Egyenesen az FB oldalamról...nem alakítottam SWsaga kompatibilisre.
Az Ébredő Erő...spoileres kritika!
Kezdjük mindjárt egy jó hírrel, a filmben nincs politika, nincsenek vámok, kereskedelmi testületek, legfelsőbb bíróság, bizalmatlansági indítvány és a többi bullshit. Hála az égnek, hogy az előzmény részek leggyengébb láncszemét végre tövestül tépték ki a Star Wars univerzumából. Vámokkal és adókkal nem lehet egy mesefilmet eladni. A PT néhány jelenetét a helyi közigazgatási hivatalban is rögzíthették volna. CGI vs bábok. Szerencsére bebizonyosodott, amit már eddig is tudtunk, hogy a göthös matematikusok által kreált CGI ocsmányságok labdába sem rúghatnak egy minőségi maszk, vagy egy mechanikus lény mellett. Vannak minőségi CGI alkotások, csak azt többnyire nem a hollywoodi filmekben kell keresni. Kellemes volt ismét viszontlátni azt a sok díszletet, az élő statiszták által megjelenített rohamosztagosokat, a felépített Falcont és a kézműves belső tereket. Bábok, díszletek tekintetében az Ébredő erő túlteljesített. Sajnos a CGI jelenetek olyanok, amilyenek, így ott a kontraszt világosan tetten is érhető. A CGI az egész film alatt hullámzik. A Falconos jeleneteknél nagyszerű, az üldözés a Jakkun technikai szempontból fenomenális. A vége csata CGI minősége botrányos, legalábbis a JEdi visszatér űrcsatájához viszonyítva. Nem, nem és NEM….nem lehet CGI-vel olyan űrcsatát létrehozni, mint minőségi makettekkel. Egyszerűen nem lehet. A CGI elhasal, mindahányszor bekúszik a képbe egy makett. Más a fény, más a fizika, más a jelenet dinamikája. A Jedi visszatér űrcsatája az etalon és azt mind a mai napig nem tudták és nem is fogják tudni felülmúlni….CGI-vel biztos, hogy nem. Technikailag a film az előzmény részekhez képest előrelépés, jobban mondva, dicséretes hátraarc. Jakku éppen olyan minimalista, mint volt 77-ben a Tatooine. Az egész film a peremvidéken játszódik, nincsenek felhőkarcolók, nincsenek felesleges nagytotálok. Jakkun az élet szar, kies, kegyetlen. Nincs víz, nincs kaja és nem jó ott élni. A többi bolygó is kizárólag az OT képi világára épít. Sivatag, erdő, hómező, víz. Ennyiben meg is fogható a bolygók sokszínűsége. Viszont a helyszínek eladják a történetet. A sivatag is lehet izgalmas anélkül, hogy telepakolnánk épületekkel, ahogy az erdős holdak is felpumpálhatják az adrenalint, ha egy kellemesen megkoreografált fénykardpárbaj helyszínéül szolgálnak. A kantin nagyszerű, csak meg kell tölteni sok mechanikus teremtménnyel. A gumimaszkok nagyobb realitást kölcsönöznek, mint a túlerőltetett CGI performasz. Maz Kanata kastélya legalább olyan hangulatos lett, mint Jabba palotája. A Falcon raktere pedig továbbra is képes ellátni kellő díszlettel egy komplett kamaradrámát. Nem azért jó, mert ikonikus, hanem mert hiteles. Lepukkant, leharcolt, mechanikus, kemény, gépiesen olajos. De még ez sem elég, mert foglalkozni kell a kamera szögeivel. Az eredeti trilógia sok közelivel operált, ami a zárt tereket még realisztikusabbá tette. Nem elég, ha telepakolod a