
Pildi összes hozzászólása
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Hihetetlen, hogy ilyen távolságból ennyire részletes képet tudnak küldeni. Kinagyítva még a kövek is látszanak.
-
Vélemények és javaslatok
Nálam wifi esetén működik a net telefonról, egyszer próbáltam beleírni a fórumba, de szintén nagyon nehézkesen ment, így ez maradt az utolsó alkalom is eddig. Olvasgatni lehet azért rajta, bár a kép így elég kicsi, ha meg kinagyítom, akkor folyton görgetni kell a kijelzőt, ami nem valami kényelmes. A laptop nagyságrendekkel jobb.
-
Egyéb fontos
Múlt héten vonattal utazva pár napot Berlinben töltöttem, ami immár 22 éve az egyesült Németország fővárosa, és számomra az egyik legérdekesebb város Európában, ami megihletett egy rövid képes élménybeszámolóra is. Először 1995-ben jártam ott, amikor még a várost 28 évig kettészelő Fal helyén még csak pusztaság volt, nagyon szomorú és nyomasztó hangulatot árasztva. Ma már a Fal csak mutatóba létezik a város egy-két pontján, viszont elég sok helyen emlékeznek rá rozsdás oszlopmaradványokkal, az úttestbe vagy járdába beépített eltérő színű kövezettel, és rengeteg információs táblával jelzik mindenhol, ahol valami történelmi jelentősége volt. Ha az ember ezek mentén végigsétál, megismerheti Berlin felosztásának részletes történetét a II. világháború befejezésétől egészen a Fal 1989-es „leomlásáig”. Ez egyébként számomra az egyik legabszurdabb dolog, amit személyesen láttam, egy város, ahol egyik napról a másikra emberek nem láthatták a másik felében lakó családtagjaikat, barátaikat. Maga a hely ma már méltó fővárosa Európa vezető gazdaságának, az üres letarolt helyeket modern és nagyon szép új negyedek (kormányzati hivatalok és lakások egyaránt) váltották fel. Általában szeretem a régi városképeket is, de a jól sikerült modern épületeket még jobban, és itt nagyon sokat látni belőlük. Megvannak még a régi NDK-s Berlint nagyon jellemző lakótelepek is, de a köztük megbújó zöldterület még azokat is élhetővé teszi. Íme, pár kép erről a nagyon érdekes, pezsgő életű és tiszta, rendezett városról: A vonaton érkezőket a háromszintes hatalmas Főpályaudvar fogadja, ami szintén nem túl régi, 2006-ban adták át: A tömegközlekedés egyébként a városban is példaértékű, gyorsvasút, metró szinte mindenhol jár, de ha az ember siet, a regionális vasutat a város több pontján ugyanúgy elérheti. A Fal miatt anno teljesen lerombolt Potzdamer Platz ma már így néz ki a távolból: Az ott található Sony Center épületegyüttes fedett belső udvara: Egy szép lakóház együttes a Fal helyén, előtérben a Holokaust emlékművel (szürke kőtömbök): Ezen a képen jól látszik a régi és az új együttélése (Kelet-Berlin központja): A felújított Nikolai negyed a középkori Berlin hangulatát adja vissza, részben modern anyagokkal dolgozva, pl. a háttérben a sarkon egy vasbeton panelekből kialakított, de régi arculatú lakóház látható: A Spree folyó partján a régi Dóm és a régies Nikolai negyed harmóniája: És végül akikkel vasárnap délben a német egység jelképévé vált Branderburgi Kapu előtt találkoztunk :
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Néha sajnálom, hogy nem nézem a spoilereket.
- Sorozatok
-
Könyvek és képregények
Köszi a kedvcsinálót a sorozathoz. Magam is gondoltam már rá, hogy filmen is megnézem, de egyelőre maradok a könyveknél, olvasni valahogy most több kedvem van. És hogy még több szenvedés lesz majd? Bármennyire nem örülök neki, de valahogy sejtettem. Ez nem az a laza heppi end típusú regényfolyam, már az elején is látszik. Lehet, hogy részben ettől is olyan valósághű.
-
Könyvek és képregények
Egyszer ennek a Setét Torony történetnek is nekiállok majd, mert nagyon jónak tűnik. De most egyelőre a Trónok harca köt le, de nagyon.
