor révén önök az utolsó reménységeik. És ez még nem az összes potenciális befektetők végleges száma. -vezette vissza a tekintetét Mozzynra, aki szemmel láthatóan már nem nagyon kellett győzködni, hogy elégítse ki az igényeket. -Ha vannak jó hajóik igazgató úr és hozzá jó katonák -fordult Dodonna felé- akkor a győzelmek esetén még többen fognak anyagi segítséget nyújtani a Galaktikus Birodalom megbuktatásának érdekében.

-Nos, barátom? -szólalt meg kérdő szemöldökfelhúzással Garm Bel Iblis. -Ne is tagad, látom, hogy tetszik az az összeg azon a monitoron. -bökött rá a kiíróra. -De hallhattad, ide bizony kitűnő hajók kellenek.

-Viccelsz cimbora? -húzta cinkos vigyorra az ajkait a férfi. -A galaxisban itt gyártják a legjobb hajókat. Egyenesen sértő lenne számomra ha nem ide jöttél volna azonnal.

Iblis szenátor nem tudta véka alá rejteni somolygását, ahogy felszínre került Mozzyn koréliai mivolta. De aztán, hogy ki ne essen a ritmusból, a következőkben Dodonnára révedt a pillantása, de ezzel a mozdulattal egyben a többiek álláspontjára is célzott.

-Kapitány. Tábornokok.

Dodonna, Talin és a bothan Reon'lya összenéztek, majd egy emberként bólintottak.

-Hát akkor -nyúlt előre a megtöltött poharáért, amit aztán magasba emelt- a közös sikereinkre és a Galaktikus Birodalom vesztére!

[Oldfighter]

Mariner.....

 

-Esküszöm ha mindezt mástól hallottam volna el sem hiszem. -fakadt ki Grandal parancsnok, miközben igyekezett megkapaszkodni a meredeken lejtő, szűk barlangjárat falán kifeszített kötelekbe. -Maga Maclaine kirobbantott egy polgárháborút szimpla potencianövelő szerekkel.

-John megreformálta a hadi történelmet. -közölte a mögötte lépdelő Inara epésen, de még eme megjegyzés se tudta elvonni az előttük haladó csempészkapitány figyelmét, aki inkább a fáklyát tartó vezetőjük feje búbjára szegezte a tekintetét.

-Mariner őslakosai a válság kellős közepén. -emelte a magasba az egyik karját a ghadeai tiszt, teátrális mozdulattal leutánozva egy szalagcímet az igen szűkös járatban, tovább ütve a forró vasat. -Egy férfi aki forradalmasította a haditechnikát. Protmac! Az új csúcsfegyver!

-Na jó, ebből most már elég! -csattant fel Maclaine nyűgösen megfordulva, mire mögötte derűs kuncogás visszhangzott végig az alagútban.

 

Az emberek a lefelé tartó út hátralévő részében csendben követték a helyiek vezetőjét és csak nagy ritkán fordultak hátra ahol soraikat szintén a marineri lények képviselői zárták. Még a két droid is néma maradt ami kisebb csodának számított azon dolog fényében, hogy Thripio előtt Artu bukdácsolt a durván kifaragott lépcsőfokokon, az alapjába véve gördülésre tervezett lábaival és így igencsak gátolta a protokolldroidot a folyamatos haladásban. Aztán a sziklafalak belsejében egy jó negyed órás ereszkedést követően, kilyukadtak a kerek barlangnyílás fenekén. Szinte egy emberként lélegzett fel mindenki, hogy újra megnyílt előttük a tér, ámbár legtöbbjük megdöbbenve vette tudomásul, hogy mennyire is aprónak tűnnek a függőleges akna méretéhez képest. A türkizkék égboltot elég lett volna a tenyerükkel eltakarni, hogy ne látszódjon belőle semmi se. Ferina Nikki is megfordult más sokfelé az idők folyamán, de ehhez foghatót még nem tapasztalt. Szinte tátott szájjal fordult körbe és körbe az egykor talán víznyelőként működő akna mélyén.

-Hihetetlen, mi? -vetette oda Maclaine is, aki vele ellentétben szinte otthonosan érezte magát. Nem várta meg a fiatal férfi válaszát -leolvasta ő azt a tekintetéből-, hanem Chwinpacc -csicsergésével egybekötött- intését követve, megindult a sziklafalak alatt húzódó üregek mélye felé. Eközben már számos új teremtmény sereglett össze körülöttük, néhányuk még a gyermekeit is előhozta. Úgy tűnt, hogy a vendégek érkezése errefelé igazi népesemény volt.

-Chwinpacc nagyfőnök most elvezet a Tanács elé. -jegyezte meg Thripio minden előzmény nélkül. Ő úgy gondolta, hogy nem tágít eredeti feladatkörétől és sorra fordítani kezdte az embereknek a lény szavait ami továbbra is azon tényt erősítette meg, hogy egykoron talán az ősei a fenti felszín lombkoronái közt élték életüket. De immár ennek semmi más nyoma nem maradt a kifejezésükön túl, ugyanis végtagjaik nélkülözték a repülés képességét és leginkább emberi kinézetük volt.

-Ha jól értettem akkor a mi léptékünk szerint fél óra múlva megérkezik az utolsó törzsfőnök is a sziget északi tartományáról.

Inara, aki figyelmesen hallgatta mind Chwinpaccot, mind pedig Thripiot, emlékeiben felidézte a környék földrajzát amit még a leszállás folyamán látott belőle. Ha a sziget valóban akkora volt mint amennyit látott belőle, akkor Thripionak igaza volt. Azt a távolságot bárki könnyűszerrel teljesítheti ennyi idő alatt. Azonban ez a tény valami mást is felvetett előtte. Fejét oldalra billentve szólt a droidhoz.

-Mond csak Thripio, a nagyfőnök említett bármit is arról, hogy a többi szigeten is élnek a fajtájukból?

-Nos Miss Calrissian, ez, a beszámolója szerint elég hosszú történet.....

-Megleszünk nélküle. -dünnyögte oda nekik Maclaine, mire Inara küldött felé egy szikrázó pillantást.

-A te álláspontod szerint már ezeknek sem szabadna itt lenniük. -förmedt rá Inara emlékeztetve a férfit a korábbi kijelentésére amit még az orbitális pályán tett neki és a többieknek, miközben egyre mélyebbre vezették őket a lapos, ámbár elég széles üregekben, melyeknek főbb kanyarulataiban apró lángok táncoltak a mennyezetről alálógó kelyheikben. Az oldalfalakban pedig számtalan odú volt megtalálható, melyek leginkább, más sziklavilágok falaiba vájt otthonoknak feleltek meg leginkább. Itt csupán minden kisebb volt és talán nyomasztóbb, klausztrofóbb érzést váltott ki magából.

-Ezt talán nem kéne állandóan a szemere vetned! -vágott vissza a férfi visszafogott dühvel, ám mérsékelt hangja így is számos marineri figyelmét vonta magára. -Amikor legutoljára itt jártam nem voltak többek mint riadt, visszahúzódó alakok, akik csak tisztes távolságból követtek.

Inara elhúzta a száját, mert egyrészről maga is belátta, hogy azzal nem jutnak előrébb ha mindig felelőségre akarná vonni a férfit, másrészről korántsem nyugtatta meg az a tény, hogy ily kudarcot vallottak a ghadeaiak előtt, akik bíztak bennük és abban, hogy egy tökéletesen lakatlan világra fogják őket elvezetni. Erre most egyenesen belesétáltak egy háborús viszályba ami akaratlanul is, de Maclaine okozott.

Újra csend ereszkedett közéjük és két fordulót követve elérkeztek a végállomáshoz. Inara már korábban is felfigyelt arra, hogy szemből állandó szélfuvallat söpör végig az arcán és mintha ez a légmozgás magába hordozta volna a sós tengeri levegő illatát is. De aztán mindenre fény derült. Egy alaposan lecsiszolt falakkal és kiszögelésekkel tarkított helyiségbe értek, melynek átellenes vége egyenesen a morajló óceánra tárult. És eme helyiség mindennél tágasabbnak hatott mint bármely más barlangrész amit a hátuk mögött hagytak. És persze a tág térrel együtt járt a népes tömeg is.

[Oldfighter]

És eme helyiség mindennél tágasabbnak hatott mint bármely más barlangrész amit a hátuk mögött hagytak. És persze a tág térrel együtt járt a népes tömeg is.

Mariner....

 

-Vajon miért döntött így? Miért hagyott hátra? Sose tett még ilyet. -tette fel hangosan is a kérdéseit Dozer amint elpillantott Mariner őserdeinek mélye felé, felhúzott térdekkel ülve a Firehawk rámpáján. Tette ezt azóta, mióta a néhány főből összeverbuválódott társaság eltűnt a páfrányrengetegben.

Mögötte csizmatalpak koppanásai hallatszottak. Link lépett közelebb, maga is hunyorogva pislogva kifelé, legfőképpen a ghadeai hajók, napfénytől ostromlott burkolatai felé.

-Legfőképp miattuk. -mutatott a legközelebbire.

A hajók környékén egyenruhás emberek ténferegtek.

-A Főnök úgy gondolta, hogy kell valaki aki rajta tartja a szemüket és ha kell, akkor....-tekintette letévedt Dozer mellé, ahol annak sugárkarabélya feküdt-...biztonságban is tartja őket.

-Ugyan. -szisszent fel a kopasz férfi. -Mitől? Te is hallhattad, Maclaine kapitány szerint itt nincs semmi ami gondot okozhatna.....

-Hé! Srácok! -csattant fel hirtelen mögöttük Joxxy hangja, aki a következő pillanatban vadul integetni kezdett a raktér falán futó függőfolyosóról. -Gyertek, ezt látnotok kell. A távolsági szenzorok jeleznek valamit.

 

-Parancsnok. -biccentet Needa amint az elsőtisztje mellé ért. Előttük az űr színpompás kavalkádja tárult föl, háttérül szolgálva a kék, sárga, vörös csillagoknak. A por és gázörvények gigantikus falat alkottak körülöttük, melynek mentén itt-ott végeláthatatlan villámok cikáztak, szétszabdalva a pillanatnyi csendéletet.

-Needa kapitány. -hajtott fejet a másik amint teljes egészében felé fordult. -Hamarosan kezünk közt tudhatjuk a csempészeket. A porfelhőn túl a felderítőink szerint egy apró rendszer található, néhány bolygóval.

-Nagyszerű hírek parancsnok, de jobban szeretném ha nem szúrnák ki a jelenlétünket. Amíg nem működnek megfelelően a mélységi szenzoraink addig mérsékeljünk minden olyat jelet amit felfedezhetnek. -Needa tartott egy kis szünetet melyet kihasznált arra, hogy összeráncolja a homlokát. -Vonja vissza az egységeit biztos távolságra és készítsen fel egy egységet a rajtaütésszerű támadáshoz.

-Értettem kapitány.

 

-Semmi kétség. Ide tartanak. -összegezte a látottakat Link a pilótaülésből előrehajolva. -Méghozzá egy birodalmi csillagromboló.

Dozer elfojtott egy ízes káromkodást a háta mögött, míg Joxxy lerogyott a másodpilóta helyére.

-Hogy a fenébe találtak ránk? -kérdezte döbbenten.

Link megvonta a vállait.

-Jó kérdés. Mióta itt vagyunk folyamatosan megy a rádióhullámkereső. A Főnök megért, hogy figyeljem fél szemmel a barátainkat, hátha valamelyikük nyomot hagy maga után. De minden tiszta. Eddig legalábbis.

-No nekem ez egyáltalán nem tetszik. -rázta meg a fejét Dozer, továbbra is megbűvölve tekintve le a követőmonitorokra. -Csak úgy nem röpködnek errefelé csillagrombolók. Itt a nagy semmi van, nem hinném, hogy érdekeltségük lenne errefelé. De mi van ha teljesen más nyomokat hagytunk magunk után? -kérdezte gyanakvó tekintettel Linkre pillantva. -Lehetnek ügynökök is a ghadeaiak között.

-Áh, képtelenség lenne. -legyintett a pilóta. -A ghadeaiak elszeparált népség, bekerülni közéjük lehetetlenség. Árulót meg ilyen társaság között keresni kevesebb eredményt hozna, mint az, hogy Joxxyra rákend, hogy nem is ért a meghajtókhoz. -mutatott rá a fiatal technikusra, aztán elhúzta a szája szélét. -Nem, itt valami másról van szó.

-Lehet poloska is. Valami spéci jeladóval. -nyögte ki Joxxy két másodperccel később.

-Node melyik hajón? -mutatott ki az üvegacélon túlra kissé feszültebben.

-Csak vannak hordozható detektoraik. -pislogott kettőjük kérdő tekintetébe. -Egy óra alatt talán meg is lennénk.

-Rendben. -préselte össze az ajkait Link. -Kezdjünk neki. Joxxy, tiéd a Firehawk. Biztos ami biztos. Dozer, te értesítsd valamelyik rangidős tisztet én meg üzenek a Főnöknek. Nem lesz túl boldog.

 

-Látom tábornok, ön már a harcra készül. -lépett közelebb Kadar Greefen Calrissian a híd végébe visszavonuló magnaguard vázra épülő hadvezéréhez, aki körül néhány munkadroid sürgölődött.

Killer tábornok vörös fotoreceptorjai a férfire emelkedtek, mialatt a végtagjait ibolyaszín ívlángok nyaldosták.

-Némi fejlesztésre gondoltam. -recsegte a modulátorán keresztül. Bal kezét a fémmaszkja elé emelte és próbakép behajlította az ujjait. -Tökéletes. -jegyezte meg inkább magának, mintsem a halkan duruzsoló egységnek

-Fegyverek, szenzorok....-mondta halkan a őszes göndörségbe csavarodó hajú kapitány, megkerülvén az üllő tábornokot és tekintetével végigkövetve a hajópadlón sorakozó alkatrészeket, melyek java része már beépítésre került. -Hm, igazán lenyűgöző.

-Valóban? -emelte feljebb a fejét a tábornok. -Szóval nincs kifogása ellene?

-Miért is lenne? -vonta fel az egyik szemöldökét Calrissian kapitány mint akit meglepte volna tábornokának kétkedése. -Sose voltam ellene ha némiképp önállósítja magát tábornok. Programja képes arra, hogy fejlessze önmagát. Láttam, sokat időzött a birodalmi haditechnikák tanulmányozásával.

-Igen kapitány. A Birodalom sokat fordított a haditechnikai eszközeinek fejlesztésére. És persze immár nem csak klónok szolgálnak náluk. Eddig csupán egyetlen egy alany alapképességeivel rendelkeztek. De most már számtalan más képességű ember is hozzájárul ahhoz, hogy még tökéletesebbek legyenek a harcokban. Én pedig úgy éreztem alkalmazkodnom kell.

-Mindannyiunknak, barátom. -tette hozzá a kapitány maga is elmerengve a hallottakon. -Talán jobb is lenne ha felkészítené a többieket is.

Killer tábornok sokat sejtető fejmozdulattal fordult a férfi után.

-Engedelmével kapitány, már megtettem a szükséges lépéseket. Továbbítottam a harci droidjainknak az új változtatásokat. Kémdroidjaink pedig folyamatosan küldik az információikat a birodalmi flotta szívéből. Sőt, még az Avangerre is sikerült küldenünk néhányat.

A férfi érdeklően pillantott le.

-Jöjjön kapitány. -emelkedett fel Killer tábornok az új lábaira, majd megigazította harci köpenyét és döngő léptekkel sétált le a kezelőpultok soraihoz a három lépcsőfokból álló emelvényről. -Talán már sikerült rácsatlakozniuk a kommunikációs vonalaikra.

[Oldfighter]

-Jöjjön kapitány. -emelkedett fel Killer tábornok az új lábaira, majd megigazította harci köpenyét és döngő léptekkel sétált le a kezelőpultok soraihoz a három lépcsőfokból álló emelvényről. -Talán már sikerült rácsatlakozniuk a kommunikációs vonalaikra.

Mariner....

 

 

-Chwinpacc nagyfőnök megkért minket, hogy foglaljunk helyet. Ott. -mutatott el a tág barlang oldalsó fala felé Thripio, ahol néhány faragott, lépcsőzetes ülőhely futott végig, lefedve, valami növényi szárakból font réteggel, mely némi kényelmet és védelmet biztosított a hideg kő ellen.

Maclaine elfojtott egy grimaszt, amint szembesült azzal a ténnyel, hogy a kijelölt hely igencsak olyan pozícióba fogja terelni őket, ahol pont annyival több marineri szempár fog rájuk tapadni, mint amennyi ilyen lény most itt tartózkodott és amennyitől már megszabadulni vágyott.

A csempész unottan meglódult, késztetve magát arra, hogy ne viszonozza a marineriek felől feltámadt kíváncsi tekinteteket, majd mint akit büntetésből a vesztőhelyére szántak, vállait behúzva helyezte magát kényelembe. Inara és Grandal parancsnok a bal oldalán telepedett le, míg az ex-jedi Ferina a jobb felén huppant le. A többiek akik elkísérték őket, a hátuk mögött és egy sorral fentebb találtak maguknak megfelelő ülőhelyet. Thripio odalent maradt és a marineriek nagyfőnökét követve odatopogott a félkörívben elhelyezkedő tanácstagok elé, majd diplomatikus programjának engedelmeskedve szertartásosan meghajolt. Artu eleinte duruzsolva követte, majd homlokrészén párszor körbeforgatva egy szem fotoreceptorát, megbillentette tömzsi testét és oldalra siklott, néhány álmélkodó marineri segéd közé helyezkedve el, bizonytalanul fürkészve őket.

Kisvártatva a hatalmas barlangra csend telepedett és mindenki Chwinpaccra szegezte a tekintetét, aki magasra tartott kezekkel -az egyikben még egy majd két méteres faragott botot is feltartva-, valamiféle ünnepélyes kántálásba kezdett, minek végeztével a helyszínen lévő marineriek egyöntetű, morajló kijelentést hallattak. Maclaine megesküdött volna rá, hogy ez valami hasonlatos lehetett azokhoz az üdvözítő szokásokhoz amiket már más helyen is tapasztalhatott. Legtöbb esetben ilyenkor vagy az isteneiknek, vagy más természetfölötti bálványaiknak mondtak hálát, esetleg magát a tárgyalás bevezető sorait kántálták el fennkölt szavakkal. A pontos helyzetet itt most közülük nem ismerhették meg azonnal, mert Thripio ahelyett, hogy lefordította volna a nagyfőnök szavait, rácsodálkozó tekintettel meredt a tömött emelvényekre. Csupán Chwinpacc megismétlődő és valamelyest határozottabb hanglejtésére kapta oda a fejét.

-Oh, természetesen. -vetette oda zavartan a némileg haragos homlokráncolásba kezdett teremtménynek, majd a vele és a tanácstagokkal szemközt lévő emberekre emelte a tekintetét.

-A tiszteletre méltó Chwinpacc Nagyfőnök köszönti Önöket a tanácstagokkal együtt.

A csempészkapitány arcán jelképes fanyar grimasz futott végig, míg Inara a jóval szelídebb megoldást választotta és halovány mosoly kíséretében, fejet hajtott.

-Thripio, kérlek tolmácsold a mi köszöntésünket is.

A droid visszafordult a patkó alakú asztal mögött székelő lényekhez és rövid üdvözlőszöveget fordított le a számukra. Ezek után részletezte a marinerieknek az érkezésük célját, Maclaine kapitány kedvéért, külön nyomatékosítva a fontossági jelzőt és természetesen ígéretet téve arra, hogy a következő Nagy Áradás alkalmával, mikor a bolygó holdjai újra együttállásban lesznek a szigetek fölött, egy igen nagy mennyiségű Protmac szállítmány fog érkezni a csillagok közül. Eme ígéret hallatán a hét tanácstagból rögvest négyen felderültek, míg hárman a megfontolás tárgyává tették a további tárgyalás sorsát. Eme három tanácstag egyenkénti felszólalásukkal kinyilvánította a marineri nép ősi hagyományait és elutasította a külvilágból származó szer jótékony hatásait de még az idegen ghadeaiak tartós jelenlétét is. A fősziget különböző tartományaiból érkező érdeklődők némelyike hol helyeslően bólogatott, hol pedig karjaikat lóbálva követelték a csodaszer további használatát, kihangsúlyozva az utódlás fontos tényezőjét. Chwinpacc nagyfőnök szünetet rendelt el a majd egy órás szónoklat után amit társai rendeztek. E néhány percet kihasználva Maclaine intésére Thripio odabotorkált hozzájuk.

-Mond csak, elég meggyőzően adod át nekik az érveléseinket? -kérdezte gyanakvással vegyes kételyekkel a férfi az aranyszín droidot, mire az megdöbbenve kihúzta magát.

-Uram, a programom lehetetlenné teszi a megtévesztést. Én minden egyes szót úgy adok át a tiszteletre méltó Tanácsnak ahogy ön meghagyja nekem.

-Jó, jó....de talán finomíthatnál akkor rajta. -húzta el a szája sarkát, jelezvén, hogy kényes területre tévedt amikor ráförmedt a droidra. -Elvégre te...ízé...szóval tapasztalt vagy a diplomatikában.

Inara nem tudta véka alá rejteni mosolyát, amit a kapitány szavai váltottak ki nála.

-Nos, uram, ez megtisztelő. És megnyugtatom, hogy protokolláris algoritmusom a tárgyalás sikereire koncentrálódik.

-Remek. De aztán az a siker piszkosul megérhetővé váljon a számunkra! És persze neked is!

Thripio egy néma pillanatig fürkészve tekintett Maclaine arcára és a feltartott mutatóujjára, majd visszabattyogott a tanácstagok asztalához.

Maclaine elnéző pillantást mért a szomszédságában ülők felé.

-Nem igazán szeretném beolvasztóba adni. Csak talán túlbuzog bennem a következetesség.

Ugyan némi neheztelő pillantásra azért felkészült, de korántsem ebbe az irányba fordultak az események. Mellényzsebében ugyanis felcsipogott a személyi komlinkje.

-Itt Maclaine. -morogta a tenyerébe avanzsált készülékbe.

-Én vagyok az, Link. Akadt egy kis problémánk.

-Mégis, mekkora? -vonta össze a szemöldökét borúsan. -És lehetőleg ne kertelj itt nekem.

-Nem fogok Főnök. Ez pontosan akkora mint egy Birodalom osztályú csillagromboló.

 

 

-Bemértük őket Needa kapitány. -emelkedett fel egy igen eltökélt hang a kezelőárok mélyéről, az egyik felügyelőtiszt felől. -A rendszer negyedik bolygóján tartózkodnak. A jel elég tiszta uram. Kétszer is leellenőriztettem.

-Szép munka hadnagy. -pillantott le a összekötő folyosóról a hajó kapitánya majd rögvest a sarkában tipegő parancsnokhoz fordult. -Adjon jelet a különítmény indítására! És ne feledje, Vader Nagyúrnak élve kell az a csempész.

Az Avanger gigantikus gyomrában, melyet egy monstre hangáröböl fémjelzett, jelzőfények villogtak fel és a kiszolgálószemélyzet részéről sodró mozgolódás támadt. Eddig a harci járművek felkészítésével voltak elfoglalva, de most, hogy arra a rejtett hangszórókból áradó figyelmeztető hang is javasolta, minél távolabb igyekeztek kerülni a halálos erejű gépek hajtóműveinek ioncsóváitól, melyek sorjában felragyogtak amint a pilóták begyújtották őket. Először a csapatszállítók indultak, fedélzetükön több osztagnyi rohamosztagossal, majd őket követték a kísérő vadászgépek. Maroknyian voltak, semmi se mutatkozott arra, hogy jelentősebb ellenfélre számítsanak ennek a világnak a közepén, melyből egy fikarcnyi civilizált jelzést se tudtak kiszűrni a felderítőrendszerek. A két űrkomp szétterjesztette a szárnyait amint keresztülsiklottak a láthatatlan mágneskapun mely elválasztotta az éltető oxigént az űr vákuumától, majd nyomukban a négy TIE vadász röppent kifelé, hogy mielőbb felvegyék a kísérő formációt. Semmi jel sem mutatkozott arra, hogy a Galaktikus Birodalom eme egysége alábecsülte volna a feladat végrehajtásához szűkséges erők létszámát.

 

-...Adjon jelet a különítmény indítására!......élve kell az a csempész!......AR-12-es úton van. Tartjuk az irányt és a megközelítő pályát. Landolásig T mínusz öt perc!.......Látlak AR-12-es. Felzárkóztam. A biztosítás is megvan. Sima útnak nézz ki.

Kadar Greefen Calrissian a mellkasa előtt összefont karokkal hallgatta a kommunikációs állás konzoljából áradó felerősített és némiképp sistergő adást melyet a kémdroidok eljuttattak a Méregfog jelfeldolgozó rendszeréhez. Eddig összevont szemhéjakkal, komoran leste a láthatatlan hangokat, majd miután Killer tábornok utasítást adott a megfelelő droidkadétnak az adás lehalkítására odafordult a kapitányhoz.

-Nem vesztegethetjük tovább az időt kapitány. Valószínűleg a lánya máris bajban lehet. Javaslom mérjünk azonnali csapást a romboló ellen.

-Igaza van tábornok. -fordította lassan felé a tekintetét. -De a jelzések szerint az Avanger még olyan övezetben van ahol minden távolsági támadást meg tudna hiúsítani. -mutatott rá a híd közepén felragyogó taktikai hologramra. -A tűzvezető rendszereink nem sokat érnek ameddig a hajó nem lép ki ebből a szektorból.

-Akkor nem marad más mint ki kell csalogatnunk őket.

-Helyes meglátás tábornok. De elsődleges célunk most az, hogy megakadályozzuk a birodalmi rohamosztagosoknak a landolását a bolygón.

Miközben Calrissian kapitány beszélt, addig a hologramot befolyásoló kezelődroid, parancssort gépelt be a konzolján, mire kinagyítódott Mariner kékes golyóbisa és az a néhány birodalmi gép melyre a férfi célzott.

-Másrészről pedig -folytatta az érvelését-, szeretném ha ön hozná a hajóra a lányomat.

Killer kihúzta magát, majd a híd távolabbik felében várakozó különleges harci droidjaira pillantott.

-Ki hozzuk őt onnan kapitány. Egy birodalmi se fogja megúszni aki az utamba áll.

[Oldfighter]

Keelhen rendszer....

 

Fhad Byard alig bírt nyugton maradni. Sőt, igazság szerint nem volt egy olyan pillanat amikor megpihenve, alább hagyta volna a feszengését, mely kimerült abban, hogy fel s alá mászkált a Providence osztályú zászlóshajó parancsnoki tornyának megfigyelőfedélzetén az ujjait tördelve. A helyiségben rajta kívül többen tartózkodtak és ugyan ők se voltak nyugodtabbak, de azért java részük a jelfeldolgozó pultok közelében gyülekeztek várva a friss jelentéseket.

-Már öt órája semmi hír. -fordult hirtelen a többiekkel szembe az őrnagy, pillanatnyi időre magára vonva a figyelmet. Hangja szükségszerűen tűnt aggodalmasnak és csalódottnak.

-Nyugalom Byard őrnagy. -szólalt meg Dyna Saragoza, kissé kilépve a műszerekkel zsúfolt asztalok sorai közül. -Az álcázott szondáink nem regisztráltak olyan energiajellemzőket, melyek tűzharcra utalhatnának.

-Foglyul is ejthették őket. -vetette oda, immár a fedélzet túlsó végéből. -Akár tűzharc nélkül is.

Dyna belátta, nem igazán teszi alkalmassá az időpont arra az elképzelését, hogy teljes egészében biztosítékot adjon a férfinek arról, hogy Keelhenen maradt társaik biztonságban vannak. Erre még a távolsági szenzorok sem voltak teljes egészében képesek. Mindazonáltal kötelességének érezte normalizálni a helyzetet és megtenni mindent annak érdekében, hogy lehetőleg csillapodjanak a negatív érzelmek. Nem lett volna túl szerencsés a főtiszteket úgy látni a hajókon, hogy kikelve magukból a teljes megsemmisülés érzetét szórják szét a legénység köreiben.

-Ha tehetnénk már kiküldünk volna egy felderítőt. -közölte halkan, megfontoltan lélegezve. Mellkasának mélyén érezte, hogy az ő szíve is hevesebben kezdett verni az utóbbi percekben.

Fhad Byard ekkor megtorpant és a panoráma ablaksoron túlra szegezte a tekintetét, melyen keresztül a rendszer sárga óriása szórta szét a sugarait.

-Talán tehetnénk valamit. -mormolta a csillagnak jelképesen, melynek sugarainak erejét a fototropikus üvegek jelentősen korlátozták. -Ha még ott az a romboló akkor elcsalhatnánk.

-Hogy aztán erősítést kérve vagy egy egész armada eredjen utánunk. Na ezt verje ki a fejéből őrnagy. -reflektált rá a sötét bőrű bázisparancsnok.

-Nem, nem. -pillantott vissza sejtelmes hanghordozással a kopaszodó férfi. -Alaposan felkészülnénk.

-Ugyan. Nem emlékszik, hogy elvetettük a legtöbb ötletet?

-El elvetettük, de teljes mértékben sosem. A megtévesztésünk úgy tűnik kudarcot vallott. És ha nem szeretnénk, hogy még napokig a fejünkön üljenek a birodalmiak akkor lépnünk kell. Méghozzá azelőtt, hogy Talin barátomék visszatérnének.

-No és van valami terve ami után esélyünk van arra, hogy túl is éljük? -lépett közelebb a nő a férfihez, miközben jó páran feléjük fordították a figyelmüket.

-Túlélni? -húzta fel az egyik szemöldökét az őrnagy. -Egyszer mindenki meghal Saragoza parancsnok.

 

 

-Semmi. Még csak egy kósza, mihaszna telepes se aki elhagyta volna a légkört egy kis űrrepülésre. -közölte, csendesen fortyogva Solomon őrnagy, tekintetével követve a romboló hidjának ablaksora mögött tovasuhanó bolygófelszínt, majd mélyen felsóhajtott. -Kudarcot vallottunk.

-Ugyan barátom. -szólal meg mögötte némi kedélyességgel a hangjában Sadrek tábornok, miközben csatlakozott hozzájuk Kygan kapitány is. -Ez nem egy holmi amatőr társaság. Várnak addig ameddig megtehetik. De mi még tovább kitartunk. A szimatom nem csalhat.

Solomon leengedte a vállait, majd fellélegzett.

-Túl bizakodó vagy Vol.

A mögötte fakadó csend arra késztette, hogy megforduljon és szembetalálkozzon Sadrek némileg önelégült vigyorával. De nem, nem is önelégült -javította ki magát, jobban kifürkészve a tábornok arcán végigfutó mosoly ívét-, ez inkább amolyan felszabadult kedélyállapotról tanúskodott. Solomon egy pillanatig elbizonytalanodott. Kygan kapitányra is vetett egy kósza pillantást, aki a magához illő szigorú arckifejezését öltötte magára.

-Megmagyaráznád? -billentette félre a fejét és tárta szét a karjait, mire Volhelm Sadrek szeme felcsillant.

-Nos, Kygan kapitány némi bizakodó jelentésről szeretne megerősítést adni. -vezette rá a tekintetét a olajzöld egyenruhájában jelen lévő férfire kinek szikár testtartása jelentős tettrekészségről tanúskodott.

-Így igaz. -bólintott egy aprót. -Kommunikációs rendszerűnk elcsípet egy vészjelzést a rendszer mélye felől. A jel elég gyenge és gyanítható, hogy már egy jó ideje verődhet vissza a belső bolygópályákon.

-És....és ez mit bizonyít? -kérdezte Solomon őrnagy, értetlenségének hangot adva. Nem igen látta az összefüggést egy halódó vészadás és az ő itteni tevékenységük között.