garázst szeméttel, szűkre kell venned a kamera objektívját, hogy meglegyen a zártsága a jelenetnek. Az előzmény részek a koszos helyszíneket is folyton nagytotálban tárták a nézők elé. Mindenhol volt egy kis CGI kiegészítés, hogy még véletlenül se legyen személyes a jelenet. Az eredeti trilógiában a zártságot a költségtakarékosság ihlette. Nem tudtak elégséges díszletet építeni, így nagyon sok közelivel voltak kénytelenek operálni. JJ Abrams az Ébredő erő készítésekor tanulmányozta az OT idejében felhasznált lencséket, szűrőket és kameratávolságokat. A Falcon rakterét éppen úgy fényképezték be, mintha 1980-at írnánk és a Birodalom visszavág ott játszódó jeleneteit forgatnák. Örülök, hogy ügyeltek az ilyen apróságokra, de még ezzel együtt sem lett tökéletes a film. Megidézi a régi részek hangulatát, a film első harmada kiváló. Az indítás lehetett volna kevésbé személyes (Poe DAmeron, a lázadó pilóta szemén keresztül látjuk az eseményeket), de erre szükség volt, hogy felvezessék a dezertőr rohamosztagos karakterét. Nem egy nagy háborús melodráma, de mégis életszerű, hogy az egyik rohamosztagos egy harctéri sokk hatására avanzsál rebellis katonává. Jó az indítás, érthető a felütés, mégha nem is olyan grandiózus, mint a Tantive IV lerohanása. A karakterek szerethetőek és a casting is dicséretes lett. A rohamosztagosból átvedlett lázadó (Finn) és az emlékeit vesztett szemétvadász leányzó (Rey) bámulatos dinamikát varázsol a vászonra. A kettejük kapcsolata humoros, feszült, jól megágyazott dialógusokkal tarkított. Dicséret a rendezőnek, hogy ezt a két különböző karaktert ilyen dinamukusan össze tudta boronálni. Annyira jól sikerültek, hogy mellettük nem támad hiányérzetünk Luke, Han, Leia kapcsán. Megjegyzésre érdemes, hogy nem is lehetne túl nagy hiányérzetünk, mert ez a film nem csillagháborús opusz lett, hanem különbejáratú dicshimnusz, amit Han Solo tiszteletére rendeztek. Harrison Ford az utóbbi években rosszabbnál rosszabb alakításokat nyújtott. Kicsit olyan lett, mint Bruce Willis, aki a puszta jelenlétével akarja eladni a filmjeit. Itt viszont varázsütésre Ford ismét Solo karakterébe bújt, tetőtől talpig magára öltötte az űrkalóz minden kikacsintását, testbeszédét és szarkazmusát. Csodálatos volt látni, hogy Ford még mindig képes játszani és láthatóan élvezi, ha egy olyan karakter bőrébe bújhat, ami nem idegen tőle. Kijelenthetem, hogy Ford éppen olyan és cseppet sem tér el attól a Solo kapitánytól, akit az eredeti trilógiában oly nagyon megkedveltünk. A másik csodatétel Carrie Fisherel esett meg, aki az utóbbi években folyton csücsörítős vénasszonnyá változott. Egy dolog, hogy a filmhez lefogyasztották, de egy bájosan idős Leia hercegnőt láthatunk viszont, aki ott folytatja, ahol a Jedi visszatérben abbahagyta. Egy pillanatra sem zökken ki a szerepéből és egy pillanatra sem hagy minket cserben. Han és Leia dialógjai, a két színész közötti dinamika, a mosolyok és kikacsintások éppen úgy működnek, mint 30 éve. Ford és Fischer alakítása hiteles és élvezetes.
