-
Összes hozzászólás:
6.053 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
17
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Darth Cupsy összes hozzászólása
-
Ez mi konkrétan? Hirtelen most nincs meg
-
Lássuk, nekem mindegy. Ugyanakkor azért az SW-re jellemző olykor-olykor az önismétlés, szóval készüljünk fel a "legrosszabbra" is, hogy esetleg ugyanazt fogjuk látni ismét Ezzel teljes mértékben egyet értek, anno volt vita az EP 9 után, hogy akkor a kronológiailag később játszódó filmekben, már nem lehetnek Sithek az ellenség, mert kihaltak és, hogy mindenképp új ellenségnek kell lenni. Én akkor is azt mondtam elég hozzá megtalálni egy megfelelő egyénnek egy holokront és hip-hop újjá éleszthető a rend. Vagy találhat akár egy korábbi Sith holokront amikor még sok Sith volt és az alapján is újjá építheti a rendet. Hát ez az, ilyetén meg nem sok értelmét látom a névváltoztatásnak, így remélem soha nem lépik meg az írok. Ha gyökeresen eltérne az Erő használatának módja az persze más tészta.
-
Mindezektől függetlenül mégiscsak Jedibb volt a legtöbb Jedinél, hisz halála után megőrizhette tudatát az élő Erőben.
-
Valószínű, hogy nem volt ugyanolyan és az is lehetséges, hogy több száz éve, vagy akár 1000 nem is volt ilyen tanítvány csere, de ilyetén az is belefér, hogy most ez a mester pont nincs megelégedve a tanítványával és cserére törekszik, és mivel ilyen izgága, mint Sidious pont azért van konfrontáció, konfliktus a Jedikkel, amiből akár tanulhat vagy lehet épp ezért kerül leváltásra.
-
Igen viszont az mindenképp gyanús, hogy a jelentésében nem említette, hogy mi történt.
-
Abból a szempontból érthető lenne, hogy az átlag nézőben biztos kérdések merülnének fel, ha megemlítenének egy konfliktust, hogy az mi volt, meg honnan jött, miért nem azt msélik el, de hasonlót léptek már meg Ahsokával hisz biztos van, aki nem néz animációst, "mert az mese", illetve Maullal is meglépték a Soloban.
-
Valószínű, alapból Mae létezéséről se tudtak, Osha fájljában sem említik.
-
Az biztos, én először azt hittem, hogy skizó a csaj, aztán, hogy a testvére tudata is belé szorult valahogy annak halálakor és időnként átveszi az irányítást és hogy a különböző jelenetek nem egy időben játszódnak, hanem kis csúszással.
-
Na hát ez az.
-
Szerintem ez az alap lételeme a Sitheknek, Palpatine nem volt kirívó. Ok, hogy van egy szabály, de a Sith lét alapja a hatalomhoz való ragaszkodás és ilyetén a mester is mindent megtesz, hogy nála maradhasson, nem ül ölbe tett kézzel, hogy mikor szárnyalja túl a tanítvány, hanem áskálódik és kijátssza, lecseréli ha tudja és jónak látja, ha tanítvány mindezek mellet is képes fölé kerekedni akkor és csak akkor méltó, hogy átvegye a helyét.
-
Az lehet, de inkább arra gondoltam, hogy Osha veszi át az ő helyét Illetve esetleg Mae visszatérhet a jó oldalra, de meghal, ahogy már láttunk ilyet
-
Igazából mehetne a tesóhoz is, mert mindkettőről szól: Érdekes, hogy Mae megenyhült és nem ölte meg a csapost mikor meglátta, hogy gyereke van, mikor meglátta a testvérét akkor is, ezzel szemben Osha haraggal viseltet Mae iránt ez látszik az arcán is mikor rálő, valamint Sol is mondja neki, hogy még mindig dühös. Csak nehogy a végén, még hely csere vagy legalább hely átvétel legyen
-
Jah azt nem tudtam, én szinkron párti vagyok, maradok még ha Huttok potyognak az égből akkor is
-
Mi a véleményetek amúgy a nyitószövegről a Nihilre való tekintettel? Indara azért elég könnyelmű volt, harcban áll és leengedi annyira a koncentrációját, hogy nem veszi észre hogy repül felé valami?
-
Nekem is, nem azt mondom bajom van a Göransson féle soundtrackekkel (bár szokni kellett az tény), de az efféle klasszikusabb dalamok páros lábbal rúgnak bele az SW feelingbe Meg jöhetnek még a reklámok is, meg a reklámmentes drágább előfizetés az is megdobhatja a bevételüket. Igen
-
Én is arra tippelek
-
Inkább érdekességként szerintem, mivel az ő kardjáról is legelőször olvasva szerezhetünk tudomást, gondolom mikor kitalálták még nem volt kilátásban, hogy valaha mozgóképen fogjuk látni.
-
Azért arra is volt példa, hogy a mester akarta lecserélni a tanítványt, ha megfelelőbb személyt látott, Vadert folyamatosan vizsgáztatta Palpatine és ha valaha megbukott volna gond nélkül lecseréli. Vader át akarta venni Palpi helyét és Luke-ot a tanítványává fogadni, Palpatine meg Vadert akarta lecserélni rá. A tanítvány célja, hogy legyőzze a mestert és átvegye a helyét, a feladata pedig az, hogy eljusson odáig, hogy ezt megtehesse, ha időközben a mester le tudja cserélni akkor nem volt méltó, hogy tanítvány maradhasson.
-
Obi-Wan is megfélemlítéssel űzte el a buckalakókat az Új Reményben, és ő is remete volt.
-
Szerintem ő a tanítvány, a maszkos a mester, Mae pedig olyan, mint Ventress volt Dookuék mellett. Bár az is igaz, hogy egy cingár alkat akárcsak a maszkos , de igazából arra is gondoltam már, hogy túl egyértelműen férfias a maszk torzítása és már csak azért is nő lesz alatta
-
Nem olvastam a könyvet, így csak a filmek alapján próbáltam találgatni
-
De azt is láthatta, hogy ha nem szerzi meg a totális hatalmat akkor sosem lesz nyugtuk, mert valakik mindig szemet fognak vetni az Arrakisra és háborúznia kell élete végéig és a fremeneknek is. Így, hogy elindult hódítani egyszer véget érhet a harc.
-
Az is lehet, hogy nem akar, lustaság, fél egészség de trófeaként is tekinthet rá.
-
Streamingek (Disney+, Netflix, Max, SkyShowtime, Amazon Prime és társaik)
Darth Cupsy hozzászólást írt ebben a topikban: Külvilág
Nekem Hamarosan szekció sincs, régen volt de egyszercsak eltűnt