Ugrás a kommentre

Rixon

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    18
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

Hozzászólások

  1. 3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

    @Rixon! Tiszteletem jeléül kitöröltem a videód alá írt hozzászólásom. :) 

    Nem azzal van a baj, hogy kifejezed egyet nem értésedet, inkább ez a retorika az, ami engem egy kicsit felidegesít az igazat megvallva. Azért, mert előfordul, hogy néha nekem se tetszik valami, attól még ne legyek már haterré degradálva, mert szerintem távolabb nem is állhatnék tőle. Ne csak ebben a két végletben lehessen már gondolkodni, hogy vannak a haterek meg a nem haterek. Arról nem is beszélve, hogy elmondtam a videóban is hogy noha nem ez lesz a kedvenc animációs sorozatom, szeretem a karaktereket akiket mozgatott, meg nagyon sok jó pillanat volt benne, csak a lezárás nekem lehúzza egy kicsit. Külön kifejeztem, mennyire várom az Acolyte-ot, mint következő sori, ami ráadásul meghozza a várva várt vérfrissítést. Hadd ne legyek már hater pls. Ez a halálom. Amikor valamiről pozitívan, vagy legalább nem lesújtóan nyilatkozok, ami a többségnek nem tetszett, akkor jönnek az idióták, hogy azért mondom amit mondok mert fizet nekem a Disney. Ne legyél már te a másik véglet, hogy ha meg valami épp nem jön be és ezt elmondom, akkor rögtön én vagyok a hater. Többre tartalak téged és a visszajelzésedet is ettől, ez így baromira nem konstruktív szerintem. Ez volt nekem az elsődleges problémám, nem az, hogy nem értünk egyet.

    • Nagyon tetszik 2
  2. 14 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

    Talán olyan kísérlet volt, mint Omega. Emerie-ben semmi speciális nincs azon kívül, hogy nő. Lehet, hogy Omega kvalitásaival akart Nala Se létrehozni egy lányt, de ez elsőre nem jött össze. Nekem ennyi elég. A Hemlock mellé kerüléssel pedig már rég foglalkozni kellett volna, nem az utolsó részben elővezetni. Az alkotók ezt nem tartották fontosnak kifejteni. Szerintem ez nem nagy probléma.

     

    Sajnálatos, hogy nem ebben a szellemben nyúltak a karakterhez. Ezért nem szóllak meg. Viszont nekem, akinek halvány lövése sincs az RC-ről, teljesen megfelelt a szerepe és a halála. Egyébként lehet, hogy őt is kondicionáltak azért lett teljesen másmilyen, mint a játékban. Ezt se magyarázták meg. :D 

     

    Biztos, hogy a chipnek a hatását erősítették fel? Hunteréket is elakarták torzítani a géppel, pedig nekik sincs chip a fejükben.


    Ha csak ennyi van Emerie történetében, akkor tényleg semmi akadálya nem lett volna, hogy legalább ennyit elmondjanak. Egy félresikerült kísérlet, mivel Hemlockot meg kitagadta a tudományos közösség az "etikátlan" munkája miatt, kellett neki egy asszisztens, ez lett Emerie. Mondjuk ahelyett, hogy Omega a falat cseszteti két részen keresztül, meg csúnyán néz a dokinénire, akár ezt kifejthették volna. Vagy ha már a felvezető részekben nem került erre a sor, akkor legalább pár mondatban mesélhetett volna a múltjáról Echonak itt a végén.

    Scorch személyiségének változását már az inhibitor chip is magyarázza, nem ezzel van a bajom elsődlegesen, hanem azzal, hogy nem jutott lehetősége redemptionre, plusz mivel igazából a nevén és a kinézetén kívül semmi más jele nincs annak, hogy ő Scorch, így gyakorlatilag bárki más, egy random kommandós is lehetett volna, és akkor nem kell kinyírni. Ez így ebben a formában nem Scorch, a karakter, csak egy klón kommandós, akinek úgy van festve a páncélja, és úgy szólítják meg. Semmi más nem köti az eredeti karakterhez, így teljesen felesleges volt behozni, mint egy baitet az RC fanok számára (miközben amúgy a Bad Batch eleve egy elnagyolt Delta Squad, a Bad Batch sztorija meg jórészt ugyanazokat a kérdéseket boncolgatja, mint az utolsó RepCom könyv).

    Explicit ki volt mondva az első évadban, hogy a chip hatását erősítették fel Crosshair esetében. Ami mellett eleve kb. lehetetlen, hogy ellenszegüljön, így a chipet se tudta volna kiszedni. Annyira nem áll ez össze sehogy, hogy én végig abban a hitben voltam, hogy csak úgy kondicionálták, hogy azt gondolja, már nincs a chip a fejében és önállóan cselekszik. A sorozat elején még fixen a fejében van, hiszen csak rá hat a 66-os parancs a csapatból, később meg már nem igazán kellett volna rá lehetősége legyen, vagy ha mégis, ennek igaán szánhattak volna egy olyan Crosshaires epizódot, mint amik jellemzően a legjobbak voltak pl. a második évadban. Az a gép, amibe Hunteréket rakták nem ugyanaz, mint amibe Crosshairt még az első évadban.

  3. 7 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

    Számomra többet. :) Lelkesen mentem fel az oldalra, aztán koppantam egy nagyot. Azért látogatom mert pozitív, lelkesítő. Hát ez most épp az ellenkezője lett. Elfogadom, hogy ez a véleménye, csak nem értem. 

     

    Pl. Emerie létezése.... Most komolyan! Ez kit érdekelt ebben a részben? Meg úgy általában ezt miért létkérdés tudni? Biztos érdekes lehet, de ez csak széljegyzet, semmit nem határoz hogy tudod vagy nem. Aztán itt van Crosshair chipje. Nincs benne, ő mondta. Ezt Rixon nem hiszi el és fel van háborodva. :? Nem is értem... Ennyi erővel az SW-ben mindent meg lehet kérdőjelezni. Scorch, aki egy utolsó féreg volt a sorozatban végre megdöglött. Ez se tetszett mert ő a kedvenc kommandós valami videójátékban, a páncélja meg miért nem bírja ki a lövéseket? Ezek nekem nem valid kritikák, inkább mondanám erőltetettnek.

     

    Rixonnak már jó pár rész óta baja van a sorozattal, végülis nem volt meglepetés ez a látásmód. De hogy a végén magát a szériát is szinte elmeszelte... Egyébként nem is lenne problémám ezzel ha nem róla lenne szó, mert ha egy fikagép írja, le se cs*kizom az egészet. :) 

     

    Azt egyébként tudhatta volna, hogy ha az utolsó részig nem voltak ezek az "Emerie származása" szintű kérdések megválaszolva, akkor már nem is lesznek. 


