R2-D2

Ok, ha valamiről fogok írni, tudatom majd... A dánokról annyit, hogy Trier jó ideig elvette a kedvem tőlük. (Antikrisztus)

Rengeteg ilyen is van a gépemen - de én meg pont a populárisabbakat másolom be ide, az ismertség miatt. Arról több embernek van véleménye. Meg ugyebár sok minden múlik a korosztályon is, manapság egy Pokoli lecke, Egyenesen át, Becsületbeli ügy a fiataloknak semmit nem mond. Pedig mekkora mozik. De pl Korcs szerelmek, Isten városa, Ördöggerinc, Harcosok szövetsége, Árvaház, Az árva is hatalmas filmek. Csak jóval kevesebben ismerik őket.

Így már értem... Azonban akkor illik tisztázni valamit. Írásaim, amiket ide is bemásolok, már a hazai BD/DVD megjelenéshez kötődnek, így általában a filmek második, harmadik nézése után íródnak. Ebből kifolyólag több elemzés, kevesebb indulat van bennük, s ráadásul gyakran - pl a Tinitin esetében is - az extrák tartalmának támogtásával készülnek. Van olyan is, amit Te keresel: néhány kiválasztott barátommal tartunk egy SMS kapcsolatot, amikor közvetlenül a moziélény után írunk egymásnak kritikát, SMS-ben. No, az rövid és érzelemgazdag. S az nem kerül netre...

Ha van film, aminél érdemes belemélyedni a háttérbe, akkor ez az. Lenyűgöző volt az arcrögzítéses felvételek bemutatása, az egész film készítése. Ha valmikor teheted,nézd meg. Már ha érdekel. :-)

Ebből a túl modorosat nem értem.. mire gondolsz? Qrva jó volt! - ez így meg kevés, nem? ;-)

Jó ám!! Elég nehezen szereztem be az összes CD-jüket...És még menyni jó számuk van!

Tintin kalandjai Ez a film egy csoda… S nem csak feltétlenül attól, ami élményt képes nyújtani – mert bizony szőrösszívűen nézve talán vannak gyenge pontjai -, hanem attól, ahogy, és akik által készült. Ez most itt kb. olyan, mint mikor Senna/Prost volt a McLarennél, vagy mikor Stallone/Schwarzi egy filmben szerepel, vagy ha Messi/Ronaldo egy csapatban játszana… Peter Jackson és Steven Spielberg párosa filmtörténeti mérföldkő, ők, s Jackson cége, a WETA, új mércét teremtett. Amit majd vélhetően James Cameron fog átlépni legelőször… / Egy barátommal mindig szoktunk azon viccelődni, hogy ezek a „nagy” rendezők milyen viszonyban lehetnek egymással. Mondjuk, egy telefonbeszélgetés hogy néz ki?? Így? „ - Hello, George! Van egy új ötletem! – Ok, Steven, gyere át a Ranchra.. Itt van már Peter meg James is. – Az szuper, pont egy új filmes technológián töröm a fejem. Szerintem csináljuk együtt!!!” Aztán a poénkodás mögött meg a valóság van. Legalábbis a Tintin esetében. / De térjünk rá a filmre, koruk két meghatározó rendezőjének közös gyermekére. Én nem vagyok Tintin mágus, de az extrákból megtudtam, hogy a történet tulajdonképp három kis képregény összefűzéséből jött létre, márpedig azért, hogy Haddock kapitány, mint Tintin hű társa is bekerülhessen a képbe. Az egész film: szerkezete, története nagyon hasonlít egy Indy filmre, kaland, akció, rejtély, izgalom - ugyanakkor más is. Más, mindenekelőtt a megjelenítés módjában, no meg a főszereplő stílusában, karakterében. A kortalan gyerek újságíró, s társa, az okos foxi, Milu kalandjaiban Tintin mindig az események után megy, egyfajta oknyomozó riporterként fejti meg az eseményeket, kedvenc régészprofesszorunkat viszont hatalmas tudása (no meg a szerencse) segíti kalandjai folyamán. Ezáltal ez a film, ha lehet spontánabbra sikeredett, ráadásul a kutyával nem egy, hanem rögtön két főszereplőnk és nézőpontunk is van. A sztorin nem látszik a három könyv összeollózása, gördülékeny, izgalmas, ahogy kell. A korrajz, a látvány első osztályú (ha eltekintünk a rajztól, akkor is), a sok és jó poén igazán ül a filmben. A mellék-karakterek is kiválóak, még a zsebtolvaj is az, a két gyagyás rendőrről meg nem is beszélve. Lényük önmagában már egy komikum. Tulajdonképp egy apróság van, amibe bele tudok kötni – ezt simán Spielberg számlájára írom – a túlzott látvány és akciós megalománia. Konkrétan a marokkói résznél, mikor menekülnek, ott már sok volt. Pont, mint az Indy4 esetében, az őserdőben… A kevesebb lehet több lett volna itt is... No, de hát igazából ez egy rajzfilm, egy mesefilm, itt jobban belefért… Apropó rajzfilm. Nekem a gyerekek első látásra egyszerűen nem hitték el, hogy az. Az arcrögzítéses technológiával készült mozi a WETA munkájával olyannyira életszerű lett, hogy megszólal. Látványában, tökéletességében jelenleg nincs párja. Jó, hogy a színészek minden jelenetet eljátszottak, jó, hogy a díszletet alumínium vázból megcsinálták nekik, s jó, hogy a WETA két évig animálta a filmet. Azt mondta az egyik faszi, hogy az elején egy kis team (6-8) fő dolgozott a filmen, a végén már 900!! Állítólag 3-4 óra volt egy filmkocka animálása, másodpercenként meg 24 volt belőle… Lehet számolni… A színészgárda - még ha nem is az ő arcukra lett készítve a mozi - maximálist nyújtott. Úgy is, hogy e tekintetben mindegy, hogy néz ki a színész, a rajzban tuti más lesz hisz igazodni kell Hergé képregényeihez. Végeredményt látva ez maximális alázattal sikerült is. S új mérföldkő született… Ha a filmnek vannak is gyenge pontjai, azokon maga a mese kell, hogy átsegítsen. Tény, hogy néha kissé unalmas, néha kissé túlzó, de hát mese. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. És ha már itt tartunk. A gyerekek miatt a szinkronnak a felnőtteknél is felértékelődik a szerepe: egészen kiváló lett, a régi korokat idézi. Külön jó pont, hogy a magyarban a kutya nem Snowy, hanem Milu – ahogy a belga eredetiben is olt. Biztos valami Tintin rajongó készítette a fordítást… Ha már valaki meg is veszi, a tökéletes kép és hangminőség mellé a lemezen az igazi kincs az extra tartalom. Másfél órányi anyag, minden magyar felirattal. Qrva jó, informatív anyag, az első pohárköszöntőtől végigkíséri a forgatást az utolsó búcsúkkoccintásig. Már csak Spielberg és Jackson párosa miatt is megéri megnézni. Az ILM helyett a WETA jó választás volt, az új technika meg, amit most tökélyre fejlesztettek, véleményem szerint mozi történelem. Ahogy a film is az.

Köszi mindenkinek. Így már értem. Vagy hivatalos végigjátszás könyves egyezéssel, vagy nem hivatalos - saját örömre.

Ok, hogy itt így kell lennie - de a játékban is így van?

Kár, hogy a legvégét elba@szták... addíg viszont tényleg az volt.

Csodálom, hogy a 24-et még senki nem ajánlotta... Igazából a humort leszámítva minden kritériumnak megfelel... Az alább írtak is jók, de nekem Jack Bauer mindenek felett áll. Ha már láttad, akkor bocsi.

Tegnap sikerült befejeznem a Tomboló erőt.... Kicsit tovább tartott, mint gondoltam - időm sem volt rá, meg az elején lassabban is ment. Nos, a Feluciai események után kezdett tetszeni az egész, onnantól izgalmas, érthetőbb volt. Csak egy dolog jutott eszembe a végén. Ha ez egy játékadaptáció, akkor Hát milyen játék az??

Már miért ne menne végig? Mármint a 40 szám? A Potteres sakkészlet is végigment évekkel ezelőtt - márpedig szerintem SW rajongó több van, mint Potter. Több helyről tudok az országban, ahol a megjelenés napján elfogy, Én végig veszem, rajatam nem fog múlni. A hiányzó 40-et meg megveszem majd kintről - ha hozzájutok.

