"A jó és a rossz közötti határ sokszor elmosódott. Most jobban, mint valaha."
Ez a pillanat is eljött, ideje megírnom a kritikámat a második évadról. Szó se róla nem siettem el, de ez olyan évad volt, amit érdemes kicsit emészteni, nem kell első felindulásból lereagálni. Azt kell, mondjam arra jutottam, hogy olyan az egész, mint a jó bor. Idővel még inkább különlegessé válik.
Természetesen az évad előtt nekem is megvoltak a saját prekoncepcióim, mit szeretnék látni, merre menjen tovább a sorozat. A legfontosabb kívánságom, a történetek sötét tónusának kiemelése, maradéktalanul teljesült. Elég, ha csak annyit mondok, hogy egy másodpercre se tűnt fel Jar Jar a színen (na, jó, lehet, hogy a szenátusban láttuk néha). Az első évad történetei nagy százalékban a konkrét harctéri események körül forogtak, ritka volt egy-egy kitekintés. Ezúttal ezek száma megnőtt, ráadásul a politikai szálat is sikerült kellően előtérbe helyezni, aminek személy szerint nagyon örültem. Mivel az első évad csak érintőlegesen mutatta be a szenátusi munkát, már nagyon vártam, hogy igaziból is láthassam, miként mentek ott a dolgok. Ez egy olyan lyuk volt eddig az SW függönyén, ami betömésért kiáltott. Lényegében Palpatine egész mesterkedése a szenátusban zajlott, így nem lehetett megkerülni ennek bemutatását. Szerencsére így érezték ezt Lucasék is, és megalkották a Mandalore szálat, valamint a Senate Murders epizódot. Eme történetek közben éreztem azt, hogy egy új, komolyabb szintre lépett a sorozat. Sokkal inkább szólt fiatal felnőtteknek, mint a korábbi epizódok. A politikai szálban kulcsszerepet kapott egy új karakter, Satine Kryze, akinek olyan monológjai voltak, hogy gyakran csak lestem, hogy Te jó ég, ez egy játékfilmben is megállná a helyét. Az írók nagyon kitettek magukért. Ezekben a részekben a komolysági tényező kellően magas szintet ütött meg, de ez szinte az egész évadról elmondható. Minden történetben ott volt a mögöttes mondanivaló és a tanítás, ami egy újabb jó érv amellett, hogy a hasonszőrű sorozatok fölé emeljük a TCW-t. Tulajdonképpen a tanításban rejlik az SW igazi értéke, hogy a fiataloknak helyes utat mutasson. A mai világban ez külön megsüvegelendő törekvés.
Persze a politika mellett a háború is szerepet kap, de ennél is több az olyan kaland, amihez a háború csak a hátteret nyújtja. Ilyen Bane és a Jedik harca ahol a rend jövője a tét, vagy említhetném Zillo történetét, ahol kemény morális húrok pendülnek meg. Boba bosszúja is a múltban gyökeredzik, története a második évad ékköve és méltó befejezése. További általánosságok helyett azonban most olyan jön, aminek az első évadnál nem éreztem szükségét. Minden rész vagy történeti szál mellé szeretnék egy kis kommentárt fűzni, pontozni viszont nem fogok, mert felesleges.
A holokron trilógia
Rögtön az évad elején belekukkanthatunk egy Jedi-sith konfliktusba. Érdekes, hogy a lovagok saját belső krízisük megoldása érdekében használják a klónsereget. Bane karaktere kiteljesedik, Palpatine pedig egy új arcát mutatja meg.
A geonosisi történet szál
A leginkább háború centrikus történeti szál, amiben minden benne van, ami csak szem-szájnak ingere. Grandiózus földi és légi ütközet, monumentalitás dögivel. Ráadásul a geonosisik társadalmi szerveződéséről is megtudhatunk egyet, s mást. Igazi kiegészítése ez a szál az EPII –es Geonosisi sztorinak.
Grievous duológia
Ebben az évadban se „úsztuk” meg Grievous nélkül, aminek nagyon örültem. Obi-Wan és a tábornok között sokkal mélyebb és hosszabb idő óta tartó rivalizálás zajlik, mint azt a filmekből gondoltuk volna. Ráadásként pedig láthatjuk mi is motiválja Grievoust a Jedikkel kapcsolatban, és miként vadászik rájuk. Ezek az aspektusok remekül megjelennek a Grievous Intrigue epizódban. A folytatás meglepő módon egy dezertőr klónra, Cut Laquwane –re épül, akin keresztül a klónok életében és gondolataiban merülhetünk el. Cut véleménye mesze áll az átlag klónok nézőpontjától, de ettől lesz ő különleges.
Lightsaber Lost
Könnyed epizód, Ahsokával a főszerepben, akitől elcsenik a fénykardját. A korábbiaknál merőben más hangulatú rész, a fiatalos hév és a korral járó bölcsesség és tapasztalat találkozása. Sinube mester nagyon üde színfolt, és a kis nyomozásuk Ahsokával kellően érdekes. Ez egy amolyan tanító rész, amibe rengeteg hasznos bölcseletet bújtattak bele.