    Emerie létezése nem egy orbitális kérdés? Ezelőtt a sorozat előtt nem láttunk sose női Jango Fett klónt, Omega eleve módosított volt és a pontos funkciója, jelentősége ki is derült a sorozatból. Ellenben Emerie ugyanolyan klón, mint a férfiak, öregedésgyorsítással, mindennel, csak épp nő. Ne mondd már, hogy nem lényeges kérdése, hogy őt miért alkották, a kaminoiak soha semmit nem csinálnak "csak úgy". Mi lett volna vele a cél, és miért kellett Hemlocknak magához vennie őt? Emerie gyakorlatilag főszereplői státuszba lépett elő a harmadik évadban, és semmi konkrétummal nem rendelkezünk a múltjával, és így a motivációival kapcsolatban sem. Az Echoval való párbeszéde tökéletesen alkalmas lett volna arra, hogy pár mondatban elmondja, miért volt ilyen sokáig hűséges Hemlockhoz, és most mi változott.

    Scorch meg lehet, hogy téged nem érdekel, de most miért kell azért megszólni, mert engem igen? Valóban, az egyik kedvenc Star Wars-játékom a Republic Commando, és valóban, Scorch az egyik kedvenc karakterem belőle. Egy tragikus comic relief karakter volt, aki humorkodással fedte el, hogy milyen pszichés megterhelés éri a háború borzalmai alatt, majd dezertált a birodalmi seregből és a Mandalore-on telepedett le az osztaga életben maradt tagjaival. Ehhez képest itt egy random egybites gruntot csináltak belőle. Semmi más funkciója nem volt a jelenlétének, csak az, hogy ott legyen, majd megölték, ezzel elvéve annak a lehetőségét, hogy bármikor később szerepelhessen még más történetben. Elnézést kérek, hogy ez nekem nem esett jól.

    Crosshair inhibitor chipjének pedig semmi értelme nincsen. Mivel, hogyan és mikor távolította volna el? És ha eltávolította, akkor minek a hatását erősítették fel a géppel? Egy katyvasz az egész.

    • Tetszik 1
  4. 6 perccel korábban, Yoda József írta:

    Azt, írtad, ennél ő "többet" szokott nyújtani, ebből következik, hogy az gondolod, hogy keveset nyújtott most.

     

    Hogy a sorozat felvetett egy rakás kérdést, amit nem válaszolt meg. Azért az ne legyen már elég, hogy ezek majd talán meg lesznek válaszolva egy (vagy több) talán elkészülő sorozatban.

     

    De akkor én is hadd tegyem fel a kérdést, hogy szerinted mely pontok nem állják meg a helyüket a videóban, és miért? :D szerintem egy helyen amúgy tévedett Rixon, hogy "mi lett Howzerrel?". Howzer beállt Rex csapatába, és szerepelt is ebben az évadban.

     


    A mi lett Howzerrel kérdést arra értettem, hogy mi történt vele, ami miatt már nem volt ott a Seeloson. Igazából arra lennék kíváncsi, hogy milyen események vezettek oda, hogy 3 főre redukálódott ez az egész a Lázadók idejére. Például ha részt vesznek a csatában a Tantisson és annak lesz ez az eredménye, az egy tökéletes megválaszolása lett volna ennek a kérdésnek. Főleg, ha mondjuk ebben Cody is részt vesz, ha már egy egész epizódot szenteltek annak, hogy ő is dezertált. Rex egész szerveződésének az volt a fő célja, hogy megtalálják a Tantisst és nekimenjenek, erre teljesen kimaradtak az akcióból. Mit csináltak ezidő alatt? Volt valami jobb dolguk, vagy wtf? :D Igazából ez a legnagyobb bajom, a többi csak rárakódik (Emerie hátterének és rendeltetésének hiánya, Schrödinger inhibitor chipje, "Scorch" halála stb).

    Tök jó híd lehetett volna ez a sorozat a TCW és a Rebels között. Nem lett, vagy maximum egy ilyen 200 éves kötélhíd, ahol ha rossz helyre lépsz leszakad és leesel :D Sokkal több potenciál lett volna ebben, és egész egyszerűen összecsapottnak érződik az egész zárás, amit ráadásul három teljesen random és ad hoc módon építkező résszel vezettek fel. Üres kapura rúgtak és bedobás lett belőle. Gyakorlatilag csak azt zárták le, amit feltétlenül muszáj volt, és az epilógus révén még ott is benne hagyták egy folytatás lehetőségét. Nem érzem azt, hogy egy kerek egész történetet kaptunk volna, hanem mindent majd egyszer megválaszolnak, ami lehet, hogy jövőre, de lehet, hogy 10 év múlva, mint Barrisst. Miközben ezt itt is megtehették volna nagyon könnyen.

    Ettől függetlenül azt a néhány pozitívumot is kifejtettem, ami viszont tetszett, külön kiemelve Nala Se önfeláldozását, ami tényleg az egész sorozat egyik legjobb pillanata volt. De ha valaki mindezzel nem ért egyet, vagy másnak ezek a dolgok nem annyira hangsúlyosak, hát ez van. Nem lehet mindig, mindenben egyetérteni. @Ody Mandrell ezt nem vallja. Neki csak akkor vagyok jó, ha épp az ő álláspontját megerősítő dolgokat mondok :'(

     

    Idézet

    Amúgy hol írtam, hogy kevesebb?


    Kérdezte Ody. Nos, itt épp nem, de a YT-n írt hozzászólásod, miszerint még a hater szintet se éri el az okfejtésem, azért egy pöppet degradáló :(

    • Tetszik 2
  5. 5 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

    Én a Darovittal kapcsolatos dolgokat nem érzem belemagyarázásnak, egyszerűen a Bane könyvek olvasása közben bontakozott ki bennem és másokban is ez a gondolat. Annak idején sok véleményt, kritikát olvastam ezekről a könyvekről angolul és láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a fentebbi következtetésekre jutott. Persze az is elfogadható, hogy ha valaki sokkal részletesebb, pontosabb, határozottabb megfogalmazást akart, nem csupán bizonyos dolgok elhintését.

     

    De utoljára jutott eszembe egy érdekes dolog, amit bolond módon elfelejtettem már az elején hozni ehhez az egészhez.

    Lucasi koncepciókról beszéltél az írásodban. E szerint Lucas azt állította, hogy a Sithek mindig is ketten voltak. Na most már, tudomásom szerint Lucas koncepciója a Baljós árnyak készítésekor a Sithekkkel kapcsolatban a következő volt.

    1. Darth Bane figurájának kitalálása.

    2. A Kettő Szabályának kitalálása.

    3. Darth Bane azért alkotta meg a Kettő Szabályát, mert a Sithek régen sokan voltak, és sokszor egymás ellen is harcoltak, ahelyett, hogy csak a Jedik legyőzésére fókuszáltak volna. Ezért született meg a Kettő Szabálya, hogy ne egymást pusztítsák állandóan, hanem a Jediket.

    Tehát, ha a Lucas később azt nyilatkozta, hogy szerinte a Sithek mindig is ketten voltak, akkor saját magának mondott ellent, vagy szokása szerint felülbírálta - újra - saját magát.

    A régi Legendák a fentebbi három pontot fejtette ki bővebben a Jedi vs Sith-tel és a Darth Bane könyvekkel.


