Ugrás a kommentre

cyrano

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    361
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    1

Hozzászólások

  1. Én meg úgy vagyok vele, hogy a sorozat nélkül sokkal kevesebb lett volna az sw univerzum. 

    Hibát bármiben lehet találni, csak akarni kell. Ezeket a dolgokat szépen elhagytam már. A Kenobit is úgy néztem, hogy hátradőltem és elmerültem az SW világában és remekül szórakoztam. 

    Aki arra hajt, hogy hibát keressen ezekben a produktumokbam, kíváncsi vagyok, melyik filmet/sorozatot találja hibátlannak. 

    • Nagyon tetszik 7
  2. 2 perccel korábban, csoli1138 írta:

    Én vergődök még mi legyen, mert a Sony-ban csak két Hdmi van. És foglaltak. Hdmi elosztó is kell. De hallani róla hideget is, meleget is. Már megérdeklődtem, hogy milyen kell, mert basszus ez nem analóg jel, az adatforgalom iránya sem mindegy. 

    Amikor vettem a tv-t ('18-ban),3 hdmi slottal kértem. Majdnem kiröhögtek az euronics-ban. :)

    Most néztem, hogy amit említettél fire stick egész olcsón megvehető. El is gondolkodtam rajta. 

  3. 5 perccel korábban, csoli1138 írta:

    Talán és volt is már rá példa. De nem vagyok benne biztos, mert lehet, hogy az itt a gond, hogy a Disney+ nincs fejlesztve Android "alatti" szoftverekre. 

    Egyelőre kivárok. Tv csere egyébként sem aktuális, így marad a tablet és a pc. Pc-ről pedig hdmi-vel össz tudom kötni a tv-t, ha akarom. Amúgy is, egymás mellett vannak. :)

  4. Felháborító... Komolyan nem értem én a készítőket! Hogy van képük egy ilyen epizódot lerakni az asztalra? Még az év fele sem telt el, de már azt hiszik, hogy a legjobb Star Wars tartalmat kaptuk meg? Nincs senki a Disney-nél vagy a Lucasfilmnél, aki kordában tarthatná ezeket az embereket?? Hiszi a piszi! 

    Na, megyek, megnézem még egyszer, mert ma még csak kétszer láttam. 

    • Nagyon tetszik 1
    • Vicces 6
  5. 6 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Maxi jó rész volt. :D

     

    jar jar binks GIF

     

    Az 5. részben meg kell halnia Revának, hogy a 6. rész csak Anakinra és Obi Wanra fókuszáljon. Másrészt a 6. résznek legalább egy órásnak kellene lennie, hogy legyen idő szépen befejezni, illetve Obi Wannak a szálakat suépen elvarrni. Szerintem. :)

    • Tetszik 1
  6. 13 perccel korábban, csoli1138 írta:

    Igen, pontosan ezért érdekes illetve izgalmas, hogy full van egy elképzelése az embernek a folytatésról, tegnap még kérdezted is, aztán kap amit kap. Hogy szinte ütköztetni kell önmagunk elvárásait/ötleteit az alkotókéival. Nagyon más ez a tv-s platform, mint egy mozifilm emiatt is. Ott kapsz egy sűrűbb élményt, aztám tessék fiam, erre gondoltunk emésztgesd. És itt is valahol ez van, csak a szünetek miatt lehet agyalgatni bőven. izgalmas emiatt is. Még kétszer izgulunk a végeredményig.

    Szerintem mind Ben, mind Leia életben marad a végére. Na meg szerintem Darth Vader apánk is. :D

    • Vicces 7
  7. LOL! Az angolok nem bírtak a bivalyerős magyar csapattal? :D Bár, szerintem azt hitték, félgőzzel is elverik a csapatot, így nem vették komolyan a meccset. Utána meg nem tudtak felpörögni.

     

    Ami meg a fütyülést illeti: megvan a magam sarkallatos véleménye a dologről, de kifütyülni nem ildomos, mert ez megint csak a magyarok nem túl jó hírét viszi. Jó lenne ezzel kezdeni már valamit, mert eléggé kínos ez így. 

    • Tetszik 1
  8. 1 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

    Fantasztikus eddig a sorozat. Nem is értem, hogy ezt is miért kezdték el szidni - hasonlóan a Boba Fetthez. Talán a zene nem mindig túl erős, de még a maradék három részben lehet újra az.

    Ilyen a social media. Meg mostanság divat szidni mindent. Nem arra fókuszálnak az emberek, ami jó, hanem direkt keresik azokat a momentumokat, amibe bele lehet kötni. 

    Például ezért tisztelem Rog fórumtársat. Írta, hogy őt nem érdekli az Andor, meg sem nézi. Pedig csinálhatná úgy, hogy megnézi és folyamatosan szidja valamiért. 

