
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
1x02 - That Would Be Me
Hátha majd egy lexikon helyre teszi ezeket.
-
1x02 - That Would Be Me
Hmmm...ez igaz, de a részben említik a birodalmi álláspontot a bolygóval kapcsolatban.
-
1x03 - Reckoning
Pedig több, mint biztonsági őr, mert ugye vezető helyettes. Az pedig egyértelmű, hogy az anyja elnyomása rányomta a bélyegét a személyiségére. Betegesen ki akar tűnni.
-
1x03 - Reckoning
Nem vagyok benne biztos, hogy Linus nem akciózott korábban. Az viszont valószínű, hogy ez lehetett az első nagyobb ütközete. Ahogy meghúzza a pálinkás kulacsot az nagyon adja. Sok mindet elárul róla. Közben Maarva és Clem meg köztársasági hajókról beszélnek. Nem tudom azóta kiderült-e már erről valami konkrétabb. Erre mondják, hogy őt sem az eszéért szerették. Elég egysszerű és naiv fickónak tűnt Timm, de ettől függetlenül kár érte. Szerintem itt realizálódott Karnban, hogy ez bizony nem lesz sétagalopp, de ami a legfontosabb, emberek haltak meg miatta. Eleve parancsot szegett az egész akcióval. Alap, hogy le kellett volna csukni egy jó időre.
-
1x02 - That Would Be Me
Az egész incidenst az emberi gyarlóság különböző fokai generáltálták. Kavas és Verlo aljassága, Karn kisebbrendűségi érzése és nagyravágyása, Timm féltékenysége....mind tragikusan egybeforrnak. Titkos favoritom a mai napig. Imádom a fickót. Valahogy mindig az alkoholista munkás képre rajzolódik i előttem, ha meglátom. Pedig nem több, mint egy talpnyaló, aki szélőséges nézeteket vall a rendfenntartásról. Az elejétől kezdve folyamatosan nyal Karnnak, látszik rajta, hogy majd ki csattan az örömtől, hogy fontosnak érezheti magát. Elképzelhető, hogy Kassa keresésére indult? A Kenarin biztos valami birodalmi turpisság történt. Bár láttuk a bányát, nem hiszem, hogy valóban természeti katasztrófa miatt halt volna meg mindenki.
-
1x01 - Kassa
Huhhh... Anno nem irritált ennyire. Egy mitugrász kis s*ggfej.
-
A Visions animációs sorozat
Felőlem.... Annyira nem zavar, elfér. Biztos sokan nézik, ha már a harmadik évad jön belőle.
-
A Visions animációs sorozat
Van egy olyan érzésem, hogy nem a harmadik évaddal fogom megkedvelni a szériát.
-
Az Andor sorozat
@Nute Gunray holnap valószínűleg én is elkezdem nézni, így csatlakozok hozzád.
-
A Visions animációs sorozat
Te jó ég....
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
Felvételről se adták a fő panelt?
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
A Mandóról szerintem lesz. Azt kell most legjobban köztudatban tartani.
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
Jacinto miben fog szerepelni?
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
Szerintem a mando csak exkluzív lesz, de meglátjuk. Valami nagy durranást prezentálni kellene, de még így is baromi messze a premier.
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
Tényleg volt már erősebb felhozatal is. Ezek közül egyértelműen a Mandi film és az új animáció sorozat a legvárósabb (plusz az Andor második évada). Szerintem az animációs sorozat előzetese publikus lesz, és azt fogjuk kapni az Andor után. A mando már jobb kérdés. Jó lenne valami meglepetés, meglátjuk. Továbbra se értem ezt a Visiont minek erőltetik ennyire.
-
Az Andor sorozat
Leia tényleg jó lenne.
-
Light & Magic
A Collider szerint április 18-án érkezik a második évad!
-
Az Andor sorozat
Én viszont nem. Ha SW-s dolog akkor szívesen olvasnék róla.
-
Az Andor sorozat
Felkerült a Disney-re a 2 perces special look.
-
Az Andor sorozat
Ezért lesz jó látni most az igazi szakadást. Eddig mindenki fű alatt dolgozott, de most nyíltan fognak konfrontálódni. Alig várom!
-
Az Andor sorozat
Plusz a Halálcsillagnak volt egy elrettentési célja is, emlékezzünk csak hogy reagáltak a lázadó szenátorok Yavinon az érkező hírekre. Berittyentettek, úgy féltek. Ha ott nem kezd Cassian és Jyn magánakcióba, már lehet akkor elhasal az egész Lázadók Szövetsége. Ami Palpatine-t illeti teljesen érthető volt, miért próbálta megjátszani magát. Főleg annak fényében amit a TROS-ban látunk. Ott nyíltan megfenyegette a galaxist, mire az jól p*csán is rúgta.
-
Sorozatok
Ez jó. Mondjuk a sorozatnak sok köze nem volt a valósághoz, de propagandának elment.
-
Sorozatok
De nem ám! Annak az volt a húzóereje.
-
Sorozatok
A kormányzati arcok lehet titokban rárántottak a szék alatt, hisz tudjuk mekkora képmutatók.
-
Az Andor sorozat
Este 20.00-kor ne feledjétek!