R2-D2
Fórumtag-
Összes hozzászólás:
1.585 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
R2-D2 összes hozzászólása
-
Én is végeztem az Árulással... s máris ürességet érzek. Olyan, mint mikor egy jó sorozatnak van vége, még napokig olvastam volna. Iszonyat jó ez a könyv, szerintem is az egyik legjobb SW regény. Picit kevesebb csata, de tekintve, hogy a könyv három nap története, nem is csoda. Nagyon jól kidogozott és összetett karakterek, Malgus hihetelen és brutális figura. Igaz, Satele mély nyomokat hagyott rajta még korábban, de eddig talán csak Darth Bane volt ilyen brutális. Aryn figura is jó az elárult Jediknek, az egész könyv arra is rávilágít, hogy a világ nem fekete vagy fehér: akkor sem, ha Malgus a végén azzá próbálja tenni. Zseniális olvasmány, erre mindenképp érdemes pénzt áldozni!!
-
Mióta múlt héten újranéztem, nem megy ki a fejemből ez a dallam:
-
Én még csak valamivel a felénél vagyok túl, most kezdődik a második nap - de zseniális. Kicsit más, mint a Végzetes szövetség, jóval több idő jut a karakterekre - de talán így még jobb is. S máris van két kedvenc utalásom is belőle: 1. " Az a Jedi-boszorkány az Alderaanon majdnem megölt" 2. " Egy katona az arcába robbantott egy gránátot.." Zseniális, ahogy beépíti a másik trailert is. Istenigazából egy Satele Shan könyv lenne számomra a mennyország.
-
Köszi. Fejembe vettem, megcsináltam. Csak a tejes rálátás miatt... Egyébként találtam a neten egy korrekt értékelést a két SWTOR könyvről: http://monty.blog.hu/2012/05/18/konyv_star_wars_the_old_republic_vegzetes_szovetseg_amp_arulas_williams_amp_kemp
-
"Leia, Han és a droidok lesiettek a Falcon rámpáján. Hihetelen látványok és zajok bombázták a szemüket és a fülüket: a sárga kupola mennyezetén tűzijáték sziporkázott, a THX 1,1138 típusú szuperhangszórókból dallamos, de irtózatosan hagos zene áradt." "... Han pedig rá fog érni arra, hogy előkészítse a THX szuper hangosító berendezést, ami az esküvői szertartást követő menyasszonytánchoz fogja a zenét szolgáltatani." "... macaab gombaerdők borítják, mindenfelé hatalmas, pókszerű lények, az arachnorok, azaza pókicák lakják." Nnna. Csak legyűrtem a 6 könyvet. A végére egészen megszoktam a stílust, jókat mosolyogtam néhány dedós ötleten. Nem volt kibírhatatlan, de nem is igazán ajánlom senkinek, csak ha nincs jobb dolga - no meg ha kíváncsi Palpatine fiának történetére. Most már semmi nem tántoríthat el az Árulsától - ami a trailer miatt az egyik legjobban várt SW könyv lett nálam.
-
Mai háromnegyed órás önkínzás a Zorba, a Hutt visszavág volt... már tudok rajt nevetni is. "- Mit vegyünk Han lakásavatójára? - Vegyünk mikrohullámú sütőt! - Ááá, az már kettő van neki! - Akkor vegyünk droidot!" És vettek. Nőnemű droidot!!!! ))) MÁS. A mai Kultikus hajók 8. része Jabba vitorlásával jelent meg, s gyakorlatilag végig Jabbával foglakozik. Nagyon sok info van az EU-ból, szinte az egész újság, ugyanakkor - ha már így belemerültek - Sarlac pusztulásáról is írhattak volna. Mert az újság szerint nem halt meg.
-
Sőt Triocolus nem is magát kiáltotta ki, hanem a bolond Triclops helyett a nagymoffok tanácsa káltotta ki őt. Mert neki is három szeme volt... Uramisten..
-
A teljesség végett mindenképp. Amúgy szerintem is unlamasak, bár kétségkívül akad köztük néhány egészen kiváló novella.Talán a fejvadászos a legjobb.... Érdekes sorsa van bennük Boba Fettnek....
-
Köszi, ez megnyugtat..
-
Márpedig én megerőszakolom magam, és kiolvasom mind a hatot... A második kötet már kevesebb, mint egy óra alatt megvolt. Atyaég, milyen ökörségek vannak bennük... Palpatine háromszemű fia?? Yavin 4-en titkos földalatti Jedi város?? Kíváncsi vagyok, még mivel tudnak meglepni. A nyelvezete tényleg ifjúsági regény, ezt anno a 80-as években a Delfin-könyvek közt kellet volna kiadni. Bár, azok minőségi könyvek voltak. Ezeknél talán csak a Lando-regények rosszabbak.