-
Egyéb fontos
Lok, boldog szülinapot, és jó étvágyat a túrótortához!
-
A kedvenc epizód
Ezt azok is tanusíthatják, akik látták 2007-ben Londonban, vagy előtte 2006-ban Párizsban az SW diszleteit, kosztümjeit, makettjeit és a concept art-okat bemutató kiállítást, ahol mindezt a saját szemükkel is láthatták. Ezt én sem értem, az a lényeg, hogy meggyőző legyen a látvány, így vagy úgy, meglegyen az illúzió. Nekem anno nagyon bejött az Ep4-5-6, de ma már az Ep 1-2-3-at jobban szeretem, pont azért, amit már többen is írtatok, de legutóbb épp lentebb Sky: Pontosan így van.
-
Attack of the Clones - 3D
Remek, hogy végre van hír róla! A második kedvenc epizódom, alig várom már, hogy újra moziban lássam.
-
Star Wars viccek
Ez nagyon ötletes.
-
Egyéb fontos
Nem is az ismerősök a lényegesek feltétlenül, hanem az érdeklődési köröd, vagy pl. hogy van-e családod (ha esetleg erről nem lenne szó a cv-ben). Meg úgy általában, hogy mennyire látszol szimpatikus, normális embernek a hátköznapokban. A Linkedin inkább már a vezetői szintű munkakörök betöltésénél jön szóba, ahol a munkahelyi kapcsolatok kiemelten fontosak lehetnek. Egyébként ha nálunk új ember pályázik, és kiszivárog a neve, akkor mindenki rárepül ezekre a netes regiszteres oldalakra, és már megy is róla a beszélgetés, hogy vajon jó lenne-e, ha ő nyerné el a pozíciót. Persze ez csak móka, de a HR részéről elég nagy melléfogás lenne, ha nem tesztelne le valakit így, akiről utólag kiderül, hogy pl. náci eszméket népszerűsít, vagy kollektív öngyilkosságra buzdít. Ezek nyilván extrém példák, de hiába kicsi a valószínűsége, hogy előfordulhat, egy pár perc kutatómunkát megér. És ahogy mondtam is, nem feltételnül az a baj, ha valaki nincs fent, hanem az, ha magáról olyan információt tesz fel, ami kizáró ok lehet.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, MissKarrde! Meglepő, de az x. állásodnál is megnéznek. Igaza van Donátnak, a facebook, iwiw lecsekkolása alap ma már a HR-en. Viszont pl. az én korosztályomnál nem az az érdekes, hogy fent vagy-e (mert sokan nincsenek fent a régi osztálytársaim közül sem), hanem hogy mi van kint rólad, képek és egyéb információ formájában, és hogy az abból kialakítható kezdetleges kép nem mond-e ellent az önéletrajzodnak vagy esetleg az állásnak, amire jelentkeztél. És ez akkor is megtörténik, ha ajánlással pályázol. Én egyébként gyakran látogatom a facebook-ot, de jellemzően csak olvasgatok rajta, megosztani nem szoktam. Ami viszont halálra idegesít, hogy van két-három olyan ismerősöm, szintén régi osztálytársak, akik napi szinten több oldalnyi szemetet tesznek fel "jópofa" idézetek, meg családi fotók tömkelegének formájában bőséges kommentekkel (ami szerintem az ismerőseik többségét ilyen szinten már nem érdekli), én meg alig tudom a pár figyelemre érdemes információt kiszűrni közülük.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Milán!
-
Egyéb fontos
Biztos jó lett, várom a linket.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Lada!
- Filmek
-
Fórumtali
Én is feljegyzem, aztán igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy ráérjek. Valóban jó lenne, ha eljönnének olyan fórumosok is, akiket eddig még személyesen nem ismerünk. Saját tapasztalat, hogy egészen más úgy fórumozni, hogy tudod, kik lapulnak az avatarok mögött.
- Filmek
- Egyéb fontos
-
Filmek
Frappáns gondolat, valóban. Viszont épp a barátnő kapcsán megjegyzem, hogy nem jó példa, mert egy dolog látni a hibákat és elfogadni, és másik dolog jól kivesézni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy agyba-főbe kell dícsérni, olyat is mondani rá, ami nem igaz, viszont ami nem tökéletes benne, az maradjon homályban.
-
Egyéb fontos
Ez szuper hír, gratula!
- Filmek