Ugrás a kommentre

Darth Sky

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    10.486
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    57

Darth Sky összes hozzászólása

  1. Darth Sky

    Egyéb fontos

    9 fok? Májusban fogadok még hóviharok lesznek...
  2. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Nem gondolom, hogy csukott szemmel néztem volna végig a Próféciáról szóló részeket, minden esetre, számomra a logika sokkal erősebb érv, mint egy megalapozatlan legenda, amiben a Jedik nagy része még csak nem is hisz. Igen, a Sith Rend az Ep6-ban kihalt. Egy időre! Úgy, ahogy a legelső Sith (aki mellesleg egy eltévelyedett Jedi volt) képes volt elsajátítani a sötét oldal egy részét, Palpatine bukása után is megtehette ugyanezt egy áttért Jedi. Mellesleg, az Ep6 utáni EU egyáltalán nem merül ki Palpatine-klónokban és Vongokban, sokkal lényegibb és filmekhez méltóbb elemek is vannak benne. Ha már mégis EU-val példázódunk, legalább ne hunyjunk szemet dolgok felett. Anakin egyensúlyhozataláról legfeljebb az Ep6 szól, a többi 5 film semmi esetre sem (sőt, az Ep3 egyik lényege, miként taszítja sötétségbe az Erőt). Az életét követhetjük figyelemmel, a gyerekkori felemelkedésétől kezdve a haláláig. Mellesleg, mindenki azt lát bele ebbe a 6 filmbe, amit akar, és úgy értelmezi, ahogy szeretné. Szerintem ez egyáltalán nincs megkötve. Azért nem lenne elvéve az egész éle a "toldozgatással", mert Anakin története teljessé válik a 6 film után, de ez még nem zárja ki, hogy utána is történjenek jelentősebb események. Egyensúlyt hozott az Erőben, kinyírta Palpatine-t. Ez miért akadálya annak, hogy soha többé ne létezzen egy Sith sem? Értelmetlen. Az más dolog, hogy valaki számára csak a 6 film és a TCW létezik, innentől kezdve ízlés kérdése az egész, amit nem lehet és ne is akarjunk egymásra erőltetni.
  3. Darth Sky

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Ami nem fog megtörténni, mivel ennyire nem lehetnek ostobák, úgyhogy én nem aggódom. Bízom a készítőkben és kivárom mi lesz. Bár ezt még csak 600-szor beszéltük át...
  4. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Hivatalosan nem létezik semmi egy ekkora galaxisban, csak az, amit a filmekben láttunk? Végül is... Egyébként gondolom láttad azokat a 2. évadbeli TCW-epizódokat, amikben Jedi-holokronok kaptak szerepet. A sorozat hivatalosan is kanonizálva van, tehát ha már ennyire bele akarunk menni ebbe a "szabály" dologba, holokronok vannak maga George Lucas szerint is. Egyébként eredetileg az Ep2-ben is szerepeltek volna, a TCW-ben látott terem az Ep2 látványterve alapján készült.
  5. Darth Sky

    Ősi Idők

    Elég... érdekesen fest.
  6. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Nem csak egyszer lehet felhasználni, viszont idővel valóban el tud használódni a benne lévő energiaforrás. Bár ahhoz tényleg elég sokszor kell "lejátszani".
  7. Darth Sky