-A pontos tartalma. Az adást ugyanis nem sikerült teljes mértékben kódolniuk. Így könnyűszerrel megállapítható volt a jeladó azonosítása. Sőt! Kiszámítva a jel útját, beazonosítottuk az adás forrását is. -Kygan egy másodpercnyi hatásszünetet tartott. -Egy Munificent fregattról küldték ki az adást. Méghozzá azoknak az egyikéről amelyek meglógtak előlünk a legutóbbi alkalom során.

-És? És akkor mire várunk? -tárta szét a karjait Solomon, mindkettőjükre vetve egy-egy sürgető pillantást.

-Arra barátom, hogy felkészíts egy osztagot a hajó átfésüléséhez. -felelte szélesre húzott ajkakkal Sadrek tábornok. -Kygan kapitány. Irány a hajó! Nézzük meg közelebbről is.

[Oldfighter]

Alderaan....

 

-Végre elaludt. -jegyezte meg Breha királynő a férjének, miközben óvatosan behajtotta maga mögött a gyerekszoba ajtaját. Bail Organa egy röpke pillanatra felpillantott a tenyeréből melyben gondterhelten támasztotta alá az állát. Előtte a hordozható komputer monitora öntötte sejtelmes kék árnyalatba az arcát. Felesége lassan mögé sétált és tenyerét a vállaira fektette, majd egy ki nem mondott jelre masszírozni kezdte Bail tarkóját. A férfi kihúzta magát és jól eső érzéssel felsóhajtott.

-Ez most nagyon jól esik.

Fejét félrehajtotta és hálásan csókolta meg felesége ujjait. Breha elmosolyodott.

-Késő van már és te még mindig azokat a jelentéseket bújod.

-Igazad van drágám. Néha tényleg úgy érzem, hogy szívesen cserélnék a lányommal. -tekintette a gyerekszoba felé révedt. -Bár most, hogy a droidoknak nyoma veszett, elégé nyűgős.

-Igen. Állandóan Thripiot és Artut keresi. Tegnap még a hálószobánk gardróbszekrényeit is átfésülte. Azt hitte, hogy megint játszanak vele és neki meg kell találnia őket.

Bail keserédes mosollyal nyugtázta felesége szavait.

-Szegény Asden mind a mai napig nem tudta túltenni magát a dolgon. Még azok után se, hogy sikerült kideríteni, hogy egy ghadeai küldött hajójára keveredtek, onnan meg nagy valószínűséggel valahogy egy csempész hajóján kötöttek ki.

-Félek, nem fogjuk őket viszontlátni. -jegyezte meg letörten, majd abbahagyta férje masszírozását és leült mellé a kanapéra. Érdeklődő tekintette az asztalon fekvő számítógépre tévedt.

-Min dolgoztál éppen?

Bail ledörzsölte az arcáról a csüggedéssel vegyes fáradtságot és előrehajolt.

-Az Uralkodó megkerülve a szenátorok szavazati jogát, újabb drasztikus adókat vetett ki. A hapanokkal folytatott harcok súlyosan felemésztették állítólag az eddig rendelkezésre álló keretet. Bányavilágok százait államosítják és minden nyersanyagot a nagy hajóépítő állmásokra szállítanak. Az elégedetlenkedőket pedig azonnali kényszermunkára ítélik vagy az ércbányákban vagy pedig Kessel fűszerbarlangjaiba.

Bail felsóhajtott. -Tartok tőle, hogy ez még csak a kezdet.

Breha aggodalmas pillantást vetett a férjére.

-Bail, lassan már betelnek a menekülttáboraink. És úgy hallottam Naboo királynője is gondban van az elhelyezésüket illetően.

-Tudom. -fordította el a komor tekintetét. -De egyenlőre mást nem tehetünk. A legtöbbjüket talán sikerül eljuttatnunk a Peremvidékeken gyülekező sejtekhez. Szükségük lehet jó szakemberekre és katonákra. De nagyon óvatosnak kell lennünk a továbbiakban is. -tette hozzá komoly tekintettel. -Ha a Császár fülébe jut, hogy mit is tervezünk, Alderaan sorsa lehet a tét.

[Oldfighter]

Res Rigel....

 

Dorvalla, Denanta, Nysser VI., Kylsen.....világok melyeket az elmúlt hetekben, hónapokban magunk mögött tudtunk és végérvényesen felszámoltuk rajtuk a söpredék fészkeit.

Res Rigel volt a következő. A bolygó és a körülötte fekvő rendszer a Külső Gyűrűk peremén feküdt, helyet adva egy kisebb helyőrségnek, mely felügyelte a régió békéjét és óvta azt minden fajta ellenséges behatolástól, mely a Peremvidéken kószáló milíciák felől érhette. Egészen az utóbbi napokig ez maradéktalanul sikerült is neki. De öt nappal ezelőtt minden megváltozott. A helyőrség ellen súlyos merényletet követtek el. A létesítmény kilencven százaléka megsemmisült és több mint kétszáz bajtársunkat temette maga alá. Az orbiton keringő állandó járőrszolgálat nem tudott időben reagálni, esélye sem lett volna az orvul támadók ellen, főleg úgy, hogy azok nem az űrből támadtak. Mint azt a vizsgálat megállapította a bombákat különböző szállítmányokkal juttatták el a bázisra melyeket a szomszédos fővárosból fuvaroztak. Természetesen rögvest előtérbe kerültek a helyiek, ámbár a titkosszolgálat korábban semmiféle jelet nem tapasztalt arra nézve, hogy Res Rigel lakossága készülne is bármire. De tévedtek. Szakaszommal az egyik nyomot követve éppen a felhőkarcolóktól hemzsegő főváros északi peremkerületeiben jártunk, egy használaton kívüli gyárkomplexum rozsdafoltos épületfalai között.

A bombákhoz használt robbanószer nyomai vezettek ide, de azon felül Wolfie kivételes szimata.

 

-Jól van, jól van. Ügyes kislány. -paskoltam meg az elülső lapockáját a jelzése után, miközben visszahúzódtunk az egyik kétszintes épület sarka mögé. Szemközt, egy széles közlekedőút túloldalán egy hatalmas, keretes ablakokkal teletűzdelt csarnok tárult fel az esti szürkületben. Odabentről gyér fény szűrődött ki mely alig volt halványabb azoknál, melyek az utcákon világítottak.

-Kiszagolta őket. -jegyeztem meg a hátunk mögött lévő embereknek, de közvetlenül Zim figyelmét felhívva.

-Azonnal indulunk. -recsegte a sisakrostélya mögül, mely fémest ízt kölcsönzött a hangjának. Intésére és az én biccentésemre a klóntársai kiváltak a többiek közül és nekiiramodtak a sötét árnyékoknak, hogy aztán fél perccel később már a hatalmas üzemcsarnok tetejére vezető vaslétrafokokon lássuk viszont őket. Még a korábban lábát elvesztő Feat is oly gyorsan mozgott, hogy lehetetlen lett volna megállapítani, hogy ő protézist használ.

Miközben ők fokozatosan eltűntek az épület homlokrésze mögött, Deamler őrmester húzódott közelebb mellém.

-Százados, azt hiszem elvesztettük a kapcsolatot a hajóval és azzal együtt az erősítéssel.

Keresetlen megjegyzés tódult az ajkaimra, de erre számítani lehetett. Elvégre eljutottunk a merénylők főhadiszállásáig és minden bizonnyal alaposan felkészültek egy rajtaütésre.

-Majd jelzőrakétát használunk ha szükség lenne rájuk. De innen már nincs visszaút. Az is lehet, hogy figyelnek minket.

Eme utóbbi kijelentés ugyan túlzónak bizonyult, de legalább még nagyobb óvatosságra sarkalta a többieket. Semmi látható jel nem mutatkozott arra, hogy ez bekövetkezett volna. A zavarórendszert meg állandó használatra is bekapcsolhatták.

-Kettéválunk és bekerítjük őket. -folytattam a végső eligazítást. Az utolsót, a rajtaütés előtt. -Werton. Önné a keleti szárny. Kövesse Zimék útját és kerülje meg az épületet.

-Értettem százados. -felelte a szakasz másik őrmestere aki azonnal magához intette az osztagát.

-Mi innen hatolunk be. -intettem a látható csarnokrész oldalfala felé, melynek úgy a felénél egy kétszárnyú, tolóajtó terpeszkedett. Lepillantottam a karabélyomra, töltés rendben, tár pedig tövig betolva az adagolóig. Remek.

Mielőtt még elrugaszkodtam volna a faltól, tenyeremmel megsimogattam Wolfie feje búbját.

-Vadászunk egyet kislány.

[Oldfighter]

-Mi innen hatolunk be. -intettem a látható csarnokrész oldalfala felé, melynek úgy a felénél egy kétszárnyú, tolóajtó terpeszkedett. Lepillantottam a karabélyomra, töltés rendben, tár pedig tövig betolva az adagolóig. Remek.

Mielőtt még elrugaszkodtam volna a faltól, tenyeremmel megsimogattam Wolfie feje búbját.

-Vadászunk egyet kislány.

Res Rigel....

 

 

Niobe a gyárkomplexumot szabályos közönként felsorakozó, több emelet magas oszlopok egyikén gubbasztott melynek mellvédkorlátjairól számos fényszóró ontotta fénysugarát a környék épületeire, utcáira. Alkalmas hely volt arra, hogy a hapan infilatrator titokban megfigyelje az elmúlt napokban ejtett ténykedéseinek eredményét. Minden majd egy hete kezdődött, amikor Res Rigelen való tartózkodásának harmadik napján, akcióba lendült. Beépült ahhoz a céghez, mely általános áruforgalmazást bonyolított a birodalmi támaszponttal és néhány alkatrész közé álcázott robbanószerkezeteket rejtett. Nem volt egyszerű kiviteleznie, de fáradozása és legfőképp eltökéltsége eredményre vezetett. A bázis használhatatlan lett és a birodalmi ügynökök szemében sikerült elhitetnie, hogy a Res Rigelieknek volt közük az egész merénylethez. Sőt, per pillanat, hogy ebben még a néhány nappal ezelőtt érkezett -azonosító jel nélküli-, bevetési egységet is megerősítse, egyenesen egy korábban már kinyomozott, helyi milíciák által létrehozott titkos gyülekezőhelyre vezette őket a robbanószerek egyik értékes alapanyagának nyomain.

A testhezálló fekete öltöztet viselő fiatal nő a vizorján keresztül figyelte amint a ?megjelölt? gyárépületet a fehér páncélos alakok óvatosan körbeveszik. Ezek után Niobe szentelt néhány pillanatot a háta mögött néhány száz méterrel csoportosuló gépesített egységnek is. Ha a mellette lévő zavarókészülék továbbra is kifogástalanul működik, akkor most a felderítők képtelenek rádiókapcsolatot teremteni a társaikkal, továbbá az egyre sötétedő égbolt félgömbjén kelet felé kúszó csillagromboló se igen tud most mit kezdeni a helyzettel. Niobe a legfejlettebb hapan technikát alkalmazta, hogy akciója és magának az Erenedának a terve sikerre kerüljön.

A folytonosan zümmögő fényszórók takarásában ismételten a rohamosztagosokra terelte a figyelmét és megelégedéssel nyugtázta, hogy a tetőtől talpig páncélba öltözött alakok milyen határozottsággal is állnak hozzá a munkájukhoz. Pontosan erre volt neki szüksége.

[Oldfighter]

-És? És akkor mire várunk? -tárta szét a karjait Solomon, mindkettőjükre vetve egy-egy sürgető pillantást.

-Arra barátom, hogy felkészíts egy osztagot a hajó átfésüléséhez. -felelte szélesre húzott ajkakkal Sadrek tábornok. -Kygan kapitány. Irány a hajó! Nézzük meg közelebbről is.

 

A Keelhen-rendszer napjának nyújtózó, forró gázkitöréseitől szinte karnyújtásnyira ott lebegett a vészjelzést leadó hajó. Burkolatát már javában emésztették volna a gyilkos sugarak, ha éppen nem védte volna azt a kékesen felderengő védőpajzs. Eme tény feltűnt a lassan közeledő csillagromboló hídján tartózkodóknak is.

-Az automata rendszert bekacsolva hagyhatták. -vetette fel Kygan kapitány, szakértő szemmel mustrálgatva a kijelzősort, mely végigfutott előtte.

-Vagy akár azt is jelentheti, hogy még vannak a fedélzeten. -tette hozzá tárgyilagosan Solomon őrnagy, mire Sadrek tábornok kimérten közbeszólt.

-Nem hinném Aug. Nézd csak! -mutatott ki egyenesen előre, a látható térszeletet egyre inkább betöltő fregattra mutatva. -Katapultálták az összes mentőkabint.

-Ezek szerint eltűntek. Már megint.

Solomon arcát csalódottsággal vegyes düh borította el. Sadrek bátorítólag pillantott feléje.

-Nyomokat azért még hagyhattak maguk mögött. -jelentette ki meggyőző hangsúllyal, majd a másik férfi felé fordult. -Kapitány. Készen áll az egység az átszálláshoz?

Kygan lenézett oldalra, a kezelőárokban felügyelő tisztre. Amaz hallván a beszélgetést, nyomban intézkedett és kapcsolatot teremtett a repülőfedélzettel. Határozott bólintással jelezte feljebbvalójának, hogy minden a tervek szerint alakul, az űrkompok felszállásra készen állnak.

-Remek. -nyugtázta a tábornok is a jelentést, majd az őrnagyhoz fordult. -Gyerünk Aug, nekünk is ott a helyünk. Látni akarom a nyomaikat.

 

-De szívesen ott lennék, hogy láthassam a meglepett képüket, amikor rádöbbennek, hogy alaposan átvágtuk őket.

Byard őrnagy meg se próbálta leplezni kárörvendő modorát amit egyre csak fűtött a Birodalommal szembeni utálata.

-Ha ott lenne, már rég halott lenne. -dünnyögte oda neki a vele szemben álló Saragoza.

-Parancsnok. -pillantott keresztül a taktikai asztal fölött. -Ha az lenne az életem utolsó mozzanata, hogy saját szememmel láthatom ahogy azok ketten feldobják a talpukat szíves örömest vállalom ezt a fajta végzetemet. De tartok tőle, hogy ez nekik túl nagy adomány lenne.

-Na látja őrnagy. Szóval javaslom, hogy egyezzünk ki abban, hogy most innen követhetjük szemmel ahogy belesétálnak a végzetükbe.

Dyna Saragoza parancsnok kitekintett a fényasztalt kezelő technikusokra.

-Ennyire vagyunk csak képesek? -célzott a hologramok igen gyér felbontóképességére.

-Sajnálom parancsnok, de tartok tőle, hogy a szenzoraink nem elégségesek a tökéletes leképzésre.

-Jó, jó, rendben. -intett hanyagul a nő. -Tudjuk mennyire befolyásoló a Nap sugárzása. De azért remélem ha eljön az idő akciónk sikerrel zárul.

-A jeladónk képes igen erős impulzusokra. -közölte az asztalra támaszkodva az őrnagy. -Efelől biztosak lehetünk. Immár csak a megfelelő időzítésen múlik minden.

Dyna kipillantott a panoráma ablaksoron túlra, a flotta rejtekének szolgáló, színes sávokkal keretezett gázbolygóra, mely a legbelsőbb planéta volt a rendszerben és ezzel a legközelebbi pont az akciójuk fő színteréhez. Az üvegacél a tekintetének komorságát tükrözte vissza.

-Súlyos áldozatot hoztunk őrnagy. Ha kudarcot vallunk, nem biztos, hogy egy hajó elég a túlélésünkhöz.

-Nos, -merengett el az őrnagy a fényasztal közepe felé- meg se merem jósolni, hogy mit fog ehhez az egyhez is szólni Talin barátom.

 

A birodalmi űrkompok igyekeztek olyan szögben közeledni a célpontjukhoz, hogy az lehetőleg köztük és a csillag forró glóbuszának között maradjon. A fregatt elhelyezkedése és keringési síkja lehetővé tette számukra, hogy elkerüljék a felesleges és egyben számukra akár végzetesnek tűnő manővereket. Ugyan a hő-, és sugárpajzsok az űrkompokon is megtalálhatóak voltak, mindazonáltal egyikük se rendelkezett olyan ellenálló képességgel, mint egy jól felszerelt csillaghajó pajzsgenerátora.

Az elsőtisztek feszes céltudatossággal navigáltak egyre közelebb a Munificent-osztályú csillagfregatthoz, hogy aztán a külső burkolatukra felcsatlakoztatott dokkológyűrűket a hajó oldalsó szárnysíkjának tövébe telepített zsilipcsatlakozások felé irányítsák. Egy apró, ámde érezhető döccenés jelezte percekkel később, amint a komp sikeresen rácsatlakozott a kiszemelt dokkgyűrűre.

Solomon őrnagy biccentésére a parancsnoki komp sötét utasterében a rohamosztag meglendült előre, fegyvereiket állandó készenléti állapotba emelve. Kisvártatva az osztag specialistája feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy feloldotta a fregatt zsilipjének zármechanizmusát. A fehér testpáncélos alakok, mint valami tökéletes hadigépezet részei, elkezdtek beszivárogni a fregatt zsilipjébe. Mielőtt még azonban Sadrek tábornok is utánuk indult volna, a komp kapitánya hívta fel magára a figyelmét.

-Uram. Azt hiszem akadt egy kis gondunk.

Sadrek haragosan ráncolta össze a homlokán a bőrt. Nem sok kedve volt, holmi másodvonalbeli pilóta nyavalygásához, de be kellett látnia, hogy ez elkerülhetetlen. Főleg azok után, hogy feltűnt neki a fekete egyenruhás tiszt aggodalmas tekintette.

-Mi történt?

-Úgy tűnik mégse elég az energiánk ahhoz, hogy huzamosabb ideig fenntartsuk a védőpajzsainkat uram. Szükségünk van a Dissectorra a visszajutáshoz.

Sadrek összepréselte az ajkait. Nem egészen erre számított amikor eltervezte az átszállást, de úgy tűnt be kellett látnia, hogy tévedett. Még a birodalmi flotta se képes a természet erőivel szembeszállni.

-Rendben főhadnagy. Értesítse Kygan kapitányt, hogy haladéktalanul dokkoljon a hajójával a túloldalon. Amint kikötött maguk térjenek vissza a főhangárba.

-Értettem uram. -biccentett az elsőtiszt, majd másodpilótájához fordult. Sadrek hátrahagyta őket és utolsóként a kompról, csatlakozott a felfegyverzett katonákhoz.

 

-Tiszta. -csendült fel fémesen az élen haladó rohamosztagos hangja, majd a már leellenőrzött folyosóról a következő forduló utáni átjáró félhomályos falai közé szivárogtak a többiek. A testpáncélos alakok precíz mozdulatokkal fésülték át a köztes helyiségeket, melyet nem találtak elreteszelve. A hajó jobb oldali területein áthaladó szakasz végén, a sima tiszti egyenruhát viselő Sadrek tábornok és Solomon őrnagy zárta a sort. Nem sok szó hangzott el köztük, mindketten inkább a rohamosztag tagjaira szentelték a figyelmüket. Csupán enyhe izgalom áradt felőlük, teljes egészében megbíztak a többiek munkájában.

-A következő elágazás után elérjük a hidra vezető liftaknát. -jelentette az egyik tizedesi rangban szolgáló katona a szakaszparancsnoknak, aki egy mordulással nyugtázta az információt mialatt tüzetesen szemrevételez egy gyanúsnak ítélt árnyékot, melyet néhány támasztógerenda vetett a folyosószakasz végében.. Az előbbi tenyerében egy apró holokivetítő pihent, mely kékes derengésben tárta fel a fregatt kicsinyített, ámde méretarányos struktúráját.

-A Kettes szakasz már a helyszínen van. Igyekeznek működésre bírni a rendszert.

-Rendben tizedes. -szólalt meg végül a feletesse, miközben a vállához támasztott karabélyát visszasüllyesztette a csípője mellé. -Szedjük a lábunkat mi is. Semmi érdemleges nincs itt. -tette hozzá kissé unottan.

Mögöttük két társuk lépett ki egy szervízteremből. Egyikőjük kezében egy detektoros készülék pihent.

-Tiszta ez is. -közölte a műszerkezelő, fejével a hátuk mögé bökve.

-Rendben, gyerünk tovább! -intett immár sürgetőbben a kezével a szakaszvezető, majd még egy pillantással ellenőrizte, hogy a két páncél nélküli férfi is együtt halad e velük. Megelégedésére azok ketten nem tartották fel őket és annak rendje és módja szerint a helyüket tudván a szakasz hátsó taktusában, alkalmazkodóképesen követték őket.

 

 

-Azt hiszem megnyugodhatunk. -fordult a többiek felé Dyna Saragoza, elvonva a figyelmét a zavaros villódzástól melynek eredeti jellemzőit a leképező rendszer továbbította a fényasztal projektorába. -A birodalmiak csatlakoztatták a rombolójukat a csalihoz. Őrnagy.

-A terv véglegesítése még várat magára. -közölte csalódott hangon Byard, majd mutatóujjával a csalétket jelképező apró pontra mutatott. -A fregatt bekerült a csillag árnyékába. Pontosan az ellenkező oldalra hol most mi tartózkodunk. -ujját rávezette a legközelebbi planétát fémjelző fehér gömbalakzatra és annak csillagtól távolabbi felére. -Nem tudjuk kiküldeni a jelet megközelítőleg....-szavait elnyújtotta miközben a fényasztal egyik peremmonitorára sandított-.....még tizenöt standard percig.

-Kifutunk az időből. -jegyezte meg riadt hangon az egyik alparancsnok. -Ennyi idő bőven elegendő a birodalmiaknak, hogy rájöjjenek, hogy csapdába csaltuk őket.

-Ha alkalmunk nyílt volna rá főhadnagy, akkor több időt fordíthatunk volna az árulkodó nyomok éltüntetésével. De most nincs más lehetőségünk mint bízni a szerencsénkben.

[Oldfighter]

-Másrészről pedig -folytatta az érvelését-, szeretném ha ön hozná a hajóra a lányomat.

Killer kihúzta magát, majd a híd távolabbik felében várakozó különleges harci droidjaira pillantott.

-Ki hozzuk őt onnan kapitány. Egy birodalmi se fogja megúszni aki az utamba áll.

Mariner....

 

-Megtaláltam! Megtaláltam! -hallatszott a hajó hasa alól Key felerősített géphangja, miközben kilebegett Joxxy elé, aki nyomban lemászott azon a létrán amit a Firehawk oldalához illesztettek.

A technikus hátrahagyva a maga kis területét, futva ért oda ahol a lebegő droid újra eltűnt a hajó alatt. Időközben többen feléjük fordították a figyelmüket. A környéken aki csak tehette mindenki a titkos jeladó helyét kereste a ghadeai cirkálókon. Az fiatal férfi kétrét görnyedve kúszott be Key mellé, majd követve annak útmutatását, maga is észrevette a törzsre tapadó apró korongot, melyen egy piros dióda villogott.

-A fenébe is! -sziszegte a fogai között, miközben egy erős rántással leválasztotta a nyomkövetőt a burkolatról. Fél másodpercnyi vizsgálódás után elismerően pislogott a droidra. -Szép munka volt pajtás.

 

-Nem értem tisztán Link. Itt totál hangzavar van.

John Maclaine igyekezett olyan messze húzódni a megzavarodott marineri lényektől amennyire a sziklabarlang csak engedte. A hír már hozzájuk is eljutott, hogy bolygójuk felett, fenyegetést hordozó idegenek jelentek meg. Legalábbis Maclaine kapitány elég baljóslatúan írta le őket, amikor rákérdeztek az izgatottságára.

Maclaine mellette Inara igyekezet lépést tartani vele, miközben arca aggodalmas jeleket tükrözött. Grandal parancsnok és Ferina kissé lemaradtak tőlük, de túlságosan nem kerültek messzire a káoszban.

-Mi hoztuk ide őket! A jeladó a Firehawkon volt! -recsegte a maroknyi kis készülék a férfi tenyerében. A csempészkapitány tekintetére a döbbenet ült ki. Agyában vad gondolatok kavarogtak, azonban nem engedte, hogy eluralkodjon magán a pánik.

-Link! El kell csalnunk innen a birodalmiakat! Adj utasítást a ghadeaiaknak, hogy jöjjenek a sziklafal part menti oldalához. A törzsfőnökök megszavazták a kérésünket. Engedélyezik az itt-tartózkodásukat. De sietniük kell mielőtt őket is kiszúrják odafentről.

-Rendben Főnök.

-Te pedig gyere ahhoz a függőleges kürtőhöz amit odafentről mutattam neked. Ereszkedj le és szedj fel minket!

-Oké, máris úton vagyok.

Maclaine egy mozdulatra kikapcsolta a komját és fürkésző pillantással nézett át Inara feje fölött és a többieken akik lentebb álltak vagy éppen futkostak rémülten mindenfelé.

-Thripio! Hol a fenében vagy?

Inara követni kezdte a férfi tekintetét, majd mutogatni kezdett a barlangban lévő laposabb terület felé. Az aranyszín tolmácsdroidot nem volt nehéz itt már észrevenni, főleg úgy nem, hogy karjaival vadul hadonászott maga körül. Mellette pedig Artu sípolt baljóslatúan, de az ő hangja beleveszett a marineriek által keltett rikácsolásokba.

-Ott vannak John! -kiáltotta oda a férfinak, aki látva a tőlük való távolságukat grimaszba húzta a száját.

 

-Micsoda felfordulás! Artu ne hagyj itt! Várj meg! -sipákolta Thripio, miközben jobbról is és balról is marineriek tucatjai súrolódtak fémtörzsének éles rikoltásokat hallatva. Előtte, karnyújtásnyira, Artu forgatta kupolás fejét, miközben szórványos csipogásaival igyekezett mérsékelni Thripio idegességét.

-Te aztán könnyen beszélsz. Olyan alacsony vagy, hogy téged még átugorniuk se nehéz. Hogy? Mit fecsegsz?.....Maclaine kapitány? Merre?

Thripio megemelte a tekintetét és Artu hangzatos iránymutatásait követve, a barlang hátsó kijáratainak egyike felé kémlelt. Fémtenyerét magasba emelte.

-Már látom őket! Hé! Maclaine kapitány! Ide! Itt vagyunk! Hé!

 

-Te jó ég! Ezek aztán sose fognak átverekedni a tömegen. -jegyezte meg foghegyről Maclaine, majd Inarához fordult. -Induljatok előre. Majd a hajónál találkozunk.

-Na azt már nem John! -meredt rá ellenvetést nem tűrő tekintettel a barna bőrű nő. -Eszem ágában sincs különválni egymástól.

-Nézd Inara, Link két percen belül landolni fog a kürtőnél, lehet, hogy segítség kell neki, ezek a droidok meg per pillanat csak hátráltatnak minket. De azt ugye te se akarod, hogy itt hagyjuk őket?

Maclaine kérdő tekintetére Inara egy csalódott pillantással válaszolt, majd mélyen felsóhajtott, belátva vereségét. De aztán mindketten meglepődve fogadták Ferina javaslatát.

-Menjetek csak a droidokért nyugodtan. Majd Grandal parancsnokkal előre megyünk és segítünk Linknek ha bajba kerülnének.

-Azt hiszem jómagam akár maradhatnék is. -szólt közbe a ghadeai főtiszt. -Elvégre immár ez itt az új otthonunk. -fürkésző pillantása hármójukra vetült mintha megerősítést várna tőlük, majd tenyerét Mclaine felé nyújtotta. -Kapitány, köszönöm a segítségét és persze a társaiét is.

-Ne vegyen még mérget rá, hogy mindannyian megúsztuk. -vetette oda foghegyről, miközben azért megrázta a parancsnok kézfejét. -Ki kell még valahogy cseleznünk azt a rombolót.

-Nos, akkor drukkolni fogok, hogy ez sikerüljön. -jegyezte meg félmosollyal a férfi, majd még búcsúzásképp biccentettek egymásnak.

Maclaine ezek után Inarával egyetemben megindult visszafelé, utat törve maguknak lefelé a droidokhoz. Az ex-jedi lovag pedig haladva az árral, a legközelebbi kijárat felé vette az útját.

[Oldfighter]

A folytonosan zümmögő fényszórók takarásában ismételten a rohamosztagosokra terelte a figyelmét és megelégedéssel nyugtázta, hogy a tetőtől talpig páncélba öltözött alakok milyen határozottsággal is állnak hozzá a munkájukhoz. Pontosan erre volt neki szüksége.

Res Rigel....

 

 

Ramoos Dieser ezredes, a Res Rigel-i szabadcsapatok parancsnoka, fanyar grimasszal fordult el az üzemcsarnok közepén villódzó fényasztaltól és a körülötte álló embereitől. Közel ötvenen voltak jelen a várt kétszáz fő helyet, de még így se volt könnyű közös nevezőre jutni.

-Ram, neked is be kell látni, hogy egyre nehezebb felvenni a többiekkel a kapcsolatot miután megjelent ez az új birodalmi egység. -csendült fel a hang mögötte, melyből egyfelől elkeseredés áradt, másrészről mintha pedig valamiféle döntő bizonyíték ereje lett volna.

A katonai egyenruhát nélkülöző ezredes mielőtt reagált volna a helyettese szavaira, benyúlt a vastag bőrkabátjának mellényzsebébe és egy ezüstős fémtárcát húzott elő, melyet felpattintott. Egy vékony szivart és egy öngyújtót húzott elő.

-Ha arra nem vagyunk képesek Mooren, hogy a szomszédos településre üzenjünk, akkor hogy a fenébe akarjuk összehangolni a komoly támadásainkat?

-Lehet, hogy nem is lenne rá szükség. -pillantott le maga elé a másik, immár higgadtabban. -Valaki már úgy is beelőzött minket a múlt héten.

-Na persze. -szisszent fel Ramoos, miután nagyot szívott a szivarjából. -Valaki alaposan beletenyerelt a mi dolgunkba. Rictől jött valami új infó azóta? -kérdezte, immár szembefordulva a többiekkel.

-Nem talált semmi nyomot. Annyi infónk van amennyit most is tudunk. Hiányzik pár henger robbanószer. -hüvelykujjával a csarnok távolabbi vége felé bökött jelzésképen.

-Fenébe is! -csattant fel mérgesen az ezredes és a betonpadlóhoz csapta a szivarját. -Miféle francos banda szórakozik velünk?

Mielőtt bárkitől is választ várhatott volna, felsípolt a személyi komja amit az övére tűzve hordott. Amint rápillantott az apró kijelzőre, ráncokba futott a homlokán a bőr.

-Tike, mi történt? Még nem végeztünk.

-Tike éppen lepihent. -csendült fel az idegen, tárgyilagos női hang a tenyérnyi készülék belsejéből.

-Ki a fene maga?

-Az most lényegtelen. -felelte azonnal. -Inkább azt kérdezze meg, hogy miért is hívtam fel magát Ramoos Dieser ezredes.

A férfi zavart pillantást váltott a fényasztal túloldalán lévőkkel, akik jól hallhatták a komból áradó női hangot. Néhányan idegesen pislogtak egymásra, míg a talpraesettebbek előhúzták a fegyvereiket és rosszat sejtve a csarnokban felhalmozott ládák, hordók irányába fordultak.

-Miért hívott? -kérdezte egy néma másodperc szünet után.

-Azért, hogy figyelmeztessem. Vendégei jöttek ezredes. Pillantson fel a tetőablakok felé.

Ramoos, egyszerre engedte le a hirtelen elnémult komot a szájától és azzal egyidejűleg emelte fel a tekintetét a majd tíz méter magasan húzódó keskeny ablaksorra, melyen keresztül egykoron a természetes napfény segítette a tájékozódást a csarnokban az itt lévő munkásoknak. Most hirtelen az egyik ilyen ablaktábla fölött fehér testpáncélos alakok tűntek fel, egyenesen lefelé, őrájuk meredve a groteszk plasztoid maszkjaikon keresztül.

