Jump to content

Essential Atlas Extra: A Középső Perem szektorai


Recommended Posts

Gondolom sokan ismeritek, vagy legalábbis hallottatok már a Star Wars: The Essential Guide sorozatról, mely a távoli Amerikában élő fanoknál nagy-nagy népszerűségnek örvend.

 

Mit is érdemes tudni erről a könyvsorozatról?

 

1995-ben indult hódító útjára két fiatalembernek hála: Andy Mangelsnek, aki az írói, és Michael Butkusnak, aki a grafikus szerepet töltötte be. Az első könyv a karakterekkel foglalkozott (akkor természetesen még csak az Ep IV-VI szereplőivel). A nevek abc sorrendben voltak, ezzel is megkönnyítve az olvasó dolgát, így nem kellett felesleges időt töltenie azzal, hogy kikeresse a szereplőt, akire éppen kíváncsi. Minden egyes fejezet egy külön szereplővel foglalkozott, és már az elején megtudhattuk az alap dolgokat. Melyik bolygóról származnak, nemük, magasságuk, melyik oldalon állnak, melyik filmben vagy történetben bukkantak fel először, illetve hol, mikor, és melyik filmben/történetben érte utol őket a halál. A leírások mellett természetesen illusztrációkat is beletettek, akkor még fekete-fehérben.

 

A nagy sikeren felbuzdulva követték ezt a következő kiadások, melyek a járművekkel, fegyverekkel, bolygókkal, droidokkal, kronológiával, idegen fajokkal (itt nem ET-re kell gondolni, hanem huttokra stb.), erővel foglalkoztak, váltogatva az írókat és grafikusokat, ám ennek ellenére a sorozat népszerűsége töretlen maradt.

 

Majd 2009-ben adták ki a cikkemhez kapcsolódó Essential Guide-ot, mely az Atlas alcímet kapta. A nevéből kitalálható, hogy a Csillagok háborúja univerzumának a bolygóival foglalkozik. Ugyan volt már 1998-ban egy hasonló témájú Essential Guide könyv, ám az író, Daniel Wallace szerint, amit ő írt, az fényévekkel jobb a régebbi kiadásnál. Ebben a részben a világokon kívül olvashatunk még a Galaktikus Birodalomról (népesség, politikai régiók, nagyság), a Klónok háborújáról (csaták helyszínei), Han Solo kalandjairól (merre járt), a Sith háborúkról, és még sok-sok más érdekes dologról.

 

Nos, a sok szöveg után térjünk rá arra, amiért ez a hosszú ismertető végül is létrejött. Tudni illik, a Star Wars Essential Guide: Atlashoz a napokban elkészült a Középső Perem szektorait, annak fontosabb bolygóit, hiperűr-útvonalakat tartalmazó térképe, mely egy magyar, hangsúlyozom: MAGYAR emberkéhez kapcsolódik, aki Modi névre hallgat, és már több térképet is készített az univerzumról, különböző időszakokra vonatkozóan. Honlapján természetesen ezek mind megtekinthetőek a lap alján, a Star Wars Maps résznél.

 

A galaxis teljes térképét itt nézhetitek meg.

 

Íme az említett térkép, melyre rákattintva megtekinthetitek azt teljes nagyságában.

 

midrim_12801-80x70.jpg

 

És most egy kicsit legyünk büszkék Modira, kinek a műve(i) híressé tették kicsiny hazánkat smile.gif

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

Link to comment
Share on other sites

Guest
This topic is now closed to further replies.
  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information