-
Pedig most megfogadtam, hogy elovasom. Vélhetően egyébként eddig pont emiatt nem került sor rájuk... A sok rajz miatt egy könyv egy óra. Annyit feláldozok az életemből.
-
A Különbéke újraolvasása érdekes élmény volt - szinte semmire nem emlékeztem belőle, pedig már olvastam valamikor. Valahol nem is csodálom, mert mindamellett, hogy kellemes időtöltés volt, nem egy maradandó élmény. Mindenestre üdítő érzés volt ismét Luke-ékkal kalandozni a SW univerzumban. Ugyanakkor A Darth Vader kesztyűjét most olvastam először, s egy óra alatt sikerült is legyűrni. Hogy ez milyen dedós, meg mekkora ökörség... Ezt valami gyerek írta?
-
Éjsötét árnyék Néha a "nagyok" is tudnak hibázni. Tim Burton kedves nejével, oldalukon legjobb barátjukkal, Johnny Deppel ezúttal egy bosszantóan gyenge mozit hozott össze. Néhány jelenete kimondottan kínos volt, a burtoni képi világ csak nyomokban köszönt vissza, s Depp a halotti maszk mellé halotti játékot is produkált. Unalmas vámpírsztori, aminek jobb lett volna, ha elviszik komikus irányba, de sajna nem tették. Az jól állt volna a filmnek - így viszont csak egy talán egyszer nézhető alkotás lett.
-
http://www.youtube.com/watch?v=PQo8Csj0k_c&feature=related
-
Minden szavaddal egyetértek, nekem ugyanezt jelentette a könyv. S én is kíváncsi lennék, mi lesz a karakterekkel. Elég szűz terület még, talán valaki folytataja.
-
Bosszúállók A legjobb kifejezés talán az rá: eszméletlenül szórakoztató. Jobb, mint az összes előzményfilm együttvéve, kiválóan kihasználta a sok egyéniség csapattá kovácsolásában rejlő lehetőségeket. Rengeteg a qrva jó poén, régen röhögtem filmen ennyit. Az előzetes szerencsére becsapós, okos és meglepő módon más is van a filmben, mint a Föld megmentése… ami egyébként egyértelműen a TR3-ra hajaz, a droidvezérlő kapmeca a SW1-re, a zene helyenként SW2 koppintás, de mindez ma nem zavart – mert vagy a látvány, vagy a humor lendített át a holtpontokon. Ja, és az eddigi legjobb Hulk is feltűnt a vásznon… „Gyere Legolas, felviszlek…” – no, ezen majdnem összeszartam magam...
-
Ma jártam Ausztriában és egy könyvesboltban jól nézett ki egymás mellett a Végzetes szövetség, az Árulás meg a Revan.... Remélem hamarosan az én polcomon is jól fog kinézni..
-
Végzetes szövetség Az utóbbi idők legjobb SW könyve, de amúgy is top 5-ben van. Zseniális az egész, a Sith-tanítvány, a Jedi-padawan meg a mandalori harca a Huttán 50 oldal!!! A vége nem különben kiváló, Sebaddon ostroma az egyik legjobb űrcsata, amit olvastam, láttam. Úgy meg, hogy Satele Shan Eldon Ax-szal, Darth Chratis meg Shigar Konshival megy, különleges élmény. Deo Styver is jó karakter, ahogy Larin is. Iszonyat nagy élmény volt olvasni, várom az Árulást. Jó lenne film belőlük.
-
Még csak a felénél járok a Végzetes szövetségnek, de eddig a legjobb SW regények közt van. A három SWTOR Cinematic trailer után különösen kedvelem ezt a kort, s bár kicsit furcsa, hogy ez annak a végén játszódik, de így is zseniális. Az 50 oldalas harc a sith a jedi meg a mandalori közt, megspékelve a hatszögekkel - fenomenális. Órákig el tudnék ilyet nézni mozgóképen is. Satele Shan meg már a trailerek óta az egyik kedvenc Jedi-m.. :-)
-
Nem, sajna én sem láttam. Ha egyedül vagyok, talán kivárom, de gyerekkel nem egyszerű.. De megtaláltam, talán nem akkora hiba, hogy nem maradtam rajt..