Egy kevésbé ismert film ajánlója: Követés „A doboz. Mindenkinek van egy doboza, ahol a kütyüit őrzi. Levelek, ajándékok, miegymás. A férfiaké általában cipősdoboz…” Na, basszus. Ekkor vett meg a film. Lopva pillantottam a szekrény felé, aminek mélyén egy Adidas dobozban lapulnak a régi szerelmeslevelek, meghívók, fényképek, belépők. Apró kis ajándékok középiskolás koromból… És Nolan tud róla. A fenébe… Kétségkívül érdekes most látni ezt a filmet. Ez Nolan első egészestés műve, saját írásában és rendezésében – amit ha 1998-ban látok, valószínűleg keresem az állam a földön. Így viszont, hogy azóta láttam Eredetet, Tökéletes trükköt, Mementót stb- t tőle, inkább csak úgy tudok tekinteni a Követésre, mint a „miből lesz a cserebogár” szólás ékes bizonyítékára. Ez a mozi is zseniális a maga nemében, sőt toronymagasan veri a nála ezerszer nagyobb költségvetéssel készülő más műveket, mégis csupán Nolan pályájának eső állomása – a pálya viszont oly meredeken emelkedik felfelé, hogy szegény Követés csak a legalsó lépcső lehet.. Már régóta a polcon figyelt a DVD, de nem igazán nézek fekete-fehér filmet. Láttam eleget gyerekoromban. Ha ez nem Nolan film, a büdös életben nem nyúlok rá, így viszont, mivel szeretem ezt a zsenit, mindenképp látni akartam. S azt kaptam, amit valahol vártam: egy kiváló thrillert, többszörös csavarral, a szokásos ugrálós idővonallal, kevés, de remek karakterrel. Abszolút nem zavart a színek hiánya, a történetre figyelve eszembe nem jutott ezen gondolkodni. Mert bizony figyelni kell, az időbeni ugrások nincsenek megjelölve, csupán egy monokli, egy megváltoztatott külső jelzi a más helyszínt... S úgy kell összerakni a képet, úgy kell kitalálni a csavarokat - ha ügyesek vagyunk, idő előtt. Ráadásul nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a végén két korábbi Edward Norton film is beugrott… Vagy csak én értelmezném félre??? Mindenesetre a 68 perc játékidő – még ha az elején kicsit döcög is – pillanatok alatt elrepül. A végére meg kimondottan felgyorsulnak az események, hogy aztán talán tátott szájjal bámuljuk a képernyőt. Még annyi Nolan film után is. Az egyszerűnek tűnő, kukkolós-követős mozi egy kiváló pszichothrillerré alakul, ahol a színek elvétele talán pont a kirakós játék egyik eleme. A tökéletes trükk része. Mint ahogy a fórumba betett kép is a Batmanes ajtóról… Nolan rajongóknak erősen ajánlott!

Fertőzés Mikor én ezt anno a moziban láttam, a lehető legstílusosabban tettem: 38 fokos lázzal, náthásan. Persze nem szándékosan, de így jött össze: maradhattam volna ugyan otthon is, de gondoltam, legalább hangulatilag alkalmazkodok a történethez.. Aztán a lószart... A betegség inkább elvett a mozi élményből: ebből kifolyólag elsőre nem is tetszett igazán a film… nos, újranézve bizony más a szitu. Ha ez megtörténne, ez nagyjából így történne. E felől ezek után cseppnyi kétségem sincs. Ugyanakkor ez a kijelentés magában hordozza a film legnagyobb erényét, s egyben legnagyobb hibáját is. Bár a kezdeti rosszallás alapjaiban változott meg, mégis a hiányérzet megmaradt... Sokszor éri a vád Hollywoodot a túlzott szentimentalizmusért, az érzelmektől csöpögő történetekért, a hatásvadász, megalapozatlan fordulatokért, a semmiből feltűnő, különlegességre semmi okot nem adó főhősökért. A Fertőzés mindezeket teljesen hanyagolja. A film annyira életszagúnak, valóságosnak és hitelesnek tűnik, hogy elveszti legfőbb jellegét, a történetmesélést, és az abból következendő esetleges katarzist. Megmarad csupán egy kegyetlenül jól megcsinált dokumentum jellegű mozinak, ahol fontosabb a háttéranyag, a hogyan, az eredménynél. Nincsenek túldramatizált pillanatok, nincsenek könnyindító veszteségek. Gyakorlatilag bármelyik karakter semleges érzelmileg, mintha szándékosan nem szabadna kötődnünk senkihez sem. Itt nincsenek a megszokott hollywoodi klisék, nincsenek a vírus terjedését hatásvadász módon bemutató világtérképes (pontosabban egy villanásra csak) képsorok. Csak az érzelemmentes realizmus van, rengeteg szakkifejezéssel, tudományosan megalapozott információval. Viszont számomra ez túl steril lett így…. Nekem hiányzott a hatásvadászat. Hiányzott az érzelmi indíttatás a moziból. Hogy együtt örüljek a végén a túlélőknek, örüljek, hogy apuka megmenti gyermekét, örüljek a kínai klaszter megmenekülésének, a fődoki és felesége életben maradásának. Ebből a szempontból az egyetlen érzelmileg értékelhető esemény a kissrác beoltása volt. Ott, akkor éreztem valamit - többi rész viszont érzelmileg tök üres… Ugyanakkor a maga nemében zseniális mozi. Elvisz a WHO világába, megmutat olyan dolgokat, amiről keveset tudunk. Aktualitását a tavalyelőtti influenzahisztéria, a korábbi H1N1, a gyógyszeripari lobbi napjainkban felsejlő ereje adja. De rávilágít az internet korlátlan hatalmára, annak minden veszélyével együtt: kiemelve a sok-sok internetes elméletet, ami napjainkat is jellemzi. Felvillant néhányat az emberi természetre is káosz esetén. Ugyanakkor nem stilizálja túl az ilyenkor fellépő törvényszerű korrupciót, sem az esetleges élni akarásos brutalitást sem. Sőt, még az emberrablós szál is totál hitelesnek tűnt, simán elhiszem, hogy adott helyzetben megtörténhetne. Egyszerűen, amit mutat, az hibátlan. Ahogy mutatja, hibátlan. Steril, de hibátlan. Karakterei szintén azok, átlagemberek számunkra idegen, számukra átlagos helyzetben. Vérprofik, akik maximálisan tudják és teszik dolgukat. Tulajdonképp lehet, pont itt hiányzik számomra valami: a különlegesség a karakterekből. Pár szóval feltétlenül ki kell térni a castingra is: ritka színes és nagyszerű színészgárdát sikerült összehozni. Én speciel bírom az olyan filmeket, ahol sok ismert színész szerepel, ez pedig pont az a mozi. Ugyanakkor jó, hogy nincs senki kiemelkedő egyéniség, nincs sztárolva senki. Egyforma mindenki – egyformán jó. Legjobban tán Mal feltűnésének örültem az Eredetből… Mindezek mellett a film legjobb része az utolsó 5 perc. Az ütött rendesen – ahogy szerkezetileg a végére illesztették azt a napot a denevérrel meg a malaccal –, az zseniális. Dramaturgiailag is, meg történetileg is.Tökélets lezárás.

Köszi, hogy elolvastad, s hogy reflektáltál. (a sorozatosat is) Akkor már volt értelme bemásolni.. :-))