    Kicsit utánakeresve a dolognak, Terry Brooks állítása szerint Lucas egy több mint egyórás beszélgetés során ecsetelte neki a sithek és a jedik történelmét, és a Baljós árnyak regényváltozata során ezeket a dolgokat használta fel (amiket itt 3 pontként írtál le), szóval itt valóban felülbírálhatta magát Lucas később. Viszont a későbbi álláspontja szerintem akkor is jobban illeszkedik Yoda állításához, mert ha a jedik azt gondolták, hogy a sithek mind kihaltak, és az egyetlen túlélő titokban szervezte újjá a rendet a Kettő Szabálya mentén, akkor továbbra is egy elég nagy plot hole az, hogy honnan tudhatott Yoda erről. Persze ez nem egy megmagyarázhatatlan dolog, de erre sosem került igazából (számomra) kielégítő módon sor. Ha a Baljós árnyak regényváltozatához még hozzá is vesszük a Darth Bane trilógiát, nekem akkor sem hihető, hogy Yoda ilyen bizton kijelenti, hogy a sithek mindig ketten vannak, mindezt egy évezreddel korábbi esemény alapján kialakult szóbeszédre alapozva. Szerintem egyébként ez a mondat leginkább a nézőknek szólt, amolyan expository dialogue, hogy a közönség képbe kerüljön ezzel a koncepcióval kapcsolatban. Ami oké, ilyenre szükség van, csak nem Yodától kellett volna ezt halljuk, mert ez így szerintem következetlen. Még ha a sithek létét gyanították is, a Kettő Szabálya egy olyan titkos alapelv, amiről a két sithen kívül senkinek nem kellene tudnia, hiszen ez a fennmaradásuknak, és az egész tervüknek az alapja. 

    • Nagyon tetszik 1
  6. 9 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

    Lucas koncepcióval az a baj, hogy x évenként teljesen felülbírálja őket. Kitalál valamit, aztán ő maga is megváltoztatja. Elég a regényváltozatokban leírt dolgokra gondolni. Pl. A Jedi visszatérben is el van írva,  hogy Anakin beleesett valami kohóba és ráfolyt a láva, de a Sithek bosszúja óta tudjuk, hogy ez nem így van.

    Karpyshynnak nagyjából 19 évvel ezelőtt az akkoriban aktuális művekkel is összhangba kellett hozni a Bane-trilógiát, nem csupán a Baljós árnyakban elhangzottakkal. Így teljesen jól ötvözte a kettőt. Természetes, hogy sokkal inkább hagyatkozott a Knights of the Old Republic játékokra, valamint a képregényekben látottakra, nem pedig olyan lucasi koncepcióra, amely ki tudja meddig lesz érvényben. Ha csak a 20 évvel ezelőtti állapotokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy az a lucasi elképzelés, mi szerint a Sithek már a Régi Köztársaság korában is mindig csak ketten voltak, eredendően hibás. Milyen háborúkat vívhatott mindössze két Sith egy komplett Jedi Rend ellen? Ugyanazokat a módszereket alkalmazták volna, mint Sidious a klónháború idejében? De hát akkor nem is történt semmilyen változás. A filmek alapján a Sithek újítása az, hogy nem nyíltan konfrontálódnak a Jedikkel, hanem titokban az árnyak közül. Sidious idejében már eltértek a régi Sithek nyílt módszereitől. És azért is vannak csak ketten, hogy ne egymás ellen harcoljanak állandóan a mellett, hogy a Jediket is le akarják győzni.  Viszont, ha a jelenlegi állapotokat nézzük, a kánon szerint is sok Sith volt a múltban egyszerre.

    Visszatérve a legendákbéli Régi Köztársaságra. Több ezer éves időtartamról van szó, és ez alatt a Kettő Szabályának alapgondolata, mely szerint a Sith Rendet mindig kettőnek kell irányítania, kialakulhatott jóval korábban. Ezt vetítette Karpyshyn nagyjából Revan idejébe. Ezen állapot szerint lehet sok Sith, de mindig Kettőnek, egy Mesternek és egy Tanítványnak kell irányítania az egész Sith Rendet. Bane újítása az volt, hogy nem lehet sok Sith, és maga a Rend is csak a Mesterből és a Tanítványból állhat.

    Ha csak a Baljós árnyakot nézzük, akkor Qui-gon Jinn is elég magabiztosan állította, hogy a támadója Sith volt. Honnan tudta ennyire? Más sötét oldali Erő-használó is forgathat vörös pengét, ahhoz nem kell Sithnek lenni.

    A Bane könyvekben a Jedik A Kettő Szabályának a végén találkoznak utoljára a Sithekkel, Az Ambriára küldött Jedi-csapat megölte Darovitot, aki épp Zannah hatása alatt őrülten rájuk támadott. Ezek a Jedik Sithnek hitték Darovitot, annak az utolsó Sithnek, aki megsérült a tythoni ütközetben.

    Ha egy kicsit nyomoztak, akkor rájöttek, hogy ezt az alakot az egyik Jedi társuk, Johun vitte el a Coruscantra, a Jedi Templomba. Darovit korábban kihallgatta Bane és Zannah beszélgetését, pont akkor, amikor Bane a Kettő Szabályáról beszélt és a rend új alapvető törvényeiről. Erről minden bizonnyal beszélt Johunnak, és erről készült feljegyzés, vagy egyéb dolog. A Jedik viszont ezek után úgy gondolhatták, hogy ez a bizonyos Darovit volt Darth Bane, végeztek vele és a probléma megoldódott, nincsenek tovább Sithek. Viszont egyes Jedik tudták, hogy a Sithek milyen mesteri megtévesztők, így egyesek kételkedhettek abban, amit korábban biztosnak gondoltak. Tehát a kételkedő Jedik nem voltak meggyőződve arról, hogy Darovit valójában Darth Bane volt.


    Ha Darovit beszélt is Johunnak a Kettő szabályáról, az összes jedi, aki tudott Bane és Zannah létezéséről meghalt a Tythonon. Valóban Darovit halála volt az utolsó olyan eset, mikor a jedik azt hitték, sith-tel kerültek szembe, és ez alapján fel is merülhetett egyesekben a gondolat, hogy maradtak még mások is életben, ám ez még nem implikálja azt, hogy a Kettő Szabályáról, mint filozófiáról tudomásuk lenne, és a Darovit halála körül kialakult esetleges gyanú sem gondolnám, hogy ezer évig fennállna. Yoda 900 éves, mégsem harcolt egész élete során sith-tel egészen a Klónok támadásáig. Az én értelmezésemben a Baljós árnyakban elhangzott mondat nem egy esetleges gyanú beigazolódására vonatkozik (maximum Gui-Gon gyanújáénak, amit a filmben fogalmazott meg), hanem inkább egy Maul felbukkanására adott reakció, annak a tudásnak a felelevenítése, hogy a sithekből mindig kettő van, sosem cselekednek egyedül. Ennek ebben a kontextusban az a jelentősége, hogy Maul halálával minden bizonnyal nincs lezárva még a dolog, és ha a tanítvány halt meg, akkor a mester most új tanítvány után fog nézni.