-Ó a francba! -nyögött fel elfulló hangon, majd kitört a káosz.

[Oldfighter]

-Kifutunk az időből. -jegyezte meg riadt hangon az egyik alparancsnok. -Ennyi idő bőven elegendő a birodalmiaknak, hogy rájöjjenek, hogy csapdába csaltuk őket.

-Ha alkalmunk nyílt volna rá főhadnagy, akkor több időt fordíthatunk volna az árulkodó nyomok éltüntetésével. De most nincs más lehetőségünk mint bízni a szerencsénkben.

Keelhen-rendszer....

 

-Hm. Ezt nem értem. Igazán érdekes.

-Valami jelentenivalója van tizedes? -lépett egyet előrébb Solomon őrnagy, maga is lepillantva a letapogató műszerre, melyet a rohamosztagos hümmögve forgatott körbe-körbe, miközben a többiek csak némi késedelemmel fordultak vissza a felvonók felé eső útjukból.

-Uram. Azt hiszem megbolondult ez az ízé. Jelentős anyagsűrűség változást észlelt, de....-pillantott fel a tenyérnyi kijelzőből, tekintetét körbehordozva a rideg, szürke fémfalakon-....de nem látok semmi különöset. Ezek a falak standard ötvözetből készültek...mégis....-újfent lenézett a műszer kiírójára, majd csalódottan megrázta azt. -Pedig magam kalibráltam be indulás előtt.

Tétovázására immár az osztagvezető is csatlakozott hozzájuk.

-Valami probléma van? -kérdezte szenvtelen kíváncsisággal, vetve egy-egy pillantást a két főtisztre is. A tizedes röviden elismételte neki is a gondját a letapogatót érintő sarkalatos nézeteiről, majd Solomon őrnagy némileg kiegészítette ezt azzal, hogy nem ártana közelebbről is átvizsgálni a kérdéses falszakaszt, ahol jelentősebb eltérést jelzett a detektor. Az őrmester egy néma pillanatig tétovázni látszott, majd közelebb intette a többieket is. Az igazat megvallva nem sok foga gyűlt ahhoz, hogy egy bekrepált műszer téves jelentése után vizsgálódjon, de mivel két jelentős főtiszt is tartózkodott velük a kutatómunkálatokban, nem volt más választása. Legfeljebb odamegy a falhoz és kesztyűs kezével párszor megdöngeti a burkolatot, hogy az tényleg az ami és javaslatot tesz, hogy inkább a műszerészeket vonják felelősség alá.

-Gyerünk emberek, vizsgálják át a hármas szakaszajtótól az idáig tartó szakaszt! -mutatott el arrafelé ahonnét jöttek, majd igazított valamit maga is a sugárvetőjén és hol annak a tusával, hol pedig az öklével kocogtatta meg a szürkés-zöld falakat. A folyosószakaszt kisvártatva sorozatos kopácsolások hangjai töltötték be. Sadrek és Solomon hol egymásra néztek, hol pedig a fehér testpáncélos katonák ügyködésére szentelték a figyelmüket. Látszólag az arckifejezésükből ítélve nem számoltak azzal, hogy bármiféle eredményt is várhatnának a különleges vizsgálódástól. A saját szemükben még ők maguk is jobban bíztak, mint holmi meghibásodásra alkalmas műszerben. De nem szerettek volna semmit se kizárni a meglepetések tárházából, melyet az elmenekülő hagyhattak hátra.

 

-Három perc a jel kibocsájtásáig. -közölte az egyik monitorfigyelő a gigantikus zászlóshajó megfigyelőtornyának fedélzetén a körülötte lévőkkel. A széles kilátást biztosító panoráma ablaksor túlsó felén, lassan újra feltűnt a gázóriás mögül előbukkanó, a szintén ebben a halmazállapotban lévő, ám annál jóval vakítóbb ragyogással bíró csillagglóbusz íves karéja.

-A flotta a helyén van őrnagy. -jelentett egy soron következő alak a helyiség taktikai megfigyelőállásából. -Perceken belül képesek közbeavatkozni, ha az ?A? terv kudarcot vallana.

Fhad Byard komoran tekintett le a fényasztal felületére, miközben szélesen megtámaszkodott annak peremén. Vele szemben Dyna Saragoza is jelentőségteljes pillantás váltott vele.

-Az Erő legyen velünk! Kezdjék meg a visszaszámlálást.

 

A tökéletesen elhagyatottnak tűnő hajó elülső fedélzetét folyamatos döndülések árasztották el. A felvonókhoz érkező másik osztag parancsnokának feltűnt a jelenség és eligazítást kért a társától a komcsatornán. Az üzenetváltás tájékoztató jellegű volt, melyben maga is közölte, hogy nehézségeik adódtak a felvonók energiaellátásának ügyében, ugyanis tökéletesen megszűnt minden fajta visszajelzés a lifteket működtető konzolok hálózatától. Pár szóban ecsetelte, hogy egy másik variánshoz nyúlnak, de ennek fontos összetevője lesz az a mozzanat, hogy át kell kötniük az energiaellátást az adott szekcióban, szóval ne lepődjenek meg ha egy pillanatra a sötétben találják magukat. A rendszer felélesztése után újra lesz energia a folyosókon is és a liftekben is. A gépiesen elhangzó ?Vettem? szavak után a két őrmester csatornát váltott és visszatértek saját elfoglaltságukhoz. Az egyikük tovább püfölte a fémfalakat, míg a másik összevont szemöldökkel leste amint a híradóstisztje egy nyitott fali panel mögé furakszik a szerszámaival.

Nem sokkal később az előző őrmesternek figyelmét, magára vonta az egyik közlegény aki felettébb izgatottan mutogatott maga elé, egy falból kidudorodó függőleges csővezeték felé, mely a fedélzetekre merőlegesen húzódott végig a szinteken és legfőképp a hajón áramló információtovábbításért volt felelős.

-Uram! -lengette meg a karját a közvetlen feletesse felé, továbbá magára terelve a tábornok és az őrnagy figyelmét is.

-Mi történt Lans?

-Azt hiszem találtam valamit őrmester. -biccentett a vastag cső felé, majd a karabélyával megkocogtatta annak szürkés-zöld burkolatát. A hang amit hallottak, jelentősen eltért a többitől amit eddig tapasztaltak és mely fémjelezte a falak szerkezetét. Itt nyoma sem volt annak a kondulásnak, ami jelezte volna, hogy lett e volna a burkolat alatt némi anyagmentes réteg, mely általában a hőszigeteléshez és az energiaellátáshoz szükséges anyagokat rejtette. Ellenben, a sisakok hangfelfogó rendszeréhez, a falszerkezet szokatlan tömörségének hangösszetevője jutott el.

-Hallom Lans. -bólintott és feljebb emelte a tekintetét, követve a fal domború kitüremkedését egészen a mennyezet pereméig, mely mögött áthaladt a soron következő szintre. -Valami nincs rendben ezzel itt.

Mellette Solomon őrnagy is fürkészve pislogott a csőre, majd egy ötlettől vezérelve a tőlük balra lévő szakaszajtó keretén túlra pillantott.

-Őrmester, kérem a fegyverét! -nyújtotta ki oldalra a tenyerét a kopaszodó férfi, jelzés értékűen rápillantva a testpáncélos alak karabélyára. Amaz ellenvetés nélkül nyújtotta át a gyilkos eszközt.

Solomon őrnagy ezek után lendületesen megindult és meg sem állt a következő ilyen fővezetékig, sőt, mikor elérte azt, nem annak vizsgálódásába kezdett, hanem a padló közelében elágazó és vízszintesen továbbfutó mellékágak nyomát követve, végigkocogtatta azok burkolatát. Mikor ugyanazt a tömörségre hajazó hangot észlelte, gyanakvó képet vágva megtorpant. Lehajolt és furcsálva állapította meg az egyik illeszték mentén sötétlő és enyhén csillámló foltot, mely terjengve kúszott szét a padló felületén is. És ekkor hirtelen kihunytak a tartalék fények, melyek eddig a világosságot adták a folyosókon, jelezvén, hogy a másik osztag nekikezdett a munkálatoknak. Ám Solomon őrnagyot ez nem nagyon izgatta. Közvetlenül legalábbis nem.

-Valaki adjon egy hordozható lámpát! Gyorsan!

Valami teljesen más balsejtelmű megérzése támadt. Kisvártatva a sötétben fénycsóva villant, majd feléje közeledve gyorsan irányt váltott. Egy közlegény nyújtotta át neki a tartalék lámpáját.

Solomon a homlokát ráncolva terelte a fénykévét a padló egy részét elborító foltra, melyet amint fény ért, csillogni látszott. Solomon kinyújtotta a másik kezét is, majd ujját óvatosan belemártotta a különleges csillámlásba. Ugyanezzel az óvatos mozdulattal húzta vissza a karját és az ujjbegyén megmaradt nedvességet az orrához közelítette. Ekkor a közelében várakozó őrmester sisakjában felreccsent egy hang.

-Készüljetek fiúk, újraindítjuk a rendszert.

 

-Készüljetek fiúk, újraindítjuk a rendszert. -közölte a Kettes számú osztag őrmestere a társával, miközben elégedett tekintettel nyugtázta a tizedesének ügyködését, amint néhány csipeszt rögzített az egyik vezetéken a nyitott fali üregben. Azonban a rá következő pillanatban ahelyett, hogy a híradós tiszt valami biztató jelzést küldött volna felé, hirtelenjében elakadtak a mozdulatai és a közös csatornába némi zavarodottságot sugárzó, hümmögő megjegyzést sugárzott.

-Történt valami, tizedes? -hajolt előre az őrmester, kíváncsian fürkészve azt a valamit ami így elvonhatta a technikus figyelmét a munkájáról.

-Azt hiszem találtam valamit, ami nem biztos, hogy a csatlakozó részét képezni. -szavalta szaggatottan, majd hozzátette, miközben a felettese gyanakvóan ráncolta össze a homlokát a sisakja rejteke alatt. -Ez itt úgy nézz ki, mint egy megszakító.....hm, ez meg talán egy időzítő lenne? Furcsa.

Az őrmester még jobban megdőlt. Immár semmit se értett.

-Miről beszél? Mi van?

 

August Solomon teljesen ledermedt mikor az orrát megcsapta az átható, olajos szag. Tekintete elkerekedett és még a lélegzetvétele is elállt. Fülében még javában csengett az imént halott, sercegő mondat ami elért hozzájuk a másik osztag parancsnoka részéről. Fejével tétován fordult a mellette húzódó csővezetékre, majd annak folytatásaként a főhálózat függőleges hengerére.

-A nyavalyások! -buggyant ki az ajkai közül a szitok, miközben felismerő pislogással nézett szét maga körül. Aztán hirtelen az őrmesterre vetette a tekintetét.

-Azonnal üzenje meg annak a szerencsétlennek, hogy álljanak le! Hallja? Álljanak le!

-H-hogy, uram? -hökölt hátra értetlenül a rohamosztag vezetője és talán még értetlen arckifejezést is magára öltött a sisakrostélya alatt.

-Azt mondtam, álljanak le az áram visszakapcsolásával! Ez egy csapda! Érti? Csapda!

 

-...három...kettő....egy. Teljes kapcsolat a vevőegységgel. -közölte a hang a megfigyelőfedélzeten tartózkodókkal. Byard őrnagy kitekintett oldalra, egyenesen a hajóorr irányába, és azon túl, a teljességgel gömb formát magára öltő csillagra, mely teljes mértékben kikerült a legközelebbi bolygójának árnyékából.

-Küldje el a jelet Preyson hadnagy! -vetette oda a férfinek aki kimérten bólintott egyet, majd lenyomott egy élénk színű gombot a maga előtt lévő konzolon. Szabad szemmel semmit se lehetett látni a túlzó ragyogástól, de a taktikai kijelzők felületén változás történt ott, ahol a csapdaként felállított Munificent osztályú fregatt kapcsolódott össze a birodalmi csillagrombolóval és mindezen összetartozást egy vörös háromszög fémjelezte, közel a Nap görbületét szimbolizáló vonalhálózathoz. A vörös háromszögből folytonos, koncentrikus körönként, vonalak szakadtak le.

 

A híradós felfelé fordította sisakos fejét, így csupán alig egy arasznyi távolság választotta őt el az őrmesterének groteszk rostélyától.

-Azt mondom uram, hogy itt valami nincs rendben. Ez a szerkezet nem ide....-mutatott volna rá a vezetékek közé beékelt, téglalap alakú egységre, amikor azon, hirtelen villogni kezdett egy vörös led kijelző.

-Mi a...? -adott hangot volna az újbóli megdöbbenésének, aztán hirtelenjében valami élesen villant előtte. A sisakjába beépített fényszűrőrendszer is kevés volt ahhoz, hogy csökkentse a szemébe nyílaló fájdalmat, de eme funkció még ahhoz is kevés volt a többivel együtt, hogy megmentse az életét. Ahhoz minimum vagy tíz kilométeres távolságra kellett volna lennie a hajótól. A villanás a pillanat tört része alatt kebelezte be mind az ő testét, mind pedig a társaiét, kiknek még csak felsikoltaniuk se maradt idejük. Az energiarendszerre kötött, módosított vezérlőegység melyet a maguk szótára szerint csak söpredéknek hívott ellenállók hagytak maguk mögött, működésbe lépett és feszültséget indukálva a hajót keresztül kasul bejáró hálózatban, begyújtotta az üzemanyaggal feltöltött üreges csőhálózatokat, szabadjára engedve a pusztító energiákat, melyek ugyan csupán töredékeit tették ki a szomszédos csillag erejének, azonban így is végzetesnek bizonyult a katonák ezreinek.

A hatalmas fregatt már az első másodpercben teljes egészében megrázkódott és száznál is több helyen szétvetette a burkolatát a hihetetlen erejű nyomás, mely belülről feszítette. A fémtörzs alól lángfelhők csaptak ki, versenyre kelve a csillag több ezer fokos hőjével, aztán szinte pillanatok alatt emésztették fel a rendelkezésre álló oxigént. A hajót szétvető energiák a szélrózsa minden irányába szétvetették a hajó darabjait, nem kímélve a fregattra merőlegesen rácsatlakoztatott csillagrombolót sem a pusztító erejüktől.

A robusztus hídfelépítmény tornyában, Kygan kapitánynak már csak arra maradt ideje, hogy az arca elé kapja a karját. A birodalmi flotta csúcsát jelképező hajó pajzsainak esélye sem volt az ily közeli detonációt kivédeniük. A fémtörzsre záporozó, repeszként hatoló törmelékek, mélyen befúrták magukat a csillagromboló belsejébe, egyes helyeken szabályszerűen átfúrva magukat a törzsön, fontos, a működéshez és az emberek biztonságához nélkülözhetetlen rendszereket a pillanat tört része alatt megsemmisítve. A repeszek elérték a reaktormagot is, ahol aztán irdatlan erejű detonációt indukáltak, talán még a fregatt pusztításáért felelős robbanásnál is látványosabbat. A majd kisvárosnyi méretű hadihajó, egyetlen egy monstre tűzfelhőbe burkolózott, elfedve a törzs különböző helyeit mért rongálódások nyomán feltörő kisebb kataklizmák robbanásait.

A tűzfelhő több mint háromszorosára duzzadt, mint amekkora maga a romboló mérete volt, majd tápláló oxigén hiánya után, mérséklődni látszott, végül elenyészett a csillag forró gázkarjainak előterében.

 

A távoli hadihajón, mely több tucat társaival egyetemben előlebegett a rejtekhelyéről, visszafogott üdvrivalgás harsant. A legtöbben összeölelkezve gratuláltak egymásnak, míg mások csendesen, halvány mosoly kíséretében lesték Keelhen napjának narancsszín tömegét. Byard őrnagy elégedetten álldogált az ablaksor előtt, melyhez Dyna Saragoza is közeledni látszott. Amint a férfi mellé ért, szélesen elmosolyodott, majd közösen folytatták a látvány bekebelezését, míg a hátuk mögött a többiek némileg fesztelenebbül örültek a győzelmüknek. Kis győzelem volt -ezt mindannyiuk tudta-, ámde életükben ez jelentős változásokat fog még okozni. Csupán immár azt kellett volna tudniuk, hogy ez a reménykedés útját fogja előttük bevilágítani, vagy esetleg egy sokkal sötétebb jövő képét tárja fel előttük. Most még nem tudták. Erre majd talán a holnap ad végső választ. De addig boldogok lesznek eme kis győzelmüknek. Ki tudja lesz e ehhez hasonló alkalmuk még az életükben.

[Oldfighter]

Maclaine ezek után Inarával egyetemben megindult visszafelé, utat törve maguknak lefelé a droidokhoz. Az ex-jedi lovag pedig haladva az árral, a legközelebbi kijárat felé vette az útját.

Mariner....

 

A birodalmi felségjelzést magukon viselő kompok alacsony magasságban közeledtek a bemért jelforráshoz. Két oldalról körbefonták őket a függőleges sziklafalak, míg ők mérsékelve a tempójukat, igyekeztek a siklószárnyaik végét olyan messzire tartani tőlük amennyire csak lehetett. Olykor csak pár centin múlott, hogy a fordulókban oda nem koccintották a szárnyvégeket a pilóták.

Az őket kísérő TIE vadászok mindvégig a nyomukban maradtak, lesve az alkalmat, hogy közbeavatkozhassanak.

 

-Felkészítheti az embereit a landoláshoz, százados. -szólt hátra a válla fölött az élen haladó komp elsőtisztje. -A letapogatók szerint ennél közelebb már nem tudunk repülni.

Egy kék szempár villant az uralkodó félhomályban, mely előrefelé vetült az ablakon túli világra. A szurdok lassacskán kiszélesedett és a kopár sziklafalak helyét, egyre jobban átvette a buja, zöld vegetációt jelképező faóriások.

-Milyen messze vannak innen még? -kérdezte a szempárhoz tartozó szenvtelen hang.

-Olyan öt-hatszáz méterre, arrafelé. -mutatott ki az üvegacélon túlra, kissé jobbra, egy kúpos sziklaóriás felé, melynek vonulata elválasztotta az erdőt a tengerparttól.

A százados előrebotorkált. Szemügyre vette a céljukat, majd lepillantott a pilótára.

-Rendelje a vadászokat a célpont fölé. Ha bármi gyanúsat észlelnek szóljanak.

-Értettem, százados. Azonnal intézkedünk.

A rohamosztagos páncélba bújt tiszt hátat fordított a pilótáknak, majd a tekintetét rávetette az üléseken gubbasztó egységére.

-Rajta hölgyeim, vége a kéjutazásnak! Sorakozó a rámpánál!

Kéjes vigyorral húzta a fejére a kopott, idegen fajok testnedveitől foltos sisakját, mely számos kegyetlen bevetésről tanúskodott, majd puskáját fogva, elfoglalta a helyét az emberei között.

A sikló enyhe billegése közepette, a rohamosztagosok a jól begyakorolt mozdulataikkal készültek fel a landolási fázis utolsó mozzanatához.

 

-Várj már meg te pléhdoboz! Látom én is őket, de ez még nem jelenti azt, hogy rohanunk kéne.

Thripio aggodalmas botladozásaival igyekezet elkerülni a marineriek káoszba illő áramlását a barlang védettebb régió felé menet, de úgy tűnt, hogy a kék bőrű lények nem igen foglalatoskodtak azzal, hogy mint vendégek ők is jelen vannak és így a tárgyalások után is kijárna nekik a figyelem. Igazság szerint -állapította meg Thripio-, meglehet, hogy ezek a lények mégiscsak ragaszkodtak ahhoz a megállapításhoz, hogy ők bizony inkább behatolók. További két lépés után azonban fotoreceptorai felderültek. A tömegből ekkor toppant közéjük Maclaine kapitány és Inara, akiket néha azért mégis csak szemmel tévesztett a kavarodásban.

-Oh, Tervezőm! Végre valahára! Meg kell jegyeznem, hogy....

-Pofa be Thripio és futás! -vetette oda neki Maclaine nem túl hízelgően, amely hangvételre Thripio hátra is hökölt. A férfi szemmel láthatóan ingerült és ideges volt. A fokozott izgalmi állapotára való tekintettel szembogara teljesen kitágult. A protokolldroid pedig jobbnak látta ha nem bocsátkozik véleménynyilvánításba a modortalansága miatt. Inara is lendített egyet a karján, a maga módján kényszerítve sietségre a droidokat.

-Megyünk már, megyünk. -mondta Thripio és sűrű lépésekkel igyekezett tempót tartani az emberekkel és Artuval, aki olykor ha kedve úgy diktálta megeresztett néhány elektronikus trillázást.

Csupán a sziklafal mélyébe vezető járat szájából fordultak egyszer hátra, mikor hangos dübörgéssel, a széles nyíláson keresztül befurakodtak a ghadeai jelzésekkel ellátott cirkálók.

 

Killer tábornok már-már megbabonázva leste a leszállókomp kijelzőin felbukkanó távolsági adatokat. Elektronikus szemei számára, a felhőréteg alól kibukkanó színes táj közömbösnek hatott. Fejlett processzorai nélkülöztek mindenfajta szépségérzetet, csupán az agyába jutó és a fő programja által táplált részletek elemzése érdekelte.

Ezerötszáz méter....

A pilótaülésekben helyet foglaló droidok rezintegráltan módosítottak az útirányon, ha a szükség úgy kívánta, mindazonáltal a lehető legrövidebb útvonalon közelítették meg a nyomkövető monitoron villogó apró fénypontot. A medalion, melyet korábban még Calrissian kapitány juttatott el a lányához, és mely magában rejtett egy nagy hatótávú jeladót, most hűen csábította magához egykori gazdájának katonáit.

-Uram, újra érzékeljük a birodalmi szállítóhajókat. -közölte az egyik pilótadroid fennhangon.

-Helyzetük?

-Ahhoz a hegyhez tartanak uram, mely felől Miss Calrissian helyzetét vesszük. Négy, apróbb gép jeleit is vesszük.

Killer hangprocesszora, mélyről fakadó morgásnak adott hangot, fenyegetőn előrehajolt, majd fémujjait belemélyesztette a ülések kárpitjába.

-A parancs egyértelmű. Megsemmisíteni őket! Vadásszák le őket a keselyűdroidjaink!

-Máris továbbítom a parancsát uram. -biccentett kötelességtudóan a pilóta, majd a megfelelő gombokhoz nyúlt. Eközben Killer tábornok színpadias mozdulattal megfordult, majdhogynem elsöpörve minden le nem rögzített tárgyat a köpenyével. Vörösen izzó tekintette a legkiválóbb harci egységeire vetült, melyek örökölték az ő kinézetét. Csúfak és robusztusak voltak. Harci köpenyeik alatt vagy egy tucat gyilkos szerszám csatlakozott a törzsükhöz illetve a végtagjaikhoz. Most hű csatlósként meredtek tábornokukra.

-Készüljetek. A birodalmi rohamosztagosok már a helyszín közelében járnak. Tegyétek azt amire kiképeztelek titeket.

A vele szemben felsorakozott öt társa zordan bólintott. Killer elégedetten felmordult, látva eltökéltségüket, majd a további várakozás perceit a harci üzemmódjának felfokozásával töltötte. Mire leszállnak, programja más egyebet sem fog követni, csakis a gyilkolás művészetének veti alá magát.

 

Ferina kiterjesztette érzékeit, óvatosan nyújtózva az Erő folyamához, hogy az megmutassa a helyes, visszavezető utat a kürtőig. Gondolatai eközben vadul cikáztak a barlangjáratokban nyüzsgő marineriek és a korábbi fogadalma közt, melyben megfogadta, hogy teljes mértékben igyekszik kirekeszteni magát az Erő használatából. De most úgy döntött, hogy mégis ehhez a képességéhez folyamodik, a végszükség bizony nagy úr még az ígéretek megszállottjainak számára is. A harmincas éveiben járó férfi, sűrű bocsánatkérések közepette igyekezett úgy utat törni magának, hogy azzal minél kevesebb gondot okozzon az amúgy is riadt lényeknek és így olykor útvonalterv változtatásokat is kénytelen volt bevezetni. Elméjében számtalanszor felrémlettek azok a pillanatok amikor a klón háborúk alatt katakombákban kellett átvészelnie a külvilág poklát és sokszor bizony ott ennél kaotikusabb állapotok is eluralkodtak.

Egy újabb apró trükkel lecsendesítette elméjét és inkább a kivezető útra koncentrált.

 

-Hogy állunk hadnagy? -fordult oda kérdő tekintettel Needa kapitány a felszíni csapatokat felügyelő tisztjéhez.

-Egységeink nem tapasztaltak különösebb akadályozó tényezőt kapitány. Az AR-12-es és 13-as kompjaink éppen ezekben a pillanatokban teszik ki a katonáinkat Maclaine kapitány tartózkodási helyének közelében.

-Annak a semmirekellő csempésznek befellegzett. -jegyezte meg mogorván Needa. -Még egyszer biztos nem fog csúfot űzni a flottánk ellen. Remélem, hogy ennek a Korboss századosnak tényleg akkora a hírneve mint ahogy azt híresztelik róla. Ez a Maclaine kapitány állítólag képes volt Vader Nagyúr....

Needa nem fejezhette be annak a bizonyos eseménynek az ecsetelését, melyet maga is elégé rácsodálkozóan fogadott még pár nappal ezelőtt, mert hirtelenjében az Avanger teljes egészében megrázkódott. Needa kapitány alig bírt talpon maradni és amikor felpillantott, akkor a híd elülső ablaksora előtt vaskos energiasugarak vágtattak el a hajóorr irányába.

-Mi a fene volt ez?! -kiáltotta el magát, mire a szenzorállásból egy vékony arcú kezelő pislogott fel rá elsápadt képpel.

-Egy hajó bukkant fel mögöttünk kapitány! Egy korai föderációs gyártmány. Támad minket, uram.

-Akkor mire vár még? -meredt rá haragos szemekkel. -Pajzsokat maximumra! Fordulást megkezdeni! Jobb oldali ütegállásokat készenlétbe!

 

Az űr sötét mélye felől, vad villogással furakodott előre a birodalmi csillaghajónál majd kétszer nagyobb gyűrűhajó, tűzével folytonosan próbára téve ellenfelének pajzsait. Calrissian kapitány megtántoríthatatlanul állt a Méregfog hídján és leste amint hajójának peremszéli ütegállásai vég nélkül ontják pusztító energiáikat a türkizkék bolygó előterében lebegő csillagrombolóra.

-Amíg nem fordulnak tüzelő pozícióba koncentrálják a találatokat a hajtóműveikre és a pajzsgenerátoraikra! -adta ki a parancsát félrefordítva a tekintetét.

-Igenis, kapitány. -billentette meg felé a hosszúkás fejét a másodtisztje.

-Biztos ami biztos...-folytatta egy mély sóhaj után-....álljanak készenlétbe a vadászaink is.

-Értettem uram.

[Oldfighter]

Az űr sötét mélye felől, vad villogással furakodott előre a birodalmi csillaghajónál majd kétszer nagyobb gyűrűhajó, tűzével folytonosan próbára téve ellenfelének pajzsait. Calrissian kapitány megtántoríthatatlanul állt a Méregfog hídján és leste amint hajójának peremszéli ütegállásai vég nélkül ontják pusztító energiáikat a türkizkék bolygó előterében lebegő csillagrombolóra.

-Amíg nem fordulnak tüzelő pozícióba koncentrálják a találatokat a hajtóműveikre és a pajzsgenerátoraikra! -adta ki a parancsát félrefordítva a tekintetét.

-Igenis, kapitány. -billentette meg felé a hosszúkás fejét a másodtisztje.

-Biztos ami biztos...-folytatta egy mély sóhaj után-....álljanak készenlétbe a vadászaink is.

-Értettem uram.

Mariner....

 

-Kifelé! Mozgás, mozgás! -lengette meg a karját a századosi paudront viselő rohamosztagos a társainak, miközben a pilóták már újra felpörgették a komp meghajtó rendszereit, hogy a lehető leggyorsabban visszaröppenjenek az égboltra, hogy ha kell akkor hathatós fedezetet nyújthassanak a gyomrából éppen kisorjázó katonáknak. A két szállítójármű egy kis tisztáson ért földet, jobban mondva csak az egyikük volt képes arra, hogy le is szálljon rajta. A terület ugyanis túl kicsinek tűnt kettőjüknek, még úgy is, hogy a landolásnál az oldalszárnyak felemelkedtek a függőleges vezérsík mellé. Többek között ezért is vált sürgetővé az egész hajóelhagyási procedúra. Egy főtiszt se kívánta az egységét felemás állapotban látni bevetés alatt. Ámbátor Korboss százados így is csak a zászlóaljának a csekély hányadával foglalatoskodhatott. Amint alkalma nyílt rá, rögvest átadta a csapatösszevonás teendőit a hadnagyának, aki minden bizonnyal átruházza ezt az őrmestereire. Ez már csak így szokott menni.

A landolóövezet széléig hátráló százados elpillantott úti céljuknak a helye felé. A hegy már ebből a távolságból is jelentősen föléjük tornyosult, mégis ahhoz, hogy megérintsék sziklás felszínét a bakancsaikkal, némi gyalogtúrát kellett még megtenniük. A sűrű erdő mely köréjük csoportosult, egyben el is választotta őket a lehetőségtől, hogy könnyűszerrel érkezzenek meg a céljukhoz.

-Uram, készen állunk.

Riffs hadnagy. -elevenítette fel magában a klónháborúkat megjárt veterán nevét, kinek hangja a jobbján felcsendült.

-A szakaszának a fele még a levegőben van hadnagy. -intette meg zordan, maguk mögé pillantva, ahol a kompok épp ezekben a pillanatokban cseréltek helyet.

-Biztosítjuk a helyszínt, uram. -felelte határozott céltudatossággal, elpillantva a tisztás köré, védőállásba rendezett osztagokra pillantva.

Korboss először kétkedőn nézett a hadnagy sisakjának fekete szemüregeibe, aztán belátta, hogy a veterán a jól begyakorolt felálláshoz alkalmazkodik csupán és követi a standard eljárást. Azonban a százados szerint ennek itt nem sok haszna volt. A szenzorok nem jeleztek ellenséges alakulatokat akik bármikor meglephették az embereit. Mindazonáltal a következő pillanatban be kellett látnia, hogy a klónnak mennyire is igaza volt amikor ehhez a folyamathoz ragaszkodott. A magasból ugyanis hirtelen fenyegető sziluett csapott le, egyenesen a támlábait már kiengedő szállítókompra vetve magát. Vörös energiasugarak záporoztak a fák lombkoronái felől, hogy aztán mélyen belemarjanak a kecses jármű törzsébe és darabokra szaggatva azt lángfelhőbe borítsák.

-Megtámadtak minket! Megtámadtak....ááááá....! -recsegett fel egy pillanatra Korboss sisakjába a második kompon lévő osztagparancsnok kétségbeesett hangja, majd a tisztás közepe felől iszonyatos erejű dörrenés csattant. A birodalmi komp milliónyi repeszre robbant és a detonáció ereje majd mindenkit a földre küldött. Korboss is csak alig bírt a lábán maradni, szerencséjére még időben egy faóriás mögé tudott ugrani, elkerülendő a nagy sebességgel szétröppenő fémszilánkokat. Mikor visszanézett, már csak füstölgő vázmaradványokat látott....és még valami mást is.

Egy keselyűvadász ereszkedett a tisztás fölé. Hosszúkás géptörzse, mely lapos fejként helyezkedett el a szárnystabilizátorok között, enyhén előrebillent, jelentőségteljesebbé téve célpontkereső funkcióját. Miközben lassan csökkentette magasságát, úgy álltak fokozatosan függőleges állásba a szárnyvégekből átalakuló lábai. A csatlakozófelületek töveiből pedig a sugárágyúk kormos torkolatvégei fésülték a terepet alatta.