S ha már Filmek 9.0 meg Mátrix, engedelmetekkel ísmét fárasztalak benneteket egy kis olvasnivalóval. (Bár gondolom, néhányan már belefutottatok az xpressen, de aki nem, annak újdonság lehet: mit is jelentenek nekem e filmek...) Mátrix R2! The Matrix has you… Bizony, immár 12 éve. Mai napig élénken emlékszem arra a kora őszi estére, amikor is egyik barátommal beültünk egy totál ismeretlen és névtelen filmre. A Mátrix – mi a p*csa lehet az? Valami sci-fi, nézzük meg… Aztán bő két óra után szinte szótlanul jöttünk ki a moziból. Szótlanul a megdöbbenéstől, mert olyat láttunk, amit még soha. És olyan hatása volt ránk, aminek már nagyon régóta nem. S azóta is kevés film vágott így mellbe a mozibemutató idején.. Beültünk az autóba, s szinte együtt mondtuk: „ Az autó nem létezik.” Rég volt már, s azóta legalább tucatszor láttam a filmet – folytatásaival együtt. A BD formátum egyik elvitathatatlan előnye, hogy az ember néhány filmet akkor is újranéz, ha épp szűkös az ideje. Újra átéli az ÉLMÉNYT, a vitathatatlanul jobb minőség pedig csak rátesz egy lapáttal. Így voltam én is most: sokadszorra is majd’ minden percét élveztem Neo felemelkedésének.. Az alapötlet zseniális. Tán még nem is túl eredeti, mert biztosan sok másik alkotás is foglakozott ’99 előtt is a valóság/nem valóság viszonyával, de így, akciófilmbe öltöztetve szerintem még nem tették meg. Ami akciófilm már önmagában is forradalmian újító elemeket vetett be - a „bullet time” nevű technológia azóta bizony rengeteg filmben visszaköszönt -, de a karakterek, színészek és egy egyszerű, ámde kivételesen látványos történet által baromi széles közönséget volt képes megszólítani. Hogy ez mennyire szerencse, illetve mennyire szándékosan a Wachowski testvérek koncepciója, azt nem tudom – én az utóbbira tippelnék. Önmagában egy kiválasztott megtalálása, öntudatra ébredése illetve győzelme nem lenne épp egy forgatókönyvi bravúr – de ötvözve a Mátrix elképzeléseivel kétségkívül hatásos és zseniális. A film „filozófiája, gondolatisága”, nevezetesen mi van, ha mi is egy Mátrixban élünk – nos, az első megmosolyogtató gondolatokon túl akár érdekes beszélgetési téma lehet. Barátok között – nehogy az ismeretlenek komplett hülének nézzenek. Rengeteg jelenet és rengeteg kép, ami az emlékezetbe vésődött. A gép előtt ébredő Neo, Trinity belépője és menekülése, a piros és kék kapszula, a végtelen mezők, ahol az embereket termesztik, a Nabukodonozor, a kiképzőprogram(ok), a bélszínevős éttermes rész Cypherrel, a Deja Vu, Morpheus vs. Smith, a fegyverropogás az aulában, a helikopter becsapódás, Neo vs. Smith a metróban, majd a végén a megállított golyók…. Csak ízelítőként emeltem ki néhányat: ha egy filmből ennyi jelenet beleég a memóriámba, az már csak jó lehet. Rengeteg dialógus az emlékezetbe vésődött. „Az emberei halottak” „Kopp-kopp Neo” „Mi az a Mátrix?” „ Minek telefon, ha nem tud beszélni?” „Két kapszula van…” „Mezők, végtelen mezők…” „Nincs kanál” „Tudok kung-fuzni!” „Elsőre mindenki leesik” „Deja Vu!” „Most mit csinál? Elkezd hinni” „Ezt védd ki!” … Csak ízelítőként emeltem ki néhányat: ha egy filmet majdnem kívülről tudok, az csak jó lehet. Rengeteg kiváló karakter, kiváló színészek tolmácsolásában. S még ha nem is váltak későbbiekben karakterük rabjává, Fishburne nekem örökre Morpheus marad, Reeves pedig Neo. Weavinggel már gondban vagyok, néha Elrond, néha Smith, de Carrie-Anne Moss egyértelműen Trinity lett.. De Dozer, Tank, Apoc, Egér, Switch, Cypher, az Orákulum is nagyon jó és jól megformált karakterek. Majdnem az összest felsoroltam: ha egy film majd összes szereplőjét tudom kívülről, az csak jó lehet.. A Mátrix akkor sok tekintetben forradalmian új volt. Technikailag mindenképp meghatározó lett, akárcsak az akkortájt készült Gyűrűk Ura (Kb. ennyi is az összevetés alapja – nem is érdemes ezen elmélkedni többet). Képi világa egyedi lett, a rengeteg lassítás, a Mátrix zöldes és valós világa kontra a valóság rideg, koszos-szegényes világával párban nagyon jó. A Nabukodonozor, akár egy űrhajó – kiváló ötlet a Föld alatti közlekedésre. A napszemüveg kollekció külön fejezetet megér – a 2-3 ban ez pedig csak kiteljesedik. Mint ahogy a telefon is, itt a Nokia 8110, később pedig Samsungok.. A nyilvánvaló párhuzam a mesevilággal – Dorothy meg Alice -, a nyilvánvalóan vallási vonatkozás a megváltóval egy kőkemény és látványos akciófilmben nagyon jó eredményt hozott.. Ez is azon filmek egyike lett a történelemben, amit majd’ mindenki látott. Amiről majd’ mindenkinek van véleménye. Ezt pedig csak kevés filmnek sikerült elérni. A 63 millió dolláros költségvetés pedig végül 463 milliós bevételt hozott – amivel nyereségesség tekintetében is előkelő klubba kerülhetett. Megérdemelten. Egyvalamivel nem tudtam azóta sem kibékülni (mégha érteni is vélem célját): Neo feltámadásával. Mert a két világ közti különbség miatt a Mátrixban történt hihetetlen dolgokkal ugyan azonosulni tudok, de a halott az halott. Itt is, ott is. Most is, később is. Kár. Ez ugyan semmit nem ront az összképen, ettől még csillagos ötös, de én nem így csináltam volna… Mátrix 2 Seraph, Niobe, Link, Mifune, Merovingi, Az Ikrek, Pershepone, az Építész… Ha semmit nem bonyolítottak volna az egész történeten (pedig de), már csak ezek miatt az új karakterek miatt is érdemes volt megnézni. Kb. 10-szer… a végét meg 20-szor. Sokan mondják, hogy rosszabb, gyengébb, szarabb – amikkel egyáltalán nem tudok egyet érteni. A 2-3 részekkel számomra a Mátrix is azon trilógiák közé emelkedett, amelyek minden része egyformán fontos és egyformán szívem csücske. Amik kellenek ahhoz, hogy az egészre egy nagy, kerek meseként tudjak tekinteni…No persze igazából az Animátrix sem hiányozhat a sorból, az ad külön fűszerezést az Újratöltvé-hez. Zseniális. Ugyanúgy, ahogy az első. Kivételesen egy olyan folytatatás, aminek jól áll, hogy nagyobb, látványosabb, mint elődje. Rengeteg új ötlettel, új szereplővel, új helyszínekkel. Kitágult a való világ, kitágult a Mátrix is. Neo „felnőtt”, s csodákat művel: qrva jó áll neki a legyőzhetetlen harcos (azt a hüle Supermanos repülését leszámítva). Élmény nézni már az első „edzését” az ügynökökkel, de aztán a sok Smithszel a parkbéli csata, vagy a Merovingi házában a fehérlépcsős verekedés is kiválóan megkoreografált küzdelem. Teljesen rendben van, kiválóan érzékelteti, Neo mennyire is uralja a Mátrixot, mennyire is azt csinál, amit akar. Ezzel válik az egész karaktere hitelessé, beteljesítve a kiválasztott szerepkörét… De minden akció ellenére nem ez lényeg. Hanem a Mátrix. Pontosabban annak elpusztítása. Minden ennek van alárendelve, az egyes akciójelenetek és dialógusok mind ezt a célt szolgálják. Apropó, dialógusok. Akárki is írta a szövegeket, külön díjat érdemelne. Újra idézhetnék sorokon át - mert újfent tudom majdnem kívülről -, de igazából három dologra kell koncentrálni. Az első az Orákulum és Neo beszélgetése a padon, második Smith és Neo beszéde a csata előtt. Azokban van elrejtve (alaposan) a Mátrix megértésének kulcsa. De az i-re a pontot az Építész beszéde tette föl. Nos, számomra az a filmes monológok csúcsa. Képtelen vagyok szóról-szóra megtanulni, de Helmut Bakaitis előadásában valami hihetetlen hatása volt rám: millió hivatkozással azóta is (Probléma: A döntés). A Mátrix trilógia egyik csúcspontja, a legfontosabb jelenet. És ha már monológ: a Merovingi hasonlóan hatásos előadást tart az étteremben… Akárki is írta az új szereplőket, az külön díjat érdemelne. Seraph (Collin Chou) zseniális, a