    "Karpyshynnak nagyjából 19 évvel ezelőtt az akkoriban aktuális művekkel is összhangba kellett hozni a Bane-trilógiát, nem csupán a Baljós árnyakban elhangzottakkal."
    Én is így értettem a fentebbi hozzászólásomban a korrekciót (ami szerintem emiatt nem sikerült teljeskörűen), ráadásul nem csak ezt kellett rendbe tennie, hanem Lucas saját ellentmondását is. Obi-Wan az Egy új reményben azt mondta, a jedik ezer nemzedéken át védték a Köztársaságot, míg Palpatine a Klónok támadásában már ezer évről beszél, ami ugye sem saját magával, sem az EU-val nem volt összhangban. Ezt rendbe tette Karphyshyn a rusaani csata utáni reformációval, a Kettő Szabálya viszont szerintem akkor is iffy. Még ha el is fogadom ezt a Darovitos magyarázatot, amit mondasz, nem gondolnám, hogy Yoda ilyen bizonyosággal kellene állítson valamit, ami egy ezer évvel korábbi szóbeszéden alapszik, ellentétben a sithek működésének azon formájával, amivel évezredekig hadakozott a Jedi Rend.

    A Kánon úgy kezdte ezt el egyébként valamelyest helyrepofozni, hogy minden jelentős, a sithek történelmével foglalkozó anyag (pl. a Secrets of the Sith) kiemeli, hogy a sithek hitvilágában mekkora fontossága van a mester-tanítvány párosoknak, és ugye Rey és Kylo kapcsolatához hasonló diádot is próbáltak mesterségesen létrehozni, ami nem sikerült. Önmagában egyelőre ezt is egy kicsit kevésnek tartom, de már egy lépés a jó irányba, és bízom benne, hogy ezt tovább fogják boncolgatni, ha egyszer elkezdik feltérképezni a Kánonban is az Old Republic érát (ami Mangold filmjét követően előbb-utóbb minden bizonnyal meg fog történni, még ha egy kicsit odébb is van még az).

    Lényeg a lényeg, elfogadom az álláspontodat, de nem értek vele egyet, és ezt az általad megfogalmazott értelmezést kicsit belemagyarázósnak érzem :)

     

  7. 2024. 04. 25. - 17:44, Darth Revan9 írta:

    Részletesebben kifejtve a Kettő Szabályáról.

    Baljós árnyak. Csak a film alapján azt látjuk, hogy a Jedik egy része a Sitheket kihaltnak véli. Ezt képviseli a Tanácsban Ki-Adi-Mundi és Mace Windu is. Képtelenségnek tartják, hogy visszatértek volna, a Sitheket kihaltnak tartják. Qui-gon Jinn viszont biztosan állítja, hogy a támadója egy Sith volt. Honnan tudja ilyen biztosan? Yoda a film végén említést tesz A Kettő Szabályáról. Honnan tud erről? Ha csak ebből a filmből indulunk ki, ez ellentmondásnak tűnhet, de nem az, csupán nem fejtették ki részletesen. De ha belegondolunk, akkor van logikus magyarázat. A Jedik egy része nyilvánvalóan valamiért biztosra veszi, hogy a Sithek kihaltak és végük. Míg más részük ebben kételkedik. Sőt, erről A Kettő Szabályáról is tudnak.

    A kb. 20 évvel ezelőtti Expanded Universe alapján azt lehetett tudni, hogy volt olyan periódus, amikor a Sithek többen voltak, háborúztak a Köztársasággal és a Jedikkel. De volt egy reform, ami alapján, már csupán ketten lehettek, az egyik, aki birtokolja a hatalmat, míg a másik, aki sóvárog utána. Azért lehettek csak ketten, hogy ne egymás ellen harcoljanak majd állandóan, ha túl sokan vannak, akkor sokkal inkább ez történik, felhígul a hatalmuk. Karpyshyn feladata az volt, hogy a Darth Bane trilógia írásakor összekösse az akkoriban ismert, népszerű történeteket – Knights of the Old Republic, Jedi vs Sith képregények – a filmekkel. Kellett eredetet adni a Kettő Szabályának – ez volt Revan, aki elvetette az ideológia magvait – (Revan és Malak irányították az akkor ismert Sith Birodalom rendjét), Bane volt az, aki meg finomította és tökéletesítette.

    A Bane-trilógiában Bane végzett a Sithekkel. Maga mellé fogadta Zannaht és hozzákezdett a Sithek nagy tervének kidolgozásához. Csakhogy erről valahogy a Jediknek is tudomást kellett szerezniük, illetve el kellett hitetni velük, hogy a Sithek mégis kihaltak. Ott van Darovit. Ő kihallgatta Bane és Zannah beszélgetését, pont akkor, amikor Bane a Kettő Szabályáról beszélt és a rend új alapvető törvényeiről. Egy Johun Othone nevű Jedi kézre kerítette ezt a Darovitot és magával vitte a Coruscantra, a Jedi Templomba. Darovit mesélt a Sithekről Johunnak. Itt a kapocs. Darovit elmesélte mindazt, amit kihallgatott. Csupán az nem világos a regényből, hogy erről készült-e feljegyzés, felvétel, vagy egyéb. Minden valószínűség szerint készült. Később, mint tudjuk a Jedik Bane és Zannah nyomába eredtek, majd a Sithek végeztek velük. És a Kettő Szabálya regény végén Bane és Zannah elhitették a Jedikkel, hogy a Sith is elpusztult, akit a Jedik társai üldöztek. A Jedik elkönyvelték, hogy a Sitheknek végleg végük. Viszont a Darovittal kapcsolatos dolgokról kellett, hogy készüljön feljegyzés. És bizonyos Jedik tudhattak erről, ahogy esetleg arról is, hogy már Revan idejében szárba szökkent a Kettő Szabályának magva.

    Csupán mindez nincs kifejtve teljesen részletesen, mint, ahogy a Baljós árnyakban sincs megmagyarázva ez a látszólagos ellentmondás. Lucas nem rágta a nézők szájába a konkrét magyarázatot. Karpyshyn sem rágta az olvasók szájába a nyilvánvalót.

    Ha nagyon akarja az ember mindenhol láthat ellentmondást, ahol csak akar, vagy ahogy csak akar. Végül is nézőpont kérdése. Az előzmény-trilógiát, vagy a folytatás-trilógiát gyűlölők is ellentmondásokkal dobálóznak, holott csak az ő szemszögükből valami nem stimmel, vagy logikai bukfencnek tűnik. Vannak, akik szájbarágósabb, konkrétabb magyarázatokat akarnak, nem csak olyan dolgokat, amiket tovább lehet gondolni. Számomra nyilvánvaló, hogy a régi rendszer keretei között itt a Kettő Szabálya ügyében nincs ellenmondás, csupán nincs részletesebben kifejtve. De én bele tudtam gondolni és összeáll a dolog. És nem csak nekem állt össze tizenvalahány éve, hanem másoknak is.