-Keselyű tizenkét óra felől! -kiáltott fel pár méterrel tőle az éppen a földről feltápászkodó Riffs. A detonáció következtében a fák közé vágódó rohamosztagosok lassan előbotorkáltak és karabélyaikkal megeresztettek néhány sorozatot a földfelszíni harci üzemmódra átkapcsolt droidvadász felé. A katonák tűzfegyvereiből előtörő energiasugarak ártalmatlanul pattantak le a páncélozott géptörzsről, de mikor a droid bemérte a legközelebbi célpontját, akkor a kettős lézerágyúi hatalmas krátereket vájtak a talajba, néhány katonát egész egyszerűen elpárologtatva az élők sorából.

Korboss szenvtelenül itta be magába a látványt, érezte, semmi esélyük sincs a kézifegyvereikkel a droidvadász ellen. Azonban a következő pillanatban újabb fordulat következett be az sorsukba. Észak felől, a fák lombkoronáinak magasságából feltűnt az ő kompjuk és lézerágyúival ripityára szaggatta a keselyűdroidot, melyet túlságosan lefoglalt a rohamosztagosok semlegesítése, mintsem az, hogy számoljon a megmaradt szállítóhajóval, melynek elsődleges funkciója mellett a fegyverzetrendszerével is nyomatékosítani tudta a létjogosultságát.

A droidvadász pusztulását éljenző kiáltások fogadtak a rohamosztagosok részéről.

-Itt az AR-12-es. -szólalt meg Korboss komlinkjében a komp pilótájának a hangja. -Több ellenséges támadógép is van a levegőben. A TIE vadászaink lekötik őket. Siessenek százados.

-Vettem AR-12-es és szép lövés volt.

-Köszönöm százados.

Korboss átkapcsolt egy másik hullámhosszra, miközben egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy vajon mit is kereshetnek erre egykori föderációs gépek. De aztán inkább úgy látta jobbnak, ha a saját dolgával törődik és mielőbb elkapja azt a csempészt. A többit majd a flotta elintézi.

-Riffs hadnagy. Rendelje menetsorba az embereit! Irány a hegy!

-Értettem, uram.

 

Link még a fejét is behúzta a vállai közé, amikor a kürtő mélye felé ereszkedni kezdett. Az oldalsó hajtóművek bömbölve tartották meg a Firehawkot, melynek orr- és farvége olykor csak méterekkel volt a meredek, homorú sziklafalaktól. Aztán egyszer csak a hajón tartózkodók döccenést éreztek a talpuk alatt.

-Oké, megérkeztünk. -fújt egy nagyot Link és átkapcsolt néhány gombot a feje fölött lévő konzolon.

-Hé! Az ott nem Ferina??- mutatott ki előre borús ábrázattal Dozer, miután lefejtette maga körül a hevederjeit.

Link hunyorogva lesett a kopasz társának mozdulata után.

-De, ő az.

Gyorsan maga is kiszabadította magát és lendült is hátrafelé, a raktárból nyíló rámpák irányába. Mikor Dozerral odaértek, Ferina már éppen felfelé tartott az elülső feljárón.

-Hát a Főnök? -pillantott keresztül az ex-jedi válla mellett a pilóta mikor feltűnt neki a férfi egyedülléte.

-Jönnek, csak Inarával visszamentek a droidokért. -fordult meg derékból jelzésértékűen arrafelé merről előbukkant. Kint, a hajón túl, néhány kíváncsi marineri pislogott befelé. -Elég nagy lett az ijedség odabent. És az igazat megvallva -folytatta némiképp baljósan-, rossz előérzetem támadt. Ennyire nem maradhattak le.

-Na jó. -szívta meg a tüdejét Dozer, miközben egy laza mozdulattal keze ügyébe varázsolt egy termetes sugárvetőt. -Az lesz a legjobb ha utánanézek hol maradnak.

-Várjunk csak! -nyúlt ki előre Ferina. -Maclaine kapitány azt mondta várjuk meg itt. Meghagyta nekem, hogy ha kell segítsek nektek. Másrészről pedig el kell csalnunk a birodalmiakat ettől a helytől.

Dozer mordult egyet, majd tett egy fenyegető lépést előre. Link nyomban kitette elé a karját.

-Engem nem igazán izgatnak ezek a ghadeaiak. De mi nem hagyunk hátra senkit se.

Ferina feszengve nyelt egy nagyot és késztette magát, hogy ne közvetlenül az óriás szikrákat szóró tekintetébe pillantson.

-Az üzlet az üzlet Dozer. -mondta Link. -A Főnök pedig üzletet kötött velük. Másrészről azonban igazad van, nem hagyunk hátra senkit se.

A szavainak ereje és a mögöttük meghúzódó gondolat mozgásra bírta Dozert, de mielőtt még maga mögött hagyhatta volna a Firehawk fedélzetét, Link utánakiáltott: -Ferinát is vidd! Ő ismeri már az utat.

Az ex-jedi bólintott, majd kihúzva az övéből a pisztolyát és Dozer után vetette magát.

 

John Maclaine és Inara a lehető legkevesebb fennakadást akarták okozni a barlangjáratokban ide-oda rohangáló marinerieknek, ezért a droidokkal együtt a járatok szélein igyekeztek előrébb jutni, lehetőség szerint a kedvező útirány választással, már amelyekből lehetőségeik adódtak az elágazásokban. A továbbra is rémülettől megszállott helyiek, a barlangfalakba vájt üregeikbe tömörültek, hol a kölykeiket ölelve szorosan magukhoz, hol pedig az értékes javaikat melyek addig a közlekedőalagutakban hevertek.

Mikor a két ember és a két droid már a negyedik vagy ötödik elágazásnál járt, hirtelen egy igen ismerős hang ütötte meg a füleiket illetve a droidok esetén a hangrögzítő szenzoraikat.

-Mi a fene volt ez? -kérdezte Inara, mikor előtte megtorpant Maclanie. A férfi elfordította a fejét, hogy a falak közt visszhangzó hang irányát bemérje illetve elemezze. Thripio aggódó testtartást vett fel és lepillantott a társára.

-Hallottad, Artu? Valaki lövöldözik a közelben.

-A droidnak igaza van. -jegyezte meg Maclaine a távolba elpillantva. -A birodalmiak behatoltak valahol.

A zsebébe nyúlt és gyorsan előhúzta a komlinkjét.

-Link, hallasz? Jelentkezz! Link!

Az apró szerkezetből statikus sercegés hallatszott csupán. Artu felcsipogott mellettük.

-Artu szerint ezek a falak itt leárnyékolják a rádióadást. -fordította le Thripio a kis droid elektronikus szavait.

Maclaine fanyar grimasszal vágta zsebre a készüléket, majd előhúzta az övéből a pisztolyát. Épp a megfelelő időben. Bal felől ugyanis, ahonnét pár másodperce a dörrenés fojtott hangját észlelték, most torzított emberi hang ütötte meg a fülüket ahogy elkeveredett néhány marineri rémül kiáltásával.

-El az utamból nyavalyások!.... Hol vannak, mi? ?.Az emberek!

 

-Merre vannak? Mi?....-Korboss százados taszított egyet a marinerin akinek érthető hang nem jött ki a torkán, de már levegőt is képtelen volt venni. Nekicsapódott az alagút falának, majd lerogyott a durva padlóra és nem kelt fel többé.

A rohamosztagosok kíméletlenül törtek át a néhol összezsúfolódott tömegen, sőt, párszor ha úgy találták helyesnek, akkor a fegyvereikkel szereztek érvényt maguknak.

-Félre! Félre! -hajtotta el maga elől Riffs is az útjába kerülő lényeket, majd a nagy hadonászásba belefeledkezve majdnem belerohant Korbossba, aki csak úgy, minden előzmény nélkül megtorpant.

-Uram...-pislogott rá értetlenül a százados háti páncéllemezére.

-Ott vannak! -csattant fel a sisakjában Korboss figyelemfelkeltő hangja és azzal párhuzamosan előremutatott. -Elkapni őket! Gyerünk!

 

-A fenébe is! -szisszent fel Maclaine, majd szinte ezzel egy időben egy villanás kíséretében törmelék zúdult a fejére a magasból. Inara felsikoltott, majd a jól beidegződött ösztöneinek engedelmeskedve, máris viszonozta a tüzet. Nem figyelte meg, hogy eltalált e valakit a fehér testpáncélosok közül, hanem Maclaine után vetette magát amikor az a rohamosztagosokkal ellentétes irányba fordult. Hogy a droidokat hathatósan fedezzék, olykor megfordultak és egy-egy tessék-lássék lövést eleresztettek. A birodalmiak látván ezt, már korántsem érezték sürgetőnek az előrenyomulásukat. Még az eltökélt Korboss százados is gyakran lapult a falhoz, esetleg rántott maga elé néhány ártatlan marinerit.

-Mozgás Thripio! -üvöltötte túl a lövedékek visító hangjait a csempész.

-Igyekszem uram, igyekszem. -sipákolta amaz és még Artu is riadtan, aggasztó füttyentések közepette gördült mellette. -Nem Artu. Eszemben sincs elterelni a figyelmüket. De nem is tudom te miért izgulsz. Ócskavassal nem sokra mennének. Biztos alkatrészeidre szednének és valami harmad osztályú foltozólemezt készítenének belőled.

Artu ingerült fenn hangú választ hallatott.

-Hogy?! Beolvasztani engem? Jaj Tervezőm!

Maclaine ingerülten ripakodott rájuk, mire ők lecsendesedtek és a tőlük telhető leggyorsabb tempóban szedték a lábaikat. Maclaine és Inara felváltva perdültek meg a továbbiakban is és javarészt meggondolatlanabbul viszonozhatták a tüzet üldözőikre, mert a marineriek végre valahára eltűntek a tűzvonalból és az odúiak mélyére húzódtak vissza, onnan pillantva ki csak az alagutakban cikázó lézerlövedékek villogó hálózatára. Ezek a lövedékek pedig kezdtek egyre több gondot okozni Maclainnek és Inarának. A sugárnyalábok szerencsére elkerülték őket, de a nyomukban keletkező apró kőszilánkdarabok tucatjainak hatását szó szerint a bőrükön érezték. Az olykor pengeéles darabok igen fájdalmasan hasítottak bele a fedetlen testrészeikbe. A droidok is megkapták a jussukat és az eddig ragyogó aranyszínben pompázó Thripiora jó pár rétegnyi por került, Artu kupolás fejét meg rendszerint folyamatosan ostromolták a mennyezetről lehulló durva élű repeszek.

-Egyáltalán jó fele megyünk? -kérdezte a soron következő kanyarulat sarka mögé húzódó Inara, sűrűn pislogások közepette. A por igencsak irritálta a szemét.

Maclaine fanyar pillantásokat vetett az előttük lévő alagútszakaszra, miközben maguk mögé eresztett egy rövid sorozatot. Immár megelégedéssel nyugtázhatta, hogy sikerült ezzel létszámbéli hiányosságra ösztökélnie az üldözőiket.

-Én azt hittem átvetted az irányítást. -jegyezte meg könnyed hangvétellel, meglovagolva a sikerét.

Inrara kényszeredetten elhúzta a szája sarkát. Nem igazán vette most Maclaine humoros oldalát.

-Van egy olyan érzésem, hogy rossz felé tértünk le.

-Nekem is. -vágta rá a csempészkapitány. -De most már asszem annyira nem is izgat. -Érzékeltetve a hangulatát, kacsintott egyet. -Mikor voltunk részesei egy ilyen jó kis csetepaténak, he?

-Megörültél John! -kiáltotta vissza Inara a tűzvonalból elszakadni alig bíró férfinek.

-Az tuti. De jót tesz a modoromnak. -vigyorgott vissza a nőre, majd kiszúrva, hogy a rohamosztagosok éppen a részükről már korábban elhagyott elágazást keresztezik, pisztolyával a mennyezetről alálógó és a világítást szolgáltató olajos tárolókehelyre lőtt egy sorozatot. A lángoló lámpás azon nyomban hatalmas tűzfelhővé vált és minimum három rohamosztagos nyakába zúdította a tartalmát. Sikoltás támadt, mire Maclaine végre maga is be tudta vetni magát Inara és a droidok mellé. Lekuporodott a fal mellé, hogy kicsit kifújja magát.

-Ez nem is volt olyan rossz ötlet, mi? -pislogott rá a nőre fellengzősen, miközben gázpatront cserélt a fegyverébe.

-John, John...-rázta meg a fejét Inara lemondóan, de eközben a tekintetének csillogása teljesen másról árulkodott. -Nem is tudom mihez kezdenénk nélküled.

-Oh, nekem elég lenne ha csak a magad nevében beszélnél. -húzta csibészes vigyorba az ajkai sarkát, majd mielőtt még Inara erre reagálhatott volna, a fejével az előttük pár méternyire kezdődő mellékjáratra bökött. -Ismerősnek tűnik. Szerintem arra lesz a kijárat. Gyerünk.

Inara ellökte magát a faltól és a droidokat sürgetve előrelendült. Maclaine mély lélegzetet vett és a térdeire támaszkodva maga is mozgásba lendült. De mielőtt még egy lépést is tehetett volna éles fájdalom hasított a hátába, egyenesen a bordái közé. Inarának csupán a harmadik lépés után tűnt fel, hogy nem hallja a férfi lépéseinek a zaját a háta mögött. Megfordult és amit látott attól teljes egészében lebénult.

John Maclaine ott állt, néma kiáltásra nyíló ajkakkal, miközben mögötte egy koromfoltos sisakot viselő rohamosztagos nézett át a férfi válla fölött.

-John... John...? -jött elő a hang Inara torkából alig hallhatóan, pedig gondolataiban üvöltött a férfinak, hogy forduljon meg, hogy.......de elkéset vele. A következő pillanatban John Maclaine teste magatehetetlenül előrehanyatlott és észrevehetővé vált a birodalmi katona kezében lévő vibropenge aminek vége vöröslött Maclaine vérétől.

Inara sikítani akart volna, de teljesen lebénult. Mellette Thripio jajdult fel, de ő se bírt egy tapodtat se megmozdulni. A rohamosztagos velük ellentétben igen életrevalónak tűnt. Miközben körülötte feltűntek a társai a kanyarulat mögül, megemelte a másik kezében tartott sugárvetőjét. De mielőtt még meghúzhatta volna a ravaszt egy iszonyatos erejű robbanás fakadt a hátuk mögött, melynek következtében az ?L? alakú kanyarulat sarka megszűnt létezni, őket meg a detonáció nekivetette a megmaradt falaknak. Inarának is jutott a dühöngő fuvallatból és kénytelen volt elfordítani a tekintetét, melyre eddig képtelen volt. Immár megszabadult az őt fogva tartó látványtól, de a lelkébe maró érzés teljes mértékben eluralkodott rajta. Még akkor is néma döbbenetben maradt amikor kemény fémujjak kulcsolódtak az alkarjára és valaki felkapva őt futni kezdett vele. Első gondolata az volt, hogy minden bizonnyal Thripio ragadta őt fel, de aztán már képtelen volt mérlegelni továbbiakban ennek az eshetőségét. Egész egyszerűen elájult és komor sötétségbe merült a tudata.

[Oldfighter]

Ramoos, egyszerre engedte le a hirtelen elnémult komot a szájától és azzal egyidejűleg emelte fel a tekintetét a majd tíz méter magasan húzódó keskeny ablaksorra, melyen keresztül egykoron a természetes napfény segítette a tájékozódást a csarnokban az itt lévő munkásoknak. Most hirtelen az egyik ilyen ablaktábla fölött fehér testpáncélos alakok tűntek fel, egyenesen lefelé, őrájuk meredve a groteszk plasztoid maszkjaikon keresztül.

-Ó a francba! -nyögött fel elfulló hangon, majd kitört a káosz.

Res Rigel....

 

 

-....Még egy pillanat...-hallatszott a vontatott hangja a zárral bíbelődő technikusnak és miközben a nyitott áramköri szerelvény egyik aljzatából húzta volna éppen ki a kódtörő műszerét, máris hangos csattanás hasított az est sötétjébe.

-Mi a fészkes fene volt ez? -kapta fel a fejét Deamler őrmester is velünk egyetemben, aki nem sokkal a hátam mögött lapult a gyárépület foltos falához. A technikus fejcsóválva tárta szét a kezeit előttünk. Idegesen pillantottunk hol előre, hol hátra. Körülöttünk semmi se mozdult, minden jel szerint valaminek odabent kellett történnie, de hogy pontosan minek, az rejtve maradt a zárt ajtószárnyak és a majd három méteres magasságban kezdődő ablakpárkányok mögött.

Wolfie fülei az égnek meredtek, ahogy maga is felfigyelt a szokatlan és talán túl korai zavarkeltő hangra. Orrlyukai kitágultak és szaporában kezdte venni a levegőt, ahogy a szaglószerveit is igyekezett munkára fogni. Mindazonáltal nem tűnt riadnak és így megóvott minket attól, hogy felfedje a kilétünket az ugatásával. Ámbár amint a következő pillanatba kiderült, ezt akár nyugodtan megtehette volna.

-A francba! -csendült fel a sisakhangszórómban Zim elégé mérges hangja. -Kiszúrtak minket. Elkélne egy kis segítség százados.

Szinte abban a pillanatban sugárlövedékek sivító hangjára lett mindenki figyelmes.

Megpördültem és odabiccentettem a technikusnak, miközben szorosabbra markoltam a karabélyomat.

-Hogy állunk azzal az ajtóval?

-Kész vagyok. -felelte hadarva és felcsapta a borítólemezt, majd vetett egy pillantást a biztosítóemberekre, akik szó nélkül rendeződtek a behatoláshoz szükséges alakzatba.

Bólintottam a kódtörőnek, mire az lenyomta az ajtónyitó gombot. A súlyos fémkapuk döndülve váltak ketté és csúsztak a főfalak elé. Odabentről egyre szélesedő fénysáv nyúlt ki a kinti sötétbe.

-Werton! Behatolás, most! -emeltem fel a hangom, biztosra menve ahhoz, hogy az átellenes oldalon lévő osztag vezetőjéhez is eljusson a hangom a közös csatornán, majd elrugaszkodtam többed magammal a faltól és bevetődtem a nyíláson, előreszegezett fegyvertorkolattal.

[Oldfighter]

-Werton! Behatolás, most! -emeltem fel a hangom, biztosra menve ahhoz, hogy az átellenes oldalon lévő osztag vezetőjéhez is eljusson a hangom a közös csatornán, majd elrugaszkodtam többed magammal a faltól és bevetődtem a nyíláson, előreszegezett fegyvertorkolattal.

Res Rigel....

 

Ramoos Diesert csak egy hajszálnyi választotta el attól, hogy egy jókora kenetteljes folt maradjon belőle a csarnok betonpadlóján. A magasból érkező lézersugár pontosan oda csapódott ahonnét elrugaszkodott, mikor az egyik emberének lövése által berobbanó tetőablakok zúzalékán keresztül a páncélos alakok viszonozták a tüzet. Nem csak a kék fényben ragyogó gázplazma hőjét érezte magán, hanem annak irtózatos erejét is amikor a lába mellett belerobbant a padlóba. A saját testi ereje és a vakító fényű lobbanás méterekkel taszította odébb, egyenesen nekivetve őt néhány láda felszerelésnek, melyeket csörömpölve taszított tovább a lendületétől sújtva. Vetődés közben a perifériáján egyszerre több emberét is látta amint pisztolyaikkal a csarnok mennyezetére szegezik figyelmüket, majd ugyanezek az emberek lángokba és füstbe merülve hamvadtak el, fájdalmas sikolyok kíséretében. Csak mikor a saját testébe nyílaló zsibbadó érzésén felülkerekedve igyekezett újra talpra kecmeregni, akkor szembesült azzal a ténnyel, hogy a hatalmas bejárati kapukon keresztül is fehér testpáncélos rohamosztagosok zúdulnak be a csarnokba, méghozzá teljes fegyverarzenálban. Valaki élcesen elkáromkodta magát a közelében és amikor odafordult Moorent látta, amint vadul lövöldözött felfelé. A csapatban helyettesi rangban álló férfi éppen két sor tároló polcrendszer közé hátrált pár talpon maradt emberrel.

-Fedezékbe! Mindenki fedezékbe! -üvöltötte el magát, mialatt egy pillanatra sem csillapította fegyverének vad visítását, amint sisteregve lövellte sorozatokban a halálos energiasugarakat, a tetőablakok alá, a karbantartó, rácsos padlózatú közlekedőfolyosóra huppanó birodalmiakra. A fémszerelvény narancsszínben ragyogott a lövedékek hőjétől, arra késztetve a négy főből álló egységet, hogy gyorsan elillanjanak onnan. Ramoos ezt az alkalmat használta ki arra, hogy maga is biztos fedezék után nézzen, mielőtt még a két oldalról felbukkant birodalmiak zsíros célpontot találnának benne. Megmarkolta szorosan a sugárvetőjét, majd először négykézlábra emelkedett, végül gyorsan felmérve a közvetlen környezetét, kinézte magának az egyik közeli tárolórekeszt mely felé már-már meglendült. Ám ekkor észrevette egyik emberét aki pár méterrel mellette tápászkodott fel a romok közül. Eleinte elégé határozottak voltak a mozdulatai, de aztán valami megváltozott. Ramoos tekintette elkerekedett amikor teljes egészében nyilvánvalóvá vált számára, hogy mi is lehet a valódi ok a tétovázásra. Az alig húsz esztendős fiatalember testéből vagy fél tucatnyi üvegdarab állt ki, mélyen beleágyazva a ruháján keresztül a húsába. A megdermedt tekintetű rigel-i lázadó kézfejéről patakokban folyt alá a sötétvörös vére mely valahonnan a kabátjának ujja alól eredt. Ramoos elhűlve leste amint a következő pillanatban, villogó lézerlövedékek vágódtak a társának és döntötték le azt végérvényesen a lábáról. Amilyen gyorsan csak tehette, megiramodott előre, kétrét görnyedve, de azért nem volt rest és a hozzá legközelebb felbukkanó rohamosztagosra megeresztett egy rövid sorozatot. A birodalmi katona a mellkasába csapódó lövedékektől, karjait szétvetve zuhant hátra, majd csörömpölve érkezett a padlóra. Ramoos egy utolsó szökkenéssel még azelőtt húzódott be a fedezék mögé, mielőtt még az elesett rohamosztagos közelben tartózkodó társai viszonozták volna a tüzet.

-Ram! Ide! -Mooren hangja elég erős volt ahhoz, hogy magára vonja a figyelmét. A nála csak pár évvel fiatalabb társa a karját lengetve pillantott felé a felszerelésekkel telezsúfolt polcokon keresztül, miközben néhány rigelivel fedezőtüzet zúdítottak a csarnok középvonala felé nyomuló rohamosztagosokra, akik igyekeztek szemmel láthatóan egyesíteni erőiket.

[Oldfighter]

-Ram! Ide! -Mooren hangja elég erős volt ahhoz, hogy magára vonja a figyelmét. A nála csak pár évvel fiatalabb társa a karját lengetve pillantott felé a felszerelésekkel telezsúfolt polcokon keresztül, miközben néhány rigelivel fedezőtüzet zúdítottak a csarnok középvonala felé nyomuló rohamosztagosokra, akik igyekeztek szemmel láthatóan egyesíteni erőiket.

Res Rigel....

 

Zim rádöbbent, végzete karnyújtásnyi közelségbe került hozzá. Alant, a tetőablakok túloldalán az egyik rigeli fickó egyenesen őrá pillantott, miközben az addig a füléhez tartott komlinket visszaengedte a combja mellé.

-A fenébe! Baj van. -szólt oda a három klóntársának, akik közül az egyik, éppen egy nyílást igyekezett kivágni a gyárépület hosszán végigfutó tetőablaksor egy pontján, mely a rá következő pillanatban berobbant alattuk. Ő és Zim hirtelen eltűntek a tetőről, miközben néhány energiasugár süvített el körülöttük, egyenesen az égbolt felé röpítve a halálos erejüket, amiket még a ripityára zúzott üvegtáblák se tudtak megfékezni. Freak és Feat mivel pár lépéssel arrébb várakoztak a társaiktól, megúszták a zuhanást, de se Zim, se pedig Crash nem zúzták össze magukat, hanem fennakadtak egy keskeny karbantartó/közlekedőfolyosón, mely az ablaksor alatt futott végig. Ezt tapasztalva, ők ketten is átvetették magukat a kitört kereten és társaik mellé érkezve rögtön tüzelőállásba helyezkedtek.

-A francba! Kiszúrtak minket. Elkélne egy kis segítség százados. -hallhatták meg Zim hangját mögöttük, miközben maga is kihajolva a derékmagasságban lévő korlát alatt, megeresztett néhány lövést a rigeliekre, akik közül néhányan a saját ostobaságuknak lettek áldozatai azzal, hogy nem ugrottak félre időben a rájuk hulló üvegszilánkoktól. Másrészről azonban tetemes energiájuk maradt arra, hogy zárótüzet zúdítsanak rájuk. Feak, aki egy rotációs fegyverrel szórta az ellent, kénytelen volt félreugorni, mert csizmája talpát már javában odaolvasztotta az átforrósodott rácspadlózat ami eddig nagyjából felfogta az alulról jövő lövedékek nagy hányadát. Miközben ők négyen megiramodtak a csarnok közelebbik vége felé, addig lentről és oldalról fémes hang jelezte, hogy a felmentősereg behatolt a helyiségbe. Ezzel jelentősen elhárult róluk a tűzeső, de ez korántsem jelentette még azt, hogy néhány eltökélt rigeli ne akarná őket elhamvasztani.

A csarnokot teljességgel elárasztották a vörös és kék sugárnyalábok és a mögöttük felkerekedő sikolyok hangjai.

 

Niobé, továbbra is a rejtekhelyéül szolgáló torony tetején gubbasztott és onnan nyugtázta szenvtelenül ahogy a cselszövése kiteljesedett a színpompás káoszban, melynek lángjai a gyárépület ablakain át eljutott hozzá is. Óvatosan lefejtette magáról a vizorját, majd a többi kiegészítő felszereléseivel együtt beletette őket egy zsákba amit végül a hátára vett. A lába mellől felemelt egy szigonypuskát és oldalra billentve a fejét, az éjjel is kifogástalan célzást biztosító optikáján keresztül, becélozta a tőle nyolcvan méterre lévő kéményt, mely átellenesen nyújtózott a gyárépülettől a csillagok felé. A mágneses kampó kondulása alig okozott feltűnés bárkinek is az elhagyatott komplexum területén, legfeljebb a pár száz méterre lévő birodalmi hátvédet alkotó osztagokhoz juthatott el a hang, de már az ő figyelmük is teljesen másfelé irányult. Ahogy a hapan infiltrator átemelte a lábát a mellvéden és kilépett a reflektorokat tartó állványzatra, maga is jól láthatta amint a közepesen felszerelt gépesített egység megindult a gyárépület felé. Minden jel szerint eljutott hozzájuk az összecsapás híre. De ez őt már nem izgatta. Amiért idejött, azt teljesítette. Ideje volt, hogy újabb helyszínt nézzen a következő tervének a megvalósítására. Végigcsusszant a kifeszített kötélen, majd a kémény oldalán futó karbantartóállványzatra huppant és elkezdte eltüntetni az utolsó árulkodó nyomait is. Amint végzett elindult a közelben parkoló hajójához, de mielőtt még futólépésre váltott volna, a korábbi tartózkodási helyéhez közel, fellángolt az égbolt és egy hatalmas tűzlabdát produkált az éji sötétbe.

 

 

Fémládák, műanyag rekeszek, a kettő vegyítéséből készült egyéb tárolók forgácsolódtak pozdorjává az energialövedékek özönében. A fokozatosan hátrálni kényszerülő rigeliek a nyakukat behúzva igyekeztek keresztüljutni az egykori itt dolgozott munkások és az ő tevékenységük által elraktározott és most megsemmisülő felszerelések romjai közt, miközben nem feledkeztek meg viszonozni a birodalmi rohamosztagosok tűzesőjét. Hiába voltak azonban majd kétszer annyian mint a páncélos katonák, fegyvereik kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy eme előnyüket realizálják.

-Valaki piszkosul felültetett minket! -üvöltötte túl a sugárvetők dörrenéseit és a torkolatukból elővillanó lövedékek sívitását Mooren, egyenesen felettesének címezve a megállapítását, aki az egyik állvány sarka mögé behúzódva szedte le az őket követő birodalmiakat amikor azok a koromfoltos dobozokon igyekeztek átbotorkálni a polcsorok között.

Ramoos vicsorgott dühében, kis híján majdnem elvitte a fejét az egyik skarlátszín lézersugár.

-Erre most nincs időnk. -kiáltott vissza. -El kell jutnunk a lejáróig. -fejével arrafelé bökött, mely irányba eddig is hátráltak és ahol a csarnok végében -mintegy lezárva azt-, egy irodaszerű helyiség terült el. Hirtelen aztán, minden átmenet nélkül egy társuk bukkant fel csapzottan, vállán egyensúlyozva egy rakétakilövőt amit nagy valószínűséggel a titkos rekeszekből halászott elő. Már-már orra esve bukdácsolt át a szerves és szervtelen roncsokon, miközben fittyet hányt a mellette elvágtató sugárnyalábokra.

-Jobb lesz ha visszahúzódtok! -vakkantotta oda nekik és még vagy egy tucat rigeli bajtársnak akik még életben voltak. Valahol a közelben egy vadállati üvöltés harsant, majd emberi sikoly kerekedett felül egy pillanatra. Senki se rohant oda, hogy megnézze mi történt a állványzatok mögött.

-Mi a fenére készülsz Hoover? -meredt rá elkerekedett szemekkel Ramoos. -Tudod te egyáltalán mire való az? -mutatott rá a szemmel láthatóan súlyos fegyverre, mely csak nagy nehézségek árán maradt meg a lelkes vigyorra kényszerült férfi vállán.

-Most per pillanat arra, hogy kihúzzon minket a slamasztikából.

-Ember! Azzal őrnaszádokat akartunk leszedni az égről és nem holmi gyalogos katonákra lődözni az értékes rakétákkal! -üvöltött rá Mooren, teljességgel elképedve követve a tekintetével amint Hoover igyekszik kitámasztani magát. Amaz azonban nem sokat törődött a megjegyzésével és szaporán készülődött a minél pontosabb lövésére. Azonban mikor a fejét megbillentve a célzórendszerhez igazította a jobb szemét, megszólalt.

-Tévedésben leledzel ha azt hiszed ezzel rohamosztagosokra akarok lőni. De jobb lesz ha ti eltűntök innen.

Mooren -de még a többiek is-, gyanútlanul követni kezdték a tekintetükkel a vetőcső irányzékát, mely nem máshová vezetett mint.......

-Na ne. -tátotta el a száját Mooren a felismeréstől. -Ember, ez őrültség amit művelsz!

Hoovertet azonban nem érdekelte a megjegyzés. Elkurjantotta magát, hogy jobb lesz ha mindenki a lába közé kapja a fejét, aztán meghúzta az elsütőbillentyűt. A rakétavető torkolatnyílása felizzott, majd kék lánggal köpte ki magából a töltetet, mely sebesen tört előre, messze fényesebben és hangosabban mint bármely sugárvető lövedéke. Míg Hoover a fegyver erejétől és a tessék-lássék felállásától elvetődött a törmelékek közé, addig a rakéta át is szelte a közte és a célpontja közt lévő távolságot, olykor csak centikre haladva el az állványoktól vagy éppen a megdöbbent rohamosztagosok fejétől. Ami ezek után következett az felülmúlt minden várakozást, de még elképzelést is. A töltet iszonyatos erővel vágódott bele a csarnok túlsó felében felhalmozott robbanószer ellátmányba, vakító sárga izzásba borítva élőt és holtat egyaránt. A robbanás következtében elszabaduló lökéshullám végigsöpört a gyárépületen, maga előtt tolva a forró lángtengert.