keleti figura abban a fehér kabátban a kimértségével nagyon tetszett. Sőt, Neo után a második számú kedvencem. Niobé (Jada Pinket Smith), mint Morpheus exe már ebben a részben is nagyon jó, de igazából majd a harmadikban bontakozik ki. Az Ikrek (Adrian és Neil Rayment) elképesztően jók: jól is vannak megcsinálva a képességeik de qrva jó lett a kegyetlen érzéktelen figurájuk. A csúcs azonban a rossz oldalon a Merovingi (Lambert Wilson)… Csak évekkel később jöttem rá, hogy szerepelt egy másik kedvencemben, a Házibuliban is, itt, ahogy a felsőbbrendű, dúsgazdag és érinthetetlen ripacsot játssza, az első osztályú. A castingosoknak is csillagos ötös, hogy ezeket a remek színészeket megtalálták. Rajtuk kívül Trinity, Morhpeus és Smith karaktere is tovább fejlődött, egy-egy verekedésük látványa élményszámba megy. Akárki is írta az új helyszíneket, az külön díjat érdemelne. Zion külön csoda, hatalmas, mégis egyszerű; gépies, mégis barátságos; modern, mégis kőkori… Az autópályás rész zseniális, az addig készített legnagyszabásúbb ilyen jelenet. Külön megépítették ezt részt a film kedvéért, minden egyes ütközést centire megterveztek. Az ütközések nagy része valós, a kameramozgás (pl.a kamionok alatt) egyszerűen zseniális. Trinity motorozása ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de átlag nézőnek nagy élmény lehet. Az meg, hogy az autók rendszáma bibliai vonatkozásokat rejt – nos az csak a DVD extrák megnézése után tűnt föl. Az ajtók, amik mindig máshova nyílnak, ezóta a film óta a kedvenceim. Önmagukban zseniális ötletek – és ki is használják ezt. De gyakorlatilag nem tudok mondani olyan helyszínt, ami irritáló lett volna… Irritáló számomra a repülésen kívül mindössze az újabb halál és újjáélesztés volt – immár Mátrix védjegyként. Akárki is írta ezt az egészet, megérdemelné a dicséretet. Négy évvel az első elvitathatatlan sikere után sikerült egy látványos, összetett, elgondolkodtató scriptet írnia. Sajnos a film kritikai és közönségfogadtatása tán pont az összetettsége miatt eléggé vegyes lett. A 160 milliós költségek ugyan 750 milliós bevételt hoztak, ámde az általános vélekedés szerint koránt sem lett jó a film. Pedig de. Mátrix 3 „- És ha elbuksz? - Nem fogok…” Neo megmondta. És igaza lett. A Forradalmak még a folytatásokat fikázók közt is nagyobb tetszést aratott, mint elődje – s azért a ráköltött 110 millió dollárból is csinált 410 milliót… nem bukott el. Nálam meg aztán végképp nem, már bemutató idején sem. Apropó: ha jól emlékszem, a Mátrix folytatások voltak az első „szétvágott” filmek, amiket elsősorban marketing szempontjából eltérő időpontban mutattak be. Azóta ez divat lett, de talán itt még elfogadható volt a kb fél éves eltérés is. Mindenesetre a Wachowski tesók forradalmat csináltak – minden tekintetben. Minden percét imádom. Ugyanúgy, mint a többiét, a karaktereket, a dialógusaikat, a magyarázatokat. Ezt a filmet is majdnem kívülről tudom, azt is tudom, hogy akkor 5-ször néztem moziban. Már az elején jól indul, Neoval az állomáson, (a Vasutas kiváló karakter), de utána, mikor Trinityék elmennek a Merovingihez, az az egyik kedvencem. Az a jelenet, azokkal a karakterekkel egyszerűen csúcs. A korábbi orákulum, Gloria Foster szomorú halála miatt kicsit át kellett dolgozni a forgatókönyvet, de úgy érzem, ezt is kiválóan oldották meg. Mary Alice kitűnően viszi tovább a jósnő szerepét, s az ő szájából hangzik el az egyik örökérvényű mátrix-idézetem is: „Aminek kezdete van, véget is ér egyszer,Neo.” Kevés időhúzás – főleg a Kalapácson zajló eseményekre gondolok – után aztán olyat kaptunk, amit addig vásznon még nem nagyon... Egy közel egy órán át tartó, elképesztően látványos csatát, részben Zion védelméért, részben meg Neo és Smith között. Az igaz, hogy abban az évben már túl vagyunk a Helm szurdokbeli ütközeten, meg a fehér város ostromán is, de időben talán a kettő együtt sem volt ennyi… Zseniális. Minden. Az őrszemek, a fúrógépek, a PSZ-ek, minden. S hogy a nagy mesterre, Cameronra is hatással lehettek a PSZ-ek, ékes példa, hogy az Alien2-ből eredő, itt továbbfejlesztett gépek tökéletesített utódai feltűnnek az Avatarban is.. Kiváló karakterekkel: Mifune és a kölyök, Zee, Lock, Niobé, Morpheus, stb.. Apropó, Niobe: sokkal nagyobb szerepe van, mint az előző részben és ez sokkal jobban is áll neki. Nagyon jó az egész jelenetsor, ahogy leviszi a Kalapácsot Zionba – ezt tán csak Solo tudná még a Falconnal.. :-) Az egész csata nagyszerű, nincs benn az a sablonos ritmus, hogy vesztésre állunk, aztán nyerünk. Mert nem nyerhetnek.. Esélyük sincs. Hogy is mondta Morpheus: „Miért? Pontosan így gondolkodnak a gépek. 250 ezer őrszem, minden egyes zioni férfira, nőre és gyerekre egy..” A csata végkimenetele egyáltalán nem kérdéses, és ez a képernyőről is lejön.. Csak Neoban bízhatnak. Aki mint jó kiválasztott, beteljesíti a sorsát. Persze, én is látni vélem a vallási párhuzamot - pláne a kereszt alakú fénnyel a döntő ütközet után – de egy percet sem gondoltam arra, hogy ezt bárkihez is kössem. Sőt első nézésre még könnyeim is kijöttek, mikor az áldozat megtörtént.. Apropó. Könnyek. Jómagam hajlamos vagyok túlcsorduló érzelmekkel nézni egy-egy kedvencemet, annyira beleélni magam, hogy bizonyos jelenetnél kicsordulnak könnyeim – akár az örömtől, izgalomtól, bánattól.. Nos, itt sem volt másképp: mikor Niobé mondta, hogy:„Az előbbi szónoklata után nem merészelje megkérdőjelezni, mit csinálhatok a hajómmal”, mikor kinyílik a kapu, mikor a Kölyök mögött feltűnik Zee, vagy mikor Morpheus mondja: „Neo. Értünk harcol” Tulajdonképp az egész harc tele van érzelmi gócpontokkal – csak szeretni kell hozzá a filmet, hogy előtörjenek. A harc mellett ugyan Neo útja, küldetése is rejt ilyeneket - tetézve az út végével -, mégis erről a vonalról nekem a legemlékezetesebb rész nem valami érzelgős esemény ( pedig van néhány), hanem a Neo vs Smith harc vége. Az árokban (milyen jó kis zene megy a harc kezdete alatt), mikor is Smith lenyomja talán az egész film legjobb monológját „Miért mr. Anderson? Miért … Miért kel föl?” Erre Neo:” Mert így döntöttem” Nos, nekem ez is egy roppant fontos mondat lett életemben. Mikor is már unok valamit magyarázni a néhány hülyének, aki körülvesz, jó mondani: „Mert így döntöttem.” A film vége meg zseniális. Ahogy a Mátrix újjáépül, és az Orákulum meg az Építész pár szót vált – kiváló lezárás. Persze, mint minden filmben, ebben is lehet hibákat keresni és találni. Az egész trilógiában lehet. Néha valóban túl egyszerű, néha túl bonyolult párbeszédek néha félbehagyott, elnagyolt cselekményszálak (azt mondjuk megnéztem volna, mikor a Merovingit Smithesíti Smith), Neo supermanes képességei, a két visszatérés a halálból… Ugyanakkor a Mátrixok filmtörténelmi jelentőségét ennyi idő távlatából már illik objektívan megítélni, akkor is, ha valakitől nagyon távol áll ez az egész világ. Lassan 10 éve lesz már a 2/3 rész bemutatójának is, és a filmek nem tűntek el, benn vannak a köztudatban. Nálam mindenképp. „- És ha elbuksz? - Nem fogok…” No, ez meg a másik dolog, ami miatt örökké fogok emlékezni a filmre. Immár több mint 10 éve házimozizok (az első DVD-m pont a Mátrix volt), de ahogy ezek a mondatok a Deus Ex Machina szájából megszólalnak, azt azóta sem hallottam sehol sem. Ilyen iszonyatosan jól eltalált, összes hangfalból egyszerre mély hangon jövő dörmögést 10 év alatt sem hoztak össze sehol. Olyan elementáris erő és sötétség van benn, hogy én néha speciel csak ezért a hangért beteszem a lemezt. Imádom.

