Ezzel egyetértek, hogy feminista elem, de nem a rosszfajtából.
Ez viszont szerintem egyáltalán nem igaz. Rey azért ,,tud mindent" mert ő a főhős. Általában egy főhőst se úgy írnak meg, aki egy ilyen nagy elérésű médium esetében sok gyereknek akár példaképe is lehet, hogy hót sík. A főhőst, még ha kezdetben esetlen is, fejlődik, tanul a hibáiból, és halad egyről a kettőre.
Rey gyors tanulására tényleg logikus magyarázat a lehet a diád, és bizonyos értelemben az is, hiszen amikor összekapcsolódott Kylo Rennel belelátott az elméjébe, és akarva akaratlanul is, de hozzájutott bizonyos fokú tudáshoz, az erővel kapcsolatban, ami megfelelő alapot adott a további fejlődéséhez. A másik, hogy Luke-al ellentétben Reynek folyamatosan a rendelkezésére állt egy tanár Leia személyében. Luke-nak soha nem volt állandó tanára aki a felkelés alatt végig mellette lett volna, ami döcögőssé tette a tanulási folyamatot. Persze az elvitathatatlan hogy milyen nagymértékben tanította Yoda, és Ben, illetve hogy saját maga is aktívan kutatott a Jedik tudása után, viszont ez nem egy egységes út volt, hiszen Luke háborús részvétele ezt a folyamatot meg-meg akasztotta. Ezzel szemben Rey a háború alatt alig tevékenykedett, sokkal inkább a háttérbe húzódott, és ez idő alatt sokkal intenzívebben taníthatta Leia, és így egy év alatt már SW mértékkel reálisabb az a szint, amit már az ep9 idelyén láthattunk tőle.