
Pildi összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Misi, boldog szülinapot!
-
Egyéb fontos
Komolyan, üdítő volt olvasni a mai napi Egyéb fontos adagot, annyi jó gondolat elhangzott. Az, hogy ki hogy találja meg a helyét a világban, nagyon változó lehet, ki társsal, ki anélkül, ki a munkájában, ki a hobbijában tud kiteljesedni, a lényeg, hogy megtalálja és elfogadja önmagát. Nekem pl. az a boldogság, hogy hosszú évek alatt végre egy pár éve lejutottam odáig, hogy értékeljem a mát és ne csak a holnapra figyeljek, van értelmes munkám, családom, de emellett magamra, a saját dolgaimra, mint pl. ez a fórum, a könyvek, a filmek, az itteni és a többi barátaimra is jut idő valahogy, és ez olyan jó. Mégha hulla fáradt is vagyok időnként, és keveset alszom, aztán néha kidőlök, de legalább érzem, hogy megélem az életemet, és nem csak úgy mennek a napok egymás után. Az ember mindig ezt keresi, akár fiatal, akár már nem annyira, csak néha nehéz megtalálni az idevezető utat.
- Filmek
-
4x09 - Plan of Dissent
Erről jut eszembe, még ha nem is pontosan ezt mondja, de a lényeg, hogy mindkét esetben, amikor eredményt értek el, az az ő határozott parancsai ellenére történt, ami elég nagy gáz. Ha valaki hátráltatja a küldetést, akkor az ő maga, Krell. Ezt vajon hogy magyarázza meg saját magának? És szerintem ez el fog hangozni érvként, Fives-ék tette mellett a következő részben, amikor jön a hadbíróság.
- Vélemények és javaslatok
-
4x09 - Plan of Dissent
Nem így értettem. Válaszokat várok, hogy miért kerültek ilyen helyzetbe, ami segíthet megemészteni azt, hogy ennyire különböző klónok létezhetnek. Ez utóbbi oka pedig valószínűleg az, amit írtál, vagyis génhibák, amelyek egyre gyakoribbak lehetnek, ahogy megyünk előre az időben, hiszen Jango-tól már nem tudnak új mintákat venni. Ezen a statáriumon én is meglepődtem. Valahogy nem gondoltam volna, hogy ez a Galaxisban is így működik.
-
Vélemények és javaslatok
Ben, nehéz erre bármit is írni, mert más ember életét, érzéseit kívülről megélni nem lehet. De ha valami, akkor egy jó társaság segíthet, és ez az itteni igazán az. Nem véletlen, hogy egyként fordult ellened mindenki, amikor bomlasztani próbáltál. Ha van kedved megpróbálni, hogy a pozitív hozzáállás másokhoz csodákat művelhet, akkor lehet itt helyed. Ez a csapat nagyon különböző emberekből verbúválódott össze, és mindenkinek vannak gondjai, a legkülönbözőbb mértékben és témában, mégis jól érezzük magunkat egymás társaságában. Képzeld ezt magad elé, és azt is, hogy ez számodra is egy lehetőség, ha másként állsz hozzá, mint eddig.
-
Ki mit hallgat most?
Akkor ott a helyem.
-
Sorozat fordító
Köszi, mint mindig.
-
4x09 - Plan of Dissent
Nem statikus világ, az biztos, és ez kifejezetten tetszik nekem is. Viszont nagyon kéne, hogy egy ütős lezárással mindent a helyére tegyenek, hogy ne maradjon ellentmondás a már ismert eseményekkel. Egyelőre nem látom, hogyan működhetne ez, de nagyon bízom benne, hogy nem egy semmit mondó "több kérdés maradt, mint válasz" befejezéssel gazdagodunk. Rex továbbra is remek katona és parancsnok, sőt, egyre jobb, ahogy kezeli a helyzetet. nem lázít, sőt, visszafogja az embereit, amíg lehet, de kiáll értük, noha előtte még azt mondta, nem fog segíteni, ha elkapják őket. Ő túl jó klónnak. A renitensek pedig érthetetlenül lázadóak, túlreagálják a helyzetet, ők meg túl rosszak. Ennyi individum nem kell ide. Ez a csapat kizárólag egy Anakin-féle vezetővel tud jól működni, aki mindkét típus erényeit képes értékelni és kihasználni. Viszont Krell-el a legrosszabb jön ki belőlük.