    Nem akarom újra lángra lobbantani ezt a vitát, mert már pár napja leült, de nem értek egyet :)
    A Sithekkel részletesen első körben a 90-es években futó Tales of the Jedi képregénysorozat foglalkozott, ahol már rögtön úgy jött be a Sith Birodalom, hogy sok Sith létezett. George-nak ezzel kapcsolatban teljesen másak voltak az elképzelései, az ő gondolatiságában végérvényesen mindig is csak két sith van, sosincs több, mert mindig addig nyírják egymást, amíg csak ketten maradnak. Erről mesélt egyebek között a Star Wars Archives-ban is, de pl ebben az interjúban is elmondja: https://www.starwars.com/news/star-wars-episode-i-the-phantom-menace-oral-history

    A Baljós árnyakig minden jedi úgy gondolta, hogy a sithek kihaltak, ezért fogadják olyan kétkedéssel, mikor Qui-gon ezzel áll elő. Miután Maul kapcsán bebizonyosodik, hogy márpedig a sithek tényleg visszatértek, arra mondja Yoda, hogy belőlük MINDIG kettő van. Erre ugye Mace visszakérdez, hogy vajon a mester, vagy a tanítvány halt meg. Mindig, tehát mintha ez mindig is így lett volna, mint ahogy Lucas fejében is élt ez a dolog. Viszont mivel ez ellentmondásban volt az EU sztorikkal, ezért kellett megírni a Darth Bane trilógiát, aminek az lehetett volna a célja, hogy ezt kikorrigálja.

    Viszont a Bane könyvekben, amikor a jedik utoljára találkoznak a sithekkel úgy, hogy arról a Rend egészének tudomása van, akkor Kahn nagyúrral és a Sötétség Testvériségével állnak szemben, akik rohadtul nem ketten vannak, Bane pedig már titokban alkotja meg a Kettő Szabályát, hogy a háttérben tevékenykedve idővel majd átvegyék a hatalmat. Erről a jediknek már nem kellene tudniuk, hiszen akkor oda az egész Nagy Terv, amit ezer évig érlelgettek a sithek több generáción keresztül. Az az állítás pedig főleg furcsán hat ennek tükrében Yodától, hogy mindig kettő van belőlük.

    Ettől függetlenül imádom szeretem a Bane könyveket, az egyik kedvenc Legends sztorim, de ennek a részének a Baljós árnyak tükrében nem igazán van értelme ok-okozati szempontból :)
    És lehet, hogy a Kettő Szabályát eredetileg Revan alkotta meg, de ő gyakorlatban végülis sosem valósította meg, és az egész fiolzófiájáról meg csak a holokronjában értekezett, ami a Lehonon sínylődött évezredekig, aztán meg is döglött, miután Bane az utolsó csepp tudást is kisajtolta belőle. Tehát ez az egész Kettő Szabálya koncepció nem egy olyan dolog, amiről a jediknek egyáltalán hallani kellett volna, nem hogy azt állítani, hogy ez mindig is így volt :)

    • Nagyon tetszik 2
    • Tetszik 1
  8. 1 órával korábban, Dzséjt írta:

    Lehet, hogy a buckalakók is mondták neki, hogy kellene neki bakta fürdő, csak nem értettük. :) Évek után Fennec volt az első olyan lény, akivel érhető nyelven kommunikált, fejlettségben túljutott a tűz feltalálásán, és törődött vele (a pyke-okat valószínűleg nem nagyon érdekelte az egészségi állapota). Ha Fennec akkor találkozik Bobával, amikor kimászott, talán már akkor megemlíti, hogy nem ártana neki. Pláne, mert akkor a fickó olyan rossz állapotban volt, hogy járni sem nagyon tudott. És Boba fizikailag semmit sem változott a két savfürdő között. A sebei ugyanúgy megvoltak már az első után is. Mert a páncél nem fedi talptól skalpig, még annyi testfelületet sem fed le, mint egy rohamosztagos páncél. A keze, a lába, a teste nagy része is csak szimpla szövettel volt burkolva, ami láthatóan sérült. Szerinted a gyomorsav nem jutott át a szöveten? A lyukakon, amit mart? Úgyhogy Fennec szavai úgy is értelmezhetőek (én mindig így értelmeztem), hogy "a páncélod megtette, amit kell, de a sérüléseiden nem tud segíteni".

    Ami szép kapcsolódási pont a két karakter között. Boba helyrehozta Fennecet, most pedig a nő szeretné helyrehozni a haverját.

    Amúgy a második savfürdő nyilván nem is tartott sokáig, mert láthatóan nem okozott sérüléseket Boba fején, és a ruhája is épp csak kirolytosodott itt-ott. Nyilván, mert a lény ekkor már döglött volt, így csak a visszamaradt savban pancsikolhatott, ami elkezdhette elveszteni az erejét. Plusz néhány percnél tovább nem is maradhatott lent, mert nem vitt magával légzőkészüléket. Szóval kétlem, hogy egy rövid alámerülés okozott hirtelen akkora kárt Bobában, hogy aztán már mindenképpen baktára szorult és elvesztette korábbi erejét.

     

    Boba jól bírta a strapát végig a sérülései ellenére, amiket évekig nem látott el senki, és hát na, sz*rul nézett ki. Ez önmagában ok a baktára. Ha nem töltött volna el éveket egy fejletlen benszülött táborban, nyilván előbb sort kerített volna erre. Ugyanakkor azt nem mondhatjuk, hogy Boba végig megállíthatatlan erő volt a bakta előtt. Elbírt az alapból balfék rohamosztagosokkal, akik nincsenek is rendesen kiképezve közelharcra. Meg egy szedett-vedett motorosbanda tagjaival és a pyke-ok fogdmegjeivel (bár ezek közül egy-kettő azért nem ment olyan simán), de a mandalore-i harcos Koska Reeves kis híján szó szerint felmosta vele a padlót. Az Éjszél Rendjének asszaszinjai meg jó sokszor megbögdösték a plazmatüskével, mire térdre kényszerült.


    Kicsit nyakatekertnek érzem ezt így, és továbbra is tartom, hogy a pyke-okkal, meg a motorosbandával szemben sem tűnt olyan gyengének, mint a jelenkori történetszálban. Elfogadom, ami írtál, de erőltetettnek érzem. Mindazonáltal nem ez az egyetlen problémám a Boba Fett könyvével kapcsolatban (annak ellenére, hogy mikor a Mando 3. évada előtt újranéztem egyébként remekül szórakoztam rajta). Az egész mandóverzum történeti struktúráját szerintem egy kicsit szétcseszte, amivel saját magának és a Mando S3-nak is ártott, illetve az egész jelenkori történetszálban sokkal több potenciál lett volna, mint amit végül kihoztak belőle. De ez már a múlt, a jövő továbbra is ígéretes :D 

    • Tetszik 3
  9. 2024. 01. 19. - 13:50, Dzséjt írta:

    Nekem nem tűnik úgy, hogy kevésbé lenne fitt Fett a TBoBF-ben, mint itt. Csak nézzük végig az eme epizódott megelőző eseményeket. Boba bá ugye kimászott a Carcoon-verem gyomorsav-fürdőjéből, majd eltöltött egy kis időt ájultan a homokban a tűző napokon, hogy ezt követően fejbe kólintsa egy kajla jawa. Aztán a buckalakók végigcibálták a sivatagon (egyebek mellett egy homokviharon), megverték, éheztették, alig itatták és dolgoztatták szintén a tűző napokon. S mindez után mégis képes volt mindössze egy szimpla lánccal felfegyverkezve leverni egy nála kétszer nagyobb és kétszer több karral bíró szörnyeteget. És akkor ugye ott van még az, hogy leveri a motorosbandát az anchorheadi krimóban (egyet puszta kézzel hajít el), majd nem sokkal később felkapaszkodik egy kábé 200-zal hasító vonatra, ahol végigfut a tetőn (miközben az a sihuhú még gyorsít is), leveri a pyke legényeket a gaffijával, végül az ablakon át vetődik be a vezetőfülkébe, de csak miután majdnem leesett a vasbantháról, és vissza kellett másznia.

