Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
- Rogue Squadron spoileres topik
- High Republic
-
Chapter 15: The Believer
Mondjuk Mayfeld itt jogosabb lenne, de üssekő, kaptunk egy Fennecet.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
A levetített anyag leírása szerint láthatunk majd más planétákat is. Például lesz egy vizes bolygó, ahol néhány katona(?) egy sokkarú szörnyet lő. Illetve van egy concept art Vader templomi belépőjéről is, szóval ha Hayden a sisak nélküli Vaderként jelenik meg, illetve kicsit bővítve látnánk, hogy mit művelt a templomban, máris oké lenne a szereplése. Amúgy az összecsapást úgy is eltudnám képzelni, hogy Obi-wannak is meg kell csinálnia a kiképzést, amit a TCW-ben Yoda elvégzett. És egy próba gyanánt kerül szembe Vaderrel.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Egyelőre nem látom hivatalosan, de a Marvel és DC Univerzum facebook csoportja úgy tudja, hogy március 5. -én érkezik kishazánkba a Disney+.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Fentebb olvashatod, hogy volt egy levetített anyag, amelyről kaptunk egy leírást. Ezek alapján elképzelhető, hogy végre látjuk, Vader miképpen cselekedett a templomban. Illetve nagy valószínűséggel amikor Vader leveszi a maszkot, látjuk majd Haydent. Ezen kívül egy flashback jelenet óriási lenne. Én se számítanék óriási dologra. Fentebb írtam is: ha megkapnánk az utapaui jelenetet a TCW-s Crystal Crisis on Utapau történetből (ahol Anakin és Obi-wan Ahsokáról, a kudarcról és a bukásról beszélgetnek), én már elégedett leszek. Ezenfelül egy-egy klónháborús csata Haydennel, Ewannal és Temuerával (akinek nem kell látnunk az arcát) nagyon jó lenne - pláne a sok fanarton látott TCW-s páncélruháikban - de a főbb érdemi történések a jelenben, 10 évvel a ROTS után fognak történni. Deborah jedi vadászokat mond, szóval Vader mellett felfognak tűnni mások is. Corey és Noah úgy tudja, hogy ezek speciális klónok lesznek és Cody is felfog bukkanni rajtuk kívül. (Most hogy mennyire megbízhatóak a srácok, ízlés kérdése)
-
Az Andor sorozat
Tavaly a D23-on jelentették be, hogy Alan Tudyk visszatér, mint K-2SO.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Egy kis smink csodákra képes. Viccet félretéve, szerintem Hayden remek formában van, simán eltudná játszani a huszonvalahány éves Anakint. Itt egy kép azt hiszem tavalyról: Szerintem simán megoldható nála. Ewan jobban idősödött, de még ő is tökéletesen hozhatná a klónháborús énjét. Kis ránctalanítás és voálá. A sorozat pedig márciusban már forog is és cél a 2022 -es premier.
-
Rogue Squadron spoileres topik
Igen, párhuzamos spin-offokra további példa lesz pl. a két bejelentett sorozat, az Ahsoka és a Rangers of the New Republic is. Ha a történet valóban az EpIX után játszódik, akkor ellenségként én is más utakat keresnék. Az, hogy maradványok ellen harcolnának, nekem nem tetszene. Ezzel kb. visszahoznák a régi EU post-ROTJ történeteit, ahol a birodalmi maradványokkal (hadurakkal például) kellett mindig megküzdeniük. Itt legyen valami egészen más. A nihileket tényleg jó lenne látni élőszereplős kivitelben is. Valószínűleg a The Acolyte lehet szerepelteti őket, bár szerintem a nihilek főleg könyvek, képregényekben jelennek majd meg abban a korszakban. De a brigád egyfajta kalózegyesületnek van leírva. Egy ilyen történet, ahol pl. a nihilek megmaradt tagjai/nemzedéke a kialakult űrt megpróbálják a saját hasznukra fordítani. Rajtaütések, kisebb fajta akciók keretében próbálnak haszont szerezni és pusztítani. És a Zsivány osztag, miközben az új tagjait megismerjük, kockára teszik az életüket, amikor valami gebasz beüt és meg kell állítaniuk a kalózokat. Tessék, itt egy kisebbfajta történet, amely nem váltja meg a Galaxist. Palpit nem is tudom, hogy miért hoztad be, Ody. Ez nem Skywalker Saga szintű mozi lesz, hanem nagy valószínűséggel egy saját, önálló történettel bíró kalandfilm, ahol megismerjük majd a Zsivány osztag új tagjait. Persze a nihileken kívül más is jöhet.
- Rogue Squadron spoileres topik
- High Republic
- Cavan Scott: High Republic
-
A Star Wars jövője
Nem mondtak semmit. Én úgy tippelem, hogy leghamarabb nyáron megérkezik hozzánk.
-
Game of Thrones
3 új színészt jelentettek be a készülő GoT előzmény sorozatához: - Matt Smith játssza majd Daemon Targaryen herceget. Daemon nem más lesz, mint Viserys király testvére és a trón örököse. - Olivia Cook Alicent Hightower szerepében fog tetszelegni. A karakter Otto Hightower, a király kezének lánya lesz. - Emma D'Arcy Rhaenyra Targaryent fogja alakítani, a király elsőszülött gyermekét.
-
Egyéb fontos
Boldog Születésnapot, Kenobi tábornok!
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Az a 2017-es képregény. A '15-ös a 4-5 között játszódik. Amúgy a Rebelsben is az volt, hogy Ahsokát akarták volna felhasználni, hogy megtalálják a megmaradt jediket. Vader még meg is jegyzi, hogy rátalálhatnak Obi-wanra, mire az Uralkodó szkeptikusan hozzáteszi: "perhaps, if he lives."