-
Ez sem lesz túl népszerű írás, de nem tehetek róla. Sokkal több volt benn... Homeland Season 1 Azt hiszem, velem együtt rengetegen vannak, akik semmit nem tudtak erről a sorozatról. Jómagam baráti unszolásra, kissé nehezen vágtam bele – de annyira mondták, hogy jó, annyi pozitív visszajelzést olvastam róla, gondoltam nem hagyhatom ki. Most, az évad végén tulajdonképp nem bántam meg ezt a 10 napot (12 részt), de azért nagyon erős hiányérzetem vannak… A történet szerint egy amerikai katona, Nicolas Brody őrmester (Damian Lewis) nyolc év fogság után kiszabadul iraki fogságából, s hősként tér haza szeretett Amerikájába. Azonban nem mindenki nézi ezt jó szemmel, a CIA egyik kissé különc, de tehetséges elemzője, Carrie Mathison (Claire Danes) egy korábbi infójára alapozva gyanúsnak tartja a férfit. Gyanúsnak, hogy a nyolc év nem csupán szenvedésből állt neki, hanem átállt az arab terroristák közé, nevezetesen a legismertebb mellé, Abu Nazir oldalára. Ígéretes felütés: totál aktuális, még a főcím is kötődik az egész USA vs. arabok ellentéthez. Carrie aztán törvénytelenül figyelni kezdi a férfit – s ebből rengeteg bonyodalom meg konfliktus származik. Az egész évad így Brody kiléte köré épül: terrorista-e vagy nem, s az írók bizony néha rendesen beviszik a nézőt az erdőbe… Időközben persze sok minden kiderül mindenkinek a múltjáról, jelleméről, egészen váratlan és megdöbbentő eseményekkel. Pont, ahogy a jó sorozatokhoz illik. A Homeland óriási erénye, hogy b@szottul realista próbál maradni, akkor is, mikor néhány epizód után ez már egyértelműen a lendület és a színvonal rovására megy… A sorozat egyébként az 50 perces drámai sorozatok kategóriájában 2012-ben két Golden Globe-ot is nyert. A legjobb sorozat illetve a legjobb női főszereplő díját. Utóbbit megértem, az előbbihez csak annyit, hogy az indulók közt ott volt a Gengszterkorzó meg a Trónok harca is… Nos, ennyi biztató előjel után kissé furcsa, hogy nekem nem jött be maradéktalanul, de lebeszélni nem akarok róla senkit. Inkább úgy fogalmazok: akinek a 24 az etalon, aki annak a pörgését, fordulatait várja, az csalódni fog. Ez jóval lassabb, unalmasabb, ingerszegényebb sztori. Itt nincsenek világmegváltó hősök, nincsenek akciójelenetek. Minimális. Itt valóban a dráma van, a karakterek bemutatásán keresztül, azok jellemfejlődésén át. Hisz, Brody sokszor el is mondja: „Nem az vagyok, akinek gondolsz…” Tényleg. De ez már más téma, s erősen spoileres is. Talán az egész évadban az egyik legnagyobb bajom a karakterekkel van. Azt feltétel nélkül elismerem, hogy aki, amit játszik, az zseniális. Különösen Carrie, de Saul (Mandy Patinkin), Estes (David Harewood), Jessica (Morena Baccarin) – anyám, de jól néz ki – s a két gyerek is jól eltalált, ámbár kevésbé ismert színész. Inkább azzal van bajom, amiket csinálnak. Kicsit zavart a szerelmi háromszög szereplőinek viselkedése, nagyon zavart Brody évad elejei töketlenkedése. Ha terrorista, akkor nagyon topa, ha nem, akkor meg mi a francért olyan zavarodott.. Aztán zavart még Saul indiai neje, közös jeleneteik, s néha Carrie hisztije is. Ennek mondjuk később lesz értelme – meg eredménye a GG díj – de az elején nem tudtam hova tenni. A legfontosabb ezen a vonalon azonban mégis csak az: már megint nem igazán tudtam azonosulni senkivel… Brodyval kellene ugyebár, de az írók végig kétségek közt tartanak valódi mivoltáról, az ember meg hogy szerethessen egy terroristát.. Carrie-vel meg idegbetegsége miatt nehéz megtenni ezt – így marad a külső szemlélődő nézőpontja, különösebb érzelmi töltés nélkül. Ehhez kapcsolódik, hogy én, aki hajlamos az érzelmi túltengésekre, igazából csak a végén, Dana telefonhívásánál éreztem valami nedvességet a szemem sarkában, a többi esemény hidegen pörgött előttem.. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy néha magától az eseményektől is fogtam a fejem. A feleség melleinek látványára maszturbáló katona hatásvadász és felesleges, a megfigyelés következmények nélkül maradása kissé hiteltelen. A halott visszahozása itt sem jó ötlet, de a legeslegnagyobb bajom Abu Nazir neten (más fórumokon) emlegetett zsenialitásával van. Egyszerűen, ahogy a dolgok alakultak, azt nem lehetet előre megtervezni. Ezáltal a finálé sem tűnt hitelesnek – még ha kétségkívül izgalmas is volt. Ráadásul kár is volt Brodyra azt a szerepet szabni, amit - egy fehér ember sosem lesz arab. Sosem lesz annyira fanatikus, kár is volt az a szál bele… De igazából összességében nem volt rossz. Sok párbeszéd, kevesebb akció, néha rétestészta feeling, jó színészek - egy kissé túl hype-olt sorozatban. A második évad jön, ezek után megnézem majd, de nem várom epekedve. Aki viszont ez földhöz ragadottabb sorozatra vágyik, s nem ismeri Jack Bauert, vágjon bele. Ha ő ebben játszana, Brody már halott lenne.