    Nem igazán hiszem, hogy mindez kevesebb fittséget követelne, mint az, hogy megagyalt néhány rohamosztagost.

    Ha a sorozat párbeszédeit vesszük alapul, akkor a vonatrablásnál még nem volt szüksége a baktára, mert a páncéllal együtt volt a sarlacc belsejében. Ellenben mikor másodjára is visszament egy szál kötéllel megkeresni, hogy benne maradt-e a páncélja, akkor már nem volt védve a savaktól. Erre mondta Fennec Shand, hogy "kéne neked egy baktatartály". A Mandós események, mikor szétcsapott a rohamosztagosok között csak ezután következett, ahol betegség semmi jelét nem mutatta, majd mikor Mos Espában az orgyilkosok rátámadtak, nagyon el volt gyengülve, elfáradt, és konkrétan oda kellett cipelni a tartályhoz. Nekem ez nem áll össze.

    • Tetszik 1
  10. 13 órával ezelőtt, IndianaAndrisSolo írta:

    Egyetértek, Ody, és én is valami ilyesmit akartam korábban megfogalmazni. És néha az van, hogy már el is felejtjük rohanó világunkban a régebbi dolgokat. Ez nem csak ide igaz, hanem pl. Rixon is most az Andorral szemben többször negatív ellenpólusként hozta fel a Book of Bobát. Hogy az gyenge írás ehhez képest, meg tele van aggatva cameókkal. Szerintem más a célja, más a zsánere is. Én a megjelenésekor eléggé fanyalogtam a Boba egyes részeire, de azóta egyébként az az a sorozat, amit a legszívesebben nézek újra (egyébként nagyon ajánlom egyben, vagy relatíve egyben, így már az is egy nagy egész!). És sokan elfelejtik, hogy annak volt egy egészen elképesztő második, egy erős negyedik, és valami csillagászati színvonalú 5-6. része. Vagy valóban ott a Mandóból a The Believer. De hát érzelmi csúcs tekintetében Grogu és Din búcsúja is elképesztően katartikus. A Kenobiból is ott a teljesen odaverő utolsó két rész.

    Én viszont továbbra is kitartok ezen véleményem mellett. Az írás igenis mérföldekkel gyengébb a Bobában, mint az Andorban, és itt elsődlegesen nem a történet komolyságára gondolok, hanem például a párbeszédekre. Földi Bence cimborám adta elő ezt legjobban, arra a részre hivatkozva, mikor Boba bemászik a sarlaccbe megkeresni a páncélját, mindenféle védőfelszerelés nélkül, kötéllel, majd savtól elszenesedett fejjel kijön és közli, hogy "hát nincs meg" :D
    Ezen felül a Boba sorozatban vannak tényleg remek pillanatok, mint a negyedik és az ötödik rész, a gond csak az, hogy ennek a sztorinak nem egy Boba Fett fémjelzésű sorozatban kellett volna megtörténnie, ráadásul amint megjelent Din, egyből háttérbe szorította Bobát, ami megint csak azt bizonyítja, hogy nem nagyon tudtak mit kezdeni a karakterrel (már ami a jelenkori szálat illeti, a múlt nagyon király volt, amíg a tuskeneknél volt, utána az is kicsit kapkodós lett). És mindennek a csúcsra járatása, hogy a Grogu távolléte miatti konfliktust, ami szerintem Din saját sztoriját sokkal érdekesebbé tehette volna a harmadik évadban, és plusz egy réteget adhatott volna neki (nem elég, hogy a becsületét vissza kell szereznie, még egyedül is maradt), túl gyorsan lerendezték, így a Mando második évadának lezárása szerintem teljesen súlytalanná vált.
    Nyilván nem azt mondom, hogy nem voltak a sorozatnak jó részei, de azért inkább legyen az Andor a referencia arra, hogy hogyan kellene legyen megírva egy Star Wars sorozat :D

    • Tetszik 1
  11. 27 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

    Mihez képest? A mozifilmekben feldobta Han-t a Birodalomnak, de azon kívül gyakorlatilag SEMMIT nem csinált. Mikor volt kemény, könyörtelen vagy egy gyilkológép? :) Ahhoz képest ebben a sorozatban (és már a mandiban is) több embert ölt meg, mint addig összesen. Ebből a szempontból nem érzem, hogy fel lenne puhítva.

    Mondjuk a kánon képregényekhez képest, ahol pl pár évvel ezelőtt, a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér előtt lerobbantotta Bossk lábát, majd otthagyta megfagyni. Persze ettől még a karakterfejlődése be lett mutatva a sorozatban, és ezzel nekem személy szerint nem is igazán volt problémám (a harci képességeinek indokolatlan nerfelésével a Mandao 2. évadához képest már annál inkább).

    • Tetszik 1
  12. 32 perccel korábban, Merfolk írta:

    Borzasztóan idegesítő ez a fanyalgás. Nagyon nem tetszik az az irány, hogy fikázunk mindent, mert az épp nem a mi elképzeléseink szerint alakul. Tessék, lehet jobbat csinálni!
    Petőfinek sem küldöd vissza a verset, hogy baszki, ezt a rímet cseréld már ki. Legyen már meg az alkotóknak a szabadsága könyörgöm! Mi meg élvezzük a végeredményt.
    Kritizálni lehet, de ez nem kritika, hanem rinya.
    Igen, abba bele lehet kötni, hogy Tamuera nem egy kiemelkedő színész, de a történet kerek, ezt ne vitassuk el. Ebben ennyi játékidő volt, én személy szerint nem látok ebben több évadot, de ha lesz, megnézem.

    Ami viszont már a sorozat eleje óta foglalkoztat az az a kérdés, hogy mitől nőnek ekkorára a ragadozók a Tatooineon? Mit esznek? Hol vannak a növényevők?  Milyen növényt esznek? Szépen ki lett bővítve a tudásunk a bolygóról, de a tápláléklánc kissé lyukas.
      