[Oldfighter]

Még akkor is néma döbbenetben maradt amikor kemény fémujjak kulcsolódtak az alkarjára és valaki felkapva őt futni kezdett vele. Első gondolata az volt, hogy minden bizonnyal Thripio ragadta őt fel, de aztán már képtelen volt mérlegelni továbbiakban ennek az eshetőségét. Egész egyszerűen elájult és komor sötétségbe merült a tudata.

Mariner....

 

-Állj, hallottam valamit! -torpant meg Ferina egy pillanatra éppen egy elágazáshoz érve. Egy olyan irányból amit eddig nem tudott megállapítani, sugárkarabélyokra emlékeztető dörrenéseket halott. Dozer, vele együtt tétován pillantott hol jobbra, hol pedig balra, majd végül továbbra is zihálva véve a levegőt, jobb felé intett a karjával.

-Arról jön.

-Szerintem is. -biccentett az ex-jedi. -Menjünk!

Újul erővel iramodtak meg, miközben egyre több rikácsoló marinerivel futottak össze, akik közül néhányan -mikor észrevették a tenyereikben lévő sugárvetőket-, riadtan tapadtak oda az alagutak falához vagy tűntek el az azokba vájt odúkban. Ferina és Dozer nem sokat törődtek velük, de ettől függetlenül remélni merték, hogy nem futnak össze agresszív helyiekkel. Nem igazán lelték volna kedvüket abban, hogy az energiát rájuk pazarolják, de ha a szükség úgy hozta volna, mindketten tették volna a kötelességüket, hogy élve eljussanak Maclaine kapitányhoz, Inarához és a droidokhoz.

-Erre. -intett oda ismét a társának Dozer, amikor elértek egy következő elágazást. Most bal felé mutatott és immár mindketten megállapíthatták, hogy sokkal erőteljesebben visszhangoztak azok a lövések. Sőt, mintha egy eddig jóval erősebb morajlás is végigfutott volna a talpuk alatt. Dozer, a még nem teljesen egészséges lábával is úgy futott, hogy Ferinának igencsak igyekeznie kellett, hogy lépést tudjon tartani vele, majd aztán mire maga is felvette a tempót, majdnem fejjel rohant bele társa széles hátába, aki se szó, se beszéd megtorpant előtte.

-Hé! Mi az? Mi történt? -kandikált ki mögüle Ferina, mire Dozer bökött egyet előre a fejével. Pár lépésnyire előttük füst terjengett és abban két alak botorkált. Dozer félreállt, hogy helyet biztosítson Ferinának is, akivel tüzelőállásba helyezkedtek. Az alagút mennyezetéről alálifegő világítótestek vadul kilengtek és kísérteties árnyékba borították a közeledni látszó két alakot, akik közül az egyik amolyan emberforma kontúrokkal bírt, de az a másik....na ő már igencsak erős fejtörést okozott a két férfinek. De aztán a következő pillanatban mindketten megkönnyebbülten fellélegeztek. A füstfelhőből ugyanis Thripio és a kis asztrodroid társa, Artu-Detu botorkált elő.

-Ó, tervezőm! Hát maguk itt? Micsoda meglepetés! -integetett jó előre Thripio. A fotoreceptorainak hála ő már korábban felismerte őket, mint ők maguk a droidokat. De az emberek arcán átfutó megkönnyebbülést sugalló kifejezés nyomban elillant, amint a protokolldroid sürgető mozdulatokat tett.

-Kérem jöjjenek gyorsan. Azt hiszem történt valami a kapitánnyal és Inara kisasszonnyal.

-Micsoda? -lépett kettőt előrébb Dozer, máris ott teremve a droid előtt és fenyegető alakja szinte ráborult Thripiora. Artu felpityegett a társa mellett, hátrálva egy arasznyit, mintegy átérezvén a Thripiora nehezedő súlyt. -Ismételd meg!

Thripio úgy érezte, hogy a rögzítőpatentjai remegni kezdenek.

-A kapitány...és Inara kisasszony....-hebegte hátrahajolva, mire Ferina közéjük furakodott.

-Gyerünk Dozer, erre most nem érünk rá.

-Menjenek, menjenek! Gyorsan. Talán még nem késő. -szólt utánuk a droid, majd a társának kupolás fejére tette a fémtenyerét.

-Artu, te ne hagyj itt!

 

Dozer és Ferina köhécselve fúrták magukat mélyebbre az alagútban terjengő por és füstfelhőben, melybe tetemes koncentrátumú ózonszag is vegyült. Szájuk elé kapva a szabad kezüket, sűrűn pislogva haladtak előrébb, majd Ferina valami éles villanásra figyelt fel. Ionizált gázplazma süvített előttük végig, keresztbe, majd robbant bele egy fémesen csillogó hadonászó alak mellkasába. Nem kellett figyelmeztetnie Dozert. Az már a falhoz lapulva tartotta előre az ismétlőfegyverét, melyekbe ideje korán robbanótölteteket tárazott be. Ám azonban mielőtt még elsüthette volna valami megragadta a bokáját. Meglepetten pillantott le, majd a döbbenettől megrogytak a térdei. Egy halom sziklarög alatt ott feküdt félig betemetve Maclaine kapitány.

-D...Dozer?....Tűnjetek el! Inara.....-szólalt meg alig érthetően, miközben szemének mozgatásával sikerült elérni, hogy Dozer kövesse az irányt. De nem látott mást csak alig kivehető alakokat....rohamosztagosokat és mintha néhány ezüst színű droid is feltűnt volna köztük, de olyan gyorsan mozogtak, hogy Dozer nem volt biztos semmiben sem.

-Ne beszélj Főnök. -csitítgatta őt, látván Maclaine arcán végigvonuló fájdalmas grimaszt. -Kiszedünk innen. Ferina! -emelte meg kissé a hangját, éppen csak annyira, hogy jelenlétüket ne hozzák a küzdelemben részt vevők tudtára. A társa kétrét görnyedve osont mellé és mikor észrevette Maclainet, elszorult a torka.

-Kapitány!

-Ssshhhh. Segíts inkább. -szólt rá még időben Dozer és puskáját a vállára vetve, igyekezet neki a kapitány testének nagy részét betemető kövek levételének.

-Ne Dozer. -pillantott fel rá Maclaine, remegő karját megemelve és ujjait rákulcsolva a férfi csuklójára. -Nekem már késő. Nincs időnk. Menjetek innen és csaljátok el őket.

Dozer alig tudta leküzdeni a torkába maró érzést.

-Mi sose hagyjuk hátra egymást. Nem emlékszel?

-Ez most nem az a helyzet barátom. -jegyezte meg erőlködve, majd köhintett néhányat. A szájának egyik sarkában vékony vércsík buggyant elő. -Inarát elvitték.

Dozer dühös ábrázattal pillantott a közeli harcok felé, melybe hol emberi sikolyok, hol pedig gépi nyüszítések vegyültek. A sugárvetők dörrenései mintha csillapodni látszottak volna. Érezhető volt, hogy lassan nem akadt olyan személy aki meghúzhatta volna a fegyverek ravaszait. Mindazonáltal még nem sejtették, hogy kikkel is állnak szembe a birodalmiak. Az biztos, hogy a technikailag fejletlen marinerieket kizárhatták a lehetőségek közül.

-Utána megyünk és visszahozzuk őt. Ígérem. -Dozer lefejtette a csuklójáról Maclaine fokozatosan elgyengült ujjait.

-Mond meg neki......Mond meg, hogy......-nyögött fel ismét erőlködve, majd egy mély levegővétel után, visszabicsaklott a feje a durva felszínre és nem mozdult többé. John Maclaine, titokba tartva utolsó vallomását, elindult egy másik csillagos égbolt felé.

[Oldfighter]

-Mond meg neki......Mond meg, hogy......-nyögött fel ismét erőlködve, majd egy mély levegővétel után, visszabicsaklott a feje a durva felszínre és nem mozdult többé. John Maclaine, titokba tartva utolsó vallomását, elindult egy másik csillagos égbolt felé.

Mariner....

 

Korboss csak lassan tért magához. Utolsó emléke csupán annyi volt, hogy ott állt Maclaine mögött, diadalittasan, visszahúzva a pengét tartó kezét, aztán.......aztán valami iszonyatos erő a magasba repítette és....és most itt fekszik a barlangfolyosó durva padlóján kábán, tompa morajlások és emberfejnyi sziklarögök között. Maclaine-t pedig nem látta sehol.

Valami, vagy inkább valaki megpenderítette őt és a hátára fordította. Az osztag szanitéce volt az, aki féltérdre ereszkedve éppen őt vizslatta, a sisakjának sötét szemüregei mögül. A százados ide-oda forgatta a fejét, mert semmit se értett abból amit a szanitéc mondott neki, pedig hiába volt takarva rostéllyal az arca, ő tudta jól, hogy a társa beszél hozzá. A szanitécek mindig beszélnek a sérültjeikhez.

Por és füst.

Ez volt a következő amit megtapasztalt.

Ott terjengett körülöttük. Korboss felköhögött, mert úgy érezte, hogy még a sisakja alá is került a fojtogató porból.

-Mi......Mi történt velem? -dadogta idegesen, továbbra se értve semmit abból amit a felcser magyarázott neki. Olykor fények villantak, vörösek, kékek és a morajlás szüntelenül áradt mindenfelől. Korboss megpróbált nagyot nyelni, mert a tapasztalata azt kezdte sugallni, hogy kisebb légnyomásváltozás érhette a fülét.

-.......nem látok súlyos sérülést magán uram. De persze ez nem jelen............zúzódások vagy esetleg törés. Hall engem uram?

-I...igen.

-Rendben, uram. Ne mozdul......

Valami élesen villant, jóval közelebb mint eddig, sőt, túl közel. A szanitéc feje elvált a törzsétől és messze repült. Korboss megdöbbenve rugdosta le magáról a torzót, mely félrehanyatlott, majd ezek után egy vöröslő szemű alak tornyosul föléje, kezét a magasba tartva, széles köpenyével kitakarva a világot, majd.......majd ugyanezt az alakot beterítette néhány ragyogó villanás. A százados alig bírt levegőhöz jutni, úgy igyekezett elhátrálni onnan, sarkával folyamatosan tolva magát, mígnem előbukkant a füstből egy igen ismerős jelzésekkel tarkított rohamosztagos páncél.

-Riffs! -kiáltott fel megkönnyebbülten, mire a hadnagy egy mozdulattal kapta őt fel és rántotta be őt ugyanazzal a hévvel néhány nagyobb sziklatömb mögé, melyek egymásra tornyosulva jelentős fedezéket nyújtottak.

-Jó látni, hogy él uram. -jegyezte meg neki a klón veterán, miközben kihajolva megeresztett a távolba néhány lövést. Korbossnak csak most tűnt fel, hogy több rohamosztagos is van körülötte, igaz, már feleannyi se mint amennyivel elindultak a barlangokba. És ugyanekkor vette észre a tőle alig másfél méternyire lévő, füstölgő, harci droidot.

-Hátulról támadtak meg minket. -fordult oda hozzá a hadnagy, miközben azt látta, hogy Korboss leveszi a sisakját. -Gondolom szép kis ütést kaphatott százados, mert nem fest valami jól.

-Hát nem, az tény. -közölte remegő ajkakkal, nekidöntve a hátát a fedezéküknek. Tudatát igyekezett ráhangolni a jelen helyzetükre. -Hányan maradtunk hadnagy? -kérdezte zihálva, újabb fojtogató köhögésroham küszöbén.

-Odalett a fél szakasz uram.

-Maclaine? Hová tűnt az a csempész?

Riffs megvonta a vállait.

-Fogalmam sincs százados. -Fejével valahová a padlót beborító törmelékre bökött. -Valószínűleg betemette a robbanás. De talán jobb lenne ha visszavenni a sisakját uram, mert ezek amilyen iramban támadnak. -közölte, célzatosan a fejével a hátuk mögé bökve.

Korboss matatott még valamit a sisakrostély levegőszűrőén, mely valószínűleg megsérülhetett a földet érés következtében, majd köhintve néhányat, magához ragadta a földön heverő karabélyát.

-Át kell törnünk magunkat hadnagy. Csakis visszafelé juthatunk ki.

Riffs révetegen bólintott, majd újult erővel hajolt ki a fedezéke mögül. A terjengő porfelhőn keresztül becélozta magának a legközelebbi fotoreceptorpárt és meghúzta a ravaszt. Meg se várta a lövedékek becsapódását, máris visszahajolt a sziklák védelmébe. Feje fölött energianyalábok süvítettek el.

-Piszkosul erős páncéljuk van uram. -jegyezte meg túlkiáltva a fegyverek dörrenéseit és a cikázó lézersugarak sistergését.

-Én meg piszkosul kitartó vagyok hadnagy. -vetette oda Korboss, azzal ellökve magát a szikláktól a fedezékük széléig osont.

-Na jól van emberek! -kiáltott oda a többieknek is. -Most aztán minden bele és jussunk ki innen! Lehetőleg élve! Megértették?

 

 

Killer tábornok nem kegyelmezett az elsőnek felbukkanó rohamosztagosnak, mely a kirobbantott lyuk mögött igyekezett éppen újra két lábra emelkedni. A droidvezér, az alkarjába épített kettős lézervetőkkel izzó lyukakat égetett a plasztoid mellvértbe, majd azzal az energiával együtt elpárologtatta a katona belső szerveit is. Társai szintúgy cselekedtek és amint átlépték a barlangfalba robbantott átjárót nekiláttak a szisztematikus öldöklésnek. Azon birodalmi katonák akik először tértek magukhoz, nem sokáig élvezhették szerencséjüket, hogy nem maradtak a romok alatt mint a társaik. A mindent belepő porfelhőből majd két méteres magnadroidok bukkantak fel és fegyverarzenáljuk legkülönfélébb darabjaival pecsételték meg a fehér testpáncélosok végzetét. Volt akinek vibropengék metszették le végtagjait, de volt olyan is akinek Killer tábornok első áldozatához hasonlatos sors jutott. A katonák egymás után kiáltottak fel, idejük se maradt arra, hogy védekezzenek, az ellentámadás meg a részükről teljesen kizárt volt. Ellenben azoknak, akik távol voltak a detonációtól, lehetőségük adódott arra, hogy megvédjék az életüket. Fedezékek mögé rejtőztek és működésbe hozták a sugárvetőiket. Egy gellert kapott kék gázplazma Killer tábornok harci köpenyét fúrta át, kormos szegélyű lyukat égetve a különös mintázat egyik szegletébe. A vezér felmordult, majd célra emelve a karját, gondoskodott róla, hogy ilyen még egyszer ne forduljon elő. Sikoly támad a távolban, mire Killer odavakkantott valamit a képzett társainak. Azok öten megindultak a fedezékek mögé rejtőző rohamosztagosok felé, míg ő maga egy másik irányba tartott. Képelemzője már korábban kiszúrta a terjengő füstön és poron át a mindenkinél fontosabb személyt akihez a nyomok elvezették. Inara Calrissian ott állt tőle alig tíz lépésnyire. Elindult, hogy teljesítse a feladatát.

[Oldfighter]

Azok öten megindultak a fedezékek mögé rejtőző rohamosztagosok felé, míg ő maga egy másik irányba tartott. Képelemzője már korábban kiszúrta a terjengő füstön és poron át a mindenkinél fontosabb személyt akihez a nyomok elvezették. Inara Calrissian ott állt tőle alig tíz lépésnyire. Elindult, hogy teljesítse a feladatát.

Mariner....

 

-...INAARAAA!.....INAARAAA!!!

-Ez talán mégse annyira jó ötlet. -közölte Ferina homlokráncolva a fedezékük mögött, a kissé felháborodott Dozerral.

-Hogy?! Mi?! Talán tudsz valami jobbat? Várjunk csak, hiszen neked van olyan izéd.....Hogy is mondjátok...? -ujjaival csettinteni kezdett, miközben elégé szemrehányó pillantásokat lővelt a fiatal férfi felé, aki inkább lesütötte a tekintetét. A fejük fölött néhány skarlátvörös energianyaláb robbant a mennyezetbe, minek következtében törmelékfelhő hullott rájuk.

-Már nem használom az Erőt. -dünnyögte oda a kopasz férfinek, aki kidugta a puskájának csövét és meghúzta a ravaszt. Öblös morajlás támadt, melyet egy emberi sikoly követett.

-Pedig most aztán igazán használhatnád, hogy megtaláljuk Inarát. Ugyanis nélküle nem indulunk vissza.

-Nézd Dozer, minden együttérzésem a tiéd a kapitány miatt, de ne hagyd, hogy a halála értelmetlené váljon...

-Értelmetlenné? -villantotta fel a szemeinek lángjait. -Több mint egy éve repültem már a kapitánnyal barátocskám! Te nekem itt ne beszélj megértésről! Értve vagyok?

Ferina kitartotta maga elé a tenyereit.

-Oké, rendben, csak ne ordibálj velem mert még több rohamosztagosnak kelted fel a figyelmét.

-Jöjjenek csak! -vicsorgott vissza rá, majd a távolba. -Legalább megbosszulom Maclaine kapitány halálát.

-És minden valószínűség szerint megölsz minket, meg a ghadeaiakat és azokat a szerencsétlen lényeket akiknek ehhez semmi közük. -Ferina kezdeti türtőztetése, súlyos fenn hangú érveléseké fajult.

Dozer nem szólalt meg, csupán elfordította a tekintetét. A fegyverét se sütötte el többet. Ehelyett öklével a térde előtt a talajba csapott.

-Tudom, hogy fáj a halála. -Ferina igyekezett több együttérzést tanúsítani, ámbár legbelül érezte, ennek sok haszna nem lesz. Dozert továbbra is igen befolyásolták a személyes érzelmei. -De mi már itt többet nem tehetünk. Legfeljebb annyit, hogy teljesítjük az utolsó kérését.

-Nem. Nem kell a lelkizés. -dörmögte oda neki, majd a hátuk mögé, az üres barlangjáratra nézett.

Ferina észrevette a mozdulatát, majd tétován maga elé meredt. Tudta, kell tennie valamit amivel megnyugtatja a másikat.

Lehunyta a szemeit. Kizárta elméjéből a sziklafalak közt dúló harcokat és csak egyvalamire koncentrált. Nem voltak neki többé sistergő lövedékek, nem hallotta Dozer rácsodálkozó megjegyzését, nem érezte az orrlyukaiba maró ózonszagot, se a fojtogató por kaparó érzését a tüdejében. Csakis egyvalami számított. Egy valaki.

-Él. -bökte ki alig fél perc elteltével és hirtelenjébe amint kinyitotta a szemeit megrohanták a fél percig hanyagolt érzések. Odafordult Dozerhez és újra megismételte a szót. -Él.

-Mi van? -rázta meg a fejét a férfi aki nem sokat értett ebből az egészből.

-Inara...életben van. -bólintott megkönnyebbülten Ferina és igyekezett mosolyt csalni az ajkaira, mire Dozer arcáról rögvest eltűnt az értetlenség fátyla. Ehelyett fokozott izgatottság lett úrrá rajta.

-Merre...merre van? -kérdezte, lenyelve a torkán megtapadt port.

-Kifelé viszik innen....valami....-Ferina kissé tétován nézett le maguk mellé, mintha csak a látomásaiban tapasztalt jelenetsor után kutatna.

-Bökd már ki az ég szerelmére! -Dozer szemeiből egy pillanatra újra lángok lobbantak. Ferina most azonban nem engedte, hogy újra alul maradjon a vitában.

-Vissza kell menünk a hajóra. Itt már nem vagyunk biztonságban. Inarát egy hajóhoz viszik, de nem a birodalmiak.-jelentette ki határozottan és továbbra is lehajtott felsőtesttel megindult arra amerről eljutottak idáig.

-Cseszd meg Ferina! -sziszegte utána Dozer, majd talán beismerve magának azt, hogy puszta erőszakkal csak nem szerezhet érvényt magának a férfinél, dühét, hátrálás közben a rohamosztagosokra irányította. Ismétlőpuskáját egymás után annyiszor húzta meg, míg alkalma nyílt rá. A szűk járatban majdnem maga is megsüketült a dörrenések hangjától, de ezt elkerülendő folyamatosan ordított és vad szitkokat szórt Maclaine kapitány gyilkosai felé.

 

 

Killer tábornok az ízületei terhelhetőségének határán futott. Hol a talajon futott, hol pedig a falakba kapaszkodva küzdötte fel magát egy-egy barlangcsarnokban megpillantott természetes függőhidak felé vagy éppen a helyiek részéről felépített kötélhágcsón húzta fel magát és a terhét. Mögötte a megmaradt katonái ugyanazon tempóval követték őt, maguk mögött hagyva az áldozataikat. Miután vezérük megszerezte azt amiért jöttek, utasítást kaptak, hogy fedezzék őt. És ők ennek eleget is tettek.

A tábornok adattárolói szerint még két forduló és kijutnak innen. Néha-néha vetett egy pillantást a vállán himbálózó nőre, megállapítván, hogy azon tempó mellett, mellyel haladtak, nem okozott e sérülést neki. A fejlett szenzorai nem jeleztek semmi súlyosabbat, leszámítva azt, hogy egy közepes sokk érhette az idegrendszerét, mely ájuláshoz vezetett.

Killer az utolsó métereken bekapcsolta a belső komlinkjét és üzent az őket ideszállító hajónak. Azonnali indulást rendelt el, miután felkerülnek a hajó gyomrába. Jellegzetes, fémes fenn hangú ?Roger, roger? választ kapott.

 

 

Újabb rohamosztagos zuhant össze, miközben a visszavonulást fedezte. A fejéből nem sok maradt, a környéket hús-, és csontdarabkák repeszei árasztották el. Mindazonáltal a droidok nem közeledtek hozzájuk, sőt, mintha éppen ellenkező irányba tűntek volna el egy pillanat alatt. Ez feltűnt Korbossnak is, kinek páncélját vagy két tucatnyi horpadás csúfította el.

-Mi a fene....? -ráncolta össze a homlokát amit nem láthatott senki se a sisakja alatt.

-Uram, nincs célpontom. -recsegte a folyosó túloldalán, tűzelőállásba elhelyezkedett egyik katonája. Rajtuk kívül, Riffs és további két másik rohamosztagos tartozott még az élők soraiba.

Korboss elkapta az arca elől a sugárvetőjének optikáját és a sisakba épített szenzorokra támaszkodva figyelte az állandósult, folytonosan kavargó porfelhőt. Semmi mozgást sem tapasztalt.

-Eltűntek? -A kérdés inkább kijelentésnek hangzott és Riffs volt az aki ennek a megállapításnak a hangját adta.

-Úgy tűnik. -összegezte a látottakat a birodalmi tiszt és fejével maguk mögé bökött. -Vissza a felszínre! Erősítést kell hívnunk.

-Folytatni akarja a küzdelmet uram? -kérdezte Riffs, miközben lendületesen megindultak. -Hiszen Maclaine halott.

-Valóban. De most új feladatunk van. Ezek a droidok melyek ránk támadtak, valakinek a tulajdonába állnak és fenyegetést jelentenek a Galaktikus Birodalomra. Talán nem kell emlékeztetnem magát hadnagy, hogy miféle veszélyek is ezek.

-Igen uram. Igaza van. -biccentett a klón hadnagy. -Talán egy eddig rejtőzködő föderációs alakulattal van dolgunk.

-Ezt fogjuk kideríteni hadnagy. -közölte határozottan Korboss, majd ezzel befejezettnek is tekintette a beszélgetést. Megszaporázta a lépteit, hogy minél előbb maga mögött tudhassa ezeket a szűk járatokat. Mérgében még elhamvasztott két szerencsétlen marinerit akik kilopóztak az odúikból, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a dörrenések elültével valóban vége mindennek. Tévedtek.

 

 

-A fenébe is, hol voltatok eddig? Odafent kész káosz van.

-Ne most Link. Indítsd be inkább a motorokat.

-Azon vagyok.

-Fél perc is ott vagyunk.

Valójában Dozer nem is tévedett sokat. A komlinken megadott időn túl csupán két másodpercet késtek. Ámbátor ezt is csak Thripio jegyezte meg magának. No meg végső soron azt, hogy mennyi esélyük is volt ahhoz, hogy betartsák a fél perces intervallumot. De a droid végül úgy döntött, hogy nem osztja meg eme információt a többiekkel. Minden valószínűség szerint az épségét kockáztatta volna meg, ha felhívja magára a figyelmet. Se Dozer, se pedig Ferina nem tűnt annyira megértő hallgatóságnak a kezükben lengetett, füstölgő sugárvetőkkel, hogy a protokolldroid felül kerekedjen képességeinek felszínre hozásával.

Amint pedig ezen morfondírozott, már ki is jutottak a sötét alagutakból és a több emelet magas kürtő mélyén várakozó Firehawk mellett bukkantak fel. Az elülső, nyitott rámpán Joxxy és Key jött eléjük. A technikuson nyomban feltűntek az aggodalommal vegyes értetlenség első jelei.

-Hé.....no és a kapitány meg Inara? -pillantott először a két férfire, majd valahová mögéjük. De ott csupán a két droidot pillanthatta meg, amint utolsóként bukkantak elő a barlangjárat fekete szájából.

Dozer rápillantott Ferinára, majd lehajtott fejét megrázta. Felettük, a pilótafülkében Link is jól láthatta a jelenetet. Először az ujjai, majd a kézfeje is remegni kezdett a kormányszerven.

Tudta, valami baj van.

Mindazonáltal, mikor néhány pillanat elteltével mögötte feltűntek a többiek, nem szólt semmit.....nem mert megszólalni. Ehelyett felpörgette a hajtóműveket és gázt adott. A hajó megremegett, majd emelkedni kezdett. A mellette lévő ülésbe becsusszant Dozer, míg Ferina a navigátori állás mögé helyezkedett el.

-Elvesztettük, Link. -mormolta halkan Dozer, miközben a hajó orra előtt a kürtő függőleges fala lefelé száguldott.

A pilóta nagyot nyelt. Remegő hangon szólalt meg.

-T...tudom. Éreztem. Amikor feltűntetek....

-Menjünk innen Link. -mondta szomorúan Dozer, kinek úgy tűnt a fáradtság és a kimerültség elkergette a haragját. -Inarának még szüksége lesz ránk.

Link tétován bólintott, majd igyekezett a figyelmét immár a kijelzők és a kinti dolgok közt megosztani. Amint maguk alatt hagyták az egykori víznyelőt, az oldalsó hajtóművek a gép tatja felé fordultak, majd rásegítve a főhajtóműre, kilőtték a teherhajót a légkör felsőbb rétegei felé.

 

 

-Uram, észleltünk egy kis szállítójárművet mely alig egy perce szállt fel. -jegyezte meg a birodalmi komp elsőtisztje, üléséből hátrafordulván, a rámpán visszatérő Korboss századosnak. Egy mozdulattal lehívta az egyik képernyőre a szenzorok által analizált képet.

-Sheathipede-osztályú szállító. -vágta rá azonnal Korboss, majd Riffshez fordult egy pillanatra aki szintén mellőle követte a fejleményeket. -Ezek ők lesznek. Kapitány, értesítse az Avangert!

-Már megtettem uram. De az Avanger támadás alatt áll.

-Hogy!? -pillantott le rá a százados, immár megszabadítván magát a sisakjától.

-Nem részletezték uram. Csupán figyelmeztettek, hogy.....

A fekete egyenruhás pilóta nem fejezhette be a mondatát, mert hirtelen egy vörös jelzőfény kezdett villogni a másodpilóta műszerfalán aki emelt hangon megszólalt.

-Új jelzéseket veszünk százados. A közelkörzeti szenzorok egy újabb hajó nyomait veszik.

A pilóta megnyomott pár gombot a kezelőfelületen, mire a szeparatista hajó képe átadta a helyét egy jóval nagyobb teherhajó képének.

-Serenity osztály. A regisztrációs száma hamis. -közölte a jelenlévőkkel.

-Maclaine hajója. A legénysége úgy tűnik éppen menekül. -tette hozzá Korboss, majd a következő másodpercben máris láthatták ahogy a rét szélén lévő faóriások lombkoronái fölött felbukkant az ütött-kopott hajó.

-Le merném fogadni, hogy a hajó tele van csempészáruval. Pilóta, azonnal szálljon fel és vegye üldözőbe a hajót. Riffs, az ágyúkhoz!

-Mégse a droidokat üldözzük. Uram? -kérdezte óvatosan a hadnagy, miközben félig már a fegyveroperátori konzol felé fordult.

-Dehogynem. De ma két legyet ütünk egy csapásra. -húzta széles, önelégült és egyben bosszúszomjas mosolyra az ajkait a százados.

[Oldfighter]

-Mégse a droidokat üldözzük. Uram? -kérdezte óvatosan a hadnagy, miközben félig már a fegyveroperátori konzol felé fordult.

-Dehogynem. De ma két legyet ütünk egy csapásra. -húzta széles, önelégült és egyben bosszúszomjas mosolyra az ajkait a százados.

Mariner....

 

-Ó te magasságos!.....Vége lesz ennek valahára? -fordult oda féloldalasan Thripio Artuhoz, miközben a hajó zötykölődése közepette igyekezett elfoglalni a társalgó végében lévő gyorsulási székek egyikét. Hordótest forma társa füttyögve gurult mellette, fejét forgatva. Egy szem fotoreceptora a konyharészből áradó csörömpölések nyomait fürkészte.

-Az összes forgóm kivan készülve teljesen! -folytatta Thripio a sopánkodását. -Bezzeg neked nem kellett megmásznod azokat a sziklákat!

Artu nehezményező sípolást hallatott, jelezvén saját álláspontját, majd hirtelenjébe erős rázkódáshullám érte őket.

-Ki nem állhatom az űrutazásokat! Ezt nem nekünk találták ki.

Újabb elektronikus megjegyzés áradt Artu felől.

-Izgalmas?! -fénylett fel megdöbbenve Thripio fotoreceptor párja, mialatt végzet a dereka köré tekert öv bekapcsolásával. -Én nem mondanám izgalmasnak azt amikor az áramkörein rázódnak szét egy-egy ?dögös? felszállás alatt. Egyáltalán kitől tanultad ezt a szót?

Artu rövidet csipogott.

-Áh, Key! Tudhattam volna, hogy ennyire befolyásoltsága alá helyezett.

Artu félreérthetetlen megjegyzést füttyentett.

-Mi?! Vele ?legalább? egy hullámhosszon vagy?! Hallatlan.

 

-Az ott csak nem egy Lamda-osztályú birodalmi komp? -jegyezte meg kérdő hanghordozással Key, a két pilótaülésben ülő férfi feje fölött átnézve a monitorokra.

Link kissé késve fedezte fel a hátsó nyomkövetőkön kirajzolódó objektumot. Figyelme legfőképp a légköri anomáliákra összpontosult, illetve az azt kijelző képernyőre. Botrányosan sok, un. nyíró légmozgásra lett figyelmes.

-Ránk tapadtak. -szűrte le az adatok leolvasása után a megállapítását, miközben igyekezett nem kiengedni a markából a remegő kormányművet. -Dozer, kapcsold be a zavarórendszereket és húzd fel a hátsó pajzsokat!

Társa előrehajolt és megtette a szükséges lépéseket. Eközben tekintete többször is megakadt a közvetlen környezetet pásztázó radarernyőn.

-Amint elnézem valami piszok dolog folyik itt, mert több kisebb vadászt is jeleznek a szenzorok.

-Tudom. Miközben leereszkedtem a kürtőbe, kidobtam egy érzékelőbolyát. Amíg Ferinával odavoltatok, a műszer több harci gépet is bemért a közelben. A birodalmi gépeket könnyen beazonosította, de azokat a többieket......-rápillantott ő is egy röpke pillanatra a köztük lévő monitorra-...no azokkal már nem nagyon boldogult.

