
Pildi összes hozzászólása
-
Értékeld a filmet
Én is így gondolom. Legyen már egy kis türelme annak, aki Star Wars rajongónak mondja magát ahhoz, hogy kivárja az új történet kiteljesedését. Én töretlenül bízom abban, hogy a végén egy szép komplex, izgalmas és tartalmas új trilógiát kapunk, mert ennek semmiben nem mond ellent az, amilyen az Ep7 lett.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Nute!
- Sorozat fordító
-
Fórumtali
Így van. Először legyen jegyünk, aztán szervezzük hozzá a talit.
-
Star Wars viccek
Kicsit monotonok ezek a zenék egy idő után, de a megvalósítás nagyon ötletes, és az első 2 perc igazán szórakoztató volt.
-
Zene
Érdekes, nekem sem, a 12 éves lányom viszont egyből kérdezte a film után, hogy véletlenül nem ugyanaz-e a zeneszerző, mint a Star Treknél. És most, meghallgatva a két főcím zenét, amit Donát berakott, már nekem is nagyon hasonlónak tűnik. Szinte ugyanazok a hangok, picit megkeverve, de még a hangszerelés is hasonló.
-
Harry Potter
Köszi. Úgy tűnik, már régen olvastam, mert ez ilyen konkrétan nem ugrott be.
-
Harry Potter
Köszi a tippet, el fogom olvasni. Graves-hez
-
Harry Potter
- Sorozat fordító
- Harry Potter
Nekem is tetszett. Jó kis film ez, mindenképpen érdemes megnézni, de azért én is éreztem rajta, hogy egy nagyobb szabású történet bevezetése. Jaj, hát onnan volt annyira ismerős. Hiába törtem a fejem, nem ugrott be, honnan ismerem. Jó volt a fickó itt is. Nálam is működött, de azért lehetett volna egy kicsit eseménydúsabb az eleje, ezt közben én is megjegyeztem magamban. Ettől függetlenül Eddie Redmayne nagyon szerethető volt az állataival együtt (az orrontó furkász volt a legjobb ), végig az egész filmben.- Teaser trailer
No, én is azt hittem, rosszul látok, amikor megláttam a topikot- Claudia Gray: Bloodline
- Filmek
- Premier megtekintés
Jó lenne előtte tudni, hogy melyik moziban mikor milyen előadások lesznek, hogy előre dönthessünk, hová megyünk közösen. Remélhetőleg a Cinema City tanult a tavalyi hibákból, és idén minden flottul fog menni.- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Soundtrack albumok
Jól passzolt a zene a filmhez, és a film vége felé szinte himnuszként szépen ki is bontakozott, tiszta libabőr érzés volt, de ez olyan zene, amit csak úgy nem hallgatnék meg.- Filmek
- 3x06 - Imperial Supercommandos
Sajnos csak most jutottam hozzá, hogy megnézzem, kész szerencse, hogy ebben a hónapban kéthetente vannak az új részek. Nos, ez a rész is tetszett. Sabine és Ezra együttműködése teljesen jól megy, én sem érzem, hogy baráti érzelmeknél több lenne közöttük, de ez épp elég értékes dolog, tekintve hogy kezdetben Sabine egyáltalán nem vette komolyan Ezrát, most meg már partnerként kezeli, sőt, még inkább olyanok már, mint két testvér, akik ugyan néha civakodnak, de alapvetően jóban vannak. Hera és Kanan pedig kvázi szülői szerepben küldi őket közös küldetésre, hogy egymásra támaszkodva szerezzenek tapasztalatokat. Talán meglepő, de nekem ebben az epizódban legjobban Rau tetszett. Igaz, kezdetben ellenségként kezelte a lázadókat, és erőszaknak azt, hogy őt fogva tartották, de végül is teljesen hiteles volt abban is, ahogy megváltozott a véleménye. Először csak azt értékelte, hogy Sabine kitartó abban, hogy őt próbálja a lázadás oldalára állítani, de a végére azt is belátta, hogy Sabine pont annyira hű az eszméihez és az embereihez, mint ő, és ez a lényeg. Mondjuk én abban teljesen biztos voltam, hogy visszamegy majd értük, mert abban helyzetben, miután tisztázták, hogy a lázadók nem hogy nem ártottak neki, hanem az életét nekik köszönheti, már csúnya árulás lett volna otthagyni a két srácot az ellenség prédájának. És ez nem volt benne a karakterében.- Filmek
- Harry Potter
De jó! Csak most olvasva, hogy már megvannak a jegyeitek, most jöttem rá, hogy már jövő héten bemutatják. Rohan az idő.- Egyéb fontos
Sok boldog szülinapot, Revan!- Premier megtekintés
Ody arra gondolhatott, hogy a mozizás után taxival tudtak csak Frenkie-hez gyorsan eljutni, mert a metró már nem járt. Közös döntés lesz, én is ezt remélem. Tavaly az Arénában voltunk, idén megfontolhatnánk más helyszínt is. Nekem gyakorlatilag mindegy, de a DP kicsit nosztalgikusabb, mert az Ep3 utáni érában sokszor jártunk oda, és az Indesit Terme ma is jó, tavaly ott láttam az Ep7-et egyik alkalommal. Kérdés, hogy lesz-e ott feliratos vetítés. Tavaly mintha azért esett volna ki gyorsan a választható mozik közül, mert csak szinkronnal adták éjfélkor... Szerk: megnéztem, hogy is volt tavaly, és az, hogy melyik mozi mit ad, csak menet közben derült ki, szóval még bármi lehet most is. Bár talán kicsit jobban szervezett lesz az egész. Reménykedjünk.