-
Összes hozzászólás:
790 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
2
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Hozzászólások
-
-
28 perccel korábban, pb69 írta:
Sidious feltámasztását lehetett volna kritizálni. Nem tudom mennyire kapott szabad kezet JJ vagy egy kisebb kreatív csapat, de a fejükre kellett volna koppintani némely esetben, hogy "figyu haver, ezt most túltoltad, csináljuk értelmesebben".
Mélységesen egyetértek. Ezért nem váltott ki belőlem semmit se annak idején az előzetes mint sokan másokból mikor láttuk, hallottuk, hogy Palpó visszafog térni. Már ott éreztem,hogy kb. ennyi lesz a szerepe, hogy látjuk egy kis játékidőre aztán meg viszlát.
28 perccel korábban, pb69 írta:Nem tudom mennyire kapott szabad kezet JJ vagy egy kisebb kreatív csapat, de a fejükre kellett volna koppintani némely esetben, hogy "figyu haver, ezt most túltoltad, csináljuk értelmesebben".
Pontosan nekem is ez a problémám, és főleg ezért csalódás JJ mert tőle ilyen jeleneteket, ötleteket azért nem néznék ki./Mondjuk jó a 7. részben való másolás a 4-ből még valahogy elment legalább nem lett túleresztve kezdésnek még jó volt/ Többet vártam azért tőle erre pedig szó szerint elszabadul minden mert ez a záró rész, és akkor mutassuk meg. No igen csak pont az ellenkezője lett az egész. Nagy kár érte.
-
1 órával korábban, miro írta:
Kedvencem volt meg a csók,na ott kínomban már nevettem..
Lehet itt gyerekeskedni mint az ovodaba hogy nem tetszik amit irok,de az a helyzet hogy ha itt a forumon 2 random ember osszeallna is jobb trilogiat csinalt volna mint ami ez lett..
AmúgyKylo meghal, ja mégse
Kylo megint meghal,ja mégse
Rey meghal, ja mégse
Kylo végre meghal..
A végére már semmiféle érzést nem váltott ki belőlem.
Azt hittem annál gázabb nincs hogy Rey már egy űrhajót is megtudott álliítani,aztán de,jött Palpatine és egy egész flottát megrázott..
Látszott hogy egy részben akartak egy trilogiát úja elkezdeni,és befejezni.
Nekem is pont ezek a problémáim a filmmel. Itt a végére még lehetett volna egy nagyott durrantani elsősorba több játékidővel mindenképp,de zsúfolt, és sajnos úgy pörög,hogy semmire se marad idő. De igazából legjobban JJ-be csalódtam akinek a legjobban örültem,hogy visszatér. Azt meg álmomba se gondoltam volna,hogy ilyet fogok leírni,de némely elemébe az Utolsó Jedik amit szintúgy nem kedveltem még jobb film is mint a mostani rész.
- 1
-
- Népszerű hozzászólás
- Népszerű hozzászólás
Boldog Karácsonyt.
- 1
- 10
-
24 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
Hány megás?
Itt barátom nem megáról van szó,hanem GB-ról Van egy 3.16-os 2.73 meg egy 7.94 gb-os aminek olyan képje van,hogy dicsak. De amúgy ezek közül már mindegyik jobb mint amit küldtem pár napja. Szóval lehet csemegézni
- 1
-
Srácok aki fent van Diablotorrenten most nézzen fel olyan minőségben van a film, hogy meg se kell várnia DVD rippet Boldog Karácsonyt
- 2
-
-
2 perccel korábban, Yoda József írta:
A Rotten-en a TLJ és a Black Panther esetek után (amiket a trollok próbáltak lehúzni) bevezettek egy rendszert, ahol igazolnod kell, hogy tényleg láttad a filmet, erre utal verified audience score. IMDB-n továbbra is boldog boldogtalan szavazhat, szerintem ott elég sok a troll, akik a TLJ miatt instant 1-est nyomtak a filmre (hétfőtől már ugye lehetett szavazni először, akkor is rengeteg 1-es volt a filmen, pedig a még a mozik nem is adták).
Szóval én most már a Rotten verified score-ját hitelesebbnek tartom.
Igen erről hallottam akkor így lett rendszerezve értem. Igen csak így mondjuk elég kis közeg szavaz legalábbis oké nem boldog boldogtalan, de úgy nagyobb részt nem mutatja meg igazából,hogy a nagyközönség mennyire szeret egy adott filmet. Most nem mind1,hogy 5-6 ezer szavazat vagy 15-16 ezer mert akkor lenne különbség.Szóval ez valamilyen téren jó is meg nem is ez a rendszer legalábbis ahogy én látom.
-
6 órával ezelőtt, Yoda József írta:
RT audience score: 86 hát azt hittem alacsonyabb lesz mint a TLJ (az 45)
Ezek szerint az emberek jobban vevők a fanservice-ra, mint a Rian féle frissességre... Jaj, nagyon félek, hogy ennek ő issza meg a levét
Azért az IMDB pontja se valami erős...persze fog még változni főleg,hogy nem rég még 6.7-en állt. Azért a zárástól én speciel azért több pontnyit vártam. Monjduk én a ROttenre nagyon nem adok, de még a nézői részlegre se mikor ilyen Jumanjik meg hasonlók olyan jól állnak,hogy csak lesek ki a fejemből. Azért nálam az Imdb többet ér legalábbis jobban figyelek rá bár persze ott is akad értetlen nézés,hogy mire mennyit adtak.
Itt a Rottenen melyiket kell most nézni? Verified? Vagy az All Audience? Mert azért nem gyengén van a kettő között különbség nem is kicsi.