Akkor már hárman vagyunk... "- Miért? - Mert így döntöttem."

Azért nem is tudom... szerintem rengeteg jó, új karakter ( Seraph, Merovingi, Ikrek, Építész), rengeteg kiváló dialógus, rengeteg új, jó helyszín ( új hajók, autópálya, Zion) van a második részben. A harmadikban meg Zion ostroma lenyűgöző, meg a smith vs Neo harc is.

Köszi, akkor jól érzem.. Mind1, végigolvasom, ha már játszani nem fogom. de nem lesz a kedvencem.

Csillagközi Romboló – S0, a minisorozat „… rengeteg Univerzumban jártam már… rengetegben… a legjobban azt a messzi-messzi galaxist ismerem, amiben Jedik és Sithek harcolnak egymással réges-rég óta, több száz értelmes fajjal az oldalukon. Aztán jártam egy olyan világban is, ahol egy Enterprise nevű űrhajó kutatja az ismeretlen világokat, mindenféle ellenségektől veszélyeztetve… Aztán egy másik univerzumban – ahol ugyan már jó rég jártam - láttam az Orion űrhajót felszállni a titkos víz alatti bázisáról, hogy a felvegye a harcot a varangyokkal. Láttam a SAS1 és SAS2 leszállásait is az Alfa Holdbázisra, s hallottam valami Pirx kapitányról is….Közben információk jutottak el hozzám a közeli Föld nevű bolygó idegenek általi többszöri leigázási kísérletéről, de valahogy ez a humanoid faj mindig szerencsésen jött ki a dologból…. leszámítva azt a csekélységet, hogy a majmokkal nem tudnak majd mit kezdeni: hamarosan ők lesznek az uralkodók a bolygójukon… Most meg itt találom magam ezen a Galactica nevű hajón, szintén humanoidokkal körülvéve….akik meg pont ezt a Földet keresik… Érdekes kalandok lesznek itt is, úgy gondolom…” /egy asztrodroid memóriájából/ Tekintve, hogy ez a lemez és tartalma tulajdonképp egy három órás pilot a fő sorozathoz – mégha minisorozatnak is nevezik -, értékelésének legfőbb szempontja véleményem szerint a hangulatkeltés, illetve annak megléte kell, hogy legyen. Képes-e magába szívni, képes-e felcsigázni annyira, hogy az ember belevágjon a nagy kalandba. Képes-e látványával, karaktereivel, történetével megalapozni több évadnyi eseményt, képes-e a sorozatok kedvelőinek a jól ismert bizsergető érzést ígérni az elkövetkezendő időkre… nos, azt hiszem, igen. Már az első kockákat imádtam: az egész a világűrben, egy váratlan eseménnyel kezdődik. Negyven éves hallgatás után a cylonok előkerülnek – s elpusztítják az emberiséget. Legalábbis annak döntő többségét… Kiváló kezdet, kiváló felütés, – valóban remek alap egy filmhez és egy sorozathoz... Egyébként szerintem önmagában már az az ötlet, hogy az emberiség nem csak a Földre korlátozódik, hanem 12+1 bolygóra, önmagában már ez zseniális, de az igazi lényeg itt az, hogy a maroknyi hajóraj az 50000 túlélővel hogyan menekül, hogyan próbálja majd túlélni a csapást, hogyan szervezi meg az új rendjét, milyen társadalmi-politikai feszültségeken kell keresztülmennie. Ezáltal a felszínen tisztán sci-finek látszó pilot jóval többet hordoz magában, mint az első látszatra tűnik. S ehhez kell bizony a néhány évad, hogy a dolgok mélyére is lássunk. Az ötlet tehát, a történet mozgatórugója rendben van. De mint minden sorozatnál, az igazi hangsúly mégiscsak a karaktereken kell, hogy legyen. Hát, bizony rájuk sem lehet panasz. Adama parancsnok nagyon jól eltalált kemény, de megértő karakter (a Miami Vice Castillo felügyelője ismét nagyszerű sorozatszerepet kapott), Starbuck pedig a vagányságával a film legjobbja (személyes kedvenc) Tulajdonképp majdnem mindenki hibátlan, Lee, Chief, Halo, Sharon, Rosslin, Dee. Igazán kellően felcsigáztak ahhoz, hogy kíváncsi legyek sorsukra később: sikerült megszeretnem őket annyira – és ez esetben pont az volt a lényeg -, hogy várjam az első évadot. Majdnem mindenkit… Van azonban valami/valaki, amit baromi nehezen emésztettem meg: Gaius Baltar figurája. Gondolom – tudom -, hogy szándékuk van az alkotóknak vele, de ennyire idegesítő figurát filmen én rég nem láttam. A tudathasadásos állapotai azzal a szőke p.csával rendesen kizökkentettek a feelingből, alig vártam már, hogy tűnjön el a képernyőről. Bár, ha jól belegondolok, az ő figurájára is kíváncsi vagyok a későbbiekben… Nagyon jó kis felvezetés lett ez az egész egy monumentális sci-fi sorozathoz. Korrekt látvány, űrcsaták, egy optimizmussal (vallás) átitatott jövőképpel a túlélők számára. Közben izgalmas és csavaros események, egy kis politika – hogy aztán a végére jöjjön a tátott száj: egy kiváló és megdöbbentő befejezéssel. Valahol az egész minisorozat próbál a lehető legközelebb maradni a valósághoz – már amennyire ezt a műfaja engedi – és pont ettől válik igazán érdekessé és különlegessé. Kiváló kedvcsináló. Ja, és FELTÉTLENÜL az első évad előtt nézendő. Csillagközi Romboló S1 A Galactica Rombolóval való kapcsolatom bár nem teljesen új keletű – néhány elcsípett epizódot láttam valamelyik csatornán -, a minisorozatnak/pilotnak gyakorlatilag BG szűzként ültem neki. Az azonban rendesen megadta az alaphangot, így hát az élmény, az egy új, ismeretlen sorozatban való elmerülés élménye garantálva volt – a kérdés már csak annak mélysége lehetett. Mármint hogy mennyire fog tetszeni a komplett sorozat, mennyire szippant majd magába az egész… hááát, jelentem, nagyon. A mélység érzékeltetésére stílusosan csak a világűrt tudom felhozni példának – szinte az első perctől kezdve csüngtem a képernyő előtt. Ugyan az abszolút kedvenceimet (24, Odaát, Lost) nem tudta letaszítani a trónról, de legnagyobb örömömre a műfaj egyik rajongójaként egy gigantikus sci-fi filmet láttam, egy űrben játszódó, remek karakterekkel, többrétegű történettel, tisztességes látvánnyal megtámogatott sorozatot. Már az első epizódnál csak kapkodjuk a fejünket. Rendesen bele a sűrűjébe: itt nincs lassú bevezetés, nincsenek megismerni való szereplők (arra ott volt a minisorozat), rögtön jöhet az akció... 33 percenként ugrani kell a menekülés érdekében, ennek minden problémájával együtt. Kevés sorozat indít ilyen ütősen – jóllehet az alapozás már korábban megtörtént. A lendület gyakorlatilag az egész évadban kitart, jobbnál-jobb részekkel, izgalmas, csavaros eseményekkel. Hiba és spoileres is lenne itt felsorolni ezeket, egyszerűen át kell élni őket. A cylonok emberi külsőbe öltöztetése alapban garantálja a feszültséget, hisz a korábban megismert formák mellett rejtély, hogy ki milyen külsővel lehet még az. A bizalmatlanság, a gyanakvás a legjobb thrillereket idézi, szabotázs, árulás kísért végig a történeten. Sorozathoz képest kimondottan jól megcsinált űrcsaták, néhány epizód izgalomfaktora egészen kiváló – Starbuck meg a cylon hajós rész zseniális. A sorozatnak mindezen kalandos feelingje mellett van még több másik szintje is. A politika világa, Rosslin elnök intézkedései, konfrontáció a hadsereggel, a jó szándékú, kemény elnöknő és a jó szándékú, kemény katonai vezető harca annyira valósnak tűnik, mintha napjainkban játszódna a Földön. Persze ehhez kellettek a kiváló karakterek nem kevésbé kiváló színészek által való megjelenítése is – nem csak e párban, hanem az összes többiben is. Starbuck és a világ között sokszor izzik a levegő, de Tigh, Apollo, Sharon szereplésekor is. A kakukktojás továbbra is Baltar, az egész sorozat leggyengébb pontja. Néha nem is értettem, mit akarnak a tudathasadásos képek közölni, néha iszonyatosan zavart a viselkedése közösségben…A vallás világa nagyon okosan épül be a sorozatba, hogy aztán gyakorlatilag fő szál legyen belőle. A Kobol, mint szülőbolygó, az