Ugrás a kommentre

Pildi

Platina támogató
  • Összes hozzászólás:

    13.157
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    27

Pildi összes hozzászólása

  1. Pildi

    OCsHE klubnapok

    Két nap múlva klubnap. Mi biztos megyünk, az összes gyerekemet és unokaöcsémet hozom, így a sógornőm is jön erősítésnek. A kicsik most lettek 6 évesek, így hátha nyugton kibírják, bár amennyire akarnak jönni (ezért is nincs szívem itthonhagyni őket), majd csak szót értek velük előre erről. Az 501-es légió meg majd tekintélyt teremt a teremben. Jön még valaki?
  2. Pildi

    Fórumtali

    Örülök. Helyes, majd figyelmeztetlek is, hogy nehogy elfelejtsd.
  3. Rog, kb. így képzeltem el én is a hozzáállást. Ebben igazad van, az első évadban valóban markánsabban kijött néhány kimondottan remek zene, de azért én most is könnyen ki tudtam választani, hol tetszett a legjobban. Semmi. Sőt, teljesen félreviheti az eredményt, ha sokan így szavaznak, mivel akkor gyakorlatilag bármi előfordulhat. És az meg azért nem igaz, hogy nem voltak zeneileg a többi közül kiemelkedő epizódok, annyira, hogy ne lehessen közülük választani. Ezért remélem, hogy a többség nem csak így tud hozzászólni a témához. Bevallom, azt remélem, hogy ez nem így van, csak a többiek nem szóltak róla valamiért.
  4. Én kezdtem, de így igaz, KisKósa támogatott. Egyébként ha ez ennyire népszerűtlen kategória lett, akkor jövőre elhagyhatjuk. Két ember kedvéért kár erőltetni.
  5. Pildi

    Vicces és kedves dolgok

    A legtöbb külsőleg szelíd ember is így lehet ezzel.
  6. Akkor ezek után különösen értékelem, hogy lett zene kategória.
  7. Pildi

    Fórumtali

    Nagyon jó lenne, ha nem lenne változás, mert nekem azon a környéken másik szombat már nem lenne alkalmas. Én az eddigiek alapján biztosnak vettem a dátumot.
  8. Pedig lehet, hogy Vader akkor is így mosolygott a maszkja alatt.
  9. Pildi

    A The Clone Wars animációs sorozat

    No ez az, valami halványan rémlett erről. Köszi.
  10. Lám-lám, nem vagyunk egyformák. A zenék nekem nagyon tetszenek, és én pont jobban szeretem az angol szinkronhangokat.
  11. Pildi

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Vos mesternek én is örülnék. Ugyan nem sok mindent tudok róla azon kívül, amit eddig az Ep3 és a TCW elmesélt nekünk róla, de valamiért izgalmas karakternek gondolom.
  12. Pildi

    Vélemények és javaslatok

    Mindenki biztos nem, mert én pl. nem kaptam. Szerintem azoknak ment, akik nem jelöltek.
  13. Pildi

    Egyéb fontos

    Én is gratulálok. Nekem még nem sikerült semmi értékest nyernem, pár tombolás csokin kívül.
  14. Nekem ez tiszta Anakin-mosoly, nem jut róla senki más az eszembe.
  15. Én nem fogom elsietni ezt, idő is van még hozzá, szóval majd jövő héten szavazok.
  16. Biztos nem vígasztal, de az enyémről is csak 3 került be az epizódok közé, és nem feltételnül azok, amelyeket én a legjobbnak tartottam. De itt a többség dönt, és ez lesz majd a szavazásnál is. Ezért ne legyél csalódott.
  17. A lista kitűnő, sok az átfedő tétel a saját listámmal. Az meg egyenesen remek, hogy a különben számomra nehezen beazonosítható jelöltek egy kattintással megtekinthetőek.
  18. Pildi

    Star Wars viccek

    Ez nagyon tetszik.
  19. Pildi

    Sorozatok

    Ez tényleg tök jó sorozat volt. És a kalózok mennyire feldobták a cselekményt.
  20. Pildi

    Egyéb fontos

    És igazán jó színész is, én több darabban is láttam. Nagy kár, hogy nem fér a bőrébe.
  21. Pildi

    2x21 - R2 Come Home

    A felvetés jogos, már csak azért is, mert Thripió is így hívja Anakint az Ep1 óta.
  22. Pildi

    Könyvek és képregények

    A dátum elvileg jó, de remélem, ismerem a könyvet, és meg is van, mert képernyőről olvasást nem szívesen vállalnék be. De majd meglátjuk.
  23. Sört én sem iszom, bár novemberben Frenkie-nél megkóstoltam az Edelweiss-t, és az nem volt rossz. Ha nagyon muszáj lenne, és nagy meleg, azt meg tudnám inni. Én egyszer voltam részeg, még nagyon tapasztalatlan és ifjú koromban (úgy 20 év körül), Tokajban nem bírtam ellenállni a Szamorodninak, és hiába volt előtte jó bográcsos paprikás krumpli, nem szívta fel eléggé. Erre nem vagyok büszke (sajnos fénykép is van róla, hogy emlékeztessen), de legalább egy dologra jó volt: akkor megismertem a korlátaimat. És azóta azt is megtanultam, mivel lehet a bor avagy egyéb ital ezen hatását mérsékelni: sok vizet kell inni hozzá.
  24. Lehet, hogy a végén listázókkal megoldódik majd ez a gond. Az enyém is megy hamarosan. Igyekszem minden kategóriában jelölni, ennek csak az időkorlát szabhat határt.
  25. Pildi

    Egyéb fontos

    Donát, ezt nagyon szépen összegfoglaltad. Annyit tennék még hozzá, hogy az árfolyamhatás rövid távon sokkal meghatározóbb, mert azonnal jelentkező következményei vannak (aki idegen devizában van eladósodva, exportál vagy importál, az hamar megérzi). A mostani helyzetben az az aggasztó, hogy az EUR-ral együtt a HUF is gyengült, pedig elvileg ugye erősödnie kellene, ami egyértelműen egy bizalmi válságot jelez: Magyarországnak ugyan nem sok köze van Görögország problémáihoz, de a mi pénzügyi helyzetünk is elég gyenge lábakon áll, hiába múlt el az akut veszély. És a piac nyilván ezt értékeli most. Az EUR-zóna pedig egyértelműen csak az erős gazdasággal és ebből következően stabil devizával rendelkező országoknak való, ez most véglegesen bebizonyosodott. Ma volt szerencsém német kollégákkal beszélgetni, és ők is azon keseregtek, hogy anno minek is vették be a görögöket az EUR-övezetbe, csupán politikai okokból...
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.