-
A múltkori "megjegyzésre" reagálva, egy igazán friss élmény: Csatahajó Sokkal-sokkal-sokkal jobb, mint azt akár az előzetes, akár a háttér ismeretében várni lehetett... Kegyetlenül jól éreztem magam nézése közben, s bár valóban éreztem, hogy a film bizonyos elemeit láttam már máshol, egyáltalán nem zavart. Kivételesen egy egész korrekt inváziós mozit dobtak össze, ami az első 40 perc kissé lassú felvezetője után ( ismerjük meg a szereplőket, stb..) egy kib@szott kőkemény zúzda. Látvány első osztályú, szerethető karakterek, kellőképp adagolt dráma és humor és AC/DC zene. A végére a könnyeknek is juthat szerep - soha rosszabb nyári blockbuster szezonkezdetet. Azt meg kimondottan élveztem, hogy nem a nagy USA hadsereg menti meg a bolygót, hanem egy japán/amerikai vegyesvágott, igazából egy hajó, s annak a legénysége. Szimpatikus színészek, Rihanna legnagyobb meglepetésemre még jól is játszott. Sokáig azt hittem, hogyő Duella hadnagy a BSG - ből, de aztán mégse. Apropó Csillagközi romboló.. Lehet, azért van, mert nemrég láttam, de nekem feltűnt néhány párhuzam... Múzeumhajó itt is, ott is, Rihanna/Duella, valamint a végén valakinek a neve Boomer volt... Filmes vonatkozásban még talán a Skyline, a 2012, a Csata:LA ugrott be - de bármi meglepő, ez közülük majdnem a legjobb. Bár én a Skyline-t sokra tartom - pont a kilátástalansága miatt. "Ha idejön valami idegen civilizáció, az olyan lesz, mint az indiánok meg Kolombusz. Csak itt mi leszünk az indiánok..." - találó. Ja, és ezt ajánlott moziban látni. Kell a nagy tér a hanghoz és a látványhoz.
-
A SW könyvolvasási folyamban tegnap végeztem a Halálosztaggal. S meg kell mondjam, tetszett. Az egész olyan volt, mint egy jól felépített, kiszámítható, de hatásos hollywoodi zombifilm. Nagyon jól megírt képek, szinte filmként pörögtek előttem az események. Kimondottan tetszett a helyszínválasztás, jó volt a csillagromboló a zombiknak. Ha ezt filmben látom, akkor is tetszik a környezet miatt, de így különleges élmény volt. Ilyet még nem olvastam. Egyedül Han meg Csubi szerepét nem éreztem megalapozottnak - kissé olybá tűnt, hogy bele kellett őket írni, hogy köthető legyen a sagahoz. De nélkülük is megállt volna az egész.
-
:-) én sem írtam ma semmit. Ma nem. Biztosan álmodtad.... vagy pár nappal korábbit néztél. :-)
-
Azt azért halkan hozzátenném, hogy a színvonal kezd a béka feneke felé közelíteni... Nekem ma egy olyan romboló jutott, ami a saját karton hátlapjáról már le volt szedve, valamint maga a makett le volt törve a talapzatról. Természetesen akkor derült ki, miután már rég eljöttem az újságostól.S nem csak nekem jutott ilyen. Arról már nem is beszélek, hogy az első kettő számban lévő ötlete kartonpapír eltűnt, valamint hogy egyre kevesebb igazán új info van az újságban. De én végig veszem, rajtam nem fog múlni.