emberiség története, az egész „Kobol istenei” érzés nagyszerűen bele van szőve a történetbe, egyáltalán nem tolakodóan és irritálóan – mégis hangsúlyosan. Ezeken kívül legérdekesebb gondolat, felvetés számomra pedig az emberiség túlélésének létjogosultsága volt. A komplett sorozat nagyszerűen illeszkedik, a manapság divatos elpusztul az emberi faj stílusú mozikhoz – alaposan továbbgondolva azokat. Egyfajta Mátrix klónként az ember által alkotott gépek pusztítják el az embert, meggyőződve a pusztítás jogosságáról. Szembesítve az egész emberi fajt önpusztító mivoltával, mintha az Amikor megáll a Föld globális kivetülését látnánk. A maroknyi túlélő pedig jogosan teheti fel a kérdést: megérdemlik-e az életet? Érdemes-e életben maradni? Tanult-e a hibáiból az emberiség?? Az epizódokat elnézve, úgy tűnik, nem… Millió apró dolgot írhatnék, ami tetszett. Karakterek, hangulatok, események. Egy nagyon jól összerakott sci-fi sorozatot találtam, aminek majd minden percét élveztem, s vártam a második évadot. Az utolsó percek eseményeit elnézve meg pláne… No, ott, ha nem tudtam volna folytatni, megőrültem volna. Rögtön neki is ugrottam a második évadnak… Csillagközi Romboló S2 Ez egyszerűen zseniális volt!!! Minden tekintetben az első évad eléggé magasra tett mércéje fölé tudott nőni, még izgalmasabb, még elgondolkodtatóbb, még látványosabb lett – legnagyobb örömömre…A Pegazus. Az egész évad, és az eddig látott sorozat csúcspontja.. Van az évadban egy szakasz, ami minden várakozást felülmúlt: kb a közepén zsinórban nyomtam le 5 részt – ami eddig csak a 24-nél fordult elő. S ez azért jelent valamit. Tulajdonképp minden maradt a régiben, csak intenzívebb lett. Az első évad nem kicsit cliffhangeres befejezése után percre pontosan onnan folytatjuk a sztorit, ahol anno abbamaradt. A feszültség csak fokozódik Tigh térnyerésével, látszólagos rátermetlensége hatalmas károkat okozhat a flottának. Egyszerre politikai és emberi dráma az első etap, a bő játékidő pedig lehetőséget nyújt a karakterek mélyebb ábrázolására is. Nagyon jó kezdés - bár alig vártam már Adama visszatérését. Ami aztán magával hozza a mindenki által óhajtott megbékélést – állítom, direkt csinálták így ezt a hullámvasutat, nézőként szinte már ki voltam éhezve a békére. Ilyenkorra már annyira meg lehetett szeretni a figurákat, annyira együtt lehetett velük élni, hogy szinte zavart a konfliktusuk. Vonatkozik ez arra a cylonra is, aki többször bizonyította lojalitását az emberi fajhoz, mégis bilincsben üli végig az egész évadot… Sőt, mikor az elnöknő meghozza a szükséges?? döntését, inkább a cylon mellé állunk… Nagyon jót tett a sorozatnak a bővítés. Jó lett a Kobol, mint új helyszín, valamint a Caprica is Starbuckkal. De a legegeslegeslegjobb a Pegazus feltűnése Cain admirálissal. Egyszerűen zseniális: a belépője, az egész karaktere. Az új hajó, új személyzettel új lehetőségeket hoz – amit az alkotók maximálisan ki is használnak. Mikor a két Viper raj elindul, ritka borzongás fogott el. S ki oldja meg a szitut?? Na, ki? Hát persze, hogy Starbuck… Néhány kellően izgalmas, ámde a történetünk szempontjából nem túl fontos epizód (feketekereskedelem, túszejtés, Sebhelyes) mellett Roslin megmenekülése, annak oka egy kimondottan okos és megdöbbentő rész. A megbélyegzett cylon segítségével intézni ezt kiváló írói érzéket rejt. Aztán már jön is a finálé.. Az Újjászületés egy zseniális epizód, csavar egyet az egész történeten, a dupla záró epizód meg az elnökválasztással és az Új Capricával egyszerűen tökéletes. A utolsó rész ráadásul húsz perccel hosszabb, mint egy normál epizód – egy kis ajándék az évad végére. Örültem neki…mert akkorra már sajnáltam, hogy vége lesz, megismertem már mindenkit, együtt élek már a hajóval, izgulok, mi lesz az emberiség sorsa. Lesz-e egyáltalán jövő? Képesek-e nemcsak túlélni, hanem természetükön is változtatni? A Sharon-probléma kezelése nem erről tanúskodik…. Igazából csak néhány apróbb bajom volt. Egyik pont a végével: egy kicsit nagyvonalúak éreztem az egy év ugrást az időben. Ezt inkább a harmadik season elejére illett volna, a másik meg továbbra is Baltar karaktere. Valahogy abszolút nem illik a képbe, hogy nem jönnek rá valós mivoltára, az álomvilágában tett utazásai meg néha túl szürreálisak. Talán a legvégére, mikor a Hatos modell kevesebbet jelent meg neki, talán akkor lett elviselhetőbb. Ugyanakkor azt kétségtelenül el kell ismernem, hogy a színész (James Callis), aki játssza, elképesztően jól hozza a zakkant zsenit. A nemszeretem zakkant zsenit Csillagközi Romboló S3 Egy nappal a finálé után bizony még mindig az állam keresem a földön… Amikor már rég leírtam magamban a harmadik évadot, akkor olyan záró epizódok zúdultak a nyakamba, amik mélységesen megdöbbentettek – jó értelemben… A BG sorozat amúgy is erős a cliffhangeres zárásokban, így volt ez már a minisorozatnál, de az első és második évadnál is. Talán ott, a másodiknál éreztem kicsit azt, hogy az utolsó fél óra nem oda való, azt hozzá lehetett volna csapni a harmadik elejéhez. De mind1. Az S3 első négy epizódja így is zseniális lett. Az új Capricai események, az ellenállás, a megszállás – majd az exodus egyszerűen tökéletes. Baromira izgalmas, a földi események totál hitelesek – elsősorban az emberi reakciókra gondolok – de a hajókon maradtak is megdöbbentően valóság közeli élményt hoznak. A katona, aki alól elfogyott a harc – felpuhult, ellustult legénység, lepukkant hadihajó. Kiváló. S az is, ahogy majd fordul a kocka: mindenekelőtt a Pegasus szerepét kell megemlíteni Lee-vel, de az egész menekülés az… Lélegzetvisszafojtva figyeltem az eseményeket, szinte extázisban pörögtek az epizódok… egészen az ötödikig. Ugyanis a korábbi kritikák jogosságát véltem beigazolódni. Innentől kezdve az évad egy hullámvasút. Kimondottan jó hullámhegyekkel (cylon fertőzés, Jupiter szeme) illetve bizonyos szempontból unalmas hullámvölgyekkel…ahol a lényeg – véleményem szerint a bizonyos szempont. Mert az ember két és fél évad után mégiscsak sci-fit szeretne látni, űrcsatákkal, mindenféle jövőbeli kütyükkel és kalandokkal. Helyette viszont kapunk egy moralizálós, nagyon erős társadalomkritikus epizódsorozatot. Így, hogy végeztem vele, már egyáltalán nem zavaró, de nézése közben bizony untam. Valóban nem vitte előbbre a cselekményt, valóban unalmas volt – de így utólag el kell ismernem, kellett. S hogy miért? Mert a BG mindig is több volt egy sci-fi sorozatnál. Az 50 ezer túlélő a flottában egy új társadalom kialakulásának klinikai esete, készítők a kezdetektől fogva igyekeztek belevinni mind az emberi természet által okozott bonyodalmakat, mind pedig a politikai, vallási vonal által kiváltott eseményeket. S ez így rendben van. Az árulók/ellenállók szembenállása fájóan valós, a szerelmi civódások szintén. Nem értettem mi szükség a bokszmeccses részre, de a karakterek szempontjából fontos volt, ahogy a sztrájkolós is. Ez így kerek, görbe tükröt tartva a civilizációk elé: nem biztos, hogy ez hasonló szituban képesek lennénk másfajta emberként élni tovább. Egy másfajta, jobb civilizációt építeni. Picit visszakanyarodva az egyik kedvenc idézetemhez, nevezetesen „Csak a szakadék szélén változunk” – nos, ez esetben itt sem. S lehet, ez a valóság?? A megszokott karakterek köszönnek vissza a képernyőről, szerencsére kevesebb tudathasadásos Baltarral. Kicsit belemélyedünk a