Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2011. Április 18. Hozzászólás ideje: 2011. Április 18. Kicsit le vagyunk maradva Timothy Zahn jegyzeteivel, úgyhogy most itt az alkalom, hogy behozzam a lemaradást, konkrétan három jegyzetről van szó. Eredetileg Rukh-nak és a társainak a Sith Nagyúr címet akartam adni. Akkoriban még nem volt tisztázva, hogy mit is jelent a Sith kifejezés, úgyhogy biztonságban éreztem magam. De aztán a Lucasfilm közölte velem, hogy ezt George még használni akarja valamikor a jövőben (és mint tudjuk, használta is), ezért találjak ki valami mást Rukh-nak és a többieknek. Az egyik trükk, amit George a Star Wars filmekben használt, hogy csak néhány különböző bolygót mutatott meg nekünk, de említés szintjén szóba kerültek más világok is, így úgy érezhettük, hogy ez a galaxis sokkal nagyobb annál, mint amit látunk belőle. Folytatni akartam ezt a hagyományt, úgyhogy sok különböző bolygón teszünk rövidebb látogatást, ilyen például a Bimmisaari. A Zsiványkommandó egy olyan egység volt, amit úgy mozgathattam, ahogy csak akartam. Wedge, mint parancsnok, mert bárki, aki túlélte mindhárom Star Wars filmet, azt szívesen látom a műveimben akármikor. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer, évekkel múlva ilyen jól továbbviszi majd őket Mike Stackpole és később Aaron Allston. Teljes cikk megtekintése
Ajánlott hozzászólás