    Jaah, kemény. Akkor egy bubuka ez a Rixon, amikor csak 15 percig az érveit sorolta, hogy mi tetszett meg mi nem. Csak rinyálni tud, meg fikáz mindent. Amúgy is lefizeti a Disney, meg konstans nyáladzik mindentől. 

     

    • Nagyon tetszik 1
    • Nem értek egyet 1
    • Tetszik 2
  13. Éppen most , Rixon írta:

    Még egyszer mondom, én nem teszek különbséget két mozgóképes projekt között, mert tapasztalatból mondom, egy sorozatot hamarabb fog megnézni az átlag ember kontextusért, mint elolvasni egy könyvet vagy egy képregényt.

    Még akkor is ha animációs. Apámmal is megnézettem nyáron a TCW-t, de egy képregényt biztos hogy soha nem olvasott volna el.

  14. 7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

    Igen, oda állt be Zoriék után, erre elég sok műben van utalás. Csak arra emlékeztem rosszúl, hogy a Vérvonalban volt, de Bence jól írta, a Before the Awakeningben volt. Wedge képezte ki, erre Az Ellenállás felemelkedésében is elég konkrétan utaltak, abból még az is kiderült, hogy Poe volt Wedge legjobb tanítványa. Szóval elég necces, hogy Zori azzal vádolja Poe-t az ep9-ben, hogy az Ellenállás miatt hagyta ott őket, mert amikor otthagyta őket, az Ellenállás még gondolati síkon sem létezett, ugyanis ez 14 évvel az endori csata után volt, és Leia csak tíz évvel ezután alapította meg az Ellenállást.

     

    Kanan máshogy éli át a 66-os parancsot a TBB-ben, mint a róla szóló képregényben. A helyszín és a szereplők nagyjából azonosak, de jelen van a Bad Batch, más a napszak és a klónok páncélja, plusz az egyik klónnak más a rangja, egy nevesített klón katona meg nincs jelen (vagy csak nem nevezik néven).

     

    De, volt, a két hónappal az ep9 előtt kiadott Ultimate Star Wars, New Edition című kánon forráskönyvben van benne.

     

    Mivel a filmek könyvváltozataiból csak az számít kánonnak, ami nem mond ellent a filmeknek, így nyugodtan mondhatjuk, hogy az ep7 könyvben történt megismerkedésük egyáltalán nem számít. Azt a bemutatkozást inkább az teszi furává, hogy Poe-nak és Rey-nek még közös jelenete is van az ep7-ben, sőt a parancsnok ott van a búcsúnál is, amikor Rey elindul az Ellenállás számára létfontosságú küldetésre, a közös barátjuk pedig kómában van, mégsem mutatkoztak be egymásnak. De biztos abban a nagy kapkodásban (ami alatt nem csináltak semmit :evil: ) elfeledkeztek az illemről. :D 

     

    Azt mondja:

    "You know, I'm still digging out of the hole you put me in when you left to the join the Resistance."

    Persze ki lehet magyarázni, pl. Zori nem válogatja meg a szavait indulatában. Vagy, amit te is írtál, nem lát különbséget egy harminc éve regnáló galaktikus kormány és egy tíz évvel a Poe távozása után alakult kis illegális katonai szervezet között (bár nekem annyira ez nem hihető :) ), de ez akkor is ellentmondás. Mint az, hogy Ben már akkor sem használta az Obi-Wan nevet, amikor Luke a világra jött. Vagy, hogy Vader tanítványaként hagyta ott Obi-Want. Ilyen apró ellentmondások akadnak szép számmal a filmekben. És a könyvekben, pl. Kanan az Új hajnalban azt állítja, hogy a Jedi Templom elpusztult, holott már rengeteg műben szerepelt Császári Palotaként és az ep6 végén is látjuk, hogy áll). És a képregényekben. Lényegében mindenben.

    Alapvetően eddig egyetlen egy komoly retcon történt, ami nem kimagyarázható eltérés, ahogy jól megofalmaztad, egy esemény kétféleképpen történt meg. A The Bad Batch 66-os eseménye. De ez mindössze egy az ep9 megjelenése óta. Ezzel szemben megszámolni is nehéz lenne, hány olyan mű született azóta, hogy az ep9 kijött, mégis komoly kereszthivatkozásokkal van tele, amik nélkül bár nem érthetetlen a mű, azért nem is teljesen kerek. Ezek közül az egyik a The Mandalorian második évada, amiben annak, aki nem látta a TCW-t és a Rebelst, úgy a vége felé már valószínűleg semmi sem világos. Ahsokát már ecseteltem, de Bo-Katan is egy rejtély lehet, hát még az, hogy miért ilyen fontos jelkép a fénykard, amikor az pusztán a filmek szerint csak a Jedik és a Sith-ek fegyvere. Ja, és nincs belőle fekete. Itt meg feljogosít egy olyan alakot arra, hogy egy egész bolygón uralkodjon, aki még csak azt sem tudta sokáig, mi az az Erő és léteztek olyan figurák, akiket Jediknek hívtak. És, ha folytatják a mandi vonalat, akkor megkerülhetetlen lesz a TCW és a Rebels. És ez nagyközönségnek szánt művek, nem könyvek vagy képregények, még csak nem is videojátékok. Jelenleg az élőszereplős sorozatok a Star Wars zászlóshajói, ami eljut (így vagy úgy) a szélesebb közönséghez, amit a nem rajongók is szívesen megnéznek.

    És bizony a nem rajongó ismerőseimnek el kellett magyaráznom, ki az az Ahsoka Tano, vagy miért fontos a fekete fénykard. Ugyanúgy, ahogy el kellett magyaráznom Snoke-ot is, Palpatine feltámadását is, Dooku átállását is, Maul feltámadását is, meg még jó sok mindent, mert a filmeken kívül csak a Mandit látták. Ezért sem tudok egyetérteni ezzel az "ep9 után visszakozás történt" dologgal. Nem látom a visszakozást, éppen az ellenkezőjét érzékelem.

    Pablo Hidalgo kimondta twitteren: nem az számít, hogy az adott esemény hogy történt, hanem hogy hol és mi. A körülmények nem számítanak, csak a történelemkönyves leírás. A Bad Batch esetében "Depa Billaba és Caleb Dume a Kalleren volt mikor kiadták a 66-os parancsot, a mester meghalt a tanítvány elszökött". Ez megegyezik a két sztoriban, de a körülmények mások. Ezt én visszalépésnek értékelem ahhoz képest, ahogy elindult a kánon, és ahhoz, amit pont Dave Filoni írt az első kánon regény, az Új Hajnal előszavaként. Ez alapján mégis csak van valamiféle nem is feltétlen hierarchia de prioritás a mozgóképes alkotások felé az írottakkal szemben. Én ezt neveztem visszalépésnek. Még egyszer mondom, én nem teszek különbséget két mozgóképes projekt között, mert tapasztalatból mondom, egy sorozatot hamarabb fog megnézni az átlag ember kontextusért, mint elolvasni egy könyvet vagy egy képregényt.

    • Tetszik 2
  15. 3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

    Üdv köztünk, Rixon!