-
4x09 - Plan of Dissent
Ez az epizód is jó volt nagyon, csak az a baj, hogy Krell miatt, hogy mi fog még kiderülni és hogy zárják le az egész sztorit, az utolsó rész fogja eldönteni, hogy egy kimagasló történetszálat láttunk, vagy olyasmit, ami csak összezavarja az embert a 66-os parancs fényében. Nagyon remélem, hogy az előbbi.
-
Ki mit hallgat most?
Jó volt, bizony. És még ma is az. Frenkie, a következő Lord koncert december 3-án lesz, megnéztem. És előjegyeztem.
-
Star Wars viccek
A lányom iskolai újságjában, a matematikai mellékletben találtam az alábbi két "gyöngyszemet", bizonyítandó, hogy az SW mindenhová elér : 1. Anakin Skywalkert édesanyja megkérdezte, hány csavarra van még szüksége C-3PO összeszereléséhez. Anakin így válaszolt: ha az eddig felhasznált csvarok felétől 15-tel többet vennénk, akkor már csak 60 db hiányozna, hogy meglegyen mind a 300. Hány csavart kell akkor még venniük? 2. Han Solo nyíló plafonú hangárt keres űrhajója, a Millenium Falcon számára. A hajó 34,75 m hosszú, legnagyobb szélessége 25,61 m, magassága fegyverzettel együtt 8,27 m. a) Minimálisan milyen hosszú és milyen széles, és milyen magas legyen a kibérelt helyiség, ha a biztonságos leszálláshoz legalább 20%-ot rá kell hagyni az űrhajó méreteire? b) Mennyi időre van szüksége Csubakkának a hangár falainak lemeszeléséhez, ha 1 nm-t 40 másodperc alatt fest le? Hihetetlen. És jól megfért a Verdás feladat mellett.
-
4x08 - The General
Jó, hogy mondod, ez nekem is feltűnt, és nagyon hasonló érzésem támadt, hogy itt valami nem stimmel majd.
-
Ahsoka Tano
Ha tényleg csak erre kíváncsi, ezért kár volt visszaszivárognia.
-
Vicces és kedves dolgok
Nagyon jók a macsekok. A mi új jövevény éhenkórászunk is így néz a kajára. A korsós pedig mindent visz.
- Egyéb fontos
-
Vélemények és javaslatok
Nálam sincs lényeges változás, igaz, nekem eddig sem volt gond külön a Külvilág résszel, ha lassú volt, akkor lassú volt a többi topik betöltése is. Viszont az Archívum jó ötlet, törlés pedig ne legyen, mert volt már nálam is, hogy kicsit kalandoztam a régebbi írások között, és nagyon jó volt egyiket-másikat újra elolvasni.
-
4x08 - The General
Sehogy nem magyarázza, az igaz, sőt jelen állás szerint olyan, mintha Cody lógna ki a többiek közül, ami nonszensz. Viszont klónokat kitenyészteni ettől függetlenül sem hülyeség, hiszen egy átlag besorozott katonától jóval képzettebbek és fegyelmezettebbek, és amikorra kell, nagy tömegben azonos minőségben rendelkezésre is álltak. Ez a megjátszás azért már túlzás lenne, valami másnak kell működnie. Biztos van koncepció ennek az alapvető tényezőnek a kezelésére, hiszen ez a Saga egyik legfontosabb része, és nem ad hoc, az egyes epizódok érdekesebbé tétele miatt derülnek ki az eddigi elképzeléseinkkel eléggé ellentétes információk a klónokról. Mert ha mégis, az a TCW komolyságát vonná kétségbe. Szerintem ez lenne olyan gáz, ha nem még olyanabb, minthogy él-e mégis Maul.