-Keselyűvadászok. -recsegte mögöttük Key.

-Hogy?! -fordult hátra Link.

-Néhány éve a szeparatista flotta gerincét alko....

-Tudom, hogy mifélék, -szakította őt félbe ingerülten- de mi a fenét keresnek itt?

-Talán itt rejtőztek eddig is. -vetette közbe Ferina. -A klónháborúk alatt nem egy szélsőséges körülmények közt megbújt egységükkel találkoztunk a mesteremmel.

Link feszülten ráncolta össze a homlokát, miközben kitörtek a légkörből. Az elülső üvegtáblákon túl, felragyogtak a csillagok.

-Akárhogy is legyen, amíg egymással törődnek nem izgatnak. Key, hívd ide azt az R2-est! Szükség lesz rá a hipertérugrás kiszámításánál.

Hirtelen valami erősen taszított a hajón. Néhány, vaskos, zöld energiasugár zúgott el a pilótafülke két oldalán.

-Kaptunk néhány találatot, de a pajzsok még bírják. -közölte enyhe izgalommal Dozer amint kiíródott a monitorára a szükséges információ az új fejleményről.

Link megrázta a fejét.

-Valamit ki kell találnunk cimbora, mert nem egy percig fog tartani míg átnavigálunk a sűrűjén. -mondta, célzottan utalva a rendszerben található különös rendellenességekre.

-Rendben. Beüzemelem az ágyúkat. -bólintott Dozer és már kifelé kezdett kászálódni a székéből, mikor Link visszatartotta őt.

-Nem, nem. Itt van rád szűkségem.

-Nézzétek csak! -mutatott hírtelen előre Ferina kettőjük között. -Valami csata folyik ott.

 

-Sajnálom uram, de úgy tűnik jóval erősebbek a meghajtórendszereik mint a miénk. -pillantott a háta mögé zavartan a komp pilóta-kapitánya. -Lehetetlen beérni őket.

-Mi van az összeköttetéssel? Még mindig nem tudjuk elérni az Avangert? -kérdezte Korboss, erőltetett hidegvérrel a hangjában.

-Folyamatos zavaróadást észlelek, uram. -felelte a másodtiszt. -A letapogatók igen heves energiakitörést észleltek innen ötvenezer kilométernyire.

-Váltson vészcsatornára!

-Nézzék csak! -bökött előre a fejével az előző birodalmi flottatiszt. -Az Avangert megtámadták.

Korboss résnyire vont szemhéjak mögül pillantott a távolba. Túl az ő előlük menekülő szállítóhajó hajtóműfényein. Valahol messze előtte a fehér és sárga fénypontok mezején, éles, zöld és vörös villanások tünedeztek fel.

-Mi a pokol folyik itt?

 

A két gigászi tömeg lassan körözött egymás körül. Az alig néhány kilométernyi távolságot, mely maradt köztük, fényfelvillanások tarkították, olyan pompával bírva, hogy a burkolatokból kirobbanó törmelékek lángfelhői egy pillanatra se tudták elhalványítani őket.

-Kapitány, Killer tábornok az imént dokkolt a főhangárban. -közölte az egyik munkaállomás mögül a hídon szolgálatot teljesítő droidok egyike.

-A lányom vele van? -kérdezte Calrissian kapitány reményt váró pillantással. A droid eltűnődni látszott, majd mikor a jelátvitel befejeződött, megszólalt.

-Igen, uram. És épségben van.

Kadar Greefen Calrissian mellkasából egy nagy sóhaj szakadt fel, miközben a híd folyamatosan remegett a becsapódó lövedékektől.

-A tábornok úton van vele ide. -folytatta a droid tettre készen.

-Nagyszerű.

Mire a férfi kimondta, máris félresiklott a hídra nyíló főfolyosó páncélajtaja. Calrissian elfordult a panorámaablakot betöltő energiazáportól és megpillantotta Killer tábornokot, két kísérőjét és nem mást mint a saját lányát.

-Elmondaná végre, hogy miért hozott ide maga konzervdoboz? -hallatszott jó előre a lány ripakodása és az, ahogyan tekintetével fenyegetőzve méregette a nála majd egy fejjel magasabb gépet.

-Inara. -motyogta a férfi, megindulva a hídra betoppanó lánya felé, aki szemmel láthatóan megdöbbent amikor szembefordult vele.

-Apa?

Calrissian kapitány, némileg elfojtva mélyre temetett érzéseit, előrenyújtotta karjait.

-Örülök, hogy épségben viszontláthatlak.

Inara értetlenül pislogott párat, majd megrázta a fejét.

-Te....te mégis, mi a fenét keresel itt?

A férfi arcáról lassan lehervadt a mosoly, melyet a viszontlátás örömére magára öltött.

-Követtem az üzenetemet. -mondta nemes egyszerűséggel, kitartott karjait széttárva, majd leengedve a combjai mellé, belátva, korai volt az atyai közeledése.

-Üzenetedet? -billentette félre a fejét a fiatal nő, hitetlen pillantásokat lövellve rég nem látott apja felé, miközben olykor hatalmasat rázkódott alattuk az egész fedélzet a hajóval együtt.

-A medaliont. Mely most is nálad van.

Inara a mellkasához nyúlt, ahol a ruhája alatt kitapintotta a kerek tárgyat, melyhez az utóbbi napokban egyre jobban ragaszkodott, mint emlékhez az apjáról.

-Egy jeladót rejtettem el benne. -folytatta az apja. -Fontos volt, hogy megtaláljam.

-Hogy?! -zökkent vissza a valóságba Inara. -Neked csak ez kellett? -húzta elő a nyakába akasztott tárgyat, felmutatva azt. -Ez volt annyira fontos, nem is én?

Az apja rögvest megrázta a fejét és hadakozni kezdett a gyors ítélettel szemben, melyet a lánya szavai sugalltak.

-Nem, persze, hogy nem! Nagyon örülök, hogy újra látlak. Sőt, rettentően boldoggá teszel. De most kérlek hanyagoljuk ezt a kis félreértést. De amint eltűntünk innen ígérem, megmagyarázok mindent.

Inarát szemmel láthatóan nem győzte meg az apja mentegetőzése és úgy pillantott felé, mintha egyenesen a veséjébe kívánt volna belelátni pusztán az akarata erejével. De aztán mikor azt vette észre, hogy az apja az utasításait kezdte el osztogatni a droidjainak, valami az eszébe jutott. Egy nagyon fontos dolog.

-Szükségem van a barátaimra. Nem mehetünk innen addig míg nincsenek biztonságban.

-Parancsolsz? -nézett vissza rá Calrissian nem teljesen értve a lány követelőző szavait, majd egy foknyival megemelve a tekintetét, Killer tábornok fotoreceptorjaiba pillantott.

-A csempészek, kapitány. A lánya.....

-A barátaim. -szakította félbe a droid szavait, kihangsúlyozva a saját megjegyzésével. -Nélkülük nem megyek innen egy tapodtat se.

-Nos....-vakarta meg a szakállas állát a férfi, mire az egyik kezelőállás előtt ügyködő droid megszólalt.

-Észlelünk egy Serenity-osztályú hajót kapitány. Üldözik őket.

-Ezek ők lesznek! -kiáltott fel Inara, majd esdeklően pillantott az apjára. Amaz egy néma pillanatig elmerengett a dolgon.

-Rendben. -bólintott oda a droidjainak. -Tegyünk meg mindent, hogy ne essen bántódásuk. -jegyezte meg mindannyiuknak, majd tekintette visszasiklott a lányára, akin a megkönnyebbülés lett úrrá.

-Köszönöm. -suttogta halkan.

 

 

-Kapitány, észleljük a monitorjainkon Korboss százados egységét. Vagyis...ami megmaradt belőlük. -jelentette a kezelőárok mélyéről az ügyeletes tiszt, némileg lehangoltan.

-A kísérőgépek? -kérdezte hozzáfordulva Needa.

-Már a légkörben odaveszhettek, uram. Mi a parancsa uram? Az adatok szerint éppen üldözik Maclaine hajóját.

Needa lepillantott az egyik kontrollképernyőre, melyek közül számos helyezkedett el a tagolt ablaksor alsó peremén. A jelentések nem voltak túl biztatóak a hadihajójukat illetően. A gyűrűhajó a maga dupla akkora méretével és pajzsaival igen erős ellenfélnek bizonyult egy csillagrombolóval szemben. Ámde még Needának is az az érzése támadt, hogy bevetve a többi egységüket is, győzelemre vihetik a csatát. De ez nem itt és nem most fog bekövetkezni, döntötte el egy végső gondolatsor után.

-Haladéktalanul dokkoljanak a fedélzeten. Reméljük, hogy Korboss nem vallt kudarcot. Máskülönben Vader Nagyúr igen dühös lesz mindannyiunkra.

-Értettem, kapitány.

 

 

-Ó, hát mivel érdemeltük mi ezt ki? -tette fel a kérdését Thripio és ha nem igyekezett volna magát olyan szorosan az ülésben tartani, ahogy a karfákat szorongatta, akkor talán még imára is emelte volna a kezeit. Artu, vele ellentétben, rideg nyugalommal tűrte a megpróbáltatásokat és csak olykor csipogott fel aggodalmasan. Ő már nem egyszer tapasztalta mi az amikor valódi közelharcba keveredik az ember az űr fagyos vákuumában.

A következő pillanatban Key lebegett keresztül a társalgót immár behálózó törmelékhalmokon és megállt Artu feje fölött.

-A pilótának szüksége van rád. -Egyetlen egy, tenyérnyi fotoreceptora Thripiora szegeződött. -Nem tűnsz valami jó bőrben.

A protokolldroid meghökkenve meredt rá.

-Hogy nem e? Hát még szép, hogy nem! Engem nem ilyen körülmények közé terveztek!

-Talán ki kéne kapcsolnod, hogy ne terhelődjenek túl a....

-Kikapcsolni?! Na azt már nem. -vágta rá Thripio. -Hogy utána összesúgjatok a hátam mögött és elhíreszteljétek, hogy túl...gyenge voltam? No azt már nem!

Artu kedélyes fütyörészésbe kezdett, miközben görgőire nehezedett és megindult a hajó orra felé Key-el.

-Kinevetsz engem bádogdoboz? -lengette meg Thripio az egyik karját utána. -Ha visszajössz ezért még számolunk!

 

-Leválnak rólunk. -jelentette ki Dozer, elvonva a figyelmét a követőmonitorról. Eme kijelentésével egyidejűleg megszűntek a burkolatot ért ütések sorozata is. A konzolján már a vörös vészfény villogása jelezte, hogy az elhárítópajzsok a végüket járják.

Link gyanúsan méregette ugyanazt a kijelzőt.

-Nem tetszik ez nekem.

-Hát én valahogy nem kívánom őket vissza a hátunkba.

-Nem azért mondom....hanem, mert....-hirtelen elhallgatott és valami furcsa búgó hang töltötte be a pilótafülkét. -Nah, erre céloztam. Vonósugárba kerültünk.

Link a fogait összeszorítva igyekezet a hajó orrát legalább egy fél foknyival elfordítani, mialatt a hajtóművek teljesítménye fokozatosan csökkent. Minden igyekezete hasztalannak ígérkezett. Ebben a pillanatban Key is visszatért, immár az R2-essel az oldalán.

-Hé, kispajtás! -kiáltott oda Link a droidnak amint észrevette. -Csatlakoz rá a rendszerre és adj rá annyi energiát a....

-Link. -kocogtatta meg hirtelen a vállát Dozer.

-Mi? -kapta oda a fejét amaz. -Mi van?

Dozer szó nélkül mutatott ki előre. A panorámát betöltő térség jelentős hányadát fokozatosan töltötte ki a két gigászi hadihajó kontúrja és az őket összekötő súlyos energialövedékek színes sávjai. De mindezek mellett, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nem arrafelé tartanak amerre eddig sejtették. A birodalmi romboló ugyanis éles fordulóba kezdett, orrvégét elfordítva előlük és kifelé tartott a nyílt űr felé, miközben törzse több helyütt is sűrű, fekete füstöt okádott ki magából. De az a másik, a föderációs időkből származó cirkáló egy tapodtat se mozdult. Ők pedig egyenesen annak elülső karimája felé tartottak, közvetlenül a hangáröblök felé. Jobbra tőlük a birodalmi sikló ismét feltűnt, egyenesen a romboló felé folytatva az útját, mindennemű fenyegetést mellőzve feléjük.

Link, belátva megdöbbenését, a hajtóművek teljesítményét vezérlő karokhoz nyúlt és sorjába lekapcsolta őket. A hátulról áradó, erőlködő búgás, rögvest csillapodott. Ahogy megszűnt a rájuk mért csapások sorozata, Ferina kiszíjazta magát a navkomputer mellől és mögéjük sétált. Mindketten felpillantottak rá. Valami nagyon furcsát láttak az arcán.

-Érzem.....Inarát. Ott van azon a hajón.

[Oldfighter]

-Na ne. -tátotta el a száját Mooren a felismeréstől. -Ember, ez őrültség amit művelsz!

Hoovertet azonban nem érdekelte a megjegyzés. Elkurjantotta magát, hogy jobb lesz ha mindenki a lába közé kapja a fejét, aztán meghúzta az elsütőbillentyűt. A rakétavető torkolatnyílása felizzott, majd kék lánggal köpte ki magából a töltetet, mely sebesen tört előre, messze fényesebben és hangosabban mint bármely sugárvető lövedéke. Míg Hoover a fegyver erejétől és a tessék-lássék felállásától elvetődött a törmelékek közé, addig a rakéta át is szelte a közte és a célpontja közt lévő távolságot, olykor csak centikre haladva el az állványoktól vagy éppen a megdöbbent rohamosztagosok fejétől. Ami ezek után következett az felülmúlt minden várakozást, de még elképzelést is. A töltet iszonyatos erővel vágódott bele a csarnok túlsó felében felhalmozott robbanószer ellátmányba, vakító sárga izzásba borítva élőt és holtat egyaránt. A robbanás következtében elszabaduló lökéshullám végigsöpört a gyárépületen, maga előtt tolva a forró lángtengert.

Res Rigel....

 

-Gyerünk, gyerünk! Ne álljatok le!

-Jobbra tőled....ketten.

-Állj, ne mozdulj!

-Cövek, útban vagy!

Mindenfelől kiáltások harsantak, és azzal egy időben az energialövedékek tucatjai lövelltek mindenhonnan. Deamler őrmester az elsők közt viharzott be a csarnokba és majdnem az elsők közt esett el. A rigeliek olyan tűzerőt zúdítottak rá, hogy még a mellette elsuhanó sugárnyalábok is átforrósították a páncélját. Mindeközben utasításokkal látta el az embereit.

A túloldalról Werton osztaga is beviharzott és helyezkedtek el azon nyomban biztos lópozíciókba. Hiába volt azonban teljes a kiképzés a rajtaütések véghezviteléhez, ketten közülünk szétvetett karokkal estek össze mielőtt még a biztos taktikai elhelyezkedést befejezték volna.

Egy pillantást vetve felfelé, Zimék igencsak forró helyzetbe kerültek. Mozgástér és fedezék hiányában ők csak egyféle utat tudtak választani maguknak. Visszafelé kényszerültek a csarnok végébe, melynek tövében gyanúsan ismerős hordók sorakoztak egymáson. Mellettem Wolfie nyüszítésére lettem figyelmes amint kitágult orrlyukakkal meredt ő is abba az irányba.

-Oké, kislány, szép munka volt. -vakartam meg a feje búbját, aztán a körülöttem lévőket figyelmeztettem, messze kerüljék el azokat a tárolórekeszeket. Ezek után oldalazó lépésekkel a csarnok széle felé vettem az irányt és amikor csak tehettem mentesítettem Ziméket a rájuk irányzott tűzerőtől. Vagy öten-hatan lőttek folyamatosan feléjük, de kisvártatva létszámuk súlyosan megcsappant. Két rövid sorozattal, rögtön odalettek hárman. Kiáltásukat elnyomták a társaik, immár rám mért válaszlövéseinek hangjai. Meg kellett vallani, elég jól reagáltak, de még időben be tudtam ugroni az egyik polc mögé közvetlenül a fal mellett. Volt ott még rajtam kívül két rohamosztagos.

-Ezt nevezem én tűzijátéknak százados. -jegyezte meg egyikük aki a Lánglovag gúnynevet viselte magán, ideje korán kiérdemelve magának. Nem volt olyan alkalom az eddigi bevetései alkalmával, hogy ne ott törjön utat magának, ahol a legvadabb tűzvonal alakult ki.

-Lefogadom, hogy vigyorog a sisakja alatt. Igazam van?

Egy új gázpatront tuszkolt a fegyverébe, melyet aztán a szabad tenyerébe csapott.

-Ha tehetném uram, ezt a rostélyt átszabatnám mosolygós arccá.

-Gondoltam. Na és maga Mázlista, kilyuggatja magát most is, hogy aztán bactában lubickolhasson utána? -fordultam az adrenalintól fokozatosan jobb kedvre derülve a másik katonához, aki rendszerint állandósult vendég a Cheaser raktárában új testpáncélért.

-Ha lehetne akkor most inkább nem vonzanám magamhoz azokat a lövedékeket, uram. Utálom a bactatartályt.

-Tartok tőle, hogy ez jelen helyzetben elkerülhetetlen.

-Most ironizál, százados?

-Á, csak magát akarom elterelésnek kiküldeni. Tuti megússza.

Egy néma másodperc csönd telepedett közénk, majd rácsaptam a vállára.

-Ugyan fiam, ne illetődjön meg. Mázlistának nem is olyan rossz dolog lenni. Itt van még mellettem és nem a másvilágon. No jöjjön, cserkészük be az ellenséget. -billentettem a fejem a csarnok, rigeliek által elfoglalt része felé, majd vetve egy pillantást Wolfier-a, némi aggodalom lett úrrá rajtam. Valahogy jobban féltettem az ő bőrét mint bármely katonáét. Velük sose tudtam túlságosan összetartozni. Régi dolog volt ez, azokból az időkből amikor kerültem az emberek társaságát. Ha meg mégis közel kerültek hozzám, annak sose lett jó vége. Rájuk nézve.

-Óvatosan kislány.

Tudtam, hogy óvatos lesz és azzal együtt elszánt is. Tapasztalt harcos volt már ő is. Végigmentem a fedezéknek használt polc mentén és kinéztem a túlsó sarka mögül. Négy vagy öt férfit láttam, sugárvetőkkel felfegyverkezve. Kicsit hátrébb tőlük további fickók tömörültek össze és szemmel láthatóan hátrálásba kezdtek. Lehet, hogy számbéli fölénybe voltak, de felszerelésük híján volt azoknak az eszközöknek melyekkel felül tudtak volna kerekedni. Pechemre az egyikőjük észrevett a közelebbi csoportból és odakiáltott a társainak, mire ketten-hárman máris megeresztettek pár lövést felém. A lövedékek szikrákat hánytak a fémállványzaton, melybe becsapódtak.

-A fenébe. -dünnyögtem a sisakomba, majd odaért mellém Lánglovag és Mázlista.

-Bocs fiúk, úgy tűnik nem érünk rá taktikázni. -közöltem velük. -Lerohanjuk őket.

-Vettem, uram. -biccentett Lánglovag, majd a karabélya mellé, még előhúzott egy rövidebb csövű fegyvert is.

-Fedezzenek! -mondtam nekik, majd előrefelé lendültem leadva egy gyors lövést és a vállamon átfordulva a szemben lévő, következő polcrendszer mögé érkeztem, féltérdelő helyzetbe. A folyamat közben a két társam gyors egymásutánban leadott pár sorozatot. A rigeliek közül ketten elhamvadtak és minimum ugyanennyien súlyos sérüléseket szereztek. Wolfie mindeközben pedig eltűnt mellőlem. Mikor ezt észrevettem riadtan pillantottam vissza a korábbi helyére, de aztán éles sikoltás harsant jobbról. Wolfie rávetette magát az egyik fegyveresre és állkapcsát összezárta annak alkarján. A férfi hanyatt vágódott, Wolfie pedig a két mellső mancsával tartotta őt lent a földön, miközben mélyről jövő morgással tudatta az akaratát és elszántságát. Hátrébb két rigeli tüzelésre emelte a fegyverét, hogy leszedjék társukról a kutyát, de én gyorsabb voltam náluk. Mindketten szétloccsant fejjel tűntek el a padlót belepő mocsokban.

-Ne mozdulj söpredék! -hallottam meg Lánglovag torzított hangját amint a Wolfie által földre tepert rigeli fölött megállt, ráfogva a sugárvetőit. A férfi ha akart se tudott volna megmozdulni, Wolfie tenyérnyi mancsai nem mozdultak a mellkasáról. Nekem kellett lehúznom róla, hogy a két társam őrizetbe vegye az illetőt. Miközben a bilincset kattintották a vérző csuklója köré, valamin megakadt a tekintettem, ami két sorral arrébb látszott kibontakozni. Egy alak botorkált keresztül néhány összezúzott berendezési tárgyon, vállán egy igen termetes kilövőegységgel. Mire feltűnt máris tudtam, hogy elkéstünk bármiféle ellenakcióval. A fickó túl messze volt, fedezék mögé is került, nomeg igen erős védelem vette körül.

-Ez nem tűnik jónak. -motyogtam az orrom alatt, de szemem sarkából láttam, hogy társaim is hasonló véleményen vannak és hátrálásba kezdtek, maguk után rángatva a foglyukat. Wolfie ismételt morgásba kezdett és csak kis híja volt annak, hogy kitörjön a markaim közül. A belső hírközlőn még volt időm leadni az utolsó parancsot.

-Földre! Földre mindenki! Bejövő lövedék!

Mennydörgő robaj támadt, majd iszonyatos erejű robbanás hasított a levegőbe. Éreztem amint egy láthatatlan erő a levegőbe emel, majd a csarnok falának vág. Aztán elől valami sárgán-vörösen felizzott. Tűzfal borított be előttem mindent. A hőhullám ismételten a levegőbe emelt, majd nekivágott egy feldöntött konténer belsejének Wolfieval együtt, ami megpördült velünk és odatapasztott minket a falhoz.

[orki]

"Hapan Konzorcium, Valahol mélyen a Gallinore-szektor szívében....."

 

Reewex kapitány a Devastator hídjáról megelégedett mosollyal nyugtázta a kezében összpontosult erő manifesztálódását és az annak martalékává váló hapan hadihajók kataklizmáit. A hadszintér fölé érkező különítmény tovább zuhant orral előre a hapan flotta kellős közepébe és állandó lézertalálataikkal felmorzsolták a legtöbbjük kitartását. Aztán az össztűz egy pontján, a kapitányi konzolon a számláló elérte azt az értéket, melynél változtatni kellett a taktikán. Reewex önelégülten fordult oldalra, kiadva a soron következő parancsát.

-Ugrás a kövtkező koordinátákra!

 

Hideg, szürke fém futott végig a hangáron. Mint folyam, ami kanyarulatok és mellékágak híján, monotonon hintáztatta hullámait a messzeségbe. Szigorúan és mereven öntötte el a helységet. Tompa ezüstje kísértetiesen viszonozta a rejtett lámpák fehér fényét. Hűvös hátán sietős léptek kopogtak ide-oda, mint kriptában a zaklatott lelkek, ezek a karbantartók, technikusok és a szerelők voltak. Izgatottan tették a dolgukat, előkészítették a gépeket, mik hatalmas sirályként pihentek a fém folyó dermedt habjain. Újabb neszek, majd közeledve hangos trappolássá váltak. Ők a tisztek voltak, kik az előbbiek munkáját ellenőrizve, sétálgattak fel-alá. Szürke egyenruhájuk láthatatlanná tette őket, cseppek a dúracél sima felszínén. Nem csúszhatott hiba a dolgok menetébe, hiszen egy rosszul beállított szárny, egy szoftverhibás asztrodroid is kudarcot jelenthetett. A kudarc sok esetben kijavítható, de az ifjú Birodalom nem tűrte a vétkeket. A vétkesek megfizettek, akár ártatlanok, akár hibásak voltak. A hadigépezetben ezek az emberek tucatszám teremtek a neves akadémiák berkeiben. Ezt szerették volna elkerülni. Nem, nem azért, mert a Birodalom a Hapan Konzorciumon akart példát statuálni azon rendszerek számára, akik nem hajtottak fejet önként az Uralkodó akarata előtt. A katonák reménykedtek, lehetőséget láttak a seregben, a motiváció miatt, sok jól előkészített hadicsel múlott, bár az igazi indok teljesen eltérő volt, mind a feljebbjutás, mind a frissen alakult diktatúra hírnevének öregbítésétől, más volt, mégis egyszerű. Egy név volt, mely hallatán az egész flotta egy emberként rezzent össze, legtöbbjüknek borsódzott a háta ha meghallotta. Sokan, félve, földbe gyökerezett lábakkal hallgatták azokat a pletykákat, amik e nevet környékezték. A katonák között suttogva sunyin terjedt a hír, a parancsnok viselt dolgairól és a hibákért járó szörnyű büntetésekről. A tisztek gombóccal a torkukban ügyeltek arra, hogy minden olajozottan menjen, ne csússzon porszem a kerekek közé, illetve vízcsepp a homokórába. Sokan hitték, hogy ő nem e világi lélek, kételkedtek emberi mivoltában, oly érzelemmentes volt és jelenlétében még a forró víz is képes volt jéggé fagyni. Amerre fekete páncéljában megjelent, ott a félelem jeges leplével borult a környékre.

Ha tudták volna az igazságot. Az obszidián páncél egy alig huszonnégy esztendős bukott jedinek nyújtott ?lakhelyet?. Egy olyan jedinek, aki a hatalomért bármire képes volt. Most már semmilyen kegyetlenkedéstől nem riadt vissza, hogy érvényt szerezzen ő és tanítója akaratának. Szembe szállt a renddel, szeretteivel, mindezt nemes ideák mögé bújva vitte véghez, mint mestere. Hiszen egyiküket sem érdekelte az igazság, az oltalom és a béke. A jól hangzó frázisok, mint a bűvös varázsigék, a fiatal és nagy reményű lovag elméjét is megmérgezték. Ő nem akart mást csak hatalmat. Birtokolni erőt, embereket, univerzumot. Kényelmetlen, fekete börtönében szenvedve, Anakin naponta szembesült avval, hogy mindent elvesztett, ami egykoron fontos volt. Igyekezett felejteni. A hangsúly az egykoron volton volt. Most már nincs semmi, csak a hatalom. Szó szerint. Palpatine-nak ismét igaza volt, ez néha kárpótolta a veszteségekért. Néha, sokszor nem eléggé??.

Tompa és kísérteties döngések szakították meg a fémes cselekvések és az izgatott csend meghittségét. A gaz padló, mintha ismerősnek tenne szívességet, visszhangjával üdvözölte a fekete csizmákat és a fémes légzést. Mint a hajdan volt tűz, folyékony gyermeke szilárdan mutatott utat fogadott testvérének, hiszen mindketten egykoron a lángok közt születtek és formálódtak. Tán még hasonlítottak is. A lámpák steril, vakítóan fehér fénye megremegett még kontrasztosabbá téve az érkező alakját. Vader legalább olyan eltökélten haladt céljai felé, mint a dúracél padló egyik helyről a másikra. A katonákon a síri rémület lett úrrá, aki tehette rögtön más munka után nézett. Igyekezett még azelőtt távozni, mielőtt a hangárt betölti az a fülsértő, soha meg nem szűnő gépi légzés hangja. Gerincüket, a sith jelenlétében jeges karmok markolták. Az egyenruhások vigyázva sorakoztak, mikor megpillantották a palást acél árnyékát az egyik falon. Az árnyékot dobbanások és hörgések követték, majd megjelent a gazdájuk is. Vader sietve végignézett a kocsonyaként remegő bandán, majd a rohamléptekkel érkező pilótákhoz intézte szavait. Számtalanszor tartott már eligazítást. Röviden és tömören vázolta az akciót a klónoknak, hisz egyikük sem szerette a fölösleges szócséplést.

- Eddig a pontig alakzatban repülünk a felszíni egységek hordozóival, majd itt az osztag szétválik?- Kékesen derengő holokép mutatta a koordinátákat. Igyekezett ismertetni a tervet a fehér vértbe öltözött embereknek. ?Ne nagyon távolodjanak el egymástól, mikor felbomlik az alakzat, a Hapanok nem számítanak a jöttünkre. Nem díjaznám, ha valamelyikük idő előtt lebuktatna.- A pilóták megértően bólogattak, egyesek sisakjukat szorongatták, mások bakancsuk orrát fürkészték. A sith folytatta:

-Figyeljenek rám! Akkor kezdik szórni őket a lézerrel, ha utasítást adok rá. Addig semmi önállóskodás!- Hörögte a maszk. ? Aki megszegi a parancsot azt, magam lövöm atomjaira!- A pilóták figyelmesen hallgatták. Egyiküknek sem volt kedve az ütközet alatt vagy után, az életével fizetni meggondolatlanságáért.

-Ha nincs semmi gabaj, akkor vacsorára itthon leszünk!- Appo nem bírta megállni, hogy ne fűzzön kommentárt az elhangzottakhoz. Plasztoid páncélja több, szó szerint lángoló ütközetről árulkodott. A kék mintákat fekete, nyújtozó csápok díszítették, ott ahol a langok megperzselték a felszint.

-Magam is így vélem.- Tűnődött a lord.

-Pompás, a ramakazi csőben sült polip a kedvencem. Nem örülnék, ha azok az egyenruhás ficsúrok mindet megennék!- Apponak is hasonló véleménye volt a kapcsolatok és nem a teljesítmény alapján kitüntetett tisztekről, mint Vadernak.

- Nagyúr!- Lépett előre az egyik klón, aki már vett részt légi ütközetben a sith-tel.- Bár nem számítanak jöttünkre, mégis észrevehetnek minket. A Konzorcium vadászai elég gyorsak, nem hinném, hogy válasz nélkül kéne hagyni, ha tüzet nyitnak ránk??..minden tiszteletem az ön tudásáért, de??.- A kaminoi üzem egyik büszkesége, épp rátért volna aggályaira.

-Ha mindent az utasításaim alapján hajtanak végre, akkor nem bukunk le. Nagy eséllyel mindenki egy darabban fog visszatérni ide!- Vader gyermekkora óta repült, gyűlölte, ha megkérdőjelezik a tudását és a tapasztalatait.- Ez az egyik leghatásosabb alakzat, számtalanszor repültük, úgy emlékszem ön is részt vett már hasonló műveletekben!- A maszk kérdőn a klón felé fordult.

-Igen uram!- Motyogta amaz.

-Helyes! Kérdés?!- A lord már szeretett volna felszállni. Várta, hogy kirepülhessen, mint a kalickába zárt madár, csak ilyenkor érezte magát igazán szabadnak. Ráadásul gyűlölte, ha kétségbe vonják parancsait. Mindenki szótlanul állt.

- Sejtettem, hogy nincs!- Némi gúnnyal a hangjában hozzá tette.- Ha nem tetszik, akkor a Nimbus vagy TIE kabinja helyett hűsölhetnek az egyik zárkában is.- A klón, aki akadékoskodott, nyelt egyet, nem volt több ellenvetése. Még egyszer szemügyre vette a századot.

- Gépre!- és a számára fenntartott éjfekete vadászhoz lépett.

 

Veers homlokráncolva nézett el a hangárcsarnok azon pontjáig ahol az őket majd hamarosan kísérő vadászgépek előkészítése folyt. Sőt, immár a befejeződése zajlott, egészítette ki magát amikor feltűntek neki a pilótafülkékbe ereszkedő fehér és fekete overallos alakok körvonalai. Ezzel egyidőben az ő felügyelete alá tartozó, és egyben parancsnoki lépegetőjéhez illesztett állványzat lépcsője felé, zord külsejű rohamosztagosok kezdtek felkapazkodni a majd tíz méteres magasságban lévő beszállóövezetbe.

