És, itt a folytatás is. Remélem értékelhető.
-Mi az? Mi az? – kérdezte futtában a térképész.
- Eddig nem hittem volna, hogy valóban létezhet az, amiről Izaleon király beszélt, de nézd meg ezt a rajzot az oszlopon. Talán mégis van egy kis esélyünk. – mondta izgatottan a szikár harcos.
-Igen! Akkor mégis ez lehet az a hely. Naor, menj vissza a hajónkhoz, és mond meg nekik, hogy álljanak készen az indulásra. – mondta a közelében álló kísérőjének. Az pedig el is indult futva a partra. Mind tudták, mikor elindultak, hogy az idő ellenük fog dolgozni, de nem számítottak ekkora szerencsére. Megindultak a vulkán felé. Már egyáltalán nem látszott aktívnak, lejtőit legalább egy évszázada megkövesedett láva vastagította. Lejtőit a láva enyhén ellaposította, így a feljutás a csúcsra nem ígérkezett nehéznek. Megindultak a csúcsnak. Már félúton járhattak, amikor Aureliosz halk morgásra lett figyelmes. Megállt egy mellékkráter mellett.
- Ti is halljátok, amit én? – kérdezte.
- Miről beszélsz? Én nem hallok semmit. – mondta Arram. – Amúgyse kéne megállnunk, minél előbb fel kell jutnunk a csúcsra, és visszaindulni a falhoz.
Aureliosz épp szólni készült, mikor a kráterből kinyúlt egy kéz és megragadta a karját. Ilyedtében azonnal kirántotta kardját hüvelyéből, és lecsapta a kezet. A többieknek felfogni se volt idejük, hogy mi történt. Az ismeretlen támadó neki esett Aureliosznak, testét szénfekete ruha borította, bőre pedig sebhelyekkel, és kelésekkel volt tarkítva. A valószínűleg állatias dühtől vezérelt kétségbeesett támadó semmilyen sikerrel nem járt, Aureliosz keresztüldöfte a testén a kardját, és holtan rogyott össze. Mindenki kirántotta a kardját, még Arram is, aki maga nem lelkesedett a harcért. A kardot is most csak biztonsági óvintézkedésképpen hordta. Hirtelen a felettük lévő mellékkürtőkből több tucat, az Aurelioszt megtámadó idegen rohant rájuk. Aureliosz rögtön bele is vágta az elsőnek a gyomrába a kardját, ami holtan rogyott össze. Társai is hasonlóképpen jártak el. Karok szakadtak, fejek repültek mindenfelé. Arram próbálta magát távol tartani a harctól, de ez őt sem kerülhette el. Egyszerre ketten támadták meg a térképészt. Egy vad suhintással megtántorította támadóit, de ez csak pár másodpercet adott neki. A balján álló neki rontott, ő pedig egy fentről, jobbról balra tartó csapással belevágott a támadója vállába, amely túlvilági sikoly keretében omlott térdre. Elnyeste a torkát, és máris a jobbján állóval találta szemben magát. Ahogy fordult a kard éle belevágott az idegen gyomrába, hatalmas sebet ejtve rajta. Hegyét pedig átvezette a rohadó bőrű lény torkán. Aurelioszt eközben hárman fogták közre. Nekirontott a hozzá legközelebb állóhoz, de az gyorsan kitért az útjából, és egy vaskos bunkóval hátba vágta. Majdnem orra esett az ütés erejétől, de sikerült megtartania az egyensúlyát. Gyorsan megpördült, hogy szembe találja magát támadóival. Az előbbi rárontott, ám sikerült kiverni kezéből a fabunkót, és földre vinnie. Most ő rontott neki ellenfeleinek. Levágta a balján álló fejét, és az azon nyomban holtan rogyott össze. Balján álló ellenfele hörögve és ordítva rontott neki, álkapcsát csattogtatva, a lovag kardja élét a lény szívébe mártotta. A roham erejétől a hátára esett, kardján pedig ott lógott felette a halott idegen. Gyorsan lefordította róla és felkelt. Ahogy körülnézett a vulkán lejtőjén csak Arram ált talpon, rajta kívül minden bajtársa holtan hevert a földön, körülöttük az ismeretlen lények hulláival. Legalább jól helytálltak, hősi halálban volt részük. - gondolta magában. Odasétált Arram-hoz. A mindig jókedélyű térképész most szürke komorsággal nézett maga elé. Megfogta a vállát, erre Arram a szemébe nézett.
-Minél előbb el kell, hogy érjük a vulkán tetejét Arram. Még egy ilyen támadást nem élnénk túl. – mondta.
-Igen.
Ezzel mindketten nekivágtak a csúcsnak, maguk mögött hagyva a mészárlást. Már közel voltak a céljukhoz. De még ők se tudták, hogy mire számíthatnak odafent.