Ami a történetet illeti, ott nem hagyhatom szó nélkül a plothole rengeteget. Sajnos a forgatókönyv a rengeteg lehetőség ellenére nem olyan bátor, nem mozog akkora skálán, mint az előzmény trilógia. Sokkal szűkebb a tartománya, sokkal zártabb és néhol kissé bátortalan. A film forgatókönyve ad hoc módon készült el, mert először a Disney „ingyen van, kéznél van” alapon megbízott egy embert, akiben (minden jel szerint), hatalmasat kényszerültek csalódni. Michael Arndt, a Disney saját tulajdonú forgatókönyvíró robotja álmodta meg az első forgatókönyvet, ami annyira jól sikerült, hogy JJA és Lawrence Kasdan kukázta is. JJA az egyik werkben finom utalást is tesz rá, hogy bár az eredeti forgatókönyvből semmi nem maradt, Michael Arndt nevét tiszetletből azért feltüntetik a stáblistán (így is lett). Viszont ez a változtatás érződik a produkción. A történet jó, de nagyon vázlatos és sok helyen további finomításért kiállt. Jól jött egyébként Ford lábtörése, mert ha nincs a közbeiktatott szünet, még többet csúsztak volna a forgatókönyv befejezésével. Már javában zajlott a forgatás, miközben JJA és Kasdan még a forgatókönyvet csiszolta. Sajnos emiatt sok jelenet nem lett kifejtve, sok történésnek nem lett kellően megágyazva. Például Han Solo-tól ellopják a Falcont, az évekig porosodik a Jakkun, majd mikor Rey és Finn a Falcon fedélzetén menekülne, mit ad Isten, pont Solo kapitány új hajójába botlanak. Az eredeti elképzelés szerint Han és Csubi a Jakkun lettek volna, amikor a Falcont Rey és Finn meglovasítja. Ezt valamiért megváltoztatták, de arra már nem volt erejük és idejük, hogy racionális érvel támasszák alá, miért pont a Jakkunál kotlik Solo, amikor sok év után végre újra előkerül a Falcon. Csak úgy belebotlik szeretett hajójába….mert jobb nem jutott Kasdan eszébe. Ilyen apróságokkal sajnos tele van a film, érezni tehát, hogy a forgatókönyv mélyebb kidolgozására egyszerűen nem jutott elég idő. Mindezek ellenére a rendezés nagyszerű és egy pillanatra nem kételkedünk, hogy mit ad Isten Solo sok év után véletlenül akkor járt a JAkku közelében, amikor két szerencsétlen földönfutó azt meglovasította. Nagyon is jól megrendezett jelenetek, csak logikailag támadhatóak. George Lucas bizonyára egy külön fejezetet szentel volna neki, hogyan és miként talál rá Solo a FAlconra. Melyik gombot nyomja meg a radarképernyőn és milyen háttérsugárzás alapján méri be a Falcon egyedi gyártású motorjának afüstját. Lucas a másik véglet. Pedig annyival elintézhették volna, hogy a Falcon módosított hajtóművének a kipárolgását egy arra kitalált műszerrel pont Solonak nem nehéz nem észrevennie, csak tudni kell, mit keressen az ember. Többen plotholnak nevezik azt a történeti fonákot is, hogy a First ORder ugyan miért nem lőtte már korábban rommá a Köztársaságot és az Ellenállás miért titokban üzemel? Nos, ez nem plothol, csak első nézésre (meg aki nem figyel), annak nem áll össze a történet. Hux generális az évadnyitó beszédében egészen pontosan felvázolja a politikai helyzetet, amikor kijelenti, hogy a Köztársaság ezekben a pillanatokban is hazudik, miközben titkon az ellenállást támogatja. Ez pontosan azt jelenti, hogy a két frakció között megnemtámadási szerződés áll fenn, amit a Köztársaság nyilván nem borítana fel azzal, hogy nyíltan fegyverkezik a First Order ellen. Tehát titokban ápolja a kapcsolatot az Ellenállással, miközben saját határain belül a paktum betartását ünnepli. Kis képmutatás, de hát az nem képmutatás, hogy Hux az Első Rend élén csillagrendszereket elpusztítani képes űrállomást építtetett? Van egy paktumunk, amit látszólag mind a két frakció magára és a másikra nézve kötelező érvényűként fogad el, azonban mind a két csoport titkon a saját pecsenyéjét sütögeti. Az egyik ellenállást szervez, míg a másik tömegpusztító fegyvert épít. Ja igen, van 3. Halálcsillag a filmben, csak most Starkiller a neve és költséghatékonyra vették a figurát, mert egy már meglévő bolygóból faragták ki a harcállomást. Kicsit sablonos, de már a 2. Halálcsillagban sem volt semmi nagy újdonság. Engem különösebben nem zavar, mert ez is egy olyan zsáner, ami miatt az eredeti részeket megszerettük. A Csillagok Háborújában nem atomarzenál van, hanem Halálcsillagok. Saját kereteik között az ilyen felfegyverzett űrállomások képviselik és tartják fenn a hatalmi status quo-t.
Han fia, Ben Solo.
