Totál szívás S1
Egy csomó díjat nyert drámai” sorozatba szívesen vág bele az ember, hisz mindig bízik a csodában. A csodában, hogy valami elemi erejű újdonságot fog látni, egy magával ragadó történetet, ami újra oda tud szegezni a képernyő elé, körömrágva várva a következő epizódot, valamint új szeretnivaló karakterek sokaságát, akikre sokáig lehet emlékezni…
Nos, a Totál szívás – eh, megint milyen ecebóca cím, szívesebben használom az eredetit – ebből a szempontból sokáig alaposan alulteljesít. A parádés pilot után olyan szinten leül az egész, hogy gyakorlatilag nézhetetlen lesz - erre mondta az egyik barátom, hogy mínuszból kell újraindulni a sorozatnak. Egyébként alapból erősen hullámvasút feelingje van az évadnak, de ami a közepe táján történik, az felér egy kínzással. A mélypont a kispárnás rész – ott majdnem abba is hagytam az egészet… Szerencsére nem tettem. A Breaking Bad (továbbiakban BB) a végére egészen kiváló kis mozi lett, olyannyira, hogy kifejezetten várom a többi évadot, állítólag ötöt rendeltek be, kint az ötödik felénél járnak. Egy ideig lesz mit nézni.
A BB alapötlete zseniális. Egy kémiatanárról kiderül, hogy gyógyíthatatlan tüdőrákos, ezért – vesztenivalója nem lévén – szövetkezik korábbi tanítványával és speedet kezdenek előállítani. A faszi zsenialitásából kifolyólag az anyag osztályon felüli lesz, ami persze kapóra jön a helyi drogmaffiának, s Walterre, a kémiatanárra, valamint Jesse-re, a terítőre nehéz napok várnak. Már rögtön az elején egészen elképesztő képsorokat látunk, a nyitány baromi magasra tette a lécet – ennek a csúcspontja talán a fürdőkádas jelenet. Nagyon jó, valósághű képsorok, nagyszerű képi megoldásokkal, kamerahasználttal, megfelelő súlyú feszültségoldó poénokkal. A két főszereplő ki nem állhatja egymást, ebből rengeteg feszült és humoros helyzet adódik, remek indítása a történetnek – mindez az évad felére gyakorlatilag köddé válik. Ami akkor történik, az kínszenvedés. Oké, hogy ez egy lassú folyású sztori (állítólag ennek a TV társaságnak ilyenjei vannak), de Walter kínlódása a rákkal, magával, a családjával iszonyat unalmas és felesleges, ekkor csak elvétve akad egy-egy ütősebb pillanat. Azonban ha ezeket mind átvészeli az ember, utána olyan finálé kap, hogy csak na. Talán a kopaszságtól kezdődően újraindul a motor, onnantól nincs a BB-ben hiba, sőt, egyöntetűen az a vélemény a BB bennfentesek közt, akik már előbbre járnak, hogy innentől lineárisan emelkedik a színvonal. Majd meglátjuk.
A BB-re egyszerre három típust is rá lehet húzni: drogos sorozat, hisz végig annak gyártásával, terítésével foglakozik, picit bepillantva a maffia berkeibe is. Okos sorozat, hisz a kémiát szervesen beépíti a történetbe – már a főcím is zseniális a periódusos rendszer használatával -, Walter tudása e témában pedig lenyűgöző és kiváló poénforrás is egyben. Harmadszorra pedig tényleg első osztályú dráma, egy rákos ember története, egy betegség és annak elfogadásának kálváriája. Az összes feeling egybeolvasztása ugyanakkor egy elég érdekes végeredményt adott, amiben néha az arányok a fejük tetejére álltak. A stílus kavalkád ugyanakkor a későbbiekre nézve sok-sok ígéretet rejt magában – már ha az alkotók elhagyják azt a sok felesleges időhúzást.
Mint minden sorozatban, itt is fontosak a karakterek: nos, bátran állíthatom, azok zseniálisak. A kezdetben teszefosza Walter a végére igazi szerethető vezér lesz, Jesse viszont már a kezdetektől bírható arc a maga lúzerségével. A többiek, akik körítik a fő szálat, nemkevésbé érdekes és színes egyéniségek, legyen szó akár a fogyatékos fiúról, akár a dagadt drogvadász sógorról, akár az elmebeteg drogvezérről. Néhány pillanat annyira jól sikerült, annyira ütős lett, hogy simán maradandó képsorok lettek az agyamban – innentől pedig nem is kérdés az értékítélet és a folytatás szükségszerűsége.
.