    SW videojátékok

    Számomra így történt, mivel a filmek nem cáfolják. Természetesen nem a filmeknek kell igazodnia a játékhoz, hanem fordítva, de ez szépen meg is valósult. Az Ep 4-5-6-ban jó, hogy nincs szó Starkillerről, mivel még a TFU vagy maga a karakter kósza gondolat sem volt, ahogy az Ep3 esetében Ahsoka sem. Az erejét nem érzem annyira túlzónak, hogy zavaró legyen. Elvégre mindkét szülője Jedi volt, gondolom fel van turbózva rendesen midichloriánokkal. Egyébként most járok Paratus-nál és hihetetlen mennyire sikerült felhúznia, pedig nem is a legnehezebben tolom. A kis törpe még nem érdekes, Erő-villámokkal és folyamatos védekezéssel apránként le lehet teríteni. De amikor előhívja a titánokat és próbálok támadni, két "földrengés" után lemegy a fél életem. Úgyhogy inkább szünetet tartok most a saját és a laptopom egészsége érdekében.
  8. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Egyébként az első Sith sem tanult senkitől, magától kapott rá a dologra, nem volt "vegytiszta" mestere.
  9. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Ezt próbálom elmagyarázni, de ahogy nézem, teljesen feleslegesen. Végül is, tök logikus, hogy egy Sith halálával soha senki nem válik azzá többé, csak mert egy legenda azt állítja, hogy helyre áll az egyensúly (persze szó sincs róla, hogy véglegesen)...
  10. Darth Sky

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Azt mégis hogy kell elképzelni? Az uszonyaikkal vonaglanak a parton, vagy esetleg van belőlük kétéltű alfaj is?
  11. Darth Sky

    SW könyvek

    Épp az előbb hívott egy ürge a Szukitstól, hogy megkapták a levelem (bár nem mondta, miért nem válaszoltak, végül is mindegy), és legkésőbb holnap érkezik a futár. Az első csomagfeladásnál valami hiba történt, mert a futár nem tudta kézbesíteni (valószínűleg nem talált ide), és visszament a feladóhoz, de már újra feladták (a mai nap) és elvileg nem lesz több gond. Ezek után, remélem nagyon jó könyvek lesznek, ha már ennyit kell küzdeni értük.
  12. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    A filmek Anakin/Vader karakteréről szólnak, nem arról, hogy haltak ki véglegesen a Sith-ek. Így is tökéletesen kerek egész a 6 film. Számomra ez egyáltalán nem lenne logikus, mert mi az akadálya, hogy Palpatine után is szülessenek Sith-ek (bár ezt már harmadszor írom)?
  13. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    A Sith-ek kihalása kapcsán a Jedik hite és a valóság két különböző dolog, de nem is írtam mást. Csak azt nem értem, miért ilyen hihetetlen, hogy Palpatine halála után igenis életek további Sith-ek? A filmek sem támasztanak alá mást, ha már ennyire mellőzni akarjuk az EU-t, ráadásul így a logikus. A sötét oldalt (ezzel együtt a Sith-eket) nem lehet végleg eltörölni, legfeljebb ideiglenesen elfojtani. Még ha a Prófécia ezt is állítaná (ahogy nem), úgy sem lenne bizonyíték, mivel csak egy legenda, amiben még a Jedik közül sem hisznek sokan.
  14. Darth Sky

    SW könyvek

    Jó neked, én már a 2. levelet küldtem nekik. Gondolkoztam, hogy megrendelem még egyszer, de akkor egyrészt drágább (mivel én előrendeltem, ami elvileg olcsóbb), másrészt, lehet, hogy kétszer hoznák ki ugyanazokat. Néztem a honlapon a megrendeléseimet, ott "előkészítve" fázisban van, vagyis biztos, hogy felvették a rendelést, ami máig nem érkezett meg. Így akarnak forgalomnövekedést? Csodálkoznak, hogy sokan inkább az Alexandrától szerzik be a nem klubkönyveket... sajnos jelen esetben ezt nem lehet megjátszani.
  15. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Kár lenne elvonatkoztatni, legalábbis a jelen esetben, mivel az Ep1 is egyértelműen kijelenti, hogy Maul felbukkanásáig a Jedik abban a tudatban voltak, hogy a Sith-ek kihaltak az utolsó szálig. Végleges egyensúly nem létezik! Hitler is kinyiffant, mégsem halt ki az összes diktátor. Kizárt dolog (és ezt EU-tól függetlenül mondom), hogy Palpatine halála után egy Jedi sem vált Sith-é, vagy egy lény sem lépett a sötét oldalra, ugyanerre a sorsra jutva. Ez nonszensz... Egyébként a filmekben sincs szó arról, hogy az Egyensúly végleges és örök érvényű. A Lázadók is győztek az Ep6 végén, mégsem gondolom azt, hogy örök béke borult a Galaxisra.
  16. Darth Sky

