A mandalori páncél
Leszögezem, hogy semmi előismeretem nem volt a könyvről. Látatlanban azt gondoltam róla, hogy csak egy felejthető tucatregény lesz, amelyben pár fejvadász acsarkodik, ergo nem lehet túl érdekes. Kellemesen csalódtam, mi több, kifejezetten tetszett. Talán a Sötét tanítvány óta nem kötött le ennyire SW regény. Jeter stílusa megfogott, szerintem így kell jól megírni egy regényt: kellően részletekbe menő, de nem terjengős. Számos rejtélyt és kérdést dob fel, viszont apránként mindenre igyekszik magyarázatot adni. Az ismert karaktereket jól kezeli, míg az újakat kellően érdekesre írja. Alaposan megismerhetjük a szereplők gondolatait, amit rég olvastam már ilyen jól kifejtve. Remekül ábrázolja milyen lehet a fejvadászszakma, és az ezzel járó alvilági rendszer. Boba Fett kapcsán már sokkal világosabb az őt körüllengő mítosz oka. Számomra legalábbis Jeternek hála kapott egy plusz dimenziót a fejvadász. Megismerhetjük a céltudatosságát, vezérelveit, módszereit és szaktudását. Hogy miért tartják a legprofibb fejvadásznak a Galaxisban. A Bosskkal való rivalizálása, illetve a Fejvadász Céhen belül zajló események új megvilágításba helyezik többek között az Ep5 azon jelenetét, amikor Vader felbéreli őket a Falcon megtalálására.
Maga a történet két szálon fut (a jelenben és a pár évvel korábbi múltban) és bár a fő sodor a flashback jelenetekhez tartozik, viszont a jelen történései is kellően érdekesek. A cselszövések és ármánykodások kiszámíthatatlanok, az író folytonos bizonytalanságot sugall a karakterek szándékai természetéről, így nem tudhatjuk, mi vár ránk. Annak ellenére, hogy egy Boba Fettért, vagy Bosskért nyilván nem lehetett aggódni, végig kíváncsi voltam rá, hogy másznak ki az adott helyzetből. Az új fajok kellően kreatívak (Kud'ar Mub'at vagy az organikus "hangtároló"), mégsem SW idegenek. A végén pedig megint csak egy olyan cliffhengert kaptunk, aminek bár tudjuk a végkimenetelét, a "hogyan" része fenntartja az érdeklődést.
Kíváncsian várom a 2. és 3. kötetet, ez kiváló kezdés volt.