    Amúgyeg szerintem Revát nem szeretik sokan, amit nem értek, hogy miért. Pedig nem játszik rosszul szerintem, másrészt nem is ronda csaj. Simán szúrnám... :P

    • Nagyon tetszik 1
    • Vicces 3
    • Tetszik 5
  9. Észrevettétek, hogy Revát megérintette a búvóhelyen felfedezett jedi ikon? Indulatosabb is lett. 

    A pici Leia pedig a kövi részben leszedi róla a keresztvizet, mert simán meg fogja látni benne a legbemsőbb énjét. Na, akkor ki tudja, milyen indulatok szabadulhatnak ki belőle. 

    • Nagyon tetszik 1
  10. Csak beszereztem a virágboltból és még égetett magyar felirat is volt benne. :D

     

    Ennél lejjebb nem hiszem hogy volt valaha is Ben és innen tényleg csak felfelé vezet az út. 

    Vader meg... Szépen elintézte főhősünket fél kezét a s*ggébe dugva. Nagyon durván Ben főlé nőtt. Ben pedig örülhet, hogy élve kirángatta onnan a droid. A gatyát felkötni trottyos! 

     

    Ami pedig Revát illeti. Szerintem meg nem is jó, de nem is tragikus. A játéka engem nem zavar egyáltalán. Pont beleillik a többi inkvi közé. Meg szerintem Ewan alakítása zseniális, így persze, hogy a többiek inkább alatta vannak. De engem ez nem izgat, mert Kenobi miatt nézem és gyakorlatilag minden perc arany, amiben szerepel. 

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 5
  11. Szerintetek, amikor azt mondja Ben Leiának a teherkikötőben, hogy nagyon emlékezteti egy régi barátjára, akkor kire gondol? 

    Padmé lenne a logikus válasz, de ahogy az arcán végigvonuló szomorúságot látom, szerintem inkább Satine lenne az. 

     

    Reva motivációja: nem lehet, hogy nem személyes bosszú vezérli, csupán az általa elfogott és Vadernek átadott Kenobiért cserébe kapott hatalom lenne az a motivációs erő, amiért ennyire rögeszméjévé vált az egykori jedi? 

  12. Hát, én ma néztem meg harmadjára és ugyan úgy szájtátva, ahogy első alkalommal. 

    Az eredeti trilógiában az öreg jedi mestert szerettem

    Ő volt a nyugvópont a történetben és az ő szájába adták a legnagyobb rejtélyeket. 

    Az előzmény trilógiában kicsit ellopta a showt, amit nem bántam. Ewan olyan szinten hozta Alec jedis feelingjét, hogy simán elhittem, hogy a fiatal jedit a fiatal Alec játszja. Nekem itt lett kedvenc karakterem Kenobi, leváltva a korábbi Solo-t. :)

    Aztán jött a TCW, ahol jobban ki tudták bontani Kenobi és Skywalker karakterét. Mélységet adtak nekik és olyan dinamikát a kapcsolatuknak, hogy párját ritkítja. 

    Ahogy véget ért a TCW, úgy kellett búcsút mondani Kenobinak is. 

    Aztán lassan csordogáltak a hírek egy Kenobi spin-offról, majd pedig a Solo "bukása" után, a The Mandalorian közben egy esetleges Kenobi sorozatról.

     

    És tessék, itt is van, mindjárt egy dupla résszel. Egy letűnt kor hajdan nagy harcosával, aki a világtól elvonultan remeteként él a sivatagban, saját maga köré épített falakkal körbevéve és lassan saját lelkiismerete falja fel. Hiába, a harc nem tesz naggyá senkit, ahogy Yoda mondta. A lelki sebeket pedig nem gyógyította be az idő. Sőt, egyre jobban marcangolja belülről a tény, hogy a galaxis pusztulásának, jedik ezrei halálának okozója, vagy legalább is aktív közreműködője volt. Nem csak szeretett mesterét, egykori szerelmét, legjobb barátját veszítette el, de a saját életét is. Ha nem születtek volna Anakinnak gyerekei, lehet, hogy a pusztában halt volna meg, mert nem biztos, hogy lett volna célja az életének. És annak az egy célnak szentelte életét. Még korábbi jedi társának sem segített, akit aztán meg is öltek az inkvizítorok. Gondolom, ezt is a saját kudarcaként élte meg. 

     

    Hoppá. Az aprócska hercegnő! Ilyen felvágott nyelvű apróságot nem hordott még Aalderan a hátán, abban biztos vagyok. Ebben a kislányban benne van Anakin és Padmé minden jellemvonása. Az összes jeleneténél vigyorogtam, mint a vadalma. És ugyanígy Bail. Igazi türelmes apja lett egy nyughatatlan, kalandvágyó kis hölgynek. Nagyon mély kapcsolat van közöttük. 

     

    Mivel olyan régóta vágyom már erre a sorozatra, erre a történetre, hogy egyáltalán nem törődök azza, hogy vannak-e benne gyengébb elemek, szinészek, jelenetek. A sztorit nézem és a főhősöket. És nekem hozzák az elvártat. Sőt, sokkal többet. 

    Az értékelésem az első kettő részről: 10/10.

     

     

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 2
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.