Az 501-esek. Nézett végig ki tudja hányadszor a zászlóalj katonáin, akik közül ismét jónéhányan az ő lépegetőjébe fognak utazni a bevetési területig ahol aztán majd szabadjára engedik pusztító tudásukat, akárcsak ő.

-Parancsnok. -biccentett oda Appo felé, akik viszonozta a mozdulatot.

Veers még egy darabig követte őket, majd utoljára még szétnézett a hordozó-, és támadójárművek sokaságán.

-Sok szerencsét nekünk!

Megfordult, majd követve a rohamosztagosokat, maga is eltűnt a gigászi lépegető belsejében.

Szerkesztve: 2009. Január 15. - orki

[Oldfighter]

Az 501-esek. Nézett végig ki tudja hányadszor a zászlóalj katonáin, akik közül ismét jónéhányan az ő lépegetőjébe fognak utazni a bevetési területig ahol aztán majd szabadjára engedik pusztító tudásukat, akárcsak ő.

-Parancsnok. -biccentett oda Appo felé, akik viszonozta a mozdulatot.

Veers még egy darabig követte őket, majd utoljára még szétnézett a hordozó-, és támadójárművek sokaságán.

-Sok szerencsét nekünk!

Megfordult, majd követve a rohamosztagosokat, maga is eltűnt a gigászi lépegető belsejében.

Hapan Konzorcium, Valahol mélyen a Gallinore-szektor szívében....

 

 

Seryan Leyna őrnagy a levegőbe repült mikor egy iszonyatos erősségű lökés érte mind a hordozóhajót, mind pedig a csapatszállítót. Többen körülötte felsikoltottak, de tekintettel, hogy a megszálló osztag az üléseikben beszíjazva várta a felszállást, komolyabb baj nem érte őket. Annyira nem, mint parancsnokukat, aki még a repesz-, és ütésálló védőöltözetén át is éles fájdalmat érzett a végtagjaban. Szitokszavakat sziszegve pattant fel, megszüntetve azonnal a tudata tiltakozását bármiféle mozdulattól is és ingerülten csapott rá az utastért a pilótafülkétől elválasztó ajtó nyitókapcsolójára.

-Mi történt? -förmedt rá nyomban a két megviseltnek tűnő pilótára akik a fedélzeti műszerek kapcsolói közt sodorták végig a kezeiket.

-Súlyos találat érhette a Napfényt őrnagy. -felelte az egyik, hátrapillantva a válla fölött. -Megszünt az összeköttetésünk a híddal.

A hapan gárdaparancsnok kinézett az elülső üvegacéltáblán. Odakint, a csillaghajó hangáröblében káosz uralkodott. Néhány merevítőgerendra pörögve-forogva hullott alá, hangos morajlással lapítva szét maga alatt mindent amit otthagytak, vagy éppen nem futott el időben. A csarnok világítása sem volt már a régi; a villodzó fények baljóslatúan közvetítették azt a tényt, hogy a főgenerátort is komoly kár érte.

Leyna tekintette elkerekedett a látványon, majd egy határozott mozdulattal átmarkolta a főpilóta vállát.

-Kifelé főhadnagy! Vigyen ki minket innen!

A kerekded arcú nő zavartan bólintott, majd tekintve, hogy túl voltak a rutinellenőrzéseken melyet a felszállások előtt alkalmaztak, két pillanattal később elemelte a csapatszállítót a folyamatosan remegő padlóról.

-Kösse be magát őrnagy! -kiáltotta túl a dübörgő hajtóművek hangját. -Ez rázós lesz!

Alig fejezte be a mondatát amikor alig pár centivel a űrkomp orra előtt egy háztömbnyi mérető mennyezeti szelvény zúgott alá, fém-, és műanyagrepeszeket lövelve szét mindenfelé amikor hangos csattanással érkezett a talajra. A főhadnagy behúzta a nyakát, majd kilencven fokkal elfordította a jármű orrát, egyenesen a széles hangárkapu felé irányítva magukat. A másodpilótája eközben rálelt egy vészcsatornára, melyen a bábeli zűrzavar uralkodott el; ide adta le végső elhatározásukat, melyet még jónéhányan követtek. Mikor elérték a mágneses ernyőket, már tucatnyi sikló és vadászgép tartott kifelé, minnél messzebb elkerülve az összezúzott hangárt.

 

Carnin Heyla kapitány a halántékához tapasztotta a tenyerét, majd fanyar grimasszal vette tudomásul, hogy tenyere valami meleg, nedveset érintett. Aztán azt is megállapította, hogy személye azok között maradt aki túlélte a Napfényre zúduló kataklizmát. A másodtisztje már javában szanitécek után üvöltözött a személyi komjában, míg ő maga is az egyik kadét fölé hajolt és egy ruhacsíkdarabbal igyekezett leszorítani egy mély vágás okozta sérülést. A hídon szikra és füstfellegek szálltak mindenfelé, majd egyszercsak az automatikus tűzoltórendszer sűrű, fehér permete árasztotta el a vezérlőkonzolok legtöbbjét.

Heyla felkapaszkodott az egyik pult szélén, kikerülve a permet útjából. Tekintete a kormányosállás felé kutakodott. Hamarosan homályosan is láthatta amint a jól ismert flottatiszt ügyeskedik a vezérlőkarokkal. Megragadta a soron következő pult szegélyét és odabotorkált szédelegve, nagyokat pislogva.

-Jelentést Grent hadnagy!

A fiatal nő rémült tekintettel nézett fel a kijelzőiből. A hídat elborító füsttől még mindig nem lehetett látni semmit se a környező űrből.

-Több helyen is léket kaptunk kapitány. Elvesztettük a felső sor ütegeinket, plusz a meghajtórendszerek harmadát. A környezeti szabályzóink se működnek. Továbbá nincs komkapcsolat a hajó többi részével.

-A tartalékrendszer?

-Már be kellett volna kapcsolnia! -emelte hirtelen feljebb a hangját a kormányos, mert a híd hátulsó részében egy kisebb robbanás morajlott végig.

Heyla egy szoros ajakpréseléssel összegezte magában az elhangzottakat, majd szólásra nyitotta azokat.

-Keressen egy kitérőpályát és koncentrálja a pajzsokat a híd köré!

-Értettem kapitány.

A háttérből erősödő, morajló hangok gyűrűztek előre. Egy maroknyi felfegyverzett hapan gárdista türemkedett át egy megperzselt szegélyű lyukon amit maguk robbantottak ki a híd személyzetét fogva tartó rekeszajtóból amit a vészrendszer aktívált a komolyabb sérülésekkor. A katonákkal együtt megérkeztek a szanitécok is, akik azonnal munkához láttak.

Heyla -az oxigénhiánytól- zihálva nézett szét.

-Kitártás.....kitartás...

 

 

Onnan, ahol az előző pillanatban Vader Nagyúr zászlóshajója és Derten Freien Zokota Regula flottája űzött csúfos csapást a hapanokra, egy villanás kíséretében eltűntek a csillagmezős palettáról. Columbus Moore kapitány hümmögve ízlelgette korábbi vészterhes gondolatait és most be kellett vallania, hogy a terv eme része sikeres volt. A hapan flotta szívében magatehetetlen csillaghajók bukdácsoltak, melyekre immár a köréjük gyűlt csillagrombolók adták meg a kegyelemdöfést.

-Tenzon hadnagy, -fordult a szárnysegédjéhez- kérem legközelebb figyelmeztessen, hogy jobban bízzak a feltörekvő nemzedékben.

A fiatal hadnagy, ha leplezni kívánta volna, akkor se sikerült volna neki eltitkolnia a megelégedett vigyorát.

[orki]

"-Tenzon hadnagy, -fordult a szárnysegédjéhez- kérem legközelebb figyelmeztessen, hogy jobban bízzak a feltörekvő nemzedékben.

A fiatal hadnagy, ha leplezni kívánta volna, akkor se sikerült volna neki eltitkolnia a megelégedett vigyorát. "

 

Hapes szektor, déli régiók határövezete....

 

 

A türkiz planéta, mint egy pontos labdával jóllakott óvodás, terpeszkedett, nyújtózott. Derűs nyugalommal szemlélte a körülötte lévő többi bolygót, barátságosan kacsintott a csillagoknak. Kéken ránevetett az egyik holdjára, majd büszkén fordult az őt fényköntösbe szövő nap felé. Kuncogva intett búcsút a világosság elől menekülő északi féltekéjének, utána gömbszerű lénye ismét a körülötte lévő teret pásztázta. Évmilliárdok óta nem történt semmi említésre méltó, de a kis bolygó épp ezt szerette. Születése pillanatában még több ezernyi vulkán okádta bűzös hamuját az űrbe, de hamar megszelídültek, mint a sárkány, ha delejt bocsátanak rá. Végre eljött az élet, mely az égitest tengereiből szétáradva, lassan beborította felszínét. Földrészek keletkeztek és szakadtak ketté, állatok haltak ki vagy adaptálódtak, esetleg realizálták fittségüket, hol a forróság, hol a jég hidege volt az úr. Eme hatásokból a kis kék csoda csak annyit érzékelt, mint a bantha, ha egy homokszem hullik a szőrére. Az űrbéli ékszer életét csak néha-néha keserítette meg egy kósza meteorit vagy szemtelen üstökös. Képzeletbeli idegeit, csak a napszelek és más kozmikus sugárzások borzolták, de évmilliárdok alatt hozzá szokott. Civilizációk tündököltek, majd buktak el. Pár ezer évenként egymásnak adva a történelem poros kilincsét. Ennyi?! Hisz ez csak pár perc az életéből, nem számít. Az okozott sebek begyógyulnak, majd újak keletkeznek kérges felszínén, érzékeny légkörében. A Hapan Konzorcium bolygója elbóbiskolt. Kék arcát lágyan csiklandozta napjának heve. Ám a hatalmas lökésre felriadt. Égszínű testének, majdnem egy nyílhegy alakú tárgy ütközött. Felháborodottan vette szemügyre a neveletlen űrhajót. Nem, nem is egy! -állapította meg szendergéséből fokozatosan ébredezve. Ismeretlenek, idegenek. Nem volt olyan kedves korong formája, mint amihez hozzá volt szokva. Ilyet még nem láttam, gondolta, majd hirtelen lángra kapott az eddig nyugodt égboltja.

 

Vader zászlóshajója -nyomában a társaival-, kitört a hipertér kékes alagútjából és szinte látótávolságra került a Hapan Konzorcium szívéhez. Szinte már-már ott zuhantak alá a lüktető ereinél.

Egy szomszédos rendszerbe érkeztek, melynek nyilvánvaló elhelyezkedése magához értendően világá kürtölte fontosságát. Több támaszpont is húzódott a planéta felszínén, közel és távol biztosítva Hapes sértetlenségét. Most pedig igazán alkalma nyílt, hogy bizonyítsa hírnevét, melyet az olykor lázandozó házak már megtapasztalhattak.

Percekkel később már hatalmas füstfelhők szöktek az égbe. Mintha óriás vadak utolsó lehelete indult volna útra. A kis planéta üdén zöld és fénytől mosolygó felszíne hatalmas kráterektől csúfoskodott. Egy-egy felperzselt városrész vagy erdőfolt, szomorúan üszkösödött a bolygó felszínén. A lövedékek szabdalta árkok soha be nem gyógyuló sebhelyekké váltak. A kék eget szokatlan látogatók vették birtokba. Vakító lézerek cikáztak és lángra lobbantottak szervest és szervetlent. Az ózonszag elviselhetetlenné vált. Mindent szénné áztatott a tüzes parázseső. A romok közt kétségbe esett emberek próbáltak menekülni vagy küzdöttek életükért utolsó leheletükkel. Egy rajtaütés romos rémálmai nyomasztották a lakosságot. Mint az alderaani sasok, úgy csaptak le a birodalmi gépek mit sem sejtő prédáikra. Kegyetlenül, szinte már ösztönösnek tűnő precizitással végezte a dolgát a vadász század. A Hapan támaszpontok a biztonság hamis illúziójában bízva lustán tengették mindennapjaikat, a támadás váratlan volt. Késlekedésükért halállal fizetnek vagy most, vagy az Erenedának tett jelentéskor. A Birodalom eme ütése talált, keményen lecsapott a hapanok elbizakodott ellenállására. De volt még remény????.Maroknyi bátor amazon felvette a kesztyűt, a Miy' til gépek elszántan vették üldözőbe a betolakodókat.

 

Vader idegesen pásztázta a radart. A pár perces siker íze, már rég elmúlt. A dolgok kezdtek nem úgy alakulni, mint tervezte. Épp a földi hadműveletek megkezdését akarta parancsba adni.

Ez nem lepte meg, hiszen az elmúlt időszak nem az Ő elképzeléseit tükrözték. Nagyon nem. Ha minden jól megy, akkor a jedikkel végez, majd feleségével és gyermekükkel elfoglalják Coruscant trónját, aztán újdonsült mestere megosztja vele az örökélet titkát, aztán őt is legyőzi? Kezéből kicsúszott az irányítás, hiába kapaszkodott az eseményekbe acélos marokkal. Az erő, mely figyelmeztette gyötrő látomásaival, cserben hagyta. A rémképek, amiket vizionált, mind-mind valóra váltak. Eleven mementóként emlékeztették gyengeségére. Saját árnyainak legyőzése nagy kihívás volt, alig birkózott vele, pedig a felkínált hatalom tükrében, mily egyszerűnek tűnt minden. Hogy hihette ezt?! ????.Hiú ábránd. Semmi sem lesz úgy, mint régen, a sith igyekezett elűzni nyomasztó gondolatait. A gép megrázkódott. Egy lézersugár eltalálta, izzó sebet égetve a pajzsba. Az asztrodroid megkergülve visítani kezdett, majd a képernyő sötétjén hibaüzenetek tömkelege futott végig. Ügyelj a jelenre, Vader a fülében halotta Qui Gon hangját. Menj innen, parancsolta a nyomasztó lidércnek. Nélküled is van elég bajom, sziszegte. Az élet sokkal bonyolultabb, mint hisszük. Néha mi magunk tesszük azzá. Nem maradt más csak a mindenható Erő és a hatalom. Hisz Palpatine tudása bár hatalmas az Erőről, mégis véges. Ha ismerné a halál legyőzésének módját, akkor nem lenne szüksége rá, a Kiválasztottra.

Még egy lövés.

A sith ösztönösen kikerülte, az egyik klónnak nem volt ilyen ?szerencséje?. Füstölve engedett a bolygó gravitációjának, lefelé zuhant, végérvényesen. Míg parancsnokának az Erő vezérelte a mozdulatait az ő sorsáról a fizika gondoskodott.

A sötét maszk idegesen kémlelt ki a kabin plasztoidján. Kiválasztott?! Igen az. Neki sikerült az, amiről a sötétség urai csak álmodoztak. Sikerült, de vajon megérte-e?! Az ár hatalmas volt, a lord mégis igyekezett lelke legmélyebb zugaiba rejteni titkait. Hős, rettenthetetlen harcos, címlapfiú?! Ugyan, mikor és hol? Újabb hibaüzenetek?.Ki emlékszik már arra. Más szelek fújnak. A szeparatistákat és az áruló jediket az új rend, a szigorú Birodalom lesöpörte a Galaxis pódiumáról. Győzelmet halmoz győzelemre. Azok a rendszerek, akik nem is oly rég még a Köztársaság ellenségeit támogatták teljes mellszélességgel, nos azok önként hajtanak fejet az ex-kancellár és egyben az új Uralkodó előtt. Politika, gondolta némi cinizmussal. Veszélyesebb, mint egy tánc a penge élén, mégis szükség van rá. Az ismeretlenségből új hadvezérek léptek a színpadra, olyanok, mint Tarkin vagy Vader. Újoncok, fiatalok és vakmerőek. Elég határozottak ahhoz, hogy tudják, mit akarnak elérni, elég kegyetlenek akaratuk megvalósításához. Ha nincs Palpatine, a vagyona, hatalma és befolyása, akkor lehet, hogy győzelmeik híréről a tatooini kocsmákban sem esik szó. A fenség remek sabacc játékos, kártyáit mindig úgy forgatja, hogy a bamba és közönyös nép elégedett legyen a neki jutatott lerágott csonttal???.így még az új adók sem jelentettek akkora terhet.

A droid sípolása kezdett őrjítővé válni, még jó, hiszen visszatérítette Vader ezerfelé elkalandozó gondolatait

A zöldes képernyő hapan vadászok körvonalait jelezte.

Némán úsztak a Birodalmi hajók nyomában, mint a cápára tapadt gályahalak, időnként egy-egy lövést is leadtak.

- Mit tegyünk Nagyúr?- szárnyemberének hangjában idegeskedés csengett.

- Bízzák rám őket! Haladjanak, semmisítsék meg a többi célpontot.- Végre, gondolta a lord, az eddigi rutinszerű repülést felváltja az izgalom és a kihívás. A hapanok várnak valamire, hiszen ez még csak kóstolgatás, nem igazi tűzharc.

 

Enyhén jobbra döntötte a gépet és kivált az alakzatból. A többi vadász tovább suhant. Ha terve beválik, akkor a hapanok a parancsnoki jelzést viselő, vagyis az ő gépét veszik majd üldözőbe. Pár kilométerrel följebb lassan körözni kezdett. Mint a vérre szomjazó ragadozó. Türelem, érzékei még élesebbek lettek, szinte egybe forrt hajójával. Már nem kellet sem a radar, sem a droid, hogy lássa és érezze ellenfeleit. Egyenesen felé száguldottak, közben lézeresőt zúdítva rá. Vader, mintha egy látomásban lenne, ahol az idő a sors furcsa fintora miatt lassabban csorog, évezredeknek ható pillanatok alatt kirepült a gyilkos lövedékek útjából. A sötét maszk takarásában félig lehunyta szemét, lassan ő lett a világegyetem központja. Még tovább fékezte az actist, már- már állni látszott a fürge Miy'tilek közt.

Az egyik elbizakodott ellenfél célba vette. Halálos lézeresőt zúdított az éjfekete actisra. Az R4-es asztrodroidja egy utolsó sikítással kilehelte géplelkét, ám ez a lordot nem érdekelte. Már leküzdötte magában azt, hogy felelőséget érezzen olyan felesleges dolgok iránt mint egy droid vagy akár egy szerves élőlény. A hatalom, mely a kezében összpontosult megfosztotta tőle ezeket az érzéseket. Ösztönösen balra rántotta a botkormányt, leírt egy félfordulatot, szédületes sebességgel a karcsú hapan gép mögé került, miközben lerázta a többit. Érezte, amint az Erő az ő akaratának meghódolva a másik gép fémteste köré fonódik egyre szorosabban, gúzsba kötve azt. A sötét oldal nyomasztó érzetét, most fizikálisan is megtapasztalta a pilóta. A kecses vadász burkolatán előbb apró repedések, majd horpadások keletkeztek. Végigkúsztak az orr felé, kiismerhetetlen mintát szőve a rideg fémre. Vader, miközben kicselezett két torpedót, majd hihetetlen elegánsan elsuhant két másik gép közt, de tudatával nem eresztette el ellenfelét. A repedések tovább mélyedtek, belemartak az ócska pléh dobozként összehorpadó vadászba. A pilóta rémült arckifejezése és hiába való menekülési kísérlete a katapulttal kudarcba fulladt. A Miy'til pályafutása véget ért, nem bírta a ránehezedő nyomást és összeroppant. Utasa ajkát néma sikoly hagyta el, amint a vákuum kiszippantotta?????.. A sith újabb áldozat után nézett. Nem kellett soká keresgélni, hiszen ismét néhány elszánt torpedó vette üldözőbe, velük együtt a torpedók gazdái is. Egy régi emlékkép jutott eszébe. Nem is tudja, hogy hány éve, de egy szőke, mosolygós arcú kisfiú ugyanígy parádézott egy Naboo fighterrel, mint ő. A kissrác fel se fogta a veszélyt, a halált, az eltalált gép fullasztó kabinját vagy az űr hideg mélyének rémét. Nem, szórakozásnak egy valóra vált álomnak hitte a repülést. Behunyt szemmel, önkéntelenül cikázott a lézerütegek közt. Szerencséjének vagy láthatatlan szövetségének köszönhetően elkerülte a veszélyt. Majdan egy kilátástalan ütközetbe csöppent Coruscant körül. A férfivé érett kisfiúnak nyoma sem volt. Egy felnőtt kétségeivel nézett szembe a küzdelemmel, hiszen egy ?barát? élete volt a tét. Meredek dugóhúzókkal, nyaktörő zuhanó repülésekkel szórakoztatta magát, csiszolta tudományát, hiszen most is ezt tette. Gyermeki éne pár pillanatra előtört, élvezte a repülést. Egy szédületes bukórepüléssel Vader összezavarta a torpedókat, mik kerge méhekként keringtek céltalanul, végül tüzes egyesülésben váltak semmivé. A sith ismét a sötétséghez folyamodott. A megmaradt Mytillek bár a maximális sebességgel repülvén igyekeztek befogni fürge ellenfelüket, hirtelen lassulni kezdtek. Az elszán hölgyek, kik bennük ültek minden tolóerőt a turbinákra adtak, de fölösleges volt. Gépeiket egy láthatatlan teher lassította. A hajtóművek dübörgése felhangosodott, némelyik kékesen izzott az erőlködéstől, máskor oly könnyedén rázta le a nehézségi erő nyűgjét. Nem bírtak ismeretlen ellenfelükkel. A Nagyúr tovább tartotta a több tonnás monstrumokat, melyek szilaj csikókként vergődtek markai közt. Minden erejüket beleadták szabadulásukba. A pilóták kétségbe esve ismeretlen nyelven szitkokat daráltak a rádióba, közben az energiát átcsoportosították, de ide a flotta összes hajtóművének tolóereje sem lett volna elég. Az Erő hatalma ragadta meg őket, játszott sorsukkal, mint macska az egérrel. A sötétség elunta a gyerekes szórakozást, majd hagyta, hogy a felhevült turbinákkal együtt a hapan lelkek is atomokra robbanjanak??????..A tanítvány elégedetten tiszteletköröket repült, afölött a romos, élettelenül tökéletes mű fölött, miről sokaknak a pusztulás és a fájdalom jutott eszükbe. Vader csak gúnyosan mosolygott. Az Erő negatív érzelmek széles skáláját mutatta meg neki. Hajdanán megrémült az ilyen intenzitású hatásoktól, de most ez megnyugvással töltötte el. Feltöltődött, a sötétség üstökösként ragyogta körbe. Mestere büszke lenne rá, hogy tudása napról napra hatalmasabb, míg egykori tanítójuk, ha még élnek, akkor fejüket fognák csalódottságukban. Hihetetlen gondolta az ifjú sith, mialatt a képernyőn felvillanó jelentéseket nézegette szórakozottan. Csalódás, hiszen ő volt az, akit éveken át félrevezettek, pusztán félelemből. Nem adott rá okot, de az ősi dogmák közt felnőtt jedik féltek az újító szándéktól, a haladó gondolatoktól. Amit ők a szabályok áthágásának vagy megszegésének véltek, azt az egykori mentor az önálló kezdeményezésnek és a kreativitásnak gondolta. Anakinnal az volt a baj, hogy rühellte a szájbarágást, a kereteket, csak úgy, mint Vader. Századszori bizonyítás után volt rendtársai is elhitték, hogy elég neki a mit-et elmondani, a hogyant rábízhatják. Az a szomorú, hogy ezt csak Sidious ismerte fel. Az Uralkodó most sem tesz másként. Nem köti meg kezeit, nem veri béklyóba szellemét és érzelmeit, a sötétség a szolgája. Az Erő ismét forrongani kezdett a lord körül. Ideje élni azzal a hatalommal, amelyért MINDENT feláldozott. Tán itt az ideje a kárpótlásnak????.

Szerkesztve: 2009. Január 15. - orki

[Oldfighter]

Mennydörgő robaj támadt, majd iszonyatos erejű robbanás hasított a levegőbe. Éreztem amint egy láthatatlan erő a levegőbe emel, majd a csarnok falának vág. Aztán elől valami sárgán-vörösen felizzott. Tűzfal borított be előttem mindent. A hőhullám ismételten a levegőbe emelt, majd nekivágott egy feldöntött konténer belsejének Wolfieval együtt, ami megpördült velünk és odatapasztott minket a falhoz.

 

Res Rigel, az egykori Menvist Vállalat Gyárkomplexuma.....

 

Tubbs Kolder hadnagy még azelőtt ugrott le arról az antigrav, villás orrú tankról, melybe eddig kapaszkodott, mielőtt az megállt volna a parázsló épület előtt.

-Gyerünk, gyerünk! -lengette meg az egyik karját, miközben előrerohanva, a többiek felé fordult. A járművek oldalán fürtökben csüngő katonák, leugráltak a talajra és a felrobbant épület üszkös maradványai felé indultak.

Kolder hadnagy megtorpant a csizmája útjába kerülő első égő romhalmaz előtt. Bevárta a tűzoltó egységeket és velük együtt haladt tovább. Tekintette ide-oda suhant a tégla-, műanyag-, és fém maradványokon. Az üzemcsarnok északi szárnya úgy ahogy volt eltűnt és helyét egy jókora fekete folt uralta, melynek közepe még vöröslő színben ragyogott, jelezvén azt a hihetetlen hőhatást mely a helyén keletkezett. A detonáció szemmel láthatóan a déli szárnyat sem kímélte, állapíthatta meg a birodalmi tiszt, miközben szakaszával együtt egyre közelebb jutottak a kiégett falakhoz. Körülöttük droidok igyekeztek csökkenteni az éji sötétbe harapó izzást és fehér permetet szórtak minden jelentősebb tűzfészekre.

Az egykori üzemcsarnok harmada még állt. Igaz üszkösen, megtisztulva a benne található éghető felszerelésektől....de a falak még ott emelkedtek a csillagok felé, akárcsak a lángokat meglovagoló pernyerengeteg.

A hadnagy torkát a körülötte lévő forróság ellenére is jeges markok szorongatták. Ember nincs aki ezt túlélhette volna, gondolta magában ahogy mint valami kereső érzékelősugár, a pillantásával végigpásztázta a területet. Ugyan a plasztoid páncél sokat kibír, de a hátrahagyott járművek szenzorai szerint itt akkora hő keletkezett mely alkalmasint versenyezhetett egy kisebb csillag fúziós energiájával. Pedig mennyire is feszengette ellenvetését Madness százados érvelésével szemben. Jómaga mindig azt javasolta, hogy együttes erővel, a teljes századdal, plusz a harcjárművekkel rohanják le a terroristák fészkét. Azokkal a tankokkal simán lepusztíthatták volna az egész kócerájt, még ha a százados ezzel nem is értett egyet. Biztos távolságból simán likvidálhatták volna a bagázst anélkül, hogy az életüket kockáztatták volna. De nem, a felettese bizonyságot akart mielőtt ekkora erőt bevetnének. Kolder megrázta a fejét. Az egyik romhalmaz alól egy rohamosztagos megolvadt lába kandikált ki. Két méterrel odébb pedig egy következő áldozat feküdt a hasán. A megégett ruhafoszlányok arról tanúskodtak, hogy eme tetem a helyiekhez tartozik. A tiszt elfordította a tekintetét, éppen akkor amikor az egyik közlegény felkiáltott.

-Hé! Ez itt még él! Ide! Ide!

Kolder átszökkent egy kupac összeégett valamin, majd leguggolt az alakhoz akire rávonták a figyelmét. Az egyik társuk volt az. A hátán feküdt és ugyan hangot nem adott ki, de kezével jelzett. Kolder előrenyúlt és megfogta a koromfoltos sisakot, melyet aztán segítséggel lehúzott a katonáról. Dreamler őrmester volt az. A férfi kitátotta a száját és sivítva szívta meg a tüdejét. Valaki, még mielőtt a forró gázok kárt tehettek volna az őrmester tüdejében, egy respirátort tartott oda a szája elé.

-K...köszönöm...-suttogta alig hallhatóan, miközben Kolder félretette a tönkrement sisakot. Kis híján majdnem a saját felszerelése fojtotta meg az őrmestert. Pár pillanattal ezután már több helyről is felzengtek az ismerős felkiáltások, melyek egyre több bizakodással töltötték meg a bajtársaik segítségére sietett rohamosztagosokat.

Öt perc múlva már megvolt a szakasz majd a fele. Mint később kiderült ennél többre már nem vágyhattak. Zim és három társa volt az utolsók között akiket élve húztak ki a romok alól.

Kolder hadnagyot azonban nem nyugtatta meg a félsiker. Még egyvalaki hiányzott a listáról akit mindenféleképp az élők sorában akart tudni. Méghozzá Deron Madnesst.

 

 

Kétszáz méterrel odébb, és jó tíz méternyire a felszínt belepő betonréteg alatt, egy szűk csatornában ziháló emberek tocsogtak a megülepedett víztócsákban, melyek az esőzések után kerültek ide le, a szennyvízalagutakból, karbantartójáratokból és sok más lehetőséget biztosító világba. Per pillanat ez volt a rigeliek menekülőútvonala és egyben életben maradásuk záloga. Lendületes tempóban, egyszer se fordulva hátra, fokozatosan növelték a túlélésük esélyét. Kevesen maradtak, de akik túlélték azok még nem adták fel a reményt, hogy bizony ez a Birodalom nem legyőzhetetlen.

[Oldfighter]

Weel Ambrush telephelye, valahol a Peremvidéken.....

 

Cyphert már akkor rossz érzések kerítették hatalmukba amikor a Sólyommal átlépték azt a bizonyos határ melytől a ponttól a lentiek figyelme állandósulni kezdett őrájuk. A bolygó felső légrétegébe igyekezett belépni a bejelentkezés után, mikor a szenzorok gyanúsan sok hajót jeleztek ki elé a monitorra.

-Hm. -mordult fel halkan, végigsimítva sejtelmesen a szakállán, komor barázdákat elevenítve fel a homlokára.

-Van valami? -kérdezte odapillantva Moryn, miközben egy másodpercre magára hagyta a hőpajzs állapotát kijelző képernyőt.

-Nem is tudom. -motyogta az idősebbik férfi. -Mintha mindenki most akarna felszállni a bolygóról.

Odamutatott a képernyőre, mivel szabad szemmel, a szürke felhőrétegek alá még nem láthattak. Moryn hunyorogva dőlt előrébb, miközben odakint felizzott a pajzsoknak feszülő légkör.

-Talán egy kirakodás utáni szállítóhajókonvoj. Esetleg vevők, teli raktérrel. -vonta meg a vállait a másodpilóta ülésben ügyködő férfi.

-Talán. -csendült fel további töprengő másodpercek után Cypher kétkedő hangja. Tekintetét elvonatkoztatta a képernyőről és figyelmét visszaterelte a teherhajó irányítására és igyekezet azt a forgalomirányítók által megadott pályán tartani. Bármi is folyt odalent -állapította meg magában-,pár perc múlva maguk is megkapják a magyarázatot.

 

-Kalózok?

-Jól hallottad. -bólintott Weel határozottan. -Bhesk bandája méghozzá.

-Az a trandosan átokfattya még nem múlt ki? Már annyiszor keltették a halálhírét, hogy az én kéz-, és lábujjaim is kevesek hozzá.

-Hát pedig elégé eleven. -sóhajtott fel a csempészárukkal üzletelő férfi, miközben tekintette ide-oda vándorolt a hangárcsarnokban sürgő-forgó emberei között. Szemmel láthatóan igyekezett minden egyes mozzanaton rajta tartani a szemét. Gondoskodásból, vagy kételyektől telítetten....ezt nehéz lett volna megállapítani. De Cypher szerint Weel inkább olyan ember benyomását keltette, mint aki nem egészen bízik a saját embereiben.

