Ody Mandrell
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Tibur55 "oldala"
Steve bácsi rendesen felpakolt. Irigylem, hiszen minden idejét anank szentelheti amit szeret.
-
TV-sorozat, csak 2009-ben
TV-sorozat, csak 2009-ben Mint több hírforrás is beszámolt róla, George Lucas részt vett az év elején megrendezett 'New Year Rose Parad'-on, ahol felvonult többek között az 501-es légió is. A színpompás program mellett, a hyperspace tagoknak sikerült pár kérdést intézni a mesterhez. Ezek között természetesen a legnagyobb hangsúlyt, a jövő projektjei kapták. Lucas elmondása szerint a 3D-s animációs sorozat munkálatai folynak, és amit eddig látott belőle, az lenyűgözte. Tervezett bemutató 2007-ben, vagy 2008-ban. A másik, kevésbé kellemes hír szerint, az élő szereplős tv-sorozat forgatókönyveit még az idén elkezdik írni, ám a bemutató csak 2009-ben várható.
-
Háttérképek
Zoli! Ez a kép megvan neked? http://img176.imageshack.us/img176/9443/cpa1es0.jpg
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Ezekről pl. szívesen megnéznék fotókat.
-
Tibur55 "oldala"
Igen, szinte mindent hálás szívvel fogadunk, én legjobban pl. képeknek örülék. Link szerintem mutathat az oldaladra, az nem lesz probléma (remélem ).
-
SAGA DVD pletykák
SAGA DVD pletykák Sokunk reméli titokban, hogy az idei év legnagyobb durranása (a nyáron megrendezésre kerülő celebration IV mellett), az immár teljesnek mondható Star Wars Saga DVD kiadása lesz. Ismét aktivizálta magát Tibur55 (ismertebb nevén ? szuperkém), aki egy érdekes írásra hívta fel figyelmünket ezzel kapcsolatban. Az USA Today című lap internetes oldalain olvasható egy interjú az eredeti trilógia felújítását végző cég vezetőjével, Phil Feiner-el. A Pacific Title feje azt állítja, hogy a felújítás során sok olyan felvételen is dolgoztak, amit még nem láthattunk ezelőtt, és a ?special editionba? se kerültek bele. Az a véleménye, hogy ezeket a jeleneteket, valószínűleg a hat lemezes SAGA DVD kiadásra tartogatja Lucas. A Lucasfilm szóvivője, John Sigh természetesen cáfol: ?Mindig vad pletykák keringtek a Star Wars mítosz körül. Nem tervezünk egy újabb Star Wars DVD kiadást?. Ismerve Lucas marketing stratégiáját, erre az utolsó állításra ne vegyetek mérget. Mindenestre nekem az az érzésem, hogy további fejlemények várhatók az ügyben. A témával kapcsolatban, a fórum SAGA DVD-vel foglalkozó topikjában is leírhatjátok a véleményeteket.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Folyamatosan nézelődök a jobb oldalakon, de eddig semmi.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Köszi Tibi! Ebből hírt faragunk.
-
Utalások más művekben
Így már világos, köszi.
-
Utalások más művekben
Ezen a képen aztán nem sokat lehet látni.
-
Zene
Időtlen zene! A U2 legnagyszerűbb száma, és talán legjobb klippje.
-
Utalások más művekben
Viktóriának hívják, de szerintem kamuzott. Ez egy érdekes színfolt volt nála....de ha jobban belegondolomk, az egész csaj egzotikusnak mondható.... Ámbár az ágyban isteni volt, de ez erősen off.
-
Sorozatok
BSG Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- DE az is lehet, hogy az az öt nem is olyan mint a többi cylon, hanem valami speckó sorozat.
-
Sorozatok
BSG Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- De öt további cylon van, tehát érdemesebb jobban kibővíteni a kört. Mondjuk Kara, Adama, Roslin, Tigh.... Egy ilyen névsor láttán lenne ám ribillió.
-
Filmkvíz
Rog, magaddal játszol?
-
Sorozatok
Köszi Obi! Nekem jöhet a spoileres cucc is.
-
Sorozatok
Hol nézhetném meg ezt a promot?
-
Egyéb fontos
Hány sört ittál meg a hétvégén oldi?
-
Kritikák, vélemények
Lucas szereti a gyors tempót. Nekem első nézésre mind a három SW kicsit gyorsnak tűnt. Aztán minél többször láttam, annál jobban lassultak a filmek.
-
Technikai fejlődés a Galaxisban
Remekül összefoglaltad Dzséjt! (jó hogy van újra géped)
-
Egyéb fontos
Isten éltessen sokáig frenkie! Remélem jól berúgsz eme szép ünnepen.
-
Technikai fejlődés a Galaxisban
Az X-szárnyúak erre is valók voltak. Jobb gépek mint a TIE.
-
EPIV elemzés
Tovább hullanak az 1-2-3 részből megismert szereplők. Itt most Luke nevelőszülein volt a sor. Egyúttal Luke elszenvedi az első traumáját is. Kicsit (talán inkább nagyon) hasonlatos az érzelmi töltés az EPII Anakin/Shmi jelenetéhez. Itt kap végső lökést a fiú, ez indítja el a Jedivé válás útján, míg anno a fatert ez sodorta a sith felé. A Jawákat máig se értem miért kellett lemészárolni. Nem úgy néznek ki, mint akik dacolnak a birodalommal. Leia kínzása is jó, főleg, hogy az apja teszi mindezt. Frenkie: Berura és Owenre szerintem rágyújtották a házat, azért égtek le teljesen. A birodalmi fegyver nem ennyire sebzőképes (gondolj csak Leia sérülésére az EPVI-ban).
-
Technikai fejlődés a Galaxisban
Ami viszont elég érdekes. Lehet, hogy pazarlásnak gondolták a dolgot. A Birodalom amúgy is a célszerűséget helyezte előtérbe, így talán ezen nem is kell meglepődni.
-
Derb videói. Véleményt mondó topic. Kivánság lista:Mi legyen
Este vagy holnap tuti megnézem.