    Avatarok, smiley-k

    Milyen kis morci ezen a képen. De különben jó. Ezt is raikoh14 készítette? Hirtelen nem ugrik be, hogy láttam a galériájában.
  17. Darth Sky

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Ez számomra is hiányosság, nekem kevés az, hogy "megszökött", pedig nagyon valószínű, hogy többet nem fogunk megtudni erről. Hasonló a lenne a helyzet, ha Filoni minden konkrétum nélkül azt nyilatkozná, hogy Boba, Bossk, Poggle és a többiek megszöktek a börtönből, többet nem lesz róla szó, a következő részben pedig már szabadok lennének. Gondolom az se jönne be az embereknek. Hiába volt már szöktetős sztori, engem pl. nagyon érdekelt volna, miként is jutott ki Aurra. Az Eval Plans remekül be tudta volna ezt mutatni, a 2 droid zöldséges kalandja helyett...
  18. Darth Sky

    SW videojátékok

    Ütős kis játék a TFU 1. része is PC-n, mintha a PS2-es verzió egy 10 évvel korábbi játék lett volna. A 2. résznél már most sokkal jobban tetszik, hihetetlen, mennyire részletgazdag, mindent lehet benne csinálni a szó szoros értelmében, amik a 2-ből egyszerűen kimaradtak. Erő-képességek fejlesztése, gyakorlópályák, plusz pontok a látványos "kivégzésekért", sokkal színesebb ruha-, karakter- és fénykardválaszték, egyszóval minden. A játék is jóval hosszabb, úgyhogy bejövős. Remélem a 3. rész is hasonló jellegű lesz, ha lesz egyáltalán valami belőle.
  19. Darth Sky

    A Jedi és a Sith rend

    Az túlzás, hogy végleges, mert olyan soha nem lesz. Számomra az az érdekes, hogy (EU-t ismerők előnyben) a Darth Bane által okozott Ruusan-i események óta (1000 évvel a yavini csata előtt) Maul felbukkanásáig a Jedik úgy hitték, hogy a Sith-ek kihaltak (az Ep1 is alátámasztja ezt). Ennek ellenére, már akkor a Próféciáról beszélnek Anakin kapcsán, amikor még nem ismert a Sith-ek visszatérte. Vagyis mégis ott motoszkált bennük a gyanú, hogy a Sith-ek nem haltak ki...
  20. Darth Sky

    SW könyvek

    Nálam nem valószínű, hogy ez történt, a csütörtöki levél szerint, a futárnak pénteken kellett volna hoznia. Ma is, már elmúlt 4 óra és sehol semmi, még a levelemre se képesek válaszolni, legalább annyit, hogy "hiba történt a postázás során", vagy "újra útnak indítjuk"...
  21. Darth Sky

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Erre a részre már én is régóta várok, kíváncsi vagyok, hogy oldják meg. Szerintem Aurra itt már szabadon van, mivel a Nightsister-trilógiától kezdve időrendben következnek a részek.
  22. Én is arra tippelek, amire Nabo. Szerintem valami szimpla ételszínezék. Biztos nem itattak Markkal öblítőt.
  23. Darth Sky

    Sorozatok

    Chuck A következő rész előzetesének spoilere kapcsán...
  24. Darth Sky

    SW könyvek

    Köszi az infót. A holnapi napot még megvárom, hátha addig érkezik válasz a levelemre, vagy jön a telefonhívás. Eddig nem volt ilyen gondom pedig nem először rendelek SW regényt.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.