-
A Star Wars jövője
Nem 3000 körül lesz? Az Investor Dayen mondták, hogy megnövelik majd az árát és 8.99 euró lesz majd régiónkban. Ugye a Star beleolvad majd a Disney+-ba. Mondjuk még így is nagyon jó ár.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Most támadt egy ötletem: Tudjuk már, hogy Hayden benne lesz a sorozatban. Azt mondják, hogy ő lesz Vader. De szerintem kapunk Anakint is. Nem castingolták volna Haydent, ha nem is akarnak vele kezdeni valamit. Szerintem kapunk egy kis flashbacket is. Legalábbis remélem. Én mondom a vágyamat: Nem kaptuk meg az Utapau történetszálat a TCW-ből. Semmi baj. Viszont volt egy jelenet, amelyben Anakin és Obi-wan beszélgetnek Ahsokáról, a kudarcokról, Obi-wan a jelenet végén meg is jegyzi, hogy Anakin sose térne le a Jedik útjáról, sose okozna csalódást... és soha nem is fog. Ezt az egy jelenetet szeretném látni élőszereplősben. Az egy annyira erős jelenet, hogy élőszereplősként is működne. Ahsoka már belett mutatva élőszereplősként, kap sorozatot is, szóval miért ne lehetne megcsinálni a jelenetet? Adná az ég, hogy ez az egy jelenet bekerülne a sorozatba. Remek kiindulópontja lehetne a szériának.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
A levetített anyag leírása: - Ewan McGregor: "A rajongók alig várják, hogy visszatérjen ez a karakter. Elég sok idő telt már el." - Deborah Chow: "Ez egy eléggé sötét időszak, amikor találkozunk vele. Jedinek lenni, nem mindig biztonságos. Jedi vadászok vannak odakint." - Látni lehetett egy concept artot, amely a 66-os parancsot mutatta be: egy Jedi, fénykardját bekapcsolva védelmez 3 ifjoncot, ahogy Darth Vader betér a Jedi Templomba egy légiónyi klónkatonával. (csak nem láthatjuk részletesebben Anakin templomi mészárlását? ) - Ewan Obi-wanról: "Neki már egy dolga maradt, védelmezni Luke-ot." - Kétféle bolygót láthattak a bennfentesek. Értelemszerűen Tatooin újra feltűnik, itt kezdődik a történet. Egy concept arton azt látni, ahogy egy valamiféle teremtmény megközelít néhány rabszolgamunkást. Egy másik arton láthatunk egy vizes planétát, ahol fegyveres katonák tüzelnek egy sokkarú szörnyre. - Chow Anakin szerepéről: "Nem tudtuk volna elmesélni ezt a történetet Obi-wanról, anélkül, hogy ne hoznánk fel Anakint vagy Vadert." Miközben egy képet látni mellette, amely a páncélban lévő Vadert mutatja, aki trónján ülve beszélget valakivel. Az illető hologramon látszódik - a bennfentes úgy sejti, hogy talán Vader a mesterével beszélget. - Ewan alig várja, hogy újra együtt szerepeljen Haydennel. - Chow megerősítette, hogy bizony Obi-wan és Darth Vader újra találkozni fognak - miközben látni lehetett egy képet, ahogy a kék fénykarddal rendelkező Obi-wan összeakasztja bajszát a piros fényszablyát forgató Vaderrel. - McGregor tudja, hogy a harc fontos lesz a fanok számára, ezért mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a dologból. Ez srácok valami betegül király sorozat lesz, ha megérkezik.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Én a Bad Batch tagjai közül egyelőre Echonak örülök, legalább megismerjük jobban a karakterét. A többieknek pedig ez a sorozat remek alkalom lesz a kibontakozásra. Az éra pedig gyönyörű, végre láthatjuk, ahogy a Birodalom hadereje átalakul és az előzetesből azért egy kicsit azt is kilehetett látni, hogy a galaktikus helyzetből is kapunk majd egy kis szeletet.
-
A The Acolyte sorozat
Idővonalilag: Wookie szerint a High Republic 300 és 100 BBY között létezett. A jövő hónapban induló könyvek és képregények 232 BBY -ben veszik fel a fonalat, a HR aranykora már jó ideje ragyog. Ez a sorozat a végnapjaiban fog játszódni. Ha igaz a fenti intervallum, akkor kb. 100 BBY környékén fogunk lézengeni ebben a sorozatban. Ezekszerint több, mint 100 év fogja elválasztani az írott és a tv-s közeget.
-
Az Ahsoka sorozat
Szerintem se kéne ebbe belevonni Palpit. Más klimaktikus eseményt is betudnak mutatni e 3 sorozat során: 1. Mandalore visszafoglalása - erre mondjuk nem adnék sokat, ezt a Mandi főszálának eltudnám képzelni, de klimaktikus eseménynek kevésbé, bár ha Ahsoka és az Új Köztársaság besegítene a mandalori harcosoknak... 2. Thrawn, mint főgonosz - Ahsoka őt keresi, szóval nagy eséllyel látjuk majd kék barátunkat. Kérdés, hogy ő lesz-e, akivel meg kell küzdeni hőseinknek. 3. Valami teljesen másról van szó, amely mind3 szériát érinti. Itt maximum valami külső inváziót tudnák elképzelni, mondjuk jönnek a gryskek.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Amivel csinálták a Mandit. Egy olyan technológia, amelynek keretében kitudnak vetíteni helyszíneket. Például ezeket:
-
Vélemények és javaslatok
Ez a fórum tényleg generációkat fog össze.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Kennedy az este elmondta, hogy további három Volume építésébe kezdtek bele: egy lesz Los Angelesben, egy lesz Londonban és egy lesz Ausztráliában.