A Mandalore történet
Az első tisztán politikai szál a sorozat történetében. Sidious a Mandalore egykor erőszakos, ám ma már békés útra tért népét akarja újra háborúba taszítani. Már csak a karakterek miatt is nagyon erős ez a három rész, de közülük is kiemelkedik Satine hercegnő, akinél nagyobb pacifistát keresve se találunk. Remekül fel lett építve a trilógia, a szenátusi jelenetek pedig az évad csúcspontjai közé tartoznak.
Senate Murders
Lecsengés gyanánt még egy kis politika, krimivel keverve. Nagyon sajnáltam Onaconda halálát, már az első feltűnésekor szimpatikus volt, kár érte. Az viszont érdekes, hogy Lolo, egy ilyen elvakult szélsőséges, hogyan húzhatta mellette ilyen sokáig feltűnés nélkül…
Divo hadnagy eredeti színfoltot jelentett a karakterek között. Jelleme és megjelenése mind-mind újszerűen hatott.
Cat and Mouse
Visszatértünk a régi jó ismerőshöz, a Christophsishoz is, természetesen időrendbe visszafelé haladva. Ezúttal egy űrcsatával kedveskedtek nekünk a készítők, és egy remek fő gonosszal, Trench admirális személyében. Nekem kicsit olyan ő, mint Mar Tuuk, csak még jobb kivitelben. Ráadásul róla már fájl is létezik a Köztársasági hírszerzésnél, szóval nem kispályás az ürge….akarom mondani pók. Egyébként remek hangulatú epizód, bár szerintem elhamarkodottan ölték meg Trenchet, bőven lett volna még a karakterben lehetőség.
Bounty Hunters
Egy kellemes tisztelgés Kurosawa és a hét szamuráj előtt. Olyan jól sikerült a feldolgozás, hogy az Aranyfénykardos díjátadón ez a rész nyerte el a legjobb epizódnak járó díjat. Teszem hozzá rögtön, nem érdemtelenül. A rész végén látható csata az egyik legjobban megkoreografált és talán a legdurvább földi csata is a második évadban.
Zillo duológia
Az egyik személyes kedvencem Zillo története. Nem feltétlen a szörny miatt, de pl. Urus dose minden pénzt megér, csak úgy, mint Malastare és a dug faj. Imádom őket. Palpatine újfent megmutatja milyen irtózatosan nagy szemétláda, és csupán az érdekek vezérlik. Persze ezt eddig is tudtuk, de minél több ilyet látunk, annál inkább megvetjük. A jedik Zillo halálában vállat szerepe nem fog a rend aranylapjaira kerülni, itt is tehetetlennek éreztem őket, és leginkább Palpatine megsegítésén ügyködtek, ami persze érthető, de mégis elszomorító. Ez a két rész különösen lenyűgözött a látványvilágával, ebből a szempontból is kiemelkedően jól sikerültek. Zillo halála pedig méltán pályázik az évad legérzelemdúsabb jelenetei közé.
Boba Fett trilógia
Mint fentebb már említettem, a kis Boba története méltó lezárása az évadnak. A sorozatban ezt a sztori vonalat és megvalósítást éreztem leginkább filmesnek, nagyszerű volt a tálalás. A kis Boba nem lett eltúlozva, pont olyannak mutatták be, mint amilyennek el lehet képzelni egy tizenéves árvát. Remek jelnetek és kiváló zene fűszerezte mindezt. És persze ne feledkezzünk meg Aurra Sing –ről, aki a sorozat legkarakteresebb gonoszává avanzsált nálam. Hidegvérű és kegyetlen gyilkos, aki bármiért képes ölni, ha éppen úgy tartja jónak. Nagy örömömre nem kell megválni tőle a későbbiekben sem, hisz a harmadik évadban visszatér. A záró képsoroknál pedig ott voltunk, ahol az első évad is befejeződött; a Coruscanti börtönnél. Ezen a helyen lassan már annyi ismert arc lesz, hogy egy egész évadot lehet építeni a kiszabadításukra.
És hogy mi nem tetszett az évadban? Csak egy dolog volt, de az igen bosszantó. A hosszú, néha 3-4 hetes szünetek. Ez sajnos megakasztotta a sorozat lendületét, néha a feelinget és a lelkesedést is csökkentve ezzel. Őszintén remélem, hogy a jövőben mellőzik ezeket a maratoni leállásokat. Sokan említették az ilyen-olyan filmekből való „másolásokat”. Nos, ez engem abszolút hidegen hagyott, mert egyrészt ez jellemző volt mindig is az SW filmekre (rengetegszer azért nem tűnik fel ez, mert igen régi klasszikus filmekből van merítve az ihlet és a kritikus tömeg nem ismeri ezeket), másrészt pedig inkább csak egy-egy elemet emeltek át, de az SW hangulat megmaradt.
Egy szó, mint száz, remek évad volt a második, és hozzám közelebb is áll, mint az első. Sikerült hozni azt a szintet, amiben az első évad után reménykedtem, a fejlődés szinte minden téren látható. Sötét hangulat, komoly és elgondolkodtató történetek, remek látvány és zenei témák; ezek a jellemzők emelik a második évadot a csúcsra.