-
4x08 - The General
Ez valóban elég valószínű. Kicsit olyan, mintha a klónok "születésükkor" még sterilen olyanok volnának, ahogy Lama Su értékeli őket, de a környezet és az őket ért hatások mégis emberibbé teszik őket, mint ahogy tervezve volt. Lehet, hogy a kilógó egyedeknél nem csak génhiba, hanem eltérő élmények is közrejátszhattak abban, hogy másként reagáltak egy stressz helyzetre.
-
4x08 - The General
Én sem csalódtam az epizódban, annyi szent. Remek csata volt, és annyira háborús filmszerű élmény volt megnézni, mint a klasszikus II. világháborús filmeket. Na az ilyen csatákat én is szeretem, minden percét élveztem. A klónok viselkedése most már teljesen egy átlagos katona viselkedésére hasonlít, Bomarr-hoz hasonlóan engem is az izgat most már a legjobban (Krell viselkedésének motivációi mellett), hogy hogyan lesz ebből majd egy példaszerűen és nagyjából egységesen végrehajtott 66-os parancs. Egyébként nagyon jók a klónok, egyáltalán nem hasonlítanak a majdani birodalmi rohamosztagosokhoz – remélem, egyszer majd erre az ellentmondásra is választ kapunk, bár így sokkal jobban tetszenek, mégha ez problémát is vet fel a későbbiek kapcsán. Krell pedig egy állat, most már nem vitás, semmilyen pozitívumot nem tudok találni rá, és végre konkrét utalást is kaptunk arra, hogy milyen elhalálozási arány mellett érte el a csodás eredményeit, amelyek a hírnevét keltették. Megdöbbentő, hogy ilyen parancsnoki módszerek mellett képviselheti tábornokként a Jedi rendet. A Tanácsnak is tudnia illene a halálozási statisztikáiról, és ez is a Rend erkölcsi leamortizálódásának a jele, akár tudnak róla, de hagyják (a cél szentesíti az eszközt – kicsit úgy, mint ahogy a Darth Bane trilógiában, aki olvasta, az tudja, mire gondolok), akár nem tudnak róla, mert az is gáz. Továbbá, ha már nem is nézi embernek a klónokat, akkor gondolhatna rájuk úgy is, mint erőforrásokra, és azok esztelen pazarlása egy háborúban mindenképpen súlyos bűn.
-
Egyéb fontos
Jól írják a többiek, a használati útmutatóban benne kell lennie, honnan töltheted le a telepítő programot.Nekem is most lett nemrég új telefonom, és nálam is így volt.
-
Sorozatok
Lesznek majd. Hű, ez nagyon jól hangzik, de nem is vártam mást. A fenti spoiler pedig csúcs volt. Jó lenne, de ezt nem hiszem. Heti egy-két rész fér csak bele a napi programba (ezen a héten a Chuck miatt a Dextert e heti részét pl. nem láttam ). Ez a jó kifejezés: szerethető.
-
Sorozat fordító
Köszi, Lok Durd.
-
Sorozatok
Chuck 2. évad No, az őszi szünetben sikerült egy kicsit belehúzni és befejeztem a 2. évadot, és most már erről is elmondhatom, hogy (stílusosan) szuper! Nagyon bírom a szereplőket egytől egyig, tök jó, hogy a sorozat két fő szála (Buy More és a kémesdi) ennyire más és mégis remekül kiegészítik egymást, megvan a vígjáték és az akció kellemes és szórakoztató elegye. A 2. évadról közelebbről: Ezek után tuti biztos, hogy lesznek még titkok, amelyekre szépen lassan fény derül. Most már jöhet az eredeti nyelvű 3. évad.