Ugrás a kommentre

A Birodalom örökösei - Jegyzet #3-4-5


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Kicsit le vagyunk maradva Timothy Zahn jegyzeteivel, úgyhogy most itt az alkalom, hogy behozzam a lemaradást, konkrétan három jegyzetről van szó. smile.gif

 

Eredetileg Rukh-nak és a társainak a Sith Nagyúr címet akartam adni. Akkoriban még nem volt tisztázva, hogy mit is jelent a Sith kifejezés, úgyhogy biztonságban éreztem magam. De aztán a Lucasfilm közölte velem, hogy ezt George még használni akarja valamikor a jövőben (és mint tudjuk, használta is), ezért találjak ki valami mást Rukh-nak és a többieknek.

 

Az egyik trükk, amit George a
Star Wars
filmekben használt, hogy csak néhány különböző bolygót mutatott meg nekünk, de említés szintjén szóba kerültek más világok is, így úgy érezhettük, hogy ez a galaxis sokkal nagyobb annál, mint amit látunk belőle. Folytatni akartam ezt a hagyományt, úgyhogy sok különböző bolygón teszünk rövidebb látogatást, ilyen például a Bimmisaari.

 

A Zsiványkommandó egy olyan egység volt, amit úgy mozgathattam, ahogy csak akartam. Wedge, mint parancsnok, mert bárki, aki túlélte mindhárom
Star Wars
filmet, azt szívesen látom a műveimben akármikor. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer, évekkel múlva ilyen jól továbbviszi majd őket Mike Stackpole és később Aaron Allston.

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.