Maupassant: egy asszony élete című örökbecsűjét olvasom. Egyenlőre az elején tartok, de beszúrnék egy részlete a miheztartás végett.
"...Jeanne a víz finom ábrájú, hatalmas, messzi felületét nézte - a tenger mintha csak aludt volna a csillagok alatt. A nap távol járt, és ebben az elcsendesedésben a föld minden illata szétáradt.Jázmin kúszott a földszinti ablakok köré, szünet nélkül lehelte átható szagát, mely elkeveredett a kibomlott rügyek könnyebb illatával. Lassú szélfuvallatok támadtak, a sós levegő erős zamatát és a tengeri hínár nyúlós verejtékszagát hozták magukkal.
Az esti sötétben ébredő s ismeretlen létüket az éjszaka nyugalmába rejtő állatok hangtalan izgalommal töltötték meg a félhomályt. Nagy madarak kiáltás nélkül suhantak át a levegőn - foltok, árnyékok. Láthatatlan rovarok zümmögése horzsolta fülét; a harmatos füvön és az elhagyott utak porában néma futkosás."
Szerintem gyönyörű leírás. Mintha egy vers lenne. Romantikus regényről van szó, de én azokat is olvasok néha. 8)