Mostanában sajnos alig van időm ide írni, tanulás, időhiány, ezek a legfőbb okok.
Ha van időm, akkor bedőlök az ágyba és aludni próbálok, már ha hagynak, vagy tanulok.
Mégis ezt elmesélem ez egy nagyon apró dolog, bár nekem sokat jelent. Lovakkal kapcsolatos. Lassan négy hete lovagolgatok két kislovat, a feladat, hogy mozogjanak és a gazdi alatt jól müködjenek. Némi üröm az örömben, hogy fiatalkák, még szinte csikók. Huh elkalandoztam, tehát első alkalommal félórát kergettem őket, mire a kötőféket rájuk tudtam adni, még az alma sem hatotta meg a hölgyeket. Mostanra eljutottam oda, hogy egy kis rondán nézés, három másodperc adj király katonát, áááááááállalóóóó és simán kantározom őket. Mivel fiatalok nagyon érdeklődök, viszont kissé magasok voltak az elvárásaim, rájöttem, hogy fél óránál tovább nem tudnak koncentrálni. Ilyenkor elkalandoznak, odarohannak a tesóhoz bátorításért, csibészkednek. Első alkalommal a fiatalabbik úgy elvitt a tarlón, mint szél a sz''ros papírt. Próbálkoztam mindennel, ami eszembe jutott, de apró termetüknél fogva nagyon fordulékonyak és remek a fékrendszer. A második majdnem közös szaltónk után úgy gondoltam,(hinnye az anyádnesirassontegángó!) hogy terep helyett megpróbálok idomítani, bent a karámban. Mostmár lépésben szépen megy a kiskör, nagy kör, átlók. Tegnap volt egy kis kekeckedés affelől, hogy ki a főnök. A drága hátas bevitt a körtefák közé, csak néhány hathatós oldalba rugdosás és pálca segített (neeeeteeeekolbászszökevény). A suttogás vagy suttyogás, kinek mi, babázzunk a cicapacival nem az erősségem, inkább a határozottság, türelem, következetesség. De maradtam én a rangsor első, hja kérem szépen ez nem demokrácia. A lónak tetszett a diktatúrám a végén jámbor képpel rágcsálgatta a zablát, hatalmasakat prüsszentve sétálgattunk. Dicsérgetni is néha szoktam egy jóóóólvan vagy jólóóóóó , néha alma, de ha nagyon megakarom dicsérni, akkor békén hagyom. Haladunk, szépen lasan babaléptekkel. Nem kell semmit elsietni. Halad a suli is, most egész jól.