Az EU már kitalált egy Ben Skywalkert, aki történetesen Luke fia volt, de az EU (Expanded Univers) ma már legend kategória és korábban is tele volt ökörségekkel, így a legtöbb rajongót különösebben nem hatotta meg a szanálása. Hogy miért Bennek hívják annak a Solonak a kölkét, aki semmilyen kapcsolatban nem állt az öreg salabakterrel, ezt megint csak Kasdantól érdemes megkérdezni. Ben Solo, akarom mondani, Kylo Ren ideggyenge ember. Dühkitörései vannak és nem tudja magát kontrol alatt tartani. Míg azonban az előzmény részek Anakinja hisztis volt, addig Kylo Ren veszélyes idegbeteg. Anakin folyton hisztizett, miközben Oby Wan tanítási módszereit szapulta. Az előzmény részek utálói főleg azért is illették negatív kritikával Anakin karakterét, mert az sokkal jobban emlékeztette őket egy szülei ellen lázadó tinire, mint amit egyébként egy cél és öntudatos karakternek megálmodtak. Anakinnal szemben Kylo Ren nem hisztizik, ő DÜHÖNG! Kylo Ren idegbeteg és ha rájön az ötperc, szétveri a berendezést. Ő egy céltudatos ember, akaratos és teljesen bolond. Anakin hisztizett, Kylo Ren kénköves ménküt szór és nem érdekli, ha közben magának is árt vele. Borzalmas egyéniség, mert pszichopata hajlamokat mutat. Egyik pillanatban még kimért és józan, a következő percben már egy asztallal klopfolja a neki nem tetsző birodalmi tiszt fejét. Kiszámíthatatlan egy indulati forrás, pszichotikus elmebeteg és nagyon céltudatos. Könyörtelenül öl és nincs benne szánalom. Nagyon összetett karakter. Egyrészt már felnőtt, de látszik, hogy a sötétoldali tudását autódidakta módon sajátította el. Éppen ezért is nagyon veszedelmes, mert nem a sithek bejáratott útját járja. Gyűlöli régi önmagát, megvetést érez Ben Solo iránt, gyengeségnek tartja a korábbi énjét és mindent megtesz, hogy egy cseppnyi jóérzés se tudja az eszét venni. Könyörtelenül lemészárolja az apját és amikor azt hiszed, hogy némi megbánás van benne, rá kell ébredned, hogy a könnyei azt az elveszett pillanatot siratják, hogy nem merte hamarabb az apja fejét venni. Szörnyen utálja a saját gyengeségét, hogy egyszer volt némi hajlama a jóságra. Nagyszerű harcos, mert súlyos sebekkel is üldözi a vadat. A fájdalmat élteti, mert amikor más összerogyna, ő az oldalán tátongó lyukat verdesi. Nem menekül a fájdalom elől, hanem hergeli magát vele. Nagyon veszélyes ellenfél. A jellemében található elemi vadság a vívóstílusában is visszaköszön. Nincsen benne szépség, a pengék művészi összjátéka, csak szín tiszta barbarizmus. Úgy vív, ahogy Kurgan is forgatja a kardot a Hegylakó első részében. Nyers, vad és ösztönös. Én személy szerint is örülök, hogy a PT tökéletesen megkoreografált fénykardpárbajai után végre ismét visszatértünk a kendo alapokhoz, mert a valószerűség a tökéletlenségben rejlik. Én az ilyen hirtelen kardcsatákat szeretem, ami kevésbé mesterkélt, korántsem tökéletes és messze nem szép, számomra ez a hitelesség egyik forrása.
A film egészében is, és külön külön is egy tisztességes méretű OT fan service, ez minden jelenetéről, minden beállításáról, minden dialógjáról tökéletesen visszaköszön. A visszatérő szereplők között üdvözölhetjük Ackbar admirálist (angol szinkronhangja változatlanul Erik Bauersfeld) és ott van Lando Calrissian néhai másodpilótája is, Nien Nunb. Ők mintha semmit nem változtak volna a 30 év alatt, továbbra is egzotikus megjelenésükkel szolgálják a történetet.