cylonok lélektanába is, ami szintén tetszett – a Capcia Six helyett D’Anna viszi a zászlót. Az új, talán egyik legjobb karakter azonban a végén tűnik fel Romo Lampkin személyében. Ő az ügyvéd, s legnagyobb örömömre személyében újra láthatom Crowley-t az Odaátból. Zseniálisat alakít a faszi… Ezzel egyébként el is érkeztünk a már annyit dicsőített véghez. A tárgyalás egy kiváló dráma lett – a legjobb tárgyalótermi drámák nyomán -, az ébredés meg egyszerűen mellbevágó. Azóta azon jár az eszem, mikor a négy összegyűlt a csarnokban. Eszem/f*szom megáll. Kara eltűnése viszont nem volt annyira megdöbbentő, hisz a következő évadok borítóin rajt van: ez az átka annak, ha valaki nem a TV-ben látja a sorozatot. De így jobb. Penge Ha valakinek megfordulna a fejében, hogy pont ezzel a filmmel kezdi az ismerkedést a Csillagközi rombolóval, az gyorsan verje ki a fejéből.. Ugyanis egyrészt semmit nem fog belőle érteni – legalábbis semmit semmihez kötni, másrész meg iszonyat spoileres – főleg a második, de részben a harmadik évadról is. Jómagam először az egészet nem is tudtam hova tenni. Mozifilm? Pilot? Minek? Minek egy több mint másfél órás átvezetés a harmadik és negyedik évad közt, ami a második évad idején játszódik?? Lesz ennek értelme?? Ráadásul a harmadik évad brutális vége után inkább vágtam volna bele a negyedik évadba, mint egy „mozifilmbe”… Lesz ennek értelme?? Nos …lett. :-) Kezdjük azzal, hogy az egész a BG idősíkjában az általam legjobban favorizált időpontban történik, a Pegazus feltűnése után. Egész pontosan Roslin csodálatos gyógyulása idején. Innentől kezdve az alaphangulat adva volt – amit csak tetézett a film hosszához képest rengeteg akció. Mintha a BG sorozat akció-esszenciája lenne a Penge – legnagyobb örömömre. Ugyanakkor a film három idősíkkal operál – azt pedig imádom -, ami kétségkívül érdekessé és értékessé teszi. Így itt lehet újra mindenki, olyanok is, akik már kiíródtak a sorozatból. Az egyik idősík az első Cylon háború ideje, 41 évvel a sorozat előtt a fiatal Bill Adamával. Nagyon jó kis epizódok, űrcsata, az ifjú színész, Nico Cortez pedig valóban kiköpött Adama. Szükséges visszatekintések a nagy egész értéséhez, hogy miként is kezdődött az egész második háború. Az első békéjében ugyanis már ott volt a második csírája... A következő idősík a cylon támadás kezdete, 10 hónappal a második évad előtt. Ez a fő szál – és megmondom őszintén az legjobb. Nemcsak azért, mert az új karakter, Kendra Shaw (Stephanie Jacobsen) jól eltalált figura és jól is néz ki, hanem egyértelműen Helena Cain miatt… Attól a nőtől egyszerűen a hideg kiráz. Ennyire kemény, g*ci, számító parancsnokot eddig csak férfiban láttam, néhány háborús filmben. Megformálója, Michele Forbes pedig zseniális erre a szerepre – ráadásul az imdb-t böngészve rájöttem, hol is láttam korábban… 24, Lost, Szökés…. pont a kedvenceimben. Az események a maguk kegyetlenségében és izgalmasságukban sok mindent megmagyaráznak, amire a második évadban csak utalás szinten volt szó. Mintha a film ezen részei a S2 adott epizódjainak flashbackjei lennének… A szinopszis azon állítása, miszerint „Kendra élete is új irányt vesz: parancsnoka, Cain admirális „pengévé”, azaz különleges harcossá képzi ki őt” viszont így, ebben a formában nem igaz. Senki ne várjon kiképzést. A kiképzés itt maga az élet. De hogy miért is a S2 és S4 közé került ez a dupla epizód?? Nos azért, hogy felkészítsen a S4-re. Hogy kétségeket ébresszen. Hogy tényleg ne tudjuk, hányadán álljunk majd Starbuckkal. Hogy azon a – már sokadszor elhangzó – mondaton kelljen gondolkodnunk, ami így hangzik. „Mindez megtörtént már egyszer és meg fog történni még egyszer” – mi lesz ebből? Valami időutazás??? Lehet, hogy meg lehetne nézni a második évad közepén is – bár akkor még csak értelmetlen infókat kapnánk az S3-ból, konkrétumok nélkül. Hangulatilag egy picit nosztalgiázós volt, vissza a múltba, tartalmilag pedig egyértelműen az írók új szál felvételének háttértámogatását szolgálta. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. Csillagközi Romboló S4.1 Nos, kezdjük egy technikai dologgal: szerintem is totál szemétség volt – még ha értem és tudom is az okát - kettészedni a negyedik évadot. Két és fél évvel ezelőtt is az volt, meg most is az. Szemétség, hogy másfélszeres árra jött ki újonnan a negyedik évad beszerzési ára a többi évadhoz képest. S végül szemétség, hogy mára meg már nem lehet kapni. Legalábbis a 4.2-őt baromi nehezen szereztem be…. Nagy lendülettel vetettem bele magam a negyedik évadba – tekintettel a harmadik baromi nyugtalanító fináléja után. Még egyik BG évadot sem vártam ennyire. Aztán a túl rövidre vágott csata utáni iránykeresés lehűtötte a kedélyemet. Picit úgy éreztem, hogy csak ötletelnek az írók, nem tudnak mit kezdeni az előzőekben pont általuk felvetett csavarokkal.. Gondolok itt a Négyekre is, de mindenekelőtt Starbuckra… Az évad első negyede erről a kínlódásról szólt, mindenki szenvedett saját magától, a többiek meg szenvedtek tőlük. S ezen a Cally féle epizód sem segített – kétségkívül izgalmas és drámai volt, de utána meg jött az eddigi talán legrosszabb rész – Főnökkel a középpontban. Ráadásul Baltar, mint megváltó – katasztrófa. Az egész lénye az, iszonyatosan irritáló. Ha az ember szigorúan pontozná a BG történetét, a Baltar szál és önmagában a karakter annyira idegesítő, hogy egy csillagot simán elvenne az értékelésből – legyen akár tudós, akár elnök, akár próféta… Szerencsére a Demetrius elengedésével/elküldésével helyére kerül minden. Onnantól qrva jó az egész. Izgalmas, látványos, minden igényt kielégítő. Űrcsata, sejtelmesség – vajon ki az ötödik? – politika, vallás megfelelő arányú keverése. Karakterink lubickolnak a szerepben, s a történet is jó irányba halad. A néző már szinte várja az egyezséget, a törékeny békét – a nagyon jól irányított érzelmi szállal szinte mindenki szerethető lett, legyen az cylon vagy ember. Leszámítva persze Cavilt…No meg Baltart, de még talán a vallomása után ő is más lett. A történet és a hajó is jó irányban halad, ami az évadzáróban teljesedik ki… Amit ismét csak mélységes megdöbbenéssel szemléltem. Egyrészt iszonyat depi volt, másrészt meg arra gondoltam, akkor mi a franc jön még ez után??? Igaz, már tudom, mert elkezdtem a folytatást – de ott, akkor az élmény brutális volt. Jó. Nagyon jó. Gondolom anno, amikor bemutatásakor félbe volt vágva az évad a TV-ben (azért jött ki csak 10 rész ebben a dobozban), ez a lezárás még ütősebb volt. De akár vége lehetett volna így is – de mivel nem így lett, érdeklődve várom a lezárást Csillagközi Romboló S4.2 Vége. Ennek is vége. Még van hátra ugyan a Terv, levezetésnek jó lesz, de ahogy olvasgatom, lényeges dolgokat már nem fogok látni. Kb. egy hónapja merültem el a Csillagközi Romboló univerzumában, egy hónapja minden este utaztam a szereplőkkel – ideje hát egy kis mérleget vonni. Főként globálisan – de persze nem mehetünk el szó nélkül ezen félévad mellett sem.. Ami a végére tökéletes lett. Az eleje, az első négy rész egészen kiváló. A flottát ért hatalmas csalódás, az ezt követő demoralizálódás megjelenítése egyszerűen zseniális lett. Már az első két epizód is nagyon jó, de ami utána jön, az – megkockáztatom – nemcsak az évad, de az egész sorozat csúcspontja. Qrva jó, izgalmas, tanulságos, torokszorító, megdöbbentő. