MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Fórumtali
Jövő szombaton talán meg tudom sasolni De egyébként meg rémlik ott egy kiülős hely, talán az lesz
-
Egyéb fontos
Én már csak olyan hagyományosan írok. A néhány sorosakat magában a levelezésben, a hosszabbakat wordben, és bemásolom a mailbe Valamiért nem tetszenek ezek a mail letöltős progik.
-
Fórumtali
Jó helyen van Milyen maga a helyiség?
-
Fórumtali
Ó, egy ilyesmi hely nagyon jó lesz Egyébként miért is akarsz bújni?
-
Fórumtali
Reméljük az is lesz hamarosan óra időponttal együtt Azt hiszem, olyan sok vita nem lesz, hogy hova menjünk Ráérő emberek meg már bejelentkeztek.
-
Fórumtali
Ennyire komolyan még soha nem volt terítéken a téma Most legalább már időpont is van hozzá
-
Egyéb fontos
Ezt én is olvastam, de mindössze annyi indokot láttam hozzá, hogy rengeteg vírusos levél onnan megy ki a címlistában található címekre. De még az is lehet, hogy rosszul emlékszem, és valami egészen mással kapcsolatos a gond. Mindenesetre, mikor húgom kérdezte, hogy valami hogyan működik benne, eltanácsoltam a használatától (azzal együtt, hogy fogalmam sincs, hogyan működik, mert még soha nem használtam ).
-
Fórumtali
Én meg azt hittem, hogy valamiért direkt hétfőn lesz A szombat jobb
- Fórumtali
-
Filmek
Hónapok óta nézem, hogy van-e hozzá felirat, mert érdekel a film
-
Fórumtali
Remélem, hogy az lesz
-
Fórumtali
Jaj, ne is említsd, hogy fogom én mindezt kigazdálkodni?
-
Fórumtali
Ej, dédpapi, a hallgatózás nem szép szokás, ezt a Te korodban már illik tudni
- Fórumtali
-
Fórumtali
Mi az, hogy ez is? Mé, volt már másik is, vagy lemaradtam A hova?
- Fórumtali
-
Fórumtali
Majd eltámogatlak, én úgyse leszek részeg
-
Leia emlékei
Á, keményebb fából faragták ahhoz
-
Fórumtali
Nem baj, én mindenképpen kitartok a sarj mellett, légyen az akármilyen Nem kell, hogy rögtön a közelben legyen, csak ne kelljen háromszor átszállni, vidékieknek nincs bérlet, és piszok drága egy vonaljegy, már bocs, hogy ezzel jövök, de nálam tényleg csak így fog működni a dolog. Pl. egy metrózással is meg lehet nagy távot tenni, stb.
-
Leia emlékei
Szerintem mindenképpen, mert mégis csak a gyereke Nála így működik a család
-
Filmek
Jujuj, ilyen felszólításnak nehéz is ellenállni De előbb még pótolom (már egy ideje esedékes, főleg, hogy a filmek így vagy úgy nálam vannak) az Apokalipszist meg a Jó, a rossz.... mozikat Nagyon elhatároztam, hogy a héten ezek jönnek. Robotzsarut ne emlegessük, egyszer régen láttam valamelyiket (talán az elsőt?), és megfeküdte a gyomrom.
-
Fórumtali
Á, jól ismert kérdés
-
Fórumtali
Lehet azt az egyet kérni, hogy a Nyugatitól ne legyen túl messze? Ami alatt azt értem, hogy ne kelljen háromszor átszállni tömegközlekedésen Csak mondjuk egyszer, és nem baj, ha gyalog is kell menni.
- Fórumtali
-
Egyéb fontos
Végül is az se egy rossz indok