A film legnagyobb problémájáról azonban még nem esett szó. Luke Skywalker az OT által egy olyan megkerülhetetlen, leigázhatatlan hős lett, akinek a jelenléte akadályozta volna a történet kibontakozását. Mivel Luke halhatatlan – kvázi félisten karakterével nem tudtak mit kezdeni, száműzték a történetből. Pontosabban, önmagával száműzették a történetből, hogy az új főgonosznak Luke hiányában adjanak némi fenyegetést, mert azt el kell ismerni, hogy Luke fél fogára sem lenne elég Snoke, az új főgonosz és ezt nagyon jól tudja Ő is, ezért kényszeresen igyekszik levadásztatni az utolsó jedit a Ren lovagokkal. Az Ébredő erő pont Luke miatt nem közvetlen folytatása a Jedi visszatérnek. Az Ébredő erő a Jedi visszatér folytatásának a folytatása, így ki lehetett venni azt a Lukeot a történetből, aki mellett főgonosz (annak már már epikus mivolta miatt) nem is létezhetne. Luke önkéntes száműzetése tette lehetővé, hogy a First order és a Köztársaság/Ellenállás között érdemi konfliktus alakulhatott ki. Én ennek szemily szerint nem örülök, mert én a JEdi visszatér folytatására voltam kíváncsi és nem a JEdi folytatásának a folytatására. Biztos vagyok benne, hogy ezt az űrt egy újabb animációs sorozattal fogják kitölteni, mert így a nézők pont abból maradnak ki, ami történeti lyukakkal szórta tele az Ébredő erőt. Kicsoda Kylo Ren, mi történt az akadmiéával, hogy került Luke(Anakin) kardja Maz Kanatához, kicsoda Lor San Tekka? Nem mondom, hogy a feltett kérdések megválaszolása elengedhetetlen az Ébredő erő értelmezéséhez, de a hiánya fájó foltot hagy a filmen. A kérdések megválaszolásával kapcsolatos interrakciót pedig azzal tudja le Maz Kanata, hogy jó kérdés, de nem most kell feltenni. Hát ha nem most, akkor mikor? Az expozíció hiánya némileg zavaró, mert felrobbantják ugyan a 3. Halálcsillagot, de a múltba vesző kérdések jobban mardosnak minket, mint 1977-ben a klónháború fogalma. Érezni, hogy olyan fájó pontokról van szó, amiknek a magyarázata szükséges a történet kiteljesedéséhez és azt ugye mindenki tudja, hogy ha egy film önmagában nem bír elég támasztékkal, akkor azt a közönség hamar felfalja. Nos, az EPVII ettől persze messze van, mert olyan mértékben szolgálja ki az OT-n edződött fanokat, amire 99-óta éhezik a fél világ, de azért ott lebeg Damoklész kardja a film feje felett és csak egy hajszál tartja a súlyos bárdot. Én adtam volna Lukenak némi szöveget, hogy ez a film tényleges lezárással büszkélkedhessen. Bőven elég lett volna egy minimális dialógus, amit valamilyen érthetetlen okból kispóroltak a filmből.
És, hogy mennyire jó film az Ébredő erő? Biztos vagyok benne, hogy az előzmény részeknél jobb fogadtatásban fog részesülni, ahogy magam is érzem (eddig kétszer láttam), hogy nagyobb benne a szív és lélek, mint a végtelenül elnyújtott szenátusi felszólalásokban. Ugyanakkor a forgatókönyv fele annyira sem nevezhető összetettnek, mint akár a Baljós Árnyak története, ami viszont a mese szempontjából egyáltalán nem probléma. Az Ébredő erő mesefilmnek készült, ezért is nagyon klisés és működik benne a mechanika, ami az OT-t a magasba emelte, a PT-t pedig legyalulta. A második részben várható Luke erőteljesebb jelenléte. Erre már utatlak a készítők azzal, hogy Luke némi hezitálással fűszerezett félreérthetetlen mimikai megnyilvánulással mondott nemet Anakin kardjára. A film végén lerí Luke arcáról, hogy nem kér sem a kardból, sem a galaxis megmentéséből. Ez pedig előrevetíti, hogy a következő részben nagyon sok intrikus momentumot kapunk majd Luke és Rey karakterétől. Az Ébredő erő tehát egy nagyon erős nyitánya lett az új trilógiának, de korántsem nevezhető tökéletesnek. Vannak maradandó momentumai, amik egészen közel emelik az eredeti trilógia színvonalához, de még küzd bizonyos gyermekbetegségekkel, amit a következő résznek kell levetkőznie. Lélek és szív szempontjából messze az előzményfilmek fölött áll, összetettség szempontjából messze alattuk teljesít. A karakterek dinamikája, egymáshoz való viszonya tökéletesen kidolgozott, a rendezés néhol jobb, néhol rosszabb, mint volt a PT esetében. Sokszor újra kell még néznem, hogy le tudjam vonni a megfelelő végkövetkeztetést.