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla – hogy aztán utána – már-már törvényszerűen – jöjjön a hidegzuhany a következő részekkel. A cylonok lelki útkeresése, maradunk, vagy megyünk, a túl hirtelen túl töményen nyakunkba zúdított magyarázatok nagyon leültették a sztorit, nem történik semmi. Ráadásul a múltba való visszatekintések tisztára Lost-hangulatot varázsoltak a szobába, valahogy azonban ennek a sorozatnak a sok flaschback nem áll jól. Négy unalmas rész után azonban egy méltó fináléhoz érkezünk: méltó az évadhoz, s méltó a sorozathoz is. Az utolsó Hajnalpír rész, ráadásul dupla epizód, van időnk kiélvezni az előzőekben történteket, érzelmi síkon is helyére kerül minden. Egy egészen ötletes csavarral, ami feltette számomra az i-re a pontot. Mármint a komplett sorozat értékelésében. Valahol még az elején utaltam rá, mennyire is többrétegű az egész kaland, mennyi elgondolkodtató szál van még a harcok, menekülés mellett. Úgy gondolom, néhány szót megér – így a végkifejlet ismeretében…. „Ez már megtörtént egyszer. És meg fog történni még egyszer. És még egyszer…” – nos, már értem miért. Nem akarok spoileres lenni, de mindenestre elgondolkodtató az emberiség(ek) szemszögéből, hogy a gép előbb utóbb átveszi az irányítást az ember felett. Kellően nagy időintervallumban nézve megdöbbentően realistának tűnik számomra az élet ezen körforgása – a pusztítással együtt is…Ha jól belegondolok, a sorozat egyik fő gondolata a nyitóképektől a záróképekig erről a körforgásról szólt. S mint már annyi remek másik filmben, itt is elsősorban nekünk van felelősségünk a dolgok irányításában. Hisz előbb mindig az ember van.. Másrészt a cylon-modellek személyiségi fejlődése az érzelmi ráhatáson múlik – legalábbis a sorozat szerint. Az a modell képes váltani és beilleszkedni, akit megérintett a szerelem érzése. A szeretet, mint az egyik legfontosabb emberi tulajdonság kap kiemelkedő szerepet, egyrészt a humán mivoltunk megőrzésében, másrészt a gépek emberré válásában. Azonban – s ez egyben megdöbbentő, ámbár jó hír is, amivel magam is maximálisan azonosulni tudok – a szerelem fölött áll a BARÁTSÁG. Bill Adama és Saul Tigh barátsága minden szakítópróbát kiáll… Nos, igen kedves hölgyolvasóim: a férfiak IGAZ barátsága valóban mindent kiáll. A szerelem elmúlhat, de a barátság, az igazi barátság soha. Egyébként az egész sorozat egyben egy remekbeszabott társadalomkritika is lett. A hajókon lévő emberek nagyon jól leképezik beteg társadalmunkat, a politikai, etnikai, vallási feszültségek tükörképei bolygónk jelenkori viszonyainak is. Ideje lenne elgondolkodni, tisztelt vezetőink, merre is visz tovább az út. Mert ha tényleg beütne egy nagy földi krach – nos, akkor ez a társadalom még addig sem húzná, mint itt a filmben. Négy évig biztosan nem…. A Terv Érdeklődéssel vártam a Tervet a negyedik évad után, olvasva a nem túl pozitív megszólalásokat… Fel voltam készülve a legrosszabbakra, erre föl meg úgy jártam, hogy kimondottan élveztem… Elöljáróban annyit, hogy ez önálló filmként – akárcsak a Penge - teljesen élvezhetetlen és értelmezhetetlen, ráadásul baromira spoileres. Ebben igazat adok a bírálóknak. Ugyanakkor, aki végignézte a sorozatot, akinek tetszett az egész világ, – nos, annak kiváló háttéranyag lehet. Nekem alapvetően három dolog miatt jött be: Az egyik az, hogy az egész olyan, mint mikor mondjuk a forgatáson a fő kamera mellett forog egy másik is, egyfajta „second unit”-ként, s annak a felvételeit látnánk. Mint mikor mondjuk, egy színdarab megy az egyik szobában, s a készülődést is megmutatnák hozzá a másik szobából... Valóban, olyan, mint egy kimaradt-jelenetcsokor az első három évadból, nagyon jól egybefűzve. Konkrétan azzal kezdünk, mikor a két darab 1-es modellt kivégzik. Az ő történetük, külön útjuk eddig a pontig az egész Terv. Legnagyobb örömömre egy alaposan kibővített jelenettel indítunk a Kolóniák elleni támadásról, majd a fontosabb eseményekre ugorva a cylonok szemszögéből látjuk az eseményeket. Nagyon jó az egész, ügyesen összevágva a sorozat korábbi felvételeivel – teljesen beilleszkedve a történetbe. Tekintve készültének időpontját, egész jó kis grafikával, s kilépve a sorozat visszafogott jellegéből, kivillanó cicikkel is... Másrészt ez egész egy nagy jutalomjáték. Mint mikor a sikeres előadás után mindenki kijön a színpadra és meghajol. Itt van minden karakter, aki számított a történetben, az egész film egy bizsergető búcsú a sorozattól – függetlenül a történetétől. Jó volt mindenkit újra látni, jó volt megadni a lehetőséget a szép lezárásra. A harmadik dolog viszont teljesen személyes: már a negyedik évadnál kifejtettem elképzelésem a szeretet fontosságáról a sorozatban –, nos, ez a történet totál engem igazolt. Úgyhogy széles, önelégült mosollyal néztem a történéseket, néztem, hogy mondanak csődöt a cylonok, hogy válnak emberivé, s ez által hogy bukik az egész tervük. Egyedül talán az egyik Cavil az, aki marad őscylon – lásd még negyedik évad fináléja. Nagyon jó érzés, mikor valamit megérzel, s utána látsz egy mozit, amiben az alkotók ugyanazt gondolják, amit te… Edward James Olmos pedig remekül megoldotta feladatát. Igaz, négy epizódot már rendezett a BG-ből, de ez azért mégiscsak egy egész estés mozi lett. Jó mozi. Igaz elsősorban, sőt majdnem kizárólag rajongóknak készült, de cseppet sem baj. Megérdemlik. A színészgárda utolsó közös fellépése szerintem egy örömjáték – ekként kellene tekinteni a mozira is. Ajándékként. Én magam részéről pedig köszönöm – s köszönöm az egész sorozatot is. „… Nna, leszálltam a Galacticáról… Hmm. Különleges négy év(ad) volt. Sok-sok nagyon jó kaland, a memóriámban rengeteg emlékezetes képpel. Még mindig hallom a Galactica radarjának hangját, s végül is örülök, hogy ott kötöttek ki, ahol… Azonban a fenébe, néhány dolog csak nem hagy nyugodni… Hát milyen egy hajó az, ahol vezetékes telefonnal telefonálnak…. Még ebben a világban is ósdinak tűnik.. Mint ahogy a hajó néhány egyéb technikai része. Persze ez egy múzeumfalu, de akkor is… Aztán itt van ez a qrva ital. Hol a fenébe csinálták, én nem tudom. A történet felénél már éheztek, algát ettek, de az a qrva ital, az mindig volt. Ennyi alkoholistát rég láttam egy helyen… Biztos volt a flottában egy külön alkoholraktárhajó... Ahol a dohányraktár is volt. Mert cigi meg pia ezeknek mindig jutott. Meg… meg most akkor Kara mi a franc is volt?? De azért megszerettem ám őket. Tényleg… No, megyek keresek egy másik hajót, egy másik történettel. Valami Prometheus tart errefelé, arra majd felszállok…” / egy asztrodrid memóriájából/ Bocsi, hogy ilyen sok.

Ok, ha a Főnök mondja... :-)

Tudom, nagyon le vagyok maradva, az otthon lévő több mint 80 könyv harmadárt még nem is olvastam... Azonban most a Tomboló erőt gyűröm, s eléggé kaotikus számomra. Olyan csapongónak, kohézió nélkülinek tűnik. Ez most azért van, mert nem ismerem a játékot, vagy mert nincs jól megírva?? Egy előnye azonban kétségkívül már van: innen tudtam meg Shak Ti halálát..

Pár hónapja néztem őket én is újra BD-n... és ismét hatalmas élmény volt. Valami miatt nekem az egész világ bejött, szinte kívülről tudom a filmeket. Jókor, jó hangulatban kapott el először. S úgy maradtam.

Nagyon nem akarom Rátok erőltetni magam - ezért is nem nagyon publikálom kritikáimat - de most végignéztem komplett Csillagközi Romboló Sagát... Ha gondoljátok, és van kedvetek olvasni - jó sok - akkor bemásolom. :-)))