    Na, ez így már érthetőbb, még ha továbbra sem értek egyet azzal, hogy visszatáncoltak. Eleve már az ST is hajlamos volt felülírni korábbi írott anyagokat. A legegyértelműbb ezek közül szinte bármi, ami az ep9 előtt Snoke-ról írtak. Például, hogy látta a Birodalom felemelkedését és bukását. Jelenlegi információink szerint nem is létezett Snoke a Birodalom idején. De ugyanez megy Luke akadémiája körül is. Az ep8-ban Luke azt mondja, hogy Kylo lelépett néhány tanítványával, egy képregényből erre kiderült, hogy ez nem igaz. Persze magyarázható a dolog, mint sok más dolog, de itt akkor is joggal mondhatjuk, hogy az ep8-ban elhangzottak lettek felülírva. De akár azt is említhetjük, hogy Poe háttérsztorija szerint a Köztársaság hadseregéből lépett be az Ellenállásba, erre az ep9-ben Zori kijelenti, hogy az ő bandájából lépett át Poe az Ellenállásba. Ezt a megjegyzést megmagyarázni sem lehet, hiszen Poe a Vérvonalban köztársasági pilótaként tűnik fel az Ellenállás alapításának napján. Zoriékat tehát akkor kellett otthagynia, amikor az Ellenállás még kényes gondolat sem volt Leia fejében.

    Ráadásul az ep9 után is sok olyan mű jelent meg, aminél elég komoly a kapcsolódás más művekkel, a The Mandaloriantől a The Bad Batch-en át a Star Wars: Squadronsig. Hogy a mozgóképes alkotások felülírják az írottat, azon szerintem annyiból nincs mit csodálkozni, hogy senki sem kétlábon járó Star Wars enciklopédia és a Story Group is hibázhat. Amúgy szerintem az írott művekben is bőséggel van ilyen felülírás, csak kevésbé vesszük észre, bár ezen a fórumon több ilyet is kitárgyaltunk, hiszen van egy tagunk, aki sportot űz a kánon ellentmondásainak levadászásából. Ezzel amúgy érzésem szerint már a bejelentés napja óta lehetett számítani az ecsetelt okból. Elkerülhetetlenek a tévedések.

    Amit Filoni művelt, az tényleg nem volt szép, de szerintem ez egy olyan magánakció volt, ami pont az erre adott negatív visszajelzések miatt többé nem fog előfordulni. Filoninak talán túl nagy hatalma is van a Star Warsban, ami alapvetően nem baj, de jellemző rá, hogy a saját feje után megy (mint a mestere). Ez tetten érhető a TCW hetedik évadán is, ahol már jelentéktelen dolgokban, de ellent mondott más műveknek, és hát a TBB-n is. De meglepne, ha még egy ilyen komoly retcont látnánk. Ha mégis, ha ez tendenciává válik, na akkor elkezdek egyetérteni azzal, hogy az ep9 után visszakoztak. Addig legfeljebb annyit merek kijelenteni, hogy már nem lesz olyan komolyan külsős művekre alapozva egy film, mint az ST volt, megmaradnak a Rogue One és a Solo szintjén. Illetve ezeket az alapokat zanzásított összefoglalóként megkapjuk az adott műben, ahogy Cobb előéletét is megkaptuk.

    Ugyanakkor a jelenleg készülő szériák, mint az Ahsoka és a The Acolyte már olyan művek, amik témájából adódóan is alapból komoly szinten multiplatformok - és kicsit azt is mutatják, hogy azért a magyarázkodást sem viszik túlzásba, mert az, aki nem látta a TCW-t és a Rebelst, szerintem egyáltalán nem tudja hová tenni a Mandiban Ahsokát. Egy szó sem hangzott el arról, hogy ki ő, miért élte túl a 66-os parancsot (nem éppen elhanyagolható kérdés), honnan ismeri Bo-Katant, miért van neki egyedül fehér fénykardja, miért nem segít Luke-nak, hol volt a Birodalom idején, miért nem hallottunk róla soha a filmekben, stb. Sőt megkockáztatom, egy laikus szerintem simán hiheti azt, hogy ő ugyanaz a piroscsápos Jedi, akit az ep2-3-ban látni (Shaak Ti).

    Azért ehhez tegyük hozzá, hogy Snoke háttersztorijáról maximum alkotók nyilatkoztak, kánon művekben sosem tudtunk meg róla semmit. Ha jól emlékszem ezt a birodalom dolgot Andy Serkis mondta, de soha semmilyen kánon műben nem volt róla szó.

    Poe pedig az Új Köztársaságba állt be a fűszercsempészektől, nem egyből az Ellenállásba. Az hogy Zorii nem ezt mondta (amennyiben nem ezt mondta, már nem emlékszem pontosan), az könnyen magyarázható azzal, hogy nem lát közte különbséget. Az ilyen elsimítható ellentmondásokkal nekem speciel nincs gondom, azzal annál inkább, mikor egy esemény kétféleképpen történik meg (a'la Bad Batch). Ha már ellentmondás, akkor a filmregények kapcsán jut egy inkább eszembe, amikor Az Ébredő Erő regény végén Rey és Poe bemutatkoznak egymásnak, majd az Utolsó Jedikben ismét bemutatkoznak egymásnak. Ez már inkább ellentmondás, erre a magyarázat egész egyszerűen annyi, hogy Rian Johnson fontosnak tartotta két főszereplő találkozását ezért meg akarta mutatni. De emiatt szerintem még fogunk tudni aludni éjszaka xd

  16. 1 órával ezelőtt, Donát írta:

    Üdv közöttünk! Szerintem válasszuk ketté. Az emberek kritikája - köztük az enyém is - nem a multiplatform ellen hat. Az embereknek nem az a problémája, hogy "minden kánon" és hogy további információk fellelhetőek egyéb, nem filmes formátumban, hanem az, hogy a film megértéséhez vagy épp kiteljesedéséhez szükséges KRITIKUS információk találhatóak meg kiegészítő művekben. Ettől még a multiplatformos működési modell nem lesz kudarc, csak újra kell értelmezni, hogy milyen típusú információt teszel egy nem filmes platformon megjelenő kiegészítő műbe. Ez az, amit a Lucasfilmnek az ST után újra kellett gondolni, de ettől még maga a modell jól működött, olyanannyira, hogy most is azt látjuk, hogy 10 sikeres "crossover"-re jut egy - egyébként áltaálban nem annyira jelentős - retcon felülírás. Amíg az arányok így maradnak, én nem kongatnám a vészharangot.

    Én sem feltétlen kudarcként értékelem, viszont ez az újraértelmezés egyértelműen látszik. Erre értettem a cikkben azt, hogy a Lucasfilm rosszul indult ennek a kérdésnek neki. A multiplatformot pedig én személy szerint inkább arra értem, mikor az írott és a mozgóképes média közötti átjárásról beszélünk. Nyilván az animáció is különbözik egy élőszereplős produktumtól, de ha valakit mélyebben érdekel a dolog, akkor még mindig hamarabb fog leülni megnézni egy sorozatot, mint pl elolvasni egy könyvet.

×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.