MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
SW legends könyvek
A klónok katonák, a parancsok nem teljesítése tenné hiteltelenné őket. Más kérdés, hogy mi nem szeretnénk, hogy a 66-ost hajtsák végre, és egyesek nem is teszik, ami az emberi mivoltukat erősíti, de katonaként valójában elbuknak. És nem feltétlen a kötődés miatt nem teljesítik (vagy nem csak azért), hanem azért, mert azt gondolják, ez a parancs nem lehet "jogszerű", elvégre a Jedik nem voltak árulók, nem tettek a Köztársaság ellen semmit. Szerintem a születés mikéntje lényegtelen, attól még a klónok is emberek. Pont azért szeretem Traviss sorozatát, mert ő azt a koncepciót írja, amit én magam is gondolok a témáról. A környezetük pedig nem ingerszegény volt, hanem más, mint az átlag embereké. Aztán egyszer csak kikerültek a nagybetűs életbe, ahol látták, mennyire más is lehet egy ember élete. Azt hiszem, az erről való beszélgetés már elvisz minket az ideológiák világába, vagyis nehéz közös nevezőre jutni, mert alapból mást gondolhatunk magáról az emberről Az én hozzáállásom leginkább ehhez hasonlít A nullások nagyok jók, remek a RepCom 2 kezdése.
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Csoli
-
SW legends könyvek
Az egy óriási párbeszéd, de a Színvallás utolsó fejezetei egytől-egyig fantasztikusak.
-
Egyéb fontos
Köszönöm mindenkinek Wilde, a kérdésedre nem is olyan egyszerű válaszolni, szóval ezt most halasztom, ha nem gond
-
Sorozatok
Ez már egy majdnem normális előzetes
-
Egyéb fontos
Zoltánoknak boldog névnapot
-
Könyvek és képregények
Most már hamarosan az a könyv jön
-
Sorozatok
Nekem is tetszett a heti Castle, remek rész volt.
- Egyéb fontos
-
Könyvek és képregények
HF: MU, Ópiumkeringő: régen volt utoljára, hogy percekig nem bírtam abbahagyni a nevetést, a héten ezen könyv egyetlen szaván sikerült könnyesre nevetnem magam
-
Egyéb fontos
Csatlakozom Remélem, decemberig ott fog kavarogni Jó utat, P.I.D.
-
Sorozatok
Köszi, bocsánat, hogy nem írtam le egyértelműen, de tökéletesen eltaláltad, mire gondoltam
-
Filmek
Ha visszalapozol egy kicsit, az én TOP ötös listámban ott van alapból Mindenképpen. Bármilyen versenyben játszódhatna ez az egyébként igaz történet. És piszok kíváncsi vagyok egy olyan személy véleményére, aki nem ismeri a történteket a valóságból
-
Egyéb fontos
Én is örülnék, ha már nem kopogtatna be. Már tavaszi kabátban járok, szóval részemről véglegesen tavasz van
-
Egyéb fontos
Meglátszik, hogy enyhe az idő, a kertünk már tele van ibolyával, a hóvirág pedig lassan elvirágzik...
-
Sorozatok
Köszi. Akkor teljes a kavarodás, na de majd egyszer megnézem sorban is. Tudom, hogy már írtál arról, az elején hogy jönnek egymás után a részek, akkor még nem volt teljes, megtennéd, hogy most leírod sorban az összeset? Csak számokkal
-
SW legends könyvek
Igaz, szóval csak így tovább Részemről a Tatooine Ghostnak örülnék a leginkább.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Vessetek meg érte, de ahogy öregszem, úgy érdekelnek a legkevésbé ezek a részletek, nem mintha gyerekfejjel számított volna De biztosan lesznek, akik elő fogják rángatni megint a témát
-
Filmek
Érdemes, mert nagyon jó film, a két pasi játéka pedig hab a tortán. Remélem, sikerül eljutnod rá.
-
Sorozatok
- SW legends könyvek
Utóbbin semmi meglepő nincs, mivel eléggé el vagyunk maradva könyvkiadás terén.- Sorozatok
The Walking Dead 4/12 Múlt heti Almost Human Ez a rész megint nem volt a helyén, egyébiránt tetszett, főleg- Filmek
Igaz. Köszi a listát, elég tanulságos.- SW legends könyvek
Nem hiszem el, hogy már megint csúszik- Filmek
Amy Adams sem kapott már megint... érdekes, hogy erről nem igazán olvasni. De hát a filmes világ már csak ilyen, a sztárokról megy a duma, a többiek meg két mondatot sem nagyon kapnak. - SW legends könyvek