Újabb lépésekkel távolodtak el az Ezeréves Sólyomtól, melynek engedélyezték a közvetlen leszállást a gyűrűhajó fedélzetére. Erre meg is volt az ok.

-A hírszerzőim jelezték, hogy Bhesk szép nagy magánflottára tett szert azok után, hogy túlélte a turániak portyáit.

Cypher felhúzta az egyik szemöldökét az ismerős népcsoport neve hallatán, de nem tárta fel az elég közeli kapcsolatát a hírhedt tetteikről elhíresült turáni barátjairól.

-Két nappal ezelőtt lerohanta Port Minfferti-t. -folytatta borúlátóan Weel Ambrush. -Állítólag zsákmányolt magának két csatahajót és most errefelé tart.

-Port Minfferti elég közel van. -jegyezte meg az ősz hajú csempész.

-Éppen ezért is vált szükségszerűvé, hogy megkezdjem az evakuálást. De nyugalom barátom, gondoskodtam a hívásod után az áruról. -tenyerét a csempész felkarjára tette, mintha megérezte volna annak aggodalmát az üzletüket illetően. Tekintetük egy pillanatra találkozott, majd Weel biccentett a fejével. -Gyertek az irodámba és ott elintézzük a járulékos dolgokat.

Cypher bólintott, majd miközben Weel odakurjantott néhány emberének a fegyverládák bepakolását sürgetve, ő maga halkan megjegyezte Morynnak, hogy maradjon és gondoskodjon arról, hogy a ládák minél előbb a spéci árnyékolással védett szállítótérben legyenek.

Míg Moryn hátat fordítva nekik, visszaindult a Sólyomhoz, Weel átölelte Cypher vállát és terelgetni kezdte a napjának talán legfényesebb pillanata felé.

 

-Ez az ezer darab karabélyért.....-Cypher, Weel irodájában, a vigyorgó képe alá tartott egy köteg pénzt, míg a másikat csak most húzta elő-......ez itt pedig annyi, hogy egy századnyi csapásmérőt felpakolj valami teknőre és elhozd erre a találkozási pontra. -Az újabb pénzköteghez volt egy adatkártya is, de mielőtt még átnyújtotta volna ezeket is, szétválasztotta a köteget és csupán annak a felét hagyta a kinyújtott markában.

-A többit a szállítás után. -közölte, félretéve a kedélyes barát szerepét, de úgy látszott Weelt nem érdekelték efféle apróságok és csillogó szemekkel elfogadta az ellenérték meghatározó részét.

Kajánul megpörgette a bankókat, majd kéjes vigyorát magán tartva felemelt az asztalról két teli poharat.

-Megegyeztünk, barátom. -azzal át is nyújtotta az egyiket. -A hajókat három standard napon belül eljuttatom a címre.

Cypher lepillantott a pohár vörösesbarnás tartalmára, majd fesztelen mosolyra görbítette az ajkait.

-Egészségedre!

-A tiédre!

[Oldfighter]

Az Erő ismét forrongani kezdett a lord körül. Ideje élni azzal a hatalommal, amelyért MINDENT feláldozott. Tán itt az ideje a kárpótlásnak????.

 

Hapes szektor, déli régiók határövezete.....

 

Veers magára kapta sisakját, majd tisztelgett Vader hologramjának. A rombolás nem ért véget azzal, hogy a csillagrombolók felégették a bolygót. Hamarosan lépegetők nehéz acél lábai döngettek végig a megtépázott felszínen. Az acélkarmot viselő végtagok alatt, az ellenség dióhéjként roppant össze. A szürke fémszörnyek csordái lassan ellepték az egész felszínt, tovább szítva a pánikot a lakosság körében??. Az őrnagy eltökélten küldte előre csapatait, ha volt ellenállás azt hamar felszámolták. Váratlanok voltak, mint az eső egy napfényes nyári délelőttön. Veers szórakozottan bámult ki a lépegető ablakán. Tűnődött. A célon, amely felé haladt. Az úton, mely célja felé vitte. Mit tett eddig, mit tudhat maga mögött? Mi van előtte, mi vár rá még?! Karrierje felfelé ível, mellette van szerető felesége és egy szép kisfia???????.Mi kell még, egyáltalán van-e ennél többre szüksége?! A rend, az összeszedettség, melyről fiatal kora óta álmodozott, most kezd kialakulni, formát ölteni. Ennek a képlékeny folyamatnak ő is része. Végre nem lesz lázongás a Galaxisban, vége a politikusok gyűlölt hatalmának. A parancsnokot nem igazán Palpatine személye nyűgözte le, vagy briliáns szónoki képességei, hanem az, hogy egy oldalra állította a marakodó népeket. Akik nem hajlandóak a Galaxis jövőéért küzdeni, dolgozni, azokkal a császár kemény árat fizettet. A lecke kemény és emlékezetes.

Maximilian szerette a következetességet és a precizitást. Ez látszott a rábízott feladatok elvégzésében is. Szoros csatárláncba állította fel egységeit. Akkurátusan körbekerítette a célpontokat és megsemmisítő tüzet zúdított rájuk. Hapanok fröccsentek szerteszét. Kiáltásuk néma maradt a súlyos páncéllemezek mögött lévőknek.

 

-Parancsnok, készülhetnek! Elértük a fő támaszpontjukat. -csendült fel szokatlanul tisztán a hang Appo sisakjában. Veers volt az, mintha egyenesen ott állt volna a rohamosztag parancsnoka mellett. Pedig jelenleg egy vastag szakaszajtó zárta el őket egymástól és olyan energia tombolt körülöttük, mely csúfondáros véget is vethetett volna a rádióforgalmazásnak.

-Értettem. -válaszolta szemrebbenés nélkül, majd szembefordult az embereivel. -Katonák, figyelem! Sorakozó az ajtóknál!

 

-Fedezékbe!

-Muníciót! Gyorsan, gyorsan....!

-Ezt itt erősítsék meg!

A parancs és utasításszavak özönében a hapan katonák igyekeztek tőlük minden telhetőt megtenni. Míg odafönt, a pilótáik harcoltak a behatolókkal, addig idelent, a támaszpont falai között, vastag védőruháikban, álig felfegyverzett amazonok néztek farkasszemet a birodalmi rohamosztagosok elszánt rohamaival. Fiatal, gyönyörű idomaik elvesztek a sérülékenyebb testrészeket védő vastag öltözék körvonalai alatt, de itt és most nem volt szűkségük arra, hogy nőiességükkel szerezzenek érvényt maguknak. Teljesen más harc folyt körülöttük. Vad és véres, mely mögött a halál lopakodó árnyéka szedte az áldozatait.

A támaszpont külső, vastag falai már nehezen állták a birodalmi hadigépezet erejét, de mélyen, a bázis erődítményszerű gyomrában sikerült ellenállást tanúsítani, illetve biztos helyen felkészülni az elkerülhetetlen közelharcra.

-Nincs kapcsolatunk Hapes-el! -kiáltott egy hang a feszültséggel teli harcálláspont termében, mely két másodpercenként megrázkódott a falak mögött tomboló energiák csapásaitól. A mennyezeten néhány lámpatest kialudt, majd engedve a generátorok újbóli erejének, felragyogtak.

-Az összes kommunikációs műholdunknak annyi! Egyedül maradtunk parancsnok. -Jylett Esher kitágult pupillákkal meredt Nien Messy ezredesre kinek ujjai már belefehéredtek a taktikai leképezőasztal szegélyének szorításában.

-Valaki nagyon elszúrta ezt az egészet őrnagy. -csikorgatta a fogait mikor megszólalt. Szemgolyói eközben fürgén pásztázták mind a bázis, mind pedig magának annak a medencének a kicsinyített mását, mely kékes fátyolban úszott előttük. -A Hírszerzés egy szóval se említette, hogy ilyen hirtelen és közel fognak csapást mérni ránk.

-Vajon mi történhetett a flottával? -tűnődött el egy pillanatra Jylett, miközben a hologramábrán újabb káresemény bontakozott ki. A keleti fal megadta magát a birodalmi hadigépezet egyik monstrumának.

-Az nem lehet, hogy ilyen hamar felmorzsolták őket. Feltételezhetően több frontot nyitott az ellenségünk. De most nincs időnk ezen rágódni. -váltott hangnemet a bázis parancsnoka. -Készüljön a gyalogság fogadására! Adjon fegyvert mindenkinek. Az se érdekel ha az a legutolsó bakancsfényező hím markai közé kerül.

-Értettem asszonyom! -vágta magát feszes vigyázzállásba Jylett Esher őrnagy, nem sok híján beverve a majd két méteres magasságban végződő fejét a mennyezetbe.

 

-Gyerünk, gyerünk! Kifelé! -lengette meg intenzívebben a karját Appo, kishíján saját magát lendítve át a nyitott páncélajtó süllyesztett küszöbén. Kötélbe kapaszkodás nélkül ez igen veszélyes és egyben végzetes manőver lett volna. Alant, jó három emeletnyi mélység húzódott. A rohamosztagosok egymás után léptek oda a himbálózó kötelekhez és ölelték körbe azokat a kesztyűs kezeikkel. Mindeközben lézernyalábok villantak el mellettük, melyet a közeli hapan támaszpont védői zúdítottak rájuk. Ketten a rohamosztagosok közül már holtan érkeztek a parázsló talajra, míg másokat akkor ért halálos sérülés amikor földetérés után rohamra indultak. És ezen adatok csak a parancsnoki lépegetőt hátrahagyó birodalmiakat illette.

A hegyláncokkal körbevett medencét -melyben három város is elterült-, pokolbéli vihar árasztotta el. Ugyan a nap még nem bukott alá a horizonton, de az eget uraló fekete füstfellegek, éjszakai sötétség leplét borították a tájra. A települések között AT-AT lépegetők és gigantikus kerekeken gördülő ostromtankok száguldoztak, míg az épületek közötti utakat antigrav tankok és más kisebb, de erősen felfegyverzett harci járművek rajai járták. És persze ott voltak immár ők is; a birodalmi rohamosztagosok, akik határozott céltudatossággal adták ellenfelük tudtára a hírnevüket. A sugárkarabélyok torkolatai izzani látszottak mikor a plasztoid páncélos katonák belebotlottak egy-egy kitartóbb ellenállás gócpontjába. Ilyenkor a köztük lévő távolságot teljes egészében átjárta a skarlátvörös és más színekben pompázó energiaháló, melynek nyomán az ózonszag oly koncentrálttá vált, hogy még az üszkös tetemekből áradó kesernyés szag is elhalványult.

 

Vyra Henh százados, a támaszpont véderőihez tartozó zászlóalj egyik tisztje, leengedte a tekintete elől a elektrotávcsővét, melyen keresztül végigpásztázta a Cyrness-medencét. A déli falon teljesített szolgálatot melynek tetejéről, egy közlekedőjárdájáról pillantott le éppen, bízva a mellvédek által adott védelemben. A keleti falon már nem védtek semmit, gondolta magában amikor egy pillanatra odakapta a fejét. Egy újabb, vaskos energiasugár vágodott bele a fal romjaiba, leválasztva a következő adag fém-, és betonelemeket. A romok közt maradt sérültek, akik az első végzetes csapás után kerültek oda, immár elcsendesedtek, sőt, maguk után rántották a halálba az éppen őket mentő társaikat.

Néhány technikus rohant előre -őket a talpon maradt katonák fedezték-, és egy energiapajzskeretet igyekeztek felállítani a tátongó lyuknál, melyhez rohamtempóban

közeledtek a birodalmiak gyalogos egységei.

Henh százados egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy ne küldjön e át néhány katonát a saját századából. De aztán rögvest letett erről a szándékáról amikor felfedezte, hogy az ellenségük szinte körbekerítette őket és mindegyik irányból egyszerre támadtak. No meg persze ott volt az a tény is mely miatt szintét letett erről az ötletről, hogy odalent, a belső udvarban a technikusok igen elszántak voltak, egyetemben a keleti oldal védőivel. A rájuk zúduló tűzesőben másodpercek alatt állították fel az állványzatot és helyezték nyomban üzem alá. Az egymástól tíz méterre lévő függőleges fémoszlopok közé kékesen derengő átlátszó felület feszült ki, felváltva ezzel az összeomlott fal védő szerepét. Persze mindenki tudta, hogy ez csupán átmeneti állapot és csak kevéske reményt biztosított a számukra. De talán pont elegendőt ahhoz, hogy életben maradjanak.

Vyra Henh visszatért a saját munkájához és mély lélegzetet véve felmérte a saját helyzetüket. Majd százötvenen jutottak erre az oldalra és immár a harmaduk halott, vagy súlyosan sérült volt. A mellvédekre rögzített lézerágyúk közül is jó párat kilőtt az ellenség, de még eddig kitartottak. A százados mögött két ziháló katona rohant el, majd pár méterre tőle jobbra megtorpantak és az egyikőjük vállán cipelt tankelhárító aktiválásához kezdtek. Egy ilyen fegyverhez mindig ketten kellettek; egyik vitte a vaskos fegyvert, míg a másik követte őt a hozzá való töltetekkel melyeket egy hátizsák szerű szerkezetben tartott. De Vyra körül nem csak ők ketten álltak neki a művelethez, hanem a túloldalán, még további két pár is hasonló elfoglaltságba kezdett.

-Mozgás hímzabálók! Vagy nem mondtam még el, hogy ez itt nem gyakorlat?!

A százados egy röpke pillanatra megdermedt a hang hallatán, mely egyenesen Myner őrmester szájából csendült fel olyan hangerővel, hogy messze elnyomta a közeledő nehéz gépek mennydörgésszerű lépteinek robaját. Lyna Myner híres volt ama módszereiről, melyet még a kiképzőlaktanyákban vett fel magára, hogy rettenetes vérszomjas állattá váljon a bakák szemében. És ezt tette úgy, hogy eddig egyszer se űzte az ellenfeleivel. Ugyanis, oly annyira sikeres volt saját embereivel szemben, hogy azok még a nem létező tartalék erejüket is latba véve -csak hogy végre csillapíthassák az őrmester dühét-, ugyanolyan vad dühvel vetették magukat rá az ellenség katonáira. Vyra már jókorán elkönyvelte magában eme hozzáállás létjogosultságát, mert egyrészt eredményes volt, másrészt meg esze ágában sem volt szóvá tenni az őrmesterének a jobbik énjének tiltakozását a módszereivel szemben, rávilágítva ama sarkalatos pontra, hogy a rábízott osztagban többen állandó vendégek a szakpszichológusnál, hapan mentalitás ide vagy oda.

-Csak nem vacsorára várják őket gyönyörűségeim? Kilövik még ma őket, vagy hívjak fel ide néhány borostásálú hímet, hogy elvégezzék a maguk dicső feladatát? -tette csípőjére az ökleit Myner őrmester azok után, hogy előző, nemtetszésének helyt adó mondata után még mindig mozgásban látta a déli fal felé közeledő AT-PT-ket, amik jelen pillanatban előretörtek a náluk sokkal fenyegetőbb látványt nyújtó AT-AT-k közül.

Talán valami stratégiai hiba, vélte Vyra, ahogy szemrevételezte a különös, háromlábú szerkezeteket. Jószerivel még semmi oka sem lenne az ellenségnek ilyen közel, ily hirtelen előreküldeni őket. Persze ez csöppet sem jelenti azt, hogy ne használnák ki az alkalmat.

-Myner őrmester! -kiáltott oda a felbőszült nőnek. -Egy lépegetőre, egy rakéta! Fogytán a muníciónk!

-Áh, értem százados. -intett vissza a nő sebtében, majd látva az emberei felkészültségét, tűzparancsot rendelt el.

 

 

-Ezek meg mi a fenét művelnek?! -csattant fel Veers, miután a dülöngélő fülkében a taktikai kijelző kinagyította neki a déli szárny hadműveleti eseményeit. Szavaira nem érkezett válasz, tekintettel arra, hogy az előtte, neki háttal ülő kezelők, az összes figyelmüket a lépegető irányítására szentelték. A taktikai kiértékelések nem az ő reszortjukhoz tartozott. Per pillanat úgyis meggyűlt a bajuk a hepehupás felszínnel, melyben már annyi kráter szaporodott el, hogy baljós volt összehangolniuk a sebességüket a többi egységgel. Mint két pillanattal később kiderült, Veers fejében ugyanez a probléma ütött szöget, látva a saját szemével azt amint a déli szárny gigantikus lépegetői a kisebb egységekkel ellentétben kerülőmanőverekbe bocsátkoznak.

-Sajnálom őrnagy.....ezek a becsapódási kráterek megnehezítik az előrehaladásunkat. -erősítette meg a magyarázatnak szolgáló okot a kommunikációs vonal túloldalán lévő tiszt, mikor Veers közvetlen csatornát nyitott.

-Nem érdekelnek a kifogásai százados. Rendelje vissza a ......!

Veers látta, hogy elkésett. Ebben a pillanatban ugyanis több éles villanás is felragyogott a támaszpont védfalának csúcsán.

Rakéták!

A lövedékek süvítve törtek ki sötét zárkáikból és fehér lángcsóvát hagyva maguk mögött, kilőttek a támadó ék biztonságát hátrahagyó AT-PT-k felé. Két pillanattal később ezek a háromlábú fémszörnyetegek a hapan technológia martalékaivá váltak . A rakéták átfúrták magukat a közepes páncélzaton és odabent robbantak, hatalmas tűzlabdákká fújva fel a birodalmi járműveket. A detonációk beragyogták a tájat és ledöntöttek néhány rohamosztagost a lábáról.

-Ostobák. -motyogta maga elé Veers, majd figyelmét elvonta a komlink jelzése. A készülék Crebbs százados azonosítási számát írta ki elé.

-Őrnagy, ezek a falak túl erősek, energiánk meg fogytán. Lehetetlen átjutnunk.

Veers résnyire húzta a szemöldökét. Crebbsnek igaza volt. A betonacél falak még az ő AT-AT lépegetőinek is túl kemény falatnak bizonyultak. Ha alkalma nyílt volna rá, akkor már rég támogatást kért volna a Devastatortól, de a helyzet ugyanaz volt a romboló esetében is, mint a sajátjukéban. A Devastator fölénye sajnálatosan végesnek bizonyult a felszínen lévő többi, kulcsfontosságú célpont kiiktatásában. Jószerivel oda nem maradt kellő energia aminek likvidálása létjogosult lett volna és egyszersmind megkönnyítette volna az ő Gépesített Hadosztályának feladatát. A birodalmi armadának tartalékolnia is kellett, mert nem ez volt az egyetlen bolygó mely köztük és Hapes között állt. De Veers nem volt az a fajta, aki még egy ilyen stratégiai hiba létrejöttekor is kétségbe esne. Agyán számtalan taktikai sablon átvillant, majd addig-addig erőltette őket, mígnem kiválasztott egyet, a legmegfelelőbbet, a legcélravezetőbbet. A taktikai kijelzőre pillantott, majd egyenesen előre, az előttük magasodó, enyhén döntött falszakaszra és hívást kezdeményezett a szárnyakat biztosító AT-TE egység felé.

 

-Jelentést kérek százados! -Jylett Esher őrnagy lendületesen érkezett Vyra mellé, aki látván a falak külső részén lévő károkat szenvedett birodalmi harci járműveket, még javában elégedetten mosolyra húzta a fiatalos, lágyan ívelő ajkait. Amint azonban meghallotta felettese követelőző hangját, nyomban komolyságot erőltetett magára.

-Kilőttünk pár lépegetőt asszonyom.

-Veszteségeink? -lépett túl a dicsérő szavak megemlítésén az őrnagy, hanyagolva őket. Az idő és az előrejelzésekben szereplő számítások nem adtak okot arra, hogy eljusson odáig. Messze nem volt elég még ez az eredmény.

-A század harmada sajnos elesett. -felelte némi szomorúsággal a hangjában.

-Hasonló mint a többi századosnál. -összegezte összepréselt ajkakkal az őrnagy, aztán folytatta. -Az ezredes légi támogatást kért és előreláthatólag öt percen belül ideér egy bombázószázad a Neffette bázisról. Úgy tűnik voltak akik megúszták a támadást. Ha addig kitartunk talán megúszhatjuk.

-És a városok, asszonyom? -kérdezte furcsa grimasszal az arcán. -Mi katonák vagyunk, de a civilek.....

-Itt nincsenek civilek százados. -felelte komoran a másik. -Akinek jut az fegyvert kap a markába, hogy harcoljon. Az életéért vagy az Erenedáért.

-Értettem, asszonyom. -bólintott lehangoltan a százados, majd hirtelen kiáltás harsant a keleti védfal felől.

-Felfelé tartanak!....Vigyázzatok!.....

-Mi történt? -fordult oda az őrnagy zavart homlokráncolással a vele tartó híradós tiszthez, aki nyomban kapcsolatot létesített a szomszédos század rangidős tisztjével.

 

Újabb remegés futott végig a támaszpont keleti falán. A hatlábú fémmonstrum megtette a következő lépését, újabb két méterrel magasabbra kúszva a majdnem függőleges felszínen. A szétzilált hapan katonák álmélkodva lestek lefelé. Nemhogy eddigi életük során a birodalmi járműhöz hasonlatosat láttak volna, de azt főleg nem tudták elképzelni, hogy repulzortechnika nélkül egy ilyen súlyos gépezet ilyen manőverhez folyamodna. Egyeneset öt AT-TE lépegető kapaszkodott fel a becsapódó lövedékektől kormos falakra és mint pár pillanattal később kiderült, nemcsak a keleti szárnynak jutott ki ebből a látványból, hanem lassacskán a bázis teljes, tíz emeletnyi magas védfalait ilyen gépek árasztották el.

-Itt egy újabb! -kiáltotta el magát az egyik amazon és puskáját lefelé tartva megeresztett egy sorozatot. A kékeslilás lövedékek szétloccsantak a lépegető burkolatán, anélkül, hogy komoly károkat okoztak volna. Ellenben a birodalmi jármű fő ágyúja irtózatos pusztítást végzett a mellvédben és az a mögött állókban.

-Nem tudjuk feltartóztatni őket, asszonyom! A muníciónk fogytán! -üvöltötte túl a soron következő detonáció hangját a század egyetlen életben maradt hadnagya, miközben a füléhez nyomta a sisakját, azzal együtt a beépített komlink fülhallgatóját. Alig tíz másodperccel korábban kapta a hívást, egyenesen Esher őrnagytól. -Értettem őrnagy, megpróbálunk kitartani a légicsapásig.

Kilépett a vonalból, majd vicsorogva fordult jobb felé, ahol immár alig egy tucatnyian maradtak a századból.

-Le a falakról! Mindenki! -intett a karjával, hogy az is értse az utasítását akihez nem jutott el a hangja. -Vissza a "B" védvonalhoz!

Tőle alig öt méternyire, a túlsó oldalán ekkor bukkant fel az egyik birodalmi lépegető vaskos, szögletes orr-része. A hadnagy jól láthatta a páncélöltözékébe bújt vezetőt is az üvegacél táblák mögött. Megemelte fegyverét és lőni kezdte a járművet. Valaki felkiáltott mögötte, majd azt érezte, hogy megragadják hátulról és elrántják onnan. Egy homályos pillanatban úgy festett, valami élesen felragyogott ott, ahol előbb térdelt.

[Oldfighter]

Onnan, ahol az előző pillanatban Vader Nagyúr zászlóshajója és Derten Freien Zokota Regula flottája űzött csúfos csapást a hapanokra, egy villanás kíséretében eltűntek a csillagmezős palettáról. Columbus Moore kapitány hümmögve ízlelgette korábbi vészterhes gondolatait és most be kellett vallania, hogy a terv eme része sikeres volt. A hapan flotta szívében magatehetetlen csillaghajók bukdácsoltak, melyekre immár a köréjük gyűlt csillagrombolók adták meg a kegyelemdöfést.

-Tenzon hadnagy, -fordult a szárnysegédjéhez- kérem legközelebb figyelmeztessen, hogy jobban bízzak a feltörekvő nemzedékben.

A fiatal hadnagy, ha leplezni kívánta volna, akkor se sikerült volna neki eltitkolnia a megelégedett vigyorát.

Hapan csillagköd, valahol mélyen a Gallinore-szektor szívében.....

 

 

Az űrt megtöltötték a tüzes felvillanások, az enyészetet fémjelző narancsszín kataklizmák tűzlabdái, a fém-, és műanyag repeszek állandósult felhői, a vízpermetté roncsolódott hapan nők tetemei.

A halál volt az úr a vidéken. Azonban akadtak olyanok akik a köréjük csoportosult kilátástalan helyzetben még küzdöttek az életben maradásért.

Ilyenek voltak többek között a hapan csapatszállítókban összezsúfolt amazonok is, akiket a bátor pilóták keresztülvezettek még ott is ahová a reményből már nem jutott.

Seryan Leyna őrnagy csapatát szállító hajó megrázkódott amikor nem sokkal mellette, atomjaira robban egy Nova-osztályú hajó hídszekciója, megadva magát a túloldalán lévő birodalmi csillagromboló ádáz energiazáporának. A csapatszállítót irányító főhadnagy vicsorogva kerülte ki a beláthatatlan pályákon pörgő-forgó roncsdarabokat, melyek közül több nekikoccant a pajzsaiknak. A kötelékükbe tartozó hajók közül kettőnek nem volt szerencséje és tűzlabdává válva, felmorzsolódtak a repkedő burkolatdarabok egyikén, melyek még néhány pillanattal ezelőtt harci egységek egészét alkották.

Leyna őrnagy kimutatott előre, egyenesen az úti céljukat jelentő végállomás irányába, azonban egy jóval közelebbi pontra hívva fel a főhadnagy és a másodpilóta figyelmét.

-Ott. Ott vágjanak át.

Egy két egységből álló cirkálópárosra terelte a figyelmüket, melyek szemmel láthatóan magatehetetlenül sodródtak a náluk jóval nagyobb csillagromboló árnyékában, kedvező fedezettet nyújtva a hapanoknak. Seryanban felvetődött egy pillanatra az az ötlet, hogy mégsem a kiszemelt gigászi hadihajóra vezényli a behatolást, hanem a kisebb méretű hajók egyikére. De aztán ezt a gondolatát elvetette, mert egyrészről a hapan felsőbb vezetésnek szüksége volt az ellenség harci erejének csúcsát jelentő hadigépezet megszerzése, másrészről pedig még rendelkezett annyi csapatszállítóval, hogy egy jól megszervezett támadással megszerezhesse a felettesei netovábbját.

A pilóta apró bólintással jelezte, hogy vette az utasítást, majd lentebb ereszkedett, hogy biztos fedezékben közeledjenek tovább az acélszürke dárdahegy-forma testhez, elkerülve annak fő ütegeit melyek komoly veszélyt jelentettek rájuk. Az őrnagy, ahogy tudatával követte a megtett kilométerek számát, a végső fázis előtt még csatornát nyitott a Napfényről velük együtt kimenekülő vadászosztag parancsnokához, illetve a legközelebbi Nova hadihajók felé..

-Minden hapan hajónak aki a kettő-nyolc-nullás kvadránsban tartózkodik, cél a helyi romboló! Úgy tűnik navigálási gondokkal küzd. Tüzelés csak az ionágyúkkal! Ismétlem, tüzelni csak az ionágyúkkal tüzeljenek. Cél a pajzsgenerátorai. Karom század, lőjék ki a hangár ágyúit!

A visszajelzések után az őrnagy eltávolodott a kommunikációs konzoltól, melyből állandósulni látszottak a káreseményeket taglaló, támadó-, illetve elkerülő manőverekbe bocsátkozó harci egységek jelentéstételei, igaz, jócskán a szokványos beszédhang erejének felére halkítva.

A következő pillanatokban a szállítóhajókról jól láthatóvá váltak az előreszökkenő vadászegységek támadóhullámai, ahogy keresztülvágva a sodródó roncshalmokon, egyre közelebb jutottak a tüzelési távolsághoz. A másodpilóta feljebb vette a Karom század rádióbeszélgetéseit, miközben átröppentek a két cirkáló adta fedezéken. Jobbról sűrű kék energiaháló nyújtózkodott a csillagromboló törzse felé; a hosszúkás testű hapan cirkálók tüzet nyitottak a géptörzsük alá hajló szárnyak belépőéleire helyezett ionágyúikból.

A Karom kötelék századparancsnoka -alig lépve át a húsz esztendős kort, ámde távol maradva a hapan nők szépségideáljától egy csúfos repülőbaleset következtében bekövetkezett arcsérülés miatt-, leellenőrizte a torpedói készenléti állapotát, majd összegezte a célkomputer adatait azzal, ami lassacskán kibontakozott előtte. Nem túlságosan tudott belemerülni a csillagromboló felszínét alkotó alakzatok részletekbe hajló látványába, mert amint beléptek a birodalmi hajó tűzvezető szenzorainak hatósugarába, vörös energiadárdák zápora hullott rájuk.

-Kitérő manőverbe! -adta ki a parancsot, melyet Seryan is hallhatott.

A Miy'tilek apró, karcsú vadászgépek voltak és így tökéletesen ki tudták használni fordulékonyságukat a törmelékfelhőkön és a lézersugarak alkotta hálószerű képződményben. Még időben röppentek el azokról a koordinátákról, melyeket az ellenség fegyveroperátorai célpontnak rögzítettek. Aztán amint a saját fegyverrendszereik ismét a csillagromboló törzse felé fordultak, a századparancsnok kiadta a tűzparancsot. A géptörzsek hasi rekeszeiből lángoló novaként vágódtak ki a torpedók, illetve az előreívelő szárnyvégekre illesztett lézerágyúk velük együtt ragyogtak fel.

Seryan ökölbe szorította az ujjait, amint saját szemmel is meglátta a Miy?tilek tűzerejét, ahogy annak pusztító darabkái a birodalmi hadihajó hasi ütegállásai felé vágtattak. Két pillanattal később -hála a Nova cirkálók erejének-, már pajzsok nélkül maradt a romboló és ennek tudatában a torpedók izzó fémszilánkokká szaggatták a védelmi lézerágyúkat.

-Ez az! -tört ki Seryanból halkan, majd lepillantott a főhadnagyra. -Vigyen be minket mielőtt lezárnák a hangárkapukat.

-Értettem asszonyom. -biccentett a pilóta halványan elmosolyodva, majd előrenyomta a gázkart és kilőttek a csillagromboló hasán tátongó fényes négyzet felé.

 

 

-Nem érdekelnek a kifogások! Vigyen át a roncsmezőn! -fakadt ki vöröslő fejjel a Crosshairs nevezetű csillagromboló kapitánya a másodtisztjének, aki ideges szemrebbenésekkel közvetíttette a parancsot a kormányosállás felé.

-Engedelmével kapitány, a törmelékek túlnyomó része súlyos károkat okozhat a......-fejtette volna ki az aggodalmát a zöld egyenruhás tiszt, amikor hirtelen megrázkódott a fedélzet és néhány másodpercre kihunyt a világítás, sőt, a fedélzeti kijelzők sorai pislákolni kezdtek. A híd elülső része felől, az üvegacéltáblákon túlról, kékes fénycsóvák villantak fel.

-Uram -csendült fel a védelmi rendszerekért felelős tiszt hangja-, a szenzorok gyorsan közeledő ellenséges egységeket jeleznek és tűz alá vették a pajzsgenerátorainkat. -Egy újabb vészjelzés fénylett fel a konzolján, melynek okát rögtön közvetíteni kezdte a feletteseinek. -A hajóhas alatt megszűnt a pajzs. Károk a védelmi ütegállásoknál....

-Azonnal riassza a hangárfedélzetre az összes bevethető rohamosztagost! -vetette oda a kapitány a másodtisztjének. -Minden jel szerint valaki túl bolond és eldöntötte, hogy a lábát teszi a fedélzetünkre.

?.Vagy éppen túl vakmerő. -tette hozzá magában a másodtiszt.....

-De mi majd elvesszük tőle a kedvét. Mindörökre. -tette hozzá dacos haragúsággal a kapitány.