Én se éreztem azt mint 1984-ben az EPIV idején, de sokakkal ellentétben nem kezdetm el háborogni ezen. Akkor kisgyerek voltam, 1999-ben meg felnőtt. Hogy várhattam volna, hogy ugyanúgy hasson rám egy mese? Persze tetszett, de mégse ájultam a pad alá tőle. Az új filmek nálam mindig idővel értek be, talán csak az EPIII volt az, ami elsőre kiütött. Szerintem ezzel nincs is semmi baj, és örülök, hogy nem voltam/vagyok olyan idióta, hogy a felnőttkori énem nyafogjon a régi feeling elvesztésén. Az egy másik világ volt, teljesen más értékrendel (10 éves voltam ugyebár). Annak nagyon örülök, hogy megtaláltam azt az egyensúlyt, ami összeköti a két érát. Ezért tudom egyben szemlélni az egészet.