-
Zsék Szüli Alatta ott van egy videó 10 éves az Avatar. Csak,hogy lásd godolok rád
- 1
-
7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:
Isten éltessen sokáig @Kargarosz!
Ody már másodjára köszöntesz fel. Nagyon kedves tőled
A másik meg kösznöm srácok!
- 1
- 1
- 2
-
Ahhoz képest,hogy azt hittem majd mindenki leolt mindenki engem akar, hát igen mester nagy Camerővel rendelkezik
- 2
-
Nézem a netet,és mit találok camerásan már fent van a film nézem is Nyugi 24. vagy 25.-én látom majd én is
-
Kis éhség csillapítók
Ezen videót mindenképp ajánlom a film előtt. Olyan Erőt ad,hogy Yoda hozzám képest egy zöld plüssmaci:D
-
22 perccel korábban, Darth Revan9 írta:
Köszönöm. Nos, akkor nem lesznek nagyok az elvárásaim.
Egy Star Wars hangulatú akció/kaland filmet várjál ami piszok látványos akkor nem ér csalódás
- 1
-
1 perccel korábban, Darth Revan9 írta:
Arra kíváncsi leszek, hogy akiknek - köztük nekem is - tetszett Az utolsó Jedik, azoknak hogy fog tetszeni A Skywalker kora.
Úgy, hogy akkor valószínű olyan dolgokat ne várj mint az Utolsó Jedikbe.Kb. egy Ébredő Erő csak sokkal látványosabb meg akciódúsabb. Legalábbis a két tábor így hangoztatja.
-
2 perccel korábban, Darth Porg írta:
444 is szétfikázza. Kapkodós, ízetlen, karakter-semmilyen. ááá, elegem.
Ne foglalkozzál már ilyen oldalakkal. Magad elmész megnézed, és kész az a lényeg.
- 2
-
7 perccel korábban, Darth Riddick írta:
Szerintem ez a kis rövid, spoilermentes véleménykifejtés teljesen okés volt. Három tag, aki láthatóan nem ült fel a hate-vonatra SW kapcsán! Örömmel hallgattam végig, köszönöm!
Pont ezért tettem be. Örülök,ha tetszett
- 1
-
13 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
@Kargarosz azt is olvastam, hogy a toxikusok nyertek.
Külön Game Staros Csirke írja is,hogy simán mehetett volna még a filmhez 20-30 perc,hogy jobban ki lehessen bontani dolgokat. Én alapvetően azt hittem,hogy ez lesz a leghosszabb SW film. Alapvetően sok a kérdés alpvetően zárjuk az összes filmet , hát mikor kéne ezt meglépni? Pont most jött volna el erre az idő, és akkor lehet nem lett volna olyan zsúfolt a film.
- 1
-
Éppen most , Ody Mandrell írta:
Látta a filmet? Pozitív legalább? HA totál spoilermentes akkor igen.
3-an kommunikálnak. Egészen pozitív megvannak elégedve,de ami érdekes,hogy még a végével is.
- 2
-
1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
Az RT 54%
Nem tudom hogy megy náluk...
Ha Zalabának tetszett az jó jel, ő nagyon fikázós. A PT utálja.
Zalaba nem jó jel mert minden SW-nél engedékeny. De amúgy a kritika végén írja is,hogy összességében jó volt,de nem baj, hogy vége. A Game Staron van egy totál Szóda mentes videó belinkelhetem e ide?
-
3 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
@Yoda József az IGN hány pontot adott rá?
Index kritika: A rajongók imádni fogják a Skywalker korát.
Semennyit mert van úgy,hogy nem pontoznak csak pozitív meg negatív dolgokat írják le.De összességében tetszett Zalabának bár ez nem meghatározó ugye. A Gamestar Spoilermentes kritikát hallgatom ott egészen jó véleménnyel vannak róla. ÚGy lászik nekünk magyaroknak befog jönni a film a többségbe.
-
30 perccel korábban, Yoda József írta:
Én úgy tudom, hogy ma este volt. Egyébként az USA-ból.
Megnéztem, holnap reggel 9-kor ér véget az embargó magyar idő szerint. Onnantól jelenhetnek meg a kritikák.
Holnaptól 9 után sok kritika lesz fent.
-
13 perccel korábban, Yoda József írta:
Én is végül a tegnapi beírásom ellenére, csak megjelentem ott is... Majd holnap este leírom miért, spoilerek nélkül nem nagyon lehet erről beszélni.
Nagyon kíváncsi vagyok, ki hogyan fogja befogadni a filmet itt.
No, és amit olvastál neked előzetesen pozitív vagy negatív a mérleg? Vagy vegyes?
Bakker, ha eddig már kibírtam ez a pár nap nem állít meg az Erő velem lesz mindvégig.
-
2 perccel korábban, Rog írta:
Néhány napja olvastam hogy Lucas nagyon nem komálja Palpi visszahozását. Ha ez igaz akkor szerintem ő a nem örülők vezére.
Colin Trevorrow se akarta visszahozni. Igazából JJ ötlete volt ez aminek én már az első előzetes után se tudtam örülni,de hiszek az emberbe, és örülök azért,hogy itt van bár el se kellett volna mennie. Szóval én bizakodóan állok a film elé még úgy is,hogy az előzetesek az ég világon semmit se váltottak ki belőlem. Jobban meglepődtem volna,ha Snoke-ot meg Luke-ot láttam volna viszont na akkor néztem volna egy nagyot.
Viszont meglátjuk mi sül ki ebből az egészből még jó is lehet.
Egyéb fontos
- Külvilág
Hozzászólás ideje:
BOldogat reaper!