Ugrás a kommentre

Pildi

Platina támogató
  • Összes hozzászólás:

    13.157
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    27

Pildi összes hozzászólása

  1. Nálam Zillo lett az első, és R2 a második.
  2. Megmondom őszintén, nekem sem volt könnyű döntenem. Mert mindegyik jelöltben voltak nagyon szép zenei momentumok, nehéz volt kiválasztani, melyik állt hozzám a legközelebb, főleg, mert olyan sokfélék versenyeztek. A végén biztos az is számított, milyen hangulatban voltam éppen.
  3. Látod, nálad ez tényleg meglepő.
  4. Szinte már jobb, mint az eredeti - néha legalábbis.
  5. És most is úgy lesz, hogy a teljes sorrendet majd utólag tudjuk meg?
  6. Végül is tényleg megérdemelte. Nem sajnálom tőle az első helyet.
  7. Aurra volt a harmadik kedvencem - hangilag meg egyébként is.
  8. A múltkor Obi-wanra szavaztam elsőnek, de most Anna Graves és Jim Cummings volt a kedvencem. Mindkettőnek hihetetlenül jó hangja volt!
  9. Nálam is párhuzamosan fürdenek a gyerekek, majd néha emiatt kicsit elszakadok innen.
  10. Jó volt a trailer bevezetésnek. És hát kell valamivel szórakoztatni a nagyérdeműt, amíg a sztárok felvonulnak.
  11. Én már itt ülök az első sorban.
  12. Pildi

    The Clone Wars DVD és Blu-Ray

    Sky, Te megvetted az első évadot DVD-n?
  13. A sorrend tavaly random volt. Vagy legalábbis nekem ilyen emlékem van.
  14. Azért ennél többet érdekel, hiszen azokat biztos, akik szavaztak. A jövő évaddal meg még kár ilyen szempontból foglalkozni. Az lehet egészen más, a szélesebb ízlésnek jobban megfelelő.
  15. Pildi

    The Clone Wars DVD és Blu-Ray

    Jól néz ki a borító, de én sem Yodára számítottam. De úgyis a tartalom a fontos igazán, az meg valszeg ugyanolyan színvonalú lesz, mint az elsőé. Én meg gondolkodom rajta, hogy megveszem majd DVD-n a két évadot együtt. Most biztos olcsóbb lesz az első. És mTV-n nézni sem lesz gond, mert közben kiderült, hogy olyan régi típus a DVD lejátszónk, hogy immunis a régió kódolásra.
  16. Pildi

    Egyéb fontos

    Boldog szülinapot, Coce! Hátha most benéz majd. Ez szép alkalom lenne a visszatérésre, hacsak egy köszönés erejéig is.
  17. Pildi

    Egyéb fontos

    Pedig néha kell pár nap, hogy az ember másvalamivel foglalkozzon. Én is relatíve sok időt töltök a gép mellett ahhoz képest, hogy mennyi szabadidőm van, de az is igaz, hogy mivel sok más mindennel is kell törődnöm, így ez abszolút mértékben sosem lehet túl sok. Viszont egy káros hatása biztosan van: mostanában jóval kevesebbet olvasok könyveket. Az idén szeretném majd ezt a folyamatot visszafordítani.
  18. Pildi

    Könyvek és képregények

    Sajnos én annyira el vagyok mostanában itthon havazva tennivalóval, hogy sem olvasni nincs időm, sem idejönni, így én biztos kihagyom a holnapi kvízt. Kár, mert én szerettem az Egri csillagokat. Jó lett volna feleleveníteni.
  19. Pildi

    Elkészült a fórum logója!

    Örülök, hogy sikerült ismét felkelteni az érdeklődéseteket. Nekem is csakis fekete jöhet szóba, csak gondoltam, választékbővítésnek a fehéret is felhozom - arról nem is beszélve, hogy hupikék is lehet, ha valaki olyat szeretne. Ha már nem lesz új jelentkező, akkor egy idő után megbeszélhetjük, hogy mikor is menjen majd a rendelés.
  20. Pildi

    Filmek

    Én az elsőből láttam részleteket anno, de rögtön tudtam, hogy ez nem az én világom. Nem is vagyok kíváncsi a többire.
  21. Pildi

    Elkészült a fórum logója!

    Még én sem rendeltem bögrét így, szóval csak arra támaszkodhatok, ami a honlapon van. Aszerint a megrendeléshez csatolni kell a lehető legjobb felbontású képet, amit a bögrén látni szeretnénk, és majd ők beállítják a méretet. Egyébként ha valakinek fehér bögre is megfelel, az ugyanott (fantaziastudio.com), ahol a fekete (színes) 2350 Ft, ott a fehér csupán 1750 Ft.
  22. Pildi

    Egyéb fontos

    Én az ilyen embereket nem tudom komolyan venni. Őt sem fogom ezután, ha egyáltalán visszatér. Bár erre kicsi az esély. Nálunk meg épp elvonult.
  23. Erre csak azt lehet mondani, hogy kár.
  24. Pildi

    Egyéb fontos

    Örülök, és remélem, tartósan rendbe jön, hiszen jön a nyár. Nálam az még belefér, hogy éjszaka essen, és nappal legyen jó idő. Persze jobb lenne most már pár hét szép száraz napos idő, időnként (és nem naponta) futó záporokkal.
  25. Pildi

    Vicces és kedves dolgok

    Nagyon elmés, és sajnos sokszor igaz.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.