Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Az Andor sorozat
Azt írták ennyi új előfizető volt, és ezt vetítették az Andorra. Amúgy ésszerű áron kell csinálni ezeket a sorozatokat, nem ekkora árakon. Mondjuk az Andor 24 része az egy átlagos SW sorozatban három évad.
-
Az Andor sorozat
Hol mondta ezeket? Most toltak bele egy szakajtó pénzt az új Ahsokába, annyira azért csak nem lehet halott. Ja és csak az Andor miatt 300 milka landolt a Disney bukszájában, ami nettó profit egy mozis bevételhez képest. Mert jól hangzik, hogy 1,5 milliárd dollár bevétel a moziban, de ennek része jut el a készítő stúdió számlájára.
-
Az Andor sorozat
Természetesen. Szerencsére nekem meg nem kell megnézem, mert marhára nem érdekel.
-
Az Andor sorozat
Még jó, hogy pár éve már hogy letiltottam ezt a szutykot. Semmilyen témában nem érdekel a véleménye.
-
Sorozatok
De újra lehet nézni, csak az SW-vel ellentétben ez nem érdekel annyira, hogy ezt megtegyem.
-
A Star Wars jövője
Ezen a vonalon haladva Leia feltűnése is adná magát, hiszen ő a védelmi tanács vezetője. Érdekes lehetőségek, vajon hogy oldja meg ezeket Filoni úgy, hogy minden passzoljon?
-
A Star Wars jövője
Ketten együtt harcolhatnának, nem kiváltva egymást. Ezra és Luke, később talán kiegészülve Ahsokával, verhetetlen hármas lenne.
-
A Star Wars jövője
Pedig egy ilyen harcból kihagyni egy ekkora legendát.... Ezra Luke-hoz képest kismiska.
-
A Star Wars jövője
Thrawn ellen nem egy Erőhasználó fog csatába vonulni. Nagyon fura lenne, ha épp Luke Skywalker maradna ki ebből.
-
Anakin/Vader
Úgy is jó ha leírod a lényeget.
-
Anakin/Vader
Egy percig tudtam nézni.... Miért kell egy Anakinról szóló videót Jar Jar és Lucas savazásával indítani? Amikor elkezdte kifejteni, hogy Lucas tett rosszabb dolgokat is Jar Jarnál, és erre bevágja a TROS plakátját, akkor mondtam egy szép, szaftos mondatot. B*szódjon meg az ilyen kretén! Ne növeljétek a nézettséget, ne kattintsatok rá!
-
Baylan Skoll
Nem tudom melyik párbaj lesz a csúcs, de pl. Ahsokával már kétszer megvívott, az talán nem ütne akkorát. Inkább Ezrával akassza össze a bajuszt.
- Képregények
-
Értékeld a filmet
Mon egész végig ott volt a Home One fedélzetén?
-
Sorozatok
Ezt nem csodálom! Erősen épít a nosztalgiára és egy olyan korra, amiről Te maximum olvashattál, vagy hallottál a szüleidtől.
-
Sorozatok
Teljesen elvesztettem az érdeklődésem iránta. Eleinte tetszett, de eléggé rétestészta effektus volt már.
-
Sorozatok
Remélem lesz egy összefoglaló a sztoriból, mert már alig emlékszem valamire, olyan régen volt. Túlságosan nem mozgatott meg ez az előzetes.
-
Sorozatok
Elkezdtem nézni a Hunyadit. Az első rész elég jó volt.
-
Marvel
Engem nem érdekel, így kétséges, hogy valaha is megnézem. Egyetértek. Bár nekem mindegy, igazából nem érdekel a Marvel univerzuma.
-
2x05 - I Have Friends Everywhere
Egyértelmű! Dedrán nagyon látszik, hogy még évek után is zavarba van ha az érzelmek kimutatásáról van szó. Márpedig itt már legalább két éve együtt vannak.
-
2x06 - What a Festive Evening
A rész jelenete: Két okból választottam ezt a jelenetet. Az első, hogy Vel és Cinta itt találkoznak évek után először. Kettejük szerelme a harmadik ilyen érzelmi kapcsolat a történet során, ami nem is lehetne különbözőbb a többitől. A másik dolog a szimbolika, amivel a Star Wars univerzum mindig is zseniálisan bánt. Az ablak akár a Jin-Jang megfelelője is lehet, két különböző fél, akik egybetartoznak. Egyedül elveszettek, együtt viszont teljes egészet alkotnak. Az ezt követő párbeszédük is erről szól. Mindezek tudatában jobban átérezhető kettejük későbbi drámája.
-
Évadértékelés
@Frenkie ez igazán szívet melengető és lelkesítő lett.
-
Az Andor sorozat
-
2x05 - I Have Friends Everywhere
A rész jelenete: Az előző résznél taglalt jelenet kifordított változata. Míg Cassian és Bix kettőséből sugárzott az érzelem, itt egy hasonló helyzetben inkább kínos feszengést érezni, sem mint harmonikus kapcsolatot. Ismerve a kettő előéletét talán ez nem is meglepő, mégis szép a kontraszt. A jelenet végén ahogy sötétbe borul a pár, nem is kell több utalás a jövőre nézve. +Bonus 1: Szeretem ha utalnak az ST-re, márpedig itt roppant kellemesen kerül erre sor. Saw azt mondja soha többé nem térnek vissza ide. De nem úgy Leia, Poe és a többi későbbi hős, akiknek ez lesz az utolsó menedékük. Vajon Pluti csontváza még akkor is ott hevert? Bonus 2: Ez pedig a TLJ menekülő jelenetének instant utánérzése.
-
2x04 - Ever Been to Ghorman?
Syril nagyon ügyes a kém szerepben, mondhatni erre született. Egész életében a helyét kereste, szerintem elsőrangú Lázadó hírszerző vált volna belőle. A rész jelenete: Cassian és Bix kapcsolata számomra egyedi. Önmagában szokatlan, hogy abban az egy évben találtak újra egymásra, amit nem láttunk. Gyakorlatilag ketten alkotnak egy lázadó sejtet, amely életnek a vetületét remekül prezentálja az epizód. Ilyen az ha egy lázadó szerelmes pár napi életét eluralják a kényszerképzetek és a paranoia. A coruscanti környezet remek díszletet nyújt ennek a paranoid életnek a bemutatásához. Színtelen, szürke környezet, nagyrészt esti, éjszakai jelenetek. Paradox módon, ebben a cseppet sem idilli eseménysorban kapjuk meg a Star Wars egyik legbensőségesebb romantikus jelenetét (talán Anakin és Padmé kandallós beszélgetése érhet még fel ide). A zene, a rendezés